Az Ujság, 1920. november (18. évfolyam, 259-282. szám)
1920-11-03 / 259. szám
I / 1 Fix határidő a béke ratifikálására. (A ratifikáló törvényjavaslat a Külügyi bizottságban. — November 15-ig kell ratifikálnunk a trianoni békét. — Apponyi a ratifikálás mellett.) A nemzetgyűlés külügyi bizottsága ma délután 4 órakor Andrássy Gyula gróf elnökletével ülést tartott. A trianoni béke ratifikálásáról készült törvényjavaslat volt napirendjén. Jelesi volt a miniszterelnök és négy miniszter, valamint a Ház elnöke és egyik alelnöke. Mielőtt a ratifikálásról szóó törvényjavaslat érdemi tárgyalására rátértek volna, Sigray Antal gróf kérdést intézett, hogy várjon az entente csakugyan fix határidőt szabott-e november 15-éig a béke ratifikálására. • Csákis Ivne gróf külügyminiszter ezt megerősítette és hozzátette, hogy az entente eme bejelentésihez olyan további kijelentések füzettek, amelyek az entente felhívásának komolyságára engednek következtetni. A külügyminiszter ezután utalt a törvényjavaslat indokolására, amely részletesen kifejt mindazokat az indokokat, amelyek a kormányt a ratifikálásra rábírják. Az ország ma kényszerhelyzetben van. A ratifikáció megtagadása esetén ugyanazokkal a veszedelmekkel kellene ma is számolnunk, amelyek annak idején az aláírás megtagadásából" előállottak volna. Ilyen körülmények közzött a kormány nem vállalhatná a felelősséget a következményekért, ezért kénytelen törvényjavaslatot terjeszteni a nemzetgyűlés elé a ratifikáczióról, Apponyi Albert gróf rámutatott arra, hogy a ratifikálás bizonyos tekintetben helyzetűeket súlyosíja, mert a ratifikáczió által a nemzeköi jog szeint befejezett ténynyé és jogállapottá válik az, a mi eddig csak tényleges állapot volt. A ratifikáció azonban bizonyos előnyökkel is jár, mert végre Magyarország szabályszerű nemzetközi jogálláshoz jut, a többi álamokkal szabályszerű diplomáciai és gazdasági összeköttetésbe léphet, szóval az európai népcsaládban elfoglalhatja helyét és elfoglalhatja helyét bizonyos nemzetközi, különösen gazdasági természetű alakulatokban, amelyek a mi gazdasági újjászületésünkre és fejlődésünkre óriási fontossággal bírnak és amelyekből eddig ki voltunk zárva. A ratifikáció után megnyílt a lehetősége annak is, hogy a nemzetek szövetségibe felvétessünk, a rai az egyedüli békés út egy olyan akázió követésére, amely a béke revíziójára vezethet. Megemlítette azután, hogy azt a határkiigazító bizottságot, amelyre a békeszerződés kísérő okmánya szólott, csak a békeszeződés ratifikálása után várhatjuk. — Külpolitikai helyzetünk javulására — így végezte — egyet tehetünk meg, amiben minket senki meg nem akadályozhat, a mi egészen a mi kezünkben van. Ez pedig az, ha minden erővel iparkodunk az Al földnek benső konszolidácziós képességünkbe és acullurfölényünkbe vett hitét megszilárdítani. A törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja, mert bár fájlalja is, de a maga részéről nem tulajdonit a laudolásnak túlzott fontosságot s inkább csak formalittanak tartja. Az általános vitában még felszólaltak Ernst Sándor és Bethlen István gróf, akie szintén a ratifikálás szükségét hangoztatták. «« Azdrássy Gyula gróf bizottsági elnök az általános vitát lezárva, a maga részéről is kiemelte annak fontosságát, hogy belső jogrendünk szilárd legyen. Ha a kormány ebben, a kérdésben "a legkérlelhetetlenebb erélylyel és bátorsággal jár el, a parlament támogatására ebben a tekintetben mindenkor bztosan számíthat. A bzottság azután részletekben is letárgyalta és Beniczky Ödön stiláris módosításával elfogadta a javaslatot. Anglia is a kisparezeta felé törekszik földbirtok-elosztásában. Végül Hegedűs így fejezte be előadását: — Dolgozatomnak kettős tanulsága van,melyet a magyar közvéleménybe szeretnék belevinni. Az ereyik a munkásosztálynak szól: elrettentő kísérletek után be kell látnia, hogy a Frühkapitalismuson alapuló marxizmus épülete megrendült és nem alkalmas sem a munkásosztály, sem a társadalmi evolúczió igényeinek kielégítésére, a tönkrement Európát pedig az osztályharcz alapján felépíteni nem lehet. A második tanulsága a polgári osztálynak szól, azt mondván, hogy a polgárság kötelessége nem az lehet, hogy eldobja magától a munkásságot, hanem hogy saját körében oly eszményeket tudjon gyújtani, amelyek füzénél a feltörekvő munkásosztály is meg tud melegedni. A korai fagy megakasztotta a mezőgazdasági munkákat. « Veszélyben a kiszedett burgonya és répa. — Mit mondanak az OMGE-nél.) Ötödik napja tart már a hideg és a fagy, aminek, sajnos, elkerülhetetlen kihatásai lesznek a mezőgazdasági termelésben is. Erre vonatkozólag megkérdeztük Mutschenbacher Emil dr.-t, az OMGE főtitkárát, aki a következőket mondotta : — Az őszi munkálatokkal — eltekintve a váratlan hidegtől — különben is visszamaradtak a gazdák. Szénhiány miatt a gőzekék lassabban dolgoztak, sok helyen még nem fejezték be a cséplést sem, tart a kukoricatörés és a kiszedett burgonya- és répatömegek a szabadban voltak felhalmozva, mert senki sem számított ilyen korai fagyra. Nagyoa természetes, hogy az immár ötödik napja, tartó fagy még jobban kitolja az őszi munkálatokat, pedig a november hónapra nagy szüksége van a mezőgazdaságnak, mert — mint mondottam — a munkálatokkal meglehetősen megkéstek. A burgonya és a répa, amit kiszedtek és szabadon van, természetesen megfagy és ezt legfeljebb szeszgyártási célokra lehet majd felhasználni. Ami bent van még a talajban, azt a hideg egyelőre nem érinti oly erősen. Természetes, hogy a korai fagynak a talajra is nagyon káros kihatása van, mertmivel hirtelen jött a hideg, a föld teljesen összefagy, úgy hogy a következő szántás nehezen fog menni. A friss vetésnek nem árt oly nagy mértékben ez a fagy, amelynek remélhetőleg rövidesen vége lesz. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a korai hidegnek esőzés a vége. Remélhetőleg ez most is így lesz és az eső hamarosan feláztatja a talajt, véget vet a hidegnek, mire rövidesen megindulhatnak a megkésett mezőgazdasági munkálatok. A balatoni rejtélyes eltűnés. (A nyomozás mindezideig nem vezetett pozitív eredményre.) A balatoni rejtélyes eltűnés ügyében nagy apparátussal folyik a nyomozás, de mindezideig nem vezetett pozitív eredményre. A nyomozást Kövy rendőrfőtanácsos vezeti, kinek utasítására már napok előtt két detektívfőfelügyelő és több detektív utazott le a Balatonra. A detektívek bejárták már mindazokat a helyeket, ahol az eltűnés előtt Klugerék megfordultak, de semmi olyan dokumentumra nem bukkantak még, amely az eltűnést megmagyarázná. Mindössze annyi bizonyos most már, hogy nem véletlen szerencsétlenségről, hanem bűntényről van szó. Az eltűnés ugyanis október