Az Ujság, 1916. december (14. évfolyam, 334-363. szám)
1916-12-01 / 334. szám
Péntek, 1916. deczember I. AZ trISAO nyek, alabárdok és ezüstfenyő kardok. A legszebb színpompa kíséri Ferencz József holt testét az örökkévalóság pihenőjére. A halottas kocsin fekete baldachin alatt a koporsó. Széles, fekete posztó födi, csak a kontúrjait látni a faragások közt. Arciére-testőrség lovas sora és egy sor magyar lovas testőr zárja be a menetet, azután jön egy század sárgahajtókás baka és végül kivont karddal ismét egy svadron lovas. A császárdragonyosok. Búcsú a saásványnól. Amikor feltűnnek a testőrök, a kalapok el -áz nyúlnak a kezek és fedetlen lesz százezernyi ív. A katonák,minden parancs nélkül balra és jobbra fordítják tekintetüket, kidüllednek a mellek, megfeszülnek ;z arczok, asszonyok mormolnak imát, vetnek magukra keresztet, némelyik árcsan meleg könyve épp gördül alá. A halott királyt hozzák, utoljára ■ viszik törődött testét Bécs utczáin*, amelynek legnagyobb szerelmese Ferencz József volt. A harangok zúgnak, hangjuk még feszültebbé teszi a levegőt, ijesztő a csend, csak a kép változik mindenütt. Soha el nem képzelt embertömegek áttörhetetlen fala, küldöttségek ,nemzeti díszruhákban, az Opera előtt a lengyelekdeputácziója Krakóból, mind-mind, ha más nyelven is, de egy szívvel utolsó istenhozzágot mondanak J . Ferencz Józsefnek. A 2&zen« E&Swá«»téren. A hivatalos gyorsünnepély helye. Katonakordon a téren és minden utczában. A katonák előtt újabb katonasor. Az ezredek küldöttségei. A frontról jöttek, havem edzett, bátor legények, valamennyi az ezred büszkesége. A mellük megfeszül és rajta a piros-fehér vitézségi szalagon az arany, a nagy ezüst, a kis ezüst, a bronz. Kincs egy semköztük, aki két-, három négy ilyen éremnek birtokában nem lenne. A sorban a tizen honvédhuszárok mindegyik mellén négy érem, daliás, sudár legények, mindegyiken megakad az ember szeme. Ezek a vitézek állottak diszkordont az őseihez pihenni tért felségnek utolsó útján. A Szent Istvántemplomtól az ódon, sárgakapus kapuczinus sírboltig ők vetettek utoljára büszke főt az érczkoporsójában nyugvó jóságos királyra. A templom már fél egykor megnyílik a gyászoló közönség előtt. A templomkaput egyszerű fekete drapéria, középen a Habsburgok, czimerével és a király nevével fedi. Örömiek a notablitások. A monarchia első férfiainak szeme-fénye. . Az elsők a magyarok. Legtöbbje a vasútról, a villamosok szalon kocsijain jött, gyászmagyarban, vagy komolyfeketében, gyászflórral bevont czilinderben. A templom előtt sorakoznak, várják a kormányt, hogy az vonuljonbe elsőnek a magyar országgyűlés két házának küldöttsége élén. A tér palotáinak minden ablaka mintha emberfejekkel lenne teleültetve. Az áruházak emeleti tükörablakai mögött széksorok, a hadsegélyző hivatal jótékonyozésra bérbeadott székei, volt olyan szék, amelyért száz koronát is fizettek. Villamos feszültség és napsugaras novemberutó. Ez a külső kép. Az utczákon katonák és rendőrök sorfala és csupa mágnás, miniszter, a legfőbb állami méltóságok, közéletünk legelső jelesei, hadvezéreink színe-java, a monarchia ,szellemi és társadalmi büszkeségei. A tábornokok a marsalldiszben. Vérvörös pantalló két vékony aranysávval és hófehér kabát széles aranygallérral. Jön Khuen- Héderváry Károly gróf, a főváros küldöttsége élén Bárczy polgármesterrel, Andrássy Gyula gróf, Stróbl szobrászművész főhadnagyi egyenruhában, panyókára vetett csukaszürke mentével, Bogit István altábornagy, Budapest katonai parancsnoka, Vip Antal dr., a fiumei polgármester, Holló Lajos, az ellenzék vezére, Jeszenszky Sándor államtitkár, Karátsoky Jenő gróf, Katibor herczege, Wilczek gróf, Szápáry Pál gróf, Zichy Aladár gróf, Zichy János gróf, Széchenyi Emil gróf, Jósika Samu báró, Khemen báró, a szerbiai főkormányzó, Horthy Miklós korvettkapitány, a Kővárra győzelmes parancsnoka, Kálmán Gusztáv volt államtitkár, Wekerle Sándor, Pejacsevich Tivadar