Az Ujság, 1918. szeptember (16. évfolyam, 204-228. szám)
1918-09-14 / 215. szám
s AZ ÚJSÁG Szom'Sa’i, 1918. szeptember 14. A miniszterelnökség sajtóosztálya részéről Bónitz Ferenci miniszteri osztálytanácsos és Jolinek Márton dr. miniszteri titkár, a honvédelmi minisztérium sajtóbizottsága részéről Sgardelli Czézár dr. százados, a Budapesti Napilapok Szindikátusa részéről Agai Béla dr. szerkesztő elnök, a Politikai Napilapok Képviselete részéről Vészi József dr. miniszteri tanácsos elnök, a Magyar Újságkiadók Országos Szövetsége részéről Benda Jenő dr. igazgató, a Magyar Szakírók Országos Egyesülete részéről Katona Béla elnök, azonkívül számos közéleti előkelőség, sokan a fővárosi sajtó képviselői közül és nagyszámú érdeklődő közönség. A német újságírókat élénk „Éljen" és,Hoch“-kiáltások fogadták. A kölcsönös bemutatkozások után Bódy Tivadar dr. polgármester köszöntötte a német vendégeket. Örömét fejezte ki azon, hogy a főváros lakossága falai között láthatja vendégül a német újságírás kiválóságait és kívánta, hogy jól érezzék magukat, annál is inkább, mert a német újságírók nemcsak Magyarországnak, hanem a magyar vendégszeretetnek is vendégei. Ezután Márkus Miksa udvari tanácsos, mint a Budapesti Újságírók Egyesületének elnöke, a magyar sajtó nevében üdvözölte a német újságírókat, akiknek nevében Rippler Henrik, a Tagliche Rundschau főszerkesztője, a Berliner Presseverein elnöke köszönte meg az üdvözléseket. Örömét fejezte ki a felett, hogy a német újságírók eljöttek Magyarországra és meg van győződve, hogy itt a legkellemesebb napokat fogják tölteni. Szavai végén Magyarországot éltette, mire a körülállók is lelkes „Hoch, Hoch“-kiáltásokkal feleltek. Az üdvözlés végeztével a német újságírók automobilba ültek és a Teréz-körúton, Andrássy-úton, Károly király-úton, Ferdinánd bolgár czár útján, Mehmed szultán útján és a Ferencz József-hídon keresztül a Gellért-szállodában lévő lakásaikra vonultak. Sétaút a Dunán. A német újságírókat ma délután fél öt órakor Szterényi József báró kereskedelmi miniszter a M. F. T. R. Ferencz József gőzösén látta, vendégül teára. A lobogódíszben pompázó gőzös az Eötvös téri állomáson vette fel a vendégeket. A miniszter kíséretében ott voltak: Tobiay Kornél államtitkár, az államvasutak elnök- igazgatói, Ott János és Ary Pál miniszteri tanácsosok, Valkay Bertalan titkár és Vida László kir. tanácsos, Máv. felügyelő, a német konzulátus részéről Fürstsnberg-Stammheim, Egon gróf főkonzul, Strv.be. alkonzul, a külügyminisztérium képviseletében IVodianer Arthur rendkívüli követ, meghatalmazott miniszter, Schandera kormánytanácsos, a politikusok közül Teleszky János volt miniszter, Bolgár Ferencz, Kovács Dénes orsz. képviselők, a napilapok szinidkátusa részéről Agai Béla dr., Bródy Dániel, Bernáth Ottó, a politikai napilapok képviselete részéről Vészi József miniszteri tanácsos, Zsembery István prez. képviselő, Merényi, a Budapesti Újságíró Egyesület részéről Márkus Miksa udvari tanácsos, Gerő Ödön, a Hírlap Írók Nyugdíjintézete részéről Hoilsy Pál, az Otthon részéről Füzesséry István, Halász Lajos, a külföldi sajtótudósítók szindikátusa részéről Lányi Zsigmond, Fabro Henrik, Mandovszky Richárd,Seléri Ervin, a sajtóhadiszállás részéről Reich Árpád ezredes, a főváros részéről Harrer alpolgármester, Wildner tanácsos. Jelen voltak továbbá a vendéghírlapírók mellé hivatalból rendelt kísérők az Otthon részéről Herczeg Géza, a miniszterelnöki sajtóosztály részéről Marton-Jellinek Henrik, a főváros részéről Zilahy Dezső, a hadfelügyeleti bizottság részéről Sgardelli Csczár. Ott