Az Ujság, 1916. január (14. évfolyam, 1-31. szám)
1916-01-21 / 21. szám
2 AZ UJSAQ Péntek, 1916. január 21. mmmmp ■ "■ 1 " J HIH»PII..ÍWII H .'«ft-■ pu!jMwsi«?wrwi ■i- ...... 1 ....... ......................<■—-■—« '» ............ Blokád. A leggonoszabb, mert legembertelenebb haditervet, a háború folyamán Anglia eszelte rá. Elég hamar, a németek belgiumi áttörése s az alsó nagy orosz vereségek után, észrevette, hogy az entente eredeti tervei — a franczia roham Belgiumon él s az orosz gőz hengerszáguldása Berlinbe — meghiúsultak, s az a számítás, hogy az erbterríg seregek túlereje pár hét vagy hónap alatt végzetes egymást már a központi hatalmakra, alaposan hamisnak bizonyult. Az angol kormány már akkor tisztában volt azzal, hogy a háború sokkal tovább fog tartani," mint ahogy előre kikalkulálták, s hogy a győzelem a harcrtéren mégsem oly ’abszolút bizonyos, mint a papiroson mutatkozott. Ki kellett tehát találni valamit, ami a hadiszerencsétől függetlenül lehetővé teszi az ellenség letörését. Így jutott Anglia arra a pokoli gondolatra, hogy az entente-ba beveszi szövetségesnek az éhhalált. A tengerek urának hirdetvén magát, el akarta zárni a központi hatalmakat az egész világtól, hogy ezek ne kaphassanak sehonnét élelmet. Arra számított, hogy az éhenhaló asszonyok, aggok és gyermekek megtörik a legvitézebb hadsereg ellentállását, a legelszántabb küzdelem energiáját is. A blokád, melyet e czélból elrendelt, provokálta tudvalevőleg a német búvárhajókaj egyre fokozódó tevékenységét,s mivel a tengerjogi szabályok keretében a hézagos angol bokád sem érhette el czélját, a nemzetközi jog legdurvább megsértésével a kalózkodásra csapott áta jogtisztelő Anglia. Azok a tiltakozások, amiket a semleges államok Anglia tengeri önkényével szemben "emeltek, az angol kormány legridegebb közönyével találkoztak. De sem a visszaélés a tengeri hatalommal, sem a legszigorúbb ellenőrzése a tengeri közlekedésünk, nem hozta meg a kívánt eredményt. A központi hatalmak bölcs ökötómiáján, a háború czéljaihoz való áldozatkész alkalmazkodásán hajótörést szenvedett a kiéheztetési politika. Ellenben a semleres államok, élükön az Egyesült Államok, mind súlyosabbnak és terhesebbnek érezték az angol tengeri önkényt, s legújabban Amerikából indult meg az akció, hogy Angliát a nemzetközi szabályok komoly betartására intsék. House ezredesnek kaderése Argóéba arra vall, hogy Wilson elnök érvényt akar szerezni a semleges államok jogainak,s nem hajlandó tovább tűrni a nemzetközi jogok durva és önkényes megsértését Anglia részéről. Anglia, úgy látszik, kerülni óhajtaná a konfliktust az Egyesült Államokkal, de a kiéheztetési politikáról sem akarna lemondani. Általános blokádot akar elrendelni, vagyis az eddigi tengerzárlatot még szigorúbbá, még kiterjedőbbé tenni. Csakhogy megint abba a súlyos és menthetetlen hibába esik, hogy olyasmit akar, amit megcsinálni nem tud. Kern tudja tudniillik megcsinálni az effektív,blokádot, vagyis Németország teljes elzárását minden tengeri hatalom területétől. Holott az érvényben levő 1856-iki párisi deklaráczió épp ezt követeli. Ez a deklaráció ugyanis azt az elvet is kimondja, hogy a semleges lobogó fedi az utat. Ennek folytán, ha a blokád nem effektív, vagyis ha az argói tengeri hajók meg nem akadályozhatják a német parthoz jutást minden oldalról, akkor a Németországba rendelt, vagy onnét kifelé küldött árukkal megrakott és semleges lobogó