Az Ujság, 1918. szeptember (16. évfolyam, 204-228. szám)
1918-09-01 / 204. szám
s kát adtak Oroszországnak gőzhengere kiépítésére. Oro szerződést kötöttek Belgiummal, hogy a némettel szemben védje őket mint seínséges, őket pedig engedje át Inint szövetségére. Siirtottak, lazítottak, orgyilkosságokat fedeztek és Cecil úr szerint addig nem állnak szóba Nemetországgal, míg az töredelmesen be nem vallja és meg nem bánja bűneit. Mik azok a bűnök ? A német militáriumust megelőzte és rákényszerítette a németekre a tengerek angol rabsága, a francziák révűnekevágya, az olaszok páfiszlávifoimma és az olaszok ifrédentizálusa. Ha szabad a tenger, Németországnak sohasem kellett volna flottát fejleszteni, az angoléhoz arányosítva. Ha Franciaország nem akar rováncsiéot, s ennek szolgálatára föl nem bérli a rengeteg orosz birodalmat, sohasem kellett volna akkorára fejleszteni katonaságot és annak fölszerelését. Ha nem konspirálnak Belgiummal, sohasem kellett volna a belga semlegességét megsérteniük. S ha keblükre nem ölelik az olász árulót és a román szerződésszegőt, akkor volna joguk adni a bírót s Ítéletet mondani a semlegesség megsértéséről. De így ? A német Szabaduljon a nagynémetektől, — ez azt jelenti, szolgáltassa ki császárját,, ki minden, éseak néni nagynéniét. A német ismerje el a jogot s tagadja még a hatalmat; — ez azt jelenti, hogy a német szolgáltassa ki magát az enténté hatalmának. A német ismerje el s bánja, még bűneit, — ez azt jelenti, szolgáltassa ki önmagát a történelem méretétének. Szétzúzni, tehetetlenné tenni és végül önmagáról lemondatni a németet, — ezt az iszonyatot, ezt az embertelenséget, ezt a nevetni való lehetetlenségét öltöztetik odaát kenet és emberszerető formulákba, ahogy a hittérítőikkel kezdették meg rabszolgakereskedést. Mire való ez a sok hazugság ? Mondják meg a semlegeseknek az igazságot ! amíg kikaptak, féltek békét kötni, mert nem tudtak volna népeiknek beszámolni a veszteségge zárult háborús üzletről, most pedig nem akarnak békét, mert azt hiszik, a szerencse véglegesen nekik kedvez s igy a veszett fejsze még mindig megkerült egészében. Jó üzletet csapni a vérből és örökké jónak ugtatani az üzletét a veszedelmes kortkurrens letörésével, ez az igazi hadi czéljuk s még annyi moralitásuk sincs, mint a nagynémeteknek, a kiket akarnak irtani, mert ezek legalább nem szégyellik, a mit akaroM^. AZ ÚJSÁG Vasárnap, MIS. Mep'femW I. A politika hirei. Minisztertanács. Ma délelőtt lv-töl VIII-ig, miniztárelnökségi palotában minisztertanács volt, a melyen Wekerle Sándor dr. mintiszterelnök elnöklete alatt Tórh Gusztáv igazságügyi miniszter kivételével a kormánynak valamennyi tagja, részt vett. A minisztertanács folyó ügyekkel foglalkozott, és fél két órakor ért véget. A jegyzőkönyvet Joanovich Pál helyettes államtitkár vezette. A tisaárok twintsszerelnet* Budaspesten. Hussarck báró osztrák miniszterelnök titkára, Khuenburg gróf társaságában ma reggel Budapestre érkezett. Az osztrák miniszterelnök Budapesten tárgyalásokat folytat Wekerle Sándor miniszterelnökkel az Ausztriával közösen intézendő ügyekben. Hussarek báró ma délután felkereste a miniszterelnöki palotában Wekerle Sándor miniszterelnököt. A két kormányelnök a külpolitikai helyzettel és a delegácziókkal kapcsolatos