Az Ujság, 1916. december (14. évfolyam, 334-363. szám)
1916-12-05 / 338. szám
* . V Diadal. Cromke fényes napjára emlékeztet a Hoferjelentés hangja, hangulata. Mintha kalapácsiltésekkel adná le az események egyes részleteit. A nagy jelentések mellett apróbb részletek, az egész diadalmas szervezője mellett egyes parancsnokoknak állít erők, emléket a hadi történelemben, mely az egyes napi jelentésekből rovólik össze. Döntő győzelmet arattunk "Bukarestnél, a Duna egészen szabad, azaz : a mienk. Minden szándék sikerült, minden terv bevált s az egésznek diadalmas koronája : Bukarest sorsa meg van pecsételve. Megérezzük a sorokon a belső lázas örömet, mely , az objektív katonalelket is izgatja. S ez izgalom a jelentésből átragad mireánk. Végre ! Végre egészen átengedhetjük magunkat a megbántott igazság helyreállítása fölött érzett nagy örömnek. A beszűérzetnek, mely ebbens az esetben szintén szent, mert Isten sem veheti tőlünk zokon, hogy ekkora alávaló merényletet véresen megtörtünk. És ma, amikor az új orosz miniszterelnök azzal rémít bennünket, hogy Konstantinápolyig meg sem áll. Egyelőre Bukarestről van szó, mely alatt orosz seregrészek megtanulták a futást és megsemmisítést. Egyelőre a segítőjét, a czinkosát sem tudja megoltalmazni irtózatos haragunktól, egyelőre jajgatás és sikoltás tölti be a remegő országokat, melyek nem akarnak nekünk megkegyelmezni. Bukarest sorsa eldőlt s ezzel Románia sorsa, el van intézve. Mellékes, mikor, menynyit hódítunk el e fejét vesztett kadáverből. Erkölcsileg el van döntve, hogy jaj a hitszegőknek s jaj azoknak, a kik az entente henczegéseitől megszédülnek. Jaj ennek a kapzsi nemzetnek, mely azzal, hogy mások leigázására pályázott, elvesztettem a maga létéhez való jogot és képességet. Most reménykedhetnek abban, akiről már tudják, hogy bízni benne nem lehet : az orosz erőben és az orosz hűségben. Mi pedig a nagy öröm közepette megindultan gondolunk a román merénylet kezdetére, mely veszedelmet soha, de megpróbáltatást, sok drága veszteséget jelentett békés polgáraink vérében és vagyonában. Az üvöltést halljuk meg, mely a Marosig rémített. Templomainkat gyalázták meg az alávalók, akik most rémülten s fejük vesztetten szaladnak versenyt a pusztulással a meztelen életért. Tudtuk, hogy ez a végük ki nem kerülhető, de védtelen polgárokat raboltak ki, fogoly hősöket mészároltak le és csonkítottak meg, — mindez a feneketlen gonoszság az égbe kiáltott boszuért és a boszu ime beteljesedett. Bukarest, az összeesküvés fészke, a becstelenség szülőhelye érzi a kezünket. Az utolsó szívós ellentállás ellenállhatatlan fegyverünkkel szemben megtört. Csak bízzanak tovább, jobban mondva : tegyenek továbbra is úgy, mintha bíznának az orosz segítségben, mely mindent visszafordít. Ha akarna az orosz, sem tudna, ha tudna, sem akarna a hitvány Romániáért akármit is kockáztatni a maga külön érdekeiért. Hiszen ezeknek szolgálatára csábította bűnre Romániát, s ha Románia neki nem használt, esze ágában sincs, hogy ő használjon Romániának. Valamikor megtépte azt a Romániát, mely győzelemhez segítette. Ugyan mit csinálna azzal a Romániával, mely csúfos vereségekhez juttatta ? Babér illeti e hadjárat minden részesét, mely a mi részünkről épp annyira az igazságért való szent hadjárat, amennyire a letiport ellenség részéről a legalávalóbb rablóhadjáratnak indult. Örömünket e népet ért pusztulás emberi vonatkozása nem zavarhatja. Az orgyilkos szerbben meg tudtuk becsülni az