Az Ujság, 1922. december (20. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-01 / 274. szám

2 $, Z­U­J­S­A & Profen.. J?5S­treeeraSer % „Elkerülhetetlen a főváros lakosságának megterhelése a külföldi kölcsönökkel kapcsolatban.4* ♦ fi főváros éjjel-nappal tárgya! a megoldási lehetőségekről — „Igazságos és egyenletes'* megterhelést akaraaft. — A franciái* súlyos követelései. A főváros külföldi kölcsöneinek rendezése paran­­títozó szükségszerűséggel lépett előtérbe. Amint Ne­tíjság mai számában jeleztük, a francia hitelezők kö­nyörtelenül, minden méltányosság mellőzésével akar­ják behajtani járandóságaikat. Rideg, parancsoló fel­lépésük nem tűr ellentmondást és követelésükben odáig mennek, hogy amennyiben a főváros nem rendezné meg­felelő módon tartozását, úgy Budapest minden értékére rátennék a kezüket, hogy ily módon szerezzenek ma­jánknak elégtételt. A főváros vezető köreit nagymértékben foglalkozó Hatfa, a­ franciák követelése, illetve a kölcsönügy problé­mája. Amint ismeretes, a polgármester az ellenzéki ve­zéreket is magához kérette, hogy támogatásukat meg­nyerje ebben a várost oly súlyosan érintő kérdésben. Az ellenzéki vezérek, a demokraták vezetőinek kivételé­vel, megjelentek a polgármesternél, de csupán infor­mációsa,érzés céljából. A felvilágosításokat továbbadták pártjuk tagjainak, amelyet azután részletesen megvi­tattak. Az ellenzék meginvitálása nemcsak a felelős­ség megosztására irányult, hanem arra is, hogy a fran­ciák lehetetlen követelésének visszautasításában teljesen egységes legyen Budapest népe. Ezt az álláspontot kép­viselte Baracs Marcell is, aki a polgármesterhez intéz­zett válaszában kijelentette, hogy a demokraták nem akadályozzák meg, hogy a külföldi kölcsönök ügyében a főváros közgyűlése egyhangú állásfoglalásra jusson. A külföldi kölcsönök rendezése során ugyanis mind több és több ízben hangzottak el kijelentések, amelyek a régi városházi rezsimet tették felelőssé a külföldi köl­csönökért. Az ellenzék mindenkor kimutatta, hogy csu­pán a kölcsönösszegek felvételéért terheli őket a fele­lőssége amit hajlandók is vállalni. Ezt az összeget azon­ban az elmúlt rezsim hatalmas beruházásokra, óriási építőakcióra, a város fejlesztésére használta fel és amit a mai vezetőség talált, az mind a régiek munkájának eredménye. Természetesen hangsúlyozták, hogy 1912-ben, a kölcsön felvételekor senki sem gondolhatott a világhá­ború kitörésére és az azt követő eseményekre, amelyek előidézői a jelenlegi súlyos helyzetnek. A külföldi hitelezők megbízottainak elutazása óta a főváros pénzügyi vezetőkörei állandóan felszínen tart­ják a kölcsönügyet. A sürgős döntést különösen az teszi szükségessé, hogy mind gyorsabban közeledik december 16-ikig, az a dátum, amikorra a főváros képviselőit a franciák Parisba idézték. Erre az időpontra teljesen késő választervezettel kell megjelenni, amely magában foglalja a főváros törlesztési módozatait. Az e célból kiküldött bizottság Teleszky János elnöklésével és Scho­­ber Bélának, a Pénzintézeti Központ vezérigazgatójá­nak bevonásával kétnaponként a késő éjjeli órákig tár­gyal, hogy megoldást­­találjanak. A bizottság tagjai Csu­por József pénzügyi tanácsnokon és munkatársain kívül Pock Ede tanácsnok, Szabó Imre dr. tiszti főügyész, va­lamint a törvényhatósági bizottság részéről öt tag: Wolff Károly, Joannovits Pál, Ernszt Sándor, Platthy György és Ereky Károly dr. Bár a