Az Ujság, 1925. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-27 / 21. szám

KEDD, 1925 JANUÁR 27 .AZ ÚJSÁG* — Kellog bacsúja. Londonból jelentik: Kellog amerikai nagykövet hír szerint hivata­los lakoma keretében akar elbúcsúzni Angliá­tól. A lakomán valószínűen a királyi pár is megjelenik. Ez lesz az első eset arra, hogy a királyi pár valamely magánösszejövetelen részt vesz. — Ha­sonás. Minke Béla dr. fővárosi ügyvéd ma éjjel 37 éves korában hirtelen elhunyt. Minké dr. keresz­­ténypárti programmal tagja volt a főváros törvényhatósági bizottságának. Halála városházi körökben mély részvétet keltett. Varsóból jelentik, hogy S­e­y­d­a Zsigmond, a Szejm helyettes marcalija, sikertelen vakbéloperáció következtében ma elhunyt. Leyda a nemzeti demokrata szejm-frakcióhoz tartozott.­­V. H­e­r­b­s­zt Mihályné, született Nemess Karolina életének 57-ik évéb­en hosszas szenvedés után meghalt a sopronmegyei Bágyagon. V. Herbszt Géza hirlapk­ő az el­­siunyl bar. édesanyját g.­ászolja. Szíts I."jós. « budapesti IV. kerületi Deák-téri evan­gélikus elemi isk­olv . .y.gatc­ija szombaton este hosszas szenvedés után . A kitűnő pedagógus több mint husz éves tanítói működésére, közoktatásügy fejlesztésén mind haláláig fáradozott. Házát,­ tisztelői és volt tanítványai kö­rében osztatlan részvétel keltett. Temetése kedden, január 27 én lesz délután fél­­ órakor a kerepesi­uli temető halot­tasházából. Gergely Hugó, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rész­vénytársaság ügyvezető igazgatója vasárnap elhunyt. Har­minc évig szolgálta vállalatát, ahol szorgalmával és tehet­ségével elévülhetlen érdemeket szerzett. Az elhunyt igaz­gatót nemcsak tisztviselőtársai, hanem szélesebb körökben igen nagyra becsülték. — Hölgyek ügyelmébe: Gyöngysorok, bandák fűzése és javítása megvárhatók. Reich­intettel, Koronaherceg­ utca 1. szám. 5.1íz százalékig terjedő összeget ad vissza készpénzben kizárólag ezen a héten történt vásárlásoknál vevőinek a Fenyves Dezső Rt. áruházainak pénztára. Bővebbet lapunk mai hirdetési rovatában közöl a cég. TUDOMÉNY­ IRODALOM Semsey Andor emlékezete az Akadémián. A Magyar Tudományos Akadémia szívbeli és nemes kötete­­sségét rótta le ma az ünnepi ülé­sében, melyet­ teljesen Semsey Andor, a nagy­mecénás emlékezetének szentelt. Valóban ün­nepi volt ez az ülés díszes keretével s azzal a melegségével, mely az uj Magyarország egyik legérdemesebb emberének emlékét fonta körül a hála és az elismerés koszorújával. Az elnöki megnyitószavak és az emlékbeszéd, mely Bosvay Lajost vallotta mesterének, nem tévesz­tette el hatását. Berzeviczy Albert báró elnöki megnyitójá­ban bejelentette, hogy az Akadémia május tizedik­ ünnepélyes közgyűlését egészen Jókai Mór emlékének fogja szentelni. Utána Ilos­­vaty Lajos mondotta el emlékbeszédét Semsey Andorról, kinek bőkezűsége áldást árasztott Magyarország életének abban a kor­szakában is, mikor hazánk az emelkedés útján járt Megemlékezett a nagy jóltevő puritán jel­leméről, mely undorral fordult el minden er­kölcstelenségről. Jótékony volt, bőven adako­zott a tudományokért. Megemlítette, hogy a hetvenes évek végén kezdette meg pártfogói terveit a Nemzeti Múzeum­ ásványtárának gazdagítására. E tárlat hiányzó vagy tökélet­len példányait a legkiválóbbakkal pótolta. Meteorit-gyűjteményét