Az Ujság, 1921. július (19. évfolyam, 142-168. szám)

1921-07-20 / 158. szám

­ Hosszabb vita indult meg a javaslat 4. §§-ánál,­­ a­melyhez ez a táblázat tartozik. Gaál Gaszton még min­dig magasnak tartja a kulcsot és kéri az általa előzete­sen beterjesztett kulcs szerinti megváltoztatást. Többek hozzászólása­­után az elnök szavazásra bocsá­totta a 4. §-t, mire a bizottság nagy többséggel elfogadta a pénz­ügyminiszter által most beterjesztett táblázatot. Ezután, folytatták a javaslat részletes vitáját. Nagyobb vitára adott alkalmat a 15. , a­melynél Gaál­­Jászlón a részvénytársaságok vagy szövetkezetek vagyonának kü­lön elbírálását kívánta. A cm látja a rész­vényekben teljesen kifejezve azt a vagyont, a­mely az illető részvénytársaságok földbirtokaiban vagy gazda­sági üzenteiben fekszik. Ezután a részletes tárgyalást félbeszakították és az együttes bizottság holnap délután öt órakor tar­tandó ülésén folytatja a javaslat részleteinek meg­vitatását, összesen **M­jb­OV, adómentesség czimén le : 15­/p Gaál Gallon nem enged.­ ­­­ — Mit adtak olcsón az izsáki vásáron ? — Kinevezték a bukaresti követet. A kor­mányzó zagorjei, zichi és sajkai Rubidó-Zichy Iván báró rendkívüli követ és meghatalmazott minisztert a bukaresti követség vezetésével bizta meg. — Hadirokkantak, özvegyek és árvák a háború ellen. Bécsből jelenti a Magyar Távirati Iroda. A hadi­rokkantak, özvegyek és árvák szervezete gyűlést hívott­ öss­ze, a­melyben a béke és szabadság érdeké­ben rende­zett, nőkongresszus még Bécsben tartózkodó külföldi tagjai is megjelentek. Pernemmé (Stuttgart) a halor okaival és következményeivel foglalkozott oti .■hegardát, a világ minden nemzetéhez intézett kiált­ványnyal fe­jezte be, a­melyben a béke és a­ szabadság új világá­nak megteremtéséért, szállt síkra". Fordító és Marshallne az angol antimilitarista mozgalmat behatóan ecsetel­ték­, annak az országnak a mozgalmát, a­hol a háború következtében munkanélküliség és nyomor uralkodik. Milainné (Paris) kijelentette, hogy a háború ellen dol­gozni kell, még mielőtt bekövetkeznék. A franczia pro­letariátus gyű­­li a háborút és több háború számára már nem lesz kapható. Nem igaz az, hogy a franczia nép csak gyűlöletet érez Németországgal és Ausztriá­val szemben. Végül három határozatot fogadtak el annak a szükségnek a hangoztatására, hogy a háború áldozatainak közös gazdasági vállalkozások útján mun­kát és kenyeret kell adni; a többi határozat hitvallást tesz a béke és a kibékülés mellett és csatlakozik a női ligának békére és szabadságra vonatkozó elvéhez. El­fogadtak még egy franczia nyelvű határozatot és ebben hangoztatják a népek szolidaritását és határozottan el­itélnek minden háborút. — Az Országos Közművelődési Tanács új alelnökét. Az Országos Közművelődési Tanács ma Wekerle Sándor elnöklésével ülést tartott. A volt miniszterelnök telje­sen egészséges, kiállott nagy betegségének semmi rsz­oma nincs rajta. Az ülés betöltötte a Tanácsnak Árkay Kál­mán halálával megüresedett székét. Ügyvezető alelnök­­nek Wekerle .ajánlatára Szilágyi Sándor titkárt, az is­mert nevű regényírót választották meg, a­kit a Vasár­napi Könyv szerkesztésével is megbíztak. — A