Az Ujság, 1916. november (14. évfolyam, 304-333. szám)

1916-11-12 / 315. szám

Vasárnap, 1916. november 12. AZ JJJSA Pr Bég meleg lelkesedéssel ünnepelte Svai­dström Val­­borgot, ki sok ráadással, közt­ük­ egy magyarul elő­adott magyar szerzervénynyel, kitűnő zongora­­kísérőjének, Tarnay Alajosnak egy dalával köszönte meg a fergeteges tapsokat. * Földesy Arnold: Mai hangversenyére Berlin­ből rándult le hozzánk a csellónak Casalst kizárva, talán első mestere. Mintegy másfél esztendeje él a német fővárosban. Földesy, hol a tavalyi szez­on­nak ő volt a zenei szenzácziója. Nem az első eset azonban, hogy súlyos eseménynek mondják a kül­földön szereplését. Jó néhány év előtt már végig­­száguldotta egyszer a földet, eljutott tengerentúlra is és mindenütt feltétel nélküli hódol­atr­a kényszer­­ítette a hangversenytermek népességét. Pedig akkor még csak páratlan fényességgel sziporkázó technikája és szinte félelmetesen vad tempera­mentuma volt az, a­mivel lenyűgözte hallgatóit. Azután ha ajött hozzánk. Tagja lett az Opera zenekarának és nem igen hangversenyezett. De gyakorolt és tanult tovább folytonosan, leginkább Dienzl Oszkárral muzsikálva. Jó részben ritka finom ízlésű és dús t­apaszt­alású zongorásunk ér­deme, hogy ezek al­att az évek alatt lehiggadt, megnemesedett Földesy művészete és hogy el­­jutott a tökéletességnek abba a magaslatába, melyben mai hangversenyén is megjelent előttünk. Technikája közben éppen nem lett silányabb. Most is tréfás könnyedséggel oldja meg bizonyos fokig ormótlan hangszerén azokat a nehézségeket, melyek a hegedű virtuózainak is sok gondot okoz­nak. Tónusa sem veszített erejéből és egyenletessé­géből. Élve és melegen születik meg vonója alatt a hang olyan magas fekvésekben, hal már csak kényszeredetten nyekereg a legtöbb csellista hang­szere. Temperamentuma se hült le. De mindezek­hez a kiválóságokhoz a nyugalom, a megfontolt­ság, a komolyság járult legértékesebb társnak. És ez tette Földesy Arnold művészetét igazi, mélységes zenei értékké. Azelőtt egy-egy szédn­ően gyors iramú aprósággal ragadta magával legköny­­nyebben közönségét, most már egy lassú tétel szívből fal­adó eldalolásával férkőzik legközelebb hallgat'­ói lelkéhez. Mai hangversenye különben szép, ragyogó est volt. Teli teremmel, sok tapssal és a végén a dobogó köré tóduló rajongókkal, kik a székekre ugrálva követeltek ráadásokat. (V.) * Hangverseny a budai Vigadóban. A hadba­­vonultak családjait segítő II. kerületi helyi bizott­ság Auguszta kir. herczegasszony védőségével ma este kit­űn­ően sikerült hangversenyt rendezett a budai Vigadó dísztermében. Bevezetőül Huszár Ferencz dr. magvas felolvasást tartott a gyermek­védelem és a háború kapcsolatáról. Deesewffy Ma­rietta fejlett technikával zongorázott, Schreiber Mária saját szerzeményű magánjelentében jeles­kedett, Trrsztyánszky Jolán Chopin egy kompo­­zíczióját adta elő mély érzéssel zongorán, Jakab Ödön néhány időszerű költeményét mutatta be, s végül gróf Kinskyné Pálmay Ilka több magyar és német dal elének­lésével ragyogtatta művésze­tét. A zongorakíséretet Forgách Béla gróf és Ku­­rucz János látták el finoman. A nagyszámú válo­gatott közönség meleg tapsokkal halmozta el a szereplőket. * A bécsi Népopera bérlete. A Kaiserlabittums-Theaterverein néhány hét előtt Morris Miksa igaz­gatónak adta bérbe a bécsi Népoperát. Mint érte­sülünk, a városi tanács a bérleti szerződést nem hagyta jóvá, állítólag mert Morris pénzembereinek vallását nem tartja megfelelőnek. Morris, ha a hatá­rozatot nem másítják