tizennyolcadikán történt és azóta 15 nap telt el. Ha tehát Klugerék a balatoni viharnak estek volna áldozatul, holttestüket a víz már feltétlenül partra vetette volna. Éppen ezért csak két feltevés lehetséges : vagy megölték a három kereskedőt a csónakossal együtt, akinek szintén semmi nyomai és a gyilkosság után kövekkel víz alá süllyesztették őket. Ebben, az irányban a legaprólékosabb gonddal folyt napokon át a kutatás. Csónakokon és a Balatonhajózási Társaság egyik hajóján átkutatták az egész Balatont, sőt kotrógépekkel is dolgoztak a tófenék átvizsgálásán. A napokig tartó munka azonban teljesen meddőnek bizonyult. A másik feltevés az, hogy amennyiben mégis vihar borította volna fel a csónakot, akkor a víz okvetlen kivetette a holttesteketés azokat a parton kirabolták, s azután tüntették el őket. A vizsgálat azonban ebben az irányban sem talált még konkrét nyomokat. Vannak szemtanuk, akik látták a csónakot, amint útban volt Fonyód és Máriatelep között. A két szőlősgazda közül, akik a csónakon voltak, az egyik megkerült. Ő azt mondja, hogy Fonyódon kiszállt és látta, hogy tovább mentek Máriatelep felé, de a továbbiakról semmit sem tud. Feltűnő, hogy az összes eddig kihallgatottak között egyetlen egy sincs, akivalahol látta volna a csónakot kikötni. Harding az Unió elnöke. * Bécs, novembere 2. (Az Újság bécsi szerkesztőségének telefonjelentése.) Este hat órakor ért véget a választás. Mint előrelátható volt, Hardingot nagy többséggel elnökké választották. Az amerikai törvények szerint november első keddjén, tehát ma történt meg az amerikai elnökválasztás. Ma voltaképpen csak az 531 elektort választották, a tulajdonképpeni választást azután az elektorok végzik, rendszerint január elején. Az elektorok választása azonban mégis döntő, mert az idők folyásával szokássá lett, hogy az elektorok az őket kiküldő pártok szellemében kötelesek szavazni. A küzdelem, mint mindig, ez alkalommal is hallatlan heves volt s a választási gépezet minden részen a legdurvább és legaljasabb eszközöktől sem riadt vissza. Először a demokrata párt vádolta meg a republikánus pártot, hogy a Wall Street (a tőzsde) segítségével akarja Harding számára megvásárolni az elnöki széket s az utolsó pillanatban derült ki, hogy az egész tőzsde, élén a Morgan-céggel, Cox, a demokrata jelölt érdekében dolgozik. A választáson négy jelölt vett részt és az éjjel érkezett híradás szerint Harding, a republikánus jelölt győzött. Harding egy falusi tanítónak és egy németalföldi származású nőnek a fia. Már egész fiatal korában maga tartotta el magát. Hírlapíró lett és mint a Star tulajdonosa, nagy vagyonra tett szert. Jelenleg bankigazgató. Harding, mint Wilson volt szenátusi ellenfele, a Roosevelt-hagyományok alapján áll s az amerikai imperializmust akarja újraépíteni. Ellensége a népszövetségnek s czélja, hogy olyan Amerikát teremtsen, mely az egész világot s elsősorban Európát magától függővé teszi. Cox, ki mindenben Wilson elveinek letéteményese, a népszövetség megalkotását kívánja s minden igyekezetével az Európai Egyesült Államok kialakulását segítené. Sullivan, aki politikai kérdésekben még mindig nagy tekintély, közli előzetes számításait "a választások remélhető eredményéről s azt állítja, hogy Cox 179, Harding pedig 352 szavazatot fog kapni. A választók száma 60 millió, köztük 