Az Ujság, 1922. november (20. évfolyam, 249-273. szám)

1922-11-01 / 249. szám

» Emlékünnep Debrecenben. Debrecen város ma díszközgyűlést tartott Tisza István gróf emlékére. Ez alkalommal léptették le az elhunyt államférfi arcképét is. Miskolczy Lajos főispán elnöki szavai után felolvasták Tisza István özvegyének a Hsza- bizottsághoz írt levelét, amelyben, közli, hogy Változatlan bánatában együttérez Debrecen polgárságá­val a tragédia évfordulóján. Azután Kölcsey Sándor mondott ünnepi beszédek Beszéde közben lehullt a lepel az arcképről, amely előtt a város díszruhás haj­tója meghajtotta Debrecen város ősrégi zászlaját, az egybegyű­lt közönség pedig felállással hódolt Tisza Ist­ván emlékének. A nemzetgyűlés nevében Almásy László főelnök emlékezett meg Tisza Istvánról. Az ünnepség * Himnusz el­éneklésével ért véget A geszti simái. A Tisza-emlékbizottság küldöttsége csütörtök reggel indul el Budapestről és pénteken délelőtt helyezi el ko­­szomját a geszti sírra. Ezen az ünnepségen számos tör­vényhatóság képviselteti magát, ezenkívül a debreceni Tisza István-egyetem és Tiana István volt huszárezre­dének küldöttségei is koszorút helyeznek a sírra. Szász Károly, a képviselőhöz volt elnöke fogja mondani az ünnepi beszédet, azután pedig az elhunyt államférfi ,göregképél jelennek meg a küldöttség tagjai. AZ ÚJSÁG Szerda, 1922 november 1. Impozáns gyászünnepségek Tisza István emlékére. Emléktáblaleleplezés a Nemzeti Kaszinóban. Emlékünnep a Nemzeti Társaskörben. Budapest polgársága és a politikai világ ma két. Emlékünnepen gondolt arra az államférfiúra, aki után ma milliók sóhajtoznak ebben az országban. Tisza Ist­ván rettenetes tragédiájára emlékezett ma kettős benső­­séggel a társadalom és az elhangzott szónoklatok arról tanúskodnak, hogy a magyar nemzet Tisza Ismán j­oli­­tiseájában akarja keresni a boldogabb jövendőt. Délután 5 órakor kezdődött az első emlékünnep a Nemzeti Ka­szinó trónemeleti előcsarnokában, ahol emléktáblát ál­lítottak Magyarország elhunyt nagy fiának. Politikai Világunk színe-java gyülekezett a ragyogó márvány­falak között, áhitatos csend ömlött el az ünnepség szín­helyén. Pontban 5 órakor megérkezett a kormányzó, akit a Nemzeti Kaszinó igazgatói fogadtak. Az előkelő tár­saságban ott voltak a többi között: József királyi herceg, József Ferenc királyi herceg, JAB­recht királyi herceg, Széchenyi Emil gróf, Szapáry J­ózsef gróf, Károlyi György gróf, Károlyi Imre gróf,­­Khuen-Héderváry Sándor és Károly grófok, Khun Béla báró, Láng Mihály báró, Nemes Antal püspök, Vojnich­­Sándor báró, Reviczky Tibor báró, Drasche-Lázár­­Alfréd, Balogh Jenő, H­enckheim László gróf, Tisza György gróf, Wlassics Gyula báró, Papp Géza, báró, Teleki Tibor gróf, Jekelfalussy Zoltán, Timon Ákos, IPásztély István báró, Karátsonyi Jenő gróf stb. A kor­mányt Bethlen István gróf miniszterelnök képviselte. Diplomatáink közül Kánya Kálmán rendkívüli követet és Ambrózy grófot láttuk ott, öt órakor megkezdődött az ünnepség. Széchenyi­­Emil gróf lépett az emléktábla elé és nagyhatású be­széddel áldozott Tisza István emlékének. Beszédének gondolatüzenete a következő: — Kegyelettel őrizzük meg ezt az emléktáblát annak a tagtársunknak az emlékére, aki példaképe volt az­­áldozatkész lovagias magyar embernek. Gondolataim visszaszállnakk a közelmúltba. Visszagondolok