Az Ujság, 1918. június (16. évfolyam, 129-150. szám)

1918-06-01 / 129. szám

! 1918 JUN. Ír (M I X. J ! )‘*%/ | Budapest, 1918. XVI. évfolyam, 129. Szom­batfjmnniis­t. / | BUOsitcai­­ NP SZERKESZTOSEG: * ROVÁS. Ilyen kurtán végezni a nők választójogá­val még sem lett volna szabad. Ha fukar ke­zekkel is, de a magyar nők értelmiségének meg kellett volna adni a választójogot, mert egy értelmes nő mégis csak ér annyit, mint egy nyolc­holdas analfabéta. És nem kellett volna a radikálisoknak éppen csak azt az okoskodá­sát komolyan venni, hogy a női választójog a konzervativizmus erőszaporulatát jelenti a ra­dikalizmussal szemben. Hiszen igaz, hogy ezt a ra­dikálisok tudják a legjobban, mert a pro­letár szavazatok ellensúlyozására ők tervezték a nők választójogát: a bal kézzel visszavették a radikálizmustól, a­mit a jobb kézzel adtak neki. A gondolat csúnya volt tőlük, a szán­dék is rávallott az álradikálizmusra, de ilyen szocziális problá­miánál még­sem lenne szabad csupa maliéziából ezt mondani : jól van, le­gyen hát igaza a radikalizmusnak és lökjük félre ezt a konzervatív reformot. Ez a reform nem a radikalizmus, nem is a konzervativiz­mus, de az európaiasság kérdése. És Magyar­­ország végre is Európában van. Most már nincs két emberük a kormány­ban, tehát most már megint vannak válasz­tási atroc­itások. A főispán akc­ióba lépett, maga elé czitál, rábeszél, fenyeget. Mintha mindezt hallottuk volna már a képviselőház­ban ugyanilyen szavakkal elmondani. A cse­lekmények ugyanilyenek voltak, csak a sze­mélyek voltak mások. És akkor ők hallgattak, mert ők ültek a bársonyszékekben, s az égési dologhoz olyan arczot vágtak, mintha az ilyen­féle választási komiszkodások m­eseszámba mennének Magyarországon. Ma háborognak,­ mert a komiszság az ő bőrükre megy, s mert a tisztességet csak akkor érdemes megvédeni, ha abból politikai hasznuk van. De azért ne tessék hinni, hogy komolyan háborodnak. Egy kicsit óvatosak még most is, nehogy a kor­mány megijedjen tőlük és valamiféle tör­vénynyel lehetetlenné tegyen minden vá­lasztási visszaélést. Ilyet ők nem akarnak, mert nem lehessen tudni, nem jutnak-e megint ők a hatalomhoz. S hatalom az, ha nem vál­­lasztathatnak úgy, a­hogyan az ő pártérdekük kívánja ? *­ Nyugaton éppen csak hogy kibontakoz­nak a győzelem körvonalai, de a magyar paczifloták ijedt arczc­al szavalják már: mi lesz belőlünk, ha a központi hatalmak győ­zelme csakugyan elkerülhetetlenné válik. Az olasz Trieszttel, a franczia a Rajna balpartjá­val lelkesíti újabb és újabb karczokra a csüg­­gedöket: nézzétek, a tiétek lesz Trieszt, nézzé­tek, a tiét­ek lesz Stra­sburg, Metz. A magya­r paczifista rémképeket fest és lelkesedést gyil­koló ezimizmussal mondja: nézzétek, ha a központi hatalmak győznek, Anglia és Ame­rika blokk­ozná Európát és nem lenne sze­nünk, nem lenne búzánk, zsírunk, olajunk, szövetünk és ásványunk. Tehát ne győzzünk, veressük meg magunkat ? És ha megvertek, akkor lesz szenünk, lesz zsírunk, szövetünk és olajunk ? Wilson, Lloyd-George és Clémen­­ceau izgal­masabb lesz hozzánk, ha ők győz­nek le minket, mint hogy ha mi győzzük le őket? A paczifizmus nem felel erre. ő csak a vereségre lelkesít minket, mert csak a vereség után lehet a mi földünk az Eldorádók országa. Mi nem értjük ezt az okoskodást. Lehetséges, hogy Wilson, Lloyd-George és Clémenceau misisztik és csakugyan meg­veretik magukat. Kis szótöbbség. Többször kifejtettük : minket a választó­jogi javaslat mikéntje