Az Ujság, 1916. február (14. évfolyam, 32-60. szám)

1916-02-10 / 41. szám

4 Széninség attgliábsa. Amsterdam, február 9. (Saját tudósítónk távirata.) A nagy széninség miatt a­z angol ke­reskedelmi minisztérium kerületi bizottságokat nevezett ki, a­melyek majd kőszenet és kokszot szereznek be. A készletekből mindenekelőtt a ram­ieziógyárak szükségleteit elégítik ki. A szén kivitelére csak azután adnak engedélyt, ha megállapították, hogy a készletek fedezik a bel­földi szükségletet. E határozat megvilágítja, hogy miért van széninség Olaszországban és Görögországban. Oidessetsk­a Amsterdam, február 8. Bernhard Vaughan angol lelkész a londoni Mansion­ Houseban beszé­det mondott, a­melynek refrénje ez volt : »Csak öldössétek tovább a németeket«. A Daily Telegraph egy munkatársa meginterjúvolta a lelkészt, a­ki éppenséggel nem tagadta, hogy úgy nyilatkozott és ezt mondta a hírlapírónak: »ön szerint borzal­masan kegyetlen elvet hirdetek. Megtettem és ezentúl is igy fogok cselekedni. Kívánom, hogy jóra forduljon minden, de mint egyszerű és hithű keresztény ismétlem : öldössétek tovább a németeket, mielőtt mindnyájunkat lemészárol­námk. Az új orosz minisztereln­ök propretimja. Volsin főprokurátor is beadja lemondását. Utódja ideiglenesen Stürmer miniszterelnök lesz. A Denj c­ímű lap szerint Stürmer miniszterelnök, miután Czarszkoje-Szolóból visszatért, Chvosztov belügy­miniszter, Trepov és Naumov miniszterek, vala­mint több jobbpárti képviselő látogatását fogadta. Ezekkel Stürmer az új kormány politikai czé­ljai­ról, valamint az új minisztériumban tervezett vál­tozásokról tanácskozott. A duma összehívásának kérdése ugyancsak szóba került. Hire jár, hogy az új miniszterelnök magán­titkára Manuilov Manevics, a Novoje Vremja munkatársa lesz, a­ki valamikor Witte grófnál ugyanezt a tisztet töltötte be. Polivanov Oroszország felkészültségéről. Paris, február 9. Polivanov orosz hadügymi­niszter a Journal egyik munkatársának kijelen­tette, hogy a lőszerválság ma már a múlté. A miniszter statisztikai adatokat sorolt fel a honvédelem­­ részére dolgozó ipari űzeinek mesés fejlődéséről s kijelentette, hogy a nagy bel­földi termelés és a külföldi piac­ segítsége révén bizalommal tekinthetünk a manicziótermelés elé. A legnagyobb hiányokat már kipótolták. A csapa­tok hangulata kitűnő. A néhány hónappal ezelőtt elrendelt tömeges felhívás és az ujonczállomány megkettőzése lehetővé tette, hogy Oroszország állandóan egy és fél millió ujonczc­al rendelkezik, a­kikkel állandóan kipótolhatja, a csapatok hiá­nyait, a­nélkül hogy a fogyatékosan kiképzett legénységekhez kellene folyamodnia. A legfonto­sabb dolog : a csapatrészek teljes létszámának fen­­tartása tehát biztosítva van. Egyszóval a háború elhúzódásával fokozatosan növekszik a szövetsége­sek ereje. Az eroszek fel­ve­sik­ háborodva az angol egoizmus miatt. Stockholm, február 9. (Saját tudósítónk táv­irata.) A Novoje Vremja úja egy vezére cikkében, hogy Oroszországban Anglia ellen fordult a han­gulat. Mikor az angolok megjelentek Gallipoliban, mindenki azt hitte, hogy ott is fognak maradni, hogy a tengerszorosokat hatalmukban tartsák. Most azonban már csak ezt mondják Oroszország­ban : Anglia harczolni fog az utolsó orosz emberig. Oroszország ispán?, kölcsöne. Stockholm, február 9. (Saját tudósítónk táv­irata.) Pétervárról jelentik : Az első minisztertaná­cson Stürmer miniszterelnök élesen kritizálta a pénzügy- és külügyminisztériumok ügyvezetését, az orosz diplomácziát tehetetlennek mondotta és bizottság kiküldését követelte az állami pénzügyek orvoslása czéljából. E bizottság élére Kokovczev kiküldését ajánlotta. Chvosztov és Stürmer közötti ellentét kiélesedéséről sok szó esett a legutóbbi időben, de Chvosztov lemondásának hírét egyelőre korainak mondják. Stockholm, február 9. (Saját tudósítónk táv­irata.) A Ruszki­ja