Az Ujság, 1920. november (18. évfolyam, 259-282. szám)

1920-11-17 / 271. szám

kifejezéseket, Huszár Károly a keresztény etikára való hivatkozással egyáltalán nem nevezte meg segédeit, a Szilágyi—Dáner-ügyben pedig a megbízottak tár­gyalnak. .. .. ÜLÉS ALATT ÉS ÜLÉS VÉGÉN. — Izgalmas kavarodás a folyosón. — A szünetek alatt éppen olyan vihar volt a folyosón, mint az ülésteremben. Haller István hívei nagyon han­gosak voltak és támadták Bottlikot azért, mert me­részkedett rendreutasítani a minisztert. Más oldalon az volt a vélemény, hogy bár teljesen szokatlan dolog az, hogy­ egy minisztert rendreutasítsanak az elnöki székből. De az is elég szokatlan, hogy egy miniszter olyan hangon, beszéljen a kiberbársony székből, mint Haller István. — Zsinagóga esi — mondja lenéző gesztussal egy, keresztény politikus, a­ki egyébként liberális érzelmei­ről nevezetes. Hogy melyik oldalnak szólt ez a meg­jegyzés, azt nem tudjuk... Pallavicini támadása után még nagyobb lesz az izgalom. Haragosan magyarázza egy képviselő, hogy az olgróf tulajdonképpen a Ház tekintélyét sértette meg, mikor az elnököt működése közben kritizálta, mert az elnök nem egy párt, hanem a Ház összességé­nek bizalmából ül az elnöki székben. Mentelmi jogsé­relme az egész nemzetgyűlésé. Ülés végén Bottlik, magából kikelve, a haragtól reszketve jön ki a folyosóra. „Hát megérdemeltem én ezt ! — kérdezi a kifelé tartó keresztényszoczialistáktól. — Pártatlan elnöki működésemért ez a köszönet ! Ezt a viselkedést tovább tűrni nem lehet, a rendbontók vonják le a konzekvencziát és lépjenek ki a pártból!" Valóságos fióknemzetgyű­lés alakul ki a középfolyo­són, a­hol élénk házszabályvita van. Egy fiatal mindenáron azt szeretné bizonyítani, hogy Tomory in­dítványa felett szavazni kellett volna. A házszabályok egyik régi alapos ismerője jóakaratú mosolylyal ma­gyarázza meg a kevésbé beavatottaknak, a­kiknek a parlamenti gyakorlata, úgy látszik, még nem nagyon régi, hogy az 1908. évi házszabályok 188. §-a világosan úgy rendelkezik, hogy minden mentelmi bejelentést vita nélkül és így természetesen szavazás nélkül is — a mentelmi bizotsághoz kell utasítani. Annak a dolga, hogy megállapítsa azt, történt-e mentelmi jogsérelem. Hiszen ha szavazásnak volna helye egy ilyen bejelen­tés felett, akkor a tényállás teljes ismerete nélkül, egyéni szimpátiák, vagy antipátiák, még in­kább párt­­szempontok szerint­ döntene a nemzetgyűlés az ilyen bejelentések felett. Minek akkor a mentelmi bizottság ! Általános vélemény az, hogy a Bettlik ellen intézett lovasroham nagyon elmérgesítette a helyzetet és siet­teti a párt fölbomlását. ... A Dunára néző egyik ablaknál csizmás falusi képviselők állnak. Egyszerű magyar emberek, komoly férfiarczők. ők nem lármásak, nem hadonásznak, nem szalajtják el sem a hangjukat, sem a szavukat. Némán csóválják a fejüket ! Brit­ti Rózsi, a Britannia trói gárdájának vezére. A Britannia tízálló tisztogatási munkálatainál, az éjszakai házkutatásoknál, mint ismeretes, a rendőrség detektívjei sok olyan fontos iratra találtak, a­melyek segítségével a nyomozást több irányban is kiterjeszt­hették. Ekkor derült ki az is, hogy a Britannia és az Ehmann-telep terrorcsapatai csakúgy, mint elődjeik, a diktatúra vörös gyilkosai, női besúgókkal, felhajtók­kal is