Az Ujság, 1915. augusztus (13. évfolyam, 211-242. szám)
1915-08-08 / 219. szám
e sének. Ugyancsak százával látja el a bizottság névvésetekkel a nagyközönség részéről naponta tömegesen megváltott pikkelyes lemezeket is. A szobormunkálatok Serényen haladnak előre s már a legközelebbi hetekben felállítják a szobrot. Addig is gondoskodott a végrehajtóbizottság arról, hogy a nagyközönség előtt közvetlenebbé tegye az akcziót s a Kossuth Lajos utczában megnyíló városi irodájában kihelyezi majd a szobornak egy miniatűrjét s a nagyközönség, valamint a törvényhatóságok által eddg megváltott lemezeket. A városi irodában a lemezek épp úgy megválthatók lesznek, mint a végrehajtó bizottság képviselőházi helyiségeiben. (Telefon 46— 99. szám.) A gyáriparosok faluja. Az elmúlt napokban a kormány pártfogásával tudvalevőleg mozgalom indult meg az iránt, hogy az orosz betörés alkalmával a felvidéken elpusztított falvak a megyék, városok és a társadalom tényezőinek áldozatkészségéből helyreállíthassanak. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöksége elhatározta, hogy tagjai között gyűjtést indít, a vidék eredményeképp begyűlő összeget arra fogják felhasználni, hogy valamely elpusztult felvidéki község ezen a részen Gyoszfalva néven új életre keltessék. A Gyosz körlevélben hívja fel az adakozásra tagjait, kik minden a háború által igényelt áldozatból bőven vették ki a maguk részét és egyelül a Gyosz hadikórházára negyedmillió koronát meghaladó összeget adományoztak. Kétségtelen, hogy ezen újabb mozgalomban is hasonló áldozatkészéppel fognak részt venni a magyar gyárosok, akik közül többen máris hozzájárultak a szép ezés megvalósításához. Feldúlt tűzhelyeinkár. Khuen-Héderváry Károly gróf elnök a háborúban feldúlt tűzhelyeket újraépítő országos bizottság első igazgatótanácsi ülését, amelyen az országszerte megindítandó akció részletei kerülnek tárgyalás alá, augusztus 14. napjának délutáni négy órájára hívta egybe a képviselőház minisztertanácsi termébe. A vidéken, Czeglást a zempléni kárvallottakért, CzegÚrról jelentik : Czegléd város képviselőtestülete Zeeplén megye alispánjának átiratára, egyhangú határozattal kimondta, hogy Zemplén megye egyik elpusztult községének a fölépítését magára vállalja olyképpen, hogy a város a községházát építteti föl . Gombos Lajos dr. polgármester és Dobos László gazdatanácsnok egy-egy házat, a városi tisztikar pedig közösen szintén egy házat építtet, a többire pedig a város közönsége körében gyűjtést indít , annak eredménye lesz mérvedő, hogy- egy községetészben, vagy részben fog-e a város fölépíteni, Konstantinápolytól Budapestig. II. A háború alatt tereik területén használt étkezőkocsik a legjobb akarattal sem nevezhetők fényűzőknek. Harmadosztályú fülkét alakítottak át ebédlővé illetve egy keskeny asztalt állítottak a padok közé. A konyha az ónix,a kifogástalan , német szakács vezetése alatt áll. A kapott sorszám szerint tizes csoportokban étkezik a hosszú vonat tarka közönsége. Érdekes, kikből áll például az én csoportom. Mellettem török uniformisban egy német tiszt ül. Tovább sorra : egy görög nagykereskedő, mondjuk szállitó. Egy román államférfiu a barátnőjével. Rettenetes rókát beszélnek. Franciául hadar a nő. Mellette így örmény bankár foglal helyet s olyan udvariasan szögelja ki szomszédnőjét, mintha legalább is egy De la Fouquière grófnőt tisztelne benne. Turbános hodzsa — török pap — ül velem szemben, tőle jobbra két vöröskeresztes német hölgy, egy hallgatag török úr s a túlsó sarokban az osztrák-magyar kurír. Efajta nemzetközi étkezésnél nehezen indul a tárralgás. A mi románjaink azonban már a hors d’oeuvrenél általános beszélgetést provokálnak. Mindenkit megpiszkálnak, kérdezés nélkül senkit sem hagynak. A hallgatag török úr törve beszélte csak a franéziát s iszonyú zavarban volt, ha felelnie kellett. Azt hiszem, olyankor is Ouj-oui-t mondott, ha