Az Ujság, 1917. január (15. évfolyam, 2-31. szám)

1917-01-02 / 2. szám

3 AZ ÚJSÁG Ledd, 1917. január 8. Újév a p®lit!Siársai«. A politikai élet a múlt esztendő végén a nagyjelentőségű események egész sorozatá­val élénkült . Ezek úgy a belső, mint a külső politika terén sok tekintetben uj helyzetet teremtettek az uj esztendőre. S csak termé­szetes, hogy a szokásos újévi politikai nyilat­kozatokban mindezek ugyancsak élénk vissz­hangra találtak. Legbehat­óbban foglalkozik az aktuálissá lett kérdésekkel Tisza István gróf miniszter­­elnök beszéde, melyet a munkapártnak rend­kívül meleg és lelkes üdvözletére válaszul adott. A pártnak és vezérének bensőségteljen, kölcsö­nös bizalmon , terhetlen barátságon alapuló viszonya t­ükröződött azokban a mély érzéstől és szeretet,től áthatott szavakban, melyekkel a munkapárt újévi szónoka a párt hűséges ragaszkodását, teljes bizalmát és széttéphet­­len egységét hangsúlyozta azzal a felkészülő­­déssel szemben, melylyel az ellenzék a végi harcrot akarja felújítani. A miniszterelnök ezt a témát bölcsen kicsatolta mondanivalói­ból, s csupán a koronázással kapcsolatos Zavaró inczidenst érintette röviden , azt is csupán azért, hogy magatartását a közérdek szempontjából világítsa meg. Egy nobilis gesz­tussal a megérdemelt feledésnek adta át az inczidenst. Annál megindít­óbb és mélységes kegye­lettől áthatott szavakban emlékezett meg el­hunyt nagy királyunkról, s lelkes, örömet su­gárzó szavakkal fejezte ki mindazt a bizalmat és szeretetet, melylyel az egész magyar nem­zet IV. Károly király trónralépését fogadta. Politikai nyilatkozatai közt különösen ki­­magaslanak a miniszterelnök nagyszabású új­évi expozéjából: a külügyi kormányzatban s az osztrák kormányban beállott változások, továbbá a háborús helyzettel s a békeajánlattal kapcsolatos fejtegetései. Mindenekelőtt nyo­matékosan hangsúlyozta, — a­mit a külügy­­miniszterváltozás első pillanatában illetéke­sen is publikáltak — hogy nincs szó külpoli­tikai irányváltozásról ; ugyancsak megnyug­tató, de magától értetődő is, hogy az új külügy­miniszter a dualizmus és paritás híve, s a leg­távolabbról sincs szándéka Magyarország belső politikájába beavatkozni. Nem kevésbé meg­győző és megnyugtató módon fejtette ki a miniszterelnök az osztrák kormány­változásnak kettős vonatkozású jelentőségét. Az osztrák belpolitikai viszonyok kedvezőnek ígérkező új kia­lkulása, örvendetes lenne ránk nézve, nem­csak azért, mert az eddigi c­entrifugális erők tön­öntésével normális parlamenti és politikai viszonyok erősítenék Ausztriát, hanem mert a megerősödött Ausztria könnyítene azokon a terheken, melyek, különösen a háború után várható súlyos viszonyok mellett, előrelát­hatóan reánk fognak nehezedni. Mindenkép­­p­en nagy jelentőségű a miniszterelnök abbeli nyilatkozata, hogy az a konc­entrálási ki­ser­­ét, mely most Ausztriában készül, minden hátsó gondolat nélkül való, s a dualizmus és paritás alapján fog kialakulni. A külpolitikai viszonyok s főleg a há­borús helyzet gazdag anyagából kivált kettő­nek szentelt behatóbb figyelmet a miniszter­elnök. Teljes és minden irányban tisztázott világításba helyezte a romániai árulás és be­törés ügyét. A­ki a miniszterelnök ebbeli fejt­egetéseit elfogulatlan figyelemmel kíséri, aára a meggyőződésre fog jutni, hogy két té­vedés történt ugyan, de csak egyik volt kö­zül­ök végzetes. Az egyik az a mi tévedésünk volt, hogy nem tételezhettük fel Romániáról azt az őrületet, hogy készületlenül megy bele a háborúba ; a másik az a tévedésük, mely a mi erőink és helyzetünk alábecsléséből szár­mazott. Ha a kettőt mérlegeljük, mindenesetre a románoké volt a legrettenetesebb és legvég­zetesebb, mert országukba került. A mi, na­gyon is megérthető és menthető tévedésünk áldozatai pedig megkapják mindazt