Az Ujság, 1915. augusztus (13. évfolyam, 211-242. szám)

1915-08-03 / 214. szám

Kedd, 1915. augusztus 3. AZ ÚJSÁG sembe döntötte, szükséges, hogy egy visszapillan­tást vessünk a múltba és a lefolyt év eseményei­nek képét vázoljuk. A múlt eseményeit vázolva, igy folytatja: Most csak arra szorítkozom, hogy áttekintést adjak a jelenlegi politikai helyzetről, a­mennyiben előre megmondom, ho­g ha önök a kérdés aggodalommal várt megoldását nem talál­ják meg, biztosra veszem, hogy azt meg fogják érteni, mert ne­­m épp oly nehéz azokat a kér­déseket érintenem, a­melyek tárgyalás alatt vannak. Utolsó beszédem óta a nemzetközi viszonyok terén csak kevés változás történt. (A szoros szövetség.) Oroszoszág most, épp úgy mint azelőtt, szo­ros szövetségben van hősies szövetségeseivel és az egy­mástól elválasztott államok együttműködésének komplikált műve jól van szervezve, minden állam ereje a legjobb módon van kihasználva, hogy a közös végezél eléressék (Tetszés.) ( Olaszország.) Barátaink és szövetségeseink családja egy új résztvevővel szaporodott, nevezetesen Olaszország­gal (Élénk tartós tetszés.), a­melynek népe hosszú idő óta törekszik arra, hogy fajrokonait az idegen iga alól felszabadítsa. (A duma az olasz nagykövet­nek ovácziókat rendez.) Trieszt és Trient neve hosszú idő óta harczikiáltása volt azok utódjainak, a­kik Olaszország újjászületéséért küzdöttek. A Salandra kormány a háború első öt hónapja alatt gondosan­ előkészítette akc­ióba lépését és a­mi­kor az óra ütött, csatlakozott Oroszországhoz, Francziaországhoz és Angliához az olasz nép ideál­jainak megvalósítása czímén. Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy önökkel együtt üdvözöl­jem a szövetséges Olaszországot. (Bravó-kiáltások.) Ha Olaszország példáját más államok is követték volna, akkor ez hozzájárulna a háború és vérontás gyors befejezéséhez és közelebb hozna ahhoz az órához, a­mikor a hadviselő népek abba a helyzetbe jutnának, hogy felvegyék újra a békés alkotó mun­kát. Mind­a mellett a legjobb döntés ideje még nincs elmulasztva. Remélni lehet, hogy azok a semle­ges államok, a­melyek nemzeti problémáikat más után nem tudják megoldani, hasznosítani fogják ezt az alkalmat. (A svédek hangulata.) Sokat beszéltek az utóbbi időben északi szom­szédaink, a svédek hangulatáról és vezető államfér­fiak szavaiból ellenmondásokkal teli következteté­seket vontak le. Barátságos viszonyunk Svédországgal és amaz őszinte kívánságunk, hogy vele a legjobb szomszéd­­sági viszonyt tartsuk fönn, sokkal ismeretesebb, hogysem szükséges volna ezt különösen hang­súlyozni. Megelégedéssel emelhetem ki, azt a korrektséget, a­melylyel a svéd kormány semleges­ségét nemzeti érdekeinek megóvásával védelmezi. (A Dardanellák ostroma.) A Gallipoli-félszigeten, harczoló szövetséges csapatok példátlan hősiessége csodálatunkat éb­reszti fel. (Bravó- és tetszéskiállások). Nehéz vesz­teségek és majdnem áthidalhatatlan akadályok leküzdése után, a­melyeket a természet maga ké­szített és a­melyeket a németek okosan kihasznál­tak, csapataink rendíthetetlen szívóssággal köze­lednek ahhoz az óhajtott pillanathoz, a­mikor a szövetségesek és közöttünk tervezett egyenes össze­köttetés megtörténik. (Románia.) Ez alkalommal rá kell mutatnom arra a nyo­másra, a­melyet osztrák-magyar és német ügynökök gyakorolnak Romániára. Ám a román kormány szi­lárdan ellenáll a kisértésnek. Mi továbbra is fen­tartjuk vele való barátságos viszonyunkat, a­melynek megtartása és fejlesztése tárgya kölcsönös fára­dozásainknak. (Szerbia és Montenegró.) Feleslegesnek tartom, hogy rámutassak Szerbiának részvételére az ellenségeinkkel szemben való küzdelemben. A hősiesség ama csodái után, a­melyeket a szerb hadsereg új erőkkel véghezvitt, Szerbia, támaszkodva Francziaország és Anglia segítségére, hajlandó egyesülni a szövetségesekkel és meg vagyok arról győződve, hogy a szerb nép hazafias kötelességének tudatában más áldoza­tokra is hajlandó lesz, a­melyeket a jelenlegi rend­kívüli események tesznek szükségessé, és a­melyek egyenlő mértékben érintik valamennyi