Magyarországi Újságírók Egyesülete július hó 26-án, kedden délután fél négy órakor az Otthon körben válaszmányi ülést tart, a­melyen fontos indítványokat és a fegyelmi tanács ügyrendjének módosítását tárgyalják. — D'Annunzio nem adja ki kezéből a fiumei kikötőt. Zürichből jelentik. A Stampa értesülése szerint d'Annutizio azt az utasítást adta légioná­riusainak, a Ifik­asfaross-kikötőt megszállva tart­ják, hogy onnan parancsa nélkül semmiesetre se vonuljanak ki. A pénzügyminiszter — mint a fenti hivatalos közlés mutatja — a­ váltság kulcsának kérdésében nem volt kénytelen­ defermálni teljesen a szélső agrárszárnynak. Ez­­a kérdés azonban még sok vizet fog zavarni. Gaál Gaszton ma este már íze­lítőt adott a készülő offenzívából, a­mikor kijelen­tette a pártkörben, hogy ő senki kedvéért sem en­ged álláspontjából s ha a párt dezavuálja, egy­sze­rűen ki fog lépni az agrárpártból. Gaál Gasztont több falusi képvselő támogatja mozgalmában. A kormány már valószínűen hétfőn terjeszti a plénum elé az ingatlan­válts­ág javaslatát Arra szám­ítanak, hogy a vita nem fog túlságosan hosz­­szúra nyulni és augusztus első napjaiban tényleg szünetet kap a nemzetgyűlés. -- A héber kurzus, meg a herczeg nadrágja. Kis­gazdák ülnek a­­ folyosó pamlagán. Nagyon mérgesek. Az ő igazságügyminiszterük most terjeszti be az ülés­teremben a fősoadiház reformját. Az egyik pattogni kezd: f —• Micsoda erőszakos dolog ezt Miért olyan sürgős a főrendiház törvénye? Hiszen ez az egész alkotmány­­reform utolsó lánczszeme! A végére való, nem az ele­jére! Mire másvalaki így zól: — Hát keresztény kurzus ez? Nem, ez zsidó kurzus! Mindent hátulról­­ visszafelé csinálnak, mint a héber könyvben, a­hol halul kezdik az olvasást! ... A folyosón egyébként ma határozottan­­Win­­dischgraetz herczeg nadrágja a legfrissebb szenzáczió. A herczeg valami különleges bricsesz-pantallót hord sárga félczipővel. A nadrág bricsesznek indul, a térd alatt feszesen a lábra simul, de a boka fölött meggon­dolja magát­ és kinyílik ismét pantallóra, mely kaczéran látni­ engedi a kék harisnyát őherczegsége bokáin. Messziről olyan ez a fantasztikus ruhadarab, mintha tényleg lovaglónadrág­ volna, melyről lefele­jtették a csizmát vagy­ a lábszárvédőt. A folyosón nem tudják eldönteni, hogy a herczeg bricseszt hord-e pantalló interpunkttal vagy pantallót bricseszátk­ásban. Lázasan keresték Hegedűs Lóránt prénzügyminisztert, a nem­zetgyűlés legnagyobb muzsikusát, hogy magyarázza meg ezt a szimfonikus rejtélyt. — Jelentkezzünk kenyérjegyért ! A főváros tanácsa figyel­mezteti a közönséget, h­ogy a­kik az új gazdasági évben ható­sági­­ lisztellátítobiin fognak részesülni, azoknak összeírása most van folyamatban é­s­ névjegyzékeiket a lisztbizottságok­ július 15-től 18-ig mintáén­legyes házban a házfelügyelőknél közszemlére kitették. A­kik tejwit a jegyzékből kimaradtak, de a­ közzétett hirdetmény értéltében hatósági lisztellátásra az új gazdasági évben is jogosultak volnának, most kötelesek a lisztbizottságnál felszólalni és ha ennek daczára sem vétetnek fel az ellátandók közé, ugyancsak a lisztbizottságnál felebbezést tartoznak beadni. Mert a­kik ezt elmulasztják, jogosultságuk