Az Ujság, 1925. február (22. évfolyam, 26-48. szám)

1925-02-01 / 26. szám

2 |AZ ÚJLÁGI VASÁRNAP, 1925 FEBRUÁR | VISSZAEMLÉKEZÉS A MÚLTBA Wekerle Sándor. Irta Szterényi József báró. XXXV. ^ Wekerle Sándorra való visszaemlékezéssé fejezem be «Visszaemlékezés»-eim sorozatát. "Jellemző derűs apróságokat akarok elmondani róla. Ezek az apróságok jellemzik az ő egyé­niségét, kit egyik nagy államférfiunk, aki nem viseltetett iránta valami nagy rokonszenvvel és bizalommal, úgy jellemzett, hogy bármeny­nyire hibáztatja is politikáját, egyéniségének olyan varázsa van, hogy nem bír reá hara­gudni, sőt szembenállva vele, charme-jával mindig leveszi a lábáró. Hát az igaz, hogy ritka charme-ja volt. Volt azonban ezzel szem­ben egy nagy hibája: nem tudott nemet mon­dani. Nem tudott kérést megtagadni. Nem tudott senkivel szemben kellemetlen lenni. Ez a fogyatékossága ártott neki egyénisége meg­ítélésében legtöbbet Nekem atyai barátom volt örök hála fűz emlékéhez. Viszonyunknál fogva közel jutot­tam hozzá, valóságában ismerhettem meg nemes egyéniségét és igazi nagyságát. A leg­nagyobb magyar­­államférfiak egyike volt a legnagyobb pénzügyi tekintély. Ebben a részé­ben nagyságának nem mutat fel korának Európája hozzá hasonló koncepciót Sajnos, éppen akkor nem vette igénybe az ország az ő nagy pénzügyi tudását és tapasztalatait amikor arra legnagyobb szükség lett volna, a nagy felfordulás, a bolsevizmus után. Pedig kész terve volt neki a kibontakozásra; a fog­házban, ahol a bolsevizmus alatt együtt vol­tunk, dolgozta volt ki, ott alaposan megvitat­tuk azt. Kívánságára ugyanazt tettem én ipari­­kereskedelmet illetőleg. Mikor már szabad volt egymással érintkeznünk, a Park­ Szanató­riumban történt elhelyeztetésünk idején na­ponként, órákon át tárgyaltuk ezeket a kérdé­­­seket. Kerti sétáink is túlnyomóan ezeknek voltak szánva. Az országnak nem volt azon­ban szüksége az ő nagy tudására és tapasz­talataira, „öregek nélkül” volt akkor a jelszó. Meg is látszott az eredményén. Ha meghall­gatják vala őt és követik tanácsát,, nem kerül­tek volna pénzügyeink oda, ahova azokkal ju­tottunk volt. Jellemzőbbet az ország akkori kormányzásáról alig is lehetne mondani, mint azt, hogy az ország legválságosabb idejében nem volt szüksége Wekerle pénzügyi vélemé­nyére vagy tanácsára. Boldog ország! Sok­szor emlegette ő nekem, hogy mégis csak cso­dálatos, mi mindenre nem mernek emberek vállalkozni. Ilyenkor kitűnő kedélye, hamisí­tatlan humorja bizony cserben hagyta. Fog­ságunk idején ritkán jutott nagyszerű kedélye kifejezésre, a gyűjtőfogházban egyátalán nem, akkor nagyon sötéten látta a helyzetet, a sza­natóriumban már inkább, különösen mikor esténként az én erkélyemen gyűltünk össze: ő, Hazai Samu, Mikes János püspök és egy ideig Lánczy Leó is, aki akkor már nem volt fogoly, csak ott maradt egy ideig kezelés alatt. Hyenkor néha abban találta örömét, hogy ked­vező híreket közölt velünk, melyeket aznap kapott, majd mikor látta azok reánk tett hatá­sát, hozzátette, hogy kapott azonban rossz hírt is, nevezetesen, hogy a kedvező hírek nem igazak. Abban az időben különösen az bán­totta őt, hogy sem a szegedi kormány, sem a Bécsben lévő urak nem tartották szükséges­nek egyetlen egyszer sem keresni módot arra, hogy velünk érintkezzenek, nekünk valami hírt adjanak. Annál jobban esett neki Bor­­ghese herceg, akkori olasz főbiztos, ismételt látogatása, aki azért kereste föl, hogy meg­beszélje vele a