Az Ujság, 1918. május (16. évfolyam, 103-128. szám)

1918-05-01 / 103. szám

g­ állapítása nem tőlük függ, a ház föloszlatása pedig ugyancsak nem olyasvalami, a­­mire komoly ember a becsületszavát adhatja. Ha pedig tehetné is, komoly politikusnak okvetet­­lenül gondolnia kell arra, hogy mellesleg világ­háború folyik és sok mindenféle olyan sürgős és elodázhatatlan ügy intézendő el, melyre bajos azt mondani : váljon, mert előbb a választójogot kell elintézni. S valami nagyon rövid időre nem is gondolhattak az urak a priuszszal való lekötöttség dolgában, mert hiszen júniusban vállalták és októberben még nyoma sem volt a javaslatnak sem. Ez tehát nemik, becsület kérdése, hanem a becsülettel való könnyelmű dobálódzás, melynek más magyarázatát nem tudjuk találni, mint azt, hogy saját táborukban is az embereket el akarták riasztani a gondolkodástól, mert a választójog ügye most már nem meggyőződés és elhatározás, hanem becsület kérdése. A ki megszavazza, demokrata és a ki nem szavazza meg közülök, nem antidemokrata, hanem egy­szerűen becstelen. Nos, ebben a hurokban magukat­­fogták meg a vezetők s ezt okosan és férfiasan át kellene látniok s levonni a konzekvencziákat. Egy lehetetlen vállalkozás lehetetlennek bizo­nyult, tehát bukásukat természetesnek kellene fölfogó­iok s a hurkot levetni magukról és azokról is, a­kiknek szánták. Az, hogy valami nem sikerül, nem lehet becstelen. Az, hogy valami lehetetlen, nem kötelez senkit becsü­letében arra, hogy mégis ragaszkodjék hozzá és minden mást, a­mi lehetséges, szintén le­hetetlenné akarjon tenni. . Az a megoldás pedig, mely az ő lehetetlen konc­epcziójuk helyébe jöhet, ugyancsak a demokrác­ia érvényesülése, sőt etikai jelentő­ségében a diadala, nagyobb diadala, mint az övék lett volna. Mert azt a megegyezéses jog­­kiterjesztést, melynek alapja a huszonnégy éves korhatár, az a tábor szavazza, meg, mely a demokratikus hullámver­és előtt a harminczból sem akart engedni. Nagy érvényesülése a de­mokratikus erőnek az, hogy a munkapárt, mely az 1913. évi választójoggal megoldottnak jelentette ki a jogkiterjesztést, most olyan törvény alkotásához járul hozzá, mely méret tekintetében sokkal közelebb jár a Vázsonyi­­féle javaslathoz, mint az 1913-iki törvényhez. A munkapártnak semmiféle következetessé­get nem tudunk be akkora érdemül, mint ezt a következetlenséget, mert az igazi politikai kötelességteljesítést látjuk benne, azt, a­mely a beállott új helyzetekkel és az ország egyete­mes érdekeivel inkább számol, mint a saját a priori fölfogásával, mely más konstellációók között helyes, vagy legalább megokolható le­hetett, de semmiképpen — s ez minden úgy­nevezett elvre vonatkozik — nem avatható olyan szentséggé, melyet ki kell szolgálni, ha az ország belepusztul is. jutott, az virágos kendőt, rózsaszín fátyolt, tu­tit kapott — az alma, körte, szilva, pogácsa mellé — ékességül. Mindezt menet közben, mert az ünnepelt vitézek a határszéli szék­városban meg sem állottak. A közelben szól­tak az ágyuk, gépfegyverek s ők addig nem kívántak megpihenni, mig egy oláh van az ország határán belül. Az Erdélyből kivert oláh sereg utolsó ellenállását a határszéli szorosokban és hegyek közt fejtette ki, erődített állásaira támasz­kodva. Az Ojtozi-szoros bejárata előtt álló, közel 1000 m. magas Magyaros-tetőt makacsul védelmezték. A támadásnál az országúton a 82-esek társezrede, a 43. nyomult előre. A 82-esek­­nek oldalt a déli hegyhátakat és csúcsokat kellett elfoglalni. Egy nappal a kézájvásár­­helyi diadalmenet után már fenn voltak az 1227 m. magas Feketehegyen s az oláhok kény­telenek voltak feladni a Magyaros tetőt, a­hol Carp Péter fia is súlyosan megsebesült s később Bukarestben meghalt. Elszállítása előtt iratait átadta egy tiszttársának, a ki maga is elesvén, a nála talált iratok alapján mint Carp Péter fiát katonai diszszel temették el. Sírkeresztjén ma is még az a felirat áll, hogy : Hier ruht der Rochiori Rilmeister P.