Az Ujság, 1918. december (16. évfolyam, 282-305. szám)
1918-12-01 / 282. szám
ROVÁS: Irgalmatlanul föltárni a múltak bűneit, 0,7, a demokrata kormánytól és a köztársasági közvéleménytől nagyon becsületes követelés. De attól tartunk, nem nagyon hasznos. Elvégre mégis csak azok kezében vagyunk, akik rajtunk való győzelmüket irtózatos drágán aratták. Sajognak ott is sebek és lázong ott is az indulat, mért kellett ennyit szenvedniük. S vallják ők is, hogy a háborút nálunk provokálták. S most mi magunk rángatjuk le a múlt titkainak véres leplét és szinte önkívületi buzgósággal literáljuk a terhelő adatokat, amelyekkel szítják ott az indulatot s önkéntelenül, ha jóhiszeműek, kiszámítottan pedig, ha nem azok, ezekbe az adatokba kapcsolhatják be az igazság formájában a megtorló vágyat: ime, magatok ismeritek be, hogy magatok okoztátok a vértengert, hát magatok ítéltetek magatok fölött. Mi inkább várnánk ezzel a tisztogató munkával, ha már csak a megtisztulásunkra szolgálhat, nem pedig veszedelmünkre.* " Valamikor, mikor még háborúban voltunk, épp oly kívánatos lett volna nekünk egy olasz forradalom, amilyen kívánatosnak ítélték ezt minálunk ellenségeink. Ma már semmi hasznunk más nemzetek kárából. Ma azt óhajtanák : a magunk szabadságát kivívtuk, nekünk most már a rendes, békés és munkás élet visszatérte, a nemzetek közötti becsületes érintkezés kell. Egy olasz , forradalom, vagy akármilyen más forradalom ismét csak egy közbeeső akadálya lenne a végleges konszolidácziónak. Ha Olaszországinak is belső felszabadulás kell, akkor csinálhat forradalmat, mely bennünket visszavet, de ezt kívánhatják az olaszok az ő önzésükből, mi nem óhajtjuk a magunk érdeke szempontjából. • «■ Készséggel teszünk vallomást: óhajtottuk, de nem reméltük a ruha adókivetésnek ekkora sikerét. Nem ilyennek indult. Az emberek nem lelkesedtek annyira a szociális elvért, mikor szolgáltatásról, mint mikor követelésről volt szó. A rendelet ellen nagy volt a reszenzus és a kormánynak enyhítenie is kellett rajta. Örülünk a kitűnő eredménynek a ruhára szorulók szempontjából és örülünk neki mint olyan akciónak, melyben a polgári társadalom megállta az első próbát. A ruhátlanok felruházását végre nem bíztuk a fennen dicsért szocziáldemokratákra. Itt már nyíltan nézhetünk a munkások szemébe , respektáltuk a közszükséget, engedelmeskedtünk parancsának s köztársaságiak voltunk, a mikor ráfizetéssel is járt. KOBOZ KRÓNIKÁJA. Nálam halál volt. .. s éltem útja végén. Még élve, Dante poklába jutottam, Bolygván a sóhaj-erdő messzeségén. Ezren meg ezren eliszonyodottan, Halántékukra görcsözött ököllel, Reménytelen sirámban ülnek ottan. Egy-egy nevet mind oly hizelgve tördel, Minthogyha eltűnt kedvest hívna vissza, A kit pedig már senki hangja nem lel. E sírok forrón ömlő könnye tiszta, Mint szíveik, a melyekből eredtek, De csöppjeit fagyos föld hantja issza. Ezek nem hüntehertel megtöröttek, — Legszebb erényük az, melyért lakóinak : Hogy másokat maguknál jobb’ szerettek. Mert múló mának kedvesebb a holnap Önönmagánál, s szívesen hal érte, Ha így jobb része a jövőbe olvad. De mi — kárhozva itt ülünk, nem értve. Hogy mért a kedves holnapot kaszálja Az új halál, mely még a mát kímélte ? Kit