szövetsé­gest. Szkutarinak Montenegró által való meg­szállását az idézte elő, hogy a cretinjei kormány kijelentése szerint sürgősen szükség volt az albán bandák rablásait elnyomni, mert az Montenegró rendszeres élelmezését megnehezítette. A monte­negrói kormány ez alkalommal arra utalt, hogy keresi a szövetségesek hozzájárulását. (Az orosz-japán megegyzés.) Önök bizonyára észrevették, hogy a japán sajtó az utóbbi időben egy szoros politikai orosz­japán megegyezésről beszél. Ez időben az eszme a mi sajtónkban is visszhangra talált. Mindkét or­szág sajtója valójában ugyanazon ellenség ellen harczol. A portsmouthi szerződés óta lefolyt tíz év beigazolta, hogy az Oroszország és Japán kö­zött való békés szomszédság nagyon is lehetséges és mindkét félre előnyös. Japánhoz való jelenlegi viszonyunk előfutárja egy szilárdabb szövetségnek. (Bravó-kiáltás és tetszés.) (Oroszország még nem gondol béke­kötésre.) Teljes biztonsággal jelenthetem ki, hogy a kormány, szoros kapcsolatban a közvéleménynyel, nem gondol arra, hogy békét kössön, mielőtt az ellen­séget végleg meg nem semmisítene. (Hosszantartó élénk tetszés.) Ha szövetségeseinket ugyanez a rendíthetetlen szilárdság hatja át. (Tetszés.) Vannak szükségességek, a­melyeket akaratunk­tól függetlenül és feltartóztathatlanul az események történeti menete hajt előre. Erre tekintettel kell lennünk. A háború, a­melyet egy évvel ezelőtt ránk kényszerítettek, oly problémákat vetett fel, a­me­lyek 1914. júliusban csak távoli álmoknak lát­szottak. Ezek a problémák, a­melyek oly világosak előttünk, hogy felesleges azokat közelebbről megje­lölnünk, azt kívánják tőlünk, hogy valamennyi erőin­ket kifejlesszük, mert egész Oroszország előtt kötelezve vagyunk azoknak megvalósítására. Nem mondha­tunk le róluk, bárminek legyenek azok az átmeneti megpróbáltatások, a­melyeken keresztül megyünk. Szilárdan meg kell állnunk amaz elhatározásunk­nál, hogy az ellenséggel a győzelemig tovább küzdünk. Addig megtartjuk erős hitünket igazságos ügyünk­nek végleges diadalában. HÍRES. A háború évfordulóján. — Mindennapi kenyerünket add meg nékünk. — A statisztikusok megkezdik a munkáju­kat. Most majd hetekig és újra hetekig olvas­hatunk összeállításokat hódított és elvesztett területekről, foglyokról, zsákmányolt ágyukról és gépfegyverekről, elsülyesztett hajókról, har­­czokról földön és föld alatt, vizen és víz alatt és fönn a végtelen levegőében. Bizonyára tanulságosak lesznek ezek az összeállítások és összehasonlítások az első hadi esztendő végeztével. Nekünk még ezenfelül örvendetesek és lelkesítők és biztatóak a jö­vendőre, mert a háborús esztendő statisztikusa főképp a mi hódításaink, győzelmeink, dicső­ségünk tömegeit írhatta csak össze. Nekünk öröm, amazoknak, ellenségeink sokaságának gyász a visszaemlékezés. Mi úgy imádkozunk ezentúl is : »bárha végig így tar­tana«, ők úgy­­ imádkoznak : »vajha minden másképp fordulna«. Csak hadd jöjjenek a hadi statisztikusok. Dolgozzanak, számítsanak, írjanak, itt is, tul­­nan is. Munkájukból a mi és szövetségesünk dicsőségének virágai ragyognak majd ki. Ez a rövidke czikk nem a haditényekre akar visszatekinteni. Katonák dolga az, ők értenek hozzá. Én Pestről akarok beszélni. A mi szép fővárosunkról és a mi szép fővárosunk milliós lakosságáról. Mi történt itt a háborús esztendő­ben, hogyan éltünk, miképp viseltük, milyenek voltunk ? A­mit csak szépet, jót, dicsérőt lelkes sza­vakkal el lehet mondani, mindet ide szeretném írni a pestiek dicséretére. Mi is háborút visel­tünk teljes egy esztendeig : súlyos, hatalmas háborút, s megálltuk —­ igen kevés kivétellel — teljes harczkészséggel és fényes dicsőséggel. Az egész városnak (és ez szól jóformán az egész országra is) türelem, bizalom és áldozat­­készség volt a jelszava. Ha egy-egy jó hír nem is keltett túlságosan viharos lelkesedést és ujjongást, a­mire nincsen is szükség, de az el­vétve érkező rossz hir se tudta népünket le­verni és deprimálni. A­hogy a hadsereg szikla­keményen állott vészt és vihart, — mi sem vol­tunk rosszabbak. Emlékezzünk csak vissza nehéz