Az Ujság, 1924. november (22. évfolyam, 232-256. szám)

1924-11-28 / 254. szám

10 ami vele jár. Higgye el, ismerem jól az embere­ket és bátran merem mondani, hogy mindegyik színész, mindenki elrejti igazi arcát egy álarc mögé. — Itt volt ma nálam Márkus Emília, sokat beszéltünk szegény Pethesről és Gyenesről, nagy­szerű színészek ... Érdekes, most, hogy beteg va­gyok, mindig arra gondolok, hogy hányszor tet­tek már koporsóba­n a színpadon. Mikor Júliát játszottam, aztán mint Hófehérkét, a legkellemet­lenebb volt azonban a Hannek­ szerepe, mert ak­kor még a koporsót­eddlet is rámtették. A szobában csend van, az ablakokon át las­san ereszkedik be az este. Szürke árnyékok ve­tődnek a falakra, csak Márkus Emília fehér kri­zantémjai villognak, virítanak az asztalon. d. il. * Hangversenyek. Lóránt Edith zene­kritikusi pályámnak, mely sajna már nem is egészen rövid, legnagyobb meglepetése. Ze­neakadémiánkat végezte és Kemény Rezsőnek, ma­jd rövidebb ideig Hubay Jenőnek volt a tanítványa. Mint növendék többször fel is lé­pett az intézet hangversenyein. Nagyon szé­pen, rendesen és különösen temperamentumo­san hegedült, úgy mint a Zeneakadémia jobb növendékei szoktak. Nem is sejttetve, hogy mivé fog fejlődni. Itthoni tanulmányait befe­jezve, kiment Németországba. Tanult tovább és kezdett hangversenyezni. És minél inkább múlott az idő, annál nagyobb arányúak let­tek turnéi és annál egyhangúbb lelkesedéssel emlékeztek meg róla a német, osztrák és hol­landus lapok. Tavaly pedig már Németország­ban az ő játéka után felvett gramm­ofonleme­­zeket vásárolta a legnagyobb számban a kö­zönség. Ezek után az előzmények után most rendezte első önálló hangversenyét Budapes­ten. Mint jó növendék távozott és mint olyan h­egedüművésznő tért vissza, kit csak hang­szere legelső mestereihez hasonlíthatunk. Ezt, megvallom, nem vártam tőle. A technikája a tökéletességig kicsiszolt, biztos és könnyű. A tónusa lágy, meleg, de ha kell, férfias erővel zengő, ízlése, muzikalitása feltétlenül biztos. Egész előadása színes, szellemes, temperamen­tumos, lebilincselő. Műsora minden egyes szá­mával remekelt. Azokkal éppen úgy hol el­mélyedés, érzés, ragyogás, mint ahol ötletes­ség, finomság, kedvesség kellett. Újdonságot is hozott: Vierne Louis szonátáját. Nem túlzot­tan modern dallamos, invenciózus, kellemes kompozíció. Néhol azonban kissé terjengős. (v. gy.) — Bárdos Alice és Fónagy Irma együttes hangversenyt rendeztek a Zeneművé­szeti Főiskola nagytermében, az operaházi ze­nekar kísérete mellett. Bárdos Alice ismert és jeles művésze hangszerének, a hegedűnek. Szép tónusához, nagy technika, kiváló mu­zikalitás és fölényes intelligencia járul. Elő­adásában is kissé túlteng az intellektusos elem az érzelmének a rovására. Mozart a-dúr és Saint-Saëns a-moll versenyműveit játszotta él­vezetesen, sok előadásbeli ötletességgel. Nagy és megérdemelt sikert aratott. Ugyancsak nagy sikere volt Fónagy Irmának is, aki a leg­jelesebb fiatal magyar zongoraművésznők közé tartozik. Művészete legutóbbi hangversenye óta még jobban elmélyült és még nemesebb lett. Meleg lélekre vallóan szólaltatta meg Schumann a-moll zongoraversenyét és tűzzel, temperamentumosan adta elő Liszt magyar fantáziáját. Tehetségének legerősebb tulajdon­ságai: a színes elképzelés, gazdag érzelem­világ és ösztönös muzikalitás pompásan érvé­nyesültek mind a két művésznőben. A közön­ség melegen ünnepelte mindkettőjüket, a kí­sérő zenekart vezénylő Tittel Bernát karmes­terrel együtt.