Az Ujság, 1918. augusztus (16. évfolyam, 177-203. szám)

1918-08-06 / 181. szám

k megtorlása. Ügyünk győzelme előtt megállani bűn volna az ember­ség jövője ellen. Tartsatok ki, mondom, mert a­ győzelemre való kilátásaink s­oha nem voltak oly fényesek, mint ma. Most van éppen fél esztendeje, hogy Németország urai szán­dékosan elvetették azt a józan megoldást, a­melyet a szövetségesek ajánlottak. Levetették végre a mérséklet álarczát, felosztották Oroszországot, rabszolgájukká tették Romániát és megpróbál­ták magukhoz ragadni a hatalmat, a­midőn arra vállalkoztak, hogy utolsó kétségbeesett támadás­­után legyűrjék a szövetségeseket. Kétségtelenül a szövetségesek seregeinek legyőzhetetlen vitéz­ségéé az érdem abban, hogy a világ meghódításá­nak ez az álma, a­melynek kedvéért gőgjükben háborút indítottak, sohasem lesz megvalósítva. A csatát azonban még nem nyertük meg. A hatal­mas porosz autokráczia erőszakkal vagy csellel még mindig tartja magát, hogy elkerülje a Vere­séget és a militarizmus életét továbbra is bizto­sítsa. Nem próbálhatunk úgy véget vetni a háború borzalmainak, hogy örökségül hagyjuk azokat gyermekeinkre. Minthogy magunkra vállaltuk a feladatot, el is kell azt végeznünk, mindaddig, a­míg igazságos és tartós megoldásra jutunk. A világot a háborútól teljes bizonyossággal más után nem lehet megszabadítani. Tartutok ki. Táviratváltás Wilson és a szöve­ssé­gesek küzt. London, augusztus 5. (Reuters) Wilson elnök táviratot küldött az angol királynak, a­melyben ezt mondja : Szives üdvözléssel nyújt kezet Angliá­nak a háborúhoz való csatlakozásának évfordu­lóján. E háborúban a czivilizáczió küzd a reakc­ió ellen, s az elnök együtt örvend a királyival, hogy a két nemzet egy­ vi­s mellett harczol a nagy ügyért. György király ezt felelte : — Sietek köszönetet mondani, tisztelt elnök úr üdvözletéért, a melyet népeim szives méltánylással fognak olvasni és a mely a közös ellenség ellen való harcz folytatására bátorítja őket. Büszke vagyok rá, hogy hadierőink az amerikai hadsereggel együtt har­­crolhatnak. Biztosíthatom felőle, hogy megmásítha­tatlan elhatározással és teljes erővel kitartunk, a­míg a jog győzedelmeskedni nem fog a jogtalanságon. Hasonló tartalmú táviratot küldtek a többi szövetséges állam fejének is. Ezekben a táviratok­ban még azt is mondja Wilson, hogy teljes biztos­sággal reméli, hogy a győzelmes befejezés már nincs messze. A háború egyéb hírei. Ars vasárnapi Jelentése. Hivatalos jelentés (kiadatott augusztus hó 4- ikén): A Hátközség fensíkján angol-franczia elő­retöréseket ismételten visszavertünk. A Dosso Alton sikerült az ellenségnek erős tüzérségi tűz után állásaink egyes részeibe be­­hatolniok. •Albánia■ A flori­berati vonalon az ellenség új állásokba vonult. A felső Devoli-völgy­ben az ellenséget harczolva tovább szorítottuk vissza. Ars mai jelentése: Hivatalos jelentés (kiadatott augusztus hó 5- ikén): Nagyobb harczi cselekmény sehol sem volt. Ji vezérkar főnöke: A világháború öiszes költségei. Berlin, augusztus 5. (Wolff-ügynökség.) A világháború összes költségei az elmúlt négy év folyamán 650—700 milliárd márkát tettek ki. Ennek a roppant nagy összegnek egy harmad­része sem­­jut a központi