Az Ujság, 1918. szeptember (16. évfolyam, 204-228. szám)

1918-09-14 / 215. szám

s AZ ÚJSÁG Szom'Sa’i, 1918. szeptember 14. A miniszterelnökség sajtóosztálya részéről Bónitz Ferenci miniszteri osztálytanácsos és Jolinek Márton dr. minisz­teri titkár, a honvédelmi minisztérium sajtóbizottsága részéről Sgardelli Czézár dr. százados, a Budapesti Napi­lapok Szindikátusa részéről Agai Béla dr. szerkesztő elnök, a Politikai Napilapok Képviselete részéről Vészi József dr. miniszteri tanácsos elnök, a Magyar Újság­kiadók Országos Szövetsége részéről Benda Jenő dr. igazgató, a Magyar Szakírók Országos Egyesülete részé­ről Katona Béla elnök, azonkívül számos közéleti elő­kelőség, sokan a fővárosi sajtó képviselői közül és nagy­­számú érdeklődő közönség. A német újságírókat élénk „Éljen" és­­,Hoch“-kiáltások fogadták. A kölcsönös bemu­tatkozások után Bódy Tivadar dr. polgármes­ter köszöntötte a német vendégeket. Örömét fe­jezte ki azon, hogy a főváros lakossága falai között láthatja vendégül a német újságírás ki­válóságait és kívánta, hogy jól érezzék magu­kat, annál is inkább, mert a német újságírók nemcsak Magyarországnak, hanem a magyar vendégszeretetnek is vendégei. Ezután Márkus Miksa udvari tanácsos, mint a Budapesti Új­­ságírók­­ Egyesületének elnöke, a magyar sajtó nevében üdvözölte a német újságírókat, a­kik­nek nevében Rippler Henrik, a Tagliche Rund­schau főszerkesztője, a Berliner Presseverein elnöke köszönte meg az üdvözléseket. Örömét fejezte ki a felett, hogy a német újságírók el­jöttek Magyarországra és meg van győződve, hogy itt a legkellemesebb napokat fogják töl­teni. Szavai végén Magyarországot éltette, mire a körülállók is lelkes „Hoch, Hoch“-kiál­­tásokkal feleltek. Az üdvözlés végeztével a német újságírók automobilba ültek és a Teréz-körúton, And­­rássy-úton, Károly király-úton, Ferdinánd bol­gár czár útján, Mehmed szultán útján és a Fe­rencz József-hídon keresztül a Gellért-szállodá­­ban lévő­ lakásaikra vonultak. Sétaút a Dunán. A német újságírókat ma délután fél öt óra­kor Szterényi József báró kereskedelmi minisz­ter a M. F. T. R. Ferencz József gőzösén látta, vendégül teára. A lobogódíszben pompázó gő­zös az Eötvös­ téri állomáson vette fel a ven­dégeket. A miniszter kíséretében ott voltak: Tobiay Kornél államtitkár, az államvasutak elnök- igazgatói, Ott János és Ary Pál miniszteri tanácsosok, Valkay Bertalan titkár és Vida László kir. tanácsos, Máv. felügyelő, a német konzulátus részéről Fürstsnberg-Stamm­­heim, Egon gróf főkonzul, Strv.be. alkonzul, a külügymi­nisztérium képviseletében IVodianer Arthur rendkívüli követ, meghatalmazott miniszter, Schandera kormányta­­nácsos, a politikusok közül Teleszky János volt miniszter, Bolgár Ferencz, Kovács Dénes orsz. képviselők, a napi­lapok szinidkátusa részéről Agai Béla dr., Bródy Dániel, Bernáth­ Ottó, a politikai napilapok képviselete részéről Vészi József miniszteri tanácsos, Zsembery István prez. képviselő, Merényi, a Budapesti Újságíró Egyesület ré­széről Márkus Miksa udvari tanácsos, Gerő Ödön, a Hírlap­ Írók Nyugdíjintézete részéről Hoilsy Pál, az Otthon részé­ről Fü­zesséry István, Halász Lajos, a külföldi sajtótudósí­­tók szindikátusa részéről Lányi Zsigmond, Fabro Henrik, Mandovszky Richárd,­­Sel­éri Ervin, a sajtóhadiszállás ré­széről Reich Árpád ezredes, a főváros részéről Harrer al­polgármester, Wildner tanácsos. Jelen voltak továbbá a vendéghírlapírók mellé hivatalból rendelt kísérők­­ az Otthon részéről Herczeg Géza, a miniszterelnöki sajtó­­osztály részéről Marton-Jellinek Henrik, a főváros részéről Zilahy Dezső, a hadfelügyeleti bizottság részéről Sgardelli