meg, kártérítési pert indít. * Gábor Andor a Nemzeti Színházban. A Nem­zeti Színház, mely minden héten valamely iro­dalmi eseménynyel teszi változatossá és értékessé műsorát, ezen a héten erede­ti bemutatót ad. Gábor Andor Szépasszony czímű háromfelvonásos víg­játékával, mely a pénteki premieren kívül szom­baton és vasárnap szerepel a műsoron T. Márkus Emília és Odry alakításaival a főszerepekben. A bemutatóig hétfőn A velenczei kalmár, a klasszi­kus irodalmat képviseli a renertoixcc, szerdán és csütörtökön pedig a most nagy sikerrel felújított Don Carlos, melynek első három élet­dására elő­vételben keltek el a jegyek. Kedden Barta Lajos nagysikerű vígjátékot, a Zsuzsit játszszák D. Ligeti Juliskával a czímszere­pben, s kitűnő népszerű partnere most is Rózsahegyi lesz. * Kürti József egészséges. Megírtuk a múlt­kor, hogy Kürti József, a Nemzeti Színház kiváló művésze a Bánk bán legutóbbi előadásán dühön­­geni kezdett s beszállították a lipótmezei téboly­dába, a­honnan vasárnap a Schwarzer-szana­­tóriumba vitték át. Az első tünetek után azt hit­ték, hogy a jeles színész megőrült, alaposabb vizs­gálat után azonban, mikor Kürti nagy idegrohama lecsillapult, kide­rült, hogy csak az idegzete van megviselve, egyébként teljesen egészséges. A csend és a pihenő­ teljesen megnyugtatta a művészt, ki négy heti idegerősítő kora után tisztelőinek nagy örömére ismét visszatérhet a szín­pa­dra. * Mikor két színigazgató találkozik. Az egyik : »Úgy hallom, rosszul megy a színházad?« A másik: »Rosszul? Ugyan! Mesésen megy!« Az egyik : »Ér­dekes, pedig nekem azt mondották, hogy­ tegnap egészen üres volt a nézőtered«. A másik : »Látod, leérlek, hogy hazudnak az embe­rek. Éppen tegnap egy néző se volt az előadásun­kon. Senki se tudhatja tehát«. * A színházak hírei. Az Operaházban holnap, vasár­nap az Aidát adják, a­melyben Környey Béla (Erdam­eez), Medek Anna (Aida), Haselbeek Olga (Amnetisz), Havas Gyöngyike (a főpapnő), Rózsa Lajos (Amonaszo), Ven­­czell Béla (a főpap), Szende Ferencz (a király) és Toroni Gyula (a hírhozó) szerepelnek. Vezényel Tangó Egitte, rendező Mihályi Ferencz. Kezdete hét orr tor. Kedden, ugyancsak Környey Béla fellépésével a Carmen kerül színre, a­melyben a Jósé szerepét játszó Kornyejn kívül Basilides Mária, Hajdú Hona, Serák Márta, Havas Gyön­gyike, Rózsa Lajos, Dalnoki Viktor dr., Key Bernát, Kertész Ödön és Toronyi Gyula mű­ködnek közre. Kezdete hét órakor. Csütörtökön a Sába királynője van műsoron, a főszerepekben Beselbeck Olga, Adler Adelina, Székely­­hidy Ferencz dr., Szemere Árpád, Kálmán Oszkár, Serák Márta, Pusztay Sándor fellépésével. Kezdete hét órakor. Szombaton Anthes György fellépésével a Schengtint ad­ják, a czímszerepet éneklő Anthesen kívül Medek Anna Haselbeck Olga, Rózsa La­jos, Szende Ferencz, Ney Ber­nit közreműködésével. Kezdete hét órakor. Vasárnapra a Hunyadi Lászlót tűzték ki, a­melynek főbb szereplői Sebeők Sára, Maleczky Bianka, Székely­dy Ferencz dr., Gábor József, Szemere Árpád, Szende Ferencz, Havas Gyöngyike és Kálmán Oszkár. Mátyás szerepét Kulcsár Juliska először énekli. Kezdete félnyolc­kor. A Vígszínház jövő hete is a szezon szenzácziós si­kerének, a Farsangnak jegyében fog lefolyni, a­mennyi­ben Molnár Ferencz mesterművét két nap kivételével minden este ismétlik. Fedák Sári, a­ki a hősnő szerepé­nek kreálásával oly kivételes művészi hatást ért el, foly­tatja vendégszereplését Oroszy Kamilla ábrázolásával. Gazsi Mariska, Tanay, Fenyvessy, Szerémy és Kertész adják a főszerepeket. A Farsang következő előadásai, a