Az Ujság, 1923. július (21. évfolyam, 147-170. szám)

1923-07-29 / 169. szám

Vasárnap, 1923 július 29. AZ ÚJSAS tarnok s göndört volt rá, hogy kényelmesen elhelyezkedhessenek az éjszakára. Következő lépésem az volt, hogy a pénzt, melyet biztos helyre rejtettünk, másutt helyezzem biztonságba. Boroviczony és két másik katonatiszt kíséretében egy kihalt kis utcácskába hajtattunk, egy öreg régiségkereskedő boltjába ahol a pénzzel teli ládák elhelyezve voltak. Itt formálisan átvettük azokat s megszámoltuk tartalmukat. • Százharmincötmilló magyar koronát és háromszázezer svájci frankot találtunk bennük. Megölt, ásás után nyugtát adtunk a pénzről, visszatettük azt a ládákba s kivittük a motoros kocsira. Szerencsére senki se látott bennünket s így nem kelthettünk gyanút. Úgy találtuk, hogy kissé veszedelmes volna a kocsival a Bristol-szállóhoz állni s inkább 200 méternyire a szállótól megállítottuk a kocsit s ezt az utat gyalog tettük meg. De egyről megfeledkeztem: a papirospénz súlyáról s mindkét kezemben egy-egy kéziládát tartval olyan lassan tudtam csak előrehaladni, hogy ezt a 200 méternyi utat a Bristolig tíz perc alatt tettem meg s csak 4 óra 30 perckor értem a hotelhez. Az öreg éjjeli portás nagyon csodálkozott, a két táskát látva. — Mi van ebben? — kérdezte.— Oh feleltem, egy jó barátom felesége, Mrs. Wood éppen most szabadult ki a bolsevisták kezéből s sikerült neki valamit megmenteni a fehérneműjéből. Megkéri, hogy vegyem őrizetbe kis időre. Lenne szíves segíteni felvinni a szobámba? Mikor megemelte a ládákat, megjegyezte: Csodálatosak az asszonyok, hogy mi pandent bele tudnak szuszakolni ilyen kis helyre. Az én feleségem is így teletömi a táskáját, ha utazik. Pallavicinit és Sigrayt még ébren találtam. Aggódva lessék, vájjon sikerül-e nekem rendet teremteni? Nagy volt az örömük, mikor munkánk eredményeként a két ládát megmutattuk. Agyam alá helyeztem őket, bezártam az ajtót, két revolvert tettem az éjjeli szekrényre s aztán megpróbáltam elaludni. Kitör a veszekedés. Szombat, május 5-án. A fiatal Pálffy már kora reggel felkeltett s őt nyomon követték a többiek, akik résztvettek az éjjeli ,,coup“ban. Rámutattam, hogy nagyon gyanutkeltő lesz, ha csoportosan jönnek a hotelbe s a vezetőkön kívül mindenkit kiküldtem. Sigray, Pallavicini és Szmrecsányi ezután annak rendje és módja szerint átvették a 135 millió magyar koronát (Mi történt a svájci frankokkal? A szerk.) az Ellenforradalmi Szervezet nevében és céljaira s én nagyon örültem, hogy a pénztől és a felelősségtől megszabadultam. Elolvastuk a reggeli lapokat, de egyik se tett említést az éjjel történtekről. A 135 millió most már fedezte azt a szükségletet, amely az ellenforradalmároknak kellett ahhoz, hogy tervüket, a bolsevisták elkergetését, megvalósíthassák. Sajnálattal kell azonbankijelentenem, hogy ahelyett, hogy ez még jobban összeforrasztotta volna őket, ellenkezőleg egyenetlenségeket váltott ki s újra — meg " Ismét veszkedések törtek ki közöttük. Mindenik politikai árnyalat magának igyekezett megszerezni az egész tőkét, amelynek ezzel ellentétben a központi szervezet tulajdonát kellett volna képezni, hogy akkor és oda lehessen kiosztani, ahol erre a legnagyobb szükség van. Estére általánosan azt beszélték Bécsben, hogy a magyar követségnél rendkívüli dolognak kellett történni, de senki se tudja a valót. A rendőrség érdeklődik. Vasárnap, május1. Ez kellemetlen nap volt. Mikor visszatértem a heldbe, megtudtam,hogy úgy Pallavicinit, mint Sigrayt és Szmre Csányit a rendőrség elé citálták a május 2-iki éj■zOkőn történtek miatt. Mivel ők nem voltak jelen a dolognál, azt mondhatták, hogy nem tudnak semmit a dologról s a rendőrség nem vonhatta őket felelősségre a pénz eltűnése miatt. ..