Csczár. Ott voltak továbbá Jósika, Herczegh Imre százados, katonai meghatalmazott, Gálos Kálmán, az Idegenfor­galmi Társaság igazgatója, valamint a fővárosi napilapok szerkesztői. A MFTR részéről Végh Károly udvari tanácsos, vezérigazgató, Bánhidy révkapitány, Steininger központi főellenőr és Bignio Gyula kapitány fogadták a vendégeket. A hajó az Eötvös-térről előbb lefelé vette útját és egészen Budafokig haladt, majd vissza­térve megkerülte a Margitsziget felső csúcsát és úgy kötött ki ismét az Eötvös-téren. A tár­saság előbb a fedélzetről élvezte a főváros pa­norámáját, majd a szalonba vonult, a­hol a­­teát felszolgálták. A kereskedelmi miniszter asztalról-asztalra járva élénken elbeszélgetett a német hírlapírókkal. A sétahajózás fél hét órakor ért véget. Ünnepi lakoma. A Budapesti Újságírók Egyesülete a ven­dégek tiszteletére pénteken este kilencz órakor a Hungária-nagyszállóban ünnepi lakomát ren­dezett, a­melyen mintegy százötvenen vettek részt. A többi között jelen voltak: Szterényi József báró kereskedelemügyi miniszter, Szurmay Sándor báró honvédelmi miniszter, Wlassits Gyula báró, a főrendiház elnöke, Bollovszk­y Béla, a kép­viselőház al.elnöke, Fü­rstenberg-Stammheim­ Egon gróf német főkonzul, Sztojanovics bolgár főkonzul, meghatal­mazott miniszter, Karg báró, a magyar honvédség fő­parancsnoka, Lukachich Géza báró, a budapesti honvéd­kerület parancsnoka, Bárczy István dr. főpolgármester, Wodianer báró meghatalmazott miniszter, Teleszky János és Lánczy Leó titkos tanácsosok, Bódy Tivadar dr. polgár­­mester, Payr Vilmos honvédelmi államtitkár, Tolnay Kornél államtitkár, a magyar királyi ál­lam­vasutak igaz­gatóságának elnöke, Ullmann Adolf báró főrendiházi tag, Hofstál­er alezredes, württembergi testőrőrnagy, Börtenbach őrnagy, a porosz hadügyminisztérium meg­hatalmazottja, Madarassy-Beck Gyula báró és Zsémbery István dr. országgyűlési képviselők, Reich Árpád ezredes, a sajtóhadiszállás helyettes parancsnoka, Thott Gábor ezre­des, a sajtófelügyeleti bizottság katonai vezetője, Gomba Henrik dr., Bárczy István dr. és Ary Pál dr. miniszteri tanácsosok, Kárpátéi­, Farkas és Rapaich vezérkari al­ezredesek stb. Az­ első felköszöntőt Márkus Miksa udvari tanácsos," főszerkesztő,, a Budapesti Újságírók Egyesületének elnöke mondotta. (Márkus Miksa beszéde.) Uraim, a mi hazánkban a királyság majd oly régi, mint maga az ország. S majd olyan régi a szokás is, hogy ha ünnepi lakomára ülünk, első köszöntő poharunkkal a királyt éltetjük. Hogy miért, azt megmondja egy nagy költőnk, ki azt zengi, hogy : a legelső magyar ember a király. Önök uraim olyan birodalomból jönnek, melynek népei és fejedelmei egy félszázad előtt a mostanihoz ha­sonló életküzdelemben maguk akaratából tették meg nem­zeti egységük kezesének, első német embernek s a német nemzet megszemélyesítőjének, a német császárt. Mi­kor önöket, mint a hatalmas szövetséges birodalom, a dicső szövetséges nemzet nyilvánosságának munkásait magyar kartársaik nevében szeretettel üdvözlöm vendé­geim gyanánt, ez üdvözletnek az legyen első szava, hogy éltessem a német császárt. Éltessem, mint a legelső német embert, ki a béke boldogságában, a harcz megpróbálta­tásaiban, türelemben és keménységben, kitartásban és reményben nem saját életét éli, hanem nemzetéét, s élte­tem mint azt az államférfit, ki már évtizedek előtt úgy értékelte a magyar hűséget és jelentőséget, a­hogy ezt a világháború próbája igazolta. II. Vilmos német császár ő felsége éljen, éljen, éljen. Uraim, engedjék meg, hogy ne mondjak még le a szóról s egyenesen köszöntsem s üdvözöljem önöket, olyan melegen, mint barát a barátot, mint