Az Ujság, 1915. augusztus (13. évfolyam, 211-242. szám)
1915-08-03 / 214. szám
Kedd, 1915. augusztus 3. AZ ÚJSÁG sembe döntötte, szükséges, hogy egy visszapillantást vessünk a múltba és a lefolyt év eseményeinek képét vázoljuk. A múlt eseményeit vázolva, igy folytatja: Most csak arra szorítkozom, hogy áttekintést adjak a jelenlegi politikai helyzetről, amennyiben előre megmondom, hog ha önök a kérdés aggodalommal várt megoldását nem találják meg, biztosra veszem, hogy azt meg fogják érteni, mert nem épp oly nehéz azokat a kérdéseket érintenem, amelyek tárgyalás alatt vannak. Utolsó beszédem óta a nemzetközi viszonyok terén csak kevés változás történt. (A szoros szövetség.) Oroszoszág most, épp úgy mint azelőtt, szoros szövetségben van hősies szövetségeseivel és az egymástól elválasztott államok együttműködésének komplikált műve jól van szervezve, minden állam ereje a legjobb módon van kihasználva, hogy a közös végezél eléressék (Tetszés.) ( Olaszország.) Barátaink és szövetségeseink családja egy új résztvevővel szaporodott, nevezetesen Olaszországgal (Élénk tartós tetszés.), amelynek népe hosszú idő óta törekszik arra, hogy fajrokonait az idegen iga alól felszabadítsa. (A duma az olasz nagykövetnek ovácziókat rendez.) Trieszt és Trient neve hosszú idő óta harczikiáltása volt azok utódjainak, akik Olaszország újjászületéséért küzdöttek. A Salandra kormány a háború első öt hónapja alatt gondosan előkészítette akcióba lépését és amikor az óra ütött, csatlakozott Oroszországhoz, Francziaországhoz és Angliához az olasz nép ideáljainak megvalósítása czímén. Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy önökkel együtt üdvözöljem a szövetséges Olaszországot. (Bravó-kiáltások.) Ha Olaszország példáját más államok is követték volna, akkor ez hozzájárulna a háború és vérontás gyors befejezéséhez és közelebb hozna ahhoz az órához, amikor a hadviselő népek abba a helyzetbe jutnának, hogy felvegyék újra a békés alkotó munkát. Minda mellett a legjobb döntés ideje még nincs elmulasztva. Remélni lehet, hogy azok a semleges államok, amelyek nemzeti problémáikat más után nem tudják megoldani, hasznosítani fogják ezt az alkalmat. (A svédek hangulata.) Sokat beszéltek az utóbbi időben északi szomszédaink, a svédek hangulatáról és vezető államférfiak szavaiból ellenmondásokkal teli következtetéseket vontak le. Barátságos viszonyunk Svédországgal és amaz őszinte kívánságunk, hogy vele a legjobb szomszédsági viszonyt tartsuk fönn, sokkal ismeretesebb, hogysem szükséges volna ezt különösen hangsúlyozni. Megelégedéssel emelhetem ki, azt a korrektséget, amelylyel a svéd kormány semlegességét nemzeti érdekeinek megóvásával védelmezi. (A Dardanellák ostroma.) A Gallipoli-félszigeten, harczoló szövetséges csapatok példátlan hősiessége csodálatunkat ébreszti fel. (Bravó- és tetszéskiállások). Nehéz veszteségek és majdnem áthidalhatatlan akadályok leküzdése után, amelyeket a természet maga készített és amelyeket a németek okosan kihasználtak, csapataink rendíthetetlen szívóssággal közelednek ahhoz az óhajtott pillanathoz, amikor a szövetségesek és közöttünk tervezett egyenes összeköttetés megtörténik. (Románia.) Ez alkalommal rá kell mutatnom arra a nyomásra, amelyet osztrák-magyar és német ügynökök gyakorolnak Romániára. Ám a román kormány szilárdan ellenáll a kisértésnek. Mi továbbra is fentartjuk vele való barátságos viszonyunkat, amelynek megtartása és fejlesztése tárgya kölcsönös fáradozásainknak. (Szerbia és Montenegró.) Feleslegesnek tartom, hogy rámutassak Szerbiának részvételére az ellenségeinkkel szemben való küzdelemben. A hősiesség ama csodái után, amelyeket a szerb hadsereg új erőkkel véghezvitt, Szerbia, támaszkodva Francziaország és Anglia segítségére, hajlandó egyesülni a szövetségesekkel és meg vagyok arról győződve, hogy a szerb nép hazafias kötelességének tudatában más áldozatokra is hajlandó lesz, amelyeket a jelenlegi rendkívüli események tesznek szükségessé, és amelyek egyenlő mértékben érintik valamennyi