-rendőrfőnök azonban igy szólt: — Sge mi tudjuk, hogy' Bécsben önök az ellenforradalmárok' vezérei, ifire ők igy válaszoltak: —Ah, ez egészen mást nekünk sokkal fontosabb dolgaink vannak, semhogy olyan csekélységekkel törődjünk, mint 13 millió korona megszerzése!■Elmondták, hogy a rendőrségen nagyon udvariasan bántakvelük s nem látszottak túlságosan nagy súlyt helyeznia 135 millió megtalálására, de kénytelenek valamit tenni a kormány miatt, máskép Deutsch és Bauer urak bajt csinálnának. de fejünk felett újabb viharfelhők tornyosultak, hála a magyar jellemben rejlő különös összebogozódásoknak. A május másodiki éjszaka után megállapodás szerint az ötven tisztnek el kellett volna hagyni a követség épületét, mivel semmi értelme sem volt a további megszállásnak. deérthetetlen okokból tizenhatan a „Kemény Legények" közül elhatározták, hogy ők nem tágítanak s helyben maradnak. • Eleinte a rendőrség nem sokat törődött ezzel, szerinte a magyar követség exterritoriális terület és neki semmi köze ahhoz, hogy a magyarok ott mit csinálnak. Azonban most Kun Béla közbelépett. Haragja nem ismeri batárt. Ambiciózus tervei a milliók elvesztésével kútba estek s dühös fenyegetéseket küldözgetett telefonon és magyarázatot kért az osztrák kormánytól. Végül feladta exterritoriális jogait s követelte, hogy a kormány vegye át a követségi épületet s fogja el a megszállókat. És most már a rendőrség tényleg közbelépett, birtokba vette az épületet s tizenhatot híveink közül fogva tartott a magyar követségen. Időközben Bálintné beteg lett s az ellenforradalmárok elhatározták, hogy férjét kiengedik a kolostor pincéjéből, hogy őt meglátogathassa s mivel annak se volt sok értelme, hogy a többieket most már fogva tartsuk, azokat is egyenként szabadon eresztettük. De ugy látszik, hogy azokat az osztrák rendőrség fogta el azután. A bolsevisták vissza akartak menni a követségre, a mieink ki akartak szabadulni onnét, szóval a helyzet nagyon komplikált lett. Mert hiszen nem valószínű, hogy Bolgár, Bálint és Fenyő szívesen maradnának együtt tizenhat dühös ellenforradalmával a követségi épületben. Ez a három bolseviki most mindenért engemet vádol. Hová lest a pénz ? Sachemnél Schumpeterrel villásreggeliztem s sokat beszéltünk együtt. Azt szerette volna tudni, mikor küldünk fegyveres erőket Magyarországba s mi az oka a halasztásnak. Azt feleltem, hogy a tervek még nincsenek teljesen készen, viszont én azt kérdeztem tőle, mi fog történni a 16 fogoly ellenforradalmárral, mert ha a határra visszaküldik őket, ott főbelövetés vár reájuk. Megígérte, hogy ez nem fog megtörténni s kért, hogy ne aggódjak sorsuk miatt. Kissé megnyugodva tértem vissza a Bristolba, de itt újabb kellemetlenség várt reám. Éppen ledőltem a díványra pihenni, midőn félöl órakor kopogás hallatszott. Kissé kinyitottam az ajtót s egy ismeretlen urat láttam magam előtt, aki egy szennyes papírlapot tartott kezében. Németül beszélt s ezt a nyelvet én alig értem. De elvettem tőle a papírlapot s ebből kiokosodtam annyira, hogy megtudtam, miszerint a rendőrséggel van valami baj. Csengettem, hogy a pincér bejöjjön s lefordítsa nekem, amit a gentleman mondani akar. A pincér azt mondta, hogy ez parancs a számomra hogy azonnal jelenjek meg a rendőrség központi épületének 56. számú szobájában. Mivel Goldmann (tolmácsom) nem volt kéznél, senkit se találtam, akit tolmácsul magammal vihettem volna, így hát egyedül mentem el egy motorkocsin A rendőrségen a főnökhelyettes elé vezettek, aki elég jól beszélt angolul, így szólt hozzám: — Nos, Ashmoad Bartley úr, azt beszélik, hogy a követség elleni támadásnak ön volt a parancsnoka? Ártatlan arcot vágtam. Kérem, nekem kötelességeim vannak a lapom iránt. Mit szólt volna a szerkesztőm, ha ily érdekes esetről nem küldök neki tudósítást? Ez a válasz teljesen megzavarta s miután látta, hogy nem vehet ki belőlem