Az Ujság, 1923. június (21. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-02 / 122. szám

ROVÁS. Az index-rendszer a szocialisták követelése volt eleinte s ezért a polgári körök a legélesebben ellenezték. Most már tisztviselői követelés is és ellenzik most is igen helyesen, ellenben ellenezve és hallgatólag mégis ennek a gondolatnak az irá­nyában haladunk a megoldás felé. A különbség az elv és a valóság között csak az, hogy az index­számot nem egy statisztikai művelet s nem az érdekelt kategóriák állapítják meg, hanem maga a kormány, a magángazdaságban pedig a munka­adó-kategóriák. S igaz, hogy az index­rendszer a csődhöz vezet és igaz, hogy muszáj a drágaság arányában emelni a fizetéseket és a béreket, ha csődbe vezet is... Nagyon érthető M­­k találjuk, hogy Bethlen István szeretettel kéri Gömböséket a leszerelésre, mert a béke akkor is bomlik, ha barátok és nem ellenfelek vesznek össze. De­ természetes, hogy koncessziókat a békesség kedvéért nem tehet. Gömbösék és a liberalizmus között még képzel­hető középút, amelyen meggyőződése szerint a miniszterelnök jár, de Gömbösék és a középút között már nem lehet középút. Mert akkor vagy az előbbi nem középút, vagy az utóbbi nem. * Még mindig társadalmiaknak nevezik azokat az egyesületeket, melyeket senki soha, ők maguk sem, másnak, mint politikai tényezőknek nem tapasztalt. Társadalmi egyesület hatásköréből ki van zárva a politika, ezeknek az egyesületeknek a feladataiból mindig ki volt zárva a társadalom. Minden gyűlésük egész nyiltan politikát csinált, sőt egyidőben még törvényhozásra is hivatottnak tekintette magát. Most pedig itt van a centruma a kormány elleni rohamnak s még mindig társa­dalmiak ezek az egyesületek! Mindenfitt nacionalizmus! Wolff Károly úr párhuzamba tévén az ő kül­földi útját a miniszterelnökével, saját tapaszta­latai alapján az ellenkezőjét hirdeti a módról, amelyen kapcsolatba tudunk jutni az európai gondolkodással. Bethlen azt tapasztalta, hogy reál­politika kell ehhez, ami a jelszópolitika ellen­kezője, Wolff Károly viszont azt, hogy mindenütt a nacionalista irányzat érvényesül abban az érte­lemben, amelyben a fajvédelem is nacionalistának vallja magát. Mi Wolff Károly tapasztalataiban hiszünk. Egészen természetes, hogy amely köröket ő kere­sett fel, ott az ő eszméje dominált. S egészen magától értetődik, hogy akikkel szóba sem áll, azok nem léteznek. Tapasztalatai gyűjtésében is bizonyos cenzúrát és numerus clausust érvényesí­tett s igy a miniszterelnök tapasztalatai mellett az övéi voltaképpen helytállhatnak. Azt a különb­séget, hogy Bethlen István az illetékes és intéz­kedő körökkel érintkezett egyéni válogatás nélkül, míg Wolff Károly az elvtá­rsaihoz húzott, bízvást elhanyagolhatja..Sőt jómagunk is. Hát hogy is áll az az európai nacionalizmus, mint számunkra követendő példa? Vegyük csak például a francia-német viszonyt. A francia poli­tika a németekkel szemben kétségen kívü­l nacio­nalista. S ime, a német is a franciával szemben ugyancsak nacionalista. Wolff szerint ez meg­értést jelentene s ebben is igaza van. Az egyik is lő, a másik is lő s mindkettő egyetért abban, hogy gyűlölik egymást s háborúban állanak. Itt van a magyar és a kis-entente-példa. Egé­szen bizonyos, hogy ami a trianoni szerződésben biztosított kisebbségi jogokat magasabb állam­érdekből fumigálja, a magyar kultúrát irtja, a magyar tisztviselőt, tanítót elkergeti, a magyar birtokot elszedi tulajdonosától, magyar embertől elvesz ipari jogosítványokat: ez nacionalista po­litika. S egészen nyilvánvaló, hogy amivel a kil­­entente megokolja ezt az ellenségesen szerződést