voltak továbbá Jósika, Herczegh Imre százados, katonai meghatalmazott, Gálos Kálmán, az Idegenforgalmi Társaság igazgatója, valamint a fővárosi napilapok szerkesztői. A MFTR részéről Végh Károly udvari tanácsos, vezérigazgató, Bánhidy révkapitány, Steininger központi főellenőr és Bignio Gyula kapitány fogadták a vendégeket. A hajó az Eötvös-térről előbb lefelé vette útját és egészen Budafokig haladt, majd visszatérve megkerülte a Margitsziget felső csúcsát és úgy kötött ki ismét az Eötvös-téren. A társaság előbb a fedélzetről élvezte a főváros panorámáját, majd a szalonba vonult, ahol ateát felszolgálták. A kereskedelmi miniszter asztalról-asztalra járva élénken elbeszélgetett a német hírlapírókkal. A sétahajózás fél hét órakor ért véget. Ünnepi lakoma. A Budapesti Újságírók Egyesülete a vendégek tiszteletére pénteken este kilencz órakor a Hungária-nagyszállóban ünnepi lakomát rendezett, amelyen mintegy százötvenen vettek részt. A többi között jelen voltak: Szterényi József báró kereskedelemügyi miniszter, Szurmay Sándor báró honvédelmi miniszter, Wlassits Gyula báró, a főrendiház elnöke, Bollovszky Béla, a képviselőház al.elnöke, Fürstenberg-Stammheim Egon gróf német főkonzul, Sztojanovics bolgár főkonzul, meghatalmazott miniszter, Karg báró, a magyar honvédség főparancsnoka, Lukachich Géza báró, a budapesti honvédkerület parancsnoka, Bárczy István dr. főpolgármester, Wodianer báró meghatalmazott miniszter, Teleszky János és Lánczy Leó titkos tanácsosok, Bódy Tivadar dr. polgármester, Payr Vilmos honvédelmi államtitkár, Tolnay Kornél államtitkár, a magyar királyi államvasutak igazgatóságának elnöke, Ullmann Adolf báró főrendiházi tag, Hofstáler alezredes, württembergi testőrőrnagy, Börtenbach őrnagy, a porosz hadügyminisztérium meghatalmazottja, Madarassy-Beck Gyula báró és Zsémbery István dr. országgyűlési képviselők, Reich Árpád ezredes, a sajtóhadiszállás helyettes parancsnoka, Thott Gábor ezredes, a sajtófelügyeleti bizottság katonai vezetője, Gomba Henrik dr., Bárczy István dr. és Ary Pál dr. miniszteri tanácsosok, Kárpátéi, Farkas és Rapaich vezérkari alezredesek stb. Az első felköszöntőt Márkus Miksa udvari tanácsos," főszerkesztő,, a Budapesti Újságírók Egyesületének elnöke mondotta. (Márkus Miksa beszéde.) Uraim, a mi hazánkban a királyság majd oly régi, mint maga az ország. S majd olyan régi a szokás is, hogy ha ünnepi lakomára ülünk, első köszöntő poharunkkal a királyt éltetjük. Hogy miért, azt megmondja egy nagy költőnk, ki azt zengi, hogy : a legelső magyar ember a király. Önök uraim olyan birodalomból jönnek, melynek népei és fejedelmei egy félszázad előtt a mostanihoz hasonló életküzdelemben maguk akaratából tették meg nemzeti egységük kezesének, első német embernek s a német nemzet megszemélyesítőjének, a német császárt. Mikor önöket, mint a hatalmas szövetséges birodalom, a dicső szövetséges nemzet nyilvánosságának munkásait magyar kartársaik nevében szeretettel üdvözlöm vendégeim gyanánt, ez üdvözletnek az legyen első szava, hogy éltessem a német császárt. Éltessem, mint a legelső német embert, ki a béke boldogságában, a harcz megpróbáltatásaiban, türelemben és keménységben, kitartásban és reményben nem saját életét éli, hanem nemzetéét, s éltetem mint azt az államférfit, ki már évtizedek előtt úgy értékelte a magyar hűséget és jelentőséget, ahogy ezt a világháború próbája igazolta. II. Vilmos német császár ő felsége éljen, éljen, éljen. Uraim, engedjék meg, hogy ne mondjak még le a szóról s egyenesen köszöntsem s üdvözöljem önöket, olyan melegen, mint barát a barátot, mint