a kárpót­lást, a­mit a velük érző és szenvedő nemzet hálája és elismerése fog nekik nyújtani. A békekérdést Tisza miniszterelnök csak annyiban érintette, hogy az ontentenaki­oaak kivonatosan közölt válaszához fűzött néhány megjegyzést. A legfontosabb ezek közt az, hogy ajánlatunk visszautasítása esetében a további ezáltal an és oktalan em­ber mészárl­ásért ellenségeinkre hárul a teljes felelősség, de minket ez a helyzet sem váratlanul, sem készü­letlenül nem talál. Mi őszintén, becsületese­n akarjuk a békét, de ha ránk kényszerítik a háború folytatását, folytatni fogjuk mindaddig, míg újabb és újabb sikereink az ellenséges kormányok észszerűbb belátását fogják ki­kényszeríteni, vagy pedig míg a mészárszékre hurczolt népek önfentartási ösztöne elemi erővel fordul elvakult és embertelen kormá­nyaik ellen. & m&gsitepirä ftöri&an» A nemzeti munkapárt országos köre ma dél­előtt tíz órakor a Károly király­ útján levő köz­­helyiségében üdvözölte Kimen-Héderváry Károly gróf pártelnököt és az elnökség többi tagját az újév alkalmából. A pártkör főr­end- és képviselőtagjai, úgyszintén a kültagok, főleg a vidékiek, igen nagy számban jelentek meg.. Az üdvözlő beszédet — általánsan élénk tet­szés közepette — Almássy László mondta, a­ki visszapillantást vetett az év eseményeire s meg­említett*, hogy a párt törekvését, elveit és ki­tartását mennyire igazolta a jelen. Különösen két intézmény : a hatvanhetes kiegyezés és # közép­­európai államszövetség vált be fényes*.’», a mi nemcsak az intézmények erősségének, de az azt megalkotó és fentartó férfiak bölcseségének és előrelátásának tulajdonítható. Klium-Héderváry Károly gróf válaszában, egyebek közt a parlamenti helyzetről szólva, ezeket mondotta : — önérzetünk leküzdésével és ököl­be szorít­ott kézzel kellett akárhányszor lenyelnünk a sérel­meket, azonban megjött az idő, a­mikor nem ajtunk fog múlni, hogy megtörtük a pártközi békét, hanem más oldalról történik ez meg. Meg­­mutatjuk, hogy van bennlünk erő, tehetség nem­csak arra, hogy visszautasítsuk — mondjuk szelíd­­.­.óval —­ a méltatlanul ránk szórt szavakat, ha­nem tudunk alkotni is, ki fogjuk fejteni tehet­ségeinket, hanszba szállva, ha kell, de mindig szem előtt tartva a békét. Bébét ajánlunk, ha izmiban nem kell, ott leszünk és küzdeni fogunk, hogy elsöpr­jük azokat, a­kik gáládul lő­nek illenünk. Remélhetlőeg nemcsak a harertéren, ha­nem a partéléiban is a mi győzelmünkkel fog végződni az újév. (Zajos éljenzés.) Tisza István és gyárfia. Tizenegy órára a miniszterelnökségi palotában gyűlt össze a munkapárt, hogy vezérét, Tisza István gróf miniszterelnököt köszöntse, a­ki a gratulációt a miniszterekkel együttesen fogadta. (A munkapárt nem hátrál meg) Desbordes linó szólott a párt nevében, lein­tette a háború eddigi folyamatát,­ megemlítette a legutóbb történt személyi változásokat. A mon­archia távozó külügym­iniszt­rének — úgymond ezután — elvitatha­tatlan érdeme, hogy meg­találta helyes útját a kezdő lépésnek. Reméljük, hogy a külügyminisztérium vezetésében beállott személyi változás nem jelent egyszersmind poli­tikai irányváltozást is. (Úgy van! Helyeslés.) A munkapárt erejének tudatában teljes nyuga­lommal nézi a monarchia másik állama vezető­állásaiban történt változásokat. A mi program­­mánk a 67 és a teljes paritás. Kegyelmes uram ! Te megmentette!, megóvtál betűjünket attól a ■szégyentől és halálos részeddé­­ntől, hogy a világ­háború vih­ara a magyar parlamentet névszerinti ■izavaziUokban találja. Az ellenzék most újra harczot hirdet. Békés vitát, azt igen , de szemé­lyes harczot, gyűlölködő viszálykodást, bűnös az, a­ki ma felidéz. (Úgy van !) Kegyelmes uram! Azok után, a­miket a há­ború előtt, a háború alatt végeztél a nemzet ügyeinek szolgálatában, akkor, a­mikor a magyar nemzet minden