arra, hogy magyar véreink megtették kötelességüket a hazáért és a királyért. Visszagondolok a csüggedésnek első jeleire, melyeket rendszeres aknamunka általános elégedetlen­séggé szított. A felforgató elemek egészen a lövészárokig terjesztették ki bűnös tevékenységüket. Visszalépett az erőskezű kormány, összeroppant az ország teljesítőké­pessége, bekövetkezett a bomlás. Magam előtt látom ezekkel az eseményekkel kapcsolatosan Tisza Istvánt, a küzdő államférfivá. Küzdött az aknamunka ellen s mi­­kor célját nem tudta elérni, kiment magyar véreihez a harctérre, hogy megossza Velük a háború borzalmait. Lelkesíteni akart számának szuggesztiv erejével, azt akarta, hogy katonái nem mint tomboló tömeg, hanem mint fegyelmező haderő térjenek a haza határainak meg­védésére. A sors könyvében azonban más volt megírva. Elindult a szennyes áradat s a felkorbácsolt szenvedé­lyek keresték a háború vélt okozóját. Eldördültek a lö­vések és megszűnt élni az a férfiú, aki életének és mun­kásságának minden percét Magyarország gyarapodásá­nak szentelte. Tisza István, mint a nemzet mártírja, ki­­szenvedett. Élete nyitott könyvként fekszik előttünk. A gyilkos golyó végzetes veszteséget okozott az országnak. B nem volt senki, aki a polgári társadalmat férfias elszánt­sággal irányította volna. Sokak ajkáról elrebbent a két­ségbeesés és tehetetlenség kérdése; mit se tenne most Tisza Istvánt — Tisza István önérdektől mentesen szolgálta a köz érdekét s mindenkor követte egyházának a szeretetet, az elnézést és a megbocsátást hirdető tanait. Tartózkodó hideg külsejében melegen érző szív dobogott. Embertár­sait erők beled értékük után itéle meg. Példaképe volt a jellemszilárdságnak és a kötelességtudásnak. Ellenfelei sem tagadhatták meg tőle tiszteletet parancsoló rendkí­vüli tulajdonságait. Büszkék vagyunk rá, hogy miénk lehetett és kegyeletben fogjuk tartani emlékét. Kérjük a­­Mindenhatót, adjon érmék a szegény országnak sok-sok olyan férfiút, aki hiven követi az emléktáblára vésett igéket: »Nehéz viszonyok között mit bánja a becsületes ember, mi lesz saját személyévelte Széchenyi Emil gróf beszéde mélységes határt kel­tett az Alasztria hallgatóság soraiban. A Tisza-bizottság gyászünnepe. Az egykori munkapárt klubjának nagytermében este hat órakor a Tisza-emlékbizottság tartotta meg gyászünnepélyét. Egymásután állanak meg az autók és fogatok a Károly-körúton. A lift zajtalanul siklik fel a sötét ruhába öltözött előkelő közönséggel, a pártkör vörösszőnyeges folyója lassan kint megtelik. Régi isme­rősök, néhai Tisza István gróf hivei, bizalmasai üdvöz­­lik egymást, akik mind eljöttek, hogy négy év után ál­dozzanak a nagy magyar soha el nem enyésző szellemé­­nek. A nagytermet komor fekete drapéria öleli körül Az elnöki emelvényen gyertyák sárgás fénye emlékeztet a mai szomorú évfordulóra. A hatalmas terem zsúfolásig megtelik előkelő kö­zönséggel. József királyi herceg fiával együtt érkezik, mindketten tábori öltözetben. Bethlen miniszterelnököt sokan üdvözlik a régi politikai vezérek közül. A folyo­són szinte mozogni is alig lehet, siet mindenki, hogy helyét elfoglalja. Megérkezik Berzeviczy Albert is Berczeg Ferenccel és Balogh Jenővel, amott Mikszáth Kálmán beszélget komoly idős urakkal Az oáró fejek többségben vannak a díszes társaságban. Csoportosan érkeznek