­­ Magas színvonalú hangver­senyt rendezett a Zeneakadémiában a Szent- Domokosrendi Egyházközség. A pompás mű­sor keretében Bihay Zóra, Székelyhidy Fe­renc, Zsámboky Miklós, Kárpáthíj Ernő, Né­met­hy Ferenc és Kereszti­ Jenő avatott veze­tése mellett az Egyetemi Énekkarok gyönyör­ködtették művészetükkel a közönséget, amely sokat tapsolt a műsor minden száma után. * Nagy riadalmat keltett a berlini színészek között a star-rendszer megszüntetése. Az Újság bécsi szerkesztősége jelenti telefonon. Az Újság tegnapi számában jelentettük, hogy a berlini színigazgatók eltörölték az úgynevezett star-rend­­szert. A berlini színészek körében nagy megütkö­zést keltett ez az eljárás és különösen felhábo­rodtak amiatt, hogy a színigazgatók megállapí­tották a fizetések maximumát és osztályokba sorozták a színészeket, anélkül, hogy őket meg­kérdezték volna. A „prominens“­színészek — így nevezik Berlinben a legkiválóbb színművészeket — a színészszakszervezetekben szóváteszik az ügyet. * A Bunbury — 25-ödször. A Vígszínházban vasárnap délután jubiláns előadás lesz. Huszon­­ötödször kerül színre a Bunbury, Wilde pompás vígjátéka. * Érdekfeszítő, költői és mulatságos jelenetek váltakoznak az Üvegcipőben, Molnár Ferenc új vígjátékában. Az első felvonás idilljét követi a mulatságos, mozgalmas, drámai végződésű lako­dalom és azután következik a harmadik felvonás rendőrségi képe, amelyben egymást érik a viha­ros kacagások. Mindegyik felvonás után szám­talanszor kitapsolják a kitűnő szereplőket. Min­den este az üvegcipőt adják a Vígszínházban. * Csődre került a Karltheater igazgatója. Az Újság bécsi szerkesztősége jelenti telefonon: A Karltheater ügyében ma nem történt változás. A színház tagjai ma délelőtt próbára jöttek, de minthogy nem lehetett megállapítani azt az időt, amm­ikor a színházat megnyithatják, ismét eltá­voztak. Bremer és Gruenwald, Lehá­r librettó­iról ajánlatot tettek a színház átvételére, de dön­tés még nem történt. Eibenschütz igazgató fele­sége, aki ajánlkozott a színház bérletének átvéte­lére és hajlandó lett volna anyagi áldozatokat is hozni, amikor Baromi igazgató kötelezettségeivel tisztába jött, ajánlatát visszavonta. Az a remény, hogy a színészek maguk átvehetik a színház veze­tését, addig, amíg bérlő akad rá, aligha fog valóra válni, mivel Breitner tanácsos ehhez csak úgy hajlandó hozzájárulni, ha valaki az átmeneti időre biztosítékot vállal. A Karltheater hátraléka csak vigalmi adóban 700 milliót tesz ki. A színház egész tartozásu­ két és félmiliárd koronára rúg. A színház az utóbbi időben huszonhétmillió korona napi kiadással dolgozott, bevétele pedig alig érte el a tízmilliót. Bernau a maga vagyonából több, mint hárommillárd koronát fizetett rá a szín­házra. Most megnyitják magánvagyona ellen is a csődöt.