Az Ujság, 1920. március (18. évfolyam, 53-78. szám)

1920-03-26 / 74. szám

­ Az entente fél a békeszerző­dés megváltoztatásától. (Konfliktus,kilátások. — Ujabb magyar panaszok az atroczitások miatt. — A Bá­nátot még nem kapta meg Románia.} A magyar békéről kolportált hírek egymást c­áfolják meg. Tényképpen megállapítható, hogy egyes entente-hatalmaknál igen erős re­víziós mozgalom észlelhető. Ennek ellenére sincs nagy remény arra, hogy a határok kér­désében változtatás történjen. Mint az Újság­­értesült, az entente-hatalmak tartanak tőle, hogy ha az egyes megszálló csapatokat a ma­gukénak hitt területekről kiparancsolnák, eset­leges fegyveres konfliktus veszedelmét idéznék föl. Ezt pedig az entente a mostani nehéz hely­zetben nem szívesen koc­káztatná meg. (Magyarország újból tiltakozik az atroc­itások ellen.) Neuilly, márczius 25. (Szikratávirat.) A m­agyar békeküldöttség a békeértekezletnek újabb jegyzéket nyújtott át azokról az atroezi- t­ásókról és elnyomási kísérletekről, a­melyek a megszállott területen állandóan m­egismét­­­lődnek. A jegyzék rámutat arra, hogy noha mind a mai napig nem hallgatták meg azt a kérésünket, hogy ezekre a területekre ellen­őrző bizottságot küldjenek, mégis az emberi­séggel szemben tartozó kötelességünknek is­merjük, hogy ezt a kérésünket benyújtsuk és reméljük, hogy azt sürgősen teljesíteni fogják. (Nemzetközi vizi­t a Fekete-tengerig.) • London, márczius 24. Az Exchange Tele­­sgraph szerint Troubridge tengernagy, a Nem­zetközi Dunabizottság elnöke, a­ki ez idő sze­rint inspekcziós uton van, odanyilatkozott, hogy a dun­ab­izottság czélja nemzetközi vizi­­­utat teremteni, a­mely a középeurópai államok­nak lehetővé teszi, hogy a Fekete-tengerig­ szabad kereskedelmet folytassanak. A fenn­álló hajóstársaságok jogaival kapcsolatos vitás kérdéseket valószínűleg amerikai döntőbíróság elé terjesztik megoldás végett. (Anglia befolyásolni akarja a dunai hajózást.) 'Srécg, márczius 25. (Magyar Távirati Iroda ma­­gánjelentése.) A Neue Freie Presse Írja: Az angol hajósvállalatok­ körében, hír szerint, azzal a kérdés­sel foglalkoznak most, hogyan befolyásolhatná Anglia a dunai hajózást. A­­Dunagőzhajózási Társa­ság bécsi telepeit nemr­égen megtekintette egy bi­zottság, a­mely innen Budapestre utazott, a­honnan dolga végeztével továbbutazik Belgrádba. (Megc­áfolják a Bánát Romániához ítéltetését.) Bécs, márczius 25. A horvát-szerb-szlovén királyság diplomácziai képviselete fölhatalma­zást kapott arra, hogy a román sajtóirodának azt a terét, mely szerint a legfőbb tanács a Bá­nát kérdésében Románia javára döntött és , hogy a Maros torkolata, továbbá Versecz és f­ehér templom városa Romániáé lesz, mint tel­jesen alaptalant, a leghatározottabban m­egc­á­­folja. (A hadifoglyok ügye.) Neuilly, márczius 24. (Szikratávirat.) A magyar békeküldöttség többszöri sürgetés után most felhívást kapott arra, hogy képvi­seltesse magát a hadifoglyok hazaszállítása ügyében tartandó tárgyaláson. Megbizottaink: Kh­­elmer Sándor alezredes, W­alter Emil tan­ár esős és Csáki­ István gróf követségi attasé , holnap a külügyminisztériumba mennek, a­hol a francziák képviselőivel tárgyalni fog­­ak a hadifoglyok hazaszállítására vonatkozó fegyez­­mény megkötéséről.. Péntek 1920 márczius 26.