holnapi vasárnapon kívül hétfőn, szerdán, csütörtökön, szombaton, valamint a következő vasárnap és hétfőn lesznek. A két fé­r maradó estén a játékrend két másik igen kedvelt darabja osztozkodik. Kedden a Keringő, Ruttkay György pompás budapesti komédiája kerül színre. Pénteken a Három a kislányt, a népszerű Sebükért operettet adják, a­melyet holnap délután is jövő vasár­nap délután is játszanak. Érdekes újítást is hirdet a jövő heti műsor. Szombaton, e hó 18-án délután három órakor tartják meg az első klasszikus ifjúsági előadást a közép­iskolai tanulók számára. Szinre kerül a Fenn az ernyő, nincsen kas, Szigligeti Ede híres vígjátéka. Az előadást Benedek Marczell beszéde vezeti be. A helyárak igen mérsékeltek. A Népoperában Lehár Ferencz új operettje, mely a pénteki bemutató alkalmából sikert aratott, e héten hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken, vasárnap van műsorra tűzve. A siker után városszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg A csillagok bolondja következő előadásai iránt. Szerdán és szombaton Strauss Oszkár oly gyorsan népszerűvé vált mulatságos szövegű és kiváló zenéj­ű operettje, A csokoládé katona kerül előadásra. Holnap, vasárnap délután a János vitéz daljáték, míg jövő vasár­nap délután Fali Leó Az elvált asszony czímű operettje megy. Mindkét előadás mérsékelt helyárakkal. A Király­ Színházban a hét minden napjára a világ­hírű A csárdáskirálynő operett van műsorra tűzve. Az összes eddigi előadások jegyei elővételben keltek el. Hol­nap, vasárnap délután és a követkző vasárnap délután szintén A csárdá­skirálynőt adják esti helyárakkal, esti szereposztásban. A Magyar Színház heti műsorát Földes Imrének a Künn a báránya, benn a farkas ez, komédiája dominálja. A darab nagy sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint­hogy minden eddigi előadása táblás ház mellett folyt le. A népszerű komédiát hétfőn, szerdán, csütörtökön, pén­teken és vasárnap este adják. Kedden a még mindig nagy vonzerővel bíró A Bernát bácsi mulatságos vígjáték van műsoron. Szombaton az összes világszínpadokat be­járt A k­isasszony férje vígjátéknak lesz a századik elő­adása. Holnap, vasárnap délután Biró Lajos népszerű vidéki­ története, A sárga liliom, míg jövő vasárnap dél­után Királynőm... meghalok érted! színművét adják. Mindkét délutáni előadás mérsékelt helyárakkal kerül színre. A Budapesti Színházban ma, vasárnap délután A hajótöröttek kerül színre csak felnőttek és az érettebb ifjuság Szám­ára,­ eleső halvi-Ta 11 tu. Este Tóth Ede nép­színművét, A falu rosszát adják. Szombaton A folt, a­mely tisztit, Echegerai drámája kerül bemutatóra új betanulással, Feld Irénnel a női főszerepben. Gyermek­színház. Ma, vasárnap Komor Gyula gyer­mekdarabja, A csizmás kandúr kerül színre, gyermek­­hangversenynyel, olcsó helyárakkal és új kiállítással jegyek már délelőtt válthatók. * Bánffy Miklós gróf Budapesten. Bánffy Miklós gróf orsz. képviselő, az állami színháza kormánybiztosa, a­ki mint kormánybiztos­­helyettes jelentő­s munkát végzett a románok­­dúlta vidéken, Erdélyből Budapestre érkezett és értesülésünk szerint ismét átveszi az Operaház és a Nemzeti Színház ügyeinek a vezetését.