Az Ujság, 1923. október (21. évfolyam, 221-246. szám)

1923-10-02 / 221. szám

Kedd, 1923 október 2. AZ ÚJSÁG­ ­ (Hogyan lett hírhedt nemzetközi szélhámos Faragó András és Sólymos Jenő? Gallér nélkül, fűzőzsinór nélküli cipőben, gyűrött ruhában vall a rendőrségen Faragó András és Sólymos Jenő, a két nemzetközi kalandortolvaj. Néhány héttel ezelőtt még a nagyvilági nők társaságában Parisban, Brüsszelben, Berlinben, Biarritzban és Ostendében egy­­aránt sokak által irigyelt életet éltek. A két kalandor látja, hogy a csatát elvesztette és majd néhány évre a szmokingot felcserélik a fegyencruhával. Küzködnek még, elhallgatnak egyet-mást, hogy szépíthessék bűneik nagy halmazát, de sok bűncselekményt beismernek s ciniku­san mondják el, hogy mit követtek el. Faragó és Sólymos, a két nemzetközi kalandor, tisz­tességes és jómódú család gyermekei. A kommunizmus utáni időkben mentek külföldre és ott züllöttek el. Faragó András, akiről a mai napig azt hitték, hogy gentry-család Sarja, eredetileg Freund volt, egy fejérmegyei gazdag földbirtokos család leszármazottja. Budapesten járt isko­lába. A háború kitörésekor apjának fehérmegyei birtokán, Bogát-pusztán dolgozott. A háborúban az orosz és az olasz fronton szolgált és mint hadnagy szerelt le. Újra apja gazdaságában segédkezett és a kommunizmus bukása után belépett az ébredők egyesületébe, annak ellenére, hogy »fajilag nem volt kifogástalan«. (A siófoki különítménytől a börtönig.) Siófokon is volt, mint egy különítmény tagja és ké­sőbb a szombathelyi körlet gazdatisztje lett. 1920-ban szerelt le, de nem akart többé Magyarországon maradni és külföldre ment. Pozsonyban a csehek lefogták kém­kedés gyanúja miatt és többheti fogság után szabadult ki, Bécsbe ment, hol egyik rokonának üzletében nyert alkal­mazást, de a könnyű­vérű fiatalember adósságokat csi­nált, kisebb-nagyobb összegeket csalt ki, egyik-másik kávéházból és vendéglőből a számla hátrahagyásával tá­vozott. Három elvált úriasszonytól, akiknek házasságot ígért, pénzt csalt ki és 1921 júniusában került először bör­tönbe. A bécsi büntetőtörvényszék egy évi börtönre ítélte, amelynek kitöltése után Bécsben maradt és sikernek csa­pott fel. Rövid néhány hónap alatt 150 millió osztrák koronát szerzett. Életében mindig a nő játszott nagy sze­repet. Nem a­krt örökké a nők kitartottja lenni, s hogy pénzhez jutott, a nők bőkezű gavallérja lett. Bécsben egy magyar származású artistanőre, L. Idára, aki a félvilági hölgyek társadalmában előkelő szerepet játszott, rövid néhány hét alatt elköltötte egész vágyánál. Amikor minden pénze elfogyott, volt szeretőjét lopta meg, akiről olyan bőkezűen gondoskodott és sokszáz milliót érő ékszerét elemelte, Berlinbe szökött. Itt Horváth Menyhérték és a többi csekkcsalók, utazó- és szálloda­tolvajok társaságába került. Megfordult a Stalschreiber­­strassei magyar vendéglőben. Ez egy volt budapesti ügy­védnek tulajdona — kinek hamisításai évekkel ezelőtt nagy port vertek fel — és tulajdonképpen a nagystílű szélhámosok és tolvajok tanyája. Itt találkozott Faragó az utazó zsebtolvajok királyával, az ugyancsak­­ budapesti származású Krauts Emillel, aki a nemzetközi tolvajvilágban „Catalóniai herceg“ címen ismeretes. Ott fordult meg Sípos Gyula, aki régen a legveszedelmesebb hamiskártyások egyike volt és jelenleg a legügyesebb szélhámosok közé tartozik. Welsz Laci (Csámpás Marci), Jellinek Pubi, a nők barátja, Perenczi Géza, a beteghaj­­lamú férfiak állandó zsarolója, mind törzsvendégei vol­tak dr. B. magyar