Az Ujság, 1925. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1925-01-11 / 8. szám
VASÁRNAP, 1925 JANUÁR 11 ÚJSÁG* PESTI KIS TÜDÖR Irta SZÖLLÖSI ZSIGMOND. Jó fiuk. — Pedig jó fiú volt. — Nagyon. — Kedves, figyelmes, gavallér. — Csupa szív. Ezeket a sóhajos, rövid, repülő nekrológokat, most nagyon sűrűn hallod. Kávéházban, klubban és társaságban. Mégpedig olyanban is, amelyet szintén és komoly joggal megillet a jó epitheton. Még ugyancsak jó, ha minden harmadnap. De megesik, hogy egy nap háromszor. Ennek a sűrű parentálásnak azonban semmi köze a gyászrovathoz. Más rovathoz van köze. A jó fiú, a kedves-aranyos, csupa szív, drága gyerek nem halt meg. Nem kivittek, hanem éppen ellenkezőleg. Be. Nem fekszik, csak ül. Egyszerűen az történt vele, hogy kiderült A leggondosabban őrzött üzleti titka — egy dühös indiszkréció prédája lett, amely rohant vele a rendőrségre. És ha nem érvényesíthette idejében az útlevelét, hamarosan vitték utána őt magát is. A legjobb esetben: házilag őrzik. De a részvét oly szélesen, hogy szinte töznek is minősíthető — mindenképpen kijár, vagy legalább is kijut neki. Az elfogulatlan szemlélőnek a morális érzése minden meglepődése mellett konstatálnia kell a valóságot, hogy a bajba jutott igazgató urakat, mert valamit igazgatott, sőt sok esetben vezérigazgatott valamennyi, sokan sajnálják. Nemcsak főpincérek, soffőrök, cimborák és útszéli hercegnők, hanem még némely károsultak is. Ezt a közrészvétté savanyodott közszimpátiát meg lehet érteni. A kalandorok között több a gavallér, mint az uzsorások között és a gavallérságot erősen inspirálja és fokozza a ténytudat, hogy igen könnyen szerzett pénzeket, vagy még kedvezőbb és nem kevésbé gyakori esetben — a más pénzével gyakoroltatik. Már pedig ezek a jó fiúk, ezek a kedves drága-aranyos, cukigyerekek nem kőtöréssel keresték meg vagy szedték össze azokat a milliárdokat, amelyekért ruhát, prémet, virágot, ékszert, párisi illatot, kékvért, udvart és közszeretet vásároltak. Tehát nekik könnyen lehetettszívük. A szív pedig szívhez szól és szivet hódít. Kedves emlékezetüket sok kedves emléktárgy biztosítja.♦ Száz szónak is egy a vége: meg lehet állapítani, sőt talán statisztikával is be lehet bizonyítani, hogy Budapest a jó fiúk városa, de nem lehet, sajnos, se megállapítani, de talán még állítani se, hogy a jó emberek városa is lenne. A jótékonyság bizonyára megteszi a magáét, de távoltartja magától a veszedelmet, hogy tékozlással lehessen megvádolni. Jó emberek itt is akadnak. Ez a kategória azonban nem produkál látszámfelettieket. Sőt... Valamikor, jobb időben ezt a tulajdonságot szociális közömbösségnek emlegették. Ma az általános gadasági helyzettel mentegetik és magyarázzák. A magyarázatnak van teste. Gazdasági helyzet, amellyel meg lehet okolni, hogy csikorgó tél idején emberek százai járnak vékony rongyokban az utcán és tízezrei koplalnak fűtetlen odúkban otthon, hogy hajléktalan családok dideregnek a januári szabad ég alatt, mondom, ilyen gazdasági helyzet itt valóban van. Amit valamikor szociális közömbösségnek hívtak, az joggal és büszkén nevezheti magát általános szegénységnek. Mentségről és magyarázatról gondoskodva van. Legalább a mi felfogásunk számára bizonyosan és bőségesen. De vájjon a mi felfogásaink és az, amelyet az egész világ elismer helyesnek és elfogad a magáénak? Egy amerikai úriasszony, egy