tipró eljárást, az a magyar nacionalista politika. S Wolff Károly rokonnak érzi magát az európai nacionalizmussal s Magyarország jobb korszakát ezektől várja. Joggal, okkal-e, ezt nem is érdemes kutatni. De kissé furcsa magyar ember részéről rajongani ezért a nacionalizmusért, úgy érezzük, hogy ami­kor Wolffék a fajvédelmet tennék meg politikai szervnccé, feladtak minden észszerű alapot, ame­­yen a Kis-entente területein folyó magyar el­nyomást elítélhetik. Hiszen a fajukat védik az idegen faj ellen! Hiszen jól teszik, ha ebben a legfelsőbb célért való munkában felrúgják azokat a törvényes rendelkezéseket, melyek akadályozzák őket. Jogrend? Hányszor hallottuk tőlük, hogy micsoda badar előítélet­h ez. Az a jog, mely az idegent védi, nem illeti meg, mert ezt csak vétkes könnyelműségből adta nekik a nemzetrontó libe­ralizmus. Elvenni nálunk az­­idegen­­től a jogot, elszedni foglalkozásukat, földbirtokukat, különös terhekkel jobban sújtani őket, mint a védendő jog­belit: ez a nemzet boldogulásának előirt útja, V ■ ■ /V \ » ? 1 ^ ..... ^ __________ Budapest, 1923._____Ara 50 korona. XXI. évfolyam, 122. szám.______ " ?m "'"^Szombat, Junius 2. Előfizetési árak: B SZERKESZTŐSÉG: Egy hóz"!.7T.r.T.7. 10OOK-L $3£$k m n m BBk BBBI Budapest, Rákóczi-út 54. sa. M*Ö kivételével minden nap?0l£ Budapest, Erzsébet­ körút 43. S szeretnék Wolff Károlyt együtt látni a cseh, a román, a szerb fajvédővel. Mivel fogja velük szemben megvédeni a magyar fajt? Minden szavára visszavágnak a saját szavával. Minden felhozható sérelemre a kérdéssel: te máskép csiná­lod a te­­ magyarjaiddal? Amiből következnék: mindenütt Európában uralkodhatik a nacionalizmus és lehet kívánatos, csak Magyarországon nem. Mert ez az elv elnyom­ó a felüllevőknek a fegyvere, Magyarország ellenben alul van s vele szemben az ő rovására forgatják. Mindenki lehet fajvédő, csak a magyar nem, akinek három milliónyi testvére esik áldoza­tul a faj­védelemnek. Mindenütt lehet érdek sza­badulni a másfajtájunktól, mert sokan vannak ők s nem érdekük, hogy többen legyenek. Magyar ellenben kevés van s érdekünk, hogy ne legyenek még kevesebben. Ez így van, s ha Wolff Károlyt akartuk volna meggyőzni erről, akkor igazán szóba sem hoztuk volna. Szállay pénzügyminiszter ellenzi az indexrendszert. Nyilatkozata a köz- és magánalkalmazottak fizetésrendezéséről a pénzügyi bizottság ülésén.­­ Meg akarja szüntetni a különböző segélyeket és egységes fizetésrendezést hoz új törvényjavaslatával. A pénzügyi bizottság ma este értekezletet tartott, amelyen megjelent Kállay Tibor pénzügyminiszter is. Az ülés tárgya a háború előtti külföldi tartozások ki­egyenlítésére vonatkozó törvényjavaslat volt. A napi­rend előtt Bíró Pál felkérte a pénzügyminisztert, hogy tájékoztassa a bizottságot a külföldön szerzett benyo­másairól és ezzel kapcsolatban az ország pénzügyi hely­zetéről és jövő terveiről. Kállay pénzügyminiszter hosz­­szabb beszédben ismertette külföldi útját, annak ered­ményeit az ország várható pénzügyi és gazdasági hely­zetét. Megállapította azt is a pénzügyminiszter, hogy a még ránk nézve kedvező angol—olasz javaslat elfo­gadása esetén is maga a kölcsön folyósítása csak hosz­­szabb idő múltán következhetett volna be, míg a jóvá­tételi bizottság ismeretes döntése következtében a köl­csönadás lehetőségei messzebb időre tolódtak el A de­viza­forgalom körüli zavarok megszüntetése, illetve enyhítése céljából az államháztartás rendezésétől füg­getlenül kisebb valuta­kölcsön felvételének szüksége merült fel és megvan a reménység rá, hogy a budapesti nagy­bankok közreműködésével ez a valutakölcsön Svájc­ból