naggyá tette. Örömmel segítette azokat is, akik a földtant akár tudo­mányos, akár gyakorlati célból tanulmányoz­ták. A Semsey-családban már régóta sok volt a tudománykedvelő, Ő főképpen a természet­tudományokat támogatta. Több magyar természetbúvár annak kö­szönhette sikerének egy részét, hogy­ Semsey segítette. Lóczy Lajos és Ghotnoky Jenő ma­gukkal vitték jóakaratát a tudományegyetem földrajzi intézetébe is. Semsey a földrajzi kutatásban mindig kész volt támogatni az egye­tem tanárait is, hallgatóit is. Segítette a bala­toni kutatásokat, az egyetem ásványtani tan­székét, a Természettudományi Társulatot. Eötvös Loránd báró világhírű műszerét a mi viszonyaink között talán sohasem készíthette volna el és ki sem próbálhatta volna Semsey Andor nélkül. Isteni ihlettség volt, hogy Semsey Eötvös terveinek nagybeceű­ségét meg­értve, segítségére sietett. Ő volt az egyetlen magyar úr, akiről el­mondhatjuk, hogy gazdagságával a hazai ter­mészettudományos intézmények javára sáfár­kodott. A tenyészetttudományok érdekében több áldozatot nálunk senki sem hozott, mint ő. Ha a vele egyenlő vagyonúak között — így szólt az emlékező — volnának hozzá hasonló gondolkozók, nem kellene tudomány­mentő mozgalmak szervezésén, ellenségeink részvéte felkeltésének módjain törni fejünket. Az emlékbeszéd, mely pompásan festette meg képét Semsey egész élete munkájának, mely hatást tett hallgatóinak seregére. Az ünnepi ülés után az Akadémia, együttes ülése következett, melyről más helyen tudó­dtunk. (-) A tudomán­ymentő bizottság. A Felső Oktatásügyi Egyesület közgyűlésén Grósz Emil dr. egyetemi tanár be­mutatta az Apponyi Albert gróf elnöklésével működött tudo­mánymentő bizottság 1924­—25. költségvetési év első feléről szóló jelentését, mely szerint a bizottság az utolsó félévben a főiskolák tudományos munkásságát 140 millió koronával támogatta. Fedezetül az előző költségvetési év pénztár­­maradványa a Ganz-féle villamossági részvénytársaság, a TÉBE, a Hangya adományai és a vallás- és közoktatásügyi minisztérium szubvenciója szolgált. A szanálási törvény által szűk keretek közé szorított állami költségvetés nem fedezheti a főiskolák szükségletét, ezért a társadalom foko­zottabb támogatására van szükség. A tudománymentő bi­zottság irodája: VIII., Mária­ utca 39. sz. alatt, az I. sz. szemklinikán van (-) Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat folyó hó 26-án, szerdán este 6 órakor a pesti vn.. hitközség díszter­mében (VII., Sip­ utca 12., II. em.) felolvasó ülést tart a következő tárgysorozattal: Kiss Arnold dr.: Jókai; Rubinyi Mózes dr.: Jókai, az ember és iró. Ma utoljára a nagysikerű műsor a Teréz­Bradl Színpadon Telefon: 65—31 Kezdete­k9 9 CTascor SZÍNHÁZ — ZENE. Szívós Zs.: Paniagénia. Seribe: Szerencsecsillag. Bemutatta 11955 január 21-én Forgács Rózsi Kamaraszínháza. Egy modern magyar írót és egy klasszikus vígjátékot hozott Forgács Rózsi Kamaraszínháza legutóbbi bemutatójával. A magyar darab. Szívós Zsigmond gyermektragédiája, egy fülledt, forró nyári nap, nyári éjszaka és viharra derülő nyári hajnal szekszuális ösztönöket felvibráló hangulatából szűr le tragikus történetet két gye­­reklélekről és egy szerelmes fiatal házaspárról. A két gyerek, a serdülő fiú és serdülő leány, ébredő ösztöneik teljes hevével szeretik