nagyiparos felesége, aki a minapában asztalszomszédom volt, most először van Európában. Két hónapra jött, de már tíz hónapja van itt és azt mondja: — Nagyon meg kellett hosszabbítani a tartózkodásomat, mert ami újat és érdekeset, bámulni és megvenni valót ebben a világban találtam, sokkal több, mint amennyit gondoltam. Temérdek dolgot kellett megértenem, amit furcsának és érthetetlennek néztem, mikor idjöttem, de szépnek, mélynek és tiszteletreméltónak látok most, mikor elmegyek innen. Az önök kultúrája — egész Európáról beszélek — sokkal gazdagabb, remekebb, műveltebb, mint a mienk, mert önöknek olyan mesterük van, amilyen nekünk nem lehet. A múlt. Az a sok-sok évszázad, amelynek a tetején állanak. De önöknek is át kellene jönniük mihozzánk. Mert viszont minálunk is van valami, amit önöknek is meg kellene tanulniuk, ami ott van, itt nincs és ami az oka annak, hogy én itt élni nem tudnék. Nem, nem!... — És mi az? — Nem tudom, hogyan mondjam legtalálóbban? Mondhatnám úgy is: az amerikai iskola. Mondhatnám úgy is: az amerikai ember. Hiszen az egyik teszi a másikat. Önöknél nem tudom, Irány főtantárgy van. Minálunk: kettő. Légy jó! Légy gazdag! Jónak lenni a legfontosabb. De hogy jó lehess, gazdagnak kell lennied, mert a szegény ember jósága: fájdalmas lehetetlenség. Az magán nem segít, se máson. Márpedig a jóság: segítség. A jóságnak gazdagnak kell lennie, a gazdagnak pedig jónak. Ez az amerikai élet törvénye. .Általánosabb és parancsolóbb, mint ahogy itt csak elgondolni is tudják. Minálunk, Amerikában, a gazdagság kultusza óriási. Mi a nagy gazdagokat úgy tiszteljük, olyan hódolattal övezzük, mint önök a nagy hadvezéreiket, nagy tudósaikat, íróikat, művészeiket. De a mi nagy gazdagjainknak éppúgy hivatásuk a jóság, a jótevés, az áldozás, mint itt a hadvezérnek a győzelem, a tudósnak, írónak, művésznek az alkotás. Erkölcsi lehetetlenség és a maga lehetetlenné válása, hogy itt a hivatását ne munkálja, ezt a legelemibb kötelességét ne teljesítse. A nézetek természetesen különbözők; a tétel, a törvény, az elv azonban általános és abszolút. Amilyen természetes és kivétel nélkül való, hogy Amerikában mindenki gazdag akar lenni, olyan természetes és elemi, hogy mindenki jó is akar lenni. Olyan jó, amilyen csak lehet. És az is, mert ez ott tanítás és az élet törvénye. És mert én amerikai vagyok, nem tagadom, amióta Európát megismertem, még erősebben és mélyebben, mint azelőtt — nem tudom megérteni, hogy azt itt nem tanítják. Se mint főtantárgyat, se mint melléktantárgyat. ...Hát itt valóban nem tanítják. Pedig az ember nyilván itt is épúgy embernek születik, mint Amerikában. A képesség tehát meglenne rá. A keserű bölcs mondta: — Nem értem, hogy lett abból a sok zseniális gyerekből ez a sok buta ember! A jó fiukig már eljutottunk. Hogyan kellene csinálni, hogy a jó fiukból jó emberek is legyenek? ... _____ Véget ért a pécsi bányászsztrájk. Hétfőn reggel munkába állanak az összes bányászok. Pécs, január 10. (Az újság pécsi tudósítójánk telefonjelentése.) Az Újság mai számában beszámoltunk arról, hogy a pécsvidéki szénbányákban keletkezett általános sztrájk a humánusan vezetett békéltetési tárgyalások és a munkásság józan belátása folytán lényegesen vesztett erejéből. A munkásság nagyobbik része már a tegnap délutáni leváltásnál újból leszállt a tárnákba, megkezdte a munkát és csak