Az Ujság, 1920. december (18. évfolyam, 283-306. szám)

1920-12-23 / 301. szám

4 mag A55 U­JSAC4 HL 23. — Éljen a keresztény tanács ! — Éljen az ,egységes keresztény párt! Szóval, nem­ nagyon dühöng az egyetért**. (A.Msud­ megváltása.) A közúti megváltáséra kiküldött tizenkettes ad hoc­ bizottság —­ mint már jelentettük — Rényi alpolgármester elnöklete alatt ülést tartott. A bizottság Wolff Károly javaslatára kimondotta, szükségesnek látja, hogy a főváros területén lévő összes közúti jellegű vasutak 1923. évi január elsejére a főváros birtokába és tulajdonába meg­­szereztessenek. Ehhez, képest a bizottság utasította a tanácsot, hogy­­1921. január elsején a közúti vasúttársasággal szemben éljen szerződésileg biztosított felmondási jogával. A tanács a deczember 29-iki közgyűlés,elé fogja az ügyet terjeszteni. SZÍNHÁZ. ZEME. Látogatás az UnIó filmgyárában. — J­­köfflér Pufi munkában,, —• SBerlini tudósít­ónktól.Li/! A kövér Huszár Károly, népszerűtlen Pufi, még sietve megeszik vagy egy félkiló sonkát, szalonnát, néhány szardíniát és „Bitchent“ , rá­tt megindul velünk az autó Tempelhof­fáé. Pufi mellett Boris László szorong, , az itt élő kiváló­ anagyar­ fü­üvész , mellettem Mas Reichmann ül, a fitmelAr­ rendező. Rövid félóra múlr már a filmváros főutczáján robogunk végig, melyet fantasztikus és monumentális épületek szegélyeznek : impozáns emlékei a közelmúlt filmóriásainak: Anna. Boleynnek, a. Suusurunnak, a. Gelemnek, aztán bekanyarodunk a főkapun és­ ott ál­lunk a műtermek előtt, melyek között gondosan ápolt park zöldek Kissé megkéstünk, Pufi ijesztő gyorsasággal öltözik, néhány percz múltán egy jóképű amerikai korcsmáros maszkjában áll előttünk és megindulunk az épület folyosóinak és lépcsőinek útvesztőjében a­ műterem felé. Mikor odaérünk, Dupont, a Francziaországból ide­­származott nagyszerű rendező éppen azon tépelődik, hogy ne építesse-e át az egész díszletet (egy amerikai törvényszék tárgyalótermét), végül is megkönyörül rajta : állni hagyja az egészet. , Most haditanács következik. Dupont és gárdája félrevonul megbeszélni a­ délelőtt elkövetkezendő ese­ményeit, Reichmann úr ide,oda nyargal, Boris rajzol és Pufi elmondja nekem a darab tartalmát. __ Gyilkosság miatt halálra ítélnek valakit és végre­hajtják rajta az Ítéletet. A halálraítélt utolsó perc­éig hangoz­tatja ártatlanságát és akadnak is, a­kik hitelt adnak szavai­nak , sőt egy amerikai lap egész szerkesztősége igazságtalan ítéletet emleget és hogy a vádló argumentumok csekély értékét bebizonyítsa, a következő­ eredeti eszközhöz fordul . Egy napon szenzácziós riportban bejelenti, hogy a fő­­szerkesztő eltűnt, nyilván gyilkosságnak esett áldozatul. A nyomozás azonnal megindul és a lap szerkesztősége olyan ügyesen tereli a hatóságok figyelmét egyetlen ember felé, hogy az illetőt elfogják és a főtárgyaláson minden tagadása ellenére halálra ítélik. Elkövetkezik a kivégzés napja. A halálra ítéltet kivezetik czellájából, mindenki izgatottan figyel, —különösen az újságírók — mert megbeszélés szerint most kellene érkez­nie a­­ főszerkesztőnek, a­kit­ persze nem öltek meg és csak azért tűnt