(eter) C.(arp) gef. 12. X. 1916.« Mellette fekszik »Ein unbekannter zum. Oberleut. gef. 12. X. 1916.« A szomszéd sírokban : 1 őrmester és 13 katona ; 12 magyar ahnvéd ; és 13 oláh katona. Mindannyian az 1916 okt. 12. ütközet áldozatai. Gondozott; sir­jókat fehér nyirfa­­korláttal vette körül a bajtársak kegyelete. A 82-esek okt. 13. nyomultak elő a határ­széli hegycsúcsokon, a Szakadat, Málna­vész, Csontos, Rakottyás, Halastöve (szép magya­ros nevű) tetőkön át az országhatár szélén emelkedő Leánymezőpontja (1169 m.) csúcsra, a­hol kitűzték a magyar zászlót, melyet Három­széken kaptak. Elkeseredett harczok következtek, mert az oláh most már saját országát védelmezte s a hegy­i állások megvédésétől függött a Tatros és Szeret völgye és egész Moldva sorsa. Az oláhok a furor Siculus előtt meg nem állhatván, az erdőt gyújtották föl előttük s az első oláhföldi harczok az égő fenyőerdőben­­folytak, a robogó lángok s pattogó szikrák között. Papházi ezredes maga állott ezrede élén s­ a székely fiuk rohamra mentek a megerősí­tett oláh állások ellen. Nem a szurony, de a puskatus dolgozott. Mert a székely a kézi­­tuhában megfordítja a puskát és üssed, vágjad, nem apád! Szuronyt csak akkor használ, kézbe fogva, mikor a lövészárokból kell ki­piszkálni az ellenséget. Egyik úgy verte be a puska kihúzó gombját egy oláh fejébe, hogy még az orvos sem tudta kihúzni belőle. A sebesült oláhok jajgattak, hogy ne hagyják őket odaveszni az égő erdőbe, így foglalták el az oláh magaslatokat egymásután. Ezeket a titáni küzdelmeket a hadijelen­­tések a 82-esek magasztalásával emlegették, így a Ráncul maré elfoglalását (október 25.), a­hol 2 oláh tisztet és 100 do­mbonczot foglyul ejtettek. Itt aztán álló harczok fejlődtek ki, mert az oláh minden áron vissza akarta fog­lalni a fontos hadászati pontot, mely körül több zászlóaljuk pusztult el. Dalba is foglalták ottani diadalaikat: Ráncul maró magas csúcsán Ágyú dobol, puska szól. Mint tíz ördög jön az oláh Bokor, szikla, fák alól. Zeng a hajrá ! üssed ! vágjad !. .. Rut az oláh, mint a szép József királyi herczeg 1916 deczember­­8-án (mint akkor már az erdélyi hadsereg fő­vezére) személyesen meglátogatta az ezred egyik zászlóalját a Rakottyás-tetőn, szép be­szédben magasztalván hősi vitézségüket, a­miért büszkeséggel és hálával tekint rájuk a haza. Az oláh ellentámadások visszaverése után a határszélen a 82-esek 1917 elején újabb tá­madásokba mentek át és több közbeeső csúcs elfoglalása után január 2-án elfoglalták az oláh határon mélyen belül fekvő, legvégső magas csúcsot : a Magura Casinuluit. Innen már beláthattak az oláhországi völgyekbe. Velük szemben itt már oroszok állottak közvetlen közelben ásott földalatti vermeikben, rókalyukakban. Az orosz forradalom némi fegyverszünetet hozott létre 1917 elején. Egymást látogatták, barátkoztak. De annál rettenetesebben lángolt föl a harcz Mackensen szeret parti előretörése után 1917 nyarán. Az oroszok és oláhok ennek ellensúlyozása végett az Ojtozi-szoroson át akartak betörni minden áron s erős had­osztályokat vetettek ott harczba. A 82-esek rendületlenül kitartottak szikla­várukban, a legmagasabb bástyafokon. Alább délre azonban sikerült a németeket 20 kilo­méternyire hátraszorítani, u­gy hogy a 82-esek jobbszárnya fedezetlen maradt. Ő ők ebben a veszélyes helyzetben is kitartottak heteken át , 54 támadást vertek vissza. Százszámra feküdtek temetetlenül a holttestek előttük; egész oláh ezredeket semmisítettek meg a támadásokat intéző két oláh hadosztályból. Kitartásukkal időt nyertek új haderők érkezésére és az eredeti szomszédos állások visszafoglalására. Ezek az 1917 július 22-étől augusztus 24-éig vívott harczok örök dicsőségekül fognak AZ ÚJSÁG Szerda, 1918. május 1. Wekerle holnap megy a Királyhoz. (Wekerle tárgyalása Tiszával. — A hat osztály és a négy osztály. — Apponyi problémája. — Még nincs uj kabinet­ lista). Szterényi József kereskedelemügyi minisz­ter — mint megírtuk — az este visszajött Bécsből és üzenetet hozott Wekerlének. Szte­rényi megérkezése után nyomban fölkereste Wekerlét és közölte vele, hogy a király őt bízza meg a kabinetalakítással. Ismertette a jelentést, melyet az audienczián a megegye­zésről tett a királynak, s a­mely teljesen meg­nyerte ő felsége helyeslését. Már most Wekerlén a sor, hogy ezen a nyomon létrehozza a ki­bontakozást. Wekerle ma folytatta tárgyalásait, a­me­lyeket már szombaton megkezdett. Ezek a tárgyalások több irányúak, mert Wekerle nem­csak a munkapárttal akarja tisztázni a vá­lasztójogi kérdést, hanem saját pártjának vezető­ politikusaival is. Ma délelőtt Szterényi­­vel tárgyalt hosszabban, azután fölkereste Vázsonyi Vilmost és vele folytatott megbeszé­lést. Ugyancsak délelőtt találkozott Tóth Já­nossal. A Vázsonyival és Tóth Jánossal foly­tatott tárgyalásaihoz némelyek már azt a­ messzemenő következtetést fűzték, hogy We­kerle a radikális felfogás irányában akar el­járni, de ez a föltevés teljesen tarthatatlan és alaptalan. Wekerle missziója a megegyezésre szól és ennek az érdekében épp úgy kell tár­gyalnia az Apponyi -párt­t­al, mint a munka­párttal, mert a czél az, hogy a megegyezést minél nagyobb teljességgel vigyék keresztül. Tisza István gróffal is tárgyalt Wekerle és pedig újabban ma este, mintegy másfél óra hosszat. Holnap a miniszterelnök folytatja az akc­ióját, azután még valószínűleg holnap este elutazik a királyhoz. Egy hír szerint — melyet azonban eddig nem erősítettek meg — a leg­közelebb Tisza István gróf is audiencziára megy. A megegyezés formája értesülésünk sze­rint az lesz, hogy Wekerle megállapodásra igyekszik jutni Tisza István gróffal, azután­­ ez a megegyezéshez csatlakozásra hívja saját pártjának tagjait. A mi Tiszával 3 tárgyalásait illeti, köztudomás szerint még vannak eltérések, a­­melyeket áthidalni kell, ezek azonban értesülésünk szerint nem olyan természetünk, hogy a választójog sor­sát lényegesen befolyásolják, Tisza István változatlanul ragaszkodik a hat elemihez, mint kisegítő jogc­ímhez, a­mint hogy a választójogi blokk is tulajdonképpen ezt kívánta megalakulásakor. Tegnap az a hír terjedt el, hogy Wekerle oly módon akar kö­­­­­­zeledni Tiszához, hogy a négy elemi iskolát a Hadik-féle javaslattal kombinálják. Értesü­lésünk szerint ez a hír nem áll meg, mert Wekerlének e kérdés megoldására önálló terve van. A­mi már most Wekerlének a saját párt­jához való viszonyát illeti, itt Andrássy ki­csiny csoportja tovább is izgat a megegyezés ellen és hogy azt megakadályozza, a mellett akar hangulatot kelteni, hogy a négy elemiből nem lehet engedni. Tudják ugyanis, hogy ma már az egyetlen pont az, a­melynél Tisza, a­ki elment az engedékenység legvégső határáig, megáll. De ennek az izgatásnak a pártban kialakult felfogás szerint sok eredménye nem lehet, mert a választójog sorsát most már meg nem akaszthatja, legfeljebb azt idézheti elő, hogy még hosszabb ideig egy vitás kérdés nyitva marad. Különben is magának Andrássy­­nak elenyészően kicsiny,a tábora, mert a volt alkotmánypárt legtöbb tagja a megegyezést akarja. Ugyancsak kész a dolog a néppárttal, a­hol csak néhány képviselő csatlakozik Andrássy politikájához. A legtöbb tárgyalni való Apponyi volt párt­jával van. Apponyi mindenesetre lehetetlen helyzetbe került , mert túlságosan lekötötte ma­gát a megegyezés ellen, a­mikor még azt hihette, hogy ezzel még kierőszakolhatja a házfeloszla­tást. Pártja, a­mely a kormányképesség ked­véért elhagyta a régi alapot, minden körül­mények között szeretne kormányon maradni, szeretné egyúttal Apponyit is kimenteni szo­rult­ helyzetéből. Ezért most két áramlat van a pártban, az egyik magától Apponyitól indul ki és azt akarja, hogy váljanak ki a kormány­pártból és csinálják meg újra a függetlenségi pártot. A párt többsége azonban a mellett van, hogy maradjanak kormányon és Apponyi is, Tóth János is vállaljanak továbbra is tárc­át.

Next