nem érdekel. Azt tartjuk fontosnak, hogy minél hamarább ne legyen többé szó róla. Nem ország ügye ez ma már, hanem partikuláris érdekeké, magyarán mondva , tülekedés a hatalomért a nép nevé­ben, lehetőleg a népnek szavazati joggal való ellátása útján olyképpen, hogy a szavazatok fölött mégis csak a vezető urak rendelkezze­nek. Egészen világos, hogy minél demagógabb valamely irányzat, annál több önálló ítéletre képtelen embert akar szavazati joggal ellátni, s minél több a nem önálló szavazat, annál mélyebbre kell leszállítani a politikai program­­mok nívóját. Ha egészen általános lenne a szavazati jog, akkor a leglehetségesebb pro­gramra a bolsevikizmus lenne, s minél nagyobb hatalomra tesz szert ez a radikalizmus, annál közelebb jut a jogfosztáshoz. Az általános sza­vazatjog sem vetne véget ennek az­ ügynek, mert utána következnék a most uralmon lévő osztályoknak a jogtól való megfosztása. Ezt ismételten kifejtettük, s ezért éppen­séggel nem tekinthetjük magunkat közöm­bösöknek, mikor az eredeti javaslaton történő válto­gatáso­kon nem hevültünk. Annyira távol áll ma ez a kérdés a néptől, hogy a szoc­ialis­­t­ákon kivil senki még azon sem akadna fönn, ha az egész javaslatot az asztal alá csapnák. Egy pontja azonban a javaslatnak mégis lényeges. Mellette nem lehet szó nélkül el­menni még normális esetben sem, még ke­vésbé úgy, hogy ezt a leglényegesebb ügyet eldönti egyetlen szavazat. Lehetetlen természet­szerű megoldásnak elfogadni a mai szavazást, a­melynél tíz szóval tizenegy ellen elbukott a nők szavazati joga. A kérdés mégis csak fontosabb, semhogy így intéző­djék el ma, egertben holnap esetleg, ha egy képviselő újnál kevesebb jelenik meg a bizottság ülésén, a­z ellenkezője lenne a bölcseség, az igazság és az ország érdeke. A nők szavazati joga nem tartozik sem a nemzeti, sem a szoc­iális féltett érdekek szempontja alá. Ez tisztán elvi kérdés, sőt ma már egy általánosságban elfogadott elv kérdése, lehetett volna a nők jogát szóba sem hozni, lehetett volna eleve megtagadni. Némajáték. , írta Bán Ferenc­. Róza a vasúti kocsi ablakában állott és s férjével beszélgetett. Róza buja termetű, piros arczu szépség volt. Feszült bőrén az életerő vibrált, az orra gyönge származásra vallott, de a ke­mény vonalú, dús ajka kívá­natossá tette. A férje nem illett hozz­á. Komi­kusan kövér volt; a nagy hasa állandóan azzal fenyegette, hogy elveszíti az egyensúlyt, föl­borul és tehetetlenül hengergőzik, mint a hordó. — Viseld jól magad, drágám ! — mondta Róza. — Igen! A férj megtörölte a homlokát, a zseb­kendő csuromviz­­ett. Lovasi Pál ekkor siesett előttük el. Nem volt az életben egyéb foglalkozása, mint figyelni az embereket­, a harminc­öt éve alatt jó gya­korlatot szerzett, könnyen megállapíthatta hát, hogy ez a pompás asszony pénzért ment férjhez. Belenézett az asszony szemébe és az érdeklődése megcsappant. Róza szeme szép vágása volt, de nem ragyogott. Nem, ez az asszony nem gyújthat örök tüzet, de kurta kalandja annál alkalmasabb. Nem az ő esete volt. A sok esztendő arra tanította meg Lovasi Pált, hogy a kemény ajaknál, a sima vállnál több a szem, a mely, míg kéz a kézben elpihen, csodás világot tár a belenéző elé, a lélek végtelenségét. Mégis az asszony kocsijába szállt, mert az volt az egyetlen elsőosztályú. S hol egyetlen üres hely. Az asszony egyedül volt a félfülké­ben , a másik félfülkébe nyíló ajtó nyitva állt. Az is üres volt. Lovasa Pál megpróbálta a folyosóról bejutni, de