bolsevizmus várható bukása utáni alakulást, azt akarva keresztülvinni, hogy a Károlyi-lázadás előtti kabinet a jog­folytonosság alapján vegye át újból az ország kormányzatát. Ugyanebben az ügyben járt később ismételten nálam Romanelli ezredes, aki ezt a tervet azzal bővítette ki, hogy a kabi­netbe vegyünk be két szociáldemokratát. Én ismertettem meg öt Wekerlével; kiszabadulá­sunk után, Friedrich István miniszterelnök­sége idején is forszírozta Romanelli ezt a meg­oldást, magára vállalva annak az antant­­h­atal­mak által való elfogadtatását. Amikor derült hangulata volt ez időben Wek­ernének, szívesen beszélt el kedélyes rész­leteket az öreg Ferenc József király idejéből. Elmondok azok közül néhányat, igazán ked­­ves dolgok Az öreg király nem szenvedte Szilágyi Dezsőt. Ellenszenves volt neki tülönérzetes­­nek talált modora. Nem is akarta semmi szán alatt a második Wekerie-kabinetbe kinevezni ,és csak úgy ment ebbe mégis bele, hogy We­­kerie viszont nélküle nem akart kabinetala­­kításra vállalkozni. Egyszer azt mondta neki a király Szilágyiról: «Gesagt hat er es mir Micht, aber fühlen hat er es mich lassen, dass er mich für einen Esel halt.» («Nem mondta meg nekem, de éreztette velem, hogy szamár­nak tart®) Egyszer szóba hozta Wekerle az Öreg király előtt a tarokk-partijáról elterjedt híre­ket melyek annak idején a koalíció kormányra­­jutását megelőzően még politikai szerepet is játszottak. Arról volt ugyanis szó, hogy a királynak állandó tarokk-partija van Schraft Katalin művésznő lakásán, melynek egyik tagja az osztrák Landerbank akkori elnöke, Palmer lett volna. Ez jó ismerőse volt Bánffy Dezsőnek, aki hozzáfordult, hogy bizonyos dol­gokat juttasson a király tudomására.. A király jószót kacagott ezen, hozzátéve, hogy az egész tarokk-parti csak mese, mert ő soha nem kár­tyázott, mindössze egyetlen játékot ismer, a «Schwarze Peter»-t, ezt is csak az unokáival szokta játszani. Bánffy Dezsőről az öreg király beszélte el Wekerlének azt a kedves jelenetet, amikor egyszer azt mondta a Felség a rendkívül rosz­­szul németül beszélő Bánffynak, hogy ne eről­ködjék annyira a német nyelvvel, beszéljen csak magyarul, megért e mindent így is, mire Bánffy azt mondta: «Nein, Majestat, ist mir gute Übung­s («Nem, Felség, nekem jó gya­korlat.») A király pedig hozzátette az elmon­dásakor: «So war ich einmal auch Sprachen­­lehrer.» («Így nyelvmester is voltam egyszer.») Nem utolsó dolog, amit Wekerle a király­nak egy prágai látogatása kapcsán Plener báró volt osztrák pénzügyminiszterről és leg­utóbb legfőbb közös számszéki elnökről el­mondott. Plener báró nagyon rátartós ember volt, sokan gőgösnek mondták, úgy látszik, a császárjával szemben is megőrizte erős ön­érzetét. Erre vall a következő kis történet: Ferenc József ő Felsége Prágába ment három napra; kíséretében volt többek között akkori osztrák pénzügyminisztere, Plener báró is, aki egyúttal csehországi, talán éppen prágai képviselője is volt Egyik nap reggelén kihall­gatáson jelent meg Plener f­elesége előtt, melyről az uralkodó főudvarmesterének azt a megjegyzést tette: «Heute war Plener selfr gnadig zu mir.» («Ma Plener nagyon kegyes volt hozzám.») Mennyi humor is volt az öreg királyban! Hadd mondjak el már most néhány jel­lemző apróságot magáról Wekerléről is. Ferenc József ő Felsége uralkodásának hatvanadik évfordulóját nagy ünnepségekkel készültek megülni Ausztriában. Nem marad­hatott el természetesen Magyarország