Az Ujság, 1915. augusztus (13. évfolyam, 211-242. szám)

1915-08-20 / 231. szám

10 A felvidékiek felsegélyezésére. György Endre és neje, Tiszapéter­­falva, Ugocsamegye főispánja ut­ján, az ellenség által elpusztított felvidéki falvakban házépitési czélra...............................­.......... 100.— K. Harcztéri sebesültszállító autók beszerzésére. Klein N. Ignácz, Zenta................. 100. —K. Krojnik Náthán, Zenta ................. 100.— ›» Stark Béla, Zenta............................. 100.— » Bergel Mór, Zenta ......................... 20.— » Zentai általános takarékpénztár ,. 50.— ›› Zentai agrár takarékpénztár r.-t... 20.— » Leuchter Mór, Zenta ..................... 50.— » Zentai takarékpénztár..................... 20.— » Pollák Salamon és Sándor, Zenta.. 50.— »» Zenta vidéki takarékpénztár r.-t. .. 20.— » Zentai hengermalom r.-t., Heszler és Társai ..................................... 20.— » Deutsch Vilmos, Zenta .................. 20.— » Pap Dávid dr. ügyvéd, Budapest.. 50.— » Özv. Fried Adolfné, Budapest .... 50.— » Összesen___ 670.— K. Eddigi gyűjtésünk.... 5.339.98 » Együtt.... 6.009.98 K. Gyűjtéseink eddigi eredménye. Gyorssegély • Auguszta-alap ré­szére ......................................... 1,339.665.22 K. A Nemzet Háza (Auguszta-alap rokkantak alapja) javára ---- 205.007.60 » A Véderőért (katonák özvegyei és árvái javára)...................... .. 85.385.08 » A Vöröskereszt részére.................. 45.528.92 ‹› A háborúban megvakult katonák részére ..................................... 50.962.44 ‹› Amputált vitézeinknek műtagokra 6.859.08 *› A Vörös Félhold részére.............. 12.482.74 » Harcztéri sebesültszállító autók beszerzésére ............................. 6.009.98 » Különféle egyéb pénzadományok 40.992.60 » Összesen.... 1.792.893.66 K. TIZENNÉGYES EMLÉK. Tanulok Marinettitől. Én: Mégis, mester, hogy tetszik azt gon­dolni? ö: Vörösen, kék pettyekké­. Én : Hogy, kérem ? ö : Boldogtalan, német kultúrától megrontott ember , hát te még azt se tudod, hogy minden gon­dolatnak kifejezett színe és szaga van? Én: Ja persze, majd elfelejtettem. Hát még mije van nekije? O : Hangja. Éles hangja van néha, akkor igy kell írni : »gondolaaaat«, vagy tompa hangja van, akkor igy kell : »gopondolat«. Én:­ Na igen. Egyebe nincs nekije? ö: Még mije lenne ? Én: Például értelme. ö: Értelme ! Mi az ? Ez biztosan egy csúnya német szó. Én: Szóval azt akartam kérdezni, hogy is vagyunk csak azzal a kultúrával? ö : Haha ! Persze, a nyálkás német szentimen­­talizmustól megpuhult szépen az lelked visszariadt az én kiáltványom dübörgő szagától ! Persze, a ti finomkodó, okoskodó német lelketek megszeppent, mikor elkiáltottam : igenis, a pofon, az ökölcsapás, a lendületes mozdulat, ez az ember czélja, — a harsogó brusztelek !... a mámoros frász !!... a récémes nyakleves is !!... és nem a nyavalyás muuuuu... Én: Miért tetszik sírni ?­­: Nem sírok, csak azt akartam mondani: nem a nyavalyás muuuzeumok, a kicsinyes szilm, a puha aáaábrándoak, meg egyéb német szenti­­mentálizmus. • Én: Főleg a szentimentálizmusuk miatt tetszik haragudni a németekre? Ö : Főllőleg. Én: Hát van a dologban valami. Ez a Hin­­denburg tényleg egy szentimentális ember. ö: Egy vajszív. Egy puhány. Én: Az. Bevajazza egész Oroszországot. Nem AZ ÚJSÁG Péntek, 1915. augusztus 20. tudnak szabadulni az érzelgős jeleneteitől, a­miket rendez. Hallom, nem bírják elviselni az oroszok. Futnak, ha meglátják. ö : Szép kis ember ! Én : Csupa érzelgősség ... Nem érti meg, hogy senki nem reflektál a szeretetére ... Most megint át akarja karolni az oroszokat. ö : De ennek most vége lesz. Kiáltványomban összefoglaltam programmunkat: semmi filozófia, semmi megértés, semmi