­­ A Fővárosi Operettszínházban pénteken ad­ják ötvenedszer A nótás kapitányt, Farkas Imre rendkívül népszerű operettjét. A premier ragyogó együttese játssza minden este a hálás szerepe­ket. — Vasárnap délután A drótostót kerül színre. * A waterloo-i csata női főszereplője. Színda­rabok történetében nagyon ritkán fordul elő az az eset, hogy a színház megkezdi a darab próbáit, azon részt vesz a szerző, a rendező, a színház­igazgató, díszlettervező és az összes szereplők — a női főszereplő kivételével. Ez az eset fordult most elő a Renaissance­ Színházban, ahol már egy hét óta folynak Lengyel Menyhért új darabjának, A waterloo-i csatának próbái, anélkül, hogy tud­ták volna ki fogja a darab vezető női szerepét ját­szani. Eredetileg úgy volt, hogy Lengyel Menyhért új darabját a Vígszínháznak írja, s ez esetben a kérdéses női szerepet Gaál Franciskának kellett volna játszani. Később aztán az író megváltoztatta szándékát, s darabját a Irenaissance­ Színházhoz nyújtotta be előadásra. Most megindult a harc a Vígszínházzal , Gaál Franciskáért. A színház azt hitte, hogyha nem adja kölcsön­­naiváját az idegen színháznak, ak­kor megkapja a darabot is. Erről azonban Len­gyel hallani sem akart, s egyenesen Blumenthal­­hoz fordult, hogy a Vígszínház engedje át vendég­­szereplőre Gaál Franciskát a Renaissance-hoz. Maga a művésznő is kérte ezt direkciójától, akik azonban semmi szín alatt nem egyeztek bele, hogy naivájuk idegen színpadon vendégszerepeljen. Így jutott eszébe a Renaissance­ Színház igaz­gatóságának, hogy Ilosvay Rózsit visszahódítsa a színházhoz, akivel már meg is állapodtak abban, hogy eljátssza A waterloo-i csata naiva szerepét. Az újdonság próbái tehát holnaptól kezdve már a teljes együttessel folynak. A bemutatót december elejére tervezik.­­ Kétezer szív könnyes mosolygása, csengő kacagása, elábrándozása kísérte a Városi Szín­házban az iglói diákok, Farkas Imre édes, sze­relmes, dalos diáktörténetének első előadását, amelyet pénteken és vasárnap ismételnek meg. Palló Imre, Sziklay József, Kőszegi Teréz, Horti, Sík, Szirmai, Gábor, Tarnay viszik színpadra, a kedves történet derűs alakjait. "* Makay Margit a Magyar Színházhoz szer­ződött Színházi körökben nagy feltűnést keltett Makay Margitnak, a Vígszínház közkedvelt mű­vésznőjének, a Magyar Színházhoz való szerző­dése. Munkatársunk ma felkereste Makay Margi­­tot, aki a következőket mondta: — Tizenkét évig voltam a Vígszínház tagja és bevallhatom, hogy nagyon nehéz volt az elválás. A kollégáim annyira hozzám voltak nőve, úgy szerettem őket, a színházat és annak minden szög­letét, mégis el kellett válnunk egymástól. Igaz, hogy nagyon szépen váltunk el. A Vígszínház nem tudott nekem megfelelő szerepkört biztosítani és hiába én csak a színpadon tudom a közönség figyelmét magamra vonni, mert a magánéletem nem olyan, hogy helyettesíteni tudná színpadi szereplésemet. Nagyon-nagyon sajnálom a Víg­színházat, de sok reménnyel és kedvvel nézek mű­ködésem elé. Ez a története Makay Margit elszerződésének és kívánjuk, hogy a nagytehetségű művésznő a Magyar Színház deszkáin tovább arassa megér­demelt sikereit. * Dr. Krick. Pénteken, december 9-én mu­tatja be a Magyar Színház Romaine világhírű remekművét, Dr. Knock-ot, amit a párisi Comédi des Champs-Elyséeben eddig 300-szor játszottak. Csupa mulatság, kicsapongóan jókedvű szatíra a Dr. Knock, amelyet zseniális vidámsága miatt Moliére remekeihez hasonlított a francia kritika. A darab címszerepét, Dr. Knock-ot, a sarlatán or­vost, Csortos Gyula fogja kreálni. * Ki babája vagyok én. Szombaton, december 6-án mutatja be­ a Belvárosi Színház Félix Gan­­dera La dame de chambre című bohózatát. A pél­dátlanul mulatságos, franciásan elmés és merész darabnak, amely a párisi Athénées-színház legna­gyobb sikere, magyar címe: Ki babája vagyok én. A világjáró francia bohózat hálásnál hala­sabb főszerepeit