egy szót sem értett a hadaró román nő egymásra halmozott kérdéseiből. — Nincs igazuk, uraim, ha határozatlan állásfoglalása miatt elítélik Romániát. (Megjegyzem, egy lélek nem említette a gyorsnyelvű román nő hazáját.) Elvégre mit csinálunk mi románok ? Meghallgatjuk a két oldalról jövő udvarlásokat —s nem válaszolunk, így aztán hangosan egyikük sem szidja méltatlanul meglorczott hazámat, holott bármelyik javára döntenénk, a másik felfalna bennünket. Lám az entente azzal vádol, hogy elszalasztottuk a kedvező alkalmat s nem támadtuk meg a monarchiát, amikor az orosz Galicziában ült. Ki állíthatná biztosan, hogy ez már a megfelelő alkalom volt ? Olaszország is az alkalmas időpontot várta s ime kiderül, hogy éppen akkor fordult a koczka. Meg vagyok győződve, hogy bármikor masírozna be a román hadsereg Erdélybe, utólag kiderülne, hogy valamiben tévedtünk : a számadás nem stimmelne. Pedig ez egy ilyen szerény keretek között mozgó országra végzetes hiba lehetne. Hogy hát akkor miért nem indulunk az orosz ellen ? Én édes Istenem, a sok tűzfészek között kell egy olyan országnak is létezni, ahol nem esznek fel minden gabonát, tartályokba gyűjtik a drága petróleumot és benzint, s ha valamely szomszédnak szűk ége van valamire, van kihez fordulnia. — Kiviteli tilalom ! ? Ugyan kérem, lehet erről komolyan beszéni ? Hát nem kap mindenik mindent tőlünk ? Persze, persze, kissé drágán, elvégre azonban kárpótolni kellett magunkat a többi kereskedelmi ágakban beállott pangásért s a fekete-tengeri szállítások megszüntetése miatt elmaradt haszonért. A harczoló feleknél pedig néhány száz millió igazán nem tesz már különbséget. Esküszöm, meggyőződésem, nem mozgósítunk Ausztria-Magyarország ellen, mert hiszen aligha van már most kilátás, hogy a monarchiát Oroszország leteperje, egy győzelmes Ausztria-Magyarországot pedig csak nem fogunk ellenségünkké tenni ? Ez már igazán felesleges ostobaság lenne. Ugyebár, effendim önök is szimpátiával nézik Románia neutraitását ? A Dardanellákat Anglia nem fogja megkaparitani, még kevésbé Oroszországnak prezentálni. Hát elhiheti valaki, hogy ha Anglia és Francziaország hat hónapig százezrével hullatták vérüket a Gallipoli-félszigeten, győzelem esetén az orosznak adnák a keservesen megszerzett kincset ? Elvégre az orosz tíz krajczárt nem költött s tíz embert nem áldozott eddig a Dardanellákért. Az a néhány üdvlövés, amit a Boszporus bejárata előtt szokott nagy titokban leadni, hogy aztán a Javus Selim Sultan megjelenésére Szebasztopolig szaladjon, nem érdem arra, hogy győzelem esetén ő kapja meg a Dardanella-átjárót. Anglia egyszerűen azt mondta volna: a czár azt hitte, hogy mi az ő részére vérzünk ? Móriczka tévedett, óriásilag félreérthetett bennünket az atyuska. Csak nem gondolta ... Na de hát erre nem is kerül most már hál’ Istennek sor. Az ebéd szerencsére véget ért, a pinezérek a következő csoport részére jöttek rendezni az asztalt, másküönben talán még most is hadarna a madame. Kücsük- Csehmed se állomásnál elbúcsúzom a Marmarától, mely körül a világháború legérdekesebb, legváltozatosabb három hónapját töltöttem. Egy fordulónál még egyszer felénk csillan a tenger kékeszöld színe, aztán uj színek, a kücsük-csokmecsés tó csendes tükre lekér utunkon. Történelmi nevezetességű helyek között rohan a vonat. Csalaidját kiáltja a török kalauz. Dombok, várak, hatalmas erőművek alkotják a nevezetes csalaidiai vonalat, mely a Fekete-tenger partjára néző Derkoa-tó s a Márvány-tengerig nyúló büjükesekmedaés ló között mintegy harminc kilométer hosszúságban zárja el a Konstantinápoly felé vezető területet. A csataldsai vonalat 1877-ben, az orosz-török háború idején kezdték 120—220 méter magas dombokon építeni a törökök, s azóta folyton erősítették. Német hadiszakértők nyilatkozata szerint a vonal ma már megvívhatatlan. 