Az Ujság, 1916. január (14. évfolyam, 1-31. szám)
1916-01-12 / 12. szám
. Tehát Dimicscsel ismét csökkent a családtagok száma. Egyébként szerencséről beszélhetünk, mert a négyhónapos egyhuzamban tartó lövészárokharczban összesen 8 halottat és 11 sebesültet vesztettünk. Tehát a vacsora. Nagy vacsora. A csajka meg a csajkafedő (utóbbi tányért pózol) ma nem is elég. A főtt hús után sültet is kapunk, utána fánkot lekvárral. No meg őrnagynénk süteményei a többi sok hazai küldeménynyel — mily fejedelmi falatok ! — mind az asztalra kerülnek. Pezsgőkészletünk kilencz órára szerencsésen elfogy. Pedig az éjféli miséig még hosszú az idő. Hát jöjjön a tea azzal a becsületes kincstári ruminal. Kilencz óra tájban a századok dalárdái lepnek meg összhangzatos, szép énkkel. A géppuskaosztagé kezdi és úgy jönnek a többiek. Legszebben talán a horvátok, énekelnek. A dalárdaverseny véget érvén, egy tiszttársunk fuvolán, egy másik hegedűn ad elő szép magyar dalokat. Énekelünk. Közben megérkezik tábori papunk, Cz. A. dr. budapesti káplán. A tüzéreknél volt karácsonyfagyújtáson s azért késett meg, mert a friss havazás és hófúvás az utat eltüntette és kocsija eltévedt. Mindezeken felül szánkója háromszor borult fel szegénynek. Hál' Isten, semmi baja. Pedig az oltár kétszer is ráesett. Hivatása magaslatán álló, fontolt gondolkozásu pap. Minden szombaton gyóntat a rajvonalban. Ott alszik és másnap prédikál, miséz, áldoztak Igazi telkiatyánk. E mellett a vitézségi szalagot nála senki büszkébben nem hordhatja. Jól emlékezem, egy szombati napon támadást előkészítő természetű szokatlan nagy tüzérségi tűzben volt részünk. Ezt lelkészünkkel tudattuk, figyelmeztetve őt, hogy kijövetele életébe kerülhet. Soha oly sugárzó arczcal nem láttuk állásunkban őt megjelenni, mint ezen a napon. Egész éjjel öreg gyermekeivel volt, mi több, néhány órát a tábori őrsnél is időzött. De szép dolog igazi papnak lenni ! Tizenkét óra előtt néhány perccel az étkezőasztal oltárrá alakul. Papunk tábori kápolnájából sorba veszi ki a misekönyvet, kelyhet, két kis gyertyát, csengetyűt. Különösen megnyugtató nekünk ma az a tudat, hogy Isten mindenütt jelen van és igy mára, nagy füstben, piszokban, étel-, bor-, rumszagban is velünk volt. Mert ha nem igy lenne, mélyen vagy lehetne, sértve, hogy az oltár alakjában ily helyre invitáljuk. A dekángban a tisztek egy része és szakaszonkint két huszár hallgatja a szentmisét. A kis ajtót kinyitjuk. A többi harczos a futóárokban áll jobbra és balra az ajtótól. Persze a kis helyiségbe csak kevesen látnak be és.így a legtöbb számára csak a csengő szava jelzi a mise részeit. Az ég milliárdnyi csillaga mintha a mi tiszteletünkre ragyogna ma különös pompában. Bő kárpótlás a 10 halvány gyertyácskáért. A pap hangja zavar meg álmaimban a csillagos ég alatt. Mise befejeztével a dekáng ajtaja elé lép és minden huszár által jól érthető hangon nagyszerű készséggel intéz hozzánk beszédet. Az ellenség nem zavarja meg ájtatosságunkat. Közelünkben egy lövést sem hallunk a mise és szent beszéd alatt. Még a szemben álló figyelők sem adják le a szokásos időközökben lövéseiket. Mintha velünk imádkoznának ! Ájtatosság után szétoszlunk. Mi tisztek ismét teázó asztallá alakítjuk az oltárt. De a hangulat már nem az éjfélelőtti. Nincs dalárda, sem fuvola, sem hegedűjáték, sem tréfa. Őrnagyunk előveszi neje és fia leveleit, arczképüket és minden sort újra és újra elolvas. Mi, a többi családapák is követjük e kedves példát. Az újabban érkezett fiatalabb tiszti generáczió is levelet olvas. Egynémelybe válaszol mindjárt a szerető anyának. Papunk lehajtja fejét. A békéért imádkozik. Csakhamar eltávozik egy küldöncz kíséretében, mert reggel messze tőlünk még két misét fog mondani. Valamennyien lephenünk, őrnagyunk fekhelye karácsony éjjelén érintetlen nwadfc. R. A. dr. npf. husárfőhidnagy, ügyvéd. Váltsunk fémpikkelyeket a Nemzeti áldozatkészség szobrára! Adományok beküldhetők a szerkesztőség cziméro isi AZ UJSáf* Szerda, 1916. január 12. Enver pasa a gallipolli győzelemről. (Az angol-franczia kudarca elmaradhatatlan volt. — Hatszázezer ententekatona harczolt a Gallipoli-félszigeten. — Zárva marad a Dardanellák kapuja minden betörni akaró idegennek.) Konstantinápoly, január 1I. A kamara