egyes kisebb bányáknál tartottak ki egyes csoportok és így az általános sztrájk részleges sztrájkká alakult. A bányaigazgatóság megbízottai és a munkásság képviselői a sztrájk teljes likvidálása végett Budapesten értekezletre gyűltek össze, amelyen — mint lapunk mai számában már jelentettük — sikerült létrehozni a teljes megegyezést. A megbízottak az értekezlet után nyomban visszatértek és a munkásság képviselői beszámoltak az eredményről, amelyet úgy a már munkábaállott, mint a még sztrájkoló bányászok is megelégedve vettek tudomásul és a ma délután Mecsekszabolcson tartott gyűlésükön kimondották, hogy hétfőn reggel az egész vonalon felveszik a rendes munkát. Az Újság tudósítója ma délután felkereste Blazsek Aladár bányatanácsost, aki a következőket volt szíves mondani: — A sztrájk teljesen likvidáltatott, mert majdnem teljes egészében honoráltuk a munkásság kérelmét. November 1 -től visszamenőleg megkapják a bányászok a 15 százalékos drágasági pótlékot, vagyis az eddigi 185 százalék helyett 200 százalékos fizetést kapnak. A pécsvidéki bányamunkások örömmel mentek bele az egyezségbe és ma délben népes gyűlést tartottak, amelyen az összmunkásság előtt közölték az elért eredményeket. A gyűlésen azután hamarosan ki is mondották, hogy miután kielégíti őket az elért eredmény, hétfőn reggel a rendes időben már valamennyien munkába is állanak. Kétszázötvenen szett éhségsztrájkot Romániában. Még nem hallgatták ki a letartóztatott kommunistákat. Bukarest, január 10. Azok az emberek, akiket kommunistaüzelmek vádja miatt a jilavai fogházba szállítottak, szám szerint 250-en, négy nappal ezelőtt éhségsztrájkot kezdtek. Az éhségsztrájk oka az, hogy, bár 2—3 hét óta vannak letartóztatásban,még mindig nem kezdték meg kihallgatásukat. Ezenkívül vizsgálatot követelnek azok miatt a bántalmazások miatt, amelyekben részesülnek és azt követelik, hogy politikai foglyokként kezeljék őket. Luther jobboldali,Müller-Frank kormány megalakításán fáradozik Németországban. J ' ■«—wraiHWHJWH l|eiiMB88S?ti!B5flSBI^3BBWSltgaaMBga»p»»E,*-,p»-~-- » Luther csak parlamentáris kormányt alakít. — A demokraták Luther ellen. A centrum még nem határozott. Ezért elnök nem állt összeköttetésben Barmatékkal. Bécs, január 10. (Az Újság bécsi szerkesztőségének telefonjelentése.) Berlinből jelentik: Luther dr. birodalmi pénzügyminisztert Ébert elnök ma kihallgatáson fogadta s felkérte, hogy alakítson kormányt. Az elnök ajánlatára Luther azt válaszolta, hogy előbb tapogatózni kíván a pártoknál. Ezert erre formai megbízatást nem is adott a pénzügyminiszternek a kabinet megalakítására. A birodalmi elnöktől való távozása után Luther dr. érintkezésbe lépett a politikai pártok vezetőivel. A Reichstag köreiben ma este úgy ítélték meg a helyzetet, hogy Luther dr.-nak sikerülni fog kabinetjét megalkotni, bár csak abban az esetben hajlandó kancellári állást vállalni, ha a parlamentben biztosítva van a többsége. Ez a centrum állásfoglalásától függ, amelynek parlamenti frakciója este 7 óra óta tanácskozik. Úgy vélik a tanácskozásról kiszivárgott hírek után, hogy a centrum nem kíván résztvenni Luther kabinetjében, ellenben hajlandó lesz semlegesen viselkedni kormányával szemben. Most már az a kérdés, hogy a centrumhoz tartozó Braun munkaügyi miniszter megmarad-e " helyén. Luther dr. kijelentette, hogy ragaszkodik Braun részvételéhez