Az Ujság, 1916. január (14. évfolyam, 1-31. szám)

1916-01-19 / 19. szám

Mérleg. Nincs már a czárnak egyetlen barátja Sem. A kik annak vallották magukat, haszonlesésből keresték kegyét és hízelegtek hatalmának. A kár ő vallott a magáénak, hátat fordit neki s ellensége nagylélkűségétől várja jövendő sorsát. Az entente belső kapcsai is már rég meglazultak, s ami még ma külsőleg egybetartja e csoportot, azoknak a rettegése, akik népeik és a história előtt ezért a szörnyű vérontásért felelősek. Montenegró elfordulása az entente-tól láthatóvá teszi a mállódás folyamatát. Jele annak, hogy ebben a förtelmesen kierőszakolt háborúban végre kezd szóhoz jutni a belátás, szerepre jut a józan ész s megtörik a gőgös elbizakodottság és a daczos indulat. Montenegró példája azt mutatja, hogy nincs lehetetlenség; ami megtörtént egyszer, megismétlődhetik többször is. A makacsság, a vak hit és a dacz trónjába és országába került már két királynak ; a harmadik, akit hasonló sors fenyegetett, megjuhászodott. Társai példája nem a daczát fokozta, hanem a józan mérlegelés útjára térítette. Jó szeme van még mindig a fekete hegyek sasának. Meglátta a veszedelem legvégső pillanatában, mi vár rá jobbról és mi balról. Ismervén az entente minden belső titkát, látván a jelesenös elkedvetlenedésnek s acsarkodásnak kétségtelen jeleit, s tapasztalván tervtelenségüket és tehetetlenségüket, lekapcsolta kis csónakját, s beevezett a béke vizeibe. A milyen kicsiny ország Montenegró, oly nagy és rettenetes lehetett a háborút szitok elképedése, a mikor Nikita elsőnek törte szét az entente bilincseit s elsőnek ejtette ki a béke igéjét, a melytől a Gregek, a Poincarék és Izvolszkijok annyira irtóznak. S ha e pillanatban mérleget csinál az entente arról a másfél esztendőről, melyet az emberiség kultúrájából orgyilkos módra kiölt, még több oka van az elképedésre. Világot lebíró erővel vélte megindítani a háborút. Ketten állottunnk szembe, Németország és monarchiánk, az ellenségek egész légiójával. Ellenünk volt Anglia, Oroszország, Francziaország, Belgium, Szerbia, Montenegró és Japán. Heten kettő ellen, s az entente akkor még a háttérben vélte ellenünk tarthatni a semleges balkán államokat is. Ma pedig? Belgium és Szerbia elbukott, Montenegró hátat fordít nekik, Japánra már rég nem számíthatnak, s a Balkánon nincs már egyetlen hívük sem. Mellénk ■állt Törökország, melléjk Bulgária. Görögországot most nyomorítják és keserítik, úgy látszik addig, míg rákényszerítik, hogy nálunk keressen segítséget. Hogy Romániára a balkán példák nem igen gyakorolnak csábító hatást az entente javára, aligha szorul magyarázatra. Az entente tehát elvesztett négy egységet , igaz hogy megszerezte magának kárpótlásul Olaszországot. De hogy ezt a szerzeményt valóban nyereségnek iktatja-e mérlegébe, az iránt igen alapos kételyeink vannak. A hang, amelyen egy idő óta egymással tárgyalnak, mindenre inkább vall, mint kölcsönös szeretekre és becsülésre. Ám számítsák magukénak egykori szövetségesünket. Még akkor is úgy áll a mérleg, hogy most már négyen vagyunk négy ellen. Négy győztes hatalom négy megvert hatalommal szemben. Mi négyen, akik egységesek vagyunk lélekben, küzdelmeinkben és területileg; ők négyen, akik egymástól távol, elszigetelt hareztereken verekszenek, s minden kádár ezért egymásnak tesznek szemrehányást, minden tervük megakad vagy megromlik valamelyikük külön érdekén és külön véleményén. Még azt sem kell néznünk, mi- csoda területek állnak zálogként egymással szemben, sem azt, hogy mennyibe kerültek ellenségeinknek az ő szörnyű vereségeik, szemben a mi diadalaink költségeivel. Pedig a mérlegszámla itt is borzasztó eredményt mutat az enfaute-nak. S ha a tartalékokat állniuk be, alig kell egyébre utalnunk, mint arra, hogy Francziaország a tizenhét éveseit sorozza, hogy Anglia kénytelen az általános védkötelezettséggel próbálkozni, s hogy Olaszország katonai erejének egyharmadát áldozta már fel semmiért. Oroszország roppant emberanyaga nem az a forrás többé, aminek eleinte látszott. Katonai ereje megtört s pótlásai értékéről legjobb bizonyságot tesz legutóbbi offenzívájának kudarcra. Nekünk pedig, nem is szólva a még nem sorozott tartalékokról monarchiánkban és Németországban, ott van Törökország