bizottság tárgya­lásai az ügy fontosságára való tekintettel szigorúan rit­­okmasak, egy beavatott személyiségtől Az Ú­jság munkatársa a következő nagyjelentőségű információt kapta: é­s Tény az, hogy a franciák több átiratot intéztek a Kiegyenlítő- és Felszámoló Hivatalhoz, amely a béke­szerződés értelmében létesült és amely tulajdonképpen ez állam, nevében felel a háború előtti külföldi tartozát­tokért. Vannak azonban olyan tartozások is, amelyekért már maga a főváros felelős. A trianoni békeszerződés ugyanis két részre osztja a külföldi tartozások ügyét.­­A ratifikálás napját 1821 július 26-át megelőző tartozá­sokért ugyanis az állam felelős, minden ezután kelet­kezett adósságért pedig, amelyet a főváros csinált, maga a főváros tartozik felelősséggel. A békeszerződés előtti tartozásokéért az állam végrehajtást vezethet. 1921 január 11-én Hegedűs Lóránt volt pénzügyminiszter szerződést kötött a franciákkal, amely a trianoni szerződés rendel­kezéseit úgy egészíti ki, hogy a franciák a magyar ál­lampolgároknál, tehát a fővárosnál is, mint jogi sze­mélynél fennálló követeléseik esetében direkte fellép­hetnek vagy a magyar kormányt azonnali végrehajtás­­eszközlésére kényszeríthetik. Ez a helyzet állhat fenn a mostani esetben is, de hogy a franciák ezt a szigorú lépést valóban megtették volna, arról a fővárosnak nincs, közvetlen tudomása.­­ Ami a feltételeket illeti, tudvalévő, hogy a fran­ciák három, megoldási tervvel állottak elő annak idején.­­A nyár folyamán hajlandók lettek volna haladékot adni, éskár a kamatszolgáltatás, akár a tőketörlesztés terén. A kamatból való elengedés azt jelenti, hogy amíg a ma­gyar valuta két francia centime-on áll, addig a kamat 5­1 százalék. A kilenc francia centim eléréséig a kamat iS lépcsőzetesen emelkedik 4 százalékig. Ennél a­ pont­nál, amilyen alapon a kölcsönt annak idején lebonyolí­tották, az eredeti szerződéstől eltérően 3 százalékos ka­mat fizetendő rekompenzációképpen az elmaradt kamat- szolgáltatások fejében. A másik feltétel úgy szól, hogy amennyiben a fővárosnak módjában van azonnal fizetni , megfizeti a kölcsöntartozásnak a háború alatt elma­radt részleteit, az arb­éreket, akkor a franciák hajlan­dók a törlesztendő tőke összegéből is engedni s hajlan­dók a -120 frankról szóló kölcsön címleteket 150 frankra felülbélyegeztetni.­­ A fizetési lehetőségnek is kétféle módozata van. ’Az első terv szerint követelik, hogy a hátralékokat­­ tőkésítsék és azok ellenében a főváros bocsásson ki ismét 1%-kal kamatozó és tizenöt év alatt törlesztendő köt­vényeket. Ugyancsak a tőkeredukció­­kapcsán a franciák azzal a javaslattal állottak elő, hogy a főváros az összes ingatlanaira akkora kölcsönt vegyen fel, melyből ki tudja fietni az arriere­ket. A kölcsönügy rendezése után egy újonnan alakítandó társaság bízandó meg azzal, hogy a lekötött, ingatlanokat értékesítse.­­ A személyes tárgyalások során a főváros, mint ismeretes, kifejtette, hogy ily súlyos feltételeket kép­telen teljesíteni és csak a legelső módozatok alapján hajlandó tárgyalni. A franciák képviselője erre köve­telte, hogy a főváros megbízottai a párisi tárgyalások során közöljék azokat a forrásokat és üzembevételi többleteket, amelyekből a kötvények kamatait kifizetni szándékoznak. Kijelentették azonban, hogy korábbi fel­fogásukkal szemben most a legszigorúbb álláspontra helyezkednek és a nyár folyamán közölt feltételektől eltérően most már Budapest vagyonában is keresnek kielégítési fedezetet.