Az Ujság, 1925. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-11 / 8. szám

VASÁRNAP, 1925 JANUÁR 11 ÚJSÁG* PESTI KIS TÜDÖR Irta SZÖLLÖSI ZSIGMOND. Jó fiuk. — Pedig jó fiú volt. — Nagyon. — Kedves, figyelmes, gavallér. — Csupa szív. Ezeket a sóhajos, rövid, repülő nekrológo­kat, most nagyon sűrűn hallod. Kávéházban, klubban és társaságban. Még­pedig olyanban is, amelyet szintén és komoly joggal megillet a jó epitheton. Még ugyancsak jó, ha minden harmadnap. De megesik, hogy egy nap há­romszor. Ennek a sűrű parentálásnak azon­ban semmi köze a gyászrovathoz. Más rovat­hoz van köze. A jó fiú, a kedves-aranyos, csupa szív, drága gyerek nem halt meg. Nem kivittek, hanem éppen ellenkezőleg. Be. Nem fekszik, csak ül. Egyszerűen az történt vele, hogy­ kiderült A leggondosabban őrzött üz­leti titka — egy dühös indiszkréció prédája lett, amely rohant vele a rendőrségre. És ha nem érvényesíthette idejében az útlevelét, ha­marosan vitték utána őt magát is. A legjobb esetben: házilag őrzik. De a részvét oly szélesen, hogy szinte töz­nek is minősíthető — mindenképpen kijár, vagy legalább is ki­jut neki. Az elfogulatlan szemlélőnek a mo­rális érzése minden meglepődése mellett kon­statálnia kell a valóságot, hogy a bajba jutott igazgató urakat, mert valamit igazgatott, sőt sok esetben vezérigazgatott valamennyi, so­kan sajnálják. Nemcsak főpincérek, soffőrök, cimborák és útszéli hercegnők, hanem még némely károsultak is. Ezt a közrészvétté sa­­vanyodott közszimpátiát meg lehet érteni. A kalandorok között több a gavallér, mint az uzsorások között és a gavallérságot erősen inspirálja és fokozza a ténytudat, hogy igen könnyen szerzett pénzeket, vagy még kedve­zőbb és nem kevésbé gyakori esetben — a más pénzével gyakoroltatik. Már pedig ezek a jó fiúk, ezek a kedves drága-aranyos, cuki­gyerekek nem kőtöréssel keresték meg vagy szedték össze azokat a milliárdokat, ame­lyekért ruhát, prémet, virágot, ékszert, párisi illatot, kékvért, udvart és közszeretet vásárol­tak. Tehát nekik könnyen lehetett­­szívük­. A szív pedig szívhez szól és szivet hódít. Ked­ves emlékezetüket sok kedves emléktárgy biz­tosítja.♦ Száz­ szónak is egy a vége: meg lehet álla­pítani, sőt talán statisztikával is be lehet bi­zonyítani, hogy Budapest a jó fiúk városa, de nem lehet, sajnos, se megállapítani, de ta­lán még állítani se, hogy a jó emberek városa is lenne. A jótékonyság bizonyára megteszi a magáét, de távoltartja magától a veszedelmet, hogy tékozlással lehessen megvádolni. Jó em­berek itt is akadnak. Ez a kategória azon­ban nem produkál látszámfelettieket. Sőt... Valamikor, jobb időben ezt a tulajdonságot szociális közömbösségnek emlegették. Ma­­ az általános gadasági helyzettel mentegetik és magyarázzák. A magyarázatnak van teste. Gazdasági helyzet, amellyel meg lehet okolni, hogy csikorgó tél idején emberek százai járnak vékony rongyokban az utcán és tízezrei kop­lalnak fűtetlen odúkban otthon, hogy hajlék­talan családok dideregnek a januári szabad ég alatt,­­ mondom, ilyen gazdasági helyzet itt valóban van. Amit valamikor szociális kö­zömbösségnek hívtak, az joggal és büszkén nevezheti magát általános szegénységnek. Mentségről és magyarázatról gondoskodva van. Legalább a mi felfogásunk számára bi­zonyosan és bőségesen. De vájjon a mi fel­fogásaink és az, amelyet az egész világ elis­mer helyesnek és elfogad a magáénak? Egy amerikai úriasszony, egy