sem. Az időszámításbeli eltérés nem érinthette a lényeget. Mellékes, hogy ugyanakkor mi csak negyven évet ünnepelhettünk, mert hisz ná­lunk a király törvényes uralkodása csak 1867-tel kezdődött. Ezt az évfordulót méltóan megörökítendő, elhatározta a kormány, hogy külön törvényt hoz emlékére és egyházi, kul­turális, gazdasági és szociális emléket állít annak. Az egyházi emlék egy, Árpád sírja fölött emelendő templom lett volna Ó-Budán; a kulturális az Erzsébet népakadémiának egy megfelelő palota; a gazdasági egy Zágrábban emelendő kereskedelmi múzeum; a szociális egy munkáskórház. Wekerle személyesen ter­jesztette a király elé ezt a törvényjavaslatot. A király természetesen megadta hozzá előze­tes jóváhagyását, de az Árpád-emléktemplo­­mot illetőleg felvetette a kérdést, vájjon meg­­van-e állapítva Árpád sírhelye? Wekerle — mint ő maga beszélte el nekünk nagy derült­ség közepette — nem habozott a felelettel: «Árpád wird doi­t begraben sein, wo es Ma­­jestát befehlen.» («Árpád ott lesz eltemetve, ahol Felséged parancsolja.­) A király jószót kacagott és a törvényjavaslat aláírásával jóvá­hagyta, hogy Árpád Ó-Budán lett eltemetve. Eckartsauból hajón jöttünk le Pozsonyba Károly királlyal, Zita királynéval és Ottó trónörökössel 1918. szeptemberében. Fényes ünnepség volt, még képzelni sem lehet fénye­sebbet, melegebbek Nem hét, hanem húsz vár­megyére szóló ünnepség volt ez. Király és királyné igy hű magyarjaik között igazán egy­beolvadtak velük. A királyt el is ragadta az igaz, őszinte lelkesedés láttára a temperamen­tuma. A tisztelgő küldöttségeknek adott vála­szokat természetesen a miniszterelnök szöve­­gezte meg. Amikor azonban a törvényhatósá­gok monstre­ küldöttségét fogadta a király, nem tudott magán már uralkodni és a válasz felolvasása után kitörő lelkesedéssel kiáltotta: «Éljen az én drága, kedves magyar nemze­tem!» A király mögött álló Wekerle könnyeit törölte, örökké emlékezetes kép is marad ez a jelenet Jövet és menet kedves képet nyújtott a ma­gyar határnál Dévény vára Árpád-emlékével. Jövet a Himnusz éneke fogadta onnan a ma­gasból a királyi párt a magyar határ átlépé­sénél. Menet este a kivilágított hegy valami megható látvány volt, az ének hangjai által még hatásában fokozva. Károly király is meg­hatva nézte a képet és hallgatta az ének­­köszöntést Mikor hajónk már elhaladt volt Dévény mellett, magához szólít engem és ugyanazt a kérdést intézi hozzám, mint az öreg király annak idején Wekerléhez. «Kár, hogy a miniszterelnök nem jött velünk, — feleltem a Felségnek. — Wekerle ugyanis visszasietett Budapestre — ő legjobban ad­hatna erre Felségednek felvilágosítást.» A király természetesen nem értette meg célzá­somat és csodálkozva nézett reám, mire el­mondtam, hogy ugyanezt a kérdést intézte Ferenc József Ő Felsége Wekerléhez és ennek arra adott válaszát A király hangos haho­tába fakadt ki, a hajón lévő többi urak nem tudták, min mulat a király ilyen hangosan, aki a hajó másik oldalán társalgó királyné­hoz kiáltott át, hogy jöjjön oda, mert én va­lami nagyon jó dolgot mondtam el neki. A királyné odajött hozzánk, meg kellett ismétel­nem az elmondást, a király újból hangosan felkacagott és a királyné is kitűnően mulatott a dolgon. Nem volt ilyen kedélyes alig egy hónap­pal később a király és Wekerle személyes vonatkozása. Ismét differenciák támadtak közöttük, Wekerle nem engedett álláspontjá­ból és az audiencián bejelentette a királynak