mesterségbeli a mesterségbelit. Az a barátság, mely államainkat és népeinket egybefűzi abban a szövetségben alakult ki, a melyet az önök Bismarckja és a mi Andrássynk alkottak meg s a mely Németországnak és monarchiánknak jó szemekkel felismert sors közösségén alapul. A magyar nemzet már a békében is hű és erős vára volt e szövetségnek. A világháborúban aztán teljesen megállta próbáját ez a szövetségi politika, amely mindenkoron az marad, ami eddig volt: gránitszikla, melyen megtörik ellenségeinknek megsemmisítésünkre irányuló akarata. A mi sajtónk kétségkívül mindig hőven teljesítette kötelességét. A háború alatt sem esett soha ententebeli kollégáinak abba a bűnébe, hogy emberi mivoltában akarja befeketíteni az ellenfelet és mint fajtól és nemzettől akarja tőle elidegeníteni a világot. S a háború előtt is mindig a békés megértést hirdette úgy a szemben álló külpolitikai tábor, mint a baráti nemzetek iránt, s mi magyarok hálásan emlékszünk rá vissza, hogy míg például az ententei sajtóban inkább szabály volt, mint kivétel az olyan gonosz és hazug izgatás, minővel egy-egy Scotus Viator dolgozott a magyarság ellen: a német bölcseség csak elvétve tévesztette el magát egy-egy Korodi Lutznak célzatos gyűlölködésétől. A háború most olyan fázishoz ért, melyben, akár közel van a vége, akár még igen messze, a politikai érdeklődés most már szinte egyedül csakis a jövővel foglalkozik, s az emberek érdeklődése minden intézményt aziránt kopogtat ki, hogy mi lesz helye és hivatása a jövőben. Ha a sajtót veszszük szemügyre, akkor meg éppen a jövőről kell beszélnünk, mert hiszen majd csak a béke adhatja meg a sajtónak azt, ami nélkül békében teljesen értéktelen, sőt káros: a szabadságot és a függetlenséget. A múlt és a jelen tanulságai szerint semmiesetre sem becsülöm túl a sajtó jelentőségét, ha meg merem jósolni, hogy az ilyen módon függetlenített és biztosított sajtó a leghatalmasabb instrumentuma lesz a trásadalmos életnek, akár Magna Chartába foglalják hatalmi körét, akár meghagyják mint eddig volt : szokásjognak. S a múlt s a jelen tanulságai szerint azt sem nehéz meghatározni, hogy e nagyszerű instrumentumnak mi lesz a hivatása. Nyilvánvalóan az, hogy gondolatok és akaratok közlője legyen, egyes emberektől egyes emberekhez, egyes osztályoktól egyes osztályokhoz, egyes országoktól egyes országokhoz és a végén világpostája legyen az egész műveit és összetartó emberiségnek. Az újságnak megvan az a lehetősége, hogy feleslegessé tegye az ágyút és ez a legnemesebb, legnagyobb és legnagyszerűbb rendeltetése. Szabadjon ezt a sajtó legfőbb hadi- és békeczélja gyanánt megállapítanom, nem hiszem, hogy bármely pártbeli s a háború alatt bármily álláspontú német újság ne vállalná. ■ E hadi és békeczélhoz közelebb visz bennünket a közösség, melyet mi mesterségbeliek egymással érzünk s az érintkezés, melyben egymást megismerjük s egymáshoz közelebb jutunk. Már ezért is szabadjon esemény gyanánt ünnepelnem és megköszönnöm, hogy hozzánk ellátogattak, s e világügy érdekében is hálásnak kell lennem a szövetséges német birodalom sajtójának, hogy eltérően egyéb közéleti hatalmaktól, az osztrák-magyar monarchia iránt való érdeklődésükben és udvariasságukban nem álltak meg a Lajtánál, hanem osztrák testvéreink és barátaink után hozzánk is eljöttek a mi magyar birodalmunk, magyar államunk s a mi magyar életünk székvárosába. S hogy ezzel nem cselekedtek osztrák testvéreink érzése ellen, annak bizonysága, az az örvendetes tény, hogy az osztrák sajtó képviselőit is üdvözölhetjük az önök soraiban. A Budapesti Újságírók Egyesülete