nagyipa­ros felesége, aki a minapában asztalszomszé­­dom volt, most először van Európában. Két hónapra jött, de már tíz hónapja van itt és azt mondja: — Nagyon meg kellett hosszabbítani a tartózkodásomat, mert ami újat és érdekeset, bámulni és megvenni valót ebben a világban találtam, sokkal több, mint amennyit gondol­tam. Temérdek dolgot kellett megértenem, amit furcsának és érthetetlennek néztem, mikor idjöttem, de szépnek, mélynek és tisz­teletreméltónak látok most, mikor elmegyek innen. Az önök kultúrája — egész Európáról beszélek — sokkal gazdagabb, remekebb, műveltebb, mint a mienk, mert önöknek olyan mesterük van, amilyen nekünk nem lehet. A múlt. Az a sok-sok évszázad, amelynek a te­tején állanak. De önöknek is át kellene jön­niük mihozzánk. Mert viszont minálunk is van valami, amit önöknek is meg kellene ta­nulniuk, ami ott van, itt nincs és ami az oka annak, hogy én itt élni nem tudnék. Nem, nem!... — És mi az? — Nem tudom, hogyan mondjam legta­lálóbban? Mondhatnám úgy is: az amerikai iskola. Mondhatnám úgy is: az amerikai em­ber. Hiszen az egyik teszi a másikat. Önök­nél nem tudom, Irány főtantárgy van. Miná­lunk: kettő. Légy jó! Légy gazdag! Jónak lenni a legfontosabb. De hogy jó lehess, gaz­dagnak kell lennied, mert a szegény ember jósága: fájdalmas lehetetlenség. Az magán­­ nem segít, se máson. Már­pedig a jóság: se­gítség. A jóságnak gazdagnak kell lennie, a gazdagnak pedig jónak. Ez az amerikai élet törvénye. .Általánosabb és parancsolóbb, mint ahogy itt csak elgondolni is tudják. Minálunk, Amerikában, a gazdagság kultusza óriási. Mi a nagy gazdagokat úgy tiszteljük, olyan hó­dolattal övezzük, mint önök a nagy hadvezé­reiket, nagy tudósaikat, íróikat, művészeiket. De a mi nagy gazdagjainknak éppúgy hiva­tásuk a jóság, a jótevés, az áldozás, mint itt a hadvezérnek a győzelem, a tudósnak, író­nak, művésznek az alkotás. Erkölcsi lehetet­lenség és a maga lehetetlenné válása, hogy itt a hivatását ne munkálja, ezt a legelemibb kötelességét ne teljesítse. A nézetek természe­tesen különbözők; a tétel, a törvény, az elv azonban általános és abszolút. Amilyen ter­mészetes és kivétel nélkül való, hogy Ameri­kában mindenki gazdag akar lenni, olyan természetes és elemi, hogy mindenki jó is akar lenni. Olyan jó, amilyen csak lehet. És az is, mert ez ott tanítás és az élet törvénye. És mert én amerikai vagyok, nem tagadom, ami­óta Európát megismertem, még erősebben és mélyebben, mint azelőtt — nem tudom meg­érteni, hogy azt itt nem tanítják. Se mint fő­tantárgyat, se mint melléktantárgyat. ...Hát itt valóban nem tanítják. Pedig az ember nyilván itt is épúgy embernek szü­letik, mint Amerikában. A képesség tehát meg­lenne rá. A keserű bölcs mondta: — Nem ér­tem, hogy lett abból a sok zseniális gyerekből ez a sok buta ember! A jó fiukig már eljutot­tunk. Hogyan kellene csinálni, hogy a jó fiuk­ból jó emberek is legyenek? ... _____ Véget ért a pécsi bányász­sztrájk. Hétfőn reggel munkába állanak az összes bányászok. Pécs, január 10. (Az ú­jság pécsi tudósító­­jánk telefonjelentése.) Az Újság mai számá­ban beszámoltunk arról, hogy a pécsvidéki szénbányákban keletkezett általános sztrájk a humánusan vezetett békéltetési tárgyalások és a munkásság józan belátása folytán lénye­gesen vesztett erejéből. A munkásság nagyobbik része már a teg­nap délutáni leváltásnál újból leszállt a tárnákba, megkezdte a munkát