gróf, a magyar képviselők komor gyászmagyaros küldöttsége, talány háromszáz honatya és főrend, azután határon érkezik Csernoch János herczegprimás, Weiskirchner Richard bécsi polgármester, Fürstenberg Egon ■ Miksa h herczeg, az urakháza alelnöke, Körber Ernő miniszterelnök, a török katonai küklöttség, a galicziai rabbik deputácziója, Hazai Samu báró honvédelmi miniszter Teleszky János pénzügyminiszterrel. Robognak az autók, a fogatok, halkan, csendben, szó nélkül gyülekeznek, a kocsik alig hogy megállnak a templomajtó előtt, már újabb hosszú kocsisor érkezik, az elvonuló kocsik az osztrák herczegérseki paltta előtt megkerülik a templomot és azután elhajtanak a Burg felé, ahol ezerszámra táboroznak aszertartás végéig. A temploma előtti térség czilinderes urakkal, a máltai lovagok fehértollas, festői ruhájú tagjaival, generálisokkal telik meg. Lobog a sok zöld tollbokréta, csillog az aranypaszo-jmány, amit a gyász sem tudott komorabba tenni. A templomba már nem férnek be az újonnan érkezők. A tábornok kar künreked, Csukaszürke ruhában száz meg száz tiszt, magas rangú állami méltóság itt várja be aj menetet, mert életveszedelem a templom zsujfoltsága. . . Háromnegyed háromkor lekerülnek a fejekről a kalapok. Jön a Burgból a Grabenen át szénfekete hintákban az udvar. A királyi herczegnők arczát a sűrű fátyoltól nemlátnni, a királyi herczegek, idegen országbeli fejedelmek szomorú ararczal ülnek kocsijaikban. A hiritók a templom baloldali sekrestyéjéhez hajtanak, ahonnan külön lépcsőn jutnak a királyi család tagjai a templomba: Jön Károly király. Mellette a királyné, talpig gyászban és ölükben, a felséges pár között ül a négy éves trónörökös, Ottó Ferencz József. Hófehér ruha van a kis priezen, fekete gombokkal. Fürgén villog a szeme, szőkehajfürtje előmosolyog a hermelines sapka alól, királyi apja igazítja fejére a felekivánkozó sapkát. A felségek után tábornagyi díszben jön Ferdinánd bolgár király, utána a bajor király és azután véget ér a kocsik felvonulása. A tensprom előtt. A Rotenhannstrassén feltűnik két fekete lovas. Közeledik a gyászmenet. Amikor az Istvántemplom óráján a nagymutató a XH-esbez ér, a templomkapu előtt megáll a halottaskocsi Ferencz József király, a pontosság királyi példája, íme, halottéiban is pontosan érkezett utolsó útjára. A koporsót külön gépezet, amelyet előre az ut közepére készítettek elő, emeli le a kocsiról és azután a főkomornyikok beviszik a templomba. Ugyanaz a koporsó, mint a melyben a kápolnában feküdt a halott király. Széles aranybrokát a koporsó szélein és a födelén aranyból a krisztusikereszt. A közönség kalaplevéve, a tisztek feszesen, tisztelgő állásban lesik, nézik a nagy pillanatot, a legfájdalmasabbat, amelyet Ferencz József népének hagyott. Bermi a templomban megkezdődött a beszentelés. A halottaskocsi elvonul, megkerüli a templomot, a táltosokkal, a paripák díszeivel alig bírnak a csatlósok. Habot ver a szájuk, nyugtalanok, türelmetlenek, királyi terhüket méri szállítani akarják az utolsó pihenő helyére. » » Elférniük a királyt. írta Szüllő Géza. Ma temettük, szomorúan, megilletődve túránkat, királyunkat, Ferencz Józsefet, a Császárt. Mert hiába mondjuk mi s a »király« , hiábamondta, irta, sőt kötelességszerüleg érezte is a kötelesség mintaképe, hogy ő a király, — mégis a »császár« volt. Soha nem felejti el azt, ki hogyan kezdte; soha nem felejtik el azt, ki hogyan kezdte; arisztokraták vigasza, parvenük tragédiája és. »A császár« meghalt egy héttel ezelőtt, ma eltemetjük és mától kezdve gyászoljuk őt, mert a spanyol etikett szerint gyászt csak akkor ölthetünk, ha már a sírba száll a felséges úr. Ezért járt tegnap estig minden udvari kamarás és dáma világos selyemben és bársonyban, ezért csillant ki még reggel is a Burg ravatalának fekete szőnyegerdejéből más imádkozó udvari uraknak arany és ezüst foglalatú ékszereiből a bűnöket feledtet?) és bajnokét megteremtő ékkövek fénye; és ezért