és Bulgária csaknem érintetlen hadereje, s ott vannak a Szerbiában és Montenegróban felszabadult erők. Jól tudja ezt az entente, és nem is segíthet magán mással, csak azzal, hogy beállít a mérlegbe egy hatalmas fiktív tételt: a végleges győzelem bizonyosságát. A likvidálásnál majd kiderül, hogy milyen hamis a mérlegük. AZ ÚJSÁG Szerda, 1916. január 1&. A háború üli! kip@. ff©s*ieis®gr@ — Csapataink írtif®káiE3T á m és Vékpazár&nes állanak. — Az orosz offensive teljes kudarcza. — Az oroszok az újévi csatában 70.00® embert veszítettek halottakban és sebesültekben, mi 1000 foglyot ejtettünk. — Repültünk bombázták Anconát. — Az entente erőszakoskoszik tagországban. Montenegró meghódolása érthető izgalmat keltett a négyesszövetség államaiban és a lapjelentések úgy akarják leszállítani a fegyverletétel jelentőségét, hogy azt mondják, hogy mi ajánlottuk fel Nikitának az ellenségeskedőnagyon természetes, hogy az entente hatalmasságai nem akarják még nyíltan elismerni ezt a kézzelfogható súlyos jelentőségű vereséget, letagadni nem lehet, tehát úgy állítják a közönség elé az egész dolgot, mintha az a világháborúnak egy jelentéktelen kis epizódja volna. Azzal, hogy Nikita a fegyverletételt választotta a további harcz helyett, nyíltan kimondta, hogy nem bízik már az entente-ban, mert ha csak némi reménye is lett volna arra, hogy segítséget kap valahonnan, bizonyára nem adta volna meg magát, a győző kegyeire bízva országa sorsát. Mielőtt Nikita megadta a mi feltétlen megadást követelő válaszunkra a feleletet, még egyszer segítséget kért az entente hatalmaitól. Amidőn azonban ezek azt tanácsolták neki, hogy Péter példáját követve, vonuljon ki országából Albániába, mert segítségre nem számíthat, belátta, hogy szövetségeseiben már nem bízhat és a hontalanság helyett inkább választotta a békét. Ha kivonult volna Albániába, csapataink ott is megverték volna hadseregét, mert a szerb hadsereg maradványai és az Albániában levő olasz csapatok korántsem tudták volna megfelelő támogatásban részesíteni. De kérdéses, hogy a hegyes-völgyes hazájukhoz ragaszkodó montenegróiak követték volna-e uralkodójukat idegenbe. A hazai jög védelmére az egyszerű ozmagorcsot fel lehet lelkesíteni, az entente és annak érdekei azonban olyan távol állanak annak lelki világától, hogy aligha lett volna hajlandó idegenben folytatni a harczot. Nikita nemcsak mint számító diplomata, hanem mint népének jövendőjét szívén viselő uralkodó is példásan járt el. A bizonytalan és kilátástalan küzdelmet feladta, mert belátta, hogy alattvalóinak életét és szerény vagyonát tovább is kockára tennie bűn volna nemzetével szemben. Akármilyenek is lesznek a béke feltételei, mégis nyugalmat hoznak a tizenhét hónap óta harcban álló országba és módot nyújtanak arra, hogy a háború okozta veszteségeket és pusztulást az ország kiheverje. A meginduló tárgyalások egyelőre a fegyverletétel módját és annak végrehajtását szabályozzák és nagyon valószínű, hogy nyomon fogja e tárgyalásokat követni a békefeltételek megállapítása is. Arról, hogy mik az általunk felállított békefeltételek, még korai volna beszélni, de alig hihető, hogy a béke megkötése ne volna Nikitának szándékában. A fegyverletétel természetesen néhány napig el fog tartani, miután a montenegrói hadsereg nincsen egy helyen összpontosítva, hanem a határ mentén van elosztva. Azután nemcsak ama fegyverek átadásáról van szó, melyek a csapatoknál vannak, a falvakban lévő mindennemű fegyvert fel kell kutatnunk, hogy egyes kisebb bandáknak guernla-harpzát is lehetetlenné tegyük. A fegyverletétel iránt megindított tárgyalások alatt csapataink folytatták előnyomulásukat mindaddig, amoig Nikita 16-án a végleges választ meg nem adta. Megszállották Virpazárt és Rjekát, úgy hogy most már az egyetlen montenegrói vasút és Antivári kikötője is birtokunkban van. Montenegró legyőzésének a balkáni helyzetre van igen nagy hatása. Ha ugyanis megfontoljuk azt, hogy azűtvonalunk Spizzától Montenegró nyugati határán, a Tara mentén, Berane, Tarjak, Dugavi, Kula Sjuma vonalában eddig mntegy 450 km. hosszú volt és hogy ezután csupán a Cattaro—Szkutari— Kula Sjuma között lévő arczvonallal kell számolni, amely, már csak 180—200 km. kiterjedésű, azonnal kitűnik Montenegró legye.