és csak egyes kisebb bányáknál tartottak ki egyes csoportok és így az általános sztrájk részleges sztrájkká alakult. A bányaigazgatóság megbízottai és a mun­kásság képviselői a sztrájk teljes likvidálása végett Budapesten értekezletre gyűltek össze, amelyen — mint lapunk mai számában már jelentettük — sikerült létrehozni a teljes meg­egyezést. A megbízottak az értekezlet után nyomban visszatértek és a munkásság képviselői beszámoltak az eredményről, amelyet úgy a már munkába­állott, mint a még sztrájkoló bányászok is megelégedve vettek tudomásul és a ma délután Mecsekszabolcson tartott gyűlésü­kön kimondották, hogy hétfőn reggel az egész vonalon felveszik a rendes munkát. Az Újság tudósítója ma délután felkereste Blazsek Aladár bányatanácsost, aki a követ­kezőket volt szíves mondani: — A sztrájk teljesen likvidáltatott, mert majdnem teljes egészében honoráltuk a mun­kásság kérelmét. November 1 -től visszamenőleg megkapják a bányászok a 15 százalékos drágasági pótlékot, vagyis az eddigi 185 százalék helyett 200 százalékos fizetést kapnak. A pécsvidéki bány­a­munkások örömmel mentek bele az egyezségbe és ma délben népes gyűlést tartottak, amelyen az összmunkásság­ előtt közölték az elért eredményeket. A gyűlésen azután hamarosan ki is mondották, hogy­ mi­után kielégíti őket az elért eredmény, hétfőn reggel a rendes időben már valamennyien munkába is állanak. Kétszázötvenen szett éhségsztrájkot Romániában. Még nem hallgatták ki a letartóztatott kommunistákat. Bukarest, január 10. Azok az emberek, akiket kommunistaüzelmek vádja miatt a jila­­vai fogházba szállítottak, szám szerint 250-en, négy nappal ezelőtt éhségsztrájkot kezdtek. Az éhségsztrájk oka az, hogy, bár 2—3 hét óta vannak letartóztatásban,­­még mindig nem kezdték meg kihallgatásukat. Ezenkívül vizs­gálatot követelnek azok miatt a bántalmazá­sok miatt, amelyekben részesülnek és azt kö­vetelik, hogy politikai foglyokként kezeljék őket. Luther jobboldali,Müller-Frank kormány megalakításán fáradozik Németországban. J ' ■«—wrai­HWHJWH l|eiiMB88S?ti!B5flSBI^3BBWSltgaaMBga»p»»E,*-,p»-~-- » Luther csak parlamentáris kormányt alakít. — A demokraták Luther ellen. A centrum még nem határozott. Ezért elnök nem állt összeköttetésben Barmatékkal. Bécs, január 10. (Az Újság bécsi szerkesztősé­gének telefonjelentése.) Berlinből jelentik: Luther dr. birodalmi pénzügy­minisztert Ébert elnök ma kihallgatáson fogadta s felkérte, hogy alakítson kormányt. Az elnök ajánlatára Luther azt vála­szolta, hogy előbb tapogatózni kíván a pártoknál. Ezert erre formai megbízatást nem is adott a pénzügyminiszternek a kabinet megalakítására. A birodalmi elnöktől való távozása után Luther dr. érintkezésbe lépett a politikai pártok vezetőivel. A Reichstag köreiben ma este úgy ítélték meg a helyzetet, hogy Luther dr.-nak sikerülni fog kabinetjét megalkotni, bár csak abban az esetben hajlandó kancellári állást vállalni, ha a parlamentben biztosítva van a többsége. Ez a centrum állásfoglalásától függ, amelynek parlamenti frakciója este 7 óra óta tanácskozik. Úgy vélik a tanácskozásról kiszivárgott hírek után, hogy a centrum nem kíván résztvenni Luther kabinetjében, ellenben hajlandó lesz semlegesen viselkedni kormányával szemben. Most már az a kérdés, hogy a centrumhoz tar­tozó Braun munkaügyi miniszter megmarad-e " helyén. Luther dr. kijelentette, hogy ragasz­kodik Braun részvételéhez s