Az Ujság, 1920. március (18. évfolyam, 53-78. szám)
1920-03-26 / 74. szám
Az entente fél a békeszerződés megváltoztatásától. (Konfliktus,kilátások. — Ujabb magyar panaszok az atroczitások miatt. — A Bánátot még nem kapta meg Románia.} A magyar békéről kolportált hírek egymást cáfolják meg. Tényképpen megállapítható, hogy egyes entente-hatalmaknál igen erős revíziós mozgalom észlelhető. Ennek ellenére sincs nagy remény arra, hogy a határok kérdésében változtatás történjen. Mint az Újságértesült, az entente-hatalmak tartanak tőle, hogy ha az egyes megszálló csapatokat a magukénak hitt területekről kiparancsolnák, esetleges fegyveres konfliktus veszedelmét idéznék föl. Ezt pedig az entente a mostani nehéz helyzetben nem szívesen kockáztatná meg. (Magyarország újból tiltakozik az atrocitások ellen.) Neuilly, márczius 25. (Szikratávirat.) A magyar békeküldöttség a békeértekezletnek újabb jegyzéket nyújtott át azokról az atroezi- tásókról és elnyomási kísérletekről, amelyek a megszállott területen állandóan megismétlődnek. A jegyzék rámutat arra, hogy noha mind a mai napig nem hallgatták meg azt a kérésünket, hogy ezekre a területekre ellenőrző bizottságot küldjenek, mégis az emberiséggel szemben tartozó kötelességünknek ismerjük, hogy ezt a kérésünket benyújtsuk és reméljük, hogy azt sürgősen teljesíteni fogják. (Nemzetközi vizit a Fekete-tengerig.) • London, márczius 24. Az Exchange Telesgraph szerint Troubridge tengernagy, a Nemzetközi Dunabizottság elnöke, aki ez idő szerint inspekcziós uton van, odanyilatkozott, hogy a dunabizottság czélja nemzetközi viziutat teremteni, amely a középeurópai államoknak lehetővé teszi, hogy a Fekete-tengerig szabad kereskedelmet folytassanak. A fennálló hajóstársaságok jogaival kapcsolatos vitás kérdéseket valószínűleg amerikai döntőbíróság elé terjesztik megoldás végett. (Anglia befolyásolni akarja a dunai hajózást.) 'Srécg, márczius 25. (Magyar Távirati Iroda magánjelentése.) A Neue Freie Presse Írja: Az angol hajósvállalatok körében, hír szerint, azzal a kérdéssel foglalkoznak most, hogyan befolyásolhatná Anglia a dunai hajózást. ADunagőzhajózási Társaság bécsi telepeit nemrégen megtekintette egy bizottság, amely innen Budapestre utazott, ahonnan dolga végeztével továbbutazik Belgrádba. (Megcáfolják a Bánát Romániához ítéltetését.) Bécs, márczius 25. A horvát-szerb-szlovén királyság diplomácziai képviselete fölhatalmazást kapott arra, hogy a román sajtóirodának azt a terét, mely szerint a legfőbb tanács a Bánát kérdésében Románia javára döntött és , hogy a Maros torkolata, továbbá Versecz és fehér templom városa Romániáé lesz, mint teljesen alaptalant, a leghatározottabban megcáfolja. (A hadifoglyok ügye.) Neuilly, márczius 24. (Szikratávirat.) A magyar békeküldöttség többszöri sürgetés után most felhívást kapott arra, hogy képviseltesse magát a hadifoglyok hazaszállítása ügyében tartandó tárgyaláson. Megbizottaink: Khelmer Sándor alezredes, Walter Emil tanár esős és Csáki István gróf követségi attasé , holnap a külügyminisztériumba mennek, ahol a francziák képviselőivel tárgyalni fogak a hadifoglyok hazaszállítására vonatkozó fegyezmény megkötéséről.. Péntek 1920 márczius 26. AZ ÚJSÁG 3 költő volt és az író-vendégnek ő mutathatja meg legjobban a város nevezetességeit. Pergett a varrógép, külön lokomotivan száguldott be az osztálymérnök Szatmárra az asszonyok megbízásából a nemzetiszinti szalagokért, még a nagymamák is elővették régen elzárt emlékkönyvüket, hogy az író beleírja a nevét Teleki Sándor gróf, az utolsó nagybányai híressége Titán — Ünnep volt s bort ittak a bornemisszák. A magyar kultúra, az irodalom jött el a városba. Égry Mihály, a városi főjegyző, nyomban elnevezett egy utczát és egy pecsenyét a vendégről. Az aranytermő hegyekben visszhangzott a szellemek kár dala, a földalatti kincs a tengeren túlról idecsalogatta a tőzséreket, míg Nagybányán a városi vigadóban egy költő verseit hallgatta az elámult közönség, mert az aranykeresés vad oláhnak vagy ángliusnak való. Vájjon mit csinálnak most szegény Nagybányám, mikor mindent elvettek tőlük, a miért eddig éltek? Krúdy Gyula: Anglia nem lép fel a kommunisták érdekében. (Kérdések az angol alsóházban. — A magyar vádak jogi alapon nyugszanak. — „A gazemberek szovjetje.") Paris, márczius 25. (Szikratávirat.) Az angol alsóház hétfői ülésén Holmsworth külügyi alállamtitkár egy hozzá intézett interpellálczióra a következő kijelentéseket tette: — A szovjet uralom alatt Magyarországon nem voltak rendes miniszterek. A közigazgatásr úgynevezett népbiztosok intézték, akiknek száma körülbelül ötvenre rúgott. Angolország budapesti főmegbizottjának jelentése szerint a népbiztosok túlnyomó része elmenekült, a Magyarországon maradt 14 népbiztos fogságban van. Az eljárás folyik ellenük gyilkosság, pénzhamisítás, rablás, lázadás, erkölcstelen tanúk hirdetése és más vádak alapján. A vád minden egyes esetben más és más, a szerint, hogy az illető népbiztos mit követett el Valamennyit vádolják azonban pénzhamisítással és budapesti értesülésünk szerint ez amid megáll és jogi alapon nyugszik. Budapesti, főmegbizottaknak nem tartozik hatáskörébe az, hogy beleavatkozzék a bírói eljárás rendes menetébe, sőt a magyar alkotmány a magyar kormányt is eltiltja attól, hogy az igazságszolgálttásba közvetlenül belenyúljon. Kenworthy képviselő kérdi a kormányt, várjon Kun Béla idejében a szövetségeseknek Budapesten működő megbízottai nem léptek-e sikerrel közbe az akkori ítéletek mérséklése érdekében és várjon Angolországnak magyarországi megbízottja nem léphetne-e fel erélyesebben annak a kormánynak ténykedéseivel szemben, melynek megalakításáért mi, angolok, vagyunk felelősek? Harmsworth alállamtitkár: Azt hiszem, a tisztelt képviselő úr kérdésének első fele helyes, kérdésének második részére azonban nem mondhatok mást, mint amit az előbb mondottam. Kenworthy: Kérdem a miniszterelnök úrtól, akihez tulajdonképpen interpellációm szól, hogy nem lehetne-e valamit tenni azoknak az embereknek megmentése érdekében, akik ellen a mostani ítéletek szólnak? Lloyd George miniszterelnök erre a kérdésre nem ad választ. Kenworthy képviselő kérdi azután, vájjon a szibériai magyar hadifoglyok hazaszállítása érdekében történtek-e további lépések és vájjon a legfelsőbb tanács küld-e segítséget ezeknek a szerencsétleneknek arra az időre is, amíg a behajózásra várnak. Harmsworth alállamtitkár kijelenti, hogy ír hadifoglyok hazaszállításának és támogatásának ügyét a népszövetség vette a kezébe és az angol kormány a maga részéről minden tőle telhető támogatást meg fog szerezni, mihelyt a népszövetség konkrét javaslatokat tesz. A Morning Post Harmsworth alállamtitkárnak a volt magyar szovjetekre vonatkozó válaszát ezen a címen közli: „A gazemberek szovjetje“. Menekült közszolgálati alkalmazottak visszatelepítése. — A legsürgősebb tennivaló. — A alábbi sorokat kaptuk : Méltóztassék Az Újság tisztviselőmentő mozgalmának keretében helyet adni a legégetőbb teendő soronkivüli tárgyalásának, annak,hogy miként történjék a „menekült" közszolgálati alkalmazottaik súlyos helyzetének mielőbbiszanálása? Macskakörmök közé tettem a „menekült" szót, mert fölötte elasztikus, s ezért minden kétséget kizáró meghatározásra szorul. Úgy áll ugyanis a dolog, hogy a lezajlott esztendőben menekülés czímén igen számos tisztviselő helyezkedett el a szűkebb Magyarország területén a megszállott perifériákról. Különösen a kommün kritikátlan adminisztrácziója és gazdálkodása „osztott be“ e czímén mindenkit, aki a legtöbbször teljesen ötletszerűen jelentkezett itt. .Távol áll tőlem még a gondolata is annak, hogy az idegen uralom elől bármi okon menekült kartársaink e kétségkívül hazafias 'tényét birálgassam. A kitől hűségesküt követeltek a bitorlók, — nem csodálom — ha egész vére tiltakozott, ellene és inkább elment a bizonytalan-* ságba vagy — ha úgy lehetett — a szűkebb hazának mindenkor több jogbiztonságot nyújtó otthonába. Ámde a fölös létszám, melyet itt akaratlan teremtettek, semmiképpen sem jelentheti azt, hogy ezzel mi lettünk itt feleslegesekké, kiknek állandó állomáshelyünk van e megcsonkított állam területén. Épp ezért,,, a szerzett jogok épségben tartásának érdekében — de a menekültek bizonyaian helyzete megszüntetésének mindenekfölött való elvéért is, a legsürgősebb kormányteendőnek vélem, hogy menekült kartársaink visszatelepítése érdekében az újonnan alakult államokkal az érintkezés mielőbb fölvétessék. Egyenesen magyar állami érdeknek, másrészt fontos tisztviselői gazdasági szempontnak tartom, hogy a megszállott területek alkalmazottai régi állomáshelyükön folytassák életüket és tevékenységüket, hogy ottmaradjanak a nélkülük még nagyobb árvaságra jutott fajtestvéreink közigazgatási és gazdasági létérdekeinek továbbvitelére. És a mi első pillanatra hangzatos szólamnak tűnik talán, ám világítsa meg egy-két hozzám eljutott szavahihető közlés a megszállott perifériák hivatali életéből. A Bácska székhelyén, Zomborbam — írja egyik barátom — az a helyzet, hogy a bíróságok és a tanárok egy részének kivételével, a szerb uralom alatt is a helyünkön maradtunk kényszerűségből. Fogadalmat kellett , ugyan tennünk arra, hogy tisztünkben a fennálló törvényekhez híven járunk el, de magyarul fogalmazunk, levelezünk, intézkedünk mindmáig, csak szerbül is tudó tisztviselőt tettek minden ügyosztályba, a szerb nyelvre, ülteti át a mi fogalmazványainkat. .kiadmányozás esélyára. Egyébként a békeszerződésre bízzák a szerb hatóságok a tisztviselőkérdés végleges rendezését, melynek — úgy mondják — föltétlen diszponálnia kell „az elvett területek alkalmazottainak ottani elhelyezéséről". Szlovenszkóban, — írja egy másik kortársam — ha kevésbé liberális is az irányzat, a politikailag exponáltakon kívül mégis elhelyezkedett számos közszolgálati alkalmazott. Itt forszírozzák ugyan az államnyelvvé deklarált cseh nyelv tudását, vagy legalább is egykét évhez kötött elsajátítását, de számot vetnek az anyaországhoz mind hangosabban ragaszkodó tót lakosság hangulatával is, mely régi, kipróbált magyar tisztviselőit kívánja vissza. Pozsony, Léva, Beszterczebánya kényszer kelletlen itt maradt és elhelyezkedett magyar tisztviselői a bizonyságtevői, hogy a közhangulat türelemre szorítja a cseh-szlovák köztársaságot. Ilyen előjelek mellett elérkezettnek, sőt elodázhatatlannak vélem a menekült tisztviselők visszatelepítésének az anyaországot tehermentesítő akcióját. Csak ennek valóra váltása után nyerhet tiszta képet a kormány arról, mekkora a létszáma azoknak, kiket az ideiglenesen megcsonkított országban el kell helyeznie. A lest pedig visszatelepíteni önhibáján kívül álló okból nem lehet, velünk egyformán legyen részese Az Újság törvényjavaslata amaz imperatív rendelkezésének, hogy 35-1 55 éves korhatárok között, mikor új életpályára mennünk immár teljességgel lehetetlen, minden nemzeti alapon álló közszolgálati alkalmazott és azonkívül életkorra való tekintet nélkül is a világháború mindegyik tisztviselő katonája személyválogatás nélkül a helyén maradhasson ebben az országban. Személyválogatás nélkül és a helyén! Nagy súly rejlik ezekben a szavakban, mert csakis a kivételek lehető kiküszöbölése segítheti ezt a nagy problémát a közmegnyugvás révpartjába. Lebegjen előttünk ebben a tekintetben Az Újság Szlovenszkóból jött hozzászólásának ez a pár szava: „A zsidót itt nem szeretik, de nem is bántják. Új zsidó tisztviselőt nem alkalmaznak, de a régit hagyják békén..." A megújhodott keresztény Magyarország a türelem dolgában nem maradhat mögötte az alacsonyabb kultúrájú Csehországnak. És ha a magam részéről ellene is vagyok a zsidó tetrengés továbbfolytatásának, mégis reklamálom zsidó tisztviselőtársaim szerzett jogainak épségben tartását, különösen azokét, kik velünk együtt szenvedtek, véreztek a háborús katonai szolgálatban. És a helyén is hagyjanak meg mindenkit, akit itt talál végleges állomáson a szelekcziós törvény. Gondolják meg az arra hivatottak, mit jelentene „a közszolgálat érdeke czimén", de valójában mások itteni elhelyezhetéséért teszelni azt a ti^ztvise1©’ Wart, mely a lokális nyomortság enyhíthető körülményeivel valahogyan felveszi ma már a küzdelmet, de előtte ismeretlen talajba átültetve, tehetetlenné és lehetetlennné válnék. Elv legyen ezért, hogy a szolgálatnak mindenekfölött való érdeke az, hogy a helyén maradjon mindenki, akit vég