­­ A most folyó előzetes tárgyalások során először a francia követelés számszerű adatait vizsgálják felül, hisz 137 millió frankról van szó. Ez a horribilis summa két részből áll: 96 millió frank a tőkehátralék, 41 millió pedig az arb­ére­k összege. A legfőbb kérdés az: mely után lehetne előteremteni a szükséges fedezetet a lakosság igazságos s egyenletes megterhelése által. Mert ez a parancsoló körülmények folytán, sajnos, el­kerülhetetlen lesz. A kölcsön ügyében azonban minden elhatározást a pénzügyminiszterrel kell végső fokon le­tárgyalni, mert hiszen mindez nagymértékben érinti az államháztartást is.­­ Ami a főváros delegátusainak december 11-iki párisi útját illeti, az annál kevésbé maradhat el, mert a hitelezők, Alphand és Barde urak ezt a leghatározot­tabban követették. Sajnos, ők cseppet sem barátságosak és a párisi útra vonatkozó kijelentésük is parancsként hangzott, még­pedig azzal, hogy amennyiben a főváros nem talál megfelelő megoldást, úgy a trianoni béke­szerződés által felállított vegyes bíróság útján A vegyes bíróságnak egy francia és egy magyar tagja van ,­ elnökét egy semleges ország tagjából­ jelö­lik ki. Ez a bíróság minden hosszadalmasabb tárgyalás nélkül végrehajtást is foganatosíthat. A franciák itteni nyilatkozataiból kiviláglott, hogy végső esetben, ameny­­nyiben retorzióra kerülne a sor, nem elégszenek meg részletkielégítésekkel, hanem az aktívumok összességét követelik. A kölcsönügyet tárgyaló bizottság eddigi megbe­széléseinek anyagát most a főváros nyilvánosságra hozza, természetesen csak azokkal az adatokkal, amelyek ily kényes ügyben a nyilvánosság elé valók. A jegyzőköny­vek a főváros hivatalos lapjában külön mellékletként a napokban fognak megjelenni. Ez egyúttal ismertetése is lesz a kölcsönügyben tartandó, december 6-iki rendkívüli közgyűlés anyagának, amely alkalommal a városatyák egyetemes erővel szállnak majd szembe azzal a tervvel, hogy a magyar főváros idegen kézbe kerüljön, lefoglaltatják Budapest egész vagyonát. Pirii®!! tiltakozás s­­zeülése! ellen. A kormánypárt mai értekezletén felvetődött az az eszme, nem volna-e célszerű, hogy a magyar parlament is állást foglaljon a­ jóvátétel kérdésé­ben éppen most, amikor az entente döntésre ké­szül a magyar jóvátétel ügyében. Abban állapod­tak meg, hogy érintkezésbe fognak lépni a többi pártokkal, mert nagyon kívánatos, hogy a magyar parlament egyhangúlag tiltakozzék a jóvátétel ellen. Vass mi­niszter is Lakáshivatalról. A Lakáshivatal megszüntetésével kapcsolatosan kér­dést intéztünk Vass József dr. népjóléti miniszterhez, aki így nyilatkozott munkatársunknak: — Bár a legnagyobb örömmel akár mindjárt, meg­szüntetném a Lakáshivatalt, az a hír, hogy a tavasszal minden, körülmények között feloszlik, ilyen formában nem fedi a tényeket. Nagyon jól tudom, hogy az igazi remédium a szabadforgalom helyreállítása volna, de en­nek előfeltételei vannak, amelyek ez idő szerint még nem állanak­ fenn. A lakásüggyel nagy speciális kér­dések függnek össze, amelyeknek meg kell oldódniok és csak a helyzet tisztulása után lehet arról szó, hogy a szabadforgalom helyreállíttassék és ennek folytán a Lakáshivatal megszűnjék. Én részemről remélem,­­hogy ez a kívánatos helyzet tavasszal legalább részben be fog következni és a szabadforgalom előfeltételei is meglesz­nek nagyjában. Ekkor, de csak