vendéglőjének, ahol nem egy oly nagy­stílű tervet főztek ki, melynek végrehajtásával a világ Számos rendőrségének nagy munkát adtak. (Milliós csekkese­iát­ok.) Faragó itt találkozott Horváth Menyhérttel, a hírhedt csekkcsalóval, aki jelenleg a bécsi Landesgericht fogházá­ban várja a törvényszéki tárgyalást. Horváthnak Mezei Jenő nevű adjutánsával is megismerkedett. Mezei már évtizedek óta távol van Budapesttől, hol mint hamis­kártyásnak és utazó zsebtolvajnak sok elszámolni valója lett volna a törvényszékkel, miért is jobbnak látta szökés révén a kilátásban levő néhány évi fegyháztól megszaba­dulni. Faragó anyagilag teljesen le volt törve. Ezért szí­vesen vállalkozott arra, hogy hat hamis csekket Budapes­ten és Bécsben beváltson. Ezek a csekkek a rio-de-janei­­rói La Plata bank által voltak kiállítva több százezer peso erejéig. Horváth nem nagyon bízott abban, hogy Faragó a csekkek esetleges értékesítése után a pénzzel el is fog számolni, ezért „titkárt" adott melléje, Herzfeld Gábor, régi, kiérdemesült zsebtolvaj személyében. Faragó Bécsben az egyik csekket egy Vorspann nevű ékszerésznél értékesítette s ékszereket kapott érte. Nyolc­vanmillió osztrák korona értékű ékszert és tizenötmillió osztrák koronát kapott a csekkért. Ezután tovább utazott Budapestre és itt egy Bátonyi nevű egyénnek adta el az egyik 30 millió korona értékű csekket. A csekk elhelye­zése után visszautazott Berlinbe. Időközben azonban Hor­­váthot letartóztatták, igy a pénzt már nerg,adhatta át neki. Faragó erre Párisba rándult ki, hogy ott élvezhesse né­­hán­y hónapig zsákmányának gyümölcsét. Ledeux báró néven szerepelt és szórta a pénzt. Miss Dorris de Arabo- Kemps táncosnő, aki a legelőkelőbb varietékben szere­pelt, barátnője lett. Amikor a pénz fogyni kezdett, a tán­cosnő, aki beleszeretett Faragóba, nem engedte el, hanem pénzelte, sőt elvitte őt a legelőkelőbb helyekre. A nő több mint 200.000 frankot költött barátjára, mert ,,buktak rá" az éjjeli mulatók hölgyei és a táncosnő nem akarta, hogy Faragó másé legyen. (Az első rablás.) A magyar Alfonz azonban megunta a táncosnőt, sza­badulni akart tőle és egy Márkus József nevű parkett­­táncossal, aki egyébként szintén nemzetközi tolvaj szö­­vetkezett arra, hogy kirabolják a leányt. A táncosnőt le­itatták, majd elvették összes ékszereit, a valódi adat éppen úgy, mint a tökéletes utánzatokat. Faragó beval­lotta a rendőrségen, hogy kirabolta a leányt, de tagadja azt, hogy kloroformmal altatta el. Erre nem is volt szük­sége, mert a leány annyira részeg volt, hogy /csak har­minchat órám' /,■'-ÖV) ébredt fel. Faragónak, mint be­vallotta, a:' üzk'.bői fiók­a, haszna gém volt, mert Márkus elillant az ékszerekkel és Faragó nem látta többé viszont. Faragónak ezután szöknie kellett Párisból. Csavargott Nsémetországban, utazó zsebtolvajok társaságában, de ez a mesterség nem volt kedvére való, mert sok veszéllyel járt. Ez év nyarán Ostendébe ment, ahol parkett-táncos lett. Több amerikai és más nemesvalutájú országból származó idősebb hölgy tartotta ki. Fényesen ment a dolga, nap-nap után pezsgőzött, rulettet játszott, a legelő­kelőbb penziókban lakott. Egy szép napon észrevette, hogy egy férfi erősen figyeli. Párisi detektívnek nézte, mire otthagyta Ostendét, az öreg asszonyokat, dollárjaik­kal együtt és Berlinbe ment. Itt viszont sehogyan sem ment a dolga. A magyar vendéglő törzsvendégeit nem ta­lálta meg, mert a legtöbbjük vagy „uton“ volt, vagy a különböző börtönökben üdült. Újabb „ismeretségektől" fázott, mert ő, akit már annyi rendőrség körözött, senki­­­­ben sem bízott és félt, hogy egyik vagy másik tolvaj,­­ azért, hogy a rendőrségnél behizeregje magát, elárulja őt.