tagjának szeme a jövendő nagy munkája előtt reád tekint, haza­­áruló az, a ki most téged cserbenhagy,­­úgy van ! úgy van ! Dörgő éljenzés és tap.) Ha az ellen­zék békés vitát indít, szívesen fogadjuk. Eh­ hogy, ha harezot keed, olyant, mint a régi, állunk elébe. (Zajos felkiáltások : Úgy van ! Úgy van !) A aranka­­párt sem meghátrálni, sem tetőled eltántorodni nem fog. (Lelkes éljenzés és taps.) A minitkterelnik­i b«n£éfa Kedves barátaim ! Ha azt mondom nektek, köszönöm, hogy eljöttetek, köszönöm, hogy ba­­rátságtok, bizalmatok erejével felkerestetek, azsal mindent megmondtam, a­mit barát a barátnak, bajtárs a bajtársnak mondhat. Egy eseménydús esztendő bezártával, egy ma még homályban előt­tünk álló itt esztendő küszöbén találkozunk. Ha szemünk mindenekelőtt a mutt felé vet egy vissza­pillantást, úgy a magyar nemzet lelkét közelről érintő, a magyar nemzet sorsára mély befolyás­sal bíró eseményeken akad meg tekintetünk. Nem beszélhetünk másról, a­míg arról a gyászos eseményről meg nem emlékezünk, hogy ebben az évben vesztettük el azt, a­ki Magyar­­ország összes királyai között legtovább uralkodott e nemzet felett és a kinél nagyobb, hivatottabb gondozója, istápja, gyáron irt­ója a magyar nem­zetnek nem volt soha. (Úgy var,­­ ügy van!) Immár félszázadánál több annak a megváltó szónak, a melylyel a magyar nemzet Deák Fe­­rencz ajkain át az ő királyi szivéhez szólt Ez a királyi szív velünk volt egy félszázadon keresztül, egy bölcs és nagy királynak egész tisztult élet­­bölcseletét az atyai «serete» egész melegével ha­totta át. Jó és rossz időkben együtt őrölt és bán­kódott a nemzettel , büszkén, ha a nemzet okot adott rá, egy atya aggodalmai között, a midőn a nemzet viselkedése veszélyt vel fenyegetett ben­nünket ; as 6 gondozó, az ő őrködő kese mi ott körülöttünk és higyjétek meg nekem, voltak idők, a mikor csak az ő őrködő kr­ee tartott a örvény szélén vissza bennünket. (Úgy van ! Úgy van !) Fáj nekünk, hogy elvesztettük, de azért erősebb a fájdalomnál a hála a isteni gondviselés iránt, hogy nekünk adta és ilyen hosszú időn át meg­tartotta őt, és meghatott hála az isteni gond­viselés iránt azért­­, hogy az ő elvesztése feletti gyásznak és fájdalomnak a jövők feletti kínzó aggodalommal nem kell károsulnia. (Úgy van ! Tetszés !) Én tanúbizonyságot tehetek róla, hogy utolsó éveit megaranyozta az a tudat, hogy Díjét biza­lommal tekinthet utódjára. Mindaz, a­mit az utolsó hetek és hónapok alatt látott és tapasztalt a nem­zet, bizonyára arra indíthat bennünket is, hogy teljes hittel, teljes bizalommal, a legszebb remé­nyekkel tekinthessünk a jövőbe. (Úgy van !) A lefolyt koronázás lélekemelő emlékeivel gazdagabban, engedjétek meg nekem, hogy rö­viden fussálk át a koronázással kapcsolatos azon zavaró rezidens felett, a­melyről tisztelt szónoko­tok megemelékedett. (A nádorhelyettesség.) Kedves barátaim ! Köszönöm nektek a fér­fias érzésnek azt az egész hevét és melegét, a­mely a ti telketekből felém csapott e zavaró inczidens alkalmából, ha engedjétek meg, hogy átadjam azt a jól érdemelt feledésnek. Én azt hiszem, hogy ez az elfogultság, ez a visszatetsző jelenség na­gyon korlátolt körre szorítkozott. (Igaz ! Úgy van !) Én azt hiszem, hogy az egész nemzet nagy zömének hangulatával az fér össze, ha­ ezzel a do­loggal neki foglalkozunk. (Igaz ! úgy van ! T taxis.) Én csak két tényt akarok emlékezetünkben felidézni; az egyik az, hogy azokat az erősebb rend­szabályokat, a­­melyek ezt az elfogultságot előidéz­ték, nem kedvtelésből alkalmaztam. (Így van!) Alkalmaznom kellett egy a végsőkig kiélesedett kényszerhelyzetben (ügy van !), alkalmaznom kel­lett a magyar nemzet érdekében. (Úgy van! ügy van !) Akkor is kellemetlen, nehéz kötelességnek tar­tottam, annak tar­tom ma­t, a­melyre azonban a

Next