daczára is a hatósági lisztellátásból ki fognak maradni és háztartásuk jövő lisztszü­k­­ségletét a szabadforgalom útján lesznek kénytelenek beszerezni. A közzétett hirdetmény értelmében az új gazdasági évben ható­sági­­liszt-ellátásra igényjogosultak a katonatisztek, továbbszolgáló altisztek, rendőrök, csendőrök, köztisztviselők és egyéb közszol­gálati alkalmazottak, valamint mindezekhez az osztályokhoz tar­tozó nyugdíjasok, nemelünb­en az ipari munkásság, a segéd nél­kül dolgozó kisiparosok és végül a közsegélyre szorulók. A­kik ezekhez az osztályokhoz nem tartoznak, a kormány rendelkezése értelmében az új gazdasági évben a szabad forgalomban lesznek kötelesek háztartásuk liszt- és kenyérszü­kségletét beszerezni.­­ Tizenhárom és fél millió lakosa van a cseh köztársaságnak. Kassáról jelentik: A prágai ál­lami statisztikai hivatal az ez év február 15-én m­egemített népszámlálásról a következő adatokat­­közli: A népszámlálás eredményének végleges feldolgozása egy évet fog igénybe venni. Eddigi eredmények szerint a cseh-szlovák köztársaság­nak 13 és fél millió lakosa van, ebből a Felvidékre 3 millió és a rutén földre 600.000 lakos esik. Po­zsonynak 93.000, Kassának 52.500 lakosa van. — Az Ügyvédjelölők Országos­ Egyesülete a magyar társa­dalomhoz fordul, h­og­y tagjai, az ifjú magyar jogász nemzedék legértékesebb és üdülésre legjobban rászorult elemei, a bírósági titkárok, jegyzők, jzaggyakornokok nyaraltatásában segítségére legyen. Az eg­,-csittet, a­melynek segélyalapja kimerült, saját anyagi erejével tagtársai támogatására nem siethet, felkéri mindazokat, kik bármi, módon az egyesület nyaraltatási akczióját előmozdíthatják, szíveskedjenek erről az egyesület tiszteletbeli elnöket. Tarczai Tivadar dr.-t, IV., Egyetem-utcza X. czimén értesíteni. — Németh István lovagias ügye. Németh István megbízottai, Nyáry Gusztáv gróf és Hlinka Sándor levelet intéztek megbízotth­oz. Megírják, hogy részé­ről is befejezetnek tenténk az ügyet. A miniszterelnök megbízottai rápterei ^pl lovagias elégtételadás megtaga­dására fölhozott írnokokkal szemben az alábbiakban fejtik ki a Sc^tátjUufogásukat: -Senkinek, tehát a kor­­mányelnöknekSj^Rics meg az a joga, hogy valakiről felelősség nélkül súlyosan difiamáló dolgokat állítson. A lovagias elégtételadást tehát ebből az elvi okból megtagadni nem lehetett. A sértő á­lltások valóságának megállapítása czéljából elrendelt vizsgálat jogos indok lett volna a lovagias eljárás függőben tartására, de nem arra, hogy az elégtételadás ebből az okból megtagad­­tassék. A Ghiczey-féle „elintézetlen ügy"­ komolyan aligha szerepelhet az elégtételadás megtagadásának okául, mert azoktól, a­kik Németh István tanúi és bizonyítékai alapján hivatali hatalmukkal visszaélve, többedu­agukkal fegyvertelen és egyedülálló tiszttársu­kat súlyosan bántalmazták, nem szokás „lovagias** után elégtételt kérni, hanem bűnvádi után, a­mint azt Né­meth István cselekedte. Egyébként is mind a három felhozott kifogás alaptalansága mellett még abban a hibában is szenved, hogy a sértő fél megbízottai által egyoldalúlag és megfelebbezhetetlenül állapíttatott meg, nem pedig az ennek megállapítására egyedül