el, hogy lejátszhassa az egész komédiát és meg­jelenésével bebizonyítsa a lap álláspontjának helyességét. A főszerkesztő azonban nem jön, pedig a szükséges for­maságok már lejátszódtak, a halálra ítéltet a villamos szék felé viszik .. . beleültetik ... és a főszerkesztő még mindig nincs itt, — de viszont lóhalálban vágtatva érkezik a helyet­tes szerkesztő, a­ki rémülten hebegi, hogy a főszerkesztő való­ban eltűnt, a főszerkesztőt valóban meggyilkolták és a gyil­kos ... Eddig jut el Pufi a mesében, mert ebben a pillanat­ban megszólal a csengő, a zongorista vad indulóba vág, a terembe tódulnak a statiszták, Du­pont harsány ve­zényszavakat kiáltoz, Reichmann most már őrült tempó­ban nyargal és Pufi felugrik, az ívlámpák kigyúlnak. Az operatőr kurblizni kezdi a gépet, az ü­gyész feláll és megvádolja a börtönőrök között nyugodtan eziga­­rettázó bűnöst és közben már fél kettőre jár az idő, három óra múlott el szinte észrevétlenül. Keresem Pufit, szeretném tudni a darab végét, látom ott áll a tele­fon mellett és kétségbeesetten magyarázza­m egy má­sik rendezőnek, hogy egy félóra múlva még nem lehet ott nála, a másik gyárban, még két jelenetet kell itt lejátszania­ Nem várjuk meg, a­míg befejezi, Borissal lemegyünk a kantinba ebédelni, a­mely már tele van sminkelt és maszkírozott színészekkel, a­kik­­ sietve eszik a menüt: egy negyedóra múlva már megy tovább a munka. Mire ismét felérünk a műterembe, már más dísz­let áll a tárgyalóterem, helyén, viszont Dupont már is­mét vezényel, Reichmann ugyancsak nyargal és Boris megint rajzolni kezd, a zongorista ezúttal egy Liszt­­rapszódiát játszik, Pufi részint a telefon mellett jajgat, részint játszik, részint Dupont-val veszekszik, hogy en­gedje már el, mert baj lesz, a másik gyár nem tudja elkezdeni nélküle a felvételeket. Végül is elengedik, mire elrohan, de útközben nem felejti el felvenni 1000 márka napidíját, autóba ül és elrobog és már hiába rohanok utána ,már nem érem utól, pedig most már igazán szeretném tudni a darab poénjét... Székely István. * Peer Gynt reprize. A Magyar Színház, mely évek­kel ezelőtt már nagy­­sikert aratott Peer Gynt előadásá­val, ma újra m­űsorába illesztette Ibsen drámai költe­ményét. Az unalomnak ez a remekműve ezúttal is csak színház és előadás szempontjából érdekes és a megkapó kisérő zenéjét illetőleg, melyet a karzatról a hátába kap a közönség, olyan elhelyezésben tehát, melyet előbb alaposan meg kell szokni. És elsőbben is a muzsikáról szólva, a kitűnő Fricsay Richárd minden elismerésre rászolgált az ő magas színvonalú katonazenekarának élén és az érdeme annál jelentékenyebb, hogy katona­zenészeivel, a­kik végre is nem színházhoz vannak összejátszva, olyan teljes művészit produkált,­­a­mire ő is és zenekarának minden egyes tagja joggal büszke lehet. Az előadás a legjobb azok közül, a­melyet a Magyar Színház le­lkes együttesétől megszoktunk és ez igen nagy komplimentum. Törzs a­nzímszerepben szinte önmagát múlta felül dikéziójának zengzetes szárnyalá­sával és azzal a rendkívü­li művészi fegyelmezettséggel, a­melylyel ezt a súlyos szerepet legyűrte. Jóval többet adott, mint