az ünnepségre azok, akik előzőleg a Nemzeti Kaszinó emléktábla-leleplezési ünnepén vettek részt. Az előkelő közönség soraiban ott voltak: Almássy Dé­nes gróf, Teleki József gróf, Mikes Ármin gróf, Csáky Gusztáv gróf, Forster Gyula báró, Hazai Samu báró, Orosdy Fülöp báró, Lévdy Lajos báró, Kaas Alben, báró, Heinrich Ferenc, Lukács László, Latinovits Endre, Madarassy-Beck Gyula báró, Grósz Emil, Vadász Lipót, Teleszky János, Jankovich Béla, Kálmán Gusz­táv, Papp József dr., Kovács-Sebestyén Endre, Csáky László gróf, Lukács György, Nyegre László, Kozma Andor, Szurmay Sándor báró, Fejérváry Imre báró, Angyal Dávid, Horánszky Lajos, Teleki László gróf. Azonkívül a főváros legelőkelőbb hölgyközönsége fog­lalta el a nagyterem sűrű­ széksorait. Pontban hat órakor kezdődik a gyászünnep. Berze­viczy Albert, Herczeg Ferenc, Balogh Jenő és Mikszáth Kálmán elfoglalják helyüket az elnöki emelvényen. Ko­moly csendben Berzeviczy Albert kezd beszélni: — Érezzük mindnyájan a tátongó űrt, — kezdte — melyet közéletünk legnagyobb alakjának tragikus ki­múlta hátrahagyott és minél élénkebben éreztük, hogy nincs az élők között senki, aki azt az űrt betöltetni hi­vatott, annál inkább kellett­ éreznünk a szükségét an­nak, hogy ami Tisza Istvánról ránk maradt, annak hasz­nát biztosítsuk mindenképp elárvult és szerencsétlenné lett nemzete számára. Tisza Istvánt soha, a legnehezebb, legválságosabb percekben sem láttam másnak, mint nyugodtnak, szilárdnak, elszántnak, a maga céljaival tisztában levőnek s határozottságában hajlíthatatlannak. Persze ezt a hajthatatlan szilárdságát nagyon­­könnyű volt politikai ellenfeleinek elvakult és végzetes ma­kacsság, a maga egyedüli csalhatatlanságába vetett hit gyanánt megvádolniuk. Ez a vád alaptalan- Tisza Ist­ván soha követelően, vagy éppen erőszakosan nem töre­kedett a hatalomra. Szívesen félre állott és ment gazdál­kodni, mikor látta, hogy a helyzet neki nem kedvez, s amikor a helyzet megzavarását veszélyesnek látta. Azt, amit egyszer jónak s a hazára nézve szükségesnek is­mert föl, amit célba vett­­, aminek keresztülvitelére vál­lalkozott, azt azután kíméletlen erévvel végre is haj­totta, annak az útjából kész volt erőszakosan is eltávo­lítani az akadályokat. Akik kíméletlen erélyé­ben zsar­noki hajlamot áiztak, azok gondolják meg, hogy­­ sen­kinek nem volt oly kegyetlen zsarnoka, mint önmagá­nak. Tartósan és széles körükben népszerű tulajdonkép­pen soha sem volt. És mégis volt pályájának egy pontja, amelyen a sohasem keresett népsskerűség érett gyümölcs­ként hullatott ölébe, amilyen akarata ellenére ünnepelték. Éz az időpont a háború kitörése volt. Ünnepeltetése eme napjaiban a fővárosi közönség tüntető kedvét nem vette nagyon komolyan. Őszinte öröm sugárzott azonban az arcáról, amikor egyszer Bécsből a királytól gépkocsin térvén vissza Budapestre, útja a Dunántúl városain és falvain keresztül váratlanul egész diadalmenetté alakult. Aki a tömegpszichológia törvényeit ismeri, az nem cso­dálkozhatott fölötte, hogy amikor a háború kockája balra fordult, ugyanazok a téves föltevések, amelyek a harc kitörésekor Tiszát a népszerűség karjaira emelték, most vád és szemrehányás gyanánt fordultak ellene, ő egykedvűen viselte a gáncsot, úgy, mint előtte az ünne­­peltetést. S így élete utolsó napjain hallania kellett, hogy ugyanaz