1912 november 17—19-én és az 1912 december 3-tól 1913 február 3-ig terjedő fegyverszünet utáni időkben, egész a balkán háború végéig itt verték vissza a törökök a bolgárok iszonyú támadásait. Ezen a vonalon megtört minden erő, ezen a vonalon az egyesült angol-franczia hadak sem tudnának keresztültörni, ha sikerülne (amint nem sikerül) szárazföldi csapataikat megfelelő számban Gallipoli és Rodosto mellett török területen felvonultatni. Mintegy harmincz kilométer távolságban CsataLától, Sinerki közelében vonult egykor a Fekete-tengerig a bizánci várfal. A hatodik század elején építette I. Anasztáziosz császár a bolgárok ellen. Az öt méter magas és három és fél méter vastagságú fal negyvenöt kilométer hosszúságban vonult a két tenger között. A várfal elszórt romjai a vonat mentén még ma is felismerhetők. Micsoda kőtömeget és mekkora munkaerőt használtak fel ennek a falnak építésére. S mily gyenge védelem volna ez a mai ágyutechnika ellen. Muradia állomásnál érdekes dologra emlékeztet egy német útitársam. A londoni első konferenczia ezen a ponton állapította meg Törökország és Bulgária között a határvonalat. A konferencziák terveznek, a fegyverek végeznek. A görög ármány és a szerb telhetetlenség következtében meggyengült Bulgária nemcsak erről a vonalról, Drinápolyból is kénytelen volt elvonulni, s Törökország a balkán háború befejeztével, kezében a veszett fejsze nyelével, de szivében a régi tűzzel ,uj dicsőség felé tört. A törökre szomorú nevezetességgel biró Lilié Burgasz mellett, kopár területeken rohan vonatunk. Mért földszámra bevetetlen maradt a pompás termőföld, a sok munkáskéz ekeszarv helyett fegyvert forgat most valahol Kilic Bahr tájékán. A Maricza hídján robogunk át. De sok jó bolgár és török harczos vére keverte szennyessé habját ennek a sokat emlegetett veszedelmes hitű balkán folyónak. A török határhoz közeledünk. Drinápoly az utolsó állomás, szigorú vámvizsgálatot helyeznek a beavatottak kilátásba. Titokban futótűzként terjedt el az utasok között a hír, hogy menekülő kémek után kutat a török rendőrség. Még Drinápoly előtt sorra járják a kocsikat s igazolásra szólítanak fel mindenkit. A rendes útlevél sem elegendő, mindenkinek azt is igazolnia kell, mi járatban van, mi végett és meddig tartózkodott török földön. Drinápolyban még nagyobb meglepetés ér bennünket. Az állomásra befutó vonat mentén szuronyos katonai csendőrség áll sorfalat,s — »lélek az ajtón se be, se ki« — sem leszállni, sem beszállni utast nem engednek. A szomszéd kocsiszakaszból óriási sürgés-forgás, hangos párbeszéd hallatszik, két csendőr a folyosón elállja az utat, egy cíivil ruhás úr a kocsi ajtajához lép s a román államférfit és barátnőjét leszállítják a vonatról. A perronon hat szuronyos alak körülfogja őket s a két franczia kémet — mert azok voltak a mi állítólagos románjaink — az állomási épületbe kisérik. Izgatottan tárgyaljuk az esetet, mindenkinek van rájuk megjegyzése, most már mindenkinek eszébe jut, hogy feltűnt s gyanús volt fecsegésük, melylyel elhitetni remélték az utitársakkal, sogy ők csak hűséges román honpolgárok. Ezzel az epizód szülte kellemetlen benyomással léptük át a török határt. Dobay István: AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1915. augusztus 8. Időjárás. Hazánkban a hőmérséklet emelkedett; az idő csendesebb és az északi, meg a nyarészeken szárazabb lett. Eső az Alföldön és Erdélyben több helyütt esett és különösen a Délvidéken — ahol zivatarral járt — számottevő mennyiségben is fordult elő (Temesvár 33 mm.). A hőmérséklet a normálison alul maradt és maximuma -1-27 C fok volt Fiuméban, minimuma -1-9 C fok Árvaváralján. Lecsapódások Németországban és szórványosan Ausztriában voltak. A hőmérséklet emelkedett. Jóslat: Egyelőre lényegtelen hőváltozás mellett változékony idő várható, helyenként esővel, esetleg zivatarral. Sürgönyjóslat: Változékony, sok helyütt csapadék, később hűvösebb. Használjunk hadisegély postabélyegeit