maga a szerepe, mely minden szavával, minden jelenetével a nevetségesség felé csábít. Törzs uralkodni tudott, volt benne­ valami igen nobilis vissza­tartás a beszédében, a hangjának fékentartásában, a játékában, a gesztusaiban, mindez, teljes tökéletessé tette a, sikerét Aase anyóval való jelenetét, mely a leg­nehezebb­ és döntő jelentőségű, úgy játszotta meg, mint a­hogy csak­ a legnagyobbak tudnák. Biztos, hogy éppen ennél a jelenetnél segítette l­orrai/ Róza színpadi készsége is, mely teljes erejével hatott, olyan duett ez, a­melyért az ember a költőnek sokat elnéz és meg­bocsát. A zöldruhás szerepében ismét és újra Jankovich Magdáé volt minden csodálatunk, a­ki ezzel a produk­­cziójával ismét nagyobbra nőtt. Solvejget nagyon te­hetséges fiatal kezdő játszotta és pedig Környei Paula, Környei Bélának a leánya. Szép orgánuma van, játéka kifejező, biztos, hogy kiváló színésznő lesz belőle. Gondolom, még Dolinay Ilona volt itt a szereplők közt és csak olyan kitűnő, mint a kedves Tóth Böske, a Király­ Színház szubrettje, a­kinek tehetsége skáláján Az utahi lány csak úgy gördül, mint a mogorva Ibsen, a­kitől ezúttal sem lettünk bölcsebbek. A közönség feszült figyelemmel kísérte az előadást és áhítattal hallgatta a zenét, a felvonások végén pedig még vehe-­ mensebben tapsolt, mint a­mennyit köhögött felvonások alatt. , jfSze.) * Akom Lajos és Joseffy Olga hangversenyeztek ma este a Zeneakadémián. Akom Lajos fejlett techniká­val, színesen és igen muzikálisan orgonázott.. Joseffy Olga koloratúrás áriákkal tette változatosabbá a mű­sort. A hangja nem nagy, de kellemes és igen alkalmas a legnagyobb technikai nehézségek legyőzésére. Az elő­adása e­mellett igen kellemes és így csak természetes, hogy közönsége melegen ünnepelte. * Négy opera két nap alatt kerül színre a Városi Szín­házban. Szombat este a Zsidónőt, délután Rigolettót, vasár­nap este Faustot, délután A sevillai borbélyt adják. Csü­törtökön Traviatát ismétlik. * A hattyú előadásai iránt oly óriási az érdeklődés, hogy a Vígszínház pénztárai most már a jövő hétre árusítják a jegyeket Molnár Ferencz nagyszerű vígjátékának előadásaira. * Petráss Sári a Városi Színházban. A Városi Szín­ház a jövő héten mutatatja be a Bucsukeringet, Strauss Oszkár új operettjét. A női főszerepet Petráss Sári adja. * Matyasovszky Ilona, Várnai István, Korda Sándor, Barna Jenő rendkívül érdekes czikkét tartalmazza a Mozi­könyvtár első száma, mely minden könyvkereskedésben 10 koronáért kapható. * Rendkívül mulatságos az Intim-Kabaré­­ műsora. Szeless Elza, Péchy Bianka, Erdélyi Géza dr. Simonyi Dezső stb. nagy sikert aratnak. Szombaton és vasárnap délután is színre kerül a remek műsor mérsékelt helyárakkal. * A Lengyelvár 5 felvonásos Star-attrakc­ió dominál a Corso ünnepi hetének műsorán. Az eddigi zsúfolt házi előadásokon a csodaszép felvételek, érdekfeszítő cselekmény, Petrovich és Bojda kitűnő alakítása zajos sikert aratott. A második rész a jövő héten kerül bemutatásra. A kará­csonyi előadások 143, 4, 1­6, 7 és 1 9 órakor kezdődnek. * A Honszeretet­ Nevelőintézet karácsonyi vásárján, a Gellért-fürdő halljában