alatt közlekedő hajók megállítása és kikutatása nyilvánvaló kalózkodás. Márpedig Anglia sem a Keleti-tengert nem tudja elzárni s Németország tengeri közlekedését Svédországgal megakadályozni, sem a hollandi kikötőket az Északi-tengeren nem Mókáihatja annyira, hogy megakadályozza ott a közlekedést. Egy amerikai lap el is árulja Angliának azt a szándékát, hogy a hollandi kikötőket német beviteli kikötőknek deklarálja, ami persze a legsúlyosabb jogsértést jelentené. A központi hatalmak teljes hidegvérrel néznek Anglia e legújabb tengeri zsarnokoskodása elé. A vereségek és veszteségek hosszú sorozatán át jutott el Anglia újra a kiéheztetési tervhez, amelyet pedig maguk az angol lapok is, élükön a »Times «-száj, botornak és katás-Ivanov tábornok hadserege a huszonnégy napos újévi csatában elvérzett ugyan, de veszteségeit a rendelkezésre álló embertartalékból és más arczvonalakról elvont csapat- és seregtestekből pótolták, úgy hogy négy napos szünet után újra megkezdette a támadást Planzer- Baltin hadserege ellen. Ez a gyors harczkészség természetesen nem volt másképpen elérhető, mint úgy, hogy az eddig harczban megtizedelt csapatokat felváltották és most új haderők kísérlik meg azt, ami még eddig nem sikerült : Planzer-Baltin hadseregének visszaszorítását. Tizenkilenczedikén kezdték meg újult erővel a támadást és folytatták a harcrot 20-án is. Ezúttal még csupán a Toporoncz—Baján közötti 16 kilométeres arczvonalat támadják, amelynek déli szárnya a semleges romániai területre támaszkodik. A terv nyilvánvaló. Most már nem annyira áttörésre, mint inkább déli szárnyunk visszaszorítására törekszenek, hogy a harcrok későbbi folyamán ez nek a szárnynak átkarolása lehetségessé váljék, ami most a semleges román terület miatt nem hajtható végre. Ha sikerülne az oroszoknak Csernoviczot elfoglalniok, akkor mi kénytelenek volnánk arczvonalunkat a bukovinai délkeleti határterületig meghosszabbítani, hogy az átkarolást megakadályozzuk. Az oroszok arra számítanak, hogy ez esetben nekünk meg kell gyöngítenünk arczvonalunkat egy olyan arczvonalon, ahol most még nincsenek harcok vagy pedig a Szaloniki ellen szánt csapatokból fogunk ide hozni erőket. Ha Gsemovicznál sikert aratnának az oroszok, arra számíanak, hogy az áttörési kísérlet a Skypa mentén Lemberg irányában talán könnyebben sikerülne. Van azonban még egy további magyarázata az oroszok újabb offenzívájának. Az újévi csata azért indult meg, hogy Montenegrót tehermentesítse, a mostani támadásokat pedig azért erőszakolják, hogy ne legyen arra iájuk, hogy a Balkánon felszabaduló erőket Kelet- Galicziába és Bukovinába felhozzák. Az oroszok számítanak annak lehetségével, hogy ha Pflanzer-Baltin hadseregét a Bakánról Montenegró kapitulácziója folytán felszabaduló hadsereg megerősíti, talán nem fogjuk tétlenül tovább is torni az orosz támadásokat, hanem az eddigi harcokban tetemes veszteséget szenvedett Ivanov-féle hadsereget mi támadjuk meg. Orosz forrásbó eredő hírek ugyanis még az újévi csata kezdetén is úgy tüntették fel a dolgot, hogy Ivanov azért támadja Pflanzer- Baltint, mert meg akart elöni bennünket a támadásban. Intézkedéseinket, melyeket a nagy hangon hirdetett orosz offenzíva méltó fogadására tettünk, ők támadó szándéknak minősítették már akkor is. Lehetséges tehát, hogy most is azzal fogják magyarázni az újabb támadásokat, hogy meg akarnak edzni a támadásban. Tízen kier ezedikén négy