hosszú háború sok vad csatája Nem bírt le, s megtért gyógyult sebhelyekkel, A kedves ifjat itt szivén találja... Közös vagyok e kínban ezerekkel, ah ! nemcsak az enyémről deltek én ma . Hány ifjú dalla éppen így veszett el! S így lesz naponként mindörökre néma Friss, bájos ajka sok szép ifjú rerek ! . Segítenénk, de, jaj ! — tudásunk béna. S a rémes számok napról-napra nőnek . Ezer síréból így lesz százezernyi — S végső reményihullnak a jövőnek. Kesergve látok másokat kesergni, S felismerem, rájok meredve hosszan, Hogy én vagyok e síró valamennyi. A jó sorsban külömbözünk, de rosszban Csak ember minden ember, mind egyenlő, S méltó, hogy vele bánatom, megosszam. A sóhaj-erdőn fázatos a szellő, Didergve ülünk és reményszegetten, S csak gyűl felénk, mint gyászgomoly, a felhő. S mind a siró azt sírja : mért születtem ? Mért is szerettem ? mért is adtam élet ? Ha ily halálkor tombolhat közöttem. És mégis érzem : kétségbeesni vétek !... Bár óczeánál zúg körül a sok rossz, A bú-pokolból, mely ma ránk sötétlett, Isten kivisz még a szép csillagokhoz. — Tessék ! ? . . . — Azt kérdem : tulajdonképpen mért nem szeret mega engem? És furcsán, kissé átmelegedett szemmel mosolygott. Erice Bonis is mosolygott, derűs csodálkozással csóválta meg a fejét és őszinte szemrehányással mondta :— Micsoda csúnya kérdés ez? Maga hálátlan ! Hát ki szereti magát, ha nem én? Hát ki törődik magával annyit, mint én? Hát ki a maga barátja, ha nem én? Hát ki hallgatja meg magának minden dolgát és ki mond el magának mindent hűségesen és ki a maga gyóntatója, gyámja és titkárja, ha nem én? A leány darczasan bigyesztette el keskeny, finom ajkát és duzzogva vágta ki : — Ah !. . . Ez igaz, de ez ... ez semmi! Én nem így akarom, hanem úgy. Bónis összeránczolta a szemöldökét és fenyegetőei rázta meg az ujját : — Mi ez, Borbála ? !. . . Ha még egy szót szól, mindjárt megverem ! Na, nézze meg az embert! A leány lehajtotta a fejét, mint egy iskolás, Bónis nem láthatott az arczába. De mintha egy vékony, izzó vonal égett volna a szeme előtt és a tréfás, duruzsoló hangja mögött is érzett valami, amikor tovább dineráskodott. — Maga mindenkibe szerelmes, csak ér belém nem és ez nem járja. Én is vagyok olyan szép, mint más és olyan okos is, mint más és ... és én is akarom, hogy maga szeressen engem. Hogy szerelmes legyen belém! Miért ne! Akarom, hogy szerelmes legyen belém és nem fogok addig nyugodni, amíg nem lesz ! Mindent el fogok követni. Mindent ! A férfi egész könnyedén megzavarodott a kis *ezimhoéja‘ lázadásán.. Nagyon közel volt -CZ. #***% -főáil^Sfés/ X y Budapest, 1918. ______________ XVI. évfolyam, 382. szám. _________vasárnapy^^ozdúbéy.^r Előfizetési Irak: ______ | w SZERKESZTŐSÉG: Egész évre------68 K — f ISI BBfW 89 HB MStMk M ' Jkint Budapest, Rak'czi ot Sí sl Féléim .......... .... . . gpp "W gPTM jfDj 2aD01^VATAl'J’ Egyes szára ára Budapesten,"vidé- ÉMf fPf 1f9j . bBb S® Telefon: József 16—21 te 13—56. ken és e pályaudvarokon eu g M JÉ g! jgj jjLJÉ E FIÓKKIADÓHIVATAL: Megjelen hétfő kivételével Mit ¥«JBsIBSB1 ’SjsIijEljFUÉfeifj|gr §3$ Budapest, Erzsébet körút 9. minden nap, ünnep ntm is. mmm m Telefon: Jőzsei 1988. Párt és társadalom. Azt hiszszük, nem fölösleges megkülönböztetés. Ami politikai elhelyezkedés és verbuválás most folyik, az a legközelebbi választásokra tartozik, nem pedig az ennél sokkalta fontosabb társadalmi szervezkedésre. Ma az országnak három együttműködő politikai pártja természetszerűen minél nagyobb tábort akar magának a nemzetgyűlésen szerezni, noha egészen bizonyos, hogy bármilyenek lesznek is a pártarányok, a folyó politikára megmásító hatása nem lesz. A politikára ez a mozgalom egyelőre tehát ireleváns. Anniál erősebb és nézetünk szerint károsabb a visszahatása társadalmi irányban. Megint csak a fix fizetésű és szabadfoglalkozású polgári elemekre gondolunk, melyeket a mai átalakulás, jobban mondva, a forradalom elsőnek érzett gazdasági eredménye, a szoczialista táborba vezet. A tisztviselők hálásak a szoczialistáknak, mert mindennemű alkalmazott joggal neki tulajdonítja azokat a nevezetes vívmányokat fizetésben és munkabeosztásban, melyekben a köztársasági kormány részesíti. A szabadfoglalkozásúak, ügyvédek, orvosok, mérnökök inkább még várnak a szocialista párttól mindenféle jót. Akik hadból visszatértek, akik a stagnáló közgazdaság közepett csak tengődtek, szívesen értelmezik a szoczializmust úgy, hogy a léte senkinek se legyen többé magándolga, hanem aki a maga erejéből boldogulni nem tud, arról a közösség gondoskodik. A portélén ügyvédnek nem kell többé törnie a fejét, miből éljen, ha holnap sem lesz por. Töri fejét helyette az állam. Az orvos, a mérnök a szocziális nagy reformoktól mindent remélhet, főképpen bőséges keresetet, mely arányban kell hogy legyen a magas nemzetőrzsoldokkal. Igazán nem csodálkozunk rajta, ha részben hálából, részben várakozásból ezek az értékes polgári osztályok a szoczializmushoz csatlakoznak. Csak abban tévednek, hogy oda valók volnának. A szoczialista párt erősen invitálja őket, de félreérthetetlenül a választásokra való tekintetből, nem pedig úgy, hogy a maga szervezett gárdájába inkorporálná őket új minkászászlóaljaknak. Ez nyilvánvaló. Nincs meg a polgári noviciusokban az a száz év óta idegzetükbe átment világnézleti szolidaritás, mint a munkásokban. A szoczialista polgári elemet eddig kivétel nélkül az egyéni meggyőződés és komoly készültség vitte oda, mégpedig vezető és nem vezetendő elemnek. S nincs meg az uj elemekben az a lelki és szocziális homogénitás, mely a szoczialistáknál a kollektív gondolkodást és alárendelést természetessé teszi. A jó munkás is munkás a rossz munkás mellett s az élet egyforma standardja elősegíti, hogy az kvalitásait ne mérje hozzá a másiknak jutott falathoz. Megvan bennük a tudat, hogy amire kollektív eljárással viszik, azt közösen a kapitalista osztálytól szerezték meg, nem pedig egyik a másiknak rovására. A polgári osztályok egyénileg sokkal differencziáltabbak. S hivatásuk ellátásánál az egyéni kvalitás, készültség épp annyira külön egyéni öntudatokat és aspirácziókat Borbála házassága. Írta az 11.si Zsigmond. Egyszer, régen, egészen közömbös beszélgetés közben, a leány hirtelen ráemelte a szemét Pónisra, és mint akinek ebben a pillanatban jutott az eszébe, megkérdezte tőle: — Mondja csak, Dénes, tulajdonképpen mért nem szeret meg engem? A férfi kicsit elképedt. Lakunk mai száma 16 oldal.