folyó hó 23-án délután 6 órakor a Budai Dalárda hangversenyez, melynek keretében Köcsky Jolán gordonkaművésznő és Szeghő Kiotóid zongoraművésznő is fellépnek. * Demény Artúr ma adja ária- és dalestélyét a Zene­­akadémián. (Scala.) * Álarc­osok: Balázs Sándor 3 felvonásos színműve január 4-én kerül bemutatóra a Nemzeti Színházban., CSÜTÖRTÖKI ELŐADÁSOK: M. Kír. Operahox: Hunyadi László (8). — Nemzeti Színház: Az ember tragédiája 16). — Vígszínház: A hattyú (fi). — Magyar Szín­ház: Peer Gynt — Király-Színház: Offenbach — Városi Színház: Traviata (fi). — Belvárosi Színház: Danáti György (7,7). — Várszínhéz: A kaméliáé hölgy (6). — Eskü-tér Színház: Yu­shi tv,7). — Revd-Szinh­áz: Szilveszter C­,7). — Andrássy­ úti Szinház : Ronge et noir. Fehér szerecsen stb. (7). — Fővárosi Orfeum: Mészáros Gizi­­vendégjátéka (V,7). táviratok. A bécsi tőzsde, (Zárlat.) Osztrák koronajáradék 98, Májusi járadék 98.75, Februári járadék 99.75, Magyar aranyjáradék 390, Magyar koronajáradék 165, Török sorsjegy 34­50, Angin­­bank 1115, Angol-magyar bank 1100, Bankverein 1195, Osztrák hitel 1310, Magyar hitel 2035, Magyar jelzésog 650, Landerbank 1710, Osztrák-m­agyar bank 5623, Unióbank 060, Zivno 3105, Adria 15­600, Dunagőzhajózási 14.010, Kacsa-oderbergi 255()­ Lloyd 38.000, Államvasút 4785, Déli vasút 2125, Déli vasút él­­sőbbi. 1007, Aussigi 11.500, Klotild 6450, Siemens 2140, Alpesi 5560, Bánya és kohó 12.600, Aegydía 6100, Feltén 6650, Krupp 1690, Földi-kohó 4485, Prágai vas 14.000, Rima 3795, Skoda 3299, Fegyver 3050, Felsőmagyar bánya 5200, Rosch­itzi 4800, Sal­ó 8440, Trifaili 4200, Magyar általános szén 10.790, Urikány 7620, Veitscher 23.200, Ruston orló, Fanto 26.800, Kárpáti 18.100, Gorizia 27.800, Schodnitza 19.300, Schöffer 11.000, Ma­gyar vasúti forgalmi 3305, Egyesült fa 1940, Merkúr 1002, Kó­­burg 4210.­­ Valuták : Magyar korona 109.60,, márka 835, lti 700, líra 2000,­­franczia frank 3600, svájczi frank 9100, dollár 602, rubel 1 346, szokni 620, angol font 2100, dinár 1340, lengyel márka 100.50. Kifizetések : Zágráb 390, Berlin 668, Prága 680, Buda­pest 106.50, Olaszország 2000, Svájcz 9150, Varsó 99. A külföldi olívi­ajersicsík. Zürich . (Zárlat.) Budapest 1.15, Berlin 9.1.0—9.12, Hollandia 205.50, Newyork 638, London 23.17 %—23.17. Paris 38.90. Milano 23.50, Prága 7.50, Zágráb 4.20. Bukarest 7.40, Varsó 1.10, Ilécs 1.55, Osztrák bélyegzett 1.10. — Bécs: Budapest 101—795, Amsterdam 18.050—18.150, Zág­ráb 368­ 1-372, Berlin 835.50—841.50, Brüsszel 3480—3520, Bukarest 670—680, Krisztiánia 8475—8525, Kopenhága 8775— 8823,­­London 2030—2050, Milano és Trieszt. 1965—1985, Newyork 578—582, Páris 3330—3370, Prága­ 654—660, Szófia 605—615,­­ Stockholm 11.370—11.430, Varsó 94—96, ZUricil 8775—8825. Valuták: Magyar korona 107—108, dinár 1425— 1445, dollár 567—571, belga frank 3480—3520, franciia frank 3310—3350, avájezi frank 8750—8800, holland forint 18.000— 18.100, cseh korona­ 654—660, M 680—390, lova 645—655, Ura 1940—1970, német márka 834.50—840.50, lengyel márka 89.75—100.75, angol font 2020—2040, rubel 319—325. — Berlin: Budapest 13.08—13.12, Lebélyegzett