Az Ujság, 1922. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
1922-01-01 / 1. szám
jfasíniap. HS29 ItamSt tT »—)■' mmmm ..........■■■ ■■■ —■■nini ■■ i ■ — i ■ — ■ ÁSS UJSÁCt Bekövetkezett az ex-lex. Január közepéig is eltarthat az indemnitási vita. "Altjáig mai számában megírtuk, hogy az ellenzék nem fogadta el a kormánynak az ex-lex kikerülését czélzó ajánlatát Ma tovább hömpölygött az egyesített vita s még számosan akarnak felszólalni, miért is az indemnitás sorsa teljesen bizonytalan. Az ellenzék még körülbelül két hétig győzi erővel s Így a ma bekövetkezett ex-lex nagy fejtörést fog okozni a kormánynak. Az ellenzék körében számolnak azzal az eshetőséggel, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök végül is deferál s megelégszik a háromhónapi indemnitással. Egyébként megindultak a szokásos újévi üdvözlések. A kereszténypárt tagjai közösen aláírt íven üdvözölték Roller István pártelnököt. Az ívet Andrássy Gyula gróf is aláírta. Roller István üdvözlő táviratot küldött a párt vezérének,Andrássy Gyula grófnak. Újévi tisztelgés a házelnöknél. A nemzetgyűlés tisztviselő-kara Palmer Kálmán elnöki főtanácsos vezetésével a mai ülés megkezdése előtt tisztelgett Qaál Caszton elnöknél és üdvözölte az újév alkalmából. Gaál Gaszton meleg szavakkal válaszolt s hangsúlyozta, hogy a parlament tisztviselő kara súlyos anyagi helyzetében is mintaszerűen teljesíti kötelességét. Tíz-tizenkét milliót kérnek a vármegyei tisztviselők és a tanárok. Karafiáth Jenő képviselő ma adta át Gaál Gaszton nemzetgyűlési elnöknek a vármegyei tisztviselők memorandumát, amelyben státusrendezést kérnek a kormánytól. Azt kérik, sorozzák be őket az ítélőbírák és ügyészek részére megállapított fizetési csoportba s illetményeiket ennek megfelelően állapítsák meg. Kifejtik, hogy ez nem járna az államkincstár lényeges megterhelésével, mert hozzávetőleges számítás szerint mindössze öt-hat millió koronáról van szó. Mint értesülünk, a tanárok ugyanilyen értelmű memorandumot intéztek a kormányhoz Milyen függetlenek vagyunk. Mit fognak tőlünk követelni a csehek ! Azok, akik egy cseh trombita szavára megfosztották trónjától a magyar királyt és az engedelmességnek valóban megható példáját adták Prágával szemben — azzal igazolták cselekedetüket, hogy a trónfosztással nemcsak szomszédaink napiparancsának tesznek eleget, hanem teljesítik a magyar nemzet régi vágyát. A végén már a magyar nemzeti függetlenség bajnokainak érezték magukat és megkoszorúzták Kossuth Lajos sírját azon a napon, amikor nem volt semmi okunk arra, hogy ünneplőbe öltözködjünk és triumfáljunk. Az ellenzék szónokai megérezték a nemzeti gyalázatot, fölemelték tiltakozó szavukat és megjósolták azt, hogy a detronizáczió nem a magyar függetlenség, de a magyar rabszolgaság kezdete és kíméletlen szomszédaink, akik megbizonyosodtak arról, hogy parancsaiknak feltétlenül engedelmeskedünk — nem fognak megállni azon az úton, amelyen megindultak. Fájdalmas bizonyságát kaptuk most annak, hogy a vészes jóslás beteljesülhet. Benes cseh mi-’ niszterelnök és külügyminiszter bizalmas körben azt a kijelentést tette, hogy ha a magyarok királyt választanának, követelni fogják tőlük a koronázási eskü szövegének megváltoztatását. Benes azt fogja kivárni, hogy a magyar király a jelenlegi magyar határokat ismerje el törvényeseknek és helyeseknek. De követelni fogja azt is, hogy koronázási esküjében kifejezetten mondjon le az ezeréves Magyarország történelmi egységéről, mondjon le a területi integritásról. Vajjon mit szólnak ehhez azok, akik úgy érezték, hogy a magyarság három évszázados vágyát sikerült valóra váltaniuk, Benes Eduárddal karöltve, azon a napon. Utazás a Haza körül. Irta: Mezei Ernő. Talán úgy kellene írnom: Utazás a hazán körülbelül. Mert hajh, magyar földön való utazásunk épp azt a megrendítő, valósággal