mesterségbeli a mes­terségbelit. Az a barátság, mely államainkat és népeinket egybefűzi abban a szövetségben alakult ki, a melyet az önök Bismarckja és a mi Andrássynk alkottak meg s a mely Németországnak és monarchiánknak jó szemekkel felismert sors közösségén alapul. A magyar nemzet már a békében is hű és erős vára volt e szövetségnek. A világ­háborúban aztán teljesen megállta próbáját ez a szövetségi politika, a­mely mindenkoron az marad, a­mi eddig volt: gránitszikla, melyen megtörik ellenségeinknek­ megsemmi­­sítésünkre irányuló akarata.­­ A mi sajtónk kétségkívül mindig hőven teljesítette kötelességét. A háború alatt sem esett soha ententebeli kollégáinak abba a bűnébe, hogy emberi mivoltában akarja befeketíteni az ellenfelet és mint fajtól és nemzet­től akarja tőle elidegeníteni a világot. S a háború előtt is mindig a békés megértést hirdette úgy a szemben álló külpolitikai tábor, mint a baráti nemzetek iránt, s mi ma­gyarok hálásan emlékszünk rá vissza, hogy míg például az ententei sajtóban inkább szabály volt, mint kivétel az olyan gonosz és hazug izgatás, minővel egy-egy Scotus Viator dolgozott a magyarság ellen: a német bölcseség csak elvétve tévesztette el magát egy-egy Korodi Lutznak c­élzatos gyűlölködésétől. A háború most olyan fázishoz ért, melyben, akár közel van a vége, akár még igen messze, a politikai érdeklődés most már szinte egyedül csakis a jövővel foglalkozik, s az emberek érdeklődése minden intézményt aziránt kopogtat ki, hogy mi lesz helye és hivatása a jövőben. Ha a sajtót veszszük szemügyre, akkor meg éppen a jövőről kell beszélnünk, mert hiszen majd csak a béke adhatja meg a sajtónak azt, a­mi nélkül békében teljesen értéktelen, sőt káros: a szabadságot és a függetlenséget. A múlt és­ a jelen tanulságai szerint semmiesetre sem becsülöm túl a sajtó jelentőségét­, ha meg merem jósolni, hogy az ilyen módon függetlenített és biztosított sajtó a leghatalmasabb instrumentuma lesz a trásadalmos életnek, akár Magna Chartába foglalják hatalmi körét, akár meghagyják mint eddig volt : szokásjognak. S a múlt s a jelen tanulságai szerint azt sem nehéz meghatározni, hogy e nagyszerű instrumentumnak mi lesz a hivatása. Nyilvánvalóan az, hogy gondolatok és akara­tok közlője legyen, egyes emberektől egyes emberekhez, egyes osztályoktól egyes osztályokhoz, egyes országoktól egyes országokhoz és a végén világpostája legyen az egész műveit és összetartó emberiségnek. Az újságnak meg­van az a lehetősége, hogy feleslegessé tegye az ágyút és ez a legnemesebb, legnagyobb és legnagyszerűbb rendel­tetése. Szabadjon ezt a sajtó legfőbb hadi- és békeczélja gyanánt megállapítanom, nem hiszem, hogy bármely pártbeli s a háború alatt bármily álláspontú német újság ne vállalná. ■ E hadi és békeczélhoz közelebb visz bennünket a közösség, melyet mi mesterségbeliek egymással érzünk s az érintkezés, melyben egymást megismerjük s egymás­hoz közelebb jutunk. Már ezért is szabadjon esemény gya­nánt ünnepelnem és megköszönnöm, hogy hozzánk elláto­gattak, s e világügy érdekében is hálásnak kell lennem a szövetséges német birodalom sajtójának, hogy eltérően egyéb közéleti hatalmaktól, az osztrák-magyar monarchia iránt való érdeklődésükben és udvariasságukban nem álltak meg a Lajtánál, hanem osztrák testvéreink és bará­taink után hozzánk is eljöttek a mi magyar birodalmunk, magyar államunk s a mi magyar életünk székvárosába. S hogy ezzel nem cselekedtek osztrák testvéreink érzése ellen, annak bizonysága, az az örvendetes tény, hogy az osztrák sajtó képviselőit is üdvözölhetjük az önök soraiban. A Budapesti Újságírók Egyesülete nevében ismé­telten