a házas­párnak egyik-egyik, velük ellentétes nemiségen lévő tagját. S a kisleány féltékenységében meg­mérgezi az asszonyt. A feldúlt idegzetű két gye­rek együtt gubbaszt az éjszakában, mikor a cin­teremben ravatalozzák az áldozatot. Hajnalra vihar támad A fülledt forróságban felhalmo­zódott energiák kitörnek, villámok cikáznak, mennydörög a természetben csakúgy, mint a gyermeklelkekben. És a viharban a két gyerek, mint a bódult szerelmi dühben fetrengő állatok, kirohannak marakodva, viháncolva, egymást töpve, a viharba s egy odvas fában marják egy­mást. F­zabat bent minden nyilvánvaló lesz. Megtudják, hogy ki a gyilkos. Mielőtt azonban ebből a tudatból bármi leszűrődne, lecsap egy villám az odvas fába s a két gyerek egymás kar­jaiban válik halottá. A darabnak minden szép­ségét és minden hibáját megmondottuk, ha le­szögezzük, hogy elsősorban lírai alkotás. Forgács Rózsi, egy tehetséges fiatal színésznő, Krisztián Klára, Kincses László, Gáth­ Gertler, Molnár József, Rab Antal, Farkas Ilona és Zólyomi Jenő legjobb tudásukkal játszották a szerepeket. A Szerencsecsillag, Seribe egyfelvonásos víg­­játéka, csakúgy árasztotta magából az üde bájt, szellemet. Két rokoncsalád pereskedését tár­gyalja, melynek a pereskedők egymásba szerel­mes gyermekei vetnek véget. Voltaképpen ennyi az egész. Ez a semmiség azonban annyi kedvességgel, hangulattal, ötlettel van telehintve, hogy a közönséget egészen magáéal ragadta. Őszinte sikert arattak ezzel az összes szereplők, igy Forgács Rózsi, Molnár József, Gáth­ Gertler és Rab Antal, akik igen stílusosan állítottak elénk egy-egy bájos biedermeier figurát. Dicséret­tel kell megemlékeznünk Boros Elemér igen szép fordításáról. V. K. Izgalmas díszelőadás a Comédie Francaiseben. Botrányos jelenetek Moliére szobra előtt. Paris, január 22. Ma jelent m­eg a hivu­stánpad elején, szemben a közönséggel, teát­rális gesztussal üdvözlik őt, mélyen hajbókol­nak a költő szobra előtt, leteszik a pálmaágat, kezet szorítanak egymással és helyükre siet­nek. A ceremónia azonban korántsem folyik le ünnepélyes csendben. Nyüzsög a földszint és nyüzsög a karzat A színpad-rajongók kim­e­­resztett szemmel figyelnek előre s alig pillant­ják meg a színészt, visító örömmel harsogják nevét. A tömeg mennydörögve visszhangzik rá. A közepeseket udvariasan megtapsolja, a ked­venceket harsogva ünnepli. Hurrázás, lábdobo­­gás, tapsvihar, bravózás tölti be a színházat, a levegőben zsebkendők lobognak, csokrok rep­kednek. Az ősi Róma cirkusz-jeleneteit eleve­níti fel egy­ pillanatra a mámoros sokaság. S a színész, kit tán nem is várt ováció fogad, könnyező m­eghatottsággal ál­ életének e nagy pillanata előtt S jönnek egyre, jobbról-balról szorongva lépnek le a hétágú lépcsőn, mit hoz a következő pillanat. Mert nem mindenkinek sorsa a győzelem. Idősebb, erős hölgy lép elő. A taps gyérül, de e pillanatban éles fütty hasít a, levegőbe, szettrér.. . . letirer« kiált néhány hang: visszavonulni, már nagyon öregnek találják. Szegény a festék alatt is bajatövéig pirul és elsiet. De a komédia csak most követ­kezik. Megjelenik Silvain, a legöregebb speié­­tarie. Bár igen jó színész meg, sokan szemére vetik, hogy jóval túl van a 30 éves működésen és nem adja át helyét fiataloknak. Egész diák­­komplett szövetkezett ellene. Nem is