Az Ujság, 1916. január (14. évfolyam, 1-31. szám)

1916-01-01 / 1. szám

fzomban, 1918. január 6. AZ Ú­JSAO Visszapillantás 1915-re. — A háború elmúlt hete. — A háborúnak második évét lezártuk. 1916 első napján önkénytelenül is eszünkbe jutnak azok a nagy események, a melyek az elmúlt 1915. év alatt történtek és ha azokat a nagy sikereket mérlegeljük, melyeket a központi hatalmak az elmúlt év folyamán elértek, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy ha ilyen nagy eredményeket tudtunk elérni és azokat az ententenak szeptember óta tartó nagy erő­feszítései daczára is meg tudtuk tartani, a harc­tereken már aligha fogunk vereséget szen­vedni. Azok a területek, melyeket a szövete­­­ségesek hadseregei az év folyamán az ellen­ségtől elragadtak, oly szilárdan állanak ke­zünkben, hogy az entente minden erőfeszítése hiábavaló, ezeknek visszafoglalása, vagy talán a mi területünknek megszállása ellenséges csa­patok által, jóformán kizártnak tekinthető. Az 1915. év elég szomorú helyzetben ta­lálta a központi hatalmakat. A német offen­­zíva Páris ellen nem vezetett a kívánt ered­ményre, az oroszok Kelet-Poroszországba is be­nyomultak már és Galicziának legnagyobb része az ellenség birtokában volt. Miklós nagy­­herczeg hadseregei a Kárpátokban Magyar­­ország területére is benyomultak és az a ve­szély fenyegetett, hogy Magyarország is az orosz pusztító hordák martaléka lesz. Szerbiá­ból kénytelenek voltunk csapatainkat kivonni és déli határainkon a védelemre szorítkozni, hogy minden nélkülözhető erőt veszélyeztetett északi határainkra vethessünk. Az 1914 augusztusában megindított há­borút azzal a gondolattal kezdtük meg, hogy a németek minden erejüket a francziák ellen viszik, hogy nyugaton érjünk el gyors sikert, addig gyöngébb német erők és Ausztria- Magyarország haderejének zöme az oroszokat tartóztatja föl. A­midőn azonban beláttuk, hogy a francziák gyors leverése nem sikerül, az orosz tömegek azonban elárasztással fenye­getik a monarchiát, még idejekorán megvál­tozott az eredeti haditerv. Felismerve az oroszok előretörésének veszedelmét, a németek meg­elégedtek azzal, hogy nyugaton feltartóztat­ják a francziákat és minden nélkülözhető erő­vel az orosz óriás ellen fordultak. Miklós nagyherczeg talán akkor követte­­ a legnagyobb stratégiai hibát, a­mikor Berlin helyett Bécset és Budapestet választotta had­műveleti iránynak. Valószínűleg az a szél lebegett az orosz generalisszimusz szemei­ előtt, hogy Ausztria-Magyarországnak, mint gyön­gébbnek látszó ellenfélnek legyőzése talán arra az eredményre vezet, hogy mi békét kérünk és akkor Németország is kénytelen lesz feladni a küzdelmet. Ez vezetett a január­tól­ áprilisig tartó kárpáti csatára, a­melyben az orosz túlerő lassan, de biztosan megőrlődött, eredményt elérni azonban nem tudott. Ez alatt hadvezetőségünk csendben minden előkészületet megtett az oroszok frontjának áttörésére. Gorliczénél május 2-án sikerült is a meglepetésszerűen megindított támadással áttörni az orosz frontot és ettől kezdve állan­dóan szorult vissza az orosz hadsereg. Június 2-án bevonultunk Przemyslbe, 22-én pedig csapataink már Lembergben vannak. Lemberg elfoglalása után megkezdődött a támadás a Visztulától nyugatra álló orosz erők ellen. Mackensen hadserege északnak fordul és a Bug és Visztula közötti előnyomulásával, mely­hez a Visztulától nyugatra álló Lopot bajor herczeg hadseregének támadása nyugat felől csatlakozott, arra kényszeríti az oroszokat, hogy a Visztula felé megkezdjék a vissza­vonulást. Ugyanekkor északon Hindenburg tábornagy parancsnoksága alatt Below, Eich­horn, Scholtz és Gollwitz hadseregei a Narev —Bug vonalában lévő várak ellen kezd­ik meg az előnyomulást.. Ezen három irányból jövő nyomásnak az oroszok ellenállani nem tudtak. Julius 24-én Rózán és Pultuszk esik el, 30-án bevonultunk Lublinba. Augusztus 1-én Cholm, 2-án Mitau kerül kezünkbe. 