Az Ujság, 1922. február (20. évfolyam, 26-48. szám)
1922-02-19 / 41. szám
Vasárnap, 1922 február 19. AZ UJSÁG anyóka topog el mellette, kis kosárral a kezén, lábujhegyen. Megpillantva Gál Francziskát, meg is hajolt előtte és úgy köszönt neki: — Kézit csókolom! A kis művésznő, a maga imént betöltött tizenhét esztendejével meghökkent, hát hogy is ne, a mikor először életében mondják neki színházban, ahol ő a legfiatalabb, hogy kézit csókolom. Rögtön elfogta az anyókát. — Ki vagy te? kérdezte tőle. — Én vagyok kérem szépen az az öreg aszszony, a ki a darab végén bejövök imádkozni a pozsonyi templomba, mikor a Darvasné nagysága befejezte és Virányi urat elviszik királynak. — Nem azt kérdezem, hanem ki vagy czivilben? — Kérem szépen, én Nép Elza vagyok! — Nép Elza! fiát aztán? — Tetszik tudni, az úgy van, hogy én hajnalban a Világ expedícziójában vagyok alkalmazva, este héttől nyolczig jegyszedő vagyok az Andrássy úti Színházban, tízkor itt játszom a II. Lajos királyban, napközben pedig a Rákosi Szidi nagysága iskolájába járok. — Hát az bizonyos, — szólt Gál Franczi meglepetten — hogy sokfelé kell dolgoznod a kis életed fentartására. Hány éves vagy? — Szeptemberben leszek tizenhét — felelte az öreg anyóka, mire Gál Franczi megölelte, mondván : — Biztos, hogy jóval fiatalabb vagy, mint én, hanem azért mégse kell nekem azt mondani, kézit csókolom! Hanem tudod mit? inkább tegezzük egymást! A tizenhat és fél éves öreg asszony egész oda Volt és nagy boldogságában, ha lehetséges, még jobban játszott ez este, mint egyébkor. Haraszthy Hermint, ezt a drága jó asszonyt, a Vígszínház nagy művésznőjét, dehogy is tudjuk egyhamar elfelejteni. Mások se, sokan, az egész nagy magyar közönség, amelynek mindig csak derűvel szolgált és örömet okozott. A napokban volt szegény Haraszthy Herminnek születésnapi évfordulója és ez jó alkalom volt örökké gyászoló férjének, Vécsei Marczell doktornak, hogy maga köré gyűjtse boldog emlékezetű Mincsi legmeghittebb barátait, barátnőit, hogy egy vacsora keretében róla beszéljenek. Hegedűs Gyula és neje, Bárdi Ödön, a Vígszínház rendezője, Kürthy Sári és leánya, Jankovich Magda, a Magyar Színház művésznője. Békék László és Stephanides Károly karmester voltak hivatalosak a vacsorára, amelynek folyamán az asztalfőn egy hely üresen maradt, azonban szegény Hermance szokta volt szeretetével elárasztani az ő kedves vendégeit. Sorry. Darvas Lili Mária királyné szerepében. * Éjfélkor a Vígszínházban. Ji csodagyermek. Máskor tíz óra tájon oszlik szét a közönség a Vígszínházból, ma a7 óra táján gyülekezett össze. Mintha tényleg az lett volna az impresszióm, hogy mikor mennek, úgy néznek ki, mintha jönnének. És ez az impresszióm megmaradt egész este. Bont a színház nézőterét zsúfolásig megtöltötte a közönség. Vacsora után lassan, nyugodtan, jóllakottan foglalták el helyüket és már minden ésetre előre készen tartották a derültséget. Vacsora után voltak és a jóllakott ember semmi körülmények között nem haragszik. De mintha az egész közönség valahogyan egészen tál publikum lenne. Még a mostani annál is újabb. Emberek, akik könnyedén fizetik meg a magas helyárakat is, de arra már nem érnek rá, hogy a hétórás előadásokra elkészüljenek. A páholy sorokban feltűnő és ragyogó nők sorakoznak egymás mellé. Sok meglehetős mély dekoltázst látunk. Sok szép nyakat és sok szép kart, sok szép ékszert. A hölgyek egy része valóban nem volt túlságosan fukar bámulóival szemben. És nem egy páholyban estélyi ruhás hölgyek mellett világos utczai ruhás urakat látunk. Mintha az egyiknek el kellett volna mennie már akkor, amikor a másik még meg nem érkezik. A földszinten a szmoking dominál. De, tekintettel a báli szezonra, látunk nem kevés frakkot is. Érdekes dolog mindenesetre, hogy a nézőtér a premiere elhelyezkedésnek éppen fordított képét mutatta. Az első sorokban láttuk a legtöbb utcai ruhát és csak azután következtek a szmokingok és a frakkok. De a mai mozgalmas báli estélynek a számlájára írhatjuk, hogy még a második erkélyre is jutott belőlük. Ha ezek után még hozzáteszszük, hogy a közönség kitünően mulatott Gavault és Charvay A csodagyermek eziwiti bohózatán, melyet annak idején Molnár Ferencz fordított magyarra és hogy Makay, Margit, Hegedűs, Szerémy, Fenyvesi, Tanay, Vendrei, Balassa és Kertész teljes odaadásukkal és kiváló tudásukkal siettek az előadás segítségére és hogy a Vígszínháznak az éjszakai előadással tényleg sikerült Budapest lakosságából, ebből az aranybányából egy új közönséget kibányásznia, akkor azt hiszem, mindent elmondtunk a mai estéről. Talán még annyit, hogy a siker igen nagy volt. isti.) * Az Ave Mária zongorakivonata. Ábrányi Emil új operájának, az Ave Máriának most jelent meg a zongorakivonata. A czím után vallásos tárgyú dalműnek gondolhatnánk, holott eléggé pajzán szerelmi történetet visz színpadra a szövegíró, aki szintén Ábrányi Emil. Két fiatal zeneszerzés, és két énekes növendék boldog házasságai végződő szerelme játszódik le a néző előtt a régi Zeneakadémia nagytermében. A muzsika így futólagos átlapozásrais tetszetős, jól spolyzó. Szép melódiáit választékos harmóniákkal támasztja alá és ötletesen dolgozza fel Ábrányi. Modern, de nem a túlzók közül. A százhuszonnyolcz oldalas szóit kiállítású, zongorakivonat ára 400 korona. • • * A Vígszínház jövő heti műsorát is a Sárga kertyű dominálja, amely mellett két est jut a Csodagyermeknek. Az Osztrigás Miszit hétfőn játszszák és szombaton éjjeli előadásul. Most vasárnap délután a Liliomot adják, jövő vasárnap pedig a Zazárnak lesz első délutáni előadása. * Káldor Boriska, aki már sokszor tűnt fel Nirschy Emília halletiskolájának, matinéin, legutóbb pedig a Fővárosi Orfeumban szerepelt mesternőjével s aratott nagy sikert, márczius 12-én, vasárnap este nyolc órakor önálló tánczestélyt ad a Vigadóban. Az estélyt, amelyre a Koncert hangverseny vállalat (Irányi utcza 21) árusítja a jegyeket, nagy érdeklődéssel várják. * Ábrányi Emil új dalművét mutatja be szombaton este a Városi Színház. A bájos egyfelvonásos czíme: Ave Maria, melynek ötletes szövegét is a kiváló zeneszerző írta, tréfás, érzelmes,szerelmi történetet hoz. A régi Zeneakadémia tanterme a szín, mely a szereplők kedves, bohém csapatának újszerű környezetet ad. A dallamgazdag szerepeket Aquila-Adler Adélján, Nagy Izabella, Somló, Bársony, Fazmán és Lakatos adják. A bemutatót, melyet Ferenczi Frigyes művészien rendez, a Parasztbecsület előadása előzi meg, melynek ez lesz első előadása a Városi Színházban. A főszerepeket Vágó Boriska, Csillag Erzsi, Medveczky Bella, Ocskay és Bálint éneklik, vezényli Márkus Dezső, rendezi Rónaszéki Béla. Az Ave Maria után a Törpe gránátost, Szikla Adolf népszerű hallétjét újítják fel PrepinszkyTozofinnel. A szerző erre az alkalomra két új számot, egy adagiót és egy tréfás tánézőt komponált a művésznő számára. Szerdán, csütörtökön, pénteken és vasárnap este a Hamburgi menyasszony folytatja sikeres sorozatát, a czímszerepben Petráss Sárival, aki estéről-estére szaporítja művészetének rajongóit. Kedden a Tosca kerül színre Waller Rózsival, vasárnap délután Traviata van műsoron Sándor Erzsi kamaraénekesnő, Gábor József és Pusztai Sándor felléptével, jövő hétfőn a Bohémélet megy Aquila- Adler Adélinával. (Vagner-matiné lesz) Burián Károly kamaraénekes közreműködésével a Városi Színházban jövő vasárnap, február 21-án délelőtt 11 órakor. Műsoron van A nürnbergi, mesterdrlnokok előjátéka, A Grál elbeszélés Lohengrinből, a Siegfried-Idyll, A tavaszi dal Walkürből és a Tannhäuser-nyitány. Vezényel Ábrányi Emil. * A jövő színésznemzedéke. Rákosi Szidi színésziskolájának növendékei a Kék rókát adták elő ma délután a Magyar Színházban, igen nívósan. Szeghalmi Erzsi szépen beszél és máris igen rutinos, Egressi Lídia sok elevenséget, élénkséget hozott a színpadra. Verebes alakítása bármelyik kész színésznek a dicséretére válnék. Vándor és Kovács is igen ügyesek, de túlságosan kopizálják mindketten Törzsöt. * Elegáns darab, ez a jelző nagyszerűen illik a Vígszínház szenzácziós újdonságára, a Sárga keztyűre. Budapest előkelő világának érdekes és szimpatikus alakjai szerepelnek Bakonyi Károly sziáművében, a szezon nagy sikerében. A Vígszínház legközelebb vasárnap, kedden, csütörtökön, szombaton és jövő vasárnap igaiétli meg a Sárga keztyüt. * Hangversenyek. Kelma Peckelmann Ilona dalestet rendezett ma este a Zeneakadémián. Hanganyaga nem éppen értékes, de ügyesen és ízléssel bánik vele. A hangverseny közreműködője, Brenner Erzsi, ragyogó technikával, színesen, férfias erővel zongorázott. * A Szókimondó asszonyság, mely a Kamara tegnapi premierjén leírhatatlan sikert aratott, a czímszerepben Hesporiával, a ragyogó szépségű művésznővel, ma 4, */16, ‘18 és 9 órakor kerül bemutatásra. * A Renaissance Színház jövő hetét is a szenzácziós sikerű vígjátéksláger, A jó fiú előadásai foglalják le.’ Minden este 7 órai kezdettel Liptai Imre kivételes sikerű kacagtató vígjátéka kerül színre Rajnai grandiózus művészi produkciójával a czímszerepben, továbbá Kiss Irén, Z. Molnár vendégjátékával és a főszerepekben. Komjáthy Mária, Tóth Böske, Gách Lilla, Várnai Jenő, Pataki és Pethes pompás alakításaival. A jegyeket egész hétre elővételben váltja meg a közönség. Jövő vasárnap A jó fiú sorozatos előadásait A faun szakítja meg Rajnai Gáborral a fzímszerepben. * A kitűnő új műsor a népszerű Intim-Kabaréban nagy sikert arat minden este. Ma délután is a teljes esti műsor kerül színre mérsékelt helyárakkal. * Az Omnia állandó sikerének titka a kitűnő film- megválasztás. Minden héten a legjobb, legélvezetezsbb műsor vár a közönségre. A tegnapi bemutatón a Szerelem szigete címmel a kinotechnika oly hihetetlen teljesítményeiről győződtünk meg, melyről a legmerészebb elképzeléssel eddigelé még álmodni sem mertünk. A felhők felett repülőgépen száguldó nászpár aeroplánját a tomboló vihar szertetépi s a szépséges Marguerit de la Motte s férje Wallace Mae Donard a mélységbe zuhan. Astrea — a női Muciste — szolidorral a főszerepben vidám kalandorjáték 5 felvonásban. A mai előadások 4, VA6, Va8 és V1 10 órakor kezdődnek. * Mozgókép-Otthon A három testőr és a Tarzan fi® III. részei, hallatlanul szenzácziósak. Mindenki által könnyen érthetők, azok is, akik az előbbi részeket nem láthatták. A tegnapi előadásokat Auguszta királyi herczegasszony, József királyi herczeg, József Ferencz királyi herczeg őfenségeik nézték végig és kiváló megelégedésüket fejezték ki az igazgatóságnak. Mai előadások 3, 5‘/i, 7‘i és 9‘/i után. * Nirschy Emília 40 művésznövendéke márczius 5-én, délelőtt 11 órakor a Renaissance Színházban lépnek fel. Jegyek Bárdnál. * A Mill és Jövő Ill-ik (klasszikus) kukarestéje az eddigieket is felülmúló példátlanul hatalmas műsorral február 26-án 148 órakor a Zancakadémián. Burián Károly héber áriákat énekel eredeti szöveggel, és kívül szerepének még Somló József, Farkas Sándor, Kálmán Oszkár, Pogány Ferenc, dr. Gál Gyula, Dózsa Jenő, Herzog Stella, Rozenák Margit klasszikus komponálókkal és kabalisztikus énekekkel és prófétai víziókkal. 50 tagú vegyeskar és Szekeres Ferencz orgonajátéka egészíti ki a műsort. Néhány jegy kizárólag a Scala Andrássy út 4. alatti jegyirodájában. * fVMválzsí és nyomor. A budapesti művészek szine-java lép föl a nyomor-mitiné.1. mely február 26-án délelőtt lesz a Renaissance-Siinbizban, Huszár Károly volt miniszterelnök nagy bevezető előadása után Tibori Kornél a razziák új élményeit mutatja be száz vetített kép és egy megrendítő új film illusztrálásával. A közreműködők névsora jelentősen kibővült: Blaha Lujza, Bársony Lajos dr. Hubay Jenő 63 tanítványa Szántó Jenő, Honthy Hanna, Ilosvay Rózsi, Jászai Mari (egy ismeretlen irodalmi szenzácziót is be fog mutatni), Komjáthy Mária, Kiss Ferencz, Magyar Erzsi, Németh Juliska, Petráss Sári és Palló Imre (duett), Painszky Jozefin, Rózsahegyi Kálmán (saját új kis darabjában), Sándor József, Sziklay József és az Operaház öbb művésze, akijének neveit később publikáljuk. Névreszóló meghívók és jegyek kaphatók a Renaissance Színház főtitkári irodájában, illetve pénztáránál. * Bach karácsonyi oratóriumát a Bach-kóms február 23-án csütörtökön este 126 órakor adja elő a Zeneakadémiában. Árokházi gyengélkedőké miatt Uaban Jenő dr. vezényel. Néhány jegy mé£ kapható a hangverseny pénztáránál (Ráday utcza 23.), a Szent István Társulat könyvereskedéséban és a ref. és evang. lelkész hivatalokban. * WOJSZ ÍV Margit zongoraművésznő nagy érdeklődéssel kísért február 21-iki második zongoraestélyének műsora Händel: Passaccaille. Bach: Ang'i suite ' (A-molf). Bechuren : Sonata (l'-dur). Beethoven : 32. Variáczió (közkivonatra). Schubert: Impromptu (As-dur). Schumann—Taussig: Der Contrabandist. Mendelssohn : Scherzo (E-moll). Liszt : Etűdé, Licbestraum, IV. Rapszódia. , * Jakab Torka szerzői műdal-estje február 23-án fél hat órakor a Zeneakadémián. Közreműködnek: Kovách Margit, Hollán Lily, Gaál Dezső dr., Bihary Sándor, Lompolk* * Kálmán. (»Ária« hangversenyigazgatóság rendezése.) * A HARMÓNIA hangversenyei: Slezák Leó február 23-ikán dalokon kívül a Bűvös vadász Laforza del destino fiáját és Aidából a Mindamco áriáját fogja énekelni. — Bander Pál, az utolérhetetlen baritonista egyetlen dalestélye márczius 22-én lesz. — K. Karivoda Olgát, a nagyszerű dalénekesnőt márczius 8-áin újból viszontlátjuk a hangversenydobogón. — Dr. Végszelyné Deáky Flóra márczius 3-iki Liszt-eatélye igen nagy érdeklődést kelt a közönség körében, mert Garenne óta az első női pianista, aki ilyen hatalmas feladatra vállalkozott. — Dulánszky Margit fölötte érdekes és vonzó műsorral február21-én tartja meg ária- és dalestélyét. — Tónika István művész növendékeinek estélye, amelyen Klauber Erzsébet, Kósa Miczi, Vertse Márta, Berger Pál és Szluka Vilmos lépnek fel, február 21 -én lesz. — Schönbauer Gizi, a nagytehetségű fiatal előadóművésznő február 28-án többek között Walt Whitman-, Tagore-, Babits-, Arany- és Petőfi-verseket fog előadni. — Savolta Rezső szerzői estje az Operaház zenekarának közreműködésével február 27-én lesz. — Nagy Izabella, az Operaház tagja, I. Ághy Erzsi, a Nemzeti Színház tagjának közreműködésével márczius 1-én adja, ária- és dalestélyét. — Kiskéri Tóth Gizi, a kitűnő magyar dalénekesnő, ki első estélyén. sajtónál és közönségnél osztatlan nagy sikert aratott, márczius 5-én adja második dalestélyét. — »Gitár-csí«-et rendez Náday Béla márczius 1-én, amelyen a népszerű művészen kívül Sz. Marschalkó Rózsi, Pusztay Sándor, Závocky Zoltán, Szentmihályi Tibor, Vonczell Béla, az Opera tagjai, Odry Zuárd, Kelemen Mária gitámművészek, Zsámboky Miklós gordonkaművész és Karácsonyi István működnek közre. — Vadas (Grosch) Gébor orgonaestélye márczius 8-án lesz Kálmán Sárika úrhölgy szíves közreműködésével. * Az ügyvédjelöltek holnapi 5 órai hangversenyén a Vigadóban Pallány Erzsi, Dobrovits Márta, Lóránth Vilma, Hegyi Emánuel és Bálint Gyula dr. működnek közre. Jegyek az esti pénztárnál. * Baktay Ervin, a hindu Irodalom és filozófia legalaposabb ismerője, Rabindranath Tagoreról tart 26-án előadást, melyen Mikes Magda működik közre. (Koncert, Váczi u. 10.). * A SCALA hangversenyei. (Jegyiroda Andrássy ut 4.) Fischer Margit zongoraestje Takács Margit hegedűművésznő, közreműködésével február 26-án. — Szederkényi Anna, a nagyhírű irónő irodalmi estje Túrán Hacker Mária, közreműködésével február 28-án. — Bán Zoltán szavalóestéje márczius 1-én. •— Palló Imre ária- és dalestélye márczius 7-én. — Wiedemann Herman kamaraénekes, a bécsi Staatsoper csodáshangú hőrsbaritonjának egyetlen hangversenye márczius 10-én. -- Várady Aranka, a Nemzeti Színház tagja és Várady Ili, az Operaház tagja .márczius 11-én adják szavaló- és dalestélyüket. ^ RÓZSAVÖLGYI hangversenyei: Fijalkowsky Zsófia zongoraestéje február 22-én. — Jalovetzky Vilma dalestéje február 23-án. — Telmnányi Emil hegedűestéje február 27-én. — Handel: Jephta oratóriuma február 27-én. Vezényel- Lichtenberg. Szólisták: Medek," Basilides," Rudanovits, Székelyhidy, Farkas."A vegyes-, gyermek- és zenekar 250 tagból áll. Nyilvános főpróba 20-ára délelőtt. A II. siegényverseny est február, 27-éről, márczius 17-re halasztatott. — Dohnányi Ernő zongoraestéje a »Soproni erdőiskola Maimninger-háza javára február 28-án. — Borg Lily és Unger Ernő szerzői estje márczius 2-ról 3-ára sialasztatott. — L. Perczel Sári dalestéje márczius 2-án Zsolt Nándor közreműködésével. — Parcsenczi Anikó 2-ik zongoraestéje márczius 8-án. — Salgó Piroska •zongoraestéje márczius 9-én. — Kereszty Jenő 2-ik prognaestéje nmrcius 9-én Ruffy József* dalénekes közreműködésével. — Micsey Józsa dalestéje márczius 10-én.— Sztojánovits-terczett 2-ik hangversenye márczius 14-éife II