lemondását. Ennek híre hamar elterjedt Bécsben és a Sacherban éppen vacsorázó We­­kerlét meginterpellálta érte egy budapesti szerkesztő, mire az öreg úr egészen elkese­redve, azt találta m­ondani, hogy nem tűr mel­lékkormányt. Mint utóbb kimagyarázta, Win­­dischgraetz Lajos herceget értette alatta. Ez a megjegyzése, melyet nem szánt a nyilvános­ságnak, — de amit bosszúságában bizonyára elfelejtett az illető szerkesztőnek megmon­dani, — másnap reggel megjelent a Neues Wiener Tageblattban. A bolgár áttörés óta a minisztertanács szinte permanenciában volt, naponként dél­előtt összejöttünk a miniszterelnökségen. Ott voltam az említett kijelentés megjelenésének délelőttjén is. Déltájt a miniszterelnök titkára kiszólított, ő­felsége hívott telefonra. Meg­lehetősen ingerülten panaszolta el nekem a miniszterelnöknek ezt a reá nézve súlyos ki­jelentését, mely úgy állítja, őt a nyilvánosság elé, mint aki kormánya háta mögött, mellék­­kormányokkal dolgoznék. Arra kért, hogy én cáfoljam meg ezt, hisz tudom, hogy ő csak alkotmányosan uralkodik. Addig nem tudtam semmit erről az állítólagos kijelentésről. Arra kértem ő Felségét, legyen kis türelemmel, szó­lok a miniszterelnöknek, semmi szükség, hogy én adjak ki ilyen cáfolatot Wekerle annyira lojális vele szemben, annyira hű és odaadó, hogy ha történt volna is ilyen elszólás, ő maga fogja azt megcáfolni, így is történt. Kiszólí­­tottam Wekerlét és elmondtam neki a királlyal történt beszélgetésemet. Hát persze, hogy el­szólta magát. Nyomban kész volt azonban a cáfolatra,, mert nem hagyhatja a királyt ilyen látszatban, inkább vállalja magára az ódiu­mot. Megbízásából felhívtam a Pester Lloydot és leadtam az ő nevében a cáfolatot, hogy az még az estilapban megjelenhessék, utóbb le­adtuk a bécsi lapok részére is. Felhívtam a királyt és beszámoltam neki az elintézésről; nagy örömmel vette azt tudomásul, igen jót esett neki a Wekerle lojalitása, megbízott, hogy mondjam is ezt meg neki. Mire én viszont azt feleltem, hogy abban nem is lehe­­tett kételkedni, aminthogy tényleg nem lehetett. Az igazi Wekerle megismeréséhez azonban nem elegendők ezek a kedves apróságok, el­mondok hozzá még egy esetet, mely szépen egészíti ki a képet Ez mutatja őt igazában, az ő hamisítatlan kedélyében, mely még a legerősebb politikai küzdelmekben sem hagyta őt cserben. A legvadabb parlamenti hangok közepette állottunk 1918 nyarán. A szélső ellenzék szinte nap-nap után újabb kemény rohamo­kat intézett a képviselőházban Wekerle ellen és az ellenzék mérsékeltebb része öntudatla­nul támogatta azt ebben, nem is sejtve, hogy Károlyiék felforgatási törekvéseit mozdítja azzal elő. Egyik képviselőházi ülésen ismét a legélesebb személyi támadásokat intézték We­kerle ellen. Tomboló vihar keletkezett, így ment ez félórákon át. A legviharosabb parla­menti ülések egyike volt, mely a mi képviselő­­házunkban valaha előfordult. Ilyen koncen­trikus támadást ritkán láttam. Wekerle azon­ban állotta az ostromot. Aminthogy soha sem hagyott támadást kellő visszavágás nélkül, olyan debatter volt, mint ami kövel magyar parlament kevéssel rendelkezett Amilyen éles volt a támadás, olyan volt a­­védekezés. Csak úgy vagdosott jobbra-balra, súlyos sebeket ejtve. Az ellenzék nem jött ki a tombolásból. Mennél nagyobb volt a lárma ott, annál ma­gasabbra emelkedett a Wekerle hangja, aki igyekezett túlkiabálni a zajongást. Ezenközben úgy nekipirult, hogy a mellettem ült Popovics Sándor