5-én Ivangorod esik el és ugyanekkor Lipót bajor herczeg bevonul Varsóba. Ezután sorra esnek el az orosz várak, 26-án már Breszt Litovszkot is elfoglalják. Kovno elfoglalásával az orosz nyugati­­erődvonalnak utolsó vára is elesett. A Vol­hyniában megindult ofenziva Luck és Dubno elfoglalására vezetett. A szövetséges csapatok elérték Riga —Dünaburg—Pinszk—Dubno—Strypa—Zalesz­­czyki—besszarábiai határ­vonalát és ezzel mint­egy 300.000 négyzetkilométer területet hódí­tottak meg Oroszországból. Az oroszok letöré­se után most már arra is lehetett gondolni, hogy a Dardanelláknál hősiesen védekező török hadsereg segítségére siessünk és egyúttal végleg leszámoljunk régi ellenségünkkel, Szerbiával, Bulgária, felismerve azt, hogy nemzeti vá­gyainak megvalósulására a legjobb alkalom kínálkozik, csatlakozott a központi hatalmak­hoz. A Szerbia ellen október 7-án megindított offenzíva teljes és fényes eredménynyel járt. Rövid két hónap leforgása alatt a szerb had­sereg megsemmisült és roncsai most Monte­negró és Albánia hegyei között bolyonganak. Az entente segíteni akart Szerbián, de a segítség Szaloniki felől későn jött, ugyannyira, hogy a bolgárok elől kénytelen volt Szalonikin át küldött csapatait görög földre vonni vissza és most ott készülődik az új off .műivára. A Bal­kánon Szerbiát egészen meghódítottuk és Mon­tenegrónak is egy ötöde már a mi kezünkben van, így a Balkánon mintegy 90.000 négyzet­­kilométer területet foglaltunk el az ententetól. Hűtlen szövetségesünk, Olaszország, a biz­tos győzelem reményében május 23-án csatla­kozott ellenségeink táborához. Azóta négyszer támadta meg határmenti állásainkat, de ered­ményt elérni nem tudott. Épp ily sikertelenek voltak a francziák és angolok támadásai a németek ellen nyugaton, a jól berendezett védelmi vonal áttörése sohasem sikerült. Az entente az Oroszországgal létesítendő közvetlen érintkezés érdekében márcziusban a Dardanellák ellen kezdett akcziót, de teljes kudarczot vallott, úgy hogy deczember 20. óta már csak a Gall­ipoli-f­él­sziget déli csúcsát tartja megszállva. Épp ily kudarczczal járt az angoloknak Bagdad elfoglalására irányuló had­művelete is. A­mint látjuk, minden harcztéren a köz­ponti hatalmak fegyvereinek kedvezett a hadi szerencse, a­mi főképpen annak köszönhető, hogy nálunk a hadműveletek egységesen és kiváló szakértelmű hadvezérek vezetése mellett folynak. Az eddigi hadműveletek sikereit leg­jobban jellemzi az a tény, hogy a központi hatalmak mintegy 400.000 km3 területet­ szállottak meg eddig az entente országaiban, ezzel szemben csak 10 000 km3 van a mi területünkből az entente kezén. A központi hatalmak eddigi nagy sikereit legfényesebben bizonyítja a nagy területi hódí­tásokon kívül a foglyul ejtett oroszok és a tőlük zsákmányolt ágyúk és gépfegyverek száma. A szövetséges német és magyar-osztrák hadseregek együttesen 1915. januártól ez év szeptember végéig, vagyis amaz időpontig, a­mikor az állóharczra térjünk át ismét, kereken 4500 tisztet, 1.400.000 főnyi legénységet fogtak el, 3100 ágyút és 2500 gépfegyvert zsákmá­nyoltak.* Az entente legújabban minden eszközzel arra törekszik, hogy a dardanellai kudarczot helyrehozza azáltal, hogy Szalonikit rendezi be hadibázisnak ama hadműveletek czéljaira, melyek a franczia források szerint nemsokára megindulnak a központi hatalmak ellen. Addig, a­míg a központi hatalmaknak nem volt meg a közvetlen kapcsolata Török­országgal és Angliának nem kellett attól tartania, hogy az indiai út veszedelembe ke­rülhet, a dardanellai akc­ió nem folyt olyan erélylyel, mint azt egyébként várni lehetett volna. Most azonban Angliát az a veszély fenyegeti, hogy a törökök közvetlen érint­kezésben állván a központi hatalmakkal, a rendelkezésükre álló emberanyagból erős had­seregeket állíthatnak ki Egyiptom ellen. A szuezi csatornát fenyegető veszedelem egy­úttal Anglia keleti uralmának is alapját tá­madja meg. Ezért kell megakadályozni azt, hogy Törökország teljesen talpraálljon, és ezt a czélt szolgálja majd az a támadás, melyet Sarrail hadseregével végre akarnak