rohamot intéztek a toporevez—bojani rövid arczvora’szakasz ellen, 20-ánS ugyanitt tán adtak. A küzdelem már a kora hajnali órákban kezdődött és egész talannak nyilvánítanak. S az angol kormány teljes vakságára vall, hogy amit az angol lapok nyíltan konstatálnak, s amire a másfél éves tapasztalat megtanít hátzá, hogy tudniillik a központi hatalmakat csakis a harcrtéren lehet, ha lehet, lebírni, azt még mindig nem akarja látni, vagy ha látja, nem tudja önmagát és a közvéleményt egyébbel ámítani, mint a blokád üres mumusával. Ha ez az utolsó reményhorgonya az angol kormánynak, akkor már rajta van a lejtőn, melyen a csalódások örvényébe bukik, nap példátlan hevességgel tartott. A hivatalos jelentés szerint úgyszólván óránként újra és újra támadtak, tehát a késő délutánig legalább tíz-tizenötször rohanták meg védőárusainkat. A támadásokat azonban mindenütt visszavertük. A budapesti honvédhadosztály elismerésreméltó hősiességgel vette ki részét a küzdelemből. Az oroszoknak néhányszor sikerült állásainkba behatolniuk, de a kézitusában mindig vereséget szenvedtek és kénytelenek voltak ismét visszavonulni. Az egyik ellentámadást a szabadkai 6. és a budapesti 30. honvédgyalogezredek hajtották hatalmas lendülettel végre. Az oroszok súlyos veszteségeit bizonyítja az, hogy hadállásaink előterét az orosz hullák százai borítják. Egyes zászlóaljak előtt 800—1000 orosz hullát számláltak össze.. A sebesültek száma természetesen tetemesen nagyobb lehet. Az előjelek arra engednek következtetni, hogy a támadások a grupa mentén is meg fognak ismét kezdődni, mert a Pflanzer-Baltin hadsereg harcis vonalának többi részét az orosz tüzérség egész nap lőtte. * A Balkánon Vilmos császár és Ferdinánd király találkozása alegfontosabb esemény. E találkozás is deklimentálja azt a szeres fegyverbarátságot és szövetséget, mely a bolgárokat a központi hatalmakkal összeköti és bizonyítja azt, hogy a bolgár hadsereg még nem tekinti működését befejezettnek, hanem a központi hatalmak nagy küzdelméből a Végső győzelemig kiveszi a maga részét. * Az entente nem képes Görögországot a csatlakozásra kényszeríteni, mert Konstantin király és Szkuludisz miniszterelnök is úgy nyilatkozik, hogy Görögországnak semlegesnek kell maradnia. Szkuladisz miniszterelnöknek nyilatkozatában van egy kis fenyegetés is, amikor azt mondja, hogy Görögország semleges marad és hadseregét a végleges leszámolásra sértetlenül tartja fenn. Görögországnak pedig csak az entenne-ral van elintézetlen számadása. A phaberoni kikötőben történt partraszállás után a görög kormány erélyes tiltakozását fejezte ki az entente követei előtt és állítólag azzal fenyegetőzött, hogy ha vissza nem vonják a francia csapatokat, kénytelen lesz fegyveresen szerezni érvényt szuverenitásának. Egyben erélyesen kifogásolta azt, hogy Szalonikin kívül más kikötőket is felhasznál az.enente a mega czéljaira. Ene az entente Pharetonban újra hajókra rakta a francia csapatokat. Szalonikinál folynak az előkészületek a küzdelemre, az angolok újabban nehéz ágyakat szállítottak partra. * Nyugaton az angoloknak egy támadási kísérlete Frehlinghientől északra teljesen kudarcot vallott. A háború mai képe. A budapesti honvédhadosztály győzelmes harcsai. — Heves orosz támaddásokat vertünk vissza a besszarábiai harczvonalon. — Hatos és harminszas honvédek ellentámadással verték vissza az oroszokat. Az entenste-csapatokat visszavonták Phaleronból.