­ ­ AZ ÚJSÁG 3 költő volt és az író-vendégnek ő mutathatja meg legjobban a város nevezetességeit. Pergett a varrógép, külön lokomotivan száguldott be az osztálymérnök Szatmárra az asszonyok meg­bízásából a nemzetiszinti szalagokért,­ még a nagymamák is elővették régen elzárt emlék­­köny­vüket, hogy az író beleírja a nevét Teleki Sándor gróf, az utolsó nagybányai híressége Titán — Ünnep volt s bort ittak a bornem­isszák. A magyar kultúra, az irodalom jött el a városba. Égry Mihály, a városi főjegyző, nyomban elnevezett egy utczát és egy pecse­nyét a vendégről. Az aranytermő hegyekben visszhangzott a szellemek kár dala, a földalatti kincs a tengeren túlról idecsalogatta a tőzséreket, míg Nagy­bányán a városi vigadóban egy költő verseit hallgatta az elámult közönség, mert az arany­­keresés vad oláhnak vagy ángliusnak való. Vájjon mit csinálnak most szegény Nagybá­nyám, mikor mindent elvettek tőlük, a miért eddig éltek? Krúdy Gyula: Anglia nem lép fel a kommunisták érdekében. (Kérdések az angol alsóházban. — A magyar vádak jogi alapon nyug­szanak. — „A gazemberek szovjetje.") Paris, márczius 25. (Szikratávirat.) Az an­gol alsóház hétfői ülésén Holmsworth külügyi alállamtitkár egy hozzá intézett interpellál­czióra a következő kijelentéseket tette: — A szovjet uralom alatt Magyarországon nem voltak rendes miniszterek. A közigazga­­tásr­ úgynevezett népbiztosok intézték, a­kik­nek száma körülbelül ötvenre rúgott. Angol­ország budapesti főmegbizottjának jelentése szerint a népbiztosok túlnyomó része elmene­kült, a Magyarországon maradt 14 népbiztos fogságban van. Az eljárás folyik ellenük gyil­kosság, pénzhamisítás, rablás, lázadás, erkölcs­telen tanúk hirdetése és más vádak alapján. A vád minden egyes esetben más és más, a sze­rint, hogy az illető népbiztos mit követett el Valamennyit vádolják azonban pénzhamisítás­sal és budapesti értesülésünk szerint ez a­­mid megáll és jogi alapon nyugszik­. Budapesti, fő­­megbizottaknak nem tartozik hatáskörébe az, hogy beleavatkozzék a bírói eljárás rendes me­netébe, sőt a magyar alkotmány a magyar kormányt is eltiltja attól, hogy az igazságszol­­gálttásba közvetlenül belenyúljon. Kenworthy képviselő kérdi a kormányt, várjon Kun Béla idejében a­ szövetségeseknek Budapesten működő megbízottai nem léptek-e sikerrel közbe az akkori ítéletek mérséklése ér­dekében és várjon Angolországnak magyar­­országi megbízottja nem léphetne-e fel erélye­sebben annak a kormánynak ténykedéseivel szemben, melynek megalakításáért mi, ango­lok, vagyunk felelősek? Harmsworth alállamtitkár: Azt hiszem, a tisztelt képviselő úr kérdésének első fele he­lyes, kérdésének második részére azonban nem mondhatok mást, mint a­mit az előbb mon­dottam. Kenworthy: Kérdem a miniszterelnök úr­tól, a­kihez tulajdonképpen interpellác­ióm szól, hogy nem lehetne-e valamit tenni azok­nak az embereknek megmentése érdekében, a­kik ellen a mostani ítéletek szólnak? Lloyd­ George miniszterelnök erre a kér­désre nem ad választ. Kenworthy képviselő kérdi azután, vájjon a