nem igyaszolhatott feketében az udvarhoz tartozókközül senki, csak a család,mert a spanyol ősök »így rendelték, és a régi hagyományokat a legitim császár mindenkor tisztelé. Amikor még nem tanultam meg az Élettől Is. türelmet, amikor még nem tanított meg a Csalódás a várakozásra, akkor az etikett ellen lázongott a vérem és a lelkek szárnyalását megakadályozó béklyónak hittem azt. Ma már ,mnás a véleményem , az etikett tudja a világot elviselhetővé tenni annak, a kinek a világgal érintkeznie kell * mert ez ját el lakatokat, ez teremt távlatokat és ez szüli meg a látszatot, j, mey. as.„egyetlen a „világ részére, »■ mit az valónak hisz, — mert nem igaz. Az etikett bevájt ma is. Ha nem lettünk volnaaz etikettel elzárva mind, akik a Szent István templomában vártunk fekete hangulatban, a könyeinkkel fürösztöttük, ajkainkkal érintettük volna a koporsót, a melyben királyunk vértelen kezű halavány holtteste pihen, de a tömeg háborgó össze-visszaságának dulakodó zöme kizárta volna a Majestast. Az utcza képe ma más volt, mint azelőtt., A katona-spalier, a kirakatok fekete disze, a fehér-piros arczú bécsi asszonyoknak fekete blúza, a szürkebajuszú férfiak czilincere stereotip, megszokott, de újszerű volt a kocsizörgés hiánya és azoknak gyalogmenése, akiket kocsi nélkül nem láttunk soha. A háború nemcsak a szükségest vitte el, — amit el tud tűrni önfeláldozásból a kulturtömeg — de a szükségtelent is, és ennek elviselése nehéz. Az utczán láttunk díszruhában gyalog udvari méltóságokat, magas termetű, lenhajú tiroli és stájer grófnőket, akiknek mellén a csillagkereszt fekete szalagja nem látszott a fekete krepp miatt; gyalog jártak a fehér-piros-zöldruhás, tollbokrétás generálisok, akiknekarcain töbid nyomot hagyott, a béke, mint a bábom ; gyalog ment át a Neuer Markton a magtar országgyűlés és törvényhatóságok díszruhás fekete hulláma; karcsú, kamaráéi kulcsuk, mindent kinyitó fensőbbségük tudatával eltelt osztrák dragonyostisztek suhantak a jól ismert Kärntner-strassén gyalog tova és minden út elvezetett a Szent István-templom kapuja elé. A két torony az éghez meredt, mint a kétségbeesés kiterjesztett karja, a hangulat hideg volt és szomorú. A dóm belső mérete csodaszép, a magasban törtető oszlopok harmonikus kora, a főhajokból kiágazó mellékoltárok csücsivei a színes, ablakon áttörő világosságban olyan miszti-kusan hatnak, mint a szavakba nem foglalt, csak érzett, az Istenhez küldött fohászat sötétségben kicsillámlik a szentképek ara-nyos, be nem feketített rámája, a fekete kár- pitokat beszegő piros-fehér habsburgi czimeri és a főhajóból átszüremlik a ravatal körül; égő viaszgyertyák fájdalmasan lobogó lángja. Csend van. Nem az a csend, amikor semmi sem kailszik, de amikor a mozgó élet felakad. Az uralkodó bejöttekor életében is elhalt a moraj, de az ilyen csend nélkülözte az igazi becset, az áhítatot; ma az lebegett a tömeg fölött. Szomorú sziveknek szomorú csendje, a melanchóliának az a percze csapott le, amikor az élet czéltalanságának érzéses öntudatos lesz. Szomorú arczok, szomorú hangok, szomorú lelkek intuitív ereje nyűgözött!íp mindent. A rácsosan elkerített főoltár előtt egyszerre az élet hallszik, az élő Czésárt értesítik, hogy jön a Halott. A szentély padjai megtelnek. Elől áll az új uralkodó. Arcza fiatal, alakja könnyed, tartása méltóságteljes, nézése sokmoly. Látszik, hogy befelé néz, lelki, szemei látnak. Mellette az uralkodócsalád, a külföldi fejedelmek, a bájos királyné és áll, imát mormol a fenséges tömeg. A sötét árnyéklátyolt áttöri a, gyászmenet. Misztikus látomány ez. A lila manterettás, fehér csipkés, ibolyaszinü szutánás főpapság között kiezik-szik a bíborosok skarlát színű sziluettje, azután jön hermelinben az egyházi fejedelem, a pontifikáló bécsi bíboros herczeg-érsek. A komor menet érdességét enyhíti , nemes apródét, fehér arcza, és fehér ruhája. Olyanok, mint a hóvirág a ködös este hajnalban, és jön lassan.! !