a kalauz zárva hagyta. Nincs választás : az üres szakaszba csak az asz­szony félfülkéjén át visz az út. Benyitott. Róza még az ablakban állt, de a nyikorgásra hátra­csavarta a fejét. S­óval köszönni bizalmaskodás lett volna. Lovasa Pál a kalapját emelte meg és szótlanul ment a maga szakaszába. Ekkor meglepő dolog történt. Már a­míg áthaladt a szakaszon is fehérjébe fordult­ az asszony szeme. Lovass Pál érezte, hogy tola­kodónak vélik, pillanatig arra gondolt,­ hogy lezárja az összekötő ajtót, de nem, nem lehet neveletlen egy asszonynyal szemben. Haragos léptekre eszmélt föl. Az asszony az összekötő ajtóban állott és a két szárnyat igyekezett heroikus, dühös kapkodással ki­nyitni, a­mi kiáltva mondotta el a Lovasa Pál­nak szóló megvetését. Szinte eszméletlen volt a dühében. A szeme piczinyre húzódott és fekete lett, mint a borsszem, a vére mind a fejelve szaladt ,a az arcza majd kicsattant a töméntelen pirosság alatt. A kara piczitiv ugrásokban remegett. Nyitván az háborította föl, hogy egy férfi végig mert menni a kupé­ján. Hogy neki már soha nincs nyugta az éhes férfiak miatt ? Hallatlan ! Az ajtóval sehogy sem boldogult. A két szárnyat még csak összecsapta valamiképp, de a kilincs már nem fordult az ujjai alatt. Rázta, rángatta az ajtót. Hiába. Vérig sértő volt, a­mint az asszony gőgö­sen elzárkózik előle, mint egy koldus elől, a­ki szemének nem szabad az alakjáig fölérni, de egyben komikus, a­mint a szeparálódás mégse sikerült. Lovass Pál puhán mozdult. Könnyű lé­péssel az ajt­ó előtt termett és mosolyogva meghajolt az asszony előtt; már a néhány c­entiméternyi sáv előtt, a­mit a résen át lát­hatott ... „­­T- Megengedi? Újra meghajolt, és egyetlen mozdulattal lecsappantotta a kilincset. Mosolygott. Róza magára maradt. Föllélegzett. Azt hitte, hogy boldog. Nemsokára megindult a vonat, már elfordultak az első kanyarodon, nem kellett tovább integetni a férje után, leült hát a sarokba és megpihent, mint a kikötőben bevont vitorlá­já­val a bár­ka. Akkor jutott eszébe, hogy őt lefőzték. Igen, ő akarta meg­sérteni az idegen urat és ime a sértés nem sike­rült, elkopott az éle, mert a­mit vele akart meg­tenni, az idegen maga hajtotta végre. Most föl­villant előtte a képe, a­mint az ajtóban szemtől­­szemben álltak. Az idegen meleg Szeme, a finom orra és főként a karcsú alakja. A mosolyára gondolt azután. Finom, úri mosoly volt, a gúnynak még árnya nélkül is. Igen, az idegen tudja, hogy ő egy előkelő, gazdag hölgy és —­­igen, az idegen is előkelő, természetesnek vette hát, hogy ő, az előkelő gazdag hölgy, egészen egyedül akar lenni. A tükörbe nézett, ő, egészen kétségtelen, hogy az idegen szépnek találta... de milyen kár, hogy bezárta az ajtót. Micsoda ostoba ötlet volt. Lovass Pál tudta, hogy az asszonynak ilyen konklúzióra kell jutni... hiszen har­minc­öt­ödik éve már csak az embereket fi­gyelte. Látta, hogy az asszony silányabb faj­tájú és tudta, hogy a maga nagyobb race-ának kell fölülkerekedni. Nem, most már nem hagyja annyiban, fölizgatja az asszonyt, igen, magába bolondítja és a­mikor sikerült, a leg­első állomáson leszáll. Kihajolt az ablakon és fütyült. Fölemelte a fejét. Néha magát is meglepte, hogy milyen meleg a hangja. Róza felfigyelt. Az édes har­mónia még zengett­. Kihajolt az ablakon, mintha a tájat nézné. Lovass Pál a szemébe nézett. Merészen, forrón. Róza elvörösödött és eltűnt az ablakból. Lovass Pál czigarettára gyújtott. Azti kagrink mai száma 12 oldal*

Next