­­ A pénze ismét majdnem teljesen elfogyott. Július végén, mikor azon törte a fejét, hogyan fizesse ki szállodai számláját, betoppant oda egy régi ismerőse, a leghíresebb utazó zsebtolvaj, Sólymos Jenő. Pártfogá­sába vette a letört Faragót, szállást adott neki, de Sóly­mosnak is rossz „szezonja" volt, neki sem ment úgy a­­ dolga, mint régebben. Mindketten elhatározták, hogy ti­tokban Budapestre rándulnak, hol rokonaiktól kérnek pénzt — mert Budapesten nem érdemes rossz koronákat lopni — és a kapott pénzzel Amerikába vándorolnak. Bu­dapesten azonban már érkezésük napján utolérte őket a végzet, Bitó Zsigmond detektívfelügyelő karjaiba ke­rültek.­­ Faragó András Munkácsy detektivfőfelügyelő, Lenkey Márton és Halbarcch Károly detektívek előtt bevallott mindent. Csak egyet tagadott, azt, hogy ő ez év julius havában a Semmeringen kifosztotta volna Halmos Imre nagybirtokost s elvitt volna tőle több mint egymilliárd értékű ékszert. Azt állítja, hogy a bécsi rendőrség téved, mert ő sohasem volt a Semmeringen, tehát ott nem is szerepelhetett Ferrari márki néven! Csodálatos, hogy a bécsi rendőrség által megküldött fénykép nagyon hason­lít Faragóhoz, de még­sem őt ábrázolja, mert Faragó eb­ben az időben Ostendében idősebb dámáknak osztogatta kegyeit nemesvalata ellenében. (Sólymos — Mezzofant­.) Sólymos Jenő is bámulatos intelligenciájú, elegáns megjelenésű férfi. Tökéletesen beszél németül, franciául, angolul, olaszul, szerbül, őt éppen úgy, mint Faragót, a környezet tette tönkre. 1891-ben Budapesten született,­­ apja előkelő banktisztviselő volt. 1920-ig a Magyar-Olasz­­ Bank szegedi fiókjánál mint levelező működött, itt na-­­­gyon becsülték is munkájáért és nyelvtudásáért. De neki i­­s szűk volt az ország és ezért örömmel ragadta meg az­­ alkalmat, mikor egy Szeged melletti földbirtokos néhány százezer koronát bízott rá, hogy ezzel az összeggel kül­földre menjen és közös számlára valutázzon és Buda­pestre csempésszen árukat. Alig hagyta el az ország te­rületét, azt gondolta, minek dolgozzon másnak, majd megírja megbízójának, hogy a pénzt ellopták tőle és saját szakállára fog dolgozni. Párisba utazott, hol kezdetben kisebb-nagyobb üzleti vállalkozásokkal is foglalkozott, de nem nagyon mentek a dolgok. A párisi rendőrség, mely ezidőben a magya­rokat ellenségekként kezelte, nem hosszabbította meg­­ tartózkodási engedélyét. Ezért Olaszországba ment. Végig­járta az olasz földet, egész Szicíliáig, kisebbfajta ügy­r­ö­­l­kösködést folytatott, de dolgai nem igen sikerültek, s Zürichben is szerencsét, próbált. Egy ottani barátja, azt­­ ajánlotta, hogy menjen Berlinbe, mert ott mindenféle­­ konjunktúrára legkedvezőbb a talaj. Pénze már alig v­an és szerencsétlensége a magyar vendéglőbe vitte, a nemzet­közi tolvaj tanyára. Míg ő nyomorgott, az ottani vendégek dőzsöltek. Ha néha-néha le is voltak törve, egy-egy­­­ki­rándulása­ után már fontokkal, dollárokkal, frankokkal tértek vissza s egy sem fizetett márkával. (A vasutak kalóza.) Nagyon összebarátkozott egy Rosenthal Laci nevű nemzetközi utazótolvajjal, ki Magyarországon kezdte meg karrierjét. Közben két évet ült s azóta többé nem is „dol­­gozott“ itthon, hanem Varsótól egész az Atlanti Óceán partjáig minden vasúti vonalat végigjárt expreszen, vagy személyvonaton, aszerint, hogy a kiszemelt áldozat hogyan utazott. Rosenthal egyszer elvitte őt Drezdába és ebből a kirándulásból 1200 hollandi forintot hoztak haza.