Bécs 19.23—19.27, Prága 81.77 11—82.97 ,„ Nyílt-tér. • E rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a szerkesztőség,. B­ároM perzsaszőnyeg különlegességei ffr* Tny^z­ufera 2, */R­emetei 5P. DOCZI czipőáruház VII. Rákóczi-út 10. sz. Újonnan átalakítva megnyílt. KÖTÖTT, SZÖVÖTTÁRUKBAN nagy választék KARÁCSONYI CCCASIO GUTTMANN BÉLA ‘ nagykereskedés, IV., Koronaherczeg-utcza 6. szám. 861 HP 10 nMHC jelű, 10 éves előnyös lakbér­&W­OrM S&ElTgUs,tiBLé szerződéssel elutanzéks miett Czim megtudható: 7*m­assv* olcsón, eiaglet ] Fulwdl' t&fétien, IV. ker., Szervita-tér 8. Telefon 5—56. Lakására jövök ruhádat venni. 5RILGO. VB. ker. Kankcs­ufic.a III. szám. Telefon : 12S—T7. ötemeletes sarokbérnalota, 330 öl, uo 100 kor/ hozadék, adómentes, 4.500.009 koronáért eladó. __________­­ Telefon: I Vállalkozás.Törés-körút 12 sz. 1-17-91. H Három jómódú úriemSier Kei egymásba nyíló sutorozott szobát albérletbe sürgősen kivenne Minden árat fizetünk. — aSürgőa 26S30 jeligére a kiadóhivatalba. — IbT * ■**»». Legczélszerűbb ajársc.sk ! B—18 éves gyermekek részére sza-WKK'ffL GYERMEKPAD Ferwel L­ pót utódai is kóla bútorgyár, Árjegyzék bérmentve. Iroda: X. Kolozsvári.ut 13. szám. többször rostált pálBiZtofi CsEri-nefsszol ,futjartételekben gyors szállításra maxvmnális áron ajánlok. S 3tár K.I fcolus*Ertislo, Szondi-utcza 61. 2664 Téléfon : 66 —29. Köztisztviselőktol bizományba vett szőnyegek, képek és egyéb műtárgyak ftöischl tanár műtermében Budán, I., Nyul-utcza 16 d­augu. Naponként 5—11., vasárnap és ünnepnap 10—1. 2535 kieső mara selyem, bárspap. vll.-y Buda .est. IV., 2532 szalag és fátyolban 8/88’tULVB.pa. ]j. Ferencziek­ tere 3 Villalat 12 éve fennálló, jól,jövedelmező, kitűnő vevőkörrel azon­nal eladó. Ajánlatokat kérünk rrteális 15. jeligére Tenzer hirdetőjébe, IV., Szervita-tér 8. Városház-utcza sarkán. Őtti§©F®fwikés8k küszerillás© Kifogástalan köszö- . llírtb­a rülésert kereskedelem i B UlUlícS, Cseeewffy.utcza 1. fiépi­émi gyerfekS ma­gyar ■ nérves elsőrangú munkaerő, nagy vállalat irodájába k@b­esf@tii€3 havi S003 kor­ fizetéssel Ajánlatok .Önálló m u­n k­a­e r­ő* jeligére a kiadóhivatalba Kitűnő állapotban levő enegyüléses csukott ásatás* eladó. Érdeklődő* 34—92 vagy 32—88 telefonszám alatt. 21—37 JF8 %iLW különböző fajták, e jillKfWEi folytónme8ffien VACUU.V. ÉS SULFID R..T.-nál, ela(tök^^toi VI. Dalnok-utcza 11—13. szám. Tele on 4­91. Raktárhelyiséget keresek V., VI. kerület belterületén. Lehet száraz pincze is. Közveti­­töt kitűnően díjazok. LÁNYI, Yl„ Gróf Zichy Jenő-uteza-39. Peried Riiss-i§§pr gyors- is mm azonnalra kerüstek­K. ^t“zété*. jeligére Sikray-hirdatőirodába, VI., Vilmos es visz-n--ut 33. sz. gumrJ-iml! Betegápolási czélosra törv. ..Gala“ védve a legjobbak ! Kaphatok minden drogériában gyógyszertárban, ill.tszertár­­ban, műszerkereskedésben stb. szaküzletbidi. 2­70 Lakatosárugyártós sajáti bejegytésvel világos, száraz munkatermek, irodahelyiség olcsó £*|Q,rJA bérszerződéssel más vállalkozás miatt sürgősen 'SId­OO. Szükséges tőke 600 000 korona. — Czim: a Meteor-szálloda uni­tásánál, telefon: József 118—86, megtudható: 2694

Next