Az Ujság, 1916. január (14. évfolyam, 1-31. szám)

1916-01-21 / 21. szám

2 AZ UJS­A­Q Péntek, 1916. január 21. mmmmp ■ "■ 1 " J HIH»PII..ÍWII H .'«ft-■ pu!jMwsi«?wrwi ■i- ...... 1 ....... ......................<■—-■—« '» ............ Blokád. A leggonoszabb, mert lege­m­be­rt­el­e­ne­bb haditervet, a háború folyamán Anglia eszelte rá. Elég hamar, a németek belgiumi áttörése s az alsó nagy orosz vereségek után, észrevette, hogy az entente eredeti tervei —­ a franczia roham Belgiumon él s az orosz gőz henger­­száguldása Berlinbe — meghiúsultak, s az a számítás­, hogy az erbterríg­ seregek túlereje pár hét vagy hónap alatt végzetes egy­mást már a köz­ponti hatalmakra, alaposan hamisnak bizo­nyult. Az angol kormány már akkor tisztá­ban volt azzal, hogy a háború sokkal tovább fog tartani," mint a­hogy előre kikalkulálták, s hogy a győzelem a harcrtéren mégsem oly ’abszolút bizonyos, mint a papiroson mutatko­zott. Ki kellett tehát találni valamit, a­mi a hadiszerencsétől függetlenül lehetővé teszi az ellenség letörését. Így jutott Anglia arra a po­koli gondolatra, hogy az entente-ba beveszi szövetségesnek­­ az éhhalált. A tengerek urá­nak hirdetvén magát, el akarta zárni a köz­ponti hatalmakat az egész világtól, hogy ezek ne kaphassanak sehonnét élelmet. Arra számí­tott, hogy az éhenhaló asszonyok, aggok és gyermekek megtörik a legvitézebb hadsereg ellentállását, a legelszántabb küzdelem ener­giáját is. A blokád, melyet e czélból elrendelt, provokálta tudvalevőleg a német búvárha­jók­aj egyre fokozódó tevékenységét,s mivel a tenger­jogi szabályok keretében a hézagos angol bokád sem érhette el czélját, a nemzetközi jog leg­durvább megsértésével a kalózkodásra csapott át­­a jogtisztelő Anglia. Azok a tiltakozások, a­miket a semleges államok Anglia tengeri önkényével szemben "­emeltek, az angol kormány legridegebb közö­nyével találkoztak. De sem a visszaélés a ten­geri hatalommal, sem a legszigorúbb ellenőrzése a­ tengeri közlekedésünk, nem hozta meg a kí­vánt eredményt. A központi hatalmak bölcs ököt­ómiáján, a háború czéljaihoz való áldozat­kész alkalmazkodásán hajótörést szenvedett a kiéheztet­ési politika. Ellen­ben a seml­eres álla­­­mok, élükön az Egyesült­ Államok, mind súlyo­sabbnak és terhesebbnek érezték az angol ten­geri önkényt, s legújabban Amerikából indult meg az akc­ió, hogy Angliát a nemzetközi szabályok komoly bet­art­ására int­sék. House ezredesnek kaderése Argóéba arra vall, hogy Wilson elnök érvényt akar szerezni a semleges államok jogainak,s nem hajlandó tovább tűrni a nemzetközi jogok durva és önkényes meg­sértését Anglia részéről. Anglia, úgy látszik, ker­ülni óhajt­aná a konfliktust az Egyesült­­ Államokkal, de a kiéheztetési politikáról sem akarna lemondani. Általános blokádot akar el­rendelni, vagyis az eddigi tengerzárlatot még szigorúbbá, még kiterjed­őbbé tenni. Csak­hogy megint abba a súlyos és menthetetlen hibába esik, hogy olyasmit akar­, a­mit meg­csinálni nem tud. Kern tudja tudniillik meg­­­csinálni az effektív,­blokádot, vagyis Német­ország teljes elzárását minden tengeri hatalom területétől. Holott az érvényben levő 1856-iki párisi deklaráczió épp ezt követeli. Ez a dekla­ráció ugyanis azt az elvet is kimondja, hogy a semleges lobogó fedi az utat. Ennek folytán, ha a blokád nem effektív, vagyis ha az argói tengeri hajók meg nem akadályoz­hat­ják a né­met parthoz jutást minden oldalról, ak­kor a Németországba rendelt, vagy onnét kifelé kül­dött árukkal megrakott és