Az Ujság, 1917. január (15. évfolyam, 2-31. szám)
1917-01-02 / 2. szám
3 AZ ÚJSÁG Ledd, 1917. január 8. Újév a p®lit!Siársai«. A politikai élet a múlt esztendő végén a nagyjelentőségű események egész sorozatával élénkült . Ezek úgy a belső, mint a külső politika terén sok tekintetben uj helyzetet teremtettek az uj esztendőre. S csak természetes, hogy a szokásos újévi politikai nyilatkozatokban mindezek ugyancsak élénk visszhangra találtak. Legbehatóbban foglalkozik az aktuálissá lett kérdésekkel Tisza István gróf miniszterelnök beszéde, melyet a munkapártnak rendkívül meleg és lelkes üdvözletére válaszul adott. A pártnak és vezérének bensőségteljen, kölcsönös bizalmon , terhetlen barátságon alapuló viszonya tükröződött azokban a mély érzéstől és szeretet,től áthatott szavakban, melyekkel a munkapárt újévi szónoka a párt hűséges ragaszkodását, teljes bizalmát és széttéphetlen egységét hangsúlyozta azzal a felkészülődéssel szemben, melylyel az ellenzék a végi harcrot akarja felújítani. A miniszterelnök ezt a témát bölcsen kicsatolta mondanivalóiból, s csupán a koronázással kapcsolatos Zavaró inczidenst érintette röviden , azt is csupán azért, hogy magatartását a közérdek szempontjából világítsa meg. Egy nobilis gesztussal a megérdemelt feledésnek adta át az inczidenst. Annál megindítóbb és mélységes kegyelettől áthatott szavakban emlékezett meg elhunyt nagy királyunkról, s lelkes, örömet sugárzó szavakkal fejezte ki mindazt a bizalmat és szeretetet, melylyel az egész magyar nemzet IV. Károly király trónralépését fogadta. Politikai nyilatkozatai közt különösen kimagaslanak a miniszterelnök nagyszabású újévi expozéjából: a külügyi kormányzatban s az osztrák kormányban beállott változások, továbbá a háborús helyzettel s a békeajánlattal kapcsolatos fejtegetései. Mindenekelőtt nyomatékosan hangsúlyozta, — amit a külügyminiszterváltozás első pillanatában illetékesen is publikáltak — hogy nincs szó külpolitikai irányváltozásról ; ugyancsak megnyugtató, de magától értetődő is, hogy az új külügyminiszter a dualizmus és paritás híve, s a legtávolabbról sincs szándéka Magyarország belső politikájába beavatkozni. Nem kevésbé meggyőző és megnyugtató módon fejtette ki a miniszterelnök az osztrák kormányváltozásnak kettős vonatkozású jelentőségét. Az osztrák belpolitikai viszonyok kedvezőnek ígérkező új kialkulása, örvendetes lenne ránk nézve, nemcsak azért, mert az eddigi centrifugális erők tönöntésével normális parlamenti és politikai viszonyok erősítenék Ausztriát, hanem mert a megerősödött Ausztria könnyítene azokon a terheken, melyek, különösen a háború után várható súlyos viszonyok mellett, előreláthatóan reánk fognak nehezedni. Mindenképpen nagy jelentőségű a miniszterelnök abbeli nyilatkozata, hogy az a koncentrálási kiserét, mely most Ausztriában készül, minden hátsó gondolat nélkül való, s a dualizmus és paritás alapján fog kialakulni. A külpolitikai viszonyok s főleg a háborús helyzet gazdag anyagából kivált kettőnek szentelt behatóbb figyelmet a miniszterelnök. Teljes és minden irányban tisztázott világításba helyezte a romániai árulás és betörés ügyét. Aki a miniszterelnök ebbeli fejtegetéseit elfogulatlan figyelemmel kíséri, aára a meggyőződésre fog jutni, hogy két tévedés történt ugyan, de csak egyik volt közülök végzetes. Az egyik az a mi tévedésünk volt, hogy nem tételezhettük fel Romániáról azt az őrületet, hogy készületlenül megy bele a háborúba ; a másik az a tévedésük, mely a mi erőink és helyzetünk alábecsléséből származott. Ha a kettőt mérlegeljük, mindenesetre a románoké volt a legrettenetesebb és legvégzetesebb, mert országukba került. A mi, nagyon is megérthető és menthető tévedésünk áldozatai pedig megkapják mindazt