földrengető tragikumot érezteti át velünk, hogy amit azelőtt hazánk belsőbb részének néztünk, sőt olyan tájék is, amelyet centrális masszájához soroltunk, most országunkat körülövező külső területté változott Magyar utazók, most egyszerre külföldnek, Idegenségnek kell vennünk olyik várost ahol lelkünk és egyéniségünk legmélyebb gyökerei sarjadtak, nemzetközi forgalomnak kell bejegyeztetnünk olyan kirándulást, amely ősi otthonunkba viszen. Nem kelle itt folyton megújulnia annak a sajátságos észbontó érzésnek, amelyet egy soha el nem képzelt földrengés házakat döntő rázkódásai keltenek az emberekben ! Oh, hiszen lehet a hazát egészen elhagyni, lehet ▼ele minden polgári közösséget is megszüntetni különös lelki válság nélkül .Szívet cseréljen az, aki hazát cserél, mondja a költő. Hát vannak elegen, akiknek szivek eleve nincs helyén és könnyen fel is cserélhetik. De egészen más dolog a hazából kivándorolni és idegen földön keresni a jobb boldogulás lehetőségét mintha maga az anyaföld mozdul el lábaink alól, egyszerre tűzben örvénylő, gyilkos gőzöket lehellő szakadék választ el attól a talajtól, amelynek érintése az antensi erő megújulását hozta meg életküzdelmünkbe. Milyen érthetetlenekké válunk önmagunk előtt, ha olyan tájék, amelyhez sok kedves emlékezetünk, megrögződött gyermekkori benyomásaink tapadnak, amelyen talán öntudatlan, átöröklött képzeteink lengenek át, valami éktelen, ordító álarcczal boltivá tűnik fel előttünk. Felismerjük, fájdalmas megindulással, de vonagló szívünkben mégis úgy érezzük, mintha hirtelen rúgnunk kellene rajta. A Haza igéző látománya micsoda rejtelmes sterra incognita. Nem, nem értjük a változást. Tudom, ezrenként lézengnek közöttünk menekültek a megszállott vidékekről és bizonyára a legmélyebb részeket érdemlik ők, a kiket vad barbárok betörése feszerített arra, hogy földjüket, házukat, csai otthonukat elhagyják — ők most nem lelik íjukat a hazában, ha csak nem ott künn, abban a mozgó és továbbítható városban, azokban a sivár vagyonokban, a melyek bujdosásuk jelképes állomásaivá váltak. — De ezek a szerencsétlen gwrfonlakók, bárowmytr* nyomja i* őket egyéni balsorsuk, mint magyarok csak közelebb jutottak a hazafiság központi tűzhelyéhez, menekülésük nem bontja meg polgári öntudatukat, sőt fokozza is bennük a hazafi közérzést. Más az, mikor az ily baljóslatú vagyon természetes rendeltetéséhez képest odaszállít bennünket szivünk kedves helyére, ahová máskor a vakáczióra bocsátott diák kitörő ujjongásával érkeztünk, ahol most uj háza istenek hóditó bitor kénye fogad bennünket. Annak a kóbor uraságnak az érzése ez, ki sok vándorutjából tér meg ősi birtokára és iszonyodva veszi észre, hogy közben a gonosz szomszéd foglalta el lakását, rabolta el sok drága kincsét, neki meg csak egy sötét kamarát akar hálóhelyül meghagyni. — Hajdani naiv költőknek ilyes balladáit hányan éreztük át és értettük át az utóbbi években, mi utazó magyarok íme andalogva közeledtem a messze fehérlő udvarházhoz, ábrándos emlékek mint szines lepkék csalogatva rajzanak előttem, a kerítésen túlról meg dühös csaholás üti meg fülemet. Hohó, bizonyosan Bodri, az a régi, kedves, házőrző kutya, hogy fog ez vad örömében nyakamba ugrani. De mi ezt Hogy a kapuhoz érek, a pokol valóságos kutyája, a háromfejű Cerberus, vicsorítja hármas szája fogait és köpi ki közülök kénes lángjait. Ki vagy te undok fajzat itt a mi portánkon? És íme a mérges Cerberus felfortyanva, de érthetően vonitja: Én vagyok az uj nemzetközi jogrend, én vagyok az uj állami törvény, én vagyok az uj határőrsége! Ide az útlevéllel, a hozzá való konzulátusi vízummal pecsételve. Tessék mindjárt a taksát is lefizetni. És újra vicsorítja fogát három fejéből, hogy nyomban ezombomba vájja, ha odébb mernék mozdulni. Hát kutya van a kertben a mi szent kertünkben. És a bestia éppen a mi legkedvesebb