Az Ujság, 1920. február (18. évfolyam, 28-52. szám)
1920-02-04 / 30. szám
* — Ahatatlanok. Jelentettük, hogy Károlyi Mihály gróf hosszabb ancvenezián „tisztelgett44 Massaryk cseh köztársasági elnöknél. Hogy mit akart a magyarok „barátjától4*, most deritik ki a prágai lapok. Arra kérte a számkivetett Massaryk elnököt, hogy járja ki Wil- Bonnál, hogy Károlyi, Hock János és néhány hívüli, beutazási engedélyt kapjanak Amerikába, amit eddig mindig megtagadtak tőlük. — A szegedi rendőrnap eredménye. Szegedről jelentik: A szegedi rendőrnapon gyűjtésből és a tenkezőbizottsághoz, közvetlenül juttatott adományokka körülbelül 200.000 korona folyt be. Az üzletek zárórája. A Magyar Kereskedők Egyesülete Kan Gottlobhoz, a szénügyek kormánybiztosához azzal a kéréssel fordult, hogy a hosszabb nappalokra való tekintettel az eddigi 4 órai üzleti zárórát február hónapban 5 óráig, márczius elsejétől kezdve pedig délutáni óráig hosszabbítsa meg. Az egyesület ezt a kérelmet a kereskedelemügyi miniszternek is előterjesztette. *— TAftyÖB. Ez a rövidített név, att melylyel a nyilvánosság ezentúl sűrűn fog találkozni, a "Tanácsköztársaság Történeti Adatait Gyűjtő Országos Bizottságot jelzi, a mely minisztertanácsi határozat alapján azzal a rendeltetéssel alakult meg nemrégen, hogy rendszeresen összegyűjtse a bolsevik rémuralom történetére vonatkozó hiteles adatokat. Az országos bizottság nemrég megalakult. A belügyminiszter a bizottság elnökévé Csánky Belső dr. helyettes , államtitkárt, az országos levéltár főigazgatóját, a közismert történetírót, előadójává pedig Ilonvay Bálint dr. miniszteri tanácsost nevezte ki. A belügyminiszter körrendeletben utasította a törvényhatóságokat, hogy az országos bizottság irányítása mellett vonja be, a munkálatokba az ottani közhatóságokat, testületeket és az erre hivatott magánegyéneket. — Kun Béla cikkezik, Lukács György lapot szerkeszt Bécsben. Bisból jelenti Az Újság szerkesztősége . Pár nap óta a kommunista propaganda újra erősebb lett. Új lapot, is adnak ki Kommunismus czimen és ennek egyik száma Kun Bélától közöl czikket. Magyar lapot is adnak ki a bécsi kommunisták. Vörös Újság a fenne. Lukács György dr. szerkeszti a volt Vörös Újság néhány munkatársával. Bálint, Kunfi és Rónai távol állnak az agitációtól, sőt elítélik Lukács politikáját és propagandatevékenységét. Néhány nappal ezelőtt Böhm, Kunfi és Rónai értekezletet tartottak, amelyen elhatározták, hogy nyilvánosan álást foglalnak Lukács politikája ellen. — Amerikának szüksége van a bevándorlásra. Amerikából Baselen át érkezett jelentések szerint a legkiválóbb nagyiparosok és pénzemberek közül négyszázan nyilatkozatot tesznek közzé, amelyben kifejtik az Egyesült Államokba való kivándorlásszükségességét, minthogy képzett ramkusok után jelentéke- snyen fokozódik a kereslet. — A fodrászok vasárnapi munkaszünte. A budapesti borbély-, fodrász- és parófiatészítő-ipartferület panaszt tett a főkapitányságon, hogy a vasárnapi munkaszünet alkalmával kaszinókban, kávéházakban és fürdőkben alkalmazott fodrászok és borbélyok közönségei kiszolgálják. A főkapitány ma rendeletet adott ki, mely szerint a közönség kiszolgálása a vasárnapi munkaszünet alkalmával a fentemlített helyiségekben is tilos, ez alól egyedül a kaszinók képeznek kivételt, ha a kiszolgálás díjtalan. — Repülők katasztrófája. Berlinből táviratozzák. Dessart város közelében ma este