rövidesen igénybe vehető lesz. A devizaközpont intézménynek szükséges voltát ma is vallja, bár koncedálja, hogy a gyakorlati életben ta­pasztalt nehézségek elkerülése végett bizonyos könnyí­tésekre lesz szükség. Azt hiszi például, hogy­­ az ipari és kereskedelmi vállalatoknak meg lesz en­gedhető bizonyos ellenőrzés mellett,, hogy valuta­­szükségletüket maguk szerezhessék be. Iklódi-Szabó János dr. párhuzamot vont a háború előtti adósságok és a háború alatt keletkezett adósságok között. Rámutatott arra az óriási eltolódásra, amely a pénzleromlás következtében a két adósság között létre­jött. A háború alatt az egész pénzügyi kormányzatunk azon fáradozott, miképpen leszünk képesek az úgyneve­zett hadiadósságaink kamatait fizetni; ma ezek jelen­téktelen összeggé zsugorodtak, míg a háború előtti adós­ságaink alig elviselhető terhet alkotnak. Felvetette azt a gondolatot, hogy a leghelyesebb volna a háborús adós­ságok gondját egyszer és mindenkorra elvetni és azokat a feleknek visszafizetni. Kállay Tibor válaszában kijelentett®, hogy változatlanul azt a politikát tartja helyesnek, amit eddig vallott: az államháztartás egyensúlyára való törekvést. A háborús adósságokra vonatkozólag elismerte, hogy az adósságok fenntartásának terhe az állami adminisztrá­ciót indokolatlanul, azok értékével arányban nem álló mértékben nyomja. Nem zárkózik el attól a gondolattól, hogy a hadikölcsönök kifizettessenek, különösen ma, ami­kor nosztrifikálásuk már megtörtént és így azoknak Csonka-Magyarországra eső számszerű összege is meg van állapítva. Kállay Tibor nyilatkozata. A tisztviselőkérdés is szóba került a nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának mai ülésén. Kállay Tibor pénz­ügyminiszter részletesen ismertette a kormánynak ezzel kapcsolatos lépéseit és szándékait. Várnai Dániel szó­lalt fel azután és rámutatott arra, hogy valójában az indexrendszer bevezetését jelenti a kormánynak az az elhatározása, hogy minden hónap második miniszter­­tanácsán automatikusan megteszi a szükséges intézke­déseket a tisztviselők illetményeinek emelésére, ha a változott viszonyok és a drágaság fokozódása úgy kí­vánnák. Kérdést intézett a pénzügyminiszterhez, váljon a kormány hajlandó-e az indexrendszert általánosan bevezetni a munkásságra és a magánalkalmazottakra egyaránt. Kállay Tibor pénzügyminiszter az alábbiakat jelentette ki: — Nekem nincs jó véleményem az indexrendszerről. Az index ugyanis nem mutatja pontosan a drágaság arányait s éppen ezért ellenzem az indexrendszer beve­zetését. Azt a körülményt, hogy a kormány minden hó­napban automatikusan foglalkozik majd ezzel a kérdés­sel, nem lehet indexrendszernek minősíteni. Legköze­lebb törvényjavaslattal lépek a nemzetgyűlés elé. Ja­vaslatomnak az a lényege, hogy a tisztviselők részére fizetést fogunk megállapítani s ezzel kapcsolatosan meg­szüntetjük az eddigi nagyon bonyolult mindenféle ren­des és rendkívüli segélyeket. Ezzel rendet akarunk te­remteni a különböző segélyek labirintusában. Csak ter­mészete®, h­ogy az új fizetés m­egállapításakor változat­lanul megtartjuk az eddigi fizetési osztályokat.