napokra. Mindenki dolgozott, a­kinek dolgos kezet adott­­ a jó természet. És mindenki többet dolgozott,­­ mint a­mennyi szigorúan vett kötelessége volt. Így lehetett csak, hogy alig szűnt meg fonto­sabb üzem az egész városban és az egész ország­ban. Mindent idején végeztünk és mindent tel­jesen elvégeztünk. Nem állottak meg a gépek, nem csukódtak be a boltok, nem állt meg a közlekedés sok ezer eszköze, a hadsereg meg-­ kapta, a­mire szüksége volt .Tudtunk idejében­ szántani, vetni, kapálni és aratni. Néhány millió ember helyett, a­ki hadba­­vonult, mi dolgoztunk, a­kik itthon maradtunk. És becsülettel dolgoztunk. Annyira becsülettel dolgozott az itthon­­maradottak serege, hogy nemcsak megküzdött a nagy drágasággal, nemcsak szembeszállt ezernyi bajokkal és nehézségekkel, de minden­kinek jutott még jótékonyságra, adakozásra, szegények istápolására, hadikölcsön jegyzésére. Mi mindennel szembeszálltunk, mi min­dennel megküzdöttünk! Drágaság volt, — kevesebb lett az ételünk és silányabb. Drága­ság volt, — lemondottunk az uj ruháról és minden díszről. Rossz volt a közlekedés, — gyalog jártunk. Nem győztük a lakásbért, — kisebb és olcsóbb hajlékokban húztuk meg magunkat. Kényelemről, inyenczségről, ital­ról és dohányról lemondottunk és igy mindég maradt annyi, hogy a legszegényebb is adhatott a még szegényebbnek s mindenki hadijelvényt hordott a mellén, mindenki hordta a katonák­nak szánt szeretetadományokat, minden asz­­szony és minden lány téli védőszereket kötött és horgolt a katonáknak. Szeretettel fogadtuk és szeretettel halmoz­tuk el a hazaérkező sebesülteket, szeretettel köszöntöttük és szeretettel bocsátottuk útjukra a harczba induló újabb csapatokat. A kinek gyásza volt, csak titokban sírt, a kinek öröme volt, nyíltan ujjongott. Egy panaszos szó nem hangzott el, a­mikor újra és újra sorozták az itthonhagyottakat, egy panaszos szó nem hangzott el, a­mikor ötven évig kiterjesztették a védőkötelességet, egy panaszos szó nem hangzott el, a­mikor le kel­lett mondanunk húsról, kényelemről, nyuga­lomról. Mindenki hordta, a­mi fölöslege volt, s le­tette a haza oltárára. Az aranygyűrűt a kézről, a rézmozsarat a konyháról, a fehérneműt a szekrényből, a pénzt a zsebünkből,­­ semmit se kellett kétszer kérni. Csak egy dolog volt, egyetlenegy, a­mi az­ embereket elkeserítette, ha nem is teljesen, legalább pillanatokra. A kenyér volt ez, az t­ehetetlen kenyér. Ez fájt. Ez szomorúvá tett és végtelenül lehangolt és elkeserített. Magyarországon, a búza hazájában nem tudtunk kenyeret enni s nem tudtunk a gyerekeknek egy falat jó kenye­ret adni. Abban az óriás gépezetben, a­mely ezt a gigászi háborút intézte egy esztendeig öt csata­téren és idehaza, abban a hatalmas, csudálatos, világtörténelmi gépezetben egyetlenegy kis ke­­rekecske hibás volt. Nem volt ehető, tápláló, ízes kenyerünk. Elviseltük. Leküzdöttük. Diadalmasan le­győztük ezt is. S nem keseregtünk, hogy nincs foganatja az imádságnak : »Mindennapi kenye­rünket add meg nékünk.« Az imádság mégse veszett kárba. Hosszú évek legjobb gabonatermését küldte az ég jutalmul türelmünkért és imánkért. S most, a­mikor visszanézünk egy küzdelmesen, de dicső­séggel teljesen elmúlt esztendőre és előre tekin­tünk a másikra, a­mely sokat ígérő, mégis bizonytalan és homályos, nem lehet elhallgatni és nem szabad szó nélkül hagyni a magyar nép egy nagy kívánságát és kérését. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk! Alkalom van rá, idő van rá, semmi nehéz­ség nem áll az útjába , most gondoskodjék kor­mány és hatóság, város és gabona­társaság, hogy mindenkinek legyen meg a mindennapi kenyere. Takarékoskodjanak, ha kell, erősza­koskodjanak, ha muszáj , hozzanak áldozato­kat, ha el nem kerülhető, de a jövő esztendő minden napjára minden embernek legyen meg az élethez okvetlenül szükséges jóizű minden­napi kenyere.­­ Sokat adott az Isten a következő nehéz esztendőre. Intézzék a dolgokat úgy, hogy mindenkinek jusson belőle a kellő rész. Az Isten megadta, most ,az embereken a sor. Mindennapi kenyerünket adjátok meg nékünk ! Vulpes. J 13

Next