hajtani. Az entente a legutóbbi időben a Balkánon szenvedte a legcsúfosabb diplomácziai és ka­­tonia vereséget. Egyik szövetségesét, Szerbiát, a­ központi hatalmak teljesen megsemmisítet­ték, Montenegró is már a végveszedelemben van. Szerbia pusztulásával és Montenegró vég­veszedelmével Oroszország tekintélyén esett csorba, a­melyet ki kell köszörülni. Ezért van olyan nagyon a balkáni támadás mellett Francziaország. Az albániai érdekek bele­­vonásával végre sikerült Olaszországot is rá­venni arra, hogy a maga külön érdekeit itt összhangba hozza az entente egyéb érdekeivel és Olaszország már meg is kezdte a csapatok szállítását Valonába. Állítólag ott már 28.000 embere van. Miután az olaszoknak Vahnában való megjelenése felébreszti a görögök féltékeny­ségét és bizalmatlanságát, viszont azonban az együttműködés biztosítása, szempontjából kí­vánatos volna az, hogy Görögország engedje meg az olaszoknak a területén való szabad átvonulást Szaloniki felé, Castelnau tábornok Athénbe utazott, hogy ennek szükségességéről a görög kormányt meggyőzze. Így tehát Görögország helyzete még kü­lönösebb lesz, miután az ententenak szándé­kában van az is, hogy a hadműveleti zónába Epiruszt is belevonja, hogy ezáltal közvetlen összeköttetést létesítsen a valonai olasz had­sereg és Sarrail hadserege között. Görögország ennek daczára sem akar kilépni semlegességé­ből és tétlenül fogja nézni azt, hogy a had­viselő felek az ő területén intézik el háborús ügyüket. Annak is híre érkezett a héten, hogy Gö­rögországnak most már nincsen kifogása az ellen, hogy a bolgárok bevonuljanak Görög­ország területére is, ha azt a hadműveletek elkerülhetetlenül szükségessé teszik. Az oroszok kelet-galicziai offenzívája és Sebeco bukaresti küldetése is szoros összefüg­gésben van az entente tervezett balkáni offen­­zívájával. Sebeco útjának állítólag most már az volt a czélja, hogy Romániát a további semlegesség fentartására bírja. Az orosz hadvezetőségben újabb változás állott be. Miklós nagyherczeg utódja, Ruszkij tábornok is távozik helyéről és Porvanov had­ügyminiszter lesz a fővezér. Távozásának okául azt hozzák fel, hogy nem tartja czélravezető­­nek az újabban megkezdett kelet-galicziai offenzívát. Romániában az oroszbarát Ionescu, Fili­­pescu és párthívei mindent elkövettek, hogy a kormányt megbuktassák és Romániát az orosz tervek szolgájává sülyeszszék le. A par­lamenti küzdelemben az ellenzék csúfos vere­séget szenvedett, a többség teljes bizalommal viseltetik Bratianu jelenlegi politikája iránt. Románia tehát nem avatkozik még bele a küzdelembe. A parlamentben elhangzott nyi­latkozatokból azt láthatjuk, hogy Románia még mindig nem tudta eldönteni azt, hogy a központi hatalmakhoz csatlakozzék-e, vagy pedig ellenünk forduljon-e, ha ezsimmér. A montenegrói hegyek között küzdő csa­pataink előnyomulásában egy kis szünet állott be, miután a nagy hó az úttalan vidéken az utánszállítást és a csapatok élelmezését jó­formán lehetetlenné teszi. A montenegróiak azt jelentették, hogy Bjelopolje környékén, Biranétől északra és keletre, támadásba men­tek át és Kövess csapatait visszaszorították. Ez természetesen nem felel meg a valóságnak, mert itt csupán felderítő különítmények mű­ködéséről lehet szó. Az egyedüli jelentősebb esemény az volt, hogy dec­ember 29-ikén a montenegróiakat Godojevónál megvertük, az ellenség Bioczára vonult vissza. A hét folyamán mintegy 600 foglyot ejtettünk, 5400 fegyvert, és 2 tábori ágyút zsákmányoltunk. Az arczvonal általában a régi maradt.* A Dardanelláknál, a sed­il bahr-i szakaszon élénk tüzérségi és torpedóharczok folytak. Az ellenséges hajók több ízben lőtték a török állások szárnyait, de eredmény nélkül. Orosz bae­ssszífiítés Huszonharmadik­án egy új orosz offenzivs vette kezdetét a besszarábiai fronton. Pflanzer- Baltin hadseregének legdélibb szárnyát tá­madták meg az oroszok, 24-én Raranczétól keletre az állásaink közelébe férkőzött ellen­séges osztagokat megtámadtuk és elűztük.. .

Next