szibériai magyar hadifoglyok hazaszállítása­­ érdekében történtek-e további lépések és váj­jon a legfelsőbb tanács küld-e segítséget ezek­nek a­ szerencsétleneknek arra az időre is, a­míg a behajózásra várnak. Harmsworth alállamtitkár kijelenti, hogy ír hadifoglyok hazaszállításának és támogatá­sának ügyét a népszövetség vette a kezébe és az angol kormány a maga részéről minden tőle telhető támogatást meg fog szerezni, mihelyt a népszövetség konkrét javaslatokat tesz. A Morning Post Harmsworth alállamtit­­kárnak a volt magyar szovjetekre vonatkozó válaszát ezen a c­ímen közli: „A gazemberek szovjetje“.­ ­ Menekült közszolgálati alkalmazottak visszatelepítése. — A legsürgősebb tennivaló. — A alábbi sorokat kaptuk : Méltóztassék Az Újság tisztviselőmentő mozgalmának keretében helyet adni a legége­tőbb teendő soronkivüli tárgyalásának, annak,­­hogy miként történjék a „menekült" közszolgá­lati alkalmazottaik súlyos helyzetének mielőbbi­­szanálása?­­ Macskakörmök közé tettem a „menekült" szót, mert fölötte elasztikus, s ezért minden kétséget kizáró meghatározásra szorul. Úgy áll ugyanis a dolog, hogy a lezajlott esz­tendőben menekülés czímén igen számos tisztviselő helyezkedett el a szűkebb Magyar­­ország területén a megszállott perifériákról. Különösen a komm­ün kritikátlan adminisztrá­­cziója és gazdálkodása „osztott be“ e czímén mindenkit, a­ki a legtöbbször teljesen ötletsze­rűen jelentkezett itt. .Távol áll tőlem még a gondolata is annak, hogy az idegen uralom elől bármi okon menekült kartársaink e kétségkívül hazafias 'tényét bi­­rálgassam. A kitől h­űségesküt követeltek a bi­torlók, — nem csodálom — ha egész vére tilta­kozott, ellene és inkább elment a bizonytalan-* ságba­ vagy — ha úgy lehetett — a szűkebb hazának mindenkor több jogbiztonságot nyújtó otthonába. Ámde a fölös létszám, melyet itt akaratlan teremtettek, semmiképpen sem jelentheti azt, hogy ezzel mi lettünk itt feleslegesekké, kiknek állandó állomáshelyünk van e megcsonkított állam területén. Épp ezért,,, a szerzett jogok épségben tartásának érdekében — de a mene­kültek bizonyai­­an helyzete megszüntetésé­nek mindenekfölött való elvéért is, a legsürgő­sebb kormányteendőnek vélem, hogy menekült kartársaink visszatelepítése ér­dekében az újonnan alakult államokkal az érintkezés mielőbb fölvétessék. Egyenesen magyar állami érdeknek, más­részt fontos tisztviselői gazdasági szempontnak tartom, hogy a megszállott területek alkalma­zottai régi állomáshelyükön folytassák életü­ket és tevékenységüket, hogy ottmaradjanak a nélkülük még nagyobb árvaságra jutott faj­­testvéreink közigazgatási és gazdasági létérde­keinek továbbvitelére. És a mi első pillanatra hangzatos szólam­nak tűnik talán, ám világítsa meg egy-két hoz­zám eljutott szavahihető közlés a megszállott perifériák hivatali életéből. A Bácska székhelyén, Zomborbam — írja egyik barátom — az a helyzet, hogy a bírósá­gok és a tanárok egy részének kivételével, a szerb uralom alatt is a helyünkön maradtunk kényszerűségből. Fogadalmat kellett , ugyan tennünk arra, hogy tisztünkben a fennálló tör­vényekhez híven járunk el, de magyarul fo­galmazunk, levelezünk, intézkedünk mindmáig, csak szerbül is tudó tisztviselőt tettek minden ügyosztályba, a­­ szerb nyelvre, ülteti át a mi fogalmazványainkat. .