szövetségest. Szkutarinak Montenegró által való megszállását az idézte elő, hogy a cretinjei kormány kijelentése szerint sürgősen szükség volt az albán bandák rablásait elnyomni, mert az Montenegró rendszeres élelmezését megnehezítette. A montenegrói kormány ez alkalommal arra utalt, hogy keresi a szövetségesek hozzájárulását. (Az orosz-japán megegyzés.) Önök bizonyára észrevették, hogy a japán sajtó az utóbbi időben egy szoros politikai oroszjapán megegyezésről beszél. Ez időben az eszme a mi sajtónkban is visszhangra talált. Mindkét ország sajtója valójában ugyanazon ellenség ellen harczol. A portsmouthi szerződés óta lefolyt tíz év beigazolta, hogy az Oroszország és Japán között való békés szomszédság nagyon is lehetséges és mindkét félre előnyös. Japánhoz való jelenlegi viszonyunk előfutárja egy szilárdabb szövetségnek. (Bravó-kiáltás és tetszés.) (Oroszország még nem gondol békekötésre.) Teljes biztonsággal jelenthetem ki, hogy a kormány, szoros kapcsolatban a közvéleménynyel, nem gondol arra, hogy békét kössön, mielőtt az ellenséget végleg meg nem semmisítene. (Hosszantartó élénk tetszés.) Ha szövetségeseinket ugyanez a rendíthetetlen szilárdság hatja át. (Tetszés.) Vannak szükségességek, amelyeket akaratunktól függetlenül és feltartóztathatlanul az események történeti menete hajt előre. Erre tekintettel kell lennünk. A háború, amelyet egy évvel ezelőtt ránk kényszerítettek, oly problémákat vetett fel, amelyek 1914. júliusban csak távoli álmoknak látszottak. Ezek a problémák, amelyek oly világosak előttünk, hogy felesleges azokat közelebbről megjelölnünk, azt kívánják tőlünk, hogy valamennyi erőinket kifejlesszük, mert egész Oroszország előtt kötelezve vagyunk azoknak megvalósítására. Nem mondhatunk le róluk, bárminek legyenek azok az átmeneti megpróbáltatások, amelyeken keresztül megyünk. Szilárdan meg kell állnunk amaz elhatározásunknál, hogy az ellenséggel a győzelemig tovább küzdünk. Addig megtartjuk erős hitünket igazságos ügyünknek végleges diadalában. HÍRES. A háború évfordulóján. — Mindennapi kenyerünket add meg nékünk. — A statisztikusok megkezdik a munkájukat. Most majd hetekig és újra hetekig olvashatunk összeállításokat hódított és elvesztett területekről, foglyokról, zsákmányolt ágyukról és gépfegyverekről, elsülyesztett hajókról, harczokról földön és föld alatt, vizen és víz alatt és fönn a végtelen levegőében. Bizonyára tanulságosak lesznek ezek az összeállítások és összehasonlítások az első hadi esztendő végeztével. Nekünk még ezenfelül örvendetesek és lelkesítők és biztatóak a jövendőre, mert a háborús esztendő statisztikusa főképp a mi hódításaink, győzelmeink, dicsőségünk tömegeit írhatta csak össze. Nekünk öröm, amazoknak, ellenségeink sokaságának gyász a visszaemlékezés. Mi úgy imádkozunk ezentúl is : »bárha végig így tartana«, ők úgy imádkoznak : »vajha minden másképp fordulna«. Csak hadd jöjjenek a hadi statisztikusok. Dolgozzanak, számítsanak, írjanak, itt is, tulnan is. Munkájukból a mi és szövetségesünk dicsőségének virágai ragyognak majd ki. Ez a rövidke czikk nem a haditényekre akar visszatekinteni. Katonák dolga az, ők értenek hozzá. Én Pestről akarok beszélni. A mi szép fővárosunkról és a mi szép fővárosunk milliós lakosságáról. Mi történt itt a háborús esztendőben, hogyan éltünk, miképp viseltük, milyenek voltunk ? Amit csak szépet, jót, dicsérőt lelkes szavakkal el lehet mondani, mindet ide szeretném írni a pestiek dicséretére. Mi is háborút viseltünk teljes egy esztendeig : súlyos, hatalmas háborút, s megálltuk — igen kevés kivétellel — teljes harczkészséggel és fényes dicsőséggel. Az egész városnak (és ez szól jóformán az egész országra is) türelem, bizalom és áldozatkészség volt a jelszava. Ha egy-egy jó hír nem is keltett túlságosan viharos lelkesedést és ujjongást, amire nincsen is szükség, de az elvétve érkező rossz hir se tudta népünket leverni és deprimálni. Ahogy a hadsereg sziklakeményen állott vészt és vihart, — mi sem voltunk rosszabbak. Emlékezzünk csak vissza nehéz