hatalmakra. Az entente hadiköltsége a háború negyedik évének végén havonként 15,3 millárd márka, volt a központi hatalmak 5,8 milliárd márkájával szemben. Az entente hadiköltsége tehát még Oroszország és Románia kiválása után is csaknem háromszo­rosát teszi ki a központi hatalmak költségének. A háború költségei Németországban úgy osz­lanak meg, hogy egy lakosra 1000 márka jut, míg Francziaországban 2800, Angliában pedig 3500 márka- A központi hatalmaknak kölcsön­­politikája is sokkal eredményesebb, mint az ententeé. Az entente eddig 500 milliárd márka kölcsönből csak 125,11 milliárdot fundált, mig a központi hatalmak 186 milliárdből 134.3 milliár­­dot. A német hadikölcsön árfolyama eddig so­hasem volt 97.5%-nál alacsonyabb, míg az első angol hadikölcsön a 95%-os kibocsátási árfo­lyamról 87%-ra esett, az amerikai szabadság­­kölcsön pedig 94'/s%-ra. A központi hatalmak csaknem kizárólagosan saját országaikban sze­rezték meg a kölcsönök fedezetét, ellenben Francziaország és Anglia roppant nagy köl­csönöket vettek fel a külföldön. Újabb sikerek a ten­geren. Berlin, augusztus 4. (Wolff.) Hivatalosan jelentik : Az Angliától nyugatra lévő zárt te­rületen további 13.000 bruttótonna hajótér esett int vűrhajóink tevékenységének áldozatul. Berlin, augusztus 5. (Wolff.) Hivatalosan jelentik. Az Anglia körüli viziterületen elsü­­lyesztettek tengeralattjáróink 16.000 bruttó­tonna hajóteret. Jr tengerészeti vezérkar főnöke. Követségü­nk Moszkvába utazik. Bécs, augusztus 5. (Saját tudósítónk telefon­­jelentése.) A mint ismeretes, már régebben el­határozta Ausztria-Magyarország külügyi hi­vatala, hogy a moszkvai szovjet­ kormánynál diplomác­iai képviseletet létesít. Ennek vezeté­sével Fran­z báró eddigi kopenhágai ügyvivőt bízták meg, a­kit egyidejűleg rendkívüli kö­vetté és meghatalmazott miniszterré léptettek elő. Az új követ azonban nem utazhatott el ál­lomáshelyére, mert spanyol betegségben meg­betegedett. Most azonban, hogy felgyógyult, el­utazásának nincsen többé akadálya s mihelyt a moszkvai követség felállítása tárgyában még folyamatban lévő tárgyalásokat befejezik, a harminc­ tagú követségi személyzettel együtt Moszkvába utazik. Moszkvában egyelőre Pot­­tere konzul vezetésével egy bizottság működik, a­mely különösen a hadifogoly-kérdéssel be­hatóan foglalkozik. A hadifoglyok hazaszállí­tása meglehetős nehézségekbe ütközik, mert egyes távol eső szibériai fogolytáborokkal alig lehet érintkezni. A Hurman ekézió, Berlin, augusztus 5. (Saját tudósítónk, táv­irata.) A párisi Journal jelentése szerint az Archangelszkből Kandalaikéba érkezett en­­tente-nagykövetek angol és amerikai csapa­tok védelme alá jutottak. Megséűni az oross-szagot Sauris’áforgalom. Rotterdam- augusztus 5. (Saját, tudósí­tónk távirata.) Londonból jelentik : Az angol főpostamester kijelentette, hogy az orosz kor­mány rendelkezése miatt magántáviratokat ezentúl nem lehet küldeni Oroszországba. Lon­doni hivatalos körökben úgy hiszik, hogy a táviratforgalom megszüntetése egy részét­ teszi Lenin és Troczkij programmjának. Ezek az utóbbi időben nagyarányú rendelkezéseket tet­tek arra, hogy Oroszország velük ellenséges köreit elvágják külföldi kapcsolataiktól. A csehek