rendelkeztek. A kiszemelt áldozataikat többnyire ezekkel a nőkkel környékezték meg, a nők kutatták ki az áldozatok tartózkodási helyeit, adatokat szereztek vagyoni állapotuk felől és minden elképzelhető trük­kel és cselfogással közéjük furakodtak, hogy aztán az alkalmas pillanatban kiszolgáltassák az áldozatot. Ennek a női gárdának a vezére Lorántfy-Lénárt Vilmosné volt, a­kit már sikerült a rendőrségnek ár­talmatlanná tenni. Lénárt Vilmosné a Népszínház­­utczában lakott a huszonkilenczes szám alatt Vasadi Bajcsáénál, egy állami jószágigazgató özvegyénél. Már­­czius elején költözött oda, egy szük kis udvari szobába és a bejelentőlapra azt írta, hogy egy hivatalnok fele­sége. Később kiderült, hogy férje, a­ki egyébként már a harmadik a huszonnyolcz esztendős asszonyuk,­­ a csóti fogolytáborban őrmester. Tőle szokott kapni ha­­vonkint 550 koronát. Ez­­ a pénz Lénártnénak éppen hogy czigarettára volt elég. A háziasszonya egy izben érdeklődött nála az iránt, hogy miből él, mire Lé­­nártné nem felelt. Lent a házmesternél pedig kijelen­tette, hogy ha bárki érdeklődik anyagi forrásai iránt, mondják azt, hogy ő lánczkereskedő. Volt háziasszonya szavai szerint Lénártné egy hiszterika, a­kit a házbeliek maguk között csak „bolond­nak" neveztek. Rengetegen megfordultak nála, czivilek, tiszti egyenruhások vegyesen, akikkel többnyire benzin­ügyekről tárgyalt. Otthon egyébként keveset szokott tartózkodni és csaknem mindig késő éjszaka ment haza. Legtöbbször záróra után. Ha otthon volt és a házbeliek­kel találkozott, eldicsekedett, hogy estére a Britanniába kell összetoborozni a „tiszt urakat". Elfogatása előtt néhány nappal háziasszonyának húgától egy pár se­lyem háziczipőt kért el kölcsön és azt mondotta, hogy neki ma cselédnek kell felöltözni és így, álruhában in­téz el egy rendkívül fontos ügyet. Másnap el is me­sélte, hogy vitték autón a Britanniából egy budai vil­lába, a­hol a kéményen ereszkedett le és jutott be a házba. A házbeliek persze nem hitték el ezeket a „me­séket" és nevettek a „bolondon". A­mikor a britan­­niások elfogatása történt, Lénártné korán reggel el­távozott hazulról és csak este tért vissza. Nagyon levert volt és szomorú, de azért nem árult el semmit. Lénártnét álnéven Britti Rózsinak hívták. A­mikor az Egyenlőség-­kávéhá­z mellett levő szabóüzletből tele­fonálni szokott a Britanniába, mindig ezen a néven jelentkezett. Szobájában most egy orvos lakik, a szek­rények azonban le vannak zárva, a kulcsokat pedig Rózsi őrzi. — Adományok az éhező gyermekek részére: J­ellin Henrikné Leipziger Margit 3600, Fellner Alfrédné 2400, dr. Neumann Károlyné 1200, Forró Hóhért és neje 1200, Schweiger Vilmosné 50, Po­gány Zsuzsika és Évike 20 K. Előbb kimutatott adományok 106.241 K 61 fillér. A beérkezett ado­mányok eddigi összege 114.711 K 61 fillér. -1 Az irredenta-dal pályadija. Az irredenta dal­­pályázaté­rt­am­int megírtuk, Lampérth Géza Csak azért J­ezipin­­yérse nyerte meg. A pályadijat Az Újság szer­­keáktilt cége ma a következő levéllel juttatta el a Terü­letvédő Liga elnökségéhez: A Területvédő Liga tekintetes Elnökségének. Mellékelve küldünk 5000, azaz ötezer koronát Az Újság kezdeményezése folytán a Magyarország Te­rületi Épségének Védelmi Ligája által kiírt irredenta dalpályázaton díjat nyert mű