tegnapi ülésén Enver pasa hadügyminiszter egy képviselő indítványára ismertette a gallipolii győzelmet s azokat az okokat, a melyek miatt az expediczió kudarczot vallott. Önök tudják uraim, — igy szólt — hogy a gallipolii nagy csata, a mely márczius 18-dika óta folyt, tegnap bevégződött. (Élénk, tartós tetszés.) Ez a csata úgy ért véget, amint én előre láttam s amint én önöknek emlékezésem szerint annak idején bejelentettem. Azt hiszem, hogy azokat a haderőket, amelyeket Legfelsőbb hadúrunk ránkbízott, hasznosan értékesítettem .s az elért eredmény azt a meggyőződést kelti bennem, hogy a haderőket a jövőben még nagyobb biztossággal és jóreménységgel használhatom fel. Amikor ellenségeink ütegeinket Sédi Bahrnál és Kum- Kalénál lőni kezdték, történetesen e területeken időztem. Már az ottani hadi vállalkozás kezdetén megvolt az a szilárd bizakodásom, hogy az ellenségsem tengeri vállalkozásában, sem szárazföldi hadműveleteiben nem fog sikert elérni. Az európai háború kitörésénél természetes volt, hogy mi földrajzi helyzetünkre való tekintettel semleges állást nem foglalhatunk el, mert Oroszország, az entente e lényeges eleme csak úgy lehet erős, ha a tengerszorosok szabadok, úgy hogy mi az Európán leadott első ágyúlövésnél kénytelenek voltunk a tengerszorosokat minden rendelkezésre álló eszközzel megerősíteni. Helytetlen volna, ha azt állítatnánk, hogy ezek az eszközök nagy mennyiségben voltak meg és hogy a háború művészete legmodernebb követeléseinek megfeleltek. Ez oly igazság, amelynek eltitkolása hiú fáradozás volna. A német birodalom messziremenő támogatásának köszönhetjük, hogy két nagy járművet szereztünk és flottánknak legalább a tengerszoros belsejében túlsúlyt biztosítottunk az ellenséggel szemben. Meggyőződésem szerint lehetetlen volt az ellenségnek, hogy flottájával forszírozza a tengerszorosokat, amit én különben mindig kijelentettem. A torpedóvonalak és a leplezett ütegek a tengerszorosban mindig hatásosak voltak. Lehetséges volt ugyan, hogy az ellenség egy rengeteg távolságból való bombázással ottani legfőbb erődeinket elpusztítja, de ez nem lett volna elegendő." Az ellenségnek az aknavonalig kellett volna merészkednie, hogy ütegeinket elpusztíthassa. E vállalkozás számar a azonban kis egységei nem váttak, elegendők, mert azokat leplezett ütegeink tüzelése könnyen elpusztíthatta volna. Ellenségeinknek tehát nem maradt egyéb hátra, mint a drundnoughttal való kalandos kísérletezés. A nagy egységeket a torpedóvonalak ellen vinni azt jelentette, hogy látóvonalunkba kerülnek, mert minden hajót, amely odáig merészkedett volna, egész biztosan elsülyesztüek és az ellenség járműveinek nagy részét elvesztette volna. Ha az ellenséges flotta Csanak- Kalén és Nagarán át akart volna hatolni és azt kísérli meg, hogy a Márvány-tengerbe törjön, akkor ágyúink tüzelése a leghatalmasabb dreadnougthokat is öt kilométer távolságban biztosan elpusztítja. Az események nekem adtak igazat. Ami a szárazföldi operációkat illeti, ezek azt a benyomást keltették, hogy az angolok és a francziák, még ha ötszázezer embert hoznak is magukkal, nem távolodhattak volna el messzire a tengerszorostól, mert az ellenség sem vasútivonallal, sem más természetes közlekedési eszközzel nem rendelkezett és így nem tarthatott fenn oly hatalmas hadsereget, amelylyel szárazföldi csatában megszerezhette volna a győzelmet. Éppen ezért mi tisztában voltunk azzal, hogy a támadók csak a Gallipoli-félszigeten szállíthatnak partra csapatokat. Ehhez képest tettük meg mi is előkészületeinket. Az ellenség márczius 18-án kezdte mega partraszállást. Csapataink a legmagasabb rangú tiszttől a legifjabb katonáig mintaszerűen teljesítették kötelességüket, amiről különben egész biztosak voltunk. Az ellenséges hadijárművek harczi állást foglaltak el és oly távolságból tüzeltek, amely ágyúink lőtávolságán kívül állott. Természetes, hogy 600 ágyúnak ily pokoli tüzelése mellett, melyek 7,5 centimétertől 38 centiméterig terjedő lövedékeket szórtak felénk, csapataink kénytelenek voltak egy kissé visszavonulni és az ellenségnek sikerült az első partraszállás, amely azonban,mint az ellenség maga is elismerte,, ezt a sikert túlságos drágán fizette meg. E vállalkozás után az angolok és francziák egy