Vjedomoszti szerint igen való­színű, hogy a legközelebbi időben jelentős változások lesznek az orosz minisztériumban. Az a laz is erősen tartja magát, hogy Chvosztov belügyminiszter, Sahovszkoj herczeg kereskedelemügyi miniszter és Naumov földmivelésügyi miniszter le fognak mon­dani. Az emlí­tett miniszteri tárczákra Galiczyn herczeg, Taliscsiv és Bieleczky a komoly jelöltek. St­ür­mernek hosszas tárgyalása volt Makarov volt belügyminiszterrel. Stürmer pénteken Chvosztov­­val a czárhoz utazott, hogy jelentést tegyen a hely­zetről. Mivel a pétervári metropolita és a szent ezinódus főprokurátora között az ellentétek ugyan­csak kiélesedtek, igen valószínűnek tartják, hogy hullatta Izabella ölébe. A herczeg nem feled­kezett meg vérrokonairól sem, de az özvegy szerető is megelégedetten gondolhatott arra, hogy buja kamatokat vadzó értékpapirosokon kívül a bútorok, képek és egyéb­ műtárgyak királyi értékeit kincsesházként méltósággal őrző kastély is neki jutott. A nyáron vette fel Izabella a dús örökös legkellemesebb rangját, de a télnek egy ostor­­csapásosan metsző napján már-már úgy esett, hogy az örökség javarészének kétségbeejtő emlékké kell majd fordulnia. A hegyek felől lefelé ocsm­ánykodott az ellenséges veszede­lem és még a bátorság is a menekülés óva­tosságát vélte a legokosabbnak. Bizonyára Izabella sem hősködött volna és, bár vérző szinet, értékpapiros­ainak, hála az Égnek, eléggé súlyos podgyászával a menekülésnek nem nagyon kényelmes és nem túlságosan tágas, de biztos mentőösvényét választja. Gonosz véletlen azonban beléje kapaszkodott és ma­radásra kényszeritette : láz esett ereibe, meg­vadulva keringett benne és úgy megtánczol­­tatta szivét, hogy kegyetlenül megbolygatott teste betegágyba hűlt. Mire, négy forró nap múltán, fölkelhetett, a szorongó lelkű cseléd­ség remegve dadogta, hogy a menekülés útja, a­mely a hét elején még a szabadulás reményé­vel hitegetett, már el van torlaszolva. Izabella magába rogyva, nem bölcs belenyugvással, csak kényszerű fásultsággal meredt a Végzet, a­ rabló, megbecstelenítő, pusztító ellenség elé. Azon az utolsó éjszakán azonban, a­mely a l­óhord­ás éjjeleként fenyegetődzött, az ellen­ség szennyes áradata elé, a­melynek végső hullámai bizonynyal elnyelték volna a kas­télyt is, előre elképzelhetetlen, senkitől meg nem sejtett váratlansággal a mi csapataink Pétervár, február 8. A pétervári távirati ügynök­ség jelenti Tokióból: Azt a szerződést, a­melylyel Oroszország Japánban ötven millió yen erejéig kölcsönt vesz fel az orosz állami megrendelé­sek kiegyenlítése végett, aláírták. A kölcsön 5%-os és egy év alatt lesz törlés? ■­endő, hatalmas védőgátja emelkedett büszke dacz­­czal. Három napig, szinte Izabellának rémü­lettől káprázó szemének reszkető láttára, őr­jöngve vadállatiaskodott a csata. De nűre az ütközet legutolsó üvöltése is elfulladt, az ellenség oly szilajon menekült, hogy a legjobban száguldó üldözés se nyilazhatott a messzeségbe vesző nyomába. A kastély nagyot lélegezve fölnyújtózott a pokolbéli lidércznyomás alól. Az ékszer­doboz meg volt mentve, Izabella pedig, a­ki­nek elfehéredett haján, gyűrött arczán, meg­­roppant derekán ott éktelenedtek a rémület háromnapos erőszaktevő ölelésének durva nyo­mai, a hallatlan öröm édes, friss pezsgőjétől becsípett Izabella még soha eddig nem érzett óriási hála mámoros vágyában kitárta karját a véres mezőn táborozó csapataink felé és valamennyi katonát, egytől-egyig, immár meg­­nyugodottan, boldogan dobogó szívéhez sze­rette volna szorítani. Nem volt az a drága ajándék, a­mit sokallott volna tőlük, még azt a kincset sem, a­melyet legpompásabb­­nak csodált meg és legelragadottabban bál­ványozott : önmagát . . . . . — Jöjjön, jöjjön, szívesen várom! — Így repesett Izabella kime­lege­dő ajkán a de­rült vágy, a­mikor az öreg komorna azt jelen­tette, hogy a mieink közül egy