jutalmazására. Midőn hazafias melegséggel köszönjük, hogy szí­ves közreműködésükkel elősegítették e minden ma­gyar ember lelkében rejtve szunnyadozó dal megszü­letését, tisztelettel kérjük, hogy a fenti összeget ke­gyeskedjenek Lampérth Géza úrhoz, a költemény szerzőjéhez eljuttatni. Hazafias üdvözlettel Az Újság szerkesztősége,­­lyugta 5000 korona, azaz ötezer koronáról, mely összeget Az Újság czimü napilap igazgatóságától a kiirt irredenta dalpályázaton dijat nyert mű jutalmazására mai na­pon átvettem. Budapest, 1920 november 16-án. Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája pénztára. Winecker János pénztárnok. — Imre államtitkár és Schache főigazgató sajtópere. A­­mai tárgyalásos­ Csorba Károly tornatanár azt vallotta, hogy a­mi­kor Imrénél két zsidó tanítónő kinevezése miatt küldöttség akart, tiltakozni, Imre a küldöttséget nem fogadta. Később Huszár Károly kultuszminiszternél panaszkodtak, de Huszár nagyon türelmetlenül hallgatta a küldöttséget és azt felelte, hogy min enged magából pogromminisztert csinálni. A többi kihallgató­ tanú azt vallotta, hogy Imre és Schack sohasem voltak szabad­kőművesek és hazafias, nemzeti irányban működtek. A tárgya­lást holnap folytatják. — Reformok a tőzsdén. A tőzsde tanácsa több fontos nyítást h­ határozott el, így mindenekelőtt a tőzsdei forga­lom nagy arányai miatt a jövőben hetenként egy szün­napot fognak tartani, hogy a Giró- és Pénzt­ár egyesület a lebonyolítás munkájában föl ne akadjon. Ezen a héten csütörtökön lesz szünnap, a jövő héttől fogva pedig minden szerdán. Ezenkívül újítás az is, hogy a jövő évtől kezdve mindenki csak arczképes igazolványnyal mehet föl­ a tőzsdére. Háromféle jegy lesz, még­pedig tagsági, alkalmazotti és hírlapírói jegyek. A háromféle kategóriából csak az al­­almazottak jegyzékét veszik revízió alá, mert volt olyan czég is, a­melyik három­négy alkalmazotti jegyet is kapott. A jövőben az lesz a rend, hogy magánc­égek egy, kivételes esetben két al­kalmazott­ jegyet kapnak, míg jogi személyek, részvény­­társaságok szükség szerint esetleg ennél is többet. Az alkalmazottak jegykérvényét megújítás végett deczem­­ber 15-éig kell benyújtani. A tőzsdei játék különben megint drágább lesz, a­mennyiben a Giró- és Pénztár­egyesület deczember 1-étől kezdve mindenféle érték­papír után kötésenként 6 koronát fog számítani. •Já- Adományok. Kisiparos Soltra József hátramaradott­­jainak SWíHfv. Kisiparos Miklós József rendőrellenőrnek 200 K. T Szgrozd­adomány a rendőrségnek. A budapesti keretindék körében mozgalom indult meg, melynek czélja az, hogy Budapest lakossága a közelgő karár­csonyi ünnepek alkalmából különösen szívélyes módon juttassa kifejezésre hálás elismerését az államrendőrség tisztviselőinek és legénységének. Az eszmét a Magyar Kereskedelmi Csarnokban Kaszab Aladár és Rotter Zsigmond alelnökök vetették föl és már az első gyűjtés­nek százezer korona lett az eredménye. " Az Ehmann telepi áldozatok. A budapesti körlet­­írság ma nyilatkozott az Ehmann-telep lőfegyvere­­iben és megállapítja, hogy, mint annak idején Az Újság elsőnek megírta, a katonaság részéről történt fegyverhasználat következtében áldozatul esett négy, illetve hat ember nem az önkényleg toborzott különítményekhez­artozott, hanem, sajnos, az ugyanott elhelyezett