kérdéskét beszélte meg. Hussarek báró a ma éjjeli vonattal visszautazott Bécsbe. Ssrkotics István báró a Ellinisfer de Sisoksién. Sarkotics István báró vezérezredes, Bosznia és Heraegovina tartományi főnöke tegnap óta Budapesten időzik. Sarkotics István báró ma meglátogatta Wekerle Sándor miniszterelnököt, akivel hosszabban tanácskozott. Sarkotics holnap utazik Szerajevóba. A báni válság. Zágrábból jelentik: Mihalovich Antal bá.A, aki pénteken különkihallgatáson volt ő felségénél, a mai napot is Bécsben töltötte. A válság megoldása elé a horvát politikai körökben a legnagyobb érdeklődéssel tekintenek, mert általános meggyőződés szerint ettől függ a horvátországi politikai viszonyoknak a közeljövőben való alakulása. A horvát-szerb koalíció, mely a száborban a többségi pártot képezi, a válság megoldása után teljes értekezletet, fog tartani, hogy a jövőben követendő Politikája felett határozzon. A lengyel kérdésről Madarassy-Beck Gyula báró országgyűlési képviselő nagy érdekességű tanulmányt írt, a lengyel kérdésbről, amelyben felhívja a közvélemény figyelmét Magyarország ama vitális érdekeire, amelyeket a kérdés küszöbön álló megoldása érint és ez érdekek védelmében a leghatározottabban állást foglal az osztrák-lengyel megoldással szemben. — Magyaroság szempontjából — írja Madarasay- Beck báró — az Ausztriával szemben fennálló viszonylatban föltétlenül ragaszkodni kell a dualisztikus és paritásos alaphoz. Az első kérdés tehát, hogy Magyarország szempontjából ez a kérdés hogyan oldható meg. Kedvezően sehogyan. Mert egy Galicziával egyesített független Lengyelországnak a monarchiával való perszonális unióba lépése csak három módon képzelhető el. Az érdek, hogy Magyarország, a megkisebbitett Ausztria és Léfiterelország fölön-külön volna unióban. Ezzel a légszükítés a dualizmus és pirítás, ami Magyarországnak a kismar monarti kisbért igen sulyok és elfogadhatlan V M.sekélye- Zést jelentené. A másik megoldás az, hogy a jelenlegi osztrák-magyar monarchia* lép perszonális, unióban Lenitelorszzággal. A megoldás teljesen elfogadhatatlan, így Magyarország felét képezné csak a monarchia felének, a függetlenségnek sokkal kevesebb attribútuméval, mint, az új Lengyelország, egy olyan capitis diminutio, amelyet ebben az országban senki se iől fogadhatna el. A harmadik lehetőség az, hogy a megkisbbített Ausztria lép szorosabb viszonyba Lengyelországgá és ezzel a kettős állammal létesíttetnék Magyarország belekapcsolódása a monarchiáké , esetleg a bosnyák- és dalmát kérdés magyar naegáldájával, s ez a subdikturztikusnak mondott megoldás Magyarország szempontjából relative az egyetlen, amelyről komolyan beszélni lehet. Ez is azonban olyan, amelynél az osztrák-lengyel -kb 40 millióval szemben a millió lakossággal bíró Magyarország súlyában és jelentőségében annyit veszítene, hogy ezt is hazánk szempontjából egyenesen capitis diminutiónek kellene tekinteni. — Nézzük meg most, mi volna ennek az új perszonális unióban lévő, lényegében hármas monarchiának , minden valószínűség szerint várható karaktere belpolitikai és külpolitikai szempontból. Kikerekített számokban a három, közös dinasztia alatt egyesített országnak egyenként körülbelül 20—20 millió volna a lakosa. A nemzetiségi kérdés szempontjából a helyzet az új