elfoglalták Orenburgot. Kopenhága, augusztus 5. (Saját tudósítónk távirata.) Itteni lapok jelentése szerint a cse­hek elfoglalták Orenburgot. Általános védkötelezettség Orosz­­országban. Berlin, augusztus 5. (Saját tudósítónk távirata.) Moszkvából jelentik : A népbiztosok tanácsa egész Oroszországban elrendelte az általános védköte­­lezettséget. Ez a 18—40 éves férfiakra vonatkozik. Nisnij-Novgorodban tegnap elfogtak ötszáz egykori lengyel légionáriust, a­kik a cseh frontra akartak szökni, kedsii az angol­ csehs siörelségiűl. Moszkva, augusztus 3. Augusztus 2-án Moszkvában számos gyűlés volt, a­melyekben agitáltak az ellenforradalom és a csehek elleni harcz érdekében. A Butyi­­ kerületben Lenin beszédet mondott, a­melyben kifejtette: A szovjet­ köztársaság ellenségei környeznek ben­nünket. Csalásai és ármánynyai az angolok megszállták Murmant, majd elfoglalták Kem­­mit, és agyonlövik elvtársainkat. A csehekben szövetségestá­rsakat találtak. Az angolok aranya szerezte őket. Sem németek, sem angolok és francziák ellen nem akarunk háborút viselni. A munkások szorosan kezükben tartják a gyá­rakat, a parasztok pedig nem fogják vissza­adni a földet a birtokosoknak. E hódításaink védelmére hadat üzenünk a fosztogatóknak és­ a spekulánsoknak, a­kik éhínséggel fenyeget­nek bennünket. El fogjuk venni a spekulánsok minden készletét és nem fogják sorsukra bízni a szegény munkásokat. Lenin Heifferichnél. Berlin, augusztus 5. (Saját tudósítónk távirata.) Moszkvai távirat szerint Lenin meglátogatta Heifferich dr. német követet és hosszabb időn át tanácskozott vele. Az ellenforradalmárok elnyomására alakult bizottság egy összeesküvést fedezett fel, a­mely Lenin és Troczkij ellen irányult. A két bokreviki vezér ezért megkettőztette azokat az intézkedé­seket, a­melyeket a személye biztonságára tett. Lenin csak erős fedezet kíséretében mutatkozik a nyilvánosság előtt. Trockij Pétervárra ment. Moszkva, augusztus 5. Troczkij különvona­­ton Pétervárra utazott. Karcz a csehpártiak és az ellen­forradalmárok ellen. Moszkva, augusztus 5. A lapok jelentése szerint a népbiztosok tanácsa 300 millió rubelt engedélyezett a csehek és az ellenforradalmi újság Kedd, 1918. augusztus 6. párttal tartó nép ellen való harczra. Azoknak az orosz állampolgároknak, a­kik más állam kötelékébe akarnak lépni, azonnal el kell hagy­­niok az országot. A czás-i családot Spanyolországba viszik. G­enf, augusztus 5. (Saját tudósítónk táv­irata.) A Temps jelenti: A bolsevikiek bele­egyeztek a czári családnak Spanyolországba való átszállításába. A magyar birodalmi sakk­szövetség megalakulása — Charusek Rezső-emlékverseny Kassán. — Körülbelül egy évvel ezelőtt vetődött fel a kassai nemzeti sakkverseny ötlete, a­melyet a háborús konjunktúrák mellett csak szerény keretek kö­zött véltek az arra hivatottak megvalósítani és ma, a­mikor a megvalósulás stádiumán túl vagyunk, konstatáljuk, hogy ez a sakk-kongresz­­szus, a­mely elsősorban a kassaiak lelkes buz­galma és áldozatkészsége útján jött létre, a ma­gyar sakkozás történetében elsőrangú eseménynyé nőtte ki magát. Eredménye egy magyar, birodalmi sakkszövetség megalakulása és egy nemzetközi­­sakkverseny, a­melyen a fiatal magyar