semmit, végül még hirtelen ezt kérdezte:— De hát hová tették a pénzt? Erre a pontra nézve természetesen nem szolgálhattam felvilágosítással, hiszen magam sem tudtam, mi lett vele. De annyit kivettem, hogy a rendőrség nem erősködik túlságosan a pénz visszaszerzésében s hogy az egész dolog inkább csak komédia jellegével bír, melyet el kell játszaniok a bolseviki kormány miatt, azaz Deutsch és Bauer urak kedvéért. Kérdeztem, kit fogtak el és kit hallgattak ki eddig. Elmondta, hogy Sigrayt, Pallavicinit és Szmrecsányit kihallgatta, de mivel nem volt bizonyítéka bűnösségükről, szabadon kellett őket bocsátania. Aztán még négy urat nevezett meg, akiket el fog fogatul s túszokul tartani. Még megkérdeztem, tud-e valamit a Halai Pálffyról, aki a mai délután folyamán rejtélyesen elülni. Amikor Beniczky Ödön miniszterelnő kép meghiúsult Apró mozaikok egy közelmúlt politikai mozgalomról, Gömbös Gyula a kulisszák mögött. Az újságíró feladata, hogy az eseményeket a krónikás hú fóliával írja meg. Miután a közelmúlt évek politikai kulisszatitkainak egyike-másika bizony még mindig felderítésre vár, az alábbiak talán nem lesznek érdektelenek annak számára, aki egykor majd megírja a kommün bukása óta lefolyt úgynevezett ellenforradalmi, vagy keresztény kurzus történetét. Egy mozaik ez csupán, de olyan, amely élesen megvilágítja a szereplőket. Mindnyájan emlékszünk még arra, hogy Simonyi- Semadam Sándor miniszterelnöknek parlamenti bemutatkozása a pártokban igen vegyes érzelmeket keltett. Különösen a keresztény nemzeti egyesülés pártjában — amely a kisgazdapárt mellett az első nemzetgyűlésnek uralmon levő pártja volt — nem nézték jó szemmel Simonyi-Semadam politikai működését, aki sem jobbra, sem balra nem vitte elő az ügyeket és a túlságosan felajzott reménységekből semmit sem valósított meg. A pártban egy miniszterviselt férfiú örvendett osztatlan bizalomnak. Beniczky Ödön volt ez, akiről belügyminisztersége alatt Apponyi Albert gróf úgy nyilatkozott, hogy nagyon jól eltalálta a középutat. És most átadjuk a szót Beniczky Ödönnek, aki az akkori mozgalomról és annak fejleményeiről — amelyek idáig ismeretlenek voltak— ezeket volt szíves elmondani munkatársunknak. Amikor a Huszár-féle kormány lemondott és Huszár nem akarta újból vállalni a miniszterelnökséget s kiderült, hogy rossz idea volt a Simonyi- Semadam-féle miniszterelnökség, akkor a keresztény nemzeti egyesülés pártja reám gondolt, mint olyanra, aki kormányt alakítson és mindenesetre a Simonylkormánytól eltérőleg vigye az ügyeket. Bennem látták azt az embert, aki a jobb- és baloldali kilengésekkel szemben esetleg képes leszek erős kormányzati politikát csinálni. Minden álszemérem nélkül nyugodtan kijelenthetem, nem akartam miniszterelnök lenni, mert visszatartott az eskü kötelezettsége, amit a miniszterelnök ilyenkor az államfőnek tesz. Úgy láttam a helyzetet, hogy úgy fejezzem ki magamat, a jogfolytonosság helyreállítását célzó politikát az akkori viszonyok között kilátástalannak tartottam. Ennek okai a következők: HorthyMiklós ugyan az 1918-as felfordulás után, november 8-án teljes admirálisi díszben megjelent Őfelsége előtt Schönbrunnban. Sua sponie új esküt tett Őfelségének, hogyha bármikor valaha még az életben szerephez jut, még lélegzetet is csak azért fog venni, hogy őfelségének a trónt visszaszerezze, mégpedig az osztrák-magyar monarchia keretén belül, ami alatt nem nemzeti királyság értendő. Meggyőződésem azonban az volt, hogy a restauráció elé nagy akadályokat fognak gördíteni. — Ez volt a fő oka annak, amiért fáztam attól, hogy az új államfő kezébe hivatali esküt tegyek. Azután a lakásomon naponként konferenciák voltak, amelyeken rábírtakarra, hogy komolyabban foglalkozzam kormányalakítással. Arról volt szó, hogy nagyatádiékkal együtt kereszténydemokratikus