s maga a miniszter hajlandó is volna erre, de viszont elhatározását kénytelen lesz pártja döntésének alávetni. Általában úgy ítélik meg a helyzetet, hogy Luther dr. vállalkozásának nincsen leküzdhetetlen akadálya. Ha Luther megalakítja kormányát, a centrum hivatalosan nem fog részt venni abban, csupán jóindulatú semlegességgel fogja vállalkozását kisérni. A demokraták támogatására Luther dr. nem számít, mert azok vezetője Koch dr. Kijelentette, hogy Luther dr. vállalkozása többé-kevésbé jobboldali kísérletezés és ezért nem óhajtják támogatni. Kérdés, hogy a demokratákhoz tartozó Gessler Landwehr miniszter megs marad-e a kormányban. Gessler annyira a jobboldalhoz közeledett az utóbbi időben, hogy voltaképpen nem is számítható már a demokraták közé. Ebert elnök ma újból fogadta a szociáldemokraták és a német nemzeti párt vezetőjét. A szocialisták képviselője Malter frank képviselő kijelentette az elnök előtt, pártja az adott pillanatban hajlandó a kormány megalakítására. Erről a szándékáról a szociáldemokraták értesítették fegyvertársaikat, a demokratákat és a centrumot. A lapok számolnak kinket szociáldemokratavezér megbízatásával, aki kész lenne megkísérelni a weimari koalíciónak, vagyis a középpártiak, a demokraták és a szociáldemokraták koalíciójának helyreállítását. Egyes lapoknak azokkal a jelentéseivel szemben, amelyek összeköttetést vélnek felfedezni a Harmat testvérek és a birodalmi elnök között, hivatalosan megállapítják, hogy a birodalmi elnök sohasem ajánlotta, hogy a Harmat testvérek valamelyikének állítsanak ki vízumot és nem adott nekik ajánlólevelet. Épp ilyen kevéssé állítottak ki ilyen vízumot vagy ilyen ajánlást a birodalmi elnök irodájában. Mint a lapokkal közlik, a birodalmi elnök nem emlékszik arra, hogy a Harmat testvérek bármelyikének is arcképet adott volna. Megállapították, hogy Barmaiéi, amsterdami irodájában megtalálták Ebert egyik arcképének reprodukcióját, amelyre maga Barmai írta a következőket: „Ebért barátom, Barmat." Iufi szél is pori hit?! a szemünkbe? ! Haarmannak. Irta: Pünkösti Andor. Megdöbbent és a szívekbe markol, ahogy az egymást követő gyilkosságok szörnyűnél szörnyűbb külsőségek között folynak le. Aki puszta kézzel fojtja meg áldozatát és egyebet nem csinál vele, az szinte már arisztokratikusan elfinomult jelenség ebben a pathologikus sorban. Kéjgyilkosságok, bestiális bűntettek, szadisztikus kegyetlenségek követik egymást és már csaknem hidegen hagy mindenkit az olyan gyilkosság, amelyik normálisan, jól nevelten és emberi ésszel felfogható körülmények között történik. A cinkhordóktól a tömeggyilkosságig, a szadisztikus csalárdirtástól az emberevésig minden képviselve van ebbena sorban és közöttük is szétvagdalt hullák rémes lépcsőfokain emelkednek fel a borzalom piedesztáljára a Haarmannok, m még akkor is, ha valószínűleg előítéletből a feldarabolt emberi testrészeket nem is eszik meg. Gyilkosok voltak mindig és gyilkosok mindig lesznek, Rang és osztálykülönbség nélkül. Lesz közöttük éhes koldus, aki a darab kenyérért öl és lesz közöttük milliárdos, aki a még több aranyért gyilkol. De lesznek közöttük nagyon sokan, akik gyilkolnak és újra gyilkolnak a kenyér és az arany szüksége nélkül. Lesznek közöttük, akik gyilkolnak, mert a gyilkosságot valahogy természetesebbnek érzik, mint a lopást, csalást vagy a sikkasztást. Azok a