és legmelegebben üdvözlöm önöket, a német sajtót,­­ mely reprezentatív embereinek látogatásával jelzi irán­tunk való megtisztelő érdeklődését, a német erőt, kitartást és hűséget, melylyel egynek érezzük magunkat minden érzésünkkel és törekvésünkkel. A német sajtó, a német újsigírógárda éljen, éljen, éljen! (Rippler dr., a németek szónoka.) A viharos tetszéssel fogadott beszéd után Rippler dr., a Deutsche Tageszeitung főszer­kesztője, a Berliner Presse sajtóegyesület el­nöke és a német birodalmi sajtószövetség he­lyettes elnöke emelkedett szólásra. Nagy elismeréssel szólott a magyar nemzet király­­hűségéről, a­mely azonban mindenkor önérzettel és nagy felelősségérzettel párosult. IV. Károlyt, Magyarország apostoli királyát éltette. Megemlékezett arról a lelkese­désről, a­melylyel a magyar újságírókat tavaly Ber­­nben fogadták. A Budapestre jött újságírók a német nép kül­dötteinek érzik magukat, a­kik tanúságot tesznek arról, milyen barátsággal és szívélyességgel viselkedik a német nép a császártól a legutolsó férfiúig a magyar nemzet iránt. (Tetszés.) Másodszor is erre jöttünk — úgymond — a Ber­­linben szőtt szálak továbbszövésére és elmélyítésére. Az előtte szóló hadiczéljaihoz mindenben csatlakozik. Éppen a sajtó óriási hibákat követett el, a­melyeket, remélhetően ez a háború jóvá fog tenni. Ha például a szellemek, a köz­­vélemény mozgósítását épp annyira idejekorán és épp oly messzelátó gondossággal és komolysággal végezte volna a sajtó, mint a­hogy a haderő mozgósítását végezték, akkor a hazugságok és rágalmazások rohanó árja nem le­­pett volna meg mindannyiunkat annyira, mint a­meny­­nyire ez tényleg történt. (Élénk helyeslés.) Igazi hatását a sajtó csak a szabadság életelem­ének hatása alatt fejt­­heti ki, oly szabadságénak, a­mely a felelősséggel párosuló. Ezt a kollégiális egymás megértését éppen azért keressük, mert ez a legjobb eszköze a két ország barátsá­­gos viszonya fejlesztésének és fokozásának. Félreértések, eltévelyedések és zavarok minden szövetkezésben, min­den barátságban előfordulhatnak, a népekében és az egyénekében egyaránt. De mindezeket eltüntetheti az a becsületes törekvés, a­mely a napi politika felett uralkodó azon a meggyőződésen épül fel, hogy mégis csak együvé tartozunk, mert sorsunkat ugyanabba a serpenyőbe ve­tette a végzet. (Tetszés.) Ha a sajtó terén kifejtendő mun­kásságunkat komolyan veszszük, mélyebben kell be­ható­nunk országaink belső életébe, szokásaiba, szükség­leteibe, tökéletesen meg kell egymást értenünk. (Élénk tetszés.) Mi azért jöttünk ide, hogy Magyarországot és népét, politikáját, érdekeit és életszükségleteit alaposan meg­­ismerjük. (Élénk tetszés.) A magyar nemzet ezeréves tör­ténete egyetlen, okos és önmaga érvényesítésére képes politikai akaratnak érvényesülését jelenti, a­mely min­­den nehézség és akadály ellenére oly államot tudott ma­gának megteremteni, a­mely barátnak és ellenségnek egy­aránt bámulatát kelti fel. (Tetszés.) Ezt önök csak az­­által érhették el, hogy a tiszta, odaadó hazaszeretet gránit­­sziklájára építettek. És elérhették népük erős politikai tehetségénél fogva. A magyar nemzet e tulajdonsága mindenha tiszteletet fakasztott nálunk, de ez a tisztelet csak e háború folyamán változott. A csatákban ismerd, a csatákban keresd barátodat, mondja Nietzsche. És a csatákban e barátunkat meg is ta­láltuk. (Viharos bravo-kiáltások.) A­mit az önök hadereje e háborúban művelt, az nálunk a leghatalmasabb visszhangot keltette. Nemcsak az, a­mit a vezérkari jelentések örökítet­­tek meg az önök el nem múló dicsőségéről, hanem mindaz, a­mit a mi egyszerű csukaszürkéink mesélnek. Ezek, akár