nevében ismételten és legmelegebben üdvözlöm önöket, a német sajtót, mely reprezentatív embereinek látogatásával jelzi irántunk való megtisztelő érdeklődését, a német erőt, kitartást és hűséget, melylyel egynek érezzük magunkat minden érzésünkkel és törekvésünkkel. A német sajtó, a német újsigírógárda éljen, éljen, éljen! (Rippler dr., a németek szónoka.) A viharos tetszéssel fogadott beszéd után Rippler dr., a Deutsche Tageszeitung főszerkesztője, a Berliner Presse sajtóegyesület elnöke és a német birodalmi sajtószövetség helyettes elnöke emelkedett szólásra. Nagy elismeréssel szólott a magyar nemzet királyhűségéről, amely azonban mindenkor önérzettel és nagy felelősségérzettel párosult. IV. Károlyt, Magyarország apostoli királyát éltette. Megemlékezett arról a lelkesedésről, amelylyel a magyar újságírókat tavaly Bernben fogadták. A Budapestre jött újságírók a német nép küldötteinek érzik magukat, akik tanúságot tesznek arról, milyen barátsággal és szívélyességgel viselkedik a német nép a császártól a legutolsó férfiúig a magyar nemzet iránt. (Tetszés.) Másodszor is erre jöttünk — úgymond — a Berlinben szőtt szálak továbbszövésére és elmélyítésére. Az előtte szóló hadiczéljaihoz mindenben csatlakozik. Éppen a sajtó óriási hibákat követett el, amelyeket, remélhetően ez a háború jóvá fog tenni. Ha például a szellemek, a közvélemény mozgósítását épp annyira idejekorán és épp oly messzelátó gondossággal és komolysággal végezte volna a sajtó, mint ahogy a haderő mozgósítását végezték, akkor a hazugságok és rágalmazások rohanó árja nem lepett volna meg mindannyiunkat annyira, mint amenynyire ez tényleg történt. (Élénk helyeslés.) Igazi hatását a sajtó csak a szabadság életelemének hatása alatt fejtheti ki, oly szabadságénak, amely a felelősséggel párosuló. Ezt a kollégiális egymás megértését éppen azért keressük, mert ez a legjobb eszköze a két ország barátságos viszonya fejlesztésének és fokozásának. Félreértések, eltévelyedések és zavarok minden szövetkezésben, minden barátságban előfordulhatnak, a népekében és az egyénekében egyaránt. De mindezeket eltüntetheti az a becsületes törekvés, amely a napi politika felett uralkodó azon a meggyőződésen épül fel, hogy mégis csak együvé tartozunk, mert sorsunkat ugyanabba a serpenyőbe vetette a végzet. (Tetszés.) Ha a sajtó terén kifejtendő munkásságunkat komolyan veszszük, mélyebben kell behatónunk országaink belső életébe, szokásaiba, szükségleteibe, tökéletesen meg kell egymást értenünk. (Élénk tetszés.) Mi azért jöttünk ide, hogy Magyarországot és népét, politikáját, érdekeit és életszükségleteit alaposan megismerjük. (Élénk tetszés.) A magyar nemzet ezeréves története egyetlen, okos és önmaga érvényesítésére képes politikai akaratnak érvényesülését jelenti, amely minden nehézség és akadály ellenére oly államot tudott magának megteremteni, amely barátnak és ellenségnek egyaránt bámulatát kelti fel. (Tetszés.) Ezt önök csak azáltal érhették el, hogy a tiszta, odaadó hazaszeretet gránitsziklájára építettek. És elérhették népük erős politikai tehetségénél fogva. A magyar nemzet e tulajdonsága mindenha tiszteletet fakasztott nálunk, de ez a tisztelet csak e háború folyamán változott. A csatákban ismerd, a csatákban keresd barátodat, mondja Nietzsche. És a csatákban e barátunkat meg is találtuk. (Viharos bravo-kiáltások.) Amit az önök hadereje e háborúban művelt, az nálunk a leghatalmasabb visszhangot keltette. Nemcsak az, amit a vezérkari jelentések örökítettek meg az önök el nem múló dicsőségéről, hanem mindaz, amit a mi egyszerű csukaszürkéink