hajolhat meg, indulatos szavak, orditozás, fütty-hang­verseny, pisszegés fogadja. A türelmesebbek tapsolják, de a tüntetést nem tudják elnémí­tani. Szegény Silvain megkövülten áll helyén, majd pathétikus tekintetet vet az égre, mintha azt gondolná: az áruló, a hálátlan tömeg, mely­nek oly sok felejthetetlen órát szereztem. A gesztus nem hatja meg a kereskedőket, a tumultus egyre tart, míg az egyik fiatal színész felháborodottan hátat fordít a teremnek és széles mozdulattak hívja maga után társait. A színpadon felborul a rend, a függönyt hirtelen leeresztik, a csillárok kigyulladnak. Olaj a tűzre. Perc alatt felbolygatott hangya­boly a színház. Mindenki felugrik helyéről, az emberek kivörösödnek az indulattól. A két el­lenséges tábor, az ünneplők és az ünneprontók gyűlölettel kiáltoznak egymásra. A nagyobb rész azonban az előadás folytatását követeli. Lassan elcsendesednek a rajongók, a lelkesek félóráig tapsolják véresre tenyerüket, a szín­padról izgatott vitatkozás hallatszik. Végre újra felhúzzák a függönyt, de a ceremóniát nem folytatják, csak egy Moliére­­jelenetet adnak elő, A képzelt beteg utójátékát. A színészek hangjából kiérzik az izgalom, a keserűség, a közönség fáradtan és kissé elkény­­szeredve figyel. Moliére szobra hideg gúnnyal tekint maga elé. Köves Tibor, zalos tudósítás arról, hogy Francois Albert, Franciaország közoktatásügyi minisztere nyug­díjba küldte M. Silvaint, a Comédie Frangaise legidősebb tagját. E­hh nem egyszerű és jelen­téktelen színházi hír, hiszen olyan előzményei vannak, melyek szinte páratlanok a francia színház történetében. És mi mindannyian, akik elég szerencsések voltunk ahhoz, hogy egy emlékezetes estén helyet foglaljunk a Comédie Francaise nézőterén, felejthetetlen emlékkel távoztunk, mert ez az este váratlan, nagyszerű és ha szabad mondanom monumentális be­pillantást engedett abba a misztikus, irreális és mégis valóságos kapcsolatba, mely színész és közönség, komédiás és néző, színpad és élet között ver hidat. Maliéra 303. születésnapját ünnepelte Paris január 14-én. A legelső francia színpad két vígjátékot tűzött műsorra, Scapin furfangjait és A képzelt beteget. Utána La Cérémonie következett, ez a nagy tradíciójú ünneplés­ forma, amely alatt a színház valamennyi sociétaire-je felvonul a színpadra XIV. Lajos­­korabeli bíbor és hermelin köpenyegben, hogy pálmaágat helyezzen el Moliére mellszobrán, mely a színpad közepét díszül. Ünnepélyes hangulatban kezdődik az elő­adás, a közönség szívesen tapsol még a kissé elavult Scapin-tréfáknak is. A szünetben rend­­jeles frakkok és csillogó estélyi ruhák bókolnak egymásnak. Következik a Maradé imaginaire s mindenki áhitatosan figyeli a brilliáns komé­diát, melyhez e színpadon oly csodálatos tragi­kumú emlék fűződik. Négyszer játszotta Moliére utolsó vígjátékának címszerepét, a be­mutatón s utána még három estén. És míg a hipochonder örök karrikatúráját festette, testé­ben halálos betegség rombolt. Valami furcsa Bajazzó-végzet aktárta, hogy az emberi gyenge­ségek nagy kifiguráznsa haldokolva is moso­lyogjon az álbetegek gyengesége, az orvosok tehetetlensége felett. Moliére nem hisz az orvo­soknak, mondta a képzelt beteg első négy elő­adásán, s a negyedik előadáson már haldok­lott. A függöny lehullott és Moliére egy óra múlva halott. De