katonailag szervezett munkásosztaghoz. A szerencsétlen áldozatokat a városparancsnokság teljes pompával temetteti el. Athén, november 16. Az utóbbi időben egy­mást érték a királyság és Konstantin király mel­letti tüntetések. Tegnn­p ment végbe a parlamenti választás, a­melynek eredménye azt mutatja, hogy nemcsak Athén, hanem Görögország lakosságá­nak túlnyomó többsége királypárti. Száztizen­­nyolc­ Venizelosz-pártit és kétszázötven király­pártit választottak meg. Maga Venizelosz is ki­bukott. A kormány lemondott. Az athéni tőzsdét bezárták, mert pániktól tartanak.­­— Nagy tüntetés Prágában a németek ellen. Az Új­ság bécsi szerkesztősége jelenti telefonon: Csehország­ban m­ég mindig nem ért véget a németellenes izgatás két héttel ezelőtt Teplitzben, a múlt héten pedig Éger­ben cseh légionáriusok ledöntötték II. József császár szobrát. Égerben a német lakosság nagy tüntetéssel fa­lelt erre, teljesen szétrombolt egy cseh iskolát és meg­támadta a legionista tiszteket. Ma délután Prágában Venczel király szobránál nagy embertömeg verődött össze s néhány cseh színész és légionárius vezetésével a német színházhoz ment, a­hol mintegy kétszáz rendőr állott őrt. A rendőrség a túlerőnek nem tudott ellent­­állni, a tömeg behatolt a színházba, a­hol éppen próba folyt, a színházat lefoglalta a cseh nép részére és már ma este a német nyelvterületen lakó cseh kisebbség ja­vára tartanak előadást. A tömeg aztán a német kaszi­­nóra kitűzte a kék-fehér-piros zászlót, végezetül ped­a nagy Tombolást vitt végbe a Prager Tageblatt szer­kesztőségében és kiadóhivatalában. Egy diplomata, a­ki most tért vissza Csehországból, kijelentette Az Újság bécsi szerkesztőjének, hogy a na­­czionalista pucsról keringő hírek nem egészen alapta­lanok. Beavatott prágai körökben úgy tudják, hogy Kramatzot a legionisták és szokolisták kész szervezettel támogatják. Államcsínyt terveznek, hogy Massarykot eltávolítsák. Az egész országban igen komolynak tart­ják a helyzetet.­­ A népbiztosok perében ma Bokányi Dezső folytatta tegnap megkezdett védőbeszédjét. Ismertette a szoczialista pártban kifejtett működését, majd a kommün napjairól megem­lékezve, azt fejtegette, hogy ama napokban mindenki csak dik­tatúráról beszélt. Volt szó katonai­, munkástanácsi, és egyéb diktatúrákról. Nem felelős Kun Béláért, mert Kun Béla helyett más is jöhetett volna. A tárgyalást holnap folytatják. — rövardözés a Ráday-utczában. Tegnap este a Ráday-utczában óriási riadalmat okozott egy fiatal­emberekből álló garázdálkodó társaság, a­mely nagy kiabálással és énekszóval vonult végig. Az Erkel-utcza sarkán a duhajkodók megállottak és revolvert fogtak a feléjük közeledőkre. Természetesen mindenki rémül­ten menekült. Ezután tovább vonultak és útközben a társaság egyik tagja revolverével átlőtt az utcza tulsi járdáján járókelőkre, szerencsére azonban csak egy, az út szélén álló konflislovat talált el, a­mely azonnal összeesett. Mire rendőrőrjárat érkezett a helyszínére, a garázdálkodók eltűntek.­­— Újabb letartóztatás a Landau-ügyben. Tóth Andor Endre volt detektívet az ügyészség letartóztatta, mert ki­derült, hogy résztvett a Ruzics-féle zsarolási manőverben, majd S­­and­au megkínoztatásában. Tóthot ma hallgatta ki Medvés Medico István vizsgálóbíró, a ki előtt a letartóztatott beismert vallomást tett. — Házasság.