pénzügyminiszterrel már aggódni kezdtünk, hogy felhevülésében még valami baja lehet Amint ismét valami erőset oda­mondott a támadó ellenzéknek és ez újabb tombolásba tört ki, felhasználtam az alkal­mas pillanatot, hogy figyelmeztessem, mérsé­kelné magát, nehogy nagy izgatottságában valami baja történjék, ő azonban­­egy eluta­sító kézlegyintéssel leintett azzal: «Ne izgul­jatok, az egész csak műdüh.» Ez volt az igazi Wekerle! (V­ége.) Berlin változatlan, Prágában új emelkedés. Bécs, január 31. (Az Újság bécsi szerkesz­tőségének telefonjelentése.) Berlinből jelen­tik: A tőzsde ma nagyon nyugodtan folyt le, mert hiányzott minden ösztönzés. A közönség nagyon kevéssé vásárolt s ezért nem is volt számbavehető árfolyamváltozás. A bányapia­con a fő értékek tegnapi színvonalot­ marad­tak. Némi forgalom csak felsősziléziai bánya­értékekben és káli­ papírokban fejlődött ki, amelyek kevéssé megszilárdultak a villamos­­sági művek értékpapírjaival együtt. Deutsche XWaffen három százalékkal javult. Magyar já­radék érdeklődést keltett. A kölcsönpiacot meglehetősen elhanyagolták. A járadékok es­tek. Hadikölcsön 800. — Prágából jelenti ki A kis spekulánsok nyereségrealizációkat haj­tottak végre a mai tőzsdén, de elég sok vá­sárlási ajánlat érkezett, úgy hogy az árfolya­mok tovább emelkedtek. A spekuláció azon­ban a kulisszból átment a korlátba, ahol fő­­képpen a különleges értékek piacán volt nagy forgalom cukor, vas és üveggyári értékekben. A kulisszt elhanyagolták. Befektetési piac tar­tott. Helyi bankok változatlanok. Bécsi ban­kokban elég jó üzlet volt, ipari értékek szi­lárdak. fl Holdingus­bank a munkaügyi és a BIGE!! ügye bíróság előtt. A volt ügyvezető alelnök 380 milliós pere a bank ellen. A Holdingus­­bank képviselője, Láng tíz. felelősségét akarta bizonyítani. A Holdingus- és a BÁGER-ügy ma újra felvonult öszes szereplőivel. Ezúttal a munka­ügyi bíróság elé. Láng Aladár dr., a bank volt ügyvezető alelnöke indította meg a pert a Holdingus ellen, amelyben 379 millió koronát, egy évi fizetését követeli. Keresetében többek között előadta, hogy a Holdingus-bank r.-t januári fizetését nem adta ki, holott az intézet többi tisztviselőinek az illetményeket hiány nélkül folyósították. Ezzel szemben ez évi január 13-án Sváb János kijelentette, hogy Láng dr.-t az alelnkségtől felfüggeszti és a bank jogi képviseletét is megvonja tőle. Láng szerint ezzel a Holdingos szerződésszegést követett el és ezért kéri a bíróságot, hogy marasztalja el a bankot. Ma délelőtt tárgyalta le ezt az ügyet a munkaügyi bíróságon Tom­bor járásbíró. Fel­vonult az egész Holdingos-bank a jogi képvi­selőkkel, a BÁGER részéről pedig Molnár Sámuel is részben mint tanú, másrészt mint érdeklődő. Mindjárt a tárgyalás elején erősebb inci­dens történt Láng dr. és a Holdingos­ bank jogi képviselője, Kemenes Oszkár dr. között Kemenes Oszkár ugyanis azt tette szóvá, hogy Láng dr. szegényjogon perelt. — Hazugság! — replikázott vissza Láng dr. — Tessék meggyőződni arról, hogy nem szegényjogon pereltem. Tom­bor bíró megállapítja, hogy tévedésről van szó. Az iroda véletlenül rossz blankettát kézbesített a Holdingos-banknak, melyen az állott, hogy Láng dr. szegényjogon perel. Az incidens után Kemenes Oszkár dr. elő­adta, hogy Láng dr. felperes volt az, aki az igazgatóságot nem informálta a BÁGER valódi helyzetéről, fizetési nehézségeiről, amit pedig kötelessége lett volna megtenni. Előadja azt is, hogy Láng dr. