Az Ujság, 1919. december (17. évfolyam, 170-195. szám)

1919-12-02 / 170. szám

m 9 V Bufflfflf s&­­1019.^ Egész évre _ ... 220 K — » Félévre 110 » ■— » Negyedévre _ 56 » — » Egy hóra ...... 20 » — « Egyes szám k­*. Budapesten, vidé­ken és a pályaudvarokon Sü fillér. Mecpjelen hétfő kivételével minden na-... ünnep után is. •% XVII. ÚT 9. szám. Budapest, Rákóczi-út 54. ss. Telefon: József 13-35, József 122-50 KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi­ út 54. sz. Telefon: József 16-26, József 122-53 FIÓKKI­ADÓHIVATAL: Budapest, Erzsébet­ körút 43. ®®gedem. ROVÁS.' / A m­é r s­é kelt 14faj­t­a amaknak mos!: egyet­­len nagy kézsességüik van : mérsékelteknek­­ kell fejöjtunk. Akármi történik, a­mi nem felel®, meg a konc­entráczió szellemének és hivatá­sának, a magunk részéről a fejhez tartjuk magunkat, nem a tagokhoz, még kevésbé a tyúkszemekhez és vimmerlikhez. Huszár Ká­roly a miniszterelnök s a­mit ő mond és ő tesz, ezt tartjuk komolynak és illetékesnek. Az ő magatartása pedig igenis megfelel min­denben annak, a­mit a kormány elismerésé­nek föltételéül szabott az entente. Az entente, a külföld, a béke, s nekünk most ez fonto­sabb minden belügynél. S rosszul teszi, a­ki rekriminálással magyar részről bizonyítéko­­kat gyárt az ententén­ak a mellett, hogy nem vagyunk kvalifikáltak a velünk való­ tárgya­lásra. Ha mások nem tartják elég fontosnak azt a szempontot, hogy ne csináljanak ártal­mas dolgokat, a mérsékeltek kötelessége min­den oldalon, hogy akár le is tagadják, a­mi történt. * *:/. Hasznos volt Rubinek Gyula miniszter kecskeméti kijelentése a magyar integritás­ról. Amúgy nyersen úgy hangzik, mintha ragaszkodásunk hazánk ősi határaihoz élére állítaná a Velünk kötendő békét. Sajnos,a legteljesebb ragaszkodásunk Magyarország integritásához is kénytelen leszámolni azzal, hogy a békefeltételekben, melyeket ránk dik­tálnak, nem kapjuk meg igazunkat. Le kell számolnunk azzal, hogy ez az eszme nem ér­vényesül a béke aláírásával. Viszont a kül­földnek is jól tudnia, hogy a béke aláírásá­val ez az eszme nem is bukott el. Mi a béke feltételeit becsületesen be fogjuk tartani s régi határainkat azért mégis helyreállítjuk’. Nem is mi, hanem a történelem, nem is a történelem, hanem a létezés természetes tör­vénye, mely mindig azt hozza létre, a mi ter­mészeti igazság és semmit sem tilt meg, a mi nem az.* A két kisgazdapárt egyesülése, úgy lát­szik, kifakasztotta a magyar politikának egy lappangó kelését, melyet kezdettől fogva mindenki érzett, de azt hitte, hogy ha hall­gat róla, akkor nincs is. A sok keresztény egyesülés, középpárt, balpárt-tömörítés csak úgy verbuválja az embereket, pedig a töme­gek alján mégis csak ott lappang a szoc­iális választóvonal. A kisgazdák veszekedése le­vezette ezt az ellentétet, majd tolják két­felől a két szekeret, de maguk lemaradnak róluk. Az egyesülésük pedig kipattantja az igazi szembenállásokat: a kisgazdákét és az urakét. Ha a kisgazdák urakra szavaznak, nem lehetnek elég sokan, de ha önmagukra szavaznak az urak ellen, nem lehetnek elég kevesen. A mandátumveszedelem lekop­­pasztja az urakról a demokrata mázt. A pa­raszt válaszszon, de urat, különben második proletárdiktatúráról van szó. Persze, hogy így van, de ezt az általános titkos és nőkre is kiterjedő választójog megadásánál kellett volna meggondolni, a­melynél csak arra gon­doltak, hogy ez nekik lesz jó, a­rák­fas