­­ * Színészet Kispesten. Zsúfolt nézőtér előtt. , mutatkozott be ma este Nádasy társulata a kis­pesti közönségnek. A jeles kis társulat prima­donnája Balázs Rózsi, előnyösen ismert vidéki színésznő. Nádasy Károly, Máthé László, Fehér, Andai Ella és Takács Ilonka a társulat fő erős­ségei. * Századszor. A­mi egyes nagysikerű d­ar­ab­ok­kal gyako­abban megesik, kisebb darabokból álló­­úgynevezett »műsorra­« azonban még nem tör­tént meg nálunk. Az Andrássy­ úti Modern Sz­in­­pad műsora jövő hét keddjén a századik előadás kivételes jubileumához érkezik el. A műsornak ez a páratlan vonzóereje lehetővé tette, hogy a Modern S­­inpad koronaherczeg-mezai új otthoná­ban a berendezés u­olcó simításait is a legnagyobb gonddal végezzék el, s hogy a bemutatót teljesen kész színház várja. Az új színház megnyitásá­nak pontos idejét kisebb technikai a­adályok felmerülése miatt még mindig nem lehetett meg­­állapí­tni. * A Harmónia hangversenyei. Wintern Rudolf csodás művészete oly nagy érdeklődést keltett, hogy a mai előadásra már minden jegy elkelt. Köz­kívánatra még egy harmadik estélyt ad november 17-én. — D’Albert Jenő november 22. hang­­ve­senyére már majd minden jegy elkelt. — Pártos István, a fiatal hegedűóriás, a­ki a sajtó egybehangzó véleménye szerint a jelen legnagyobb zenefenom­énje, november 24-én tartja egyetlen zenekari hangversenyét a Vigadóban Kerner István karnagy vezetésével. A műsor: Bach (G-moll), Beethoven és Lalo hangversenyművei. — Dux Claire, a berlini Hofoper ünnepelt primadonnája november 30-án tartja ária- és dalestélyét a Vigadóban. — Burmester Willy nemcsak a kül­földön, de nálunk is legkedveltebb hegedűművész. Dec­ember 5-iki szólóestélyére a Vigadóban a je­gyek túlnyomó része már elke­lt. — Straube Ká­roly, a világki­s orgonaművész deczember 7-én tartja egyetlen orgonaestélyét, melyen Venczell Béla­­ les operaénekesünk működik közre. * Schalek­ Aliz előadása. A Neue Freie Présse kiváló és hírneves haditudósítója, Schalek Aliz ő fensége Auguszta kir. herczegnő felszólítására dec­emeber hó 4-én a Zeneakadémia nagytermében 222 ez­res vetített képpel kapcsolatos előadást tart Drei Monate an der Isonzo-front czimmmel. Ezen előadás tiszta jövedelme a Magyar Vörös­­kereszt és a Hadsegélyző Hivatal által együttesen indított Karácsony a harcrtéren akczió javára fordíttatik. Jegyek 2010 koronáig a Harmóniánál kaphatók. * Ida Roland búcsúestéi. Már csak a jövő hét közepéig lép fel Ida Ro­land, a hírneves és méltán ünnepelt művésznő a Télikertben. Az a példátlan nagy érdeklődés, mey a Be­regiss előadásai iránt nyilvánult, az utolsó napokban megkétszerező­dött és a közönség csak előjegyzés ut­­án juthatott jó jegyekhez. A Télikert pompás novemberi mű­sorának is nagy része van abban, hogy a Télikert naponta telt házak előtt játszik. Külnösen Szalontay Ferike, Borbély Lilly a mesterhegedüs, Maria Herzog, Pia és Ceco erősségei a műsornak, mely­nek legkimagaslóbb pontja a Somogyi Nusi föl­lépt­ével színre kerülő magyar operetté. Vasárnap délután fél helyárakkal előadás. Somogyi Nusi föl­léptével Farró leánya operette és a teljes esti műsor. * Molnár-premier a Royal-Apollóban, Holnap mutatja be először a főváro­si legelőkelőbb film­színháza Molnár Ferencz filmesített vígjátékát, A doktor ur­at. A szenzácziós premier iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg városszerte. Rá­­­kai Márton, Lábass Juczi, Kü­rthy György, Gyárfás Dezső, Fényes Annuska, Vándory Gusztáv és Latabár játszszák az európai hírű vígjáték fő­szerepeit. A Molnár-premierre a jegyeket elővétel­ben árusítja a R­oyal-Apolló pénztára. * Zsigmondyné Kabos Ilonka deczember 3-iki hang­versenyén a következő műsort játs­sza : Weber: Senat C-dúr ; Schumann : Szimfonikus etűdök; Brahms : pp. 119., Intermezzók és rapszódia. Szendy: Passarpezzo, Chopin; As-dur Polonaise. Jegyek Rózsavölgyinél kap­­hatók. ‘ 17

Next