ekkor beszélhetünk a Lakáshivatal feloszlatásáról. KsscTOfperek és­­ Issffllsperselssssar. Nagy iparosküldöttség jelent meg ma Vargha Imre államtitkárnál és kérte, hogy a pénzügyminiszter sür­gősen orvosolja a­ forgalmi adó körüli sérelmeket és szüntesse meg a blokrendszert. Kérte továbbá, hogy a blokrendszer helyett a kisiparos és kiskereskedő havi átalányösszegben róhassa le a forgalmi adót. Vargha államtitkár válaszában kijelentette, hogy a blokrend­­szert teljesen eltörölni nem lehet, de az erre vonatkozó rendelet végrehajtását a pénzügyminiszter december 15-ig már­is felfüggesztette. Ezen a határidőn túl fakul­­tatívvé teszik ennek az adónak a lerovását, ami azt jelenti, hogy a kisexisztenciák havi átalányösszegben is leróhatják, forgalmi adójukat. Szessay Károly kfr£se. E­s­­­s­­­y Károly az alábbi sorok közlésére kérte fel lapun­kat: Tudomásomra jutott, hoggy előttem ismeretlen egyének a december 29-ikében a Hassay-pártklubban állítólag­ rendezendő mű­­­vészest jegyeivel adományokat gyűjtenek. Minthogy sem én, sem a párt többi tagjai erről a mű­vészestéről nem tudunk, ezúton ké­rem, hogy amennyiben bárkinél bárki ilyen adományt gyűjtene­, ad­ják át az illetőt a leszközelebbi rendőrnek.­ ­ A nemzetgyűlés elhalasztatja a megyei választásokat — Habovszky és Szilágyi vitája. —* A nemzetgyűlés mai ülésén Szakács Andor és Já­­nossy Zoltán hozzászólásai után befejezték az akadémiai javaslat általános vitáját. Klebelsberg Kunó gróf kul­tuszminiszter válaszolt a vita után az elhangzott észre­vételekre, majd a nemzetgyűlés a törvényjavaslatot ál­talánosságban elfogadta. A részletes vita közben Farkas Tibor kért szót személyes megtámadtatás címén. A bel­ügyminiszter egyik reggeli lapban azt jelentette ki, hogy szemben az ő múltkor tett kijelentésével, nem vett részt március havában a vármegyék gyűlésén. Egyéni repu­tációja érdekében leszögezi, hogy Rakovszky Iván bel­ügyminiszter azon a gyűlésen igenis részt vett s hogy ezt igazolja, felolvassa a gyűlésről szóló — a napilapok­ban megjelent — tudósítást. Rakovszky Iván belügyminiszter Farkas beszéde után azt fejtegette, hogy mai nyilatkozatával egyáltalában nem akarta Farkas Tibor szavahihetőségét kétségbe­vonni. Az újságírónak azt mondotta, hogy márciusban semmiféle ülésen nem vett részt. A belügyminiszter fel­szólalása után rövid házszabályvita keletkezett. Az el­nöklő Leitovszky Béla ugyanis azt jelentette­ ki, hogy a házszabályok szerint személyes kérdésben csak akkor lehet felszólalni, ha a nemzetgyűlésen történt a szemé­lyes megtámadtatá­s. Rakovszky István erre azt vála­szolta, hogy olyan esetekben, mint az előbb elhangzott volt, napirend előtti felszólalásra kérnek engedélyt. Mi­vel Farkas nem kapott erre engedélyt, azért szólalt fel személyes kérdésben. Rövid szünet után Szilágyi Lajos szól Fáy Gyula indítványához és beszédében azt a kérdést intézi a bel­ügyminiszterhez, hogy a nemzetgyűléssel vagy a két­kamarás országgyűléssel akarja-e letárgyaltatni a köz­igazgatási reformot. Rothenstein Mór: A törvényjavaslatban a várme­gyei­­ és városi tisztviselők státusrendezéséről van szó, a választásokról egy szó sincs benne. Jöjjön a miniszter a Ház elé egy egyszakaszos javaslattal, hogy a legköze­lebbi választást szélesebb választójog alapján ejtik meg. Rakovszky Iván belügyminiszter szólalt fel ezután és kijelenti, hogy a nemzetgyűlés saját hatáskörét szű­kítené, ha a