utolsó lehellétig küzdő hőst, — a vadul és esztelenül gyalázkodó francziában tisztelni tudtuk a honszeretet lobogását, — Románia irányában nincs mit megértenünk, nincs mit tisztelnünk. A rablógyilkost föl kell akasztani és Romániát meg kell semmisíteni. Ezt az igazság mondja* bíró ajakával. A 25 UJSiUS Kedd, 1916. deczember S. A stáfeszsimai kápa. A* efisS román SsccSssszegeS teiges©» megverifik. — MyoSsseser fogoly, SS &gyasB sok vasuli és nRészvetetlen a ssákmárey. — HadmfiveBsftemk SerwsEeraSGm toafadnaSc tawá&iSj eaf harisokra vaei kilátás» BuftarosttSI dSIn^aagatoa a raswáníkat •JBsszas2©i?it©ftS«sk, délre eras orosz* rosazn SanraasS s»ka* vérjünk' vissza. %ugai—Romániánan rekedt csapatok feimsrssof&dfiak; a dunai kaszás egészen ezaked. — Az oroszok stssig támadt sa áll sajátos meny5a53*ts «safe a déli szárnyon volt erős. — S .pz vsdákéRars?s ágyai és sketaveiSfar. — S^ossassSirnál a sserfeek egy magaslatot elS®g8a34ak. Mackensen csapatai Közép-Romániában nagyjelentőségű és győzelmes harczokat vívtak. A győzelem teljes és alapjait már akkor fektettük le, amikor Targu-Jiuról a románokat megvertük. A csapatok összműködése, kiváló teljesítményei és a biztos győzelembe vetett hitből merített lelki ereje csodálatos nagy kihatású győzelmekre vezetett. Az egyének kiválósága úgy a harcban, mint a parancsnoklásban érvényesül és ha e kettő együtt jár, úgy mint azt a romániai harczokban igen jól láthatjuk, akkor az entente minden erőfeszítése hiábavaló és tervei a biztos alapot nélkülözik. A Targu-Jiunál kivívott döntő győzelem adta meg a jelet Mackensen dunai átkelésének ; mi ebből nem láttunk mást, mint hogy az egyik segíti a másikat és e közben mindkettő előre jut. Mikor azután északról és délről jövő seregeink egyesültek, akkor a vezetés megkönnyítésére az egész támadó arczvonal egy főparancsnoksága Mackensen alá került. Innen kezdve a hadműveletek főiránya kelet felé mutat, de ezt a dunai sereg észak felé, a Kárpátokban levő csapatainknak dél felé való törekvése egészíti ki.. Ludendorff jelentése kiemelte, hogy az egyesülés után — az Olttől — új hadműveletek kezdődtek. A hadvezetőség számításai részleteikben talán csak a két hadterm egyesüléséig tartoztak egy szakaszba és ezután egy uj, szép és nagy terv kivitele következett, melynek ma az I. román hadsereg teljes szétverésével ismét egy uj szakasza kezdődik. Romániai hadseregünk, melyben németek, magyarok, osztrákok, bolgárok és törökök harczolnak, a most megnyert csatát az Argesul völgyében kezdte vívni és támadása központiam volt. A dunai haderők északkelet felé, Falkershavn csapatai keletnek és Krafit, valamint Morgen tábornokok a Kárpátok sejtjeiről délkeletnek támadtak. Valamennyi csapatunk harcza tervszerűen és eredményesen folyt le, de azért volt rá eset, hogy egyes seregtestek, mint a 41. német hadosztály gyorsan legyűrték az ellenség erejét és nagyobb tért nyertek. Az ilyen csapatokra gyakran a győzelem teljes kiaknázása vár. A Nagyszebentől délre vívott csata után Kraff von Delmensingen a Vöröstoronyi-szorosnál állta útját a visszaözönlő és megvert románoknak és most hasonló helyzetet aknázhatott ki Schmidt von Knobeldsdorf tábornok gyorsan előre jutott 41. számú gyalog-hadosztályával. Amikor a minden oldalról szorongatott első román hadsereg ereje meg volt törve és menekülő csapatai északról és nyugatról Titu (vasúti és útcsomópont Bukarest és Pitesti között) felé igyekeztek, hogy innen tovább kelet felé meneküljenek.