semleges lobogó alatt közlekedő hajók megállítása és kikuta­tása nyilvánvaló kalózkodás. Már­pedig Anglia sem a Keleti-tengert nem tudja elzárni s Né­metország tengeri közlekedését Svédországgal megakadályozni, sem a hollandi kikötőket az Északi-tengeren nem Mókáihat­ja annyira, hogy megakadályozza ott a közlekedést. Egy ame­rikai lap el is árulja Angliának azt a szándé­kát, hogy a hollandi kikötőket német beviteli kikötőknek deklarálja, a­mi persze a legsúlyo­sabb jogsértést jelentené. A központi hatalmak teljes hidegvérrel néznek Anglia e legújabb tengeri zsarnokos­­kodása elé. A vereségek és veszteségek hosszú sorozatán át jutott el Anglia újra a kiéheztetési tervhez, a­melyet pedig maguk az angol lapok is, élükön a »Times «-száj, botornak és katás-Ivanov tábornok hadserege a huszonnégy napos újévi csatában elvérzett ugyan, de vesz­teségeit a rendelkezésre álló embertartalékból és más arczvonalakról elvont csapat- és sereg­­testekből pótolták, úgy hogy négy napos szünet után újra megkezdette a támadást Planzer- Baltin hadserege ellen. Ez a gyors harczkészség természetesen nem volt másképpen elérhető, mint úgy, hogy az eddig harczban megtizedelt csapatokat felváltották és most új haderők kísérlik meg azt, a­mi még eddig nem sikerült : Planzer-Baltin hadseregének visszaszorítását. Tizenkilenczedikén kezdték meg újult erő­­vel a támadást és folytatták a harcrot 20-án is. Ezúttal még csupán a Toporo­ncz—Baján kö­zötti 16 kilométeres arczvonalat támadják, a­melynek déli szárnya a semleges romániai területre támaszkodik. A terv nyilvánvaló. Most már nem annyira áttörésre, mint inkább déli szárnyunk visszaszorítására törekszenek, hogy a harcrok későbbi folyamán ez ne­k a szárny­­nak átkarolása lehetségessé váljék, a­mi most a semleges román terület miatt nem hajtható végre. Ha sikerülne az oroszoknak Csernoviczot elfoglalniok, akkor mi kénytelenek volnánk arczvonalunkat a bukovinai délkeleti határ­­területig meghosszabbítani, hogy az átkaro­lást megakadályozzuk. Az oroszok arra szá­mítanak, hogy ez esetben nekünk meg kell gyöngítenünk arczvonalunkat egy olyan arcz­­vonalon, a­hol most még nincsenek harcok vagy pedig a Szaloniki ellen szánt csapatokból fogunk ide hozni erőket. Ha Gsemoviczn­ál si­kert aratnának az oroszok, arra számí­ana­k, hogy az áttörési kísérlet a Sk­ypa mentén Lem­berg irányában talán könnyebben sikerülne. Van azonban még egy további magyará­zata az oroszok újabb offenzívájának. Az újévi csata azért indult meg, hogy Montenegrót tehermentesítse, a mostani tám­adásokat pedig azért erőszakolják, hogy ne legyen arra iá­juk, hogy a Balkánon felszabaduló erőket Kelet- Galicziába és Bukovinába felhozzák. Az oro­szok számítanak annak lehet­s­égével, hogy ha Pflanzer-Baltin hadseregét a Bakánról Mon­tenegró kapitulácziója folytán felszabaduló had­sereg megerősíti, talán nem fogjuk tétlenül tovább is torni az orosz támadásokat, hanem az eddigi harc­okban tetemes veszteséget szen­vedett Ivanov-féle hadsereget mi támadjuk meg. Orosz forrásbó eredő hírek ugyanis még az újévi csata kezdetén is úgy tüntették fel a dolgot, hogy Ivanov azért támadja Pflanzer- Baltint, m­ert meg akart el­ö­­ni bennünket a támadásban. Intézkedéseinket, melyeket a nagy han­gon hirdetett orosz offenzíva méltó fogadására tettünk, ők támadó szándéknak minősítették már akkor is. Lehetséges tehát, hogy most is azzal fogják magyarázni az újabb tám­adásokat, hogy meg akarnak e­dzni a támadásban. Tíz­en ki­­­er ez­ed­i­k­én