26 millió nő. Hogy Sullivan számítása a részletekben hogyan vált be, még nem tudjuk. De a tudósításunk élén látható táviratuk már megmondja, hogy a mai elektorválasztáson Harding csakugyan nagy többséggel győzött. Nem lesz második pénzlebélyegzés! A. kormány pénzügyi tervei felől tegnap megint hamisul. Egyek azt állították, hogy nagyobb állami sárciális műveletet hajt végre a kormány a közeli napokban, más verzió pedig czéltafeoran azt a hamis hírt terjesztette el, mintha a legközelebbi 21 vagy 48 órán belül a kormány életbeléptésmé a vagyonadót és arra előleget fog bekövetelni. Korányi Frigyes per*ü£yminís*tér a hírekkel szemben a sajtó képvselői előtt a kövakező nyiatkozatot tette: - Teljesen kizárt dolog, hogy olyan második lebélyegzést határozzon el a kormány, melynél a közönséget érintő hátrány egyedül a pénzt terhelje. Ezt az egész tervet felelőtlen emberek találták ki és ők is terjesztették a tőzsdei hansse-spekuláczió érdekében. Törvényhozásilag kell intézkedni az államjegyeket kibocsátó hivatal felállításáról és így mindenki előre tudja majd, hogy mikor kerül a sor ennek az intézménynek a megvalósítására. 1920. AZ UJSAO I 3 3 Itt egy czikket a tájékoztató-bizottság véleménye alapján mellőztünk. HÍRES. jj ' V \!’ ¡ - ! — Szeretne keztyüben dudálni? j i — Ausztria műkincseiért kap élelmiszert. Az Ujsig bécsi szerkesztője jelenti telefonon . Mint itteni entente-körökből értesülök, a jóvátételi bizottság kényszerítette az osztrák kormányt, hogy az udvari és a kincstári vagyonból származó gobelineket és más értékes műkincseket zálogosítsa el Hollandiánál, aminek fejében Hollandia rögtön megkezdi az amerikai gabona szállítását. — Az egyetem közgazdasági fakulásának megnyitása. A Magyar Tudományegyetem közgazdasági fakultását vasárnap nyitották meg szép ünnepség keretében. Az ünnepélyen megjelent Horthy Miklós kormányzó, a kormány majdnem valamennyi tagja és számos közéleti kiválóság.tk. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Horthy Miklós mondott beszédet. — Arra kell törekednünk, — mondotta többi között a kormányzó —, hogy újra visszaállítsuk, és még sokkal nagyobbá, erősebbé tegyük a magyar tudású magyar kultúra és a magyar közgazdaság fölényét Európa keletén. Ehhez azonban az egész magyar közgazdasági élet újjáépítésére, újjáalkotására van szükség. Amidőn a közgazdaságtudományi kar működését ezennel megnyitom, bizalommal tekintek munkálkodása elé és szívből kívánok hozzá hazánk üdvére minél több sikert. — A kormányzó nagy tetszéssel fogadott szavai után Bernét István dékán mondott beszédet. Ezután ,Berzeviczy Albert az Akadémia, Darányi Igáz a magyar gazdaközönség és a magyar mezőgazdaság, Chorin Ferencz a magyar ipar, Heinrich Ferencz pedig a magyar kereskedelem nevében üdvözölte az egyetem ij fakultását. ( Adományok az éhező gyermekeknek: Mérki és Mérey Gyuri 2400, báró Sennyey Miklósné 2401), Kondor Károly és Radó Sándor (Szentendre) la.. Tiszavidéki Takarékpénztár r.