a nagy halottról nagy nemzete nem feledkezett meg. És mikor a „ceremónia* meg­kezdődött, a Lo­uis quatorze dísztermet ábrázoló színen megjelent Moliére egyedül és Paris fel­állva tapsolt percekig egy szobornak, mely mozdulatlan hidegséggel nézett vissza a ki­pirult arcú, lelkes tömegre. E szobor szimbó­lum. E szobor a francia színpad örökkévaló­ságának szimbóluma, amely előtt lassan kez­denek elvonulni ezen örökkévalóság apró ková­csai: a színészek. Kettesével jönnek. Jobbról­­balról egy-egy. Öltözékük a XVII. század végének pompázatos öltözéke, súlyos palást, tornyos paróka. Ünnepélyes léptekkel haladnak előre, jobb kezükben pálmaág. Megállnak a ,,,*V Pénteken,V január 30-án­­ először -Q HALLÓ, AMERIKÁT Nagy látványos revü­ A V 2 részben és *­aj, 22 képben „­gr és rendezte ­ Hinkell összeesett a Halló Amerika ma esti próbáján. Ma este volt a Fővárosi Operettszín­­házban heteken át tartó lázas és viharosan izgal­mas előkészítés után a Halló Amerika címűl nagy revü­ első öltöző próbája, amelyre a színház né­­hány barátját is meghívták. Ezek között a leg­többen ma este látták először Jack Hassein, a sokat emlegetett girl-ek importőrjét, a revü két­ségen kívül nagyszerű és színes fantáziával meg­áldott főrendezőjét. Mindenekelőtt ő kötötte le a figyelmet, ez a kiváló ember, akinek a szint­­ás technika legrejtettebb titkai is a kisujjában vannak. Az az odaadás és önfeláldozó lelkesség, amely az egész munkáját jellemzi, szinte szokat­­­lan a magyar viszonyok közepette. Minden moz­dulata, intése, kommandója, mélyreható és euró­­pai szemmel mérve is, komolyan figyelemreméltó tehetséget és ludas t árul el, szü­ggesztin az­ árad belőle, mely összekapcsolja őt nemcsak a szín­padon szereplő minden egyes művésszel, táncos­sal, világítóval, díszletmunkással, de a nézőtéren levő figyelők gárdájával is, akik minden egyes instrukciójában ösztönösen együtt éreztek vele. Az csak természetes, hogy a színház is szívvel­­lélekkel igyekszik ennek a kitűnő talentumokkal megáldott, csupa ideg amerikainak, céljainak, in­tencióinak segítségére lenni, nagy és súlyos mun­káját előbbre vinni, ami annál könnyebbeen megy, mert minden színpadot szolgáló igazi tehetség azonnal megérzi, hogy mekkora az az érték, amely őt művészi teljesítményére oktatja. A revü első részében, amely 7 órakor kezdő­dőlt és temérdek ismétlés folytán (vannak jele­netek, amelyeket Haskell 10—15-Syer egymásután megismételtetett) 12 óráig tartott, egymást érik a rendkívüli színpadi látványosságot és színpadi technikai szenzációk. A revü második részének próbájára már este, sajnos, nem kerülhetett a sor­. Haskeil főrendezőt ugyanis a hihetetlen és szünet nélküli idegmunka annyira kimerítette, hogy az első függöny összecsapódása után összeesett. Árulságából úgy kellett fellocsolni. A próba meg­akadt. Haskell bocsánatot kért a szereplőktől és megkérte őket arra, hogy a revü­ második részé­­nek próbájára holnap délelőtt 10 órakor fáradja­nak el a színházba.