négy rohamot intéztek a toporevez—bojani rövid arczvora’szakasz ellen, 20-án­­S ugyanitt tán adtak. A küzdelem már a kora hajnali órákban kezdődött és egész talannak nyilvánítanak. S az angol kormány teljes vakságára vall, hogy a­mit az angol lapok nyíltan konstatálnak, s a­mire a másfél éves tapasztalat megtanít hátzá, hogy tudni­illik a központi hatalmakat csakis a harcrtéren lehet, ha lehet, lebírni, azt még mindig nem akarja látni, vagy ha látja, nem tudja önmagát és a közvéleményt egyébbel ámítani, mint a blokád üres mumusával. Ha ez az utolsó re­­ményhorgonya az angol kormánynak, akkor már rajta van a lejtőn, melyen a csalódások örvényébe bukik, nap példátlan hevességgel tartott. A hivatalos­ jelentés szerint úgyszólván óránként újra és újra támadtak, tehát a késő délutánig legalább tíz-tizenötször rohanták meg védőárusainkat. A támadásokat azonban mindenütt visszaver­tük. A budapesti honvédhadosztály elismerésre­­méltó hősiességgel vette ki részét a küzdelemből. Az oroszoknak néhányszor sikerült állá­sainkba behatolniuk, de a kézitusában mindig vereséget szenvedtek és kénytelenek voltak ismét visszavonulni. Az egyik ellentámadást a szabadkai 6. és a budapesti 30. honvédgyalog­­ezredek hajtották hatalmas lendülettel végre. Az oroszok súlyos veszteségeit bizonyítja az, hogy hadállásaink előterét az orosz hullák százai borítják. Egyes zászlóaljak előtt 800—1000 orosz hullát számláltak össze.. A sebesültek száma természetesen tetemesen nagyobb lehet. Az előjelek arra engednek következtetni, hogy a támadások a g­rupa mentén is meg fognak ismét kezdődni, mert a Pflanzer-Balt­in hadsereg harcis vonalának többi részét az­ orosz tüzérség egész nap lőtte. * A Balkánon Vilmos császár és Ferdinánd király találkozása a­­legfontosabb esemény. E találkozás is dekliment­álja azt a szeres fegy­­verbarát­ságot és szövetséget, mely a bolgáro­kat a köz­ponti hatalmakkal összeköti és bizo­nyítja azt, hogy a bolgár hadsereg még nem tekinti működését befejezettnek,­ hanem a köz­ponti hatalmak nagy küzdelméből a Végső győ­zelemig kiveszi a maga részét. * Az entente nem képes Görögországot a csatlakozásra kényszeríteni, mert Konstantin király és Szkuludisz miniszterelnök is úgy nyi­latkozik, hogy Görögországnak semlegesnek kell maradnia. Szkuladisz miniszterelnöknek nyilatkozatában van egy kis fenyegetés is, a­mikor azt mondja, hogy Görögország semleges marad és hadseregét a végleges leszámolásra sértetlenül tartja fenn. Görögországnak­ pedig csak az entenne-ral van elintézetlen számadása. A phaberoni kikötőben történt partra­szállás után a görög kormány erélyes tiltakozá­sát fejezte ki az entente követei előtt és állító­lag azzal fenyegetőzött, hogy ha vissza nem vonják a franc­ia csapatokat, kénytelen lesz fegyveresen szerezni ér­vényt szuvere­nit­ásának. Egyben erélyesen kifogásolta azt, hogy Szalo­­nikin kívül más kikötőket is felhasznál az­.en­­ente a mega czéljaira. Ene az entente Phare­­tonban újra hajókra rakta a francia csapa­tokat. Szalonikinál folynak az előkészületek a küzdelemre, az angolok újabban nehéz ágya­kat szállítottak partra. * Nyugaton az angoloknak egy támadási kí­sérlete Frehlinghientől északra teljesen kudar­­c­ot vallott. A háború mai képe. A budapesti honvédhadosztály győzelmes harcsai. — Heves orosz táma­ddásokat vertünk vissza a besszarábiai harcz­­vonalon. — Hatos és harminszas honvédek ellentámadással verték vissza az oroszokat.­­ Az entenste-csapatokat vissza­vonták Phaleronból.

Next