­ Rajna Ilus (Lucy Wett) és Pongráci Frigyes,jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Wiesenfeld Annuskát Mádról eljegyezte Markovits Ignácz Budapest. Parey Ary és Breuer Marianne Budapest e hó 5-én Stockholmban házasságot kötöttek. Kretsch Ármin és neje f. hó 17-én ünnepük 25 éves házasságuk évfordulóját. — Keresik az Eötvös utczai rablógyilkost. Mint meg­írtuk, az­ Eötvös­ utczában elkövetett rablógyilkosság ügyé­ben a gyanú a meggyilkolt Ivánitz Miksáné egyik albérlője, Lehotzki Béla munkás ellen irányul. A rendőrség ma köröző­levelet adott ki ellene. Megállapították­, hogy távozásakor laktársától, Balogh Józseftől több ruhadarabot elvitt. Leg­utóbb Csepelen látták, a­honnan azzal távozott, hogy egy grófhoz áll szolgálatba. Azóta nem látták. Az Ébredőket szabadlábra helyezték. A vádtanács Kiss István táblabíró elnökletével ma jóváhagyta a vizsgáló­bíró végzését és szintén elrendelte, hogy a magánlaksértés miatt letartóztatott Bárdossy Ernő dr.-t, Talay Valdemárt, Deák Ferenczet és Reisz O­tót, az Ébredő Magyarok főtiszt­viselőit szabadlábra helyezték. Ennek alapján a nevezetteket ma szabadlábra helyezték. / — Halálozás: Párisból táviratozzák : Lue-Olivier Marson fe­stőm­űvész, a Tudományos Akadémia tagja, életének hetven­­negyedik évében elhunyt. Herson tervezte annak idején a száz frankos bankjegy rajzát. Ma délután temették el a farkasréti temetőben nagy részvét közben Baka Endre dr.-t, a pénzügyminisztérium tragikus hirte­lenséggel elhunyt miniszteri tanácsosát. A végtisztességen a pénzügyminisztérium tisztviselői kara teljes számban megjelent. Pályatársai, a Területvédő Liga és a Szemere­­Egyesület, vala­­mint az Erdélyi Székely Szövetség nevében búcsúztató beszédeket mondottak sírjánál, — Szorulás. Klebs chicagói professzor, a kórtan hírneves kutatója, kijelenti, hogy a „Ferencz József" keserűvíz kitűnő hatását állandóan tapasztalta. A hiányzó részt a tájékoztató-bizottág véleménye alapján hagytuk ha "­­ Voltak még a női gárdának kisebb kaliberű nőtagjai is, a­kik többnyire a britanniások szeretői sorából ke­rültek ki. Kéteshirű­ éjszakai mulatóhelyek leányai, a kik megőrülésig rajongtak a gavallér és bőkezű férfiaik iránt. (—györgyi) HÍREK. — Zászlót vagy pártot bontunk? 1920. AZ ÚJSÁG ^1. 17. a Venizelosz buk­ása. (A királypárt győzelme a görög választásokon.]! A &|jce ratifikálása még nem teljes. (El!«h^r^cM^§ttság jön Budapestre. — Az entente közvéleménye örömmel látja a k kormány erélyes vitázsfedéseit.) A békének ratifikálása alkalmából megkér­deztünk különböző budapesti entente-missziókat, a­kiktől a következő inform­ácziókéit kaptuk : — A valóban impozáns­ ,­nemzetgyűlési ülés a ratifikálásnak csak egy részét fejezte be, mivel ezenkívül még három nagyhatalomnak kell rati­fikálnia a békét. Azonban­­ ez időbe kerül. Majd­­mikor ezen is túl leszünk, Budapestre fog jönni a Commission de control, az az ellenőrző bizott­­­ság, a­mely jelenleg Bécsben tartózkodik és száz szövetséges tisztből áll. Ez a bizottság annak ide­jén majd kiegészíti kereteit az itteni missziók ka­tonai szerveivel. Fő feladata lesz a bizottságnak a leszerelés ellenőrzése, a felesleges hadianyag megsemmisítése, szóval minden olyan intézkedés ■a mely katonai jellegű.

Next