mesélnek. Ezek, akár bajorok, akár poroszok, egyre csak a derék, megbízható magyarokról számolnak be nekünk. (Tetszés.) Mindennek, amit beszélnek, a vége az : a magyarban megbízni mindig lehet, a magyar mindig vitéz és mindig hűt. (Elénk tetszés.) A világháborúnak még kellős közepén vagyunk, s ha úgy látszik is, mintha vége felé közelednénk, azt, hogy mikor jön meg a befejezés, nem tudjuk. De abban egyek vagyunk, hogy csak tisztességes békével végződhetik. (Viharos tetszés) A háború végeztével azonban az önök nemzetére fényes jövő vár. Nagy feladatok végzésére hivatott az önök népe. Mi pedig ennek csak örülünk, mert Magyarország boldog jövője német érdek és a német hatalom viszem Magyarország érdeke. (Zajos tetszés.) A magyar sajtóra és arra emeli poharát, hogy béke napjaiban Magyarország ezeréves küzködését majdan a fényes jövő koronázza meg. (Hosszantartó éljen- és hach-kiáltások.) (Szterényi József báró felszólalása.) Azután Szterényi József báró kereskedelemügyi miniszter szólalt fel. A magyar kormány nevében szívélyesen üdvözli a hatalmas német szövetséges képviselőit, amely békében nagynak, a kulturmunkában mintaszerűnek és a háborúban leghatalmasabb katonai erő kifejtésére képesnek bizonyult. Üdvözli ama nemzet képviselőit, amely a háborúban felismerte értékünket, amely meg van győződve arról, hogy Magyarország ereje német érdek. Ill. nekünk — úgymond — húsúnkká és vérünkké vált, hogy az a szövetség, amelyet Németország és Magyarország előrelátó államférfiai kötöttek, monarchiánk és nemzetünk legerősebb támasza. A német sajtó feladata éppen abban csúcsosodik ki, hogy a német néppel megértesse, hogy ugyanolyan értékes, mint az osztrák-magyar monarchiára, e szövetség Németországra nézve is, ugyanolyan értékes különösen most, hogy a világháború vérkeresztsége örök időkre megszilárdította. Ugyanúgy kell majd együtt dolgoznunk a békében is, amint a háborúban együtt dolgoztunk. Nagy súlyt helyezünk arra, hogy szövetségesünk minket megismerjen. Hibáinkban és erényeinkben egyaránt. És különösen felismerte azt, hogy a magyar önállóságra irányult törekvések sohasem a monarchia rovására igyekeznek érvényesülni, hanem mindig ennek erősítésére, presztízsének emelésére igyekeznek közrehatni. (Élénk helyeslés és taps.) Minekünk, magyaroknak, érdekünk az, hogy testvérállamnnk, Ausztria is erőssé és hatalmassá váljék. (Tetszés.) És ugyanígy Ausztriának is érdeke kell hogy legyen egy erős Magyarország. (Igazi Úgy van !) Önöknek, uraim, szívesen nyújtunk alkalmat, hogy minket mennél behatóbban ismerjenek meg, az erős, tárgyilagos német kritika világánál. Nem igényeljük a magunk részére e tekintetben a szövetséges elnézését sem. Önök, ha tovább vonulnak majd, országunk keleti határáig, fognak ott majd találni egy népet, amely német nemzetiségi mivoltában megóvta tiszta német nyelvét és kultúráját és fognak találni az országban más nemzetiségeket is, amelyeknek tagjai ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, mint a magyarok, nemzetiségre és felekezetre való minden tekintet nélkül. Itt minden nemzetiség, minden felekezet szabadon fejtheti ki egyházi és iskolai téren nyelvi és irodalmi, kultúrái sajátságait. Mi a nem magyar állampolgároktól, nem kívánunk egyebet, mint azt, hogy a magyar államot tiszteljék és a magyar állam nyelvét megtanulják. E téren bárminő szigorú kritika után nyugodtan várjuk igazságos ítéletüket. A miniszter végül újra üdvözölve a német sajtó képviselőit! poharát a német-osztrák-magyar szövetség továbbfejlődésére, elmélyülésére és felvirágzására emeli. (Élénk éljenzés és taps.)