­­ Sólymosnak semmit sem kellett csinálnia. Neki Rosenthal­­ megmagyarázta, hogy milyen könnyű ez a mesterség és­­ mennyire érdemes vele foglalkozni. Az első siker után Sólymos utazótolvaj lett és néhány hónapi gyakorlat után alaposan „kiképezte" magát. Különböző hamis útlevelek birtokában Franciaországban, Olaszországban, Svájcban, Norvégiában, Svédországban, mindenütt hagyott nyomo­kat maga után, elemelve útitársainak pénztárcáját. Ber­­­­linben volt egy barátnője, egy angol leány. Ennek kedvé­­i­ért már nem csinált nagyobb kirándulásokat, hanem csak a német vasutakon, főkép a páris—varsói expresszvonat német vonalain dolgozott. Sok pénzt szerzett s a leányról bőkezűen gondoskodott. Csak­ egyetlen egyszer került hurokra. A Potsdamerstrassen egy útitársához dörzsölő­­dött és amikor annak a zsebébe nyúlt, lefüleltek. Csak néhány hónapot kapott, mert a rendőrség nem ismerte múltját és tetteit. (Hozni Budapestre — a börtönbe.) Mikor kiszabadult, már nem volt a régi. Mialatt a börtönben ült, a leány elhagyta. Sólymost a leány hűt­lensége és első rabsága megtörte. Eljárt ugyan a Leipzi­­ger-Mesére, de szerencsére elhagyta s nagyobb vágás nem sikerült. Július végén találkozott újra Faragóval. Még más­­­­fél hónapig voltak Berlinben, míg megegyeztek, hogy Budapestre jönnek pénzt kérni. Sólymos Baumgarten bécsi gyáros nevére kiállított útlevéllel jött haza. Az út­levelet hónapokkal ezelőtt Lipcse és Drezda között lopta. Faragó egy Perl Sándor makói nagykereskedő nevére szóló hamis útlevéllel jött Budapestre. Mindketten cseh területről kerültek magyar földre, Hidasnémetin át. Sólymos vonaton lépte át a határt, de Faragó nem merte a magyar határt átlépni így, mert attól félt, hogy őt, kit az egész világ rendőrsége köröztet, felismerik. Hidasnémeti előtt leszállt a vonatról és ázutakon gyalog került magyar földre és az első magyar állomáson szállt fel a vonatra, ahol már Sólymos várta. A nagy vivőrök, akik az utóbbi esztendőkben csak francia pezsgőt ittak, akik a világ legdrágább koholtjainak társaságában ma­gukra terelték a nemzetközi fürdőhelyek dúsgazdag ven­dégeinek figyelmét és irigységét, nagyon szegényesen jöt­tek haza; kettőjüknél 7000 korona volt, mikor a keleti pályaudvart elhagyták. Szegényebben jöttek haza, mint voltak hazájuk elhagyásakor és Mezey József rendőrtaná­csosnak, aki a késő éjjeli órákig kihallgatta őket, hety­kén és önérzetesen mondták: — Legalább jól éltünk! Mit tesz az a pár év, amit most ránksóznak s ha majd kiszabadulunk, Amerikában újra folytatjuk a mesterségünket. A rendőrség feloszlatta a közüzemi munkások nagygyűlését. Egy közbeszóló megsértette a főkapitányt . A keresztény községi párt nem számíthat, a keresztény munkások szavazatára. — Viharos jelenetek a rém parlamentben. Ma este a régi parlament üléstermében a keresztény­szocialista közüzemi alkalmazottak nagygyűlést tartottak, amelyet az inspekciós rendőrtisztviselő egy közbeszólás miatt feloszlatott. A mindvégig zajos és izgalmas gyűlés tulajdonképpen állásfoglalás volt a főváros mai vezetői ellen, amely szeret a keresztény tömegek támogatására hivatkozni. A gyűlést Kelemen Géza elnök nyitotta meg, aki statisztikai adatokkal bizonyította, hogy a főváros közüzemeiben dolgozó tisztviselők és munkások jövedel­mét nem emelték a drágaság növekedésével arányosan.