rémtettek, amelyek most hosszú sorban követik egymást, Hannovertől, Boroszlón keresztül le Budapestig, majdnem mind olyanok, hogy az anyagi előnyt, amellyel járnak, sokkal kisebb bűnök, sőt talán a becsületes munka is egészen könnyen biztosíthatná. De a tettesek számára valahogy sokkal természetesebb volt, hogy gyilkosság útján juthattak hozzá. Valahogy sokkal természetesebb, mert a gyilkosság ma sokkal inkább hozzáidomult az emberek természetéhez, mint akármilyen más bűncselekmény. Ezekben a gyilkosságokban, mintha a pénzvágy, a rablás és a fosztogatás talán csak takaró spanyolfal lenne, hogy elrejtse az igazi vágyat: a piros, a forró emberi vért. Aki maga elé idézi a régi nagy gyilkosságokat, az bizonyára emlékezik arra a szolid és jólnevelt magatartásra, amit a békebeli gyilkosok tanúsítottak. Végeztek az áldozattal, mert vagy más bűnök elkövetése közben kényszerhelyzetbe kerültek, vagy mert a célt, ami lelkükbe betegesen beleette magát, más módon el nem érhették. A gyilkosságra még a legnagyobb elszántáig mellett is csak mint esetlegességre gondoltak és minden hétpróbás rablógyilkos boldog volt, ha anélkül sikerült a dolga. A legnagyobb felkészültség mögött is, amikor más megoldás nem volt, mindegyik arra törekedett, hogy mennél egyszerűbben, mennél gyorsabban és mennél kisebb feltűnéssel essen túl bűnének ezen a kellemetlen részén. Ha néha-néha valami szörnyűbb eset előfordult, sok, nagyon sok év leforgása alatt egy-egy, akkor a kriminalisták, pszichiáterek és belletristák heteken keresztül késhegyig menő harcok között kutattak az indítóokok után. Mert megdöbbentő volt, elképesztett és izgatott, hogy emberek, ha már öltek, élvezik is a gyilkosságot és szinte kéjelegve időznek el annak minden részletén, amint ma már minden gyilkos szinte kötelességének tartja, hogy vagy eltemesse, vagy pléhdobozba forrassza, vagy felgyújtsa, vagy szétdarabolja, sőt meg is egye az áldozatát. Szuggesztív az a kép, ami sok esztendő előttről visszanéz reánk. Egy rovott multú cseléd és egy fegyenc péklegény kosárba gyöymöszölve viszi a Dunához a megfojtott és kirabolt kurtizán testét. Előbb azonban két kosárral is megpróbálkozik, míg végre a harmadikba belefér a hulla. Mégis mindenkiben végigborzong a tettük, mert ez a két gyilkos megkísérelte elrejteni a hullát. A többiek mind menekültek. Megborzadva a tettől futottak el és ha meg is történt a gyilkosság és ha végre is hajtották, legfeljebb a nyomokat tüntették el, az áruló nyomokat, de magukmenekültek a hulla mellől. Azelőtt mindenki idegen helyen gyilkolt. Ott ahonnan elmenekülhetett. A mostani gyilkosságok szinte mind egyformán úgy folynak le, hogy a gyilkos lakására csalja el az áldozatát és a tett elkövetése után is sokáig együtt van vele: sokszor az ágyában rejtegeti máskor bűnpalástolásképpen felakasztja, sokszor feldarabolja, szóval a gyilkosság után is sokáig foglalkozik vele. De már a gyilkosság előtt is úgy készül fel, hogy annak bekövetkezése után az áldozat egy darabig vele marad. Nem belopózik valahova, ahonnan riadtan elmenekülhet, de becsalja az áldozatot, hogy az sokáig nála maradjon. Mint megannyi pók ül hálója közepén a felfordult idegrendszerű világban a rengeteg gyilkos. Természetükké vált, hogy gyilkolnak. Nem másodrangú kísérőjelensége, más bűncselekményeknek, de amire vágyunk az maga: a vér. Megszokták. Természetessé vált, hogy