­­ Egyébként véleményem szerint semmi akadálya annak, hogy a magánintézmények is foglalkozzanak havonként alkalmazottaik fizetésének, illetve bérének rendezésével, csak úgy, ahogyan a kormány teszi a köz­­tisztviselők ügyében. Kállay Tibor pénzügyminiszternek ez a nyilatko­zata — miként erről munkatársunkat informálták — nem elégíti ki a szociáldemokrata pártot, amely újból síkra fog szállani a parlamentben az index-rendszer bevezetése mellett, amikor az ezzel kapcsolatos és már beterjesztett szocialista indítvány tárgyalásra kerül. Hivatalos közlés a tisztviselők felemelt segélyéről. A csütörtöki minisztertanács fontos határozatot ho­zott a tisztviselő-kérdéssel kapcsolatosan, amiről az alábbi hivatalos közlés számol be: A kormány a KANSz memoranduma alapján és a miniszterelnök távollétében egyes képviselők által meg­indított akció folyományaként elhatározta, hogy a tiszt­viselők rendkívüli segélyét még e hó folyamán 50 szá­zalékkal felemeli és ugyancsak még ebben a hónapban a parlamenttől törvényes felhatalmazást fog kérni a tisztviselői kérdés generális rendezésére vonatkozóan. Ettől függetlenül azonban a kormány minden hónap második minisztertanácsán emtematikusan foglalkozni fog a tisztviselői fizetések kérdésével, s amennyiben a változott, viszonyok és a drágaság netáni emelkedése következtében szüksége mutatkoznék, úgy a megfelelő intézkedéseket meg fogja tenni akként, hogy azok már a következő, hónap elsején életbe is fognak lépni. Mint ismeretes, az Ébredő Magyarok Egyesületének és más társadalmi alakulatoknak rendezésével megtar­tott legutóbbi tisztviselő-gyűlés ultimátumot intézett a kormányhoz s a gyűlés egyik szónoka a sztrájkot is em­legette. Ezzel a határozattal és harcmodorral a KANSz tudvalévően nem azonosította magát. A vasárnapi iz­galmas gyűlés ügye a rendkívüli minisztertanácsot is foglalkoztatta s arra, vonatkozóan a kormány tagjai az alábbi határozatot hozták: »Bizonyos társadalmi alakulatok és egyesületek ren­dezésében egy legutóbb megtartott gyűlésen olyan hangnemben és olyan tendenciával tárgyalták a tiszt­viselőkérdést, am­i nyilvánvalóvá teszi, hogy itt nem az elérhető konkrét eredményeket és a kérdés lényegét te­kintették fontosnak, hanem azt, hogy politikailag meny­nyire lehet kihasználni a kérdést bizonyos frakciók és pártszempontok részére. Amilyen fontosnak tekinti a kormány ezt a problémát és amilyen jóindulattal kí­vánja felkarolni az államkincstár teljesítőképességének határai között a tisztviselői kar jogos és méltányos igé­nyeit, annyira kárhoztatandónak és elítélendőnek tartja azt a törekvést, amely minden áron politikumot óhajt ebbe a kérdésbe belevinni. A minisztertanács ebből ki­folyólag elhatározta, hogy amennyiben a jövőben a leg­utóbbi gyűlésen történtekhez hasonló események és je­lenségek fordulnának elő, azokkal szemben a legna­gyobb eréllyel és határozottsággal fog fellépni és el­járni. Budapesten fogják nyomni a kis címlet­ű bankjegyeket. A Pénzügyi Tanács szerdán Teleszky János elnöklésével ülést tartott, amelyen Kállay Tibor pénzügyminiszter ismertette az ország gazdasági és pénzügyi helyzetével kapcsolatban azokat a tárgyalásokat, amelyeket ő és Bethlen az elmúlt hetekben külföldön folytattak. Értesülésünk sze­rint a Tanácsban inkább pesszimisztikus hangulat uralkodott, bár azt kétségtelen tényként állapí­tották meg, hogy a múlthoz képest a helyzet javult. Javult annyiban, hogy a párisi jóvátételi bizott­ság egyébként kedvezőtlen határozata is meg­állapítja azt a tényt, hogy Magyarországnak gaz­dasági talpraállásához külföldi segélyre van szük­sége és hogy jóvátételt Magyarországtól kölcsön nyújtása nélkül nem követelhet. Miután azonban a jóvátételi bizottság döntése egy rövidesen folyó­sítandó kölcsön lehetőségét kitolta, a Tanács természetszerűleg számol a bank­­jegysajtónak közeljövőben fokozottabb mű­ködésével, aminek ellensúlyozására Teleszky János erélyes intézkedéseket sürgetett a pénzügyi adminisztrá­ció terén. Megállapította ugyanis, hogy az admi­nisztráció drága idejét túlnyomó nagy részben az időközben értékükben nagymértékben devalváló.

Next