bajorok, akár poroszok, egyre csak a derék, megbízható magyarokról számolnak be nekünk. (Tetszés.) Mindennek, a­mit beszélnek, a vége az : a magyarban megbízni mindig lehet, a magyar mindig vitéz és mindig hűt. (Elénk tetszés.) A világháborúnak még kellős közepén vagyunk, s ha úgy látszik is, mintha vége felé közelednénk, azt, hogy mikor jön meg a befejezés, nem tudjuk. De abban egyek vagyunk, hogy csak tisztességes békével végződhetik. (Viharos tetszés) A háború végeztével azonban az önök nemzetére fényes jövő vár. Nagy feladatok végzésére hiva­tott az önök népe. Mi pedig ennek csak örülünk, mert Magyarország boldog jövője német érdek és a német hatalom viszem­ Magyarország érdeke. (Zajos tetszés.) A magyar saj­­tóra és arra emeli pohar­át, hogy béke napjaiban Magyar­­ország ezeréves küzködését majdan a fényes jövő koro­názza meg. (Hosszantartó éljen- és hach-kiál­tások.) (Szterényi József báró felszólalása.) Azután Szterényi József báró kereskede­lemügyi miniszter szólalt fel. A magyar kormány nevében szívélyesen üdvözli a hatalmas német szövetséges képviselőit, a­mely béké­ben nagynak, a kulturmunkában mintaszerűnek és a háborúban leghatalmasabb katonai erő kifejtésére képes­­nek bizonyult. Üdvözli ama nemzet képviselőit, a­mely a háborúban felismerte értékünket, a­mely meg van győ­ződve arról, hogy Magyarország ereje német érdek. Ill. nekünk — úgymond — húsúnkká és vérünkké vált, hogy az a szövetség, a­melyet Németország és Magyarország előrelátó államférfiai kötöttek, monarchiánk és nemze­­tünk legerősebb támasza. A német sajtó feladata éppen abban csúcsosodik ki, hogy a német néppel megértesse, hogy ugyanolyan értékes, mint az osztrák-magyar monarchiára, e szövetség Németországra nézve is, ugyan­olyan értékes különösen most, hogy a világháború vér­­keresztsége örök időkre megszilárdította. Ugyanúgy kell majd együtt dolgoznunk a béké­ben is, a­mint a háborúban együtt dolgoztunk. Nagy súlyt helyezünk arra, hogy szövetségesünk minket megismer­jen. Hibáinkban és erényeinkben egyaránt. És különö­­sen felismerte azt, hogy a magyar önállóságra irányult törekvések sohasem a monarchia rovására igyekeznek érvé­­nyesülni, hanem mindig ennek erősítésére, presztízsének emelésére igyekeznek közrehatni. (Élénk helyeslés és taps.) Minekünk, magyaroknak, érdekünk az, hogy testvérálla­­mnnk, Ausztria is erőssé és hatalmassá váljék. (Tetszés.) És ugyanígy Ausztriának is érdeke kell hogy legyen egy erős Magyarország. (Igazi Úgy van !) Önöknek, uraim, szívesen nyújtunk alkalmat, hogy minket mennél behatóbban ismerjenek meg, az erős, tár­gyilagos német kritika világánál. Nem igényeljük a ma­­gunk részére e tekintetben a szövetséges elnézését sem. Önök, ha tovább vonulnak majd, országunk keleti hatá­­ráig, fognak ott­ majd találni egy népet, a­mely német nemzetiségi mivoltában megóvta tiszta német nyelvét és kultúráját és fognak találni az országban más nemzeti­ségeket is, a­melyeknek tagjai ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, mint a magyarok, nemzetiségre és fele­­kezetre való minden tekintet nélkül. Itt minden nemzetiség, minden felekezet szabadon fejtheti ki egyházi és iskolai téren nyelvi és irodalmi, kultúrái sajátságait. Mi a nem magyar állampolgároktól, nem kívá­nunk egyebet, mint azt, hogy a magyar államot tisztel­­jék és a magyar állam nyelvét megtanulják. E téren bár­minő szigorú kritika után nyugodtan várjuk igazságos ítéletüket. A miniszter végül újra üdvözölve a német sajtó képviselőit! poharát a német-osztrák-magyar szövetség továbbfejlődésére, elmélyülésére és felvirágzására emeli. (Élénk éljenzés és taps.)

Next