fiatal főhad­nagy tisztelegni óhajt a ház úrnőjénél, hogy csapataink örömét tolmácsolja a kastély sze­rencsés megmenekülésén. — Jöjjön, jöjjön, szívesen várom! — ezeket a melegen kiejtett, ámde mégis csak útszéli muzsikájú szavakat adta át Izabella­­ a komorna alázatosan kitáruló fülének, de szívében sokkal forróbb, színesebb, hango­sabb volt a himnuszszerű zene : — Jer, ifjú hősöm, jer vitéz bajnokom, a­ki daliás társaiddal együtt megmentetted házamat, vagyonomat, testemet, talán éle­temet is. Jer, imádott megmentem, vár a szépséges, boldogságos díj, a drága jutalom, a mámorító hála. Téged ölelve izzó gyönyörbe, úgy érzem majd, hogy mindnyájatokat öle­lem. Téged ragadva angyalok irigységét is fölfajgató üdvösségbe, azt fogom hinni, hogy valamennyieteket üdvözítelek. A­mikor a tiéd lesz Izabella, abban a menyországot a földre csábító pillanatban lélekben megannyitoké lesz, ti férfiaknál férfiabbak, hősöknél hősebbek, én édes, szép szerelmeim! Még így gomol­ygott a vágy és a bála két forró golf-árama Izabella szivében, a­mikor könnyedén kitárult a fogadó­szalon ajtaja és szinte jókedvűen engedett utat egy fiatal, nagyon fiatal tisztnek. — Milyen gyönyörű ifjú — gondolta Iza­bella és mámorosan mondotta : — Hősök voltatok, megmentettetek, csó­koljon meg !­­A Milyen szép lehetett Valamikor ez a nő, de kár, hogy ennyire megöregedett — gondolta a főhadnagy és gyöngéd udvariassággal vála­szolta . — Ha megengedi, homlokom csókolom, a­mint szegény, jó édes anyámat szoktam . .. Izabellának a k­óházi meglepetés szinte megállította a szívét. Az első idegen tükör, a­mely hosszú idő óta ebbe a kast­élyba került — élő, érzékeny, finom, elfogulatlan tükör, egy fiatal embernek az éles szeme — öregnek, jaj neki, megöregedettn­ek mutatja. Még egyezer Az ÚJSÁG ■ Csütörtök, 1916. február 10. Hidroplánjaink bravúros tette Oradénál. (Az Újság haditudósítójának távirata.) Nem kell különös alkalom arra, hogy bravúros tengerészeti repülőinkről dicshimnuszt énekeljünk. Azonban legutóbb ismét történt olyasmi, a mi csodálatunkat újból e hősökre tereli. Tengerészeti repülőink tegnap nap­keltekor a Grado mellett fekvő Gorgo felé repültek és az ottani olasz repülő­parkban mérhetetlen bajokat okoztak. Háromnegyed hatkor három hidroplán kiúszott az Adriára, hogy hirtelen, mint a sirályok, 1200 méter magasságba emelkedjenek. A hidroplánok pon­tosan a görgői olasz hangárok felett manővíroz­­tak és egymásután dobták le jól czélzott­ bombáikat. E reggeli üdvözlet hatását a repülők nyomában haladó apparátusok figyelték meg. A hatás teljes volt. Még mielőtt az olasz védőtüzérség akczióba lépett volna, a hangárok magas lánggal lobogt­ak s köz­ülök az egyik, mint kártya­val omlott össze. Mind a három hidroplán a bennülőkkel együtt sértetlenül tért vissza állomáshelyére. Szomory Emil: Cadorna és Sponino viszálya. Berlin, február 9. Milánóból jelentik a Neue Zürcher Zeitung-nak . Cadorna és Sonnino között mindjobban elmérgesedik a viszony, s most már jól értesült helyről is megerősítik a kettőjük között felmerült komoly ellentéteket. Sonnino mind nyo­matékosabban követeli, hogy a had­vezetőség alkal­mazkodjék az angolok és francziák kívánságához, a­mely szerint Olaszország vegye ki a maga részét a balkáni hadműveletekből, mert különben ő nem vállalhatja a külügyi politikáért a felelősséget. A hadvezetőség azonban állhatatosan elleneszegül Sonnino kívánságainak és egyre azt hangoztatja, hogy nem küldhet nagyobb haderőt a Balkánra. Ilyenformán Sonnino helyzete az entente-tal szemben mind tarthatatlanabbá válik. Briand római útjától várják ezeknek a viszonyoknak javulását. Ámde akkor meg az a veszedelem állhat be, hogy Cadorna megy, ha Sonnino politikáját nem helytelenítik. Olaszország belső krízise, Lugano, február 9. (Saját tudósítónk távirata.) Az Avanti, mely az általános zűrzavarban egye­

Next