Az Ujság, 1919. október (17. évfolyam,116-142. szám)

1919-10-01 / 116. szám

^ ' ' ® ' ' ' \ W- “ Egyes ptfMiny ára 80 fillér. Censurat: Dr. Ardor. Budapest, 1910. ___________ XYIL évfolyam, 116. szám. Szerda, október 1. Előfizetési árak: SZERKESZTŐSÉG: Egész évre___ 220 K — f __ ,M ||m~ _____ TM . Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Félévre _ _ _ 110 K — » JFvjjYN­ MpftTmr §3 fS_| Telefon: József 16—28, 13—36 és Negyedévre _ 56 » — » jKVeML |nlj S§|| y 122—56. Egy hóra _ _ 20 » — » IM MS ||| |$| £1 WW ||| p* 0 KIADÓHIVATAL: Egyes szava éra Budapesten, vide-­fiS—KPa SrB sL;V Mar vjh XsUnTft Budapest, Rákóczi-ut 54. es­ten ca a pályaudvarokon SU fillér. .jTIBf tra ^ Telefon: József 16—20 ér 13—33. Megyeien hétfő kivételével Jf jEm ImÍ JÉ írtA BIOKKIAUOHIVATAL: minden nap, ünnep uidn­­a, latrA Budapest, Erzsébet-kórut 3. Felszabadítják a kenyérmagvak forgalmát Szterényi és Szurmay feljelentése ROVÁS. Csodálatos. A Lány hang felszól a múlt kriptájából, a­hány lézengő árnyék, megtapo­sott lélek szóhoz jut, mind a mellét dülleszt­­geti: minden a mi történt, beigazol engem. Emberek, irányok, a kikről azt hinnék, hogy hamut szórnak a fejükre s a falba verik, hogy is lehettünk olyan vakok, mások, a­kik közvetet­­len cselekvői a katasztrófáknak, mind a ka­tasztrófákban találják felfogásuk beigazolását. Mire való akkor a siránkozás? Magyarország ma a beigazoltak boldog országa. Csak követni kell őket továbbra is azon az úton, mely beiga­zolta őket s révbe érünk. Jóságos isten, hát nem látják, hogy ez a csökönyös rechthaberet tönkreteszi a jelenünket és jövőnket épp úgy, a­hogy a múltban feldúlt bennünket ? Ez a beigazoltság azt jelenti, hogy nem tudunk és nem akarunk okulni. A­hol ennyire minden el­pusztult, ott egyetlen embert, igazságot sem igazoltak az események, a romok világa csak azoknak juthatott, a­kiknek semmiben sem volt igazságuk. Ezt kell elismernie mindenekelőtt mindenkinek, a kinek még van ambícziója, hogy hallgassanak rá. Szánjuk-bánjuk bűnünket s forduljunk el minden tévedésünktől és keressünk új igazságot. A­ki beigazoltnak vallja magát, az nem akar okulni. A­ki nem akar okulni, az megérdemli, hogy sülyedjen el azzal a múlttal, mely beigazolja őt.• A kormány sajtószabadságot hirdet s a vidéken lefoglalják a sajtót. A kormány fele­kezeti türelmet, egyenlőséget deklarál s az isko­lákba nem engednek be zsidót. A kormány csak azt akarja büntetni törvényes úton-módon, a­ki konkrét bűnt követett el s a fogházak, börtö­nök tele vannak ártatlan emberekkel, a­kiket ki sem hallgatnak, meg sem vádolnak. Mit je­lent ez ? Ha azt nem jelenti, hogy a kormány amit, akkor azt jelenti, hogy nincs hatalma. Ha nincs hatalma, akkor amit, állítván, hogy az ország vele tart, csak őt akarja, csak őt követi. Egy kormánynak ma uralkodnia is kell, ez pedig még kormányozni sem tud. Ha az, a­mi történik az ország akarata, akkor az ország a kormány ellen nyilatkozik. Ha a kor­mány hajlandó tovább verzére maradni egy tábornak, mely nem engedelmeskedik neki s Ha nincs tekintélye és nincs ereje érvényt szerezni saját felfogásának s főképpen a törvénynek, ak­kor nem kormány, hanem csak botránykő a­ ki­bontakozás útján. A régi képviselőházat akarják egybehívni, a­kik a legalitás elvetett útjára vezetnék vissza a nemzetet. Érvénytelen mindaz, a­mi október 31-ike után történt, így kerülünk vissza a régi képviselőházhoz. Csakhogy ezen az úton nem­csak a régi képviselőházhoz kerülnénk vissza, hanem minden egyébhez is, a­mit az októberi forradalom törvénytelensége feldúlt. Például a királysághoz is. Ha a képviselőházat elismerjük létezőnek, akkor a királyságot is el kell is­merni. Pedig ugy­e­bár, az nincsen, még ha törvénytelenül nincs is? A legalitással tehát óvatosabban kellene bánni. Ha a régi képviselő­házat akarják, ne firtassák a törvényességet. Elvégre forradalom volt és a forradalom mindig törvénytelen, ezért neveztetik forradalomnak. S egy eltörölt intézményt lehet ugyan vissza­állít­ani, de nem szükségképpen a törvényesség nevében. “ Lapunk mai száma S­zidat ! Chao Yadis? írta Károlyi Imre. 1918 január havában Az Újság hasábjain pellengérre állítottam Károlyi Mihályt, mint minden felelősségérzés és jóhiszeműség nélkül való politikai kalandort, a­ki az országot romlásba fogja dönteni Szavaid kiáltó szó maradt a pusztában. A tág lelkiismeretűek és könnyen megtéveszthető ostobák széles köreiből rekrutálódó tábora egyre növekedett addig, míg az októberi forradalomnak nevezett felfordulás és a vele járó hadseregfelbomlás be nem kö­vetkezett. Keserűen konstatálhatom,­hogy nincs ma már tisztességes és józan eszű ember az országban, a­kinek a magyar történelem ezen legförtelmesebb alakjáról más véleménye lenne, mint nekem már akkor volt. Kimondom, hogy most ismét meghagyja magát téveszteni az ország, egy ugyancsak min­den felelősségérzés nélkül való politikai kalandor által és bizonyos, hogy ismét elkésetten fognak az emberek nekem igazat adni. Friedrich István 1918 őszén felforgató for­radalmár, Bőhm Vilmos államtitkári kollégája és a rákövetkező nyáron már államfentartónak látszani akaró miniszter. Akkor a szabadkőmű­vesek oszlopos tagja, most katolikus vezérfi. Bőrét tehát gyorsan váltja. Kormányalakításának két eredendő bűne van: 1. Megalakult az entente-hatalm­ak helyes­lése nélkül, sőt ellenzése daczára és 2. azzal az óriási politikai erkölcstelen­séggel terhelten, hogy olyan párthoz tartozott ember áll az élén, a­mely pártnak legnagyobb részben írandó rovására az azóta ránkszakadt katasztrófáknak valóságos zuhataga. Másutt az ilyen katasztrófákat előidézők szégyenkezve el­bújnának és vezeklenének, itt elém­ásznak és honmento mezt öltenek magukra. A magyar nemzet pedig mindent bevesz és eltűr: Károlyi Mihály hazaáruló aknamun­káját és szubverzív propagandáját, groteszk ha­zugságait, — hogy milyen jó békét lesz ő képes kötni — ezek eredményét, az októberi forra­dalomnak nevezett pucsot, — Tisza Istvánnak alávaló meggyilkoltatását,­­ egy hitvány gaz­ember uralomra jutását és négy hónapos kor­mányzását, az országnak a bolsevikiek kezére játszását, ezeknek hónapokig tartó gazságait, a­nélkül hogy a nemzet saját erejéből le tudta volna őket rázni magáról, végül Friedrich Istvánnak bölcs és honmentő kormányát. Én úgy látom, hogy a magyar fajból végkép ki­veszett az önfentartási ösztön. Mik volnának egy tisztességes kormány­zatnak sürgős tennivalói? Lehetőleg az összes erők egyesítése az újra alkotó munkára, a­mely elé úgyis majdnem leküzdhetetlen akadályok tornyosulnak; az élelmezésről, a tüzelőanyagokról, a gyárak nyersanyagáról, munkaalkalomról való lehetőleg sürgős gondoskodás; a rendfentartás biztosítása; a pénzügyek rendezésére való előkészület; a bolsevista uralom bűnöseinek büntetése, higgadt, igazságos, józaneszű retorzió; a románokkal legalább is egy barátságos, becsületes modus vivendi létesítése; a nemzetgyűlési választások mielőbbi kérészi­­elvitele. Ilyen irányban tényleg működő kormányt a nagyhatalmak mielőbb elismernének, ha nem­ is mindjárt formálisan, de mindenesetre közvet­len érintkezésbe lépnének vele, rálépnének az elismertetés útjára és ezen keresztül végre vala­­hára a békekötés hajnalát látnánk derengeni. E helyett mit látunk: széjjelh­azást, marakodást, a viríbusi unitis ellenkezőjét; az újraalkotó munkára való előkészületnek még halvány nyomait sem; az élelmezés és fűtés csődjét, mely pár hó­napon belül — ha a dolgok így mennek tovább — olyan méretű lesz, hogy ezrek fognak éhen pusztulni és megfagyni; a­­minkaalkalom­nak egyre növekvő hiányát, főleg az ipari munkásságot illetőleg; pénzügyi rendezésre való előkészületnek nyomát sem, ellenben újonnan kibocsátott Friedrich-bankók­at; karhatalom szervezésének hiányát; rendfentartást a Dunántúlon kívül csakis a román hadseregparancsnokság jóvoltából; a bekövetkezhető anarchiának rémét; a retorziónak ötletszerűségét, egyéni túl­kapásokat, kisebb-nagyobb pogromokat, a szadista bolseviki fenevadak módszerére való ráduplázásokat, olyan eljárást, mely csakis a szélső felforgató elemek malmára hajthatja a, vizet és mesterséges »bolsevik-tenyésztésnek« volna nevezhető, legális alapon és formák között józan eszű és tisztességes gondolkozású emberek előtt is megnyugtatólag ható büntető ítéletek körüli érthetetlen késedelmességet, számos olyan egyén­nek büntetlenül hagyását, a­ki aktív szerepet játszott a kommunizmus orgiáiban; a román hadseregparancsnoksággal örökös kolliziót, a barátságos modus vivendi létesíté­sének bűnös elmulasztását, a választásoknak beharangozását — meg­­tarthatóságát azonban nem;­­ az elismertetést beígérő folytonos hazudo­­­zást, elismertetést azonban nem. Mindezt látjuk és e —­haladunk az enyészet felé. Budapest, 1919 szeptember hó 27-én.

Next