hi­vatott becsületbiróság által." Kimarad a budapesti esperanto-kongresszus. Auguszta: M .FFI.TM. budapesti nemzeti esperantó-kon­gresszus alkat­tráhed a külföldiük tiszteletire a Várszialutzban esperantó disz­­előadásra beásiktik, melyen esporantri nyelven magyar szindara­­bokból, magya zeneszerzők és költők műveiből mutattak­ volna ide részleteket. .Miután a kongresszus megtartását a belü­gy­­miniszter nem engedélyezi, az érdekesnek ígérkezett előadás, melyen Z­ighy Gyula nyár hónapok óta dolgozik, elmarad. — Házasság: Wiener Adél (Füzesgyam­at) és Streuer József (Új­fehértó) a mai napon Debreczenben házassá­got kötöttek. Elek Béla és özv. Mü­hlhoff érné szül. Wagner Szidó­nia f. hó 17-én házasságot kötöttek. (Minden külön érte­sítés helyett.) Mahler Erna és Kellner Sándor folyó hó 23-án (szombaton) 17 órakor tartják esküvőjüket a Margit­­küruti plébániatemplomban. (Minden külön értesítés helyett.) — Gyermekek nyaralása magyar földön. A Déli vasút pályaudvaráról szerda délben kétszáz pesti gyer­meket­ vittek a Balaton partjára, a­hol az American ■nehéz Administrations jóvoltából négy hétig fognak üdülni. A nyugati pályaudvarról ugyancsak szerdán élejben két vonat indult mintegy ötszáz gyermekkel zsú­foltan, a­kiket viszont az inotai és a kenyér­ mezei ba­­raktáborokba vittek. A baraktáborokat a Relief Admi­­nistration, élén a jászmvii Pedrow kapitánynyal, a ma­gyar kormánynyal együttesen nagy költségek árán rendbehozatta és a gyermek nyaraltatási czéljaira átala­kíttatta. A vonatokkal cserkészfiúk is utaztak, a­kik az üdülőtelepen a gyermekek között a rendre fognak felügyelni. A sápadt hat-tizen­höté­ves, pesti kis­gyerme­kek vidáman szálltak a vonatra, örültek a négyheti nyaralásnak. A szülők könnyes szemmel búcsúztak gyermekeiktől és meghatva néztek az amerikaiakra és a magyar Gyermekvédő Egyesület agilis vezetőire, a­kik elősegítették a magyar gyermekek magyar földön való ortülhetését. A legközelebbi napokon még két vo­nat indul, a­melyeken szintén az inotai és a kenyérme­zei táborokba visznek gyerekeket.­­ Pécsben tíz korona a villamos. Bécsből jelentik. A mai lapok közlése szerint augusztus hó folyamán az összes városi üzemekben újabb áremeléseket léptetnek életbe. A közúti villamos viteldíját hír szerint 10 koro­nára emelik és a gáz és a villamos áram ismét teteme­sen meg fog drágulni.­­ Tudományos pályatételek. Ez évben a Magyar Tudomá­nyos Akadémia III. osztálya csak két szerény jutalmazási­ pálya­­díjat tűzött ki. Az igazi tudomány végtelen birodalmában nincse­nek,a népeket, országokat, nemzeteket elválasztó határok, a tudós munkásságát az egész világ élvezi, csak dicsőségében osztozik a nép, a nemzet, melynek fia. Sarkalja tollát a hivatottaknak ambi­­czióját az a nem­zeti kötelesség is, hogy sikeres munkásságukról az egész világ 1i tudományos élete, értesül, munkássága a nagy­világban is értékesül és országunk küzdelméhez uj kulturfogy­- ...­­ ..... ------* - " ■ Ma­verchci szolgáltat, ny sztugauii ieije»ie»ere.