Rsmama. Irta Béla kolozstéregyetem­i tanár. Romárpitf­ jóformán teljesen őstermelő jel­­legüáthmi. Természetes tehát, hogy belső po­­­dlimai helyzetének szilárdságát és külső poli­tikai súlyát végeredményben agrárviszonyainak alakulása dönti el. E tekintetben Románia mai állapota nem valami kedvező. Földbirtokmeg­oszlása egyenesen a legegészségtelenebb vala­mennyi európai államé között. A nagybirtok és — a mi még rosszabb —­ a nagybérlet a leg­szélsőségesebb tulságba megy ott. Földjének majdnem kétötöde 1563 nagybirtokos kezében van s még ez évtized elején is­ valóságos föld­­bérlőtrösztök állottak fönn, a melyek minden földet birtokukba kerítettek egy-egy vidéken. Ezzel lehetetlenné tették a környékbeli pa­rasztságnak, hogy a neki föltétlenül szükséges földet (főként legelőt) mástól bérelhesse. Így pl. a Fischer testvérek kezében 1905-ben 159.000­­hektárt meghaladó terület volt. Ez a mono­­póliumos helyzet a földre ráutalt parasztságot teljesen kiszolgáltatta a nagybirtokosoknak és a nagybérlőknek. Az utóbbiak 40—70 lej bért is ki tudtak csikarni a paraszttól ugyanazért a földért, a­melynek hektárjáért ők 17­22 lejt fizettek. Ha pedig a paraszt a földbért munkájával törlesztette, addig nem takarít­halta bel'a maga termését, m­ig a főbérlőnek vagy a, tulaj­donosnak járó minden szolgáltatást nem tel­jesített. E miatt bizony nem egyszer ott lepte a hó a paraszt gabonáját a földön, sőt olyan eset is föl­t, —­éppen a parasztlázadás évébe irt, 1907 ben ■,a­hogy az előző évi termés még márcziusban is kint maradt. A nagybirtok és nagybérlet elhatalmasodásával szemben kevés a középbirtokos : nem is egészen 5000, a­mi a földbirtokosok 0,5%-ának felel meg. Ez a fölöttébb fontos és szükséges társadalmi réteg tehát még vékonyabb ott, mint nainálunk, a­hol a középbirtokosok száma 20.000-re (a földbirtokosok 0,8%-ára) tehető, pedig mi is joggal panaszoljuk föl és érezzük hiányát a falu társadalmának vezetésére hivatott érté­kes középbirtokos osztálynak. Ha még ehhez hozzáteszem, hogy a kisbirtokosoknak nem­csak száma nem elég nagy, de földjük területe is kevés : nem biztosítja megélhetésüket (a kis­­birtok átlagos nagysága 5,3 hektár, kisebb, mint bárhol másutt Európában, pedig, az ottani ex­­tenzív művelés éppen nagyobb területet követel meg egy-egy család létalapjául),s megérthet­jük a nép elégedetlenségét és az 1907. évi véres parasztlázadást. Tagadhatatlan, hogy ennek ha­tása alatt a liberális Sturdza-kormány az agrár­­reformok egész sorát indította meg, a­melyek kö­zül a legfont­osabbak a bérlőtröszt­ök megszünte­tésére, paraszttelephelyek létesítésére és e­­zéi­ből a kerületi, községi, iskolai és egyházi javak állami tulajdonba vételére irányulnak. Hogy minő erélylyel és eredménynyel hajtják végre a reformokat, arról ma még számot adni nem igen lehet. Az bizonyos, hogy az erdélyi oláh­­­ság földbirtokviszonyai kedvezőbbek, mint a Kárpátokon túli románokéi. A nagybirtok, a­mely Románia területének 3/5 részét fekszi meg, Erdélyben 18%-os aránynyal kénytelen beérni. Romániában a törpe- és kisbirtokosok legfeljebb a terület felét mondhatják maguké­nak, Erdélyben, a­hol majdnem minden oláh parasztnak van földje, 70% az övék. S jel­lemző, hogy nálunk a magyarok közül csak minden nyolc­adik embernek van földje, az »elnyomott« oláhok közül azonban minden hatodiknak, vagyis csaknem minden egyes családnak. A Romániáról tisztán román források (Creanga, Dobrogeana,Cherea, I­. Ionescu, Maltezianu) alapján adott elfogulatlanságra törekvő ismertetést a mai külpolitikai helyzet­ben talán nem érdekesség nélkül egészíti ki két másik, vele szomszédos Balkán államra : Bol­gárországra és Szerbiára való utalás. Mind­kettőben sokkal egészségesebb, sőt szinte ideális a bód­okmegoszlás. Bulgáriában a kisbirtoké :a terület 84%-a, sőt csupán a közepes nagyságms 5—­20 hektáros parasztbirtokoké is több mint­ fele, — 500 hektárnál nagyobb birtok mind­össze 91 van s a gazdaságok területének csak 2%-át foglalja el. Szerbiában meg össze-vissza 3 olyan magánföldbirtok van, a­melynek terü­lete meghaladja a 300 hektárt. Éppen ezért nem nagyon valószínű, hogy akár Bolgárorszá­got, akár Szerbiát agr­árforradalom rázhatná meg, vagy éppenséggel a bolsevizmus tartós gyökérverése fenyegetné. — Romániára nézve, a­hol a birtokmegoszlás monopolisztikus jellegű, túl sok a nagybirtok területe, igen erős vagy a legújabb időkig igen erős volt a, — ha jogilag nem is, — de tényleg jobbágysorban levő paraszt kihasználása, kevés és kisterületü a kisbirtok, — nem merném — legalább is pa­rasztlázadás tekintetében — ugyanezt állítani. Egészen külön dolog az erdélyi agrár­­reform. Ez persze nemcsak Erdélyre­ szorítko­zik, hanem Magyarországnak mindazokra a részeire is, a­melyeket a románok uralmuk alá kivonnak. Az ezt szabályozó bukaresti rendlettörvény­ nem annyira agrárpolitikai, mint inkább politikai c­élokat szolgál. Nem a népet akarja földhöz juttatni. Erre Erdélyben nincs is nagy szükség és nem is igen van meg a lehetőség. Hiszen Erdély, mint említettem, úgyis a kisbirtok hazája , sehol sincs Magyar­­országon annyi kisbirtok és olyan kevés nagy­birtok, mint éppen ott. És a­mi nagybirtok van is, annak is jórésze erdő, tehát a földosztásra alkalmatlan terület. Erre alkalmas föld bőven kínálkozik magában Romániában, a­hol csak az 500 hektárnál nagyobb terjedelmű birtokok területe meghaladja a három millió hektárt s a Duna,vidék mély síkjának már megkezdett ármentesítése is vagy egy millió hektár ter­mékeny földet­ tesz gyümölcsözővé „Uj-Dob­rudzsái” néven. Az erdélyi agráreform czélja egyenesen az erdélyi magyarság birtokból ki­­forgatása. Ez világos egyrészt a törvénynek abból a — nemzetközi joggal nem egészen összeférő — parancsából, hogy az idegen állam­polgárok ingatlanai kisajátíthatnak. Nem tesz különbséget sem a birtok nagysága, sem az, hogy valaki idegen állampolgárnak született, vagy csak később vált azzá. Ehhez már most csak egy honossági törvény kell, a­mely pl. azt mondja ki, hogy a­ki az esküt Nagyromá­­niára le nem teszi, idegen állampolgárnak te­kintendő, s nyitva áll az út az esküt megta­gadó erdélyi magyar­ság deposszerálására. De ezt nem tekintve is, az erdélyi magyarság ellen irányul a törvény éle. Mert­ mit tesz meg a kisajátításnál birtokmaximumnak ? Elvben 500 holdat, de le lehet menni 200, sőt ha szük­séges 50 holdig, bérbeadott birtokoknál 30 holdig, városok határában 10 holdig. Már most, ha tudjuk, hogy az 50 holdasnál na­gyobb birtokosok 62%-a, a 200- 1000 holdas középbirtokosok négyötöde, a nagybirtoko­soknak pedig kilencztizede magyar, tisztában lehetünk vele, hogy e törvény, hia végrehajtják,, a halálharangot kondit­ja meg az erdélyi ma­­j­gyar birtokosok feje fölött.­ Lapunk mai száma 10 oldal. — Egyes példány ára 80 fillér.

Next