mestereken kívül világhírű külföldi mesterek is részt vesznek. Kassa polgármestere, Blanár Béla dr. nyitotta meg a kongresszust, az ország minden részéről ez alkalommal Kassán tekintélyes számban lévő, előkelő közönség jelenlétében. Méltatta az össze­jövetel jelentőségét, a­midőn rámutatott arra, hogy a kongresszus első és fő czélja a magyar sakk­­szövetség megalakítása, a­mely sakkszövetséget csak független életet élő, erős organizáló tehetség­gel megáldott nemzetek képesek létrehozni és fenntartani. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után a budapesti, kassai, újpesti, temesvári, kecskeméti, győri és marosvásárhelyi sakk-körök csatlakozásá­val az egybegyűltek egyhangú lelkesedéssel mondották ki a Magyar Birodalmi Sakk-Szövet­­ség megalakulását és a következő tisztikart válasz­tották meg: dísz tag: Maróczy Géza, elnöki szék: egyelőre betöltetlen, alelnökök : Blanár Béla dr. (Kassa), Havasi Artúr, Paul Leó dr. (Epesz), Steiner Adolf dr. (Temesvár), ügyvezető alelnök: Abonyi István, főtitkár: Balla Zoltán, titkár: Vécsey Özséb dr., ügyész : Gádor Géza dr., jegyzők : Asz­talos Lajos dr., Pártos Károly, pénztáros : Steiner Bernát, ellenőr: Chalupetzky Ferencz. Azonkívül egy tizenhat tagból álló igazgató­tanácsot vá­lasztottak. Kálniczky Géza dr. táblabírónak Charusek Rezsőről, a minden idők egyik legnagyobb és ma­gyar sakkozójáról való megemlékezése és mél­tatása foglalta le a kongresszus további érdek­lődését. • Charusek 20 éves korában került Kassára, a­hol a sakkozók közül az azóta Pesten letelepe­dett Schaffer Jenő tanácsoshoz és Aigner dr.-hoz fűzte intim barátság. Rövid és fényes sakk-karriert futott be. Az első és egyetlen nagyszabású magyar levelezési versenyen Maróczyval osztozott az első díjon. A budapesti milleniumi versenyen Csigorinnal holtversenyben lett első. Legszebb diadalát Berlin­ben 1897-ben aratta, a­hol az utolsó helyről az elsőre küzdötte fel magát, maga mögött hagyva az akkori internaczionális gárda színe-javát. Fájdalom, hogy röviddel a verseny után már csak mint beteg embert láttuk viszont. 1901 áprilisá­ban Nagytétényben érte utol a halál. Vele szemben a kegyelet adóját méltóan rójja le a kassai sakkot, a midőn az általa rendezett versenyt, a­mely augusztus 3-tól 20-ig tart, Charusek Rezső­­emlékverseny neve alatt adja át az­­utókornak. A versenyen résztvevő internaczionális csen­gésű nevekről a következőket szívesen bekonferál­juk. A bécsi Schlechter 20 év óta az összes nemzet­­közi nagy versenyeknek elmaradhatlan résztve­vője és az egytől-négyig terjedő valamelyik díj holtbiztos nyerője. Mieses Berlinből fanatikus pályázója a tornák legszebb partréjára kitűzött szépségdíj­nak. Ha ilyet Kassán nem kreáltak, úgy komolyan veszélyezteti az első díjat. Az osztrák­­szlovén Widmar dr. Berlinben legutóbb jelentős sikert aratott.­ Schlechter, Miesel, Rubinsteinnal szemben lett első. Ellene szól, hogy magyarországi szereplései jóval gyengébbek. Breyer a magyarok jelöltje a versenyen. 1914-ben a mannheimi inter­­naczionális mérkőzésen a vezetők között szere­pelt, mikor a háború kitörése a tornát derékban kettétörte. Respektábilis eredményt várunk még Balla és Asztalos dr.-tól. Forgács Leó.

Next