egy repülőgép nagy magasságból lezuhant. Négyen , ültek a repülőgépen, kik mind szörnyet haltak. — Megdrágul a burgonya. A kormány a burgonyára rendkívül magas prémiumot tűzött ki oly czélból, hogy a lakosság burgonyaellátását biztosítsa. Emiatt azonban kénytelen volt a burgonya árát felemelni. Az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság ankétet tartott ebben az ügyben, amelyen megjelent a közélelmezési minisztérium és a főváros képviselője,valamint a Burgonyaközpont igazgatója. A burgonya árát a következőkben állapították meg: Nagybani ára, Budapesten métermázsánként 340 korona, Budapest környékén 348 korona, kicsinyben 3 ára métermázsánként Budapesten 390 korona, környékén 400 korona. A felemelt ár a holnapi napon lép életbe. — Keresett orosz fogoly. A Vöröskereszt nemzetközi bizottsága (IV., Mária Valéria u. 1.) keresi Rabolom Kapiton volt orosz hadifoglyot, ki az első forradalom kitörése előtt a budapesti gázgyárban dolgozott. .. ■ — Halálozás. Medveczky Gyulát, a nemzeti kisebb ■ hegek minisztériumának fiatalon elhunyt osztálytanácsosát, kartárjainak és barátainak meleg részvéte kísérte utolsó útjára. A távollévő minisztert és államtitkárt, a temetésen Jiacsanovszky József helyettes államtitkár képviselte, a minisztérium tisztviselőkara pedig testületileg jelent meg. A sírnál a magyar-rutén politikai párt nevében Prodán János miniszteri osztálytanácsos, ügyvezetőnek méltatta az elhunytnak a magyar-rutén pártban a területi integritásért folyó nagy küzdelemben teljesített nagyértékű hazafias munkálkodását és tolmácsolta a szerbek általmegszállt területen élő családja iránt érzett őszinte részvétet. Véletlenül megmérgezte a cselédje. Vosenberger Salamon pékmester betegen feküdt Rózsa utcza 19. szám alatti lakásán. Cselédjétől ma délután hashajtót kért, ez azonban tévedésből formatint adott a betegnek. Mire a mentők megérkeztek, Rosenber Ker már halott volt. — Új hadifogoly-bélyegek. A kereskedelemügyi miniszter a hadifoglyok felsegélyezésére postabélyegeket bocsát ki. A postabélyegeket negyven-hatvan filléres és egy korona névértékkel egy, kettő és öt korona felül fizetéssel hozzák forgalomba. A bélyegek rajzait Helbing Ferencz tanár készítette. Az egyik rajzon e szibériaihómezőben bolyongó alak berni az utat hazafelé, a másik bélyegrajz fogolytáborban drótkerítésmögött magyarokat ábrázol, a harmadik bélyegen látható, miként, fogadja családja a hazatérő hadifoglyot. A kibocsátandó bélyegek okmánybélyeg nagyságúak lesznek és minden egyes darabon a felülfizetési összeg, valamint Segítsd haza véreinket!“ felírás van feltüntetve. A bélyegekből legfeljebb másfél millió sorozatot bocsátanak ki és előreláthatólag márczius elején hozzák forgalomba. Öngyilkosság. A Rákóczi-út ftí. számúház . III. emeletéről az udvarra ugrott Arany Vendel harminckét éves szabósegéd és meghalt. — Viselt férfiruhát, szőnyeget legmagasabb árban veszek, hívásra jövök. Pottenberg, Király u. 40. Telefon 63—24. : % AZ ÚJSÁG Szerda, 1926 február SZÍNHÁZ, zene * Hangversenyek. Sándor Erzsi kamaraénekesnő és Rózsa, Lajos tegnapelőtt viharos sikerrel hangversenyeztek a Zeneakadémián. A nagyszerű művésznő kristályosan csengő orgánuma, felülmúlhatatlan technikai tudása, finom előadása már régen érvényesült oly tökéletesen, mint ezúttal. Műsora mindenszámát dörgő tapsok kísérték ismétléseket és ráadásokat kérve. Rózsa Lajos szintén alaposan kivette részét az ünneplésből. Kamarazene-estet rendeztek ma a Zeneakadémián Dolmány Ernő, Báró Emil, Danzinger Antal, Szerémi Gusztáv, Novacek Károly, Schraitz Róbert, Lutz Lambert, Romagnoli Ferencz, Veischendorff Henrik és Dámit András. Saint- Saens és Beethoven heteseit, köztik predig Dohnányi első művét, a fiatal alkotó erőtől duzzadó zongoraötöst szólaltatták meg élvezet keltően. A közönség meleg tapsokkal ünnepelte az előadókat. Az Operában, ma este a Magyar Úszó Szövetség rendezett hangversenyt, az estét hősi halált halt úszóink emlékezetének szentelve. Ragyogó külsőségek között élvezte végig az előkelő közönség József királyi herczeggel és Auguszta herczegasszonynyal az élén a műsort, melynek keretében megjelent előttünk szinte művészvilágunk minden kitűnősége. Ábrányi Emil bevezetője után Liudanovics Mária, Szemere, Székelyhidy, Sándor Erzsi, a két Morshammer fivér, Jászai Mari, Koncz János, Burián Károly, ifj. Ábrányi Emil és Kerner István léptek sorjában a rivalda lámpái elé. E fényes nevek után az est művészi tartalmáról írva, csak szavakat fecsérelnénk. s* A Szrelem vására holnap, szerdán, husonötodszor kerül színre a Vígszínházban, amelynek fennállása óta egyik legnagyobb sikere. Az előadásokra már egy héttel előre kelnek el a jegyek ehhez a szenzácziós újdonsághoz. * A Pünkösdi rózsa minden este színre kerül e héten Péchy Erzsivel, Galetta Berenczével és Magazinér Erzsivel a főszerepekben. Vasárnap délutánra A gésák van ,kitűzve Balogh Bitekével és Varga Irmával. * A Télikert operaelőadásai. Minden várakozáson felül óriási sikert, aratott a Télikert februári műsora, amelynek főattrakcziója, a ..Marijana 44 czímű egyfelvonásos opera s amelyet Szende Ferencz, Fodor Aranka és Hegyi Rózsi vittek nagy sikerre. A rendkívüli érdekes szövegű és csodálatos szép zenéjű kis opera kétségtelenül a szezon legsikeresebb darabjai közé számítható. A műsor többi része különösen Szőke Szakáll rendkívül mulatságos új darabja a főszerepekben a szerzővel, Tisza Karola, Antal Erzsi, Simai, Stella Gyula és Ligetivel olyan frenetikus, kacangó és tapsvihart váltott ki, amelyet, még sose hallottunk. Tekintettel arra, hogy a jegyek legnagyobb része elővételben kelt el, a pénztől 10 napra árusítja előre a jegyeket. ■ * Heltai Jenő: A 111-es czímű szenzációs regénye filmen páratlan sikert arat a Mozgókép Otthonban. 4,as 7 és 9 órakor kezdődnek az előadások. • Délután! operaelőadás. Vasárnap, február 8-án, délután 3 órakor olcsó helyáru előadás lesz a Télikertben. Ezen az előadáson a „Marijana44 czimű opera is műsorra kerül. Jegyek már kaphatók, i * Burián ária estje ma fél 7 órakor a Zeneakadémiában. Mesterdíjánok, Lohengrin, Bajazzók, Tosca stb. Jegyek Bárdnál. (Lyra.) A CSÜTÖRTÖKI ELŐADÁSOK: M. Nemien Opera: Szöktetik a szertlyból (6). Nemzeti Színház : A velenczei kalmár (6). Vígszínház: Szerelem vására (6). Király Színház: János vitéz 01,7). Magyar Szintjéi: A sasfiók (6). Várósi Színház: Százszorszép (6). Belvárosi Színház: Három csésze tea (7,7). Madách-Színház : Veszedelmes ember (7,7). Andrássy-úti Színház: II. műsor (7,7). Rava-Színház: (Szerecsen-u. 85.) A pünkösdi rózsa (8). Dunaparti Színház: Erdély, Hallatlan skandalum, Szerenád (8). Télikert: »31aritana« opera, és varieté-műsor (7). Apolló-Kabaré: Előadás kezdete 7,7-kor. Royal-Apolló: Az Isten ostora. A desperado (4, 6 és 8). Mozgókép-Otthon: Heltai Jenő regénye a lil-es filmen. 94, VIT,91, Omnia: A nők rabszolgái, Az örvény. (4, 7,6, 7, 7,9) HETI MŰSOR. Magyar Nemzeti Operaház. Csütörtök: Pillangó kisasszony. Péntek: A bibliés ember. Szombat: A cremonai hegedűs, Donna Anna és Utolsó álom. Vasárnap: Bohémélet. Nemzeti Színház. Csütörtök: Csalódások. Péntek: A fekete lovas. Szombat: A peleske nótárius. Vasárnap d. u.: Himfi dalai, este: Csalódások. Vigazinhás: Csütörtök: A zsiba. péntek: Szerelem vására. Szombat,: A zsába. Vasárnap d. u. Vengerkák ; este: Szerelem vására. Magyar Színház: Csütörtök, péntek és vasárnap p tűzpróba. Szombat: A kis lord. Vasárnap d. u.: Éjjeli menedékhely. Király Színház: Egész héten minden este: János vitéz. Vasárnap d. u.: A farsang tündére. Városi Színház. Csütörtök: Carmen. Péntek, szombat: Ezüst sirály. Vasárnap d. u.: Százszorszép, este : Ezüst sirály. Belvárosi Színház: Egész héten minden este: Három csésze tea. Vasárnap d. u.:ferike. Madách Színház: Csütörtök: Veszedelmes ember. Péntek d. u.: Gyermekelőadás; este: Veszedelmes ember. Szombat d. u.: Gyermekelőadás; este: Veszedelmes ember. Vasárnap d. u.: Az erősebb és Júlia kisasszony; d. u.: Gyermekelőadás; este: Veszedelmes ember. Dunaparti Színház - Minden este és vasárnap délután: Erdély, Hallatlan skandalum, Szerenád, A Vangel úrnője. Andráneyuti Színház: Új műsor. Arva-Színház: Egész hónapban minden este fél 7 órakor a Pünkösdi rózsa. Vasárnap délután 3 órakor mérsékelt helyáru előadás. Tűrkert: Egész héten a Marijana- opera és varieté-műsor. Nyilt-tér. E rovatra a foglaltakért nem vállal felelősséget a szerkesztőség Áthelyeztük! papirnagykereskedésünket Vd., Nagy a ló fa-utcza 13. szám alól IV.Magyar* u. 3. alá Tuchmann és Klein Ugyanott Ua szupersörzacskók kaphatók. Lakására ionok - -SALGÓ, Hajót-ucza 15. I. tm. A. Telefon 77—32-Braun Testvérek R*~T. Budapest. — — — ,rr Alap. 1839. eOGNMesas. mindeneit Kaphatók, 1254 Eladom porosaszőnyegeimet! Ebédlőszönyeg, remek darab, 14 □. Divánátvető, összekötő szönyegek, összes képeimet Mednyánszky, Visváry, Harry stb. hírneves festőktől. Megtekinthető szerdán, csütörtökön egész nap Király utcza 49. Fnehs fogásznál. SÜRGŐS megbízásom van ! BRILIÁNST, GYÖNGYÖKET hihetetlen magié áron venni. Aranyat, platMetnát 85-450 K-ig. SS ékszerész, Budapest, VIII., Képszinház-utcza 7. szám. Hivfcsra házhoz jövök. Telefon: József 42—29. sz. FŐVÁROS. (Aláírási felhívás a főváros kölcsönére. A kibocsátásra kerülő 1920. évi 4 és fél százalékos adómentes törlesztéses Budapest fővárosi kölcsön 200 millió korona névértékkel nyilvános aláírásra bocsáttatik. Az aláírás 1920. évit február hó 4-től 7-ig bezárólag valamennyi fővárosi pénzintézetnél és ezek összes fiókjainál eszközölhető. Az aláírásra nézve e feltételek állapíttatnak meg: Az aláírási ár 94 százaléka az aláírt, összeg 10 százaléka leteendő készpénzben vagy értékpapírokban. Amennyiben az aláíró jegyzékére jutott kötvényeket nem egyszerre a teljes ellenérték lefizetése ellenében veszi át, úgy köteles az ellenérték 50 százalékát .1920 február 9-én és 50 százalékát legkésőbb 1920 márczius 7-én, 1920 február 1-től az átvételi napig járó 4 és fél százalékos szelvénykamattal kiegyenlíteni. 10.000 koronáig terjedő összegek 1920. február 19-ig osztatlanul fizetendők meg, Kötvényeknek kézizálogul való lekötése ellen nőben a jegybank szabályzataiban előírt feltételeken kölcsönt nyújt.