az utcatömeg, amely négy év előtt éljen­­zajjal kísérte, teli torokkal kiáltotta feléje a »Feszíited meg«-et! A mély hatású beszéd után Mikszáth Kálmán tar­totta meg emlékbeszédét. — Tisza halálában barátai és ellenségei találkoztak abban, az érzésben, hogy ennek a rendkívüli férfiúnak alakját a magyar történelmi erők formálták, hősiessége egy tőről fakadt a magyar hivatás hősiességével. Tisza István alakjában fokozottabb mértékben volt meg a ma­gyar tragikum kemény kezének vágása, ő azokat az eré­nyeket képviselte, amelyeknek kora hijjával volt. Ezért kihívta kortársait. Tisza tragédiájában kora bukott el bűneinek súlya alatt. Mikszáth beszédében részletesen vázolta Tisza Ist­ván parlamenti harcait. A háború végén a bolgár össze­omlás után, amidőn a katasztrófa közvetlen közeibe ju­tott, Tisza István nem vesztette el lelki egyensúlyát. Ott látjuk a közélet színterén, amint végső erőfeszítés­sel tartja az épületet, amelynek alapjait már elmosta a bűnösen megindított Acheron. De az áradatot sem ő, sem senki más nem tartóztathatta fel többé. Tisza ké­szült a halálra, őrhelyén maradt és meghalt, méltón ahhoz, ahogy élt. Az ő politikai pályáján nem volt visszavonulás, csak a sírba. A tartalmas és magasszárnyalású beszédet az egy be­gyért, közönség meghatottan hallgatta végig. A gyász­­ünnepély ezzel véget is ért és a közönség csendben távo­zott a Károly-körúti palotából. A jóvátételi bizottság Berlinben­, WirtH kancellár és Barth­ou egymással­­ szemben. Berlin, október 31. A jóvátételi bizottság mai első összejövetelén a birodalmi kancellár szívélyes szavakkal üdvözölte a bizottságot és újonnan ki­nevezett elnökét, Barthou-t Bejelentette, hogy ő és munkatársai a legnagyobb őszinteséggel rendelke­zésére állanak a bizottságoknak. A leghelyesebb út az, hogy először meggyógyítjuk beteg közgazda­ságunkat és azután várunk tőle teljesítményeket- Ennélfogva a probléma sarkköve a valuta stabili­zálása, ami a mostani tanácskozások tárgya lesz. Ez önmagától meghozza a német állami pénzügyek egyensúlyát. Barthou válaszában kijelentette, hogy a kan­cellár szavaiban vallomás és programm van. Né­metország helyzetére vonatkozó vallomását a bi­zottság anélkül, hogy annak megvizsgálásába bo­csátkoznék, egyelőre tudomásul veszi. Programmja azonban inkább kérdéseket vetett fel és nem mutat azok megoldására. Ezután rögtön áttértek a tárgyalásokra. Jelölések az angol választásokra. London, október 31. (Reuter). A választási jelöltek ideiglenes jegyzéke jelenleg 435 unionista, 160 nemzeti liberális, 300 független liberális és 400 munkáspárti je­lölt nevét tartalmazza. Hlinkáék kiáltványa a művelt emberiséghez. Hiteles adatok a felvidéki cseh rémuralomról. .. Politikailag halálra ítélték a tót népet a prágai centralisták. Hlinka András memorandumot terjesztett a szlovák néppárt ez évi augusztus 3-án Zilinában megtartott kongresszusa elé. Memorandumát a párt szenátor- és képviselőtagjai, valamint ötszázhatvan delegátus egy­hangúlag elfogadták. Ugyanakkor elhatározták, hogy a nevezetes írást nyilvánosságra hozzák, egy-egy példá­nyát pedig küldöttségileg eljuttatják Masaryk elnökhöz és a cseh-szlovák köztársaság miniszterelnökéhez. Ke­zünkben van a memorandumnak német nyelvű példánya, abból merítjük az alábbi adatokat: A memorandum címe: Egy halálraítélt országnak, egy