képviselőknek nem adná meg a jogot, hogy új szakaszt indítványozzanak. A Fáy javaslata nem más, mint egy fennálló tényleges állapotnak hosszabb időre való kitolása. Györki Imre szól ezután s kifogásolja, hogy a köz­­igazgatási bizottság munkája poygyola és az utolsó per­cekben gyorstalpalás történik. Rassay Károly tiltakozik az ellen, hogy világos ren­delkezések helyett homályos intézkedéseket adnak ki. Szilágyi Lajos követeli, hogy a törvényhatósági vá­lasztások elhalasztása a csonka vármegyékre ne vonat­koztassák. Szakács Andor a vármegyei szervezetek demokra­tikus átalakítását kívánja. Rakovszky Iván belügyminiszter annál is inkább szükségesnek tartja a választások elodázását, mivel a jövő év elejére elkészül a közigazgatási reform. A Ház végül is a huszadik szakaszig­ változatlanul fogadja el a törvényjavaslatot. Az ülés délután két órakor ért véget. Kritika az áttétesügy S©rvéirsys,án. Tudvalévő, hogy a pénzügyminiszter törvényt ké­szít elő a külföldi magyar adósságok ügyének rendezé­sére. A törvénytervezetet most küldték szét az érdekelt­ségeknek hozzászólás céljából. Kérdést intéztünk ezzel kapcsolatosan egy magyar pénzügyi szaktekintélyhez, aki az alábbi kritikai megjegyzéseket fűzte a készülő törvényjavaslathoz: — A »belső kiegyenlítési törvény« tervezete az ér­dekeltségek körében a legkínosabb meglepetést keltette. Ez a törvénytervezet ugyanis — amely rendkívül el­késve, évekkel a németországi Reichsabgleichigesett és sok hónappal az ugyanezekben a kérdésekben intézkedő osztrák törvény után készült — semmiféle tekintetben nem követi azt az utat, amelyet az előbb említett két törvény Németországra és Ausztriára nézve jelentett s kizárólag a legnyersebb fiskalitási álláspontot képviseli. Nemcsak nem állapítja meg az állam részesedési köte­lezettségét a valutatartozások megfizetése terén, hanem még a valorizált koronatartozásokban is — amelyekre nézve még a lerongyolt Ausztria is a terhek felét vál­lalta — az államra nézve semmiféle fizetési kötelezett­séget non statuál. Teszi ezt annak ellenére, hogy a valorizált koronatartozások egyenesen hadisarc jelle­gűek, másrészt annak ellenére, hogy a legóvatosabb adós sem gondolhatott a békeszerződés megkötése előtt arra, hogy a magyar koronában fennálló adósságait frankok­ban vagy fontokban lesz kénytelen megfizetni.­­ De az állam még ennél is sokkal tovább megy a törvénytervezetben. A clearing-tartozások tekinteté­ben a konvenciók által a valorizált koron­atartozások megfizetésére biztosított halasztási határidőt teljesen a maga érdekében akarja kihasználni és például a francia konvencióban biztosított tizennyolc évi kamatnélküli fizetés helyett magának az öt év alatt való­ behajtást kívánja a clearing-adóssal szemben biztosítani. Tisztán a pénzügyi ema­­­térium diszkrecionális jogává teszi azt a szempontot,­­melyet a minisztérium azután tetszése szerint különféleképpen alkalmazhat abban a vonatko­zásban, hogy indokolt esetekben az állam által a kon­venció értelmében élvezett halasztást az adósokra is kiterjesztheti. Mindezeken kívü­l még számos olyan in­tézkedése van a törvénytervezetnek, amelyek elviselhe­tetlen terheket hárítanak az adósokra. Az érdekeltek­nek az a felfogása, hogy kellő súlyú argumentáció alap­ján sikerül majd meggyőzni a pénzügyminisztert arról, hogy a törvénytervezet csak igen jelentékeny módosí­tásokkal fogadható el az ország szempontjából.

Next