napokra. Mindenki dolgozott, akinek dolgos kezet adott a jó természet. És mindenki többet dolgozott, mint amennyi szigorúan vett kötelessége volt. Így lehetett csak, hogy alig szűnt meg fontosabb üzem az egész városban és az egész országban. Mindent idején végeztünk és mindent teljesen elvégeztünk. Nem állottak meg a gépek, nem csukódtak be a boltok, nem állt meg a közlekedés sok ezer eszköze, a hadsereg meg- kapta, amire szüksége volt .Tudtunk idejében szántani, vetni, kapálni és aratni. Néhány millió ember helyett, aki hadbavonult, mi dolgoztunk, akik itthon maradtunk. És becsülettel dolgoztunk. Annyira becsülettel dolgozott az itthonmaradottak serege, hogy nemcsak megküzdött a nagy drágasággal, nemcsak szembeszállt ezernyi bajokkal és nehézségekkel, de mindenkinek jutott még jótékonyságra, adakozásra, szegények istápolására, hadikölcsön jegyzésére. Mi mindennel szembeszálltunk, mi mindennel megküzdöttünk! Drágaság volt, — kevesebb lett az ételünk és silányabb. Drágaság volt, — lemondottunk az uj ruháról és minden díszről. Rossz volt a közlekedés, — gyalog jártunk. Nem győztük a lakásbért, — kisebb és olcsóbb hajlékokban húztuk meg magunkat. Kényelemről, inyenczségről, italról és dohányról lemondottunk és igy mindég maradt annyi, hogy a legszegényebb is adhatott a még szegényebbnek s mindenki hadijelvényt hordott a mellén, mindenki hordta a katonáknak szánt szeretetadományokat, minden aszszony és minden lány téli védőszereket kötött és horgolt a katonáknak. Szeretettel fogadtuk és szeretettel halmoztuk el a hazaérkező sebesülteket, szeretettel köszöntöttük és szeretettel bocsátottuk útjukra a harczba induló újabb csapatokat. A kinek gyásza volt, csak titokban sírt, a kinek öröme volt, nyíltan ujjongott. Egy panaszos szó nem hangzott el, amikor újra és újra sorozták az itthonhagyottakat, egy panaszos szó nem hangzott el, amikor ötven évig kiterjesztették a védőkötelességet, egy panaszos szó nem hangzott el, amikor le kellett mondanunk húsról, kényelemről, nyugalomról. Mindenki hordta, ami fölöslege volt, s letette a haza oltárára. Az aranygyűrűt a kézről, a rézmozsarat a konyháról, a fehérneműt a szekrényből, a pénzt a zsebünkből, semmit se kellett kétszer kérni. Csak egy dolog volt, egyetlenegy, ami az embereket elkeserítette, ha nem is teljesen, legalább pillanatokra. A kenyér volt ez, az tehetetlen kenyér. Ez fájt. Ez szomorúvá tett és végtelenül lehangolt és elkeserített. Magyarországon, a búza hazájában nem tudtunk kenyeret enni s nem tudtunk a gyerekeknek egy falat jó kenyeret adni. Abban az óriás gépezetben, amely ezt a gigászi háborút intézte egy esztendeig öt csatatéren és idehaza, abban a hatalmas, csudálatos, világtörténelmi gépezetben egyetlenegy kis kerekecske hibás volt. Nem volt ehető, tápláló, ízes kenyerünk. Elviseltük. Leküzdöttük. Diadalmasan legyőztük ezt is. S nem keseregtünk, hogy nincs foganatja az imádságnak : »Mindennapi kenyerünket add meg nékünk.« Az imádság mégse veszett kárba. Hosszú évek legjobb gabonatermését küldte az ég jutalmul türelmünkért és imánkért. S most, amikor visszanézünk egy küzdelmesen, de dicsőséggel teljesen elmúlt esztendőre és előre tekintünk a másikra, amely sokat ígérő, mégis bizonytalan és homályos, nem lehet elhallgatni és nem szabad szó nélkül hagyni a magyar nép egy nagy kívánságát és kérését. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk! Alkalom van rá, idő van rá, semmi nehézség nem áll az útjába , most gondoskodjék kormány és hatóság, város és gabonatársaság, hogy mindenkinek legyen meg a mindennapi kenyere. Takarékoskodjanak, ha kell, erőszakoskodjanak, ha muszáj , hozzanak áldozatokat, ha el nem kerülhető, de a jövő esztendő minden napjára minden embernek legyen meg az élethez okvetlenül szükséges jóizű mindennapi kenyere. Sokat adott az Isten a következő nehéz esztendőre. Intézzék a dolgokat úgy, hogy mindenkinek jusson belőle a kellő rész. Az Isten megadta, most ,az embereken a sor. Mindennapi kenyerünket adjátok meg nékünk ! Vulpes. J 13