halálküzdelmét vívó nemzetiélek segélykiáltása a művelt emberiséghez. Gondolatmenete a következő: „A szlovák népnek poli­tikai szabadságot ígértek, de becsapták. Halálos ítéletet mondtak ki a szlovák népre. Európa szívében három­millió embert meg akarnak fosztani önálló állami lété­­től. Itt az utolsó pillanat, hogy a szlovák nép felemelje szavát és rettenetes sorsára hívja fel a művelt világ figyelmét Az 1915-iki moszkvai, az 1915-iki clevelandi, az 1918-iki pitteburgi egyezményben biztosítékot kap­tak a szlovákok, hogy önálló politikai nemzet lesznek. De mi történt? Odáig fejlődött a helyzet, hogy a szlovák nép a világ ítélőszéke elé kénytelen állítani a cseheket. 1918 október 30-án megünnepeltük az önállósulás ünne­pét. Bona Ilde hozzájárultunk ahhoz, hogy a csehekkel való állami társulás részleteit később fogjuk megálla­pítani. Alig fonnyadtak el azonban az ünnepség virágai, már­is bekövetkezett a leggyalázatosabb testvérárulás, amelynél nagyobbat a világ még nem látott. Cseh katonaság szállta meg az országot. A szlová­koktól elszedték a fegyvereket. Olyan elemek árasztot­ták el a Felvidéket, akik otthon nem tudtak érvénye­­sülni. Úgy viselkedtek a csehek, mintha a Felvidéket zsákmányul kapták volna háborús szolgálataikért. A saint-germaini békeszerződés úgy intézkedik, hogy az új köztársaság szervezetét az általános választójog alapján összeülő parlament fogja megalkotni Ennek ellenére egy forradalmi parlament ragadta magához ezt a jogot. El oktrojálta a szlovák népre azt az alkotmányt, amely­nek pusztulás járt a nyomában. A cseh katonák száz­ezrei lepték el az országot és úgy szavaztak a választá­sokon, mintha ők is szlovákok volnának, így jutottak töbséghez a csehek. Tízezrével hozták a cseh hivatalno­kokat, tanítókat. Aztán jött a pénzügyi hadjárat azzal a céllal, hogy, pénzügyileg tönkretegyék a szlovák testvéreket. A mar­gas kamat miatt nem lehetett pénzhez jutni s igy a szlovák iparvállalatok válságba kerültek. Csak úgy tud­tak boldogulni, ha a cseh tőke alapításaival fuzionáltak, így vesztette el a Felvidék egész iparát. Ebben a pilla­natban egyetlen egy tiszta szlovák pénzintézet sincs a Felvidéken. Nem csoda, hogy már­is ötvenezer szlovák vándorolt ki Amerikába. Sok cseh alapítású felvidéki vállalatot leszereltek és Csehországba telepítették át a gyárakat, így tettek a többi között a pozsonyi dinamit­­gyárral. Munkások ezrei maradtak kenyér nélkül.­­ A prágai centralisták elkövették a legnagyobb történelmi misztifikációt: eltörölték a föld színéről az önálló tót népet. Pedig a szlovákok külön ága a szláv törzsnek. Csak úgy, mint a bolgár vagy az orosz. A prá­gai parlament szégyenletes paródiája egy modern, de­mokratikus parlamentnek. Elveszett a szlovák szabad­ság. A viszonyok teljesen tarthatatlanok. Ma a Felvidék egyik legveszélyesebb pontja Európának politikai és ka­tonai szempontból egyaránt. A nagyhatalmak kezében van annak a borzalmas jégkan­ekának a kulcsa, amely­ben a szlovák nép vergődik. Ez a memorandum az Utolsó fegyverünk. Lehetetlen, hogy a művelt világ hi­degvérrel hallgassa egy nemzetnek halál-kiáltását. Nem koldusok módjára állunk a világ ítélőszéke elé, hanem szabad nemzet módjára követeljük szabadságunkat. Kö­veteljük a teljes autonómiát minden vonatkozásban, mert erre szerződtünk a csehekkel.

Next