alapon kormányt és kormányzati rendszert inauguráljunk, határozott célkitűzésekkel, határozott programmal. A királykérdés megoldását éppen a helyes megoldás érdekében felfüggesztendőnek jelentettük ki. A pártok vezetőivel mindig abban a reményben tanácskoztam, hogy talán mégis találnak más miniszterelnököt. A tárgyalások Szabó István, Vass József, Bleyer Jakab és Rassay Károly — aki még akkor a joboldalon ült — valamint többeknek részvételével végső megállapodásokat eredményeztek. Rubinek Gyula, aki akkor határozottan ambicionálta a miniszterelnökséget, értesülést szerzett a tárgyalásokról , és a megállapodásról és a következő nap a kisgazdapárt igen viharos lefolyású értekezletet tartott, amelyen Rubinek kérdőre vonta nagyatádi Szabó Istvánt a velünk folytatott tárgyalások miatt. Szabó, aki akkor az élelmezési tárcát szívesen cserélte volna fel a földmivelésügyivel, energikusan visszautasította Rubinek támadásait. — A kormányzóval akkor közvetítő útján érintkeztem. Programmomat és az új kabinet személyi összetételét különösen akkor akceptálták teljes mértékben, amikor magam helyett miniszterelnökül Rakovszky Istvánt ajánlottam, aki akkor a nemzetgyűlés elnöke volt. A kormányzósági hivatalban már ki volt állítva a meghívó levél, amely Szabó Istvánt és engem közös audienciára hívott volna meg a tervezgetések és tárgyalások végleges realizálása céljából, sőt a Simonyi-kormány likvidálása is megtörtént. A kormányzó ugyanis azt üzente, hogy neki ugyanaz a nézete a Simonyi-féle kormány működésének kilátástalanságáról, mint az enyém, de zsenben van, hogy egyszerűen elmenessze a Simonyi-kormányt és minket felkér arra ,hogy Simonyi-Semadamot lemondassuk. — Az volt egyik legérdekesebb fázisa ennek az egész dolognak, mikor az üzenet folytán a keresztény nemzeti egyesülés pártja részéről deputáció ment fel Simonyi-Semadam elnökhöz — Haller István, Bleyer Jakab, Vass József, Emszl Sándor és az én személyemben — s ez felszólította Simonyát a lemondásra, ő egy ideig ellenállással próbálkozott, de miután tényleg nem volt semmi reális és közelebbi időn belül megvalósítható kormányzati programmja, belátta a helyzet tarthatatlanságát és valamelyik rákövetkező nap bejelentette a parlamentben, hogy mivel ő csak a tiszántúli választások időpontjáig vállalta a kormányt s ezek lefolytak, az ő ideje lejárt. A nyílt ülésen jelentette be tudvalevőleg a kormány lemondását. Ebben a pillanatban lépett közbe Gömbös Gyula. Gömbösnek sikerült megakadályozni, hogy a közös audienciára szóló meghívók expediáltassanak, ami természetesen semmit nem jelentett volna akkor, hogy ha Szabó István állotta volna szavát. Mihelyt, észrevette, hogy a földmivelésügyi miniszterség nem oly holtbiztos, mint ahogy ő elképzelte, legalább az élelmezési tárcát igyekezett, megmenteni s egyszerűen kiugrott az ügyekből, így Gömbös teljes mértékben retgált. ■ — Nekem feltűnt a legutóbbi fajvédő-mozgalom idején, hogy Gömbös Gyula, aki már akkor láthatta, hogy Szabó István megbízhatalan ember, — ha neki akkor kedvére is volt az ő megbízhatatlansága —mégis legutóbbi kormánybuktatási akcióját javarészt Szabó Istvánra alapította. Pedig már az én esetemében is újból beigazolódott Tisza István grófnak Szabó Istvánra vonatkozó halhatatlan mondása: ,,Szárba nem lehet szeget verni.“ — Ha érintkező viszonyban volnék Gömbös Gyulával, nagy akciója előtt mindenesetre figyelmeztettem volna Tisza István mondására. Az én dolgom vége különben az volt, — hisz ez már ismert dolog — ,hogy Teleki Pál alakított kormányt, mondhatnám szóról-szóra a kormányzó elé általamterjesztett programai alapján, melyből azonban semmit sem váltott be. A legmulatságosabb volt, eltekintve Szabó Istvántól, Vass Józsefnek hirtelen kiugrása az akcióból és az új kormányban való rögtönös részvétele ...