maga a minisz­ter hajlandó is volna erre, de viszont elhatá­rozását kénytelen lesz pártja döntésének alá­vetni. Általában úgy ítélik meg a helyzetet, hogy Luther dr. vállalkozásának nincsen leküzdhetet­len akadálya. Ha Luther megalakítja kormá­nyát, a centrum hivatalosan nem fog részt venni abban, csupán jóindulatú semlegességgel fogja vállalkozását kisérni. A demokraták támogatá­sára Luther dr. nem számít, mert azok vezetője Koch dr. Kijelentette, hogy Luther dr. vállalko­zása többé-kevésbé jobboldali kísérletezés és ezért nem óhajtják támogatni. Kérdés, hogy a demokratákhoz tartozó Gessler Landwehr minisz­­ter meg­s marad-e a kormányban. Gessler annyira a jobboldalhoz közeledett az utóbbi időben, hogy voltaképpen nem is számítható már a demokraták közé. Ebert elnök ma újból fogadta a szociál­demokraták és a német nemzeti párt veze­tőjét. A szocialisták képviselője Malter frank képviselő kijelentette az elnök előtt, pártja az adott pilla­natban hajlandó a kormány megalakítására. Erről a szándékáról a szociáldemokraták érte­sítették fegyvertársaikat, a demokratákat és a centrumot. A lapok számolnak kink­et szociáldemokrata­­vezér megbízatásával, aki kész lenne megkísé­relni a weimari koalíciónak, vagyis a közép­pártiak, a demokraták és a szo­ciáldemokraták koalíciójának helyreállítását. Egyes lapoknak azokkal a jelentéseivel szem­ben, amelyek összeköttetést vélnek felfedezni a Harmat testvérek és a birodalmi elnök között, hivatalosan megállapítják, hogy a birodalmi elnök soha­sem ajánlotta, hogy a Harmat testvérek vala­melyikének állítsanak ki vízumot és nem adott nekik ajánlólevelet. Épp ilyen kevéssé állítottak ki ilyen vízumot vagy ilyen ajánlást a birodalmi elnök irodájá­ban. Mint a lapokkal közlik, a birodalmi elnök nem emlékszik arra, hogy a Harmat testvérek bármelyikének is arcképet adott volna. Megálla­pították, hogy Barmaiéi, amsterdami irodájában megtalálták Ebert egyik arcképének reproduk­cióját, amelyre maga Barmai írta a következő­ket: „Ebért barátom, Barmat." Iu­fi szél is pori hit?! a szemünkbe? ! Haarmannak. Irta: Pünkösti Andor. Megdöbbent és a szívekbe markol, ahogy az egymást követő gyilkosságok szörnyűnél szörnyűbb külsőségek között folynak le. Aki puszta kézzel fojtja meg áldozatát és egyebet nem csinál vele, az szinte már arisztokratiku­san elfinomult jelenség ebben a pathologikus sorban. Kéjgyilkosságok, bestiális bűntettek, szadisztikus kegyetlenségek követik egymást és már csaknem hidegen hagy mindenkit az olyan gyilkosság, amelyik normálisan, jól ne­velten és emberi ésszel felfogható körülmé­nyek között történik. A cinkhordóktól a tö­­meggyilkosságig, a szadisztikus csalárdirtást­ól az emberevésig minden képviselve van ebben­­a sorban és közöttük is szétvagdalt hullák ré­mes lépcsőfokain emelkednek fel a borzalom piedesztáljára a Haarmannok, m még akkor is, ha valószínűleg előítéletből­ a feldarabolt em­beri testrészeket nem is eszik meg. Gyilkosok voltak mindig és gyilkosok min­dig lesznek, Rang és osztálykülönbség nélkül. Lesz közöttük éhes koldus, aki a darab ke­nyérért öl és lesz közöttük milliárdos, aki a még több aranyért gyilkol. De lesznek közöttük nagyon sokan, akik gyilkolnak és újra gyilkol­nak a kenyér és az arany szüksége nélkül. Lesznek közöttük, akik gyilkolnak, mert a gyilkosságot valahogy természetesebbnek ér­zik, mint a lopást, csalást vagy a sikkasztást. Azok a