a kárpótlást, amit a velük érző és szenvedő nemzet hálája és elismerése fog nekik nyújtani. A békekérdést Tisza miniszterelnök csak annyiban érintette, hogy az ontentenakioaak kivonatosan közölt válaszához fűzött néhány megjegyzést. A legfontosabb ezek közt az, hogy ajánlatunk visszautasítása esetében a további ezáltal an és oktalan ember mészárlásért ellenségeinkre hárul a teljes felelősség, de minket ez a helyzet sem váratlanul, sem készületlenül nem talál. Mi őszintén, becsületesen akarjuk a békét, de ha ránk kényszerítik a háború folytatását, folytatni fogjuk mindaddig, míg újabb és újabb sikereink az ellenséges kormányok észszerűbb belátását fogják kikényszeríteni, vagy pedig míg a mészárszékre hurczolt népek önfentartási ösztöne elemi erővel fordul elvakult és embertelen kormányaik ellen. & m&gsitepirä ftöri&an» A nemzeti munkapárt országos köre ma délelőtt tíz órakor a Károly király útján levő közhelyiségében üdvözölte Kimen-Héderváry Károly gróf pártelnököt és az elnökség többi tagját az újév alkalmából. A pártkör főrend- és képviselőtagjai, úgyszintén a kültagok, főleg a vidékiek, igen nagy számban jelentek meg.. Az üdvözlő beszédet — általánsan élénk tetszés közepette — Almássy László mondta, aki visszapillantást vetett az év eseményeire s megemlített*, hogy a párt törekvését, elveit és kitartását mennyire igazolta a jelen. Különösen két intézmény : a hatvanhetes kiegyezés és # középeurópai államszövetség vált be fényes*.’», a mi nemcsak az intézmények erősségének, de az azt megalkotó és fentartó férfiak bölcseségének és előrelátásának tulajdonítható. Klium-Héderváry Károly gróf válaszában, egyebek közt a parlamenti helyzetről szólva, ezeket mondotta : — önérzetünk leküzdésével és ökölbe szorított kézzel kellett akárhányszor lenyelnünk a sérelmeket, azonban megjött az idő, amikor nem ajtunk fog múlni, hogy megtörtük a pártközi békét, hanem más oldalról történik ez meg. Megmutatjuk, hogy van bennlünk erő, tehetség nemcsak arra, hogy visszautasítsuk — mondjuk szelíd..óval — a méltatlanul ránk szórt szavakat, hanem tudunk alkotni is, ki fogjuk fejteni tehetségeinket, hanszba szállva, ha kell, de mindig szem előtt tartva a békét. Bébét ajánlunk, ha izmiban nem kell, ott leszünk és küzdeni fogunk, hogy elsöprjük azokat, akik gáládul lőnek illenünk. Remélhetlőeg nemcsak a harertéren, hanem a partéléiban is a mi győzelmünkkel fog végződni az újév. (Zajos éljenzés.) Tisza István és gyárfia. Tizenegy órára a miniszterelnökségi palotában gyűlt össze a munkapárt, hogy vezérét, Tisza István gróf miniszterelnököt köszöntse, aki a gratulációt a miniszterekkel együttesen fogadta. (A munkapárt nem hátrál meg) Desbordes linó szólott a párt nevében, leintette a háború eddigi folyamatát, megemlítette a legutóbb történt személyi változásokat. A monarchia távozó külügyminisztrének — úgymond ezután — elvitathatatlan érdeme, hogy megtalálta helyes útját a kezdő lépésnek. Reméljük, hogy a külügyminisztérium vezetésében beállott személyi változás nem jelent egyszersmind politikai irányváltozást is. (Úgy van! Helyeslés.) A munkapárt erejének tudatában teljes nyugalommal nézi a monarchia másik állama vezetőállásaiban történt változásokat. A mi programmánk a 67 és a teljes paritás. Kegyelmes uram ! Te megmentette!, megóvtál betűjünket attól a ■szégyentől és halálos részeddéntől, hogy a világháború vihara a magyar parlamentet névszerinti ■izavaziUokban találja. Az ellenzék most újra harczot hirdet. Békés vitát, azt igen , de személyes harczot, gyűlölködő viszálykodást, bűnös az, aki ma felidéz. (Úgy van !) Kegyelmes uram! Azok után, amiket a háború előtt, a háború alatt végeztél a nemzet ügyeinek szolgálatában, akkor, amikor a magyar nemzet