Titkos Ilona, T. Mátray Erzsi, Kertész Dezső, Tarnay Ernő, Hahnel Aranka játsszák. *AZ ÚJSÁG­­ PÉNTEK, 1924 NOVEMBER 28 | Ma 50 -szer | a novemberi nagy­szerű műsor 1 |­a | Teresztkörúti | ! Színpadon ! | Kezdete fél 9 Telefon 65—54 Hétfőn premier! ­ Mintha minden előadás premier volna, olyan lelkes hangulat kíséri a Városi Színházban az Egy éj Velencében gyönyörű Strauss-keringést, ötletes, hangulatos, fordulatos történetét, ame­lyet Kolbay Ildikó, Vigh Manci, Sziklay, Halmos, Erczkövy játszanak el, e héten csütörtökön és vasárnap este. 4 Félnyolckor kezdik szombattól a Városi Színház előadásait. 4 Nézze meg a hirdetőoszlopokon a Városi Színház helyárait. * Demeter Ödön Ady Endréről és Szabó Dezsőről tart előadást december 7-én a Zeneakadémián. Jegyek a Corvin hangversenyirodában és a Zeneakadémián kap­hatók. * Forgács Rózsi Kamaraszínházának ez idei első nagy sikere Schönherr: A föld című komé­diája, melynek második előadása 30-án, vasárnap délután lesz. * Paul Geraldy: Almer, Szeretni... címe Szini Gyula fordításában Geraldy híres darabjának, mely Parisban, Bécsben és Berlinben évek leg­nagyobb sikere. A Renaissance­ Színház jövő pén­teken mutatja be a nagy költőnek ezt a minden költői szépséggel ékes gyönyörű darabját a sze­relemről. Hatalmas szerepeket játszanak benne: Simonyi Mária, Somlay Artúr és Táray Ferenc. Fél helyárakkal kerül színre a Kísértetek vasárnap délután a Renaissance-Szinházban. * Ma Wegener egyetlen fellépése a Totentanz­ban (Renaissance-Szinház, '/a8 órakor). * Wegener új Saeha Guitry-darabban lép fel szombaton és vasárnap a Renaissance-Szinház­ban. A nagy művésznek, aki a Jacqueline-ben óriási sikert aratott Bécsben, ez lesz az utolsó két fellépése. * Minden gyerek csokoládét kap a Vidám Gyermekszínpad (Csengery­ utca 68) vasárnap dél­utáni előadásán, Csokoládéországban. Premier a Mozgókép-Ortoionban. Felhők asszonya. Szerelem szigetén. „Akarjuk látni, hogy akad-e az északeamerikai Egyesült­ Államokban egy oly intelligens ember, akinek nem tetszik igen kiválóan a Felhők asz­­szonya. Mert ha csak egy is akadna, meg kellene fontolnunk azt, hogy produkáljunk-e még egyál­talán filmet", így szólt a bevezetése az amerikai Sélig-filmgyár meghívójának, amelyben a film­szakmát a Felhők asszonya című világfilmjének bemutatójához invitálta. Soha jogosabban nem szólt még filmgyár ily büszkén, mint Ameriká­nak ez a régi gyára, mert a Felhők asszonyának abban rejlik a rendkívülisége, hogy mindenkinek tetszik. Szinte félelmetesek volnának azok a szen­zációk, amiket ez a grandiózus új amerikai film nyújt, ha nem vezetné a nézőt a zseniális ren­dező biztos keze. Hónapokon át vasúton, repülő­gépen és vizen mentőosztagok kísérték a hajme­resztő felvételeket és bizony igen sűrűen volt al­kalom a beavatkozásra is. A pazar kiállítás, ész­bontó női szépségek és a szereplők legkiválóbb művészi játéka, enyhítik az élet-halál közt pergő eseményeket. A legkimagaslóbb szereplők a világ­hírű Elaine Hammerstein és Conway Tearle. Ennek a grandiózus, megkapó erős filmnek pen­­dante-jául témában hasonló, de kivitelben vidám filmet állított be az igazgatóság a műsorba. Sze­relem szigetén a címe ennek a Nordisk-filmgyár készítette jeles műnek, amelynek férfi főszerepét a nők kedvence, Gunnar Tom­aes alakítja, a női főszerepet pedig a szép Karina Bell játssza. A végig igen mulatságos darab rendkívül