­­ A keresztény városi vezetőség szembenáll a ke­resztény munkássággal. Állandóan emelik a közszolgálta­tások díjait és mindig a munkások túlköveteléseivel véde­keznek. Szép szónoklatokat tartanak arról, hogy a zsidó nagytőke szipolyozza ki a keresztény munkásokat, de ők sem tesznek mást. Ilyen körülmények között ne számít­sanak a fővárosi választásokon a keresztény munkások szavazataira — Majd nem autóznak jövőre! Lecsúsznak a válasz­tásokon! Minket éheztetnek, ők meg dúskálnak! — kiabál­ták közbe folytonosan. — A Pátriában díszvacsorán ünnepüik az új alpolgár­mestert, — folytatta Kelemen, — a londoni kirándulók vendéglátására milliókat költöttek és ugyanakkor a köz­üzemi tisztviselők és munkások fizetése már villamosra­­ is alig elég, hiszen a főváros legszorgalmasabban a villa­­­­mos viteldíj emelésén fáradozik. A keresztényszocialista b­izottsági tagoknak ki kell lépni a keresztény községi­e­n írtból, mert nem támogatják annak lehetetlen politi­káját. Ezután határozati javaslatot terjeszt be, amelyben sürgős bérrendezést, továbbá a paritásos béregyeztető bi­zottságok felállítását követelik. Ezután Kasza, az elektro­mos művek alkalmazottja szólalt fel. — Tudja meg Budapest közönsége, a mi igazi gaz­dánk, hogy a főváros tanácsa a kenyeret is elvonta tő­lünk, mert megfosztott bennünket a kedvezményes liszt­jegyektől. A következő szónok Mocsári Lajos, az elektromos művek alkalmazottja volt. Beszéde közben tört ki a vi­har, amelynek során Steler Z­sigmond­­Jr. rendőrkapitány feloszlatta a gyűlést. Mocsári elmondotta, hogy az elektromos művek alkalmazottainak konyháján olyan ehetetlen az étel, hogy a munkások kénytelenek meg­hagyni és a maradékokból a tutaj-utcai telepen nyolc disznó hízik. — A hízók is benne lesznek, a zár­számadásban? — kérdezte egy munkás. Mocsári beszéde további során előadta, hogy a ked­vezményes áru vászó­tt tüzesek 40—50 métert kaptak, a kiosztó tisztvisel pedig 94 métert vágott le magának. Az elektromos műveknél a napokban ezer liszteszsákot kótyavetyéltek el darabonként 350 koronáért és 88 zsiros­­hordót darabonk­ént 500 koronáért. A rendőrkapitány idáig két ízben figyelmeztette a szónokot, hogy maradjon a tárgynál, de Mocsári foly­tatta leleplezéseit és kijelentette, hogy itt valaki bűnös vagy tudatlan. Látott cédulákat, amelyeken a zsirbevá­­sárló egy mondattal számol el 480.000 koronáról Ekkor a rendőrkapitány felszólította az elnököt, hogy ő vonja meg Mocsáritól a szót. Mocsári el akart tá­vozni a teremből, de a rendőr nem engedte ki, majd ami­kor mégis kiment, a rendőr is vele tartott. A gyűlésezők ezt félreértették, azt hitték, hogy Mocsárit elfogták, va­lamennyien felugráltak helyükről és zajos kiáltozások között a kijáratok felé tolongtak. Ugyanakkor a rend­őrkapitány állítólag ezt a kiáltást hallotta: — Ingyenrészvényes főkapitány! Néhányan visszatérésre bírták rá a­ tömeg egy ré­szét, de amikor az elnök újra meg akarta nyitni a gyűl­tést, a rendőrtisztviselő bejelentette, hogy valaki meg­sértette a főkapitányt és ezért a gyűlést feloszlatja. A te­rem csakhamar kiürült és csak a rendőrkapitány és né­hány vezetőember maradt benn. Megkérdezték a kapi­tánytól, hogy miért nem engedte Mocsárit tovább beszélni. — Én megértem az önök elkeseredését — felelte Stolcz dr. — ha az elmondottak igazak. Mégsem tűr­hetem, hogy ily dolgokkal izgassák a munkásokat. Ha ada­tok vannak a kezükben, tegyenek jelentést ezekről a dol­gokról a fővárosnál. A rendőrség semmiesetre sem en­gedheti meg, hogy egy gyűlésen köztisztviselőket támad­janak meg. A gyűlés résztvevői ezután kivonultak az ülé­sren­­­ből és az utcán szétszéledtek. " -y 3 |

Next