Az Ujság, 1922. május (20. évfolyam, 99-122. szám)

1922-05-11 / 106. szám

Csütörtök­, 1922 május 11. AZ UJSAO A nagyszint „kis kapitány Sok ezer gyermek ünnepelte az amerikai Vöröskereszt megbízottját. — A s­­vette­re­k és harisnyák ünnepe. — A kormány nem képviseltette magát. — Huszár Károly a Pedlow-ellenes támadásokról. — Pedlow kapitány szobrának leleplezése.­­ A Műcsarnok előtt kivirultak a bokrok, illa­tos lila orgonák pompáznak rajtuk. A bokrok al­ján pedig színes sokadalomban sok ezer gyermek. Pártában, magyar ruhában az egyik kis leány, szürke amerikai szvetterben a másik, cserkész­­blúzban a harmadik és mindegyiknek a kezében csupa virág. Katonás cserkészfiók tartják fent közöttük a rendet; egy-kettőre a kordont is meg­vonják. Lélek rajta se be, se ki, nem engednek át senkit sem rajta. Csak éppen néhány hölgyet bo­csátanak mégis át, de nem is csoda, hiszen mind­egyik arra hivatkozik, hogy ő Pedrow kapitány nővére. Azokkal mégsem szállhatnak szembe. Csak mikor már vagy a tizedik hölgy surran át azzal a kijelentéssel, hogy ő is testvére a nagy emberbarátnak, unják meg a dolgot a kis cser­készek s azután már nem engednek át senkit. Még ha a Pedlow kapitány igazi nővére jönne, talán még azt sem engednék át többé. Mert a Műcsarnok oszlopcsarnokában ma dél­előtt a magyar gyerm­eksereg rótta le háláját, rajongó szeretetét és leleplezte Pedrow kapitány szobrát.• Fent az oszlopcsarnokban előkelő közönség gyülekezik össze. Haypál Benő református lelkész beszélget több notabilitással. Hevesi Simon fő­rabbi mélyén meghajolva rázza meg Giesswein Sándor pápai prelátus kezét, m­íg Szt­erényi Jó­zsef báró Huszár Károlylyal elegyedik komoly beszélgetésbe. Hárm amerikai hölgy: Mr. Thomp­son, Mrs. Frensk és Mrs. Gerster, Pedrow kapi­tány segítőtársai jönnek fel a vörösszőnyeges lépcsőn. Ripka Ferencz, Szentkereszty Béla­ báró, Neugebauer Vilmos, Bákay Árpád dr. és Simont­­síts Elemér válnak ki egy-egy perezre a tömeg­ből. Grallert Károly altábornagy és Mráz Kál­mán vezérőrnagy uniformisa is megcsillan néha a tömegben. A Műcsarnok széles lépcsőzetét is notabilitások lepik el s a meghívott közönség az egész oszlopcsarnokot betölti. A főváros is képviseltette magát, Fock Ede és Lieber Endre jelentek meg. A polgármestereket azonban hiába kerestük, Sipőcz­­Jenő és Wolff Károly ma délelőtt Láng Géza, perében voltak el­foglalva. Úgy látszik, ez volt­ az oka­ annak, hogy távolmaradtak az ünnepségről. Hogy a kormány nem képviseltette magát ,azon ugyan sokan meg­ütköztek, de senki sem érezte túlságosan a hiá­nyát. Pedrow kapitánytól, a kis kapitánytól Bu­dapest népe, az életnek megmentett magyar sze­gények búcsúztak el s ilyen alkalmakkor a kor­mány képvisel­ője, úgy látszik, nem szívesen je­lenik meg.* Nagy éljenzés fogadja Apponyi Albert gró­fot, a ki néhány perczczel érkezik meg Auguszta és Zsófia főherczegnők előtt. Élénk eszmecsere indul meg s Apponyi zavart mozdulattal muto­gatja régi ruháját. — Mióta a csomagom a sok Utazás közepette elveszett, azóta alig tudok rendesen felöltözködni. Még tovább folyna a beszélgetés, de egyszerre a sok ezer gyermektorokból diadalmasan felcseng a kiáltás: —■ Éljen Pedlow bácsi! Hatalmas amerikai automobil gördül fel a Műcsarnok elé és Roze Laine amerikai írónő kí­séretében megérkezik Pedlow kapitány. « Tombol zug az éljen, tombol a lelkesedés. De mikor már egészen elül a lárma s már az ünnepi csend is beállott, egy túlbuzgó kis gyermektorok vékony ezémahangon még egyszer utolsónak el­kiáltja: — Éljen Pedrow bácsi! Egy perezre mindenki elneveti magát, iris strébert, mondják némelyek. De azután mndenki a kis buzgólkodónak ad igazat és még egyszer felzúg a nagy tömegből megsokszorozva a ha­talmas éljen. Schenker Istvánné szavai után most lehull a lepel a Radnay szobrászművész szobráról és elébük tárul Pedrow kapitány fehér márvány portréja. Előttünk áll, úgy, a­hogy az életből is­merjük. És most valami csodálatos hullám zúg végig az egész tömegen. Mindenki valami kifogásolni­valót talál benne. Az egyiknek nem elég jóságos az arcza, a másiknak túl hideg a szeme, a harma­dik szerint túl komoly vonás játszik az ajkai kö­rül. Pedig a szobor jó. Pedig a szoborban nincs hiba. Pedig a szobor egészen olyan, mint a­milyen Pedrow kapitány. De hol van az a szobrász, a ki meg tudná mintázni mindazt a jóságot, azt a rengeteg szép­séget, a mit a magyar nép lát Pedrow kapitány­ban,­ Apponyi Albert gróf lép most a szobor talap­zata elé és nagyszerű angol beszédében magasz­talja az amerikai kapitányt. Utána Giesstwein Sándor mond róla gyönyörű szavakat: — Itt áll előttünk a »kis kapitány«, itt áll előttünk az ő nagy szí­vével... Hevesi Simon főrabbi pedig csak azt saj­nálja, hogy mint magyar ember csak magyarul beszélhet s nem tolmácsolhatja olyan nyelven ér­zelmeit, hogy Pedrow, a nagy emberbarát is megértse. . . Egy anya válik ki a tömegből. Szegény, el­csigázott munkásasszony. Parányi csecsemő ül a karján. Remegő hangon, elcsukló beszéddel áll Pedrow kapitány elé: — Hét hónapja voltam már más állapotban, mikor az emberem elhagyott. Gyermekemmel a szívem alatt nem volt senkim és nem volt sem­mim. Nem volt más itt előttem, csak a halál. És Pedrow kapitány felszedett az utcza porából és neki köszönhetem, hogy ma itt állok. Adott ruhát, munkát nekem s az utolsó szál czérnáig, a­mi rajtam van, mindent tőle kaptam s neki köszönhetem, hogy most fehér pólyában lehet a gyermekem. És megtanultam, hogy érdemes élni, érdemes dolgozni, mert olyan nemes embe­rek is vannak a világon, mint a­milyen Pedlow kapitány. Az Isten ezer átkával verje meg azt az embert, a­ki elhagyott engem, és ezer áldásá­val áldja meg Pedlow kapitányt. Szem nem maradt szárazon, a királyi herczeg­­nők, Apponyi Albert gróf és a többi notabilitások mind előhúzzák zsebkendőiket és egy szegény asszony jaj kiáltásából átérzi mindenki, hogy ki volt Pedlow kapitány.­ Most Pedlow kapitány lép elő s meghatott hangon mond beszédet, ő, a kinek mindenki hálá­val tartozik, hálás szavakkal köszöni meg a ma­gyar nép szeretőjét. Mintha Pedrow kapitánynak egyáltalában lehetne is valami köszönnivalója. De a­mikor kiejti azt a mondatot, hogy nemsokára eltávozik Magyarországról, egyszerre sírva fakad a sok gyermek: — Ne menjen el! Maradjon nálunk!... Mert, Pedrow kapitány, ha elmegy Budapest­ről, a legszebb ékszert viszi el magával: szegény gyermekek, szegény anyák, nyomorgó aggok, sok százezer ember fel­szárított könycseppjeit.­­ Vége az ünnepségnek és kezd felbomlani a tömeg. A­mint, a sokaságban arrébb sodródom, Giesstwein Sándor pápai prelátus kerül mellém. — Méltóságos uram. — szólítom meg, — csak egy mondatot Pedlow kapitányról. Giesswein egy pillanatra megh­ökkenve fo­gadja az amerikai ötletet, de azután nyugodtan mondja a Választ: — Pedlow kapitány a leghivatottabb apos­tola a nemzetek igazi szövetségének, a­melyet nem a diplomaták alkotnak meg holmi igaz­ságtalan békeszerződésekkel, hanem a népeket átfogó igazi szeretet. ... Bár már megalakulna a Pedlow kapitány népszövetsége. S most a nagy tömegben végre az ünnepelt is észrevesz engem, maga Pedlow kapitány. Meg­rázza a kezét felém én jóságosan odakiált hozzám: —• Halló! Old boy! Mi újság? Most gyorsan újra elő az amerikai ötlettel és már Pedlow kapitánytól is megkérdeztem: — Decit CaPitaint C'cak egy mondatot Azt ú­jság számára. Pedlow egy pereiig gondolkozik, azután rám­néz, kissé mosolyogva összehúzza a bal szemét és azután nagyon komolyan a következőket mondja — Isten áldja meg a magyarokat, — min­denkit, de mindenkit, kivétel nélkül. Mert Pedrow kapitány nem haragszik senkire. # Gyermekek virágokkal borítják el, alig győzi már tartani őket. De ő is ad minden ismerősének egy-egy szál virágot. És örül mindenki, a­ki neki ad virágot és örül mindenki, a­ki virágot kap tőle. Mert minden, a­mi Pedlow kapitányhoz megy és minden, a­mi jön Pedlow kapitánytól, egyaránt jóságot és szeretetet áraszt. Most megszólal a hadiárva-gyermekek zene­kara s pattogó induló mellett a gyermeksereg ésdefilhráz Pedrow kapitány előtt. Elől az elemi iskolák mennek, azután a különböző jótékonysági intézetek. Mindenkit mélységesen megráz, a­mi­kor szürke ruhájukban, egymásután tapogatózva, a vak gyermekek vonulnak el előtte. Most feszes, kemény, katonás léptekkel a cserkészek deftliroz­­nak el és Pedlow kapitány szabályszerűen viszo­nozza a cserkészüdvözlést. Magyar ruhás, pártás kisleányok csoportja üdvözlő éneket énekel hozzá és virágesővel borítja el Pedlow kapitányt: «■ És most hadd jegyezzek fel még egy drága, bűbájos kis félreértést. Az árva gyermekek zene­kara muzsikált a gyönyörű ünnepségen. Egész idő alatt lelkesen, nekitüzesedve fújta a woood save the King*-et — az angol király himnuszt. Mert szegények kedveskedni akartak az ame­rikai kapitánynak. De Pedrow kapitány csak mosolyog, hallgatja őket, meghatott és boldog, nagyon boldog ezért a figyelemért is, mert tudja, hogy az angol himnusz is tiszta igaz szívből száll feléje. Az autó megtelik virággal. A sok ezer gyer­mek még egyszer körülfogja az egész Műcsarno­kot. Még egyszer a rekedtre kiáltott kis torkok­ból felhangzik az éljenkiáltás... és a nagy, erős, automobil elrobog »a kis kapitány«-nyal. Josh G. Pedlow lehajtott fejjel ül az autóban, mintha csak a virágokat szagolná... és a zsebkendőjét tartja a kezében... Huszár Károly az ünneprontókról. Az ünneplő tömegben alkalmam volt beszélni Huszár Károly volt miniszterelnökkel, a magyar jótékony akczió legkiválóbb mozgatójával, a­kit megkértem arra, hogy mondjon néhány szót Pedrow kapitányról. Kérésemre Huszár Károly a következőket mondotta: — Mindazok közül a külföldi urak közül, a­kikkel az utolsó három esztendőben szerencsém volt akár hivatalosan, akár magánúton tár­gyalni, senki sem értette meg úgy a magyaro­kat, mint Pedrow kapitány. Ő tisztán látta és látja erényeinket, tisztán látta és látja hibáin­kat, emberszeretetével leplezi gyarlóságainkat és mindenütt igyekszik szimpátiát szerezni szá­munkra, a­hol ezzel ennek a sorscsapásokkal sújtott országnak a legcsekélyebb hasznát is te­heti.— A hálátlanság sohasem volt magyar szo­kás­a­ azért, végtelen szomorúsággal látom, hogy még mindig vannak egyesek, a­kik könnyelmű nyilatkozatokkal meglevő barátainkat is elide­genítik, semhogy újakat lennének képesek sze­rezni. Szerencsére ezek csak nagyon kevesen vannak s az egész magyar társadalom nagyon, de nagyon máskép gondolkozik. — Mikor mi Pedrow kapitányt ünnepeljük, akkor az amerikai jó szivet ünnepeljük s tud­juk, hogy az a jótétemény, a melynek végrehajtó közege nálunk Pedlow kapitány volt, az az egész amerikai nemzetnek egyetemes jócselekedete. — Ha Magyarországon jótékonyságról fog­nak beszélni bármikor is az emberek, a­ Pedlow kapitány nevét, kell legelőször ajkukra, venni. Az ünneprontóknak pedig azt mondom, hogyha látták volna azt a­ sok kömyet, a­melyet Pedlow kapitány munkája felszórított, tudnák, hogy a megsemmisítettek százezrei milyen hálás szív­vel néznek erre a nagy emberbarátra, bizony nagyon szégyelnék magukat. Huszár Károly gyönyörű szavaihoz nincs semmi hozzátennivalónk­. Mert magunk is meg va­gyunk győződve arról, hogy az termegrontók, ha még egy csepp tisztességérzés maradt bennük, ma nagyon szégyellették magukat.Pü­nkösti Andor. " Hatszáz hold területet kell átengednünk Jugoszláviának. Szegednél viszont kiürítik a szerbek a ne­­künk ítélt nyolczszáz holdat. (Az Újsáfi szegedi, tudósítójának telefonjelentése.) Szeged, május 10. A magyar-jugoszláv határ­­kiigazító bizottság, a­mely négy héttel ezelőtt jött Szegedre, a horgos-újszabadkai határ kiigazításá­val együtt befejezte délvidéki működését is. A bi­zottság egyik része visszatért Szegedre és ott fel­dolgozza az antyagot, a­melyet a nagyköveti érte­kezletnek fognak bemutatni. A jövő héten a bizott­ság valószínűleg már el is utazik Szegedről és az eddigi tervek szerint Szabadkára teszi át székhe­lyét. Innen fogja intézni a hat­árkiigazítás h­átra­­levő munkálatait. A magyar-jugoszláv határkiiga­­zító bizottságnak még az ősz előtt be kell fejeznie a munkát, mert a bizottság azután a román-ma­gyar határdifferencziák elsimításához fog. Áss eddigi munkáról csak nagyon kevés szivár­gott ki. A bizottság sokszor kiszállt helyszíni szemlére, de nyilatkozatot eddig még nem adott ki. Vassel ezredes, a határkiigazító bizottság ma­gyar küldöttségének elnöke. Aigner Károly dr. főispán utján a következőképpen ismertette a helyzetet: — A határkiigazító bizottság végzése ért­elmé­ben Csikérián a szerbek kénytelenek lesznek hát­rább vonulni, viszont Kelebián az úgynevezett Piukovits-birtok mellett valamivel feljebb nyo­mulnak, a Sárga-pataknál ismét hátrább vonul­nak, úgy­hogy pontos számítás szerint a tényleges veszteségünk hatszáz hold. Sajnos, Horgost nem kapjuk vissza, mert ez csak csere útján lett volna lehetséges és pedig oly módon, hogy kénytelenek lettünk volna arányban nem álló engedményeket tenni a szerbeknek. — Szeged szempontjából az a szomorú vigasz­talásunk, hogy legalább a város külterületének egész közigazgatási határa visszakerült. Ily mó­don körülbelül nyolczszáz katasztrális hold terü­letet kell Alsótanyán a szerbeknek kiüríteniük. (Ez nem határkiigazítás, hanem a trianoni béke folytán nekünk ítélt, de a szerbek által jogtalanul megszállt terület kiürítése. A tudósító). A Gyáli­­rét, melyre a szerbek jóformán minden erejükkel ráfeküdtek, a miénk maradt, hasonlóképpen a szabadka—torontáli háromszög is. A határok ki­igazítása szerdán reggel kezdődött először fizu­­­ruspuszta alatt, a Moldváén fő szélén.­­ Dráva partján kezdték leverni a határczövekeket. E munkát külön bizottság végzi és a czövekek mindjárt az eredeti határt jelzik A bizottság in­nen felfelé vonul és előreláthatólag május 15-én kezdi meg a szegedi határ kijelölését. Ebben az időpontban kell a még megszállva tartott, de ne­künk ítélt, valamint a szerbeknek ítélt területet

Next