fog tet­szeni a közönségnek. Négy nagy film­szar a Tivoli új műsorán. Budapest legolcsóbb és legnívósabb premier­mozija, a Tivoli mai bemutatóelőadásai szenzá­ciósaknak ígérkeznek. Két válogatott magyar­osztrák Paramount-újdonság kerül színre, ame­lyek főszerepeit a négy legkedveltebb amerikai filmstar alakítja. A Tivoli új műsorának kiemelkedő darabja az Asszonyok királynője című modern történet, amely a newyorki milliomosok életéből meríti ér­dekes tárgyát. Ebben az újdonságban lép fel Bebe Daniels, Nita Naldi és a rég nem látott Maurice Costello, akik ismert művészetük legjavát nyújt­ják. A különleges kvalitású film mellett bemuta­tásra kerül még A fehér pokol című kanadai dráma, amelynek két vezetőszerepében Betty Compson és Tom Moore brillíroznak. A Tivoli előadásai hétköznap 5, V/8 és */­ 10 órakor kezdődnek. A v­i­­­ti a legszebb filmje! Ma először a I Ib aluacffiH kaink íliuatp­­ Royal-IpaHelian L4.43 kft jtj j­­aj |K lnMfdli'Ii 'i H IV Swfc 1US aLlSjp sJW ElőedAnok kezdete: 5, V9 és e,M0 órakor P pl 0 P­rojectograph-tilro 1 • 64 szenzációt keltő kép díszíti a Képes Mozi é­j világ e heti számát, mely a hét minden esemé­nyével kimerítően foglalkozik. Nagy kedvezmén­­nyei és pályázatai egyenesen amerikai méretűek­. A mozi és színház egy barátja sem nélkülözheti a Lenkei Zsigmond őszinte és tárgyilagos lapját, melynek egyes száma 7000 korona. Kiadóhivatala: VII., Dohány­ utca 37. * Tanulságos párbeszéd: — Szervusz. Láttad a Divatosa számot? — Hogyne! 35.000 koronámba került. — És láttad a Vérnászt? — Hogyne! Az is 35.000 koronámba került. — Látod-látod, én okosabb vagyok. Pénteken vagy szombaton elmegyek a Fővárosi Nagymoz­góba (Rákóczi-út 70) és ott megnézem mindkét darabot egy előadásban 18.000 koronáért. Elő­adások kezdete: 5, negyed 8, fél 10-kor, jegyelő­vétel: 11.1-ig. • Erdős Arnre, lapunk kiváló munkatársa, november 30-i, egyetlen előadása iránt példá­lan érdeklődés nyil­vánul m­eg a társadalom minden rétegében. Ez az előadás — elütően a sablon-előadásoktól — igazi eseménye lesz a magyar életnek, mert mélyen és igazul nyúl bele azokba a kérdésekbe, amelyek ma a legjobban érdekelnek min­den nőt és férfit. A nagy érdekességűt előadásra néhány jegy még a Zeneakadémia portásánál és a „Mentori"-nál (Andrássy­ út 17.) kaphatók. * A Ily-ünnepély a Zeneakadémia nagytermében. Decem­­ber 14-én este fél 6 órakor rendezik művészéletünk ki­tűnőségét az évad legnagyobb szerfi Ady-estélyét. Az ünne­pély külön érdekessége az, hogy a legdrágább jegy 30.000 koronába kerül, amelyek a Zeneakadémia portásánál mától kezdve már kaphatók. • * Mascagni december 7-iki zenekari hangversenye iránt, melyen a társadalom szine-java jelen lesz, óriási az érdeklődés. Népszerű helyárak. (Jegyek Fodornál.) • Saller Emil december 12-iki jubiláns zongoraestélye páratlanul álló esemény lesz zenei életünkben. Hódolatát fogja közönségünk kifejezésre juttatni ez alkalommal a nagy mester iránt, ki hatalmas műsort állított össze ezen estélyére. Már csak néhány jegy kapható. (Harmónia.) * A Rosé-quartett, a világ legelső vonósnégyesének két estélye december 6-án és 4-én lesz. A páratlan nagy érdek­lődés folytán csak néhány jegy kapható. (Harmónia.) PÉNTEKI SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK. tv­bptTaxi*: Tr­av­iata, (7).