Lengyelországban volna a legkedvezőbb, ahol 74—76®,,-ra tehető a lengyelajku lakosság száma* -3—-2l°n-ra a többi szemzetiségre. A megkisebbített tulajdonképpeni Ausztriában a lengyeleknek és ruténeknek kivonulása után is különösen az osztrák-német szoczialisták magatartása következtében a német többség igen bizonytalan volna. Magyarországon, ami a nyelvi megoszlást, illeti, a magyar lakosság abszolút többsége — természetesen Horvátországot is beleértve — csak egy vagy két százalékkal haladja meg. Ha a lengyel, aránylagosan igen erős nemzetiségi többségnek számarányához hozzászámítjuk még az újonnan megalakított államnak erős nemzeti önérzetét és energiáját, kétségtelen tény, hogy a nagy belső politikának irányításában a lengyel befolyás hatalmas erővel fog érvényesülni. A lengyelek az osztrák-lengyel megoldás érdekében erősen szeretik hangsúlyozni azt, hogy ők tulajdonképpen nem számítandók a Szlávok közé és hogy a lengyel nezezetnek ösüsik ellensége az orossó, vagyis a szlávság. Már pediig a háború alatt bőségesen meggyőződhettünk arról, hogy daczára a lengyelek dédelgetősének, az ausztrofil tendencziák Orosz-Lengyelországban semmiféle hódítást nem tettek, ellenben igenis nemcsak Orosz-Lengyelországban, de még Galiziában is egy igen erős russzofilizmus minden megnyilatkozásával kellett találhoz butik. De még ha az orosz ellentét meg is volna,ez nem jelent ellentétet a szlávság többi részével. -" A csehek hazaáruló prágai rezolucziójánál a lengyel klub igen kiváló tagjai résztvettek és ha a klubból ki is léptek, maga a lengyel klub sem a rezolucziót, sem volt tagjainak eljárását meg nem bélyegezte. Világos mindezekből legalább annyi, hogy a lengyelség a maga nemzeti tendencziái szempontjától közelebb áll a monarchia szláv elemeihez, mint akár az osztrák-németekhez, akár a magyarsághoz. Ilyen körülmények között a hármas monarchiában a független nagy Lengyelország szláv erőjének . Amikor lefekvés előtt kezet szokott csókolni anyjának, szeme mindig ráesett alázatosan anyja fehér és puha és szelíd kezére. És olyankor lefekvés előtt sokat gondolkozott azon, hogy ilyesmit, ilyen fehéret, jót, kedveset, szelídet, szemnek tetszőt ő sohasem látott mást az életében, legfeljebb ha valami felhő félén megakadt a szeme, kis elnyúló fellegen — az emberek felett, a házak felett, minden felett. Aztán félálomban ilyenkor az a gondolata jött, hogy most olyan minden, mintha ez a Szelíd fehér kéz megnőne, elnyúlnék, megnagyobbodnék és elkezdene lebegni, utazni véle egy végtelen semmiségben, mint egy nagy puha felleg egy parányi porszemmel a hátán » vinné, elvinné, sehová, mindenhová, mig csak az álom sötét köpönyegje rá nem terül és be nem takarja. Ilyenkor nyugodt éjszakája volt és a fényes reggél' mosolygása költötte fel. . .■ i ;• ti volt s az évek nemhogy eltörölték volna, hanem mindinkább belövésiék emlékezetébe. Azt az estét. A sárga ernyővel letakart lámpa égett csak az ágy mellett. Anyja, már akkor hetek óta feküdt mozdulatlanul a párnái közt. Ő neki naponta, kétszer szabad volt bemenni hozzá. De ezen a napon késő este harmadszor hívták az anyja, szobájába. A Sárga lámpa sárga fényében leült, az ágy szélére. A Selyemtakarón egy végtelenül lesoványodott kar és kéz tapogatózott a keze után. Anyja lecsukott