rajtaütéssel akarták birtokukba ejteni a Kodza Csimen Dagh és Altei Tepe nevű pontokat, amelyek uralkodnak a tengerszoros felett. Miután ez a kísérlet meghiúsult, a küzdelem hosszantartóvá vált. Kezdetben több rohamot intéztünk, hogy az ellenséget a tengerbe dobjuk, és a partig tényleg vissza is kergettük. Ahelyett azonban, hogy ezeket a rohamtámadásokat folytassuk, hasznosabbnak láttuk, hogy az ellenséget közel engedjük magunkhoz. Ily módon reméltük, hogy mialatt a kárpáti nagy harezok folytak és mialatt egy nagy angolfranczia offenzíva volt folyamatban a franczia határon a németek ellen, magunkra vonjuk az ellenséges erők egy részét, hogy szövetségeinket eiépp tehermentesítsük. Reményeink beteljesedtek és hadseregünknek alkalmat adtunk, hogy barátainknak segítségére legyen, mert lassanként 500.000 főnyi angol-franczia haderőt vontunk a Dardanellákhoz, őszintén köszönjük az angoloknak, hogy alkalmat adtak nekünk, hogy szövetségeseinknek ily módon segítségére lehettünk. Szükségtelennek látom, hogy e harcrok lefolyására visszatérjek. Csupán azt akarom kiemelni, hogy kezdetben, magunkra voltunk utalva. Kénytelenek voltunk továbbá muníciónkkal főakaroryoskodni és nem intézhettünk ellentámadást, amikor az ellenséges rohamtámadásokat megállítottuk. Vártunk a központi hatalmakkal való összekötő út megnyitására, amikor az angolok új erőfeszítéssel egy 100.000 főnyi hadsereget szállítottak partra Anaforránál. Ha azonban saját vallomásaikhoz tartjuk magunkat, ők ez utóbbi vállalkozásaiknál az ügyesség teljes hiányáról tettek tanúságot. Ez a vállalkozás is tehát hasonló módon meghiúsult. Az angolok kénytelenek voltak ott maradni, ahol partra szálltak. Mint ők maguk kénytelenek voltak bevallani, ott olyan állás tartására voltak kárhoztatva, amely egy hadseregre nézve éppen nem kívánatos. Időközben megkezdődtek az operációk Szerbia ellen és azok a kísérletek, hogy összeköttetés létesüljön Törökországgal, hogy muníczióhoz jussunk. A szónok azután Bulgáriának Szerbia ellen való akczióba lépéséről beszél, amely országnak őszinte és bölcs magatartását dicséri, azután így folytatja: Az angolokat a köztünk és a központi hatalmak közt való összeköttetés küszöbön álló létesítése nyugtalanítani kezdte és sürgősen megkísértették, hogy a szerbeknek még az összeköttetés végrehajtása előtt segítséget nyújtsanak. Akkor ők már megcsinálták a Szalonikiban való partraszállást és hogy magukat ne dezavuálják, megpróbálták, hogy onnan menjenek Szerbia segíttségére. Amikor a szerb hadsereg vereséget szenvedett , az angolok kényszerítve látták magukat, hogy vállalkozásukat feladják. Ez eseménynyel szemben az angolok számára csak léteshetőség maradt fenn : vagy megmaradnak a Dardanellákban, vagis lemondanak a szalonikas expedícióról. A Dardanellákban való maradás azonban lehetetlen volt de Hamilton áthelyezése után, aki kudarca ellenére a Drdanella-akció folytatását kívánta, valamint Kitchener látogatása alapján az angolok meghoztál a megfelelő elhatározást. Ők nagyon jól tudták, hogy gyalogságunk felsőbbségben van velük szemben és hogy az összeköttetés megnyitása után, amely biztosítja hadiszükségleteink kielégítését, végül a tengerbe vetettük volna. Miután ilyképpen a legsúlyosabb kudarcot szenvedték, kénytelenek voltak Gallipoli-félszigetet feláldozni, amelyen oly sokáig ontották vérüket és amelyet szindus katonáik holttesteivel borították. Minda mellett el kell ismerni az angolokról, hogy e visszavonulásuk alkalmával a körülmények rendkívüli módon kedveztek nekik. Jogukban áll, hogy parlamentjükben e visszavonulásért szerencsét kívánjanak maguknak és eldicsekedjenek vele. De ez nem változtat azon a térven, hogy távozásuk kénytelen visszavonulás és elsietett menekülés volt. Nekünk az volt a szándékunk, hogy offenzívába menjünk át, miután csapatainkat teljesen elláttuk municzióval. Ellen egeink azonban elsiettek. Hálát adok a Mindenhatónak, hogy az idők és az események igazolták várakozásainkat. Most, hogy a német és az osztrák-magyar hadsereggel egyenes összeköttetésben vagyunk, szövetségeseink közreműködésével hadseregünket jobb karba helyezhetjük és én önöknek nagy nyomatékkal és a legteljesebb jóreménységgel megismételhetem ama bizakodásomat, hogy az ellenséget határainkon