költői berkeinkben szeret ugrándozni, meghasalni. Szörnyű prózai ugatását, hiába, meg kell érteni akár csehül, akár románul hangozzék is. Szemtelen kutya — gondolom magamban megadón, keservesen — csakugyan úgy van, te képviseled az államot, a törvényt,, az új nemzetközi jogrendet az új birtoklás erejénél fogva, te őrződ harapós kutya módon a tőlünk szentségtörő erőszakkal elrabolt határainkat. Valami anarchisztikus ösztön ágaskodik bennem és szvni mélyen öntudatom alá vészi polgári fegyelmezettségem minden gondolatát. Mi ez az ebadta a L’ama mi az Ő törvényes rendje, kutyafékom teremtette, amiket adni rettenetes kényszerzubbonyt buzinak reám és vaspántokkal szegeznek tagjaimhoz, úgy, hogy természetes bőrömet is lenyúzzák. Állam, Törvény, Hatóság! — mindezt, egyszeri külső erőszak parancsát, amely a szurony hegyéről villog felém, mégis csak értem. De ki sikkaszthatja ki telkemből a Hazát? Amit ezer éven át mindig magyar hazának neveztek és neveltek bele az emberi öntudatba, amit nemzedékről-nemzedékre annyi áldozat, annyi szenvedés szentelt fel a magyar hazafiság hitévé, ki képzelheti el ezt a legideálisabb valóságot, ha anélkül, hogy belső érzéseim változtak volna, ha anélkül is, hogy külső környezetem, maga a föld, amelybe lényem legmélyebb gyökerei belefogództak, és az az emlékteljes ház, amelyben otthonos szellemek varázslata ejt meg, átalakultak, vagy eltolódtak volna, hogy az az ősmagyar haza mától holnapra a cseh haza divatosan felpiperézett képét öltse fel előttem, az oláh hazafiság parfümillatos levegőjét áraszsza tüdőmbe? Itt az új állam és itt új törvénye, és ők jogászi meghatározások szakaszaival hazaárulásnak bélyegzik és a legsúlyosabb büntetéssel sújtják az olyan szót és cselekedetet, amelylyel a megszállott vidék magyarja örök hűséget tanúsítja hazája iránt. Igen, ez a cerberusi kutyaugatás, a mely a pokol kapuit őrzi. De még mélyebbről a föld alól, mintha halott szivek dobognának, zúgva tör fel s átszáll hegyen-völgyön és tovalobban minden erőszak-határon a költő sóhaja. Hazát kíván, hazáért ver szívem. Én is az elmúlt nyári és őszi hónapokban végre annyira összeszedtem magam, hogy egyegy kiruccanást is megkockáztattam a korábbról megkedveltidülőstácziókra, vagy újra felkereshettem az előbb használt gyógyfürdőt is. Mondhatom, úgy éreztem, hogy végtelen, kimeríthettem egyre elölről kezdődő perben állok valamilyen rejtelmes hatalmakkal, amelyek erősebbeknek mutatkoznak magamnál. Perlekedem, perlekedem ! A trianoni bötesekkel-e, kik az új világrendet kiszabták, cseh zsupánokkal és oláh prefektusokkal-e, akik a nemzetközi rablás jogán önkényesen rendelkezhetnek a mi áhitatos zarándokjárásunk helyein, vagy talán igazában önmagammal, csak az én meghasonlott ütemmel-e ! Mert mindig szemben állok a kérdéssel: hogyan lett vadidegen, elzárt világgá az, amit belső lényem kútfejének, hazafiságom költői forrásának éreztem. Mint ahogy a föld a nap körül forogva, egyben saját tengelye körül forog; szintúgy a Haza régi és új határai körül utazgatva, minden periférián meg kellett fordulnom önmagam körül. Mindenütt: Szobon, Pöstyénen, a Tátrán. Kassám Temesváron útlevéllel, vízummal és anofeoorző Cerberusok tudják, mi minden hatósági és orvosi bizonysággal igazan nem kellett külföldi. idegen véltómat, vándor vesémet és csak rövid tartózkodásra beérvédettségemet. Ugyan mi történt Festyénnel. • Pöstyénemmel, a melyet esszesi- -:'·r Tamár szinte testem organikus .w.r.t'Zékó.aak. fiziológiai Mit csinálnak azok, a kikről valaha beszéltek? Régi politikusok, diplomaták és katonák élete az összeomlás után. Tisztek mint iparosok és hivatalnokok. — .Az Újság bécsi tudósitójától. Immár három éve annak, hogy a nagy monarchia összeomlott és területén új államok alakultak. A hadsereg nemzeti hadseregekre bomlott, a régi államférfiak a feledés homályába léptek, helyüket pedig új vezetőemberek foglalták el. A régi híres Ballplatz és Kriegsministerium, ahonnan valamikor a monarchiának minden népe felett uralkodtak, ma már kis hivatalokká zsugorodtak, amelyek, mondható, mintegy házi használatra szolgálnak az erőtlen Ausztria részére. A különböző osztályok szétoszlottak Budapest, Prága, Belgrád között, amelyek politikai czeutrumokká nőtték ki magukat. Ma már szinte kérdésessé válik, hogy hova tűnt el a régi nagy apparátus és mi történt azokkal az emberekkel, akikről valamikor az ország minden részében beszéltek, akikről lapok naponként írtak, interújúkat hoztak és akik valamikor nagy, ünnepelt személyiségek voltak. Legtöbb közülök visszavonultan él és megelégszik azzal, hogy valamikor komoly intézője volt A világtörténelemnek. Most pedig emlékiratait írja. Egy kis része azonban nem tud beleilleszkedni a semmittevésbe és igyekszik itt-ott a feledés homályából kilépni A régi diplomaták és hadvezérek ritka alkalmakkor, mint például Boroevic tábornagy temetésekor, a volt király névén apján, amelyet a kapuczinusok templomá-ban ünnepeltek meg, összejöttek. A legtöbbet közülük kis városokban láthatjuk, amint egyenruhájukkal, öszszes kitüntetéseikkel csendesen sétálgatnak. Sokan közülük irodákban, iparvállalatoknál és részvénytársaságoknál helyezkedtek el, mások valamilyen ipar űzését is megtanulták. Bussarek, az utolsóelőtti osztrák miniszterelnök, a Bund der Altoesterreicher-ben vezető állást foglal el Elődje, Seidl. ismert bankdirektor, Spitzmilller, az Osztrák-Magyar Bank kormányzója lett. Burida külügyminiszter teljesen visszavonultan él Bécsben és emlékiratait rendezgeti. Czernin aktív politikus és képviselője a Bürgerlichen Arbeitspartei-nak. Beck, volt miniszterelnök a takarékossági kommisszió elnöke. Bombadr, a volt monarchia jól ismert washingtoni nagykövete, elnöke az österreichischen Friedensgesellschaftnak. Redlich, az utolsó pénzügyminiszter, elnöke az Österreichischen Union für Demokratische Kontrollen-nek. Scipel dr., a keresztényszoczialista párt vezetője. A régi császári udvartartás ismertebb alakjai közül Montecuccolo Kerzl dr., Paar, meghaltak. És a régebbi szertartásmester, Nepalek, az Anker Biztosító Társaság ügynöke lett Bardolf, az udvarnagyi hivatal ismert beosztottja, bírósági joggyakornok, Schiessl kabinetfőnök visszavonultan él Bécsben és éppen úgy, mint kollégája, Polzer-Hoditz volt igazságügyminiszter, aki Ausztriában a halálbüntetést eltörölte, szintén emlékiratait írja. Margutti is, aki Ferencz Józsefnek évek hosszú során át kabinetfőnöke volt, megírta emlékiratait, amelyek nyilvánosságra is hozott. Általában a »memoire«-írás kedves szórakozása a régi katonáknak, így például Ruffenberg Komarow az összeomlás óta immár három kötetet adott ki. Ezenkívül még a napilapokban is jelennek meg czikkei. Hötzendorf Conrad-nak csak nemrég jelent meg emlékiratainak első kötete. Jelenleg Innsbruckban él, ahol kitüntetéseit letette és szivben jár. Krohatin volt hadügyminiszter és Sarkotic tábornok, Bosznia-Herczegovina volt kormányzója, Bécsben élnek. Dankl vezérezredes Innsbruckban tölti napjait, ahol a legitimista körök vezérének ismerik. Egyike a kevesek közül, aki volt katona létére nyilvános politikai szerepet vállalt. Kraus tábornok a nagynémet eszme harczosa, a ki szívvel-lélekkel harczol a Habsburgok ellen a Hohenzollernek érdekében. A volt diplomaták közül frehnis gróf Ausztriában Pallavicini őrgróf Magyarországban, Czernin testvére pedig Csehországban tatik napéval, Z ■nouski gróf lengyel alattvaló. De nemcsak a régi emberek, nan,m a 1.ségek, a hová jártak, szintén megváltoztak. A híres Café Pucher, melynek külön tábornok asztala volt, megszűnt és helyiségében egy bank nyitott fiókot. A Graben-Caféban pedig, ahol a miniszterek törzsasztala volt, borozó nyílott. (F. R.)