­­ A Marisa grófnő száradsz©?. Kálmán Imre pompás zenéjű operettje a Marica grófnő ma el­ért Budapesten is, a Király-Szin­isban a századik előadás jubileumához. A szinház termeltetésén az ünnepi estén is szorongásig megtelt és a közönség teljes elismeréssel tapsolt a kitűnő szereplőknek: Juthass Jucinak, Pélmay Ilkának, Vaály Hanának, Pásztor Ferikének, Rátka­ynak, Latabárnak és mindecektelen Kiss Ferencnek, aki ezúttal utol­jára játszotta a grófi tiszttartó szerepét, mielőtt, visszatér a Nemzeti Színházhoz. Lelkes ünneplés­­ben volt része Kám­ján Imrének, akit, amikor a második felvonás után megjelent a zenekarban­, hogy a kőszenét elcsirigálja, percekig tapsolták és éljenezték. A telt ház előkelő közönsége ezúttal az ff vezénylése mellett énekelte, a híressé vált Sséfi város Kolozsvár . . . kezdetű dalt, melyet­­ többször kellett megismételni. * Városi Színház. Schöne Lottó a Bohémek Mimijének szerepében kezdette meg vendég­­szerepléseinek sorozatát. A vendégm­űvésznő alakítása igen rokonszenves. Nagyon ügyesen játszik és kis, törékeny termete ebben a szere­pében csak m­ég tökéletesebbé teszi pózéi illú­zióját. A hangja nem éppen fényes, nem te csillog túlságosan, de behízelgő és kellemes. Bánni is tud vele, kivéve a legmagasabb fekvé­­sekben, hol gyakrabban kifogásolható interná­lásának tisztasága. Szereplőtársai közül külö­nösen Kőszeghy Teréz, Kovács és Somló vol­tak jók. A karnagyi széken az ifjú Sebestyén György ült. Biztos kézzel vezette énekeseit, zenekarát és sok finomságot hozott ki a parti­túrából. Ami benne maradt az se éppen az ő hibájából történt. A közönség tüntető lelkese­déssel ünnepelte a szereplőket és a vezénylő karmestert.. . Jiddis revü Bécsben. A bécsi Karltheaterben február hó­r­ikán kezdi meg egy írókból, festőkből, szülészekből, sőt építészekből alakult társaság, me­lyet néhány mecénás anyagilag támogat a jiddis­­előadások sorozatát. A programra 12 rövid artike­­tikusan felépített jelenetből áll. Ezek a jelenetek a régi és modern zsidó népköltészetből és zsidó nép­zetekből fakadó vidám és komoly képek. A társulat élén Vágó Géza áll mint igazgató. A társulat létes­eítésének részesei: Gara Zoltán festő, Lázára­ budapesti főkántor, Doktor János az ismert színész és rendező, Holder­ József, aki a szinre­­kerü­lő anyag legnagyobb részét bocsájtotta a tár­sulat rendelkezésére, továbbá Lazarus Watter­ zongoraművész, Hetényi—Heidlberg Albert zene­szerző és karmester, Bahnert orgonás, Barna Izsó karmester, aki a jiddis muzsikát feldolgozta és ki­bővítette. A szöveg modern részének feldolgozását Vágó Géza és Harsányi Zsolt végezték. Mindez adatot a jiddis revünek hozzánk beküldött prospek­tusából vesszük. 3 Hangversenyek. A Waldhamr—Kerpei­ vonóstársaság bemutatta Schulkoff Ervin A Finns Strcke für Streichquarteit című szerzeményét. A prágai szerző táncneveket tett címül az egyes téte­lek élére. Waldbauerék az újdonsággal a cseh fő­városban szép sikert arattak, én a­ magam részéről az utóbbi időben, ilyen erőltetett, erőszakos, minden őszinteség híján való szerzeményt nem hallottam. Schulhoff igyekezete abban merül ki, hogy meg­lehetősen közönséges dallamötleteit minél hamisab­ban és kellemetlenebből hangzó akkordokkal és kisérő szólamokkal támassza alá. Félve irtózik attól, hogy a hallgató fül csak egy pillanatra is megpihenjen. Úgy látszik érzi, hogy dallamai nem éppen érdekesek és ezért kínosan kigondolt feldol­gozása?’ szeretné azokat érdekessé tenni. De ez bizony éppen nem sikerül. A szerző keserves kín­lódása, hallgatói számára is csak kínszenvedést okozott. Waldbaueréknek nehezükre eshetett olyan

Next