-t. (Tiszafüred) 200, Kohn Ignácz (Székesfehérvár) 158, Frey Antal (Siómaros) 20, özvegy Csillag Gusztáváé 1200 K. r. A Gyermekvédő Liga köszönete gróf Széchényi Lászlónénak. Az Országos Gyermekvédő Liga vasárnap tartotta ez évi rendes közgyűlését Széchényi László gróf elnöklésével. Napirend előtt Edelsheim-Gyulai Lipót gróf bejelenette gróf Széchenyi Lászlóné kétrendbeli nagy adományát, a százezer dollárosat (38.000.000 korona), amelyet a Liga intézményeinek fejlesztésére szánt, továbbá bejelentette, hogy a grófnő hajót bérelt és ezen körülbelül húszezer ládát hoznak még karácsony előtt Amerikából, amelyet amerikai, magyarok küldenek magyarországi hozzátartozóiknak. A közgyűlés párezekig ünnepelte a grófnőt. Az évi jelentés letárgyalása után a közgyűlés az igazgatóság új tagjait választotta meg. Ünnepi beszédet Szentkereszty Béla báró mondott. — Enyhülni fog az időjárás. A Meteorológiai Intézet — mindnyájunk örömére — közli azt a megnyugtató hírt, hogy az időjárás, amely néhány nappal ezelőtt kegyetlen hidegre fordult, enyhülni fog. A Meteorológiai Intézet orgózisa szerint nyugat felől a levegőnyomás erősen sülyed és a magas levegő nyomása kelet felé húzódik. Ebből a körülményből következtetnek a hőemelkedésre. N -4 Elhunyt újságíró. Az újságírótársadalom egyik régi tagja, Farkas Emőd, ötvenöt éves korában hirtelen elhunyt. Az utczán esett össze, a mentők a Rókuskórházba vitték, ahol meghalt. Farkas Emőd egyetemi tanulmányainak elvégzése után lépett azújságírói pályára. Először a Budapest, majd a Kis Újság szerkesztőségének lett tagja. Harmincz évig volt a sajtó munkája és egyik leglelkesebb művelője az irodalomtörténetnek. Több regényt is írt és a szabadságharcz történetéből mentett elbeszélései kedves olvasmányai voltak a magyar ifjúságnak. Halálát felesége, leánya és unokája gyászolja. Temetéséről az ujságiróegyesületek gondoskodnak. — Felhívás a zsidó vallású főiskolai ifjúsághoz. A Z.idő Magyar Főiskolai Hallgatók Országos Szövet... ge felhívja azokat a zsidó vallásu főiskolai hallgatókat, a ki az 1910. évi XXV. t.-cz. 2. §-a értelmében beiratkozásra jegesültek lettek volna és ennek ellenére egy főiskolán sem ígertek felvételt, fontos kimutatás készítése végett okmányaikkal egyetemben haladéktalanul jelentkezzenek délután 4—7 óráig a szövetség helyiségében (VII., Wessnépyirtrza 44.). L' amerikai karácsonyi akció. A múlt év telén az American Relief Administration mozgalmat indított Treetly-Budapest szűkölködő lakosain valami módon segítsen. Kezdeményezésére az amerikai magyarok hozzátartozóik számára tíz- és ötvendolláros csomagokat küldtek és hogy ez a mozgalom milyen eredményeket produkált, fényesen igazolja az, hogy a Buffenestre érkezett amerikai csomagok értéke csaknem 300 ezer dollárnak felelt meg. A Relief Administration ezt az akcziót az idén is megindítja és az egész országra kiterjeszti. A napokban fognak megjelenni az utczákon a Relief Administration plakátjai, amelyek közlik majd az akczióra vonatkozó minden tudnivalót. i— Új esztendő napján kezdődik a népszámlálás. A hivatalos lap mai száma közli a népszámlálásra vonatkozó kereskedelemügyi miniszteri rendeletet. A rendelet szerint a népszámlálást 1921 január elsején kezdik meg és tart január 10-ig.— Gyárffy Gyula dr. meghalt. Néhány napi kínos betegség után meghalt Budapesten Gyárffy Gyeri dr. ügyvéd, éji Jíszgyü'é'-.i képviselő. Győrffy több mint három évtizeden át volt taga a parlamentnek és lelkes követője Ugrón Gábornak. Tagja volt ezenkívül Crihm 'gye törvényhatóságának és hosszú ideig elnöke az ügyvédi kamarának. Hatvankét éves korban halt meg. Temetése kedden délután volt a farkasréti temetőben nagy részvét mellett.