­auviuinas a a Ma­­gyar Tudományos Akadémiának ez évi következő két pálya­tétele is : I. «Az ujabb eugenetikai törekvések biológiai és örökléstani alapjai.» Jutalma a Pollák Henrik-alapitványból 1500 korona. Határnap : 1921 szeptember 30. — II. «Önálló vizsgálatot tartal­mazó értekezés a valós, vagy a komplex változós függvények el­­méletéből». Jutalma a Tömöri Anasztaz-alapitványból 2000 ko­rona. Határnap : 1921. deczember 31. —­­ Tizenöt diákot nem engednek érettségire Érsek­újváron. Érsekújvárról jelentik . Érsekújvár községét a katolikus főgimnázium érettségi vizsgálata körül ki­tört kulturbotifény tartja izgalomban. Ugyanis Hatala dr. főigazgató­­ 15 diáktól az érettségi vizsga letételét megtagadta azzal, hogy ellenük bűnvádi eljárás van fo­lyamatban. A d­iák(­kat azzal vádolják, hogy a­mikor a főgimnázium jziniius 4-én a városi bárokban majálist rendezett, irredenta dalokat énekeltek. Lelley dr. nem­zetgyűlési képviselő a prágai iskolaügyi miniszternél közbenjárt az ügyükben. — Orvosi körökből. Fispán Jenő dr. orvos, operatőr, az Új­ságírók Kórház- és Szanatórium-Egyesületének sebész-szak­­ovcsa, nyári szabadságáról visszaérkezett és rendelését újból megkezdte. — Pasics Bécsben. Az Újság bécsi szerkesztő­sége jelenti telefonon : Pasics szerb külügyminisz­ter Mariegbadba való utazása közben ki fog szál­­lani Bécsijén, a hoki néhány napot szándékozik el­tölteni. í­r AZ Ú­JSÁG 'Csütörtök', 1921 julius 28* Véglegesen megállapították az ingatlanvagyonváltság kulcsát. A nemzetgyűlés pénzügyi és föl­dm­űvel­és­ügyi bizott­sága ma délután tartott együttes ülésében folytatta az ingatlanvagyonváltságról szóló törvényjavaslat részle­tes tárgyalását. A mai ülésen megjelent Bethlen István gróf miniszterelnök, Szabó István földmivelésügyi, Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyi és Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter is. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter az együttes bi­zottság elé a következő legújabb táblázatot ter­jesztette : A birtok Ha a kát. t. jövedelem átlaga 1 holdra, illetve haa birtok becsértéke : Az 1 2 3 4 5 1 67 8 9 1 10 11121­ 3 1 14 15 16 17 18 19 20 föld­­térti­nagysága kát. holdbanG.14SC002005300|6000|G101­ 6 800720078f6|ft00p|84COttiOO9200 M0010000io:oo 10800 11200 11600 egy-egy kat. h. után fizetendő búzamennyiség kgr.-okban: °;0-a: 0—1 — 1—5 2821 313436 384143­ ­ — L— 461 48505355Í .58 60 62 65 67 70 — — 0.9 72 6°,, S — 5—10 4043 475054 58616568 72767983; 86 90 94 97 101 104 108 9% 10.3 10—20 4448 5256GOi 646872 76 80848892 j 96100 104 108 112 116 120 10% W 4 20—50 4853 576266 70757984 8892971011106110 114 119 123 128 132 11% r~4 50—100 5358 626772, 778286911 96101106110 115120 1.25 130 134 139 144 12% 72 100—500 5762 687378 83889499:104109114120.125130 135 uo 146 151 156 13% 14.— 500—1.000 6267 7378;>t 90 9510,1; 103 112118123129:134140 146 151 .157 102 168 14% 9.5 1000—2.000 6672 788490 í 96:102108 114 120 Í22'l29 136 126132138 144150 156 162 1C8 174 180 15% } 2.000—10.0007582 8895 102 109116 1431.50156 163170 177 184 190 197 10.000—50.0008491 991061141 1221129137 1441152160167175182190 198 205 213 220 228 19% 117’7 50.000 felül 8896104112­120 128,136144152­ 160168176 g TrCO 2(X) 208 216 324 232 240 20%­­ —: Kérem szépen, igen tisztelt nagyságos uram... —.­ Csak mondja rövi­den: Kolléga!

Next