­­ Nemzeti Színház: Izánc. (7). —• A Nemzeti Színház Kamaraszínháza: Nincs előadás. Városi Színház: Iglói diákok. (7). — Vígszínház: Az üvegcipő. (V18). — Renaissance-Színház: Todtentanz! (I/18). — Fővárosi Operettszínház: A nótás kapitány. (V18). — Király-Színház: Márica grófnő. (*/18). - Magyar Színház: A masam­ód. (‘/IS). — Belvárosi Színház: Az olasz asszony. (VIS). Blaha Lujza-Színház: Fügefalevél, A gyerek istentől van, Kökény, Boross. (*/*8). — Teréz-körúti* Színpad: Új műsor. (*/*9). — Apolló-Színház: Izé őfelsége, Szeánsz, Fan­ - tom, Szaporodás. (8). — Nemzeti Royal Orfeum: Nemzet­közi varieté-műsor. (8). A papagály. (11). SPORT Braun és Nádier újra játszanak vasárnap, Opatát azonban nélkülözi az MTK. A vasárnapi MTK-KAG mérkőzésen változott összeállításban szerepel a bajnokcsapat. Újra elfoglalja helyét a csatársor jobbszélén az FTC elleni mérkőzésen szenvedett sérüléseiből felépült Braun Csibi, míg jobbfedezetet a sérült Nyul I. helyett a „vissza­vonult" Nádler játszik. Nem szerepelhet ellenben Opata, akit betegsége akadályoz a játékban. A kékfehérek összeállítása tehát a következő lesz: Remete—Mandl, Lenkey—Nadler, Weszter, Nyúl II­—Braun, Molnár, Orthi, Varga, Jenny. Ki lesz a goalrekorder? A goallövők listájának­ szenzációja, hogy megjelent végre Csontos, az UTE balösszekötője, a tavalyi rekorder a goallö­­vők között. Csontos mindjárt a kétgoalosok közé vonult be, kívüle Szabó (III. ker.), Resch (BTC), Posiak (Zugló) és Török (NSC) az újoncok. Szé­­­pen nyomult előre Kohut, aki Spitz-el együtt ko­­molyan veszélyezteti Orth elsőségét. Jeszmás, Pas­taky, Molnár, Ölvedy, Neumayer is javítottak helys­zetükön és Kautsky, a Törekvés külföldről vissza­tért csatára is megszaporította az eltávozása előtt elért goaljai számát. A goallövők sorrendje a következő: 10 goalt rúgott: Orth (MTK). 8 goalt rúgtak: Kohut (FTC), Spltz (NSC). 7 goalt rúgtak: Molnár (MTK), Takács (Vasas). 1 goalt rúgtak: Léki (VÁC), Ölvedy (KAC), Sefcsik (Zugló), Urik (Törekvés). 3 goalt rúgtak: Bartos (Törekvés), Braun (MTK), Himmer (Vasas), Jeszmás (UTE), Kautsky (Törekvés), Neumayer (Zugló), Opata (MTK), Slecovits (FTC), Szántó (Törekvés), Tóti (FTC). 3 go­lt rúgtak: Boros (VÁC), Csontos (UTE), Gubás (KAC), Haar (VÁC), Horváth­ IV. (BTC), Kelemen (FTC), Mandl (MTK), Neuhaus (III. ker. TVE), Pataky (FT­C), Rémay II. (NSC), Schreiber (Törekvés), Skvarek (III. ker. TVE), Tritz,­­Véber (Törekvés). 1 go­lt rúgtak: Bene (KAC), Buchnitz II. (BTC), Demkó (MTK), Driessler (III. ker. TVE), Eberh­ardt, Fürstner, Gresch (KAC), Sléger (FTC), Holló (Törekvés), Jenny (MTK), Jocke (VÁC), Katzer (Vasas), Kenyeres (III. ker. TVE), Kertész (BTC), Kertész­ (BEAC), Király (Vasas), Kitti (Zugló), Kotraschek (BEAC), László (NSC), I­őwy (VÁC), Molnár (BTC), Nan (NSC), Nikó I. (UTE), Norik (KAC), Pluhár (BEAC), Pollik (Zugló), Resch (BTC), Rémay III. (NSC), Rozsos (Vasas), Sándor (FTC), Szabó (III. ker. TVE), Szentmiklóssy (Vasas), Török (NSC), Veréb (Törekvés), Zsíros (NSC). öngó­lt rúgott: Fogl II. (UTE). A Vivószövetség közgyűlése. A Magyar Vivó­ Szövetség holnap, pénteken este fél 7 órakor tartja m­eg rendes évi közgyűlését a Wesselényi Vivó Club helyiségeiben. A közgyűlés legérdekesebb pontjai a tanács és tisztikar megválasztásán kivitt a Vivószövetség két halottjának, Nagy Béla dr. és Földváry György dr. emlékének megörökítéséről, továbbá a párisi olimpiászon győztes vívók ün­nepléséről szóló javaslatok lesznek.

Next