szemmel feküdt mélyen bent a díszes súlyos párnában. Megfogta a kezét, olyan volt, mintha forró Csontok préselnék az ujjait. S egyszerre ijedten látta, amit az utolsó napok elfogultságában nem vett észre, azt a szörnyűséges elvitézl’Vaatt tökéletes lerongyolódását ennek a drága arcznak, a keskeny kis orr ijesztő vékonnyá sorvadását, az élő száj elapadását, a puha áll megszögletesedését, a homlok fénylő pergamenjét. Reszketni kezdett. Ekkor anyja felnyitotta szemét. Ránézett. Kutatva, idegenül előbb, de aztán a homályos kék bimbói a tünedező életnek lassan megteltek fénynyel és mosolygással. A régi szemek voltak azok újra. •— Kicsi fiam — mondta a beteg kisasszony nagy fiának, aki olyan közel hajolt hozzá, hogy anyjának forró lehéllete megérintette és végigsimogatta arczát. A boldog és nyugodt mosolygása azonban olyan rövid életű volt, mint egy elsuhanó madár árnyéka a vizen. Helyette félénkség és aggódás nyilallott által az arczán és forró vad erőlködés, kifejezni valamit, valami nagyot és utolsót, egy végső és egyetlen gondolatot. Érezte, hogy a forró csontujjak szorítása megkeményszik az ujjai körül. Egészen közel hajolt, hogy jól hallhasson. — Vigyázz ... Vigyázz az édesapádra ... kicsi fiam . . . Azután a lázas szorítás a kezén lassan megenyhült. A kék mécsesek a pergamenarez mé Ivében kialudtak. B ' l né! volt hangosan sírnia. Az ökonsisok nyomasztó kábulatából magához térten egy szörnyű felelősség terhét érezte magára súlyosodni. Tehát most ő ... Hogyan gondolta ezt szegény, aki elment ? Várt, félénken, idegesen, tudta, hogy egy súlyos és szomorú harczba kell indulnia és fegyver nincsen a kezében. De egyelőre nem történt semmi. A nagy gazdag bánba hallgatás és komolyság költözött. Egy súlyos, szomorú árnyék, mely elborított mindent. Ráhanyatlott apjára is és hosszú hónapokra mintha megbénította volna, lekötötte volna csöndes estékre a csöndes házba, ahol egy halott hideg, messziről előnyúló emléke lépkedett a néma éjszakában. Kezdett megnyugodni és mindinkább közelebb érezte magát apjához, a ki a hosszú estéket vele átbeszélgette, átsétálgatta. — Igy — gondolta — így kedvesem, apám, édes jó apám látod, ilyennek kell lenni. S komoly, még nem is húszesztendős szeme beczéző gyengédséggel húzogatta végig elégedettsége melegjét apja szép, árnyékos, fáradt arczán.* Talán egy félév sem telt belé és akkor bekövetkezett. Minden átfordult csöndesen a régi mederbe, úgy ahogyan egy óriási kerék hangtalanul, de ellenállhatatlan erővel áthanyatlik a kemény biztonságos útról a, recsegő sárba. A különbség csak annyi volt, hogy most már apja neki mondta esténként félig igazolásul, félig vigasztalásul : , — Megyek egy kicsit a klubba, fiam. Már túlkerült sorompóján az életnek és tudta, mit jelentenek a pesti nagy és izzó éjszakába való mohó beletűnések. Kártya, zene, hők, füstös fülledt tánczos áruházai csókoknak, sóhajóknak, csupasz karoknak és meztelen éhségeknek. Mindez összetorlódott, egybefonódott, fel-alá hullámztot virrasztó szemei előtt, amint az éjszakában gondolatai elvitték apja után és képtelen volt ezeket a verejtékes keserves képeket magától távol tolni. — Mit tegyek ? Mit kell tennem ? — Jó lett volna valakitől fél életet várhatni a kérdésekre. De éjszakáiban a sötétség egyre hüvö,sebb lett .