minden tagjának szeme a jövendő nagy munkája előtt reád tekint, hazaáruló az, a ki most téged cserbenhagy,úgy van ! úgy van ! Dörgő éljenzés és tap.) Ha az ellenzék békés vitát indít, szívesen fogadjuk. Eh hogy, ha harezot keed, olyant, mint a régi, állunk elébe. (Zajos felkiáltások : Úgy van ! Úgy van !) A arankapárt sem meghátrálni, sem tetőled eltántorodni nem fog. (Lelkes éljenzés és taps.) A minitkterelniki b«n£éfa Kedves barátaim ! Ha azt mondom nektek, köszönöm, hogy eljöttetek, köszönöm, hogy barátságtok, bizalmatok erejével felkerestetek, azsal mindent megmondtam, amit barát a barátnak, bajtárs a bajtársnak mondhat. Egy eseménydús esztendő bezártával, egy ma még homályban előttünk álló itt esztendő küszöbén találkozunk. Ha szemünk mindenekelőtt a mutt felé vet egy visszapillantást, úgy a magyar nemzet lelkét közelről érintő, a magyar nemzet sorsára mély befolyással bíró eseményeken akad meg tekintetünk. Nem beszélhetünk másról, amíg arról a gyászos eseményről meg nem emlékezünk, hogy ebben az évben vesztettük el azt, aki Magyarország összes királyai között legtovább uralkodott e nemzet felett és a kinél nagyobb, hivatottabb gondozója, istápja, gyáron irtója a magyar nemzetnek nem volt soha. (Úgy var, ügy van!) Immár félszázadánál több annak a megváltó szónak, a melylyel a magyar nemzet Deák Ferencz ajkain át az ő királyi szivéhez szólt Ez a királyi szív velünk volt egy félszázadon keresztül, egy bölcs és nagy királynak egész tisztult életbölcseletét az atyai «serete» egész melegével hatotta át. Jó és rossz időkben együtt őrölt és bánkódott a nemzettel , büszkén, ha a nemzet okot adott rá, egy atya aggodalmai között, a midőn a nemzet viselkedése veszélyt vel fenyegetett bennünket ; as 6 gondozó, az ő őrködő kese mi ott körülöttünk és higyjétek meg nekem, voltak idők, a mikor csak az ő őrködő kree tartott a örvény szélén vissza bennünket. (Úgy van ! Úgy van !) Fáj nekünk, hogy elvesztettük, de azért erősebb a fájdalomnál a hála a isteni gondviselés iránt, hogy nekünk adta és ilyen hosszú időn át megtartotta őt, és meghatott hála az isteni gondviselés iránt azért, hogy az ő elvesztése feletti gyásznak és fájdalomnak a jövők feletti kínzó aggodalommal nem kell károsulnia. (Úgy van ! Tetszés !) Én tanúbizonyságot tehetek róla, hogy utolsó éveit megaranyozta az a tudat, hogy Díjét bizalommal tekinthet utódjára. Mindaz, amit az utolsó hetek és hónapok alatt látott és tapasztalt a nemzet, bizonyára arra indíthat bennünket is, hogy teljes hittel, teljes bizalommal, a legszebb reményekkel tekinthessünk a jövőbe. (Úgy van !) A lefolyt koronázás lélekemelő emlékeivel gazdagabban, engedjétek meg nekem, hogy röviden fussálk át a koronázással kapcsolatos azon zavaró rezidens felett, amelyről tisztelt szónokotok megemelékedett. (A nádorhelyettesség.) Kedves barátaim ! Köszönöm nektek a férfias érzésnek azt az egész hevét és melegét, amely a ti telketekből felém csapott e zavaró inczidens alkalmából, ha engedjétek meg, hogy átadjam azt a jól érdemelt feledésnek. Én azt hiszem, hogy ez az elfogultság, ez a visszatetsző jelenség nagyon korlátolt körre szorítkozott. (Igaz ! Úgy van !) Én azt hiszem, hogy az egész nemzet nagy zömének hangulatával az fér össze, ha ezzel a dologgal neki foglalkozunk. (Igaz ! úgy van ! T taxis.) Én csak két tényt akarok emlékezetünkben felidézni; az egyik az, hogy azokat az erősebb rendszabályokat, amelyek ezt az elfogultságot előidézték, nem kedvtelésből alkalmaztam. (Így van!) Alkalmaznom kellett egy a végsőkig kiélesedett kényszerhelyzetben (ügy van !), alkalmaznom kellett a magyar nemzet érdekében. (Úgy van! ügy van !) Akkor is kellemetlen, nehéz kötelességnek tartottam, annak tartom mat, amelyre azonban a