rémtettek, amelyek most hosszú sor­ban követik egymást, Hannovertől, Borosz­lón keresztül le Budapestig, majdnem mind olyanok, hogy az anyagi előnyt, amellyel jár­nak, sokkal kisebb bűnök, sőt talán a becsü­letes munka is egészen könnyen biztosíthatná. De a tettesek számára valahogy sokkal termé­szetesebb volt, hogy gyilkosság útján juthattak hozzá. Valahogy sokkal természetesebb, mert a gyilkosság ma sokkal inkább hozzáidomult az emberek természetéhez, mint akármilyen más bűncselekmény. Ezekben a gyilkosságok­ban, mintha a pénzvágy, a rablás és a foszto­gatás talán csak takaró spanyolfal lenne, hogy elrejtse az igazi vágyat: a piros, a forró emberi vért. Aki maga elé idézi a régi nagy gyilkossá­gokat, az bizonyára emlékezik arra a szolid és jólnevelt magatartásra, amit a békebeli gyilkosok tanúsítottak. Végeztek az áldozat­tal, mert vagy más bűnök elkövetése közben kényszerhelyzetbe kerültek, vagy mert a célt, ami lelkükbe betegesen beleette magát, más módon el nem érhették. A gyilkosságra még a legnagyobb elszántáig mellett is csak mint esetlegességre gondoltak és minden hétpróbás rablógyilkos boldog volt, ha anélkül sikerült a dolga. A legnagyobb felkészültség mögött is, amikor más megoldás nem volt, mindegyik arra törekedett, hogy mennél egyszerűbben, mennél gyorsabban és mennél kisebb feltű­néssel essen túl bűnének ezen a kellemetlen részén. Ha néha-néha valami szörnyűbb eset előfordult, sok, nagyon sok év leforgása alatt egy-egy, akkor a kriminalisták, pszichiáterek és belletristák heteken keresztül késhegyig menő harcok között kutattak az indítóokok után. Mert megdöbbentő volt, elképesztett és izgatott, hogy emberek, ha már öltek, élvezik is a gyilkosságot és szinte kéjelegve időznek el annak minden részletén, amint ma már minden gyilkos szinte kötelességének tartja, hogy vagy eltemesse, vagy pléhdobozba for­rassza, vagy felgyú­jtsa, vagy szétdarabolja, sőt meg is egye az áldozatát. Szuggesztív az a kép, ami sok esztendő előttről visszanéz reánk. Egy rovott multú cseléd és egy fegyenc péklegény kosárba gyö­y­möszölve viszi a Dunához a megfojtott és kirabolt kurtizán testét. Előbb azonban két kosárral is megpróbálkozik, m­íg végre a har­madikba belefér a hulla. Mégis mindenkiben végigborzong a tettük, mert ez a két gyilkos megkísérelte elrejteni a hullát. A többiek mind menekültek. Megborzadva a tettől futottak el és ha meg is történt a gyilkosság és ha végre is hajtották, legfeljebb a nyomokat tüntették el, az áruló nyomokat, de maguk­­menekültek a hulla mellől. Azelőtt mindenki idegen helyen gyilkolt. Ott ahonnan elmenekülhetett. A mos­tani gyilkosságok szinte mind egyformán úgy folynak le, hogy a gyilkos lakására csalja el az áldozatát és a tett elkövetése után is sokáig együtt van vele: sokszor az ágyában rejtegeti máskor bűnpalástolásképpen felakasztja, sok­szor feldarabolja, szóval a gyilkosság után is sokáig foglalkozik vele. De már a gyilkosság előtt is úgy készül fel, hogy annak bekövet­kezése után az áldozat egy darabig vele ma­rad. Nem belopózik valahova, ahonnan riad­tan elmenekülhet, de becsalja az áldozatot, hogy az sokáig nála maradjon. Mint megannyi pók ül hálója közepén a felfordult idegrendszerű világban a rengeteg gyilkos. Természetükké vált, hogy gyilkolnak. Nem másodrangú kísérőjelensége, más bűn­cselekményeknek, de amire vágyunk az maga: a vér. Megszokták. Természetessé vált, hogy

Next