szürke teória! Dicsőítjük a vad ugrást, a bombák sikoltó robaját, a ki­freccsenő vért, a vágtató sebességet, dicsőítjük a szent rombolást, mely elpusztítja a puha és meg­rohadt kultúra avas emlékeit ! ! ... Én : De mégis, mester, mi lesz ennek a vége ? ö : Mi lenne ? Harsogó puffanás. Puffanó hars ! Bömbölő dörömb! Bömbölödöm. Én : Igen ám, könyörgöm, csakhogy bizonyos dolgok . .. ö : Nincsenek bizonyos dolgok ! ! ... Dolgok egyáltalán nincsenek ! ! ... Csak mozdulat van és ugrás ! Szédítő zökkenés, fejbeverő dobbanás !... eszeveszett veszély !... veszem esze ... Én : De értsük meg egymást, én . .. ö : Megérteni ! !... Ezt is a németek találták ki ! ... Nem megérteni kell, fiatal ember, hanem dobbanva ugrani, csattanva csapni, ütni, harapni, rúgni... (Lelkesen.) Hallgassa meg egy tapasztalt ember tanácsát, fiatal ember : nem megérteni kell, hanem pofozni, rámenni, csikarni, csavarni, be­verni ! ! (Lángolva.) Kinyomni, bezúzni, szétlökni ! ... hasbarúgni, szétfreccsenteni, fejbekólintani!! ! ... A többi rohadt marhaság, a maguk egész kul­túrája !!. .. Fel hát, fel a szent győzelemre !!. . . Csak neki, csak rajta, — ez az én tanításom, a famulus ! Értesz-e engem? Megértettél? ! ... Én (rajongva) : Megértettelek, mester ! (Fej­be­­­kólintom.) Igazad van, mester! (Pofonverem.) Persze hogy így kell beszélni, mester... (Gyom­ron csapom.) Ez az igazi... (Lágyékon legyintem.) és nem a lágy megértés ... (Orrba boxolom.) A nya­­valygó szeretet ... (Kiütöm a fogát.) Ö, mester, hogy köszönjem meg neked, hogy erre az élve­zetre megtanítottál ? ö: Éljen a háború ! Avanti! (Visszavonul.) (Kinti) Háborús mozaik. (Hogy lett Breszt-Litovszk erőddé. — A bevehe­tetlen erőd.) Wengeroff Paula Egy nagymama memoárjai czimü művében, mely 1908-ban jelent meg, meg­írja Breszt-Litovszk vára keletkezésének törté­netét. 1831. év egyik szép nyári napján történt. I. Miklós czár fényes kiséret közepén a Breszt-Li­tovszk előtti Tatár-hegyen állott. Oldalán a trón­örökös volt, az akkor 17 éves II. Sándor. A czár élénk mozdulatokkal mutatott majd ide, majd oda. Tábornokok és adjutánsok vágtat­tak a mezőkön s megtették jelentéseiket. A nép, mely nagy tömegben nézte a czárt, iz­gatott és kiváncsi lett. Végre tudtul adták, hogy a császár a régi Breszt város egész területét egy első­rangú vár helyéül jelölte meg. Néhány hónap múlva megjelent egy ukáz, mely szerint az összes házakat ki kell üríteni s a lakosok a régi várostól négy versztnyb­e lévő helyen uj várost építsenek maguknak. Természetesen minden háztulajdonost gazdagon kárpótolni kell. A rendelet mindennek daczára nagy ijedelmet keltett. A szerencsétlenek sejtették, hogy mi vár reájuk, mert tudták, hogy mit érnek a kormány ígéretei. Becslő bizottságot alakítottak, de ez semmire se ment. A kormány röviden végzett. Minden ház­­tulajdonosnak kötelességévé tették, hogy bizonyos idő alatt lebontsa a házát s új otthont szerezzen magának. Egyébként perre utasították őket az orosz bíróság elé. A vagyonáért egyelőre egy képe­ket sem kapott. A­ki pénzt tudott keríteni, igyeke­zett magának új otthont szerezni, ez azonban csak keveseknek sikerült. A többség hajléktalan ma­radt. Sokan koldusbotra jutottak, sokan elvándo­­roltak. A kártalanítási pereket 15 év múlva intéz­ték el .­­ A határidő letelt. A­ki ki nem ürítette a házát, azt az utczára dobták. A rendőrség nem ismert iz­galmat. Szörnyű jelenetek játszódtak le akkor, a­mikor a szegények legszegényebbjei csak­mók­­jukkal nekimentek a nyomornak. A nyomor mene­tét követte a halottak menete. Ki kellett üríteni a zsidótemetőt is ősrégi sírköveivel és tábláival. Itt nem segített semmi könyörgés, a községnek és rab­bijának kérelme, hogy kíméljék meg azt a temetőt, melyben évszázadok óta nyugosznak atyáik csont­jai. A zsidók legborzalmasabb átka így szól: »Vesse ki a föld a csontjaidat!« Ennek az átoknak a teljesedését látták a szerencsétlenek magukon és a családjuk tagjain. A borzalmak napja elkövetkezett. Mindenki böjtölt, fiatal és öreg, szegény és gazdag. A zsina­gógában felolvasták a szentírást, a község áhítat­tal imádkozott és aztán szürke vászonból készült zsákocskákkal kimentek a régi temetőbe. S most beszéljen maga a szemtanú. »S ezek a kis zsáko­cskák teljesen elegendők voltak arra, hogy magukba fogadják az összes embereket, kik életükben oly büszkék, oly telhetetlenek voltak vágyaikban. Az egész hitközség részt vett abban, hogy a kiásott sírok tartalmát zsákocskákba öntse, azokat összekösse s egy szekérre helyezze, így meg­szűnt minden különbség. Mindenki egyenlővé lett. A néptömeg ennél az akcziónál mélyen meg volt rendülve. Itt nem egyes családok gyászolták hozzá­tartozóikat, hanem az egész lakosság az ő meggya­lázott halottait.« Végre kiástak minden sirt. A kocsik megindul­tak. A kántor elmondta a halottak imáját s a ha­lotti menet katonai fedezet mellett elindult. A köz­ség némán elmerülve követte. Nyolczvan év múlt el azóta. Az uj temetőnek azóta sok régi sírja van. Most közelednek oda a mi katonáink ... * Hogy miért mennek oly nehezen az operácziók a Dardanelláknál, erről egy angol tudósító ad a következőkben felvilágosítást: A Kap Helle melletti homokos földnyúlványt a Gallipoli-félszigeten a nép nyelvén Lancashire­­kikötőnek nevezik, mert az első expedícziós had­testnek itt partraszállott Lancashire-ezredei az utolsó emberig elpusztultak, oly borzalmas tüze­léssel fogadták őket a törökök. Az első nap óta a szczenéria változott. Poros utakat építettek, ál­landóan jön a municzió és barlangokat ásnak a ho­mokos talajba. De a partraszállás még mindig igen nehéz dolog, mert az ázsiai partról nagy ágyukkal lőnek az utakra s a mikor ide értünk, egy embe­rünk meghalt és sokan megsebesültek. Némelyek azt hiszik, hogy az ázsiai ágyukat egy vasúton gurítják ide-oda. Az a teória sokkal valószínűbb, hogy az ágyuk a tengerszoros és Chanak között vannak. Mikor partra szállottunk, egy szállítmány se­besültet vittek hajón a kórházhajóra. A dombok tetején pedig éppen a halottakat temették, mert két nappal előbb nagy harczok voltak ott. Most Kap Helle fölött egy alacsony sziklán állok. Nyugatra körülbelül tíz mértföldnyire ter­peszkedik a hegyes Imbrosz szigete. Délre, a Dar­­danella-bejárat túlsó oldalán van Kum-Kale, kissé távolabb Trója szeles síksága, nyugaton a kis Te­­nedosz. Ha azonban észak vagy északkelet felé nézünk, előttünk fekszik a modern hadviselés egész szczenériája. Ez egy hat mértföld hosszú és három mértföld széles országút. A talaj tipikus : fehér homokkő, kiszakított sziklák és nagy kövek. Békés időkben itt kukoric­a terem, most csak ritka ve­nyigét, tölgyet, fenyőt és néhány olajfát látni. A mostani időben a három patak medre üres, télen azonban megtelnek s a poros utakat mocsa­rakká változtatják. Eső és hó lehetetlenné teszi a löv­szárok készítését. Esők és hóviharok váltakoz­nak itt már novemberben. Kap Helle magasságá­ból lassan esik a talaj, de már a nyugati Xeros­­parton a talaj egyenlő magasságú és egy hosszú vonalon egységes szirtet alkot. Ez a vidék, Plevná­­hoz hasonlóan, ideális védelmi pozíczió a törökök számára. Az ember már unja mindig arra figyel­meztetni, hogy a törökök híresek a földhányás­­védelemben s mégis sok megjegyzést hallottam Angliában, hogy mért nem tudták az angol csapa­tok az első rohamra elfoglalni a félszigetet. Ez a félsziget egy nagy erőd, a legborzalmasabbak kö­zül való. Mindenki nézze meg a Pasaréti Lövéssarkot..

Next