­­kiadmányozás esélyára. Egyébként a békeszerződésre bízzák a szerb ha­tóságok a tisztviselőkérdés végleges rendezését, melynek — úgy mondják — föltétlen diszpo­nálnia kell „az elvett területek alkalmazottai­nak ottani elhelyezéséről". Szlovenszkóban, — írja egy másik kor­társam — ha kevésbé liberális is az irányzat, a politikailag exponáltakon kívül mégis elhe­lyezkedett számos közszolgálati alkalmazott. Itt forszírozzák ugyan az államnyelvvé dekla­rált cseh nyelv tudását, vagy legalább is egy­két évhez kötött elsajátítását, de számot vet­nek az anyaországhoz mind hangosabban ra­gaszkodó tót lakosság hangulatával is, mely régi, kipróbált magyar tisztviselőit kívánja vissza. Pozsony, Léva, Beszterczebánya kény­szer­ kelletlen itt maradt és elhelyezkedett ma­gyar tisztviselői a bizonyságtevői, hogy a köz­hangulat türelemre szorítja a cseh-szlovák köztársaságot. Ilyen előjelek mellett elérkezettnek, sőt el­­odázhatatlannak vélem a menekült tisztviselők visszatelepítésének az anyaországot tehermen­tesítő akc­ióját. Csak ennek val­óra váltása után nyerhet tiszta képet a kormány arról, mekkora a lét­száma azoknak, kiket az ideiglenesen megcson­kított országban el kell helyeznie. A lest pedig visszatelepí­teni önhibáján kí­vül álló okból nem lehet, velünk egyformán le­gyen részese Az Újság törvényjavaslata­ amaz imperatív rendelkezésének,­­ hogy 35-1­ 55 éves korhatárok között, mikor új életpályár­a men­nünk immár teljességgel lehetetlen, minden nemzeti alapon álló közszolgálati alkalmazott és azonkívül életkorra való tekintet nélkül i­s a világháború mindegyik tisztviselő­ katonája személyválogatás nélkül a helyén maradhasson ebben az országban. Személy­válo­gatás nélkül és a helyén! Nagy súly rejlik ezekben a szavakban, mert csakis a kivételek lehető kiküszöbölése segítheti ezt a nagy problémát a közmegnyugvás révpartjába. Lebegjen előttünk ebben a tekintetben Az Új­ság Szlovenszkóból jött hozzászólásának ez a pár szava: „A zsidót itt nem szeretik, de nem is bántják. Új zsidó tisztviselőt nem alkalmaz­nak, de a régit hagyják békén..." A megújho­­dott keresztény Magyarország a türelem dol­gában nem maradhat mögötte az alacsonyabb kultúrájú Csehországnak. És ha a magam ré­széről ellene is vagyok a zsidó­ tetrengés to­vábbfolytatásának, mégis reklamálom zsidó tisztviselőtársaim szerzett jogainak épségben tartását, különösen azokét, kik velünk együtt szenvedtek, véreztek a háborús katonai szolgá­latban. És a helyén is hagyjanak meg mindenkit, a­kit itt talál végleges állomáson a szelekcziós tör­vény. Gondolják meg az arra hivatottak, mit jelentene „a közszolgálat érdeke czimén", de valójában mások itteni elhelyezhetéséért teszelni azt a ti^ztvise1©’ Wart, mely a lokális nyomort­ság enyhíthető körülményeivel vala­hogyan felveszi ma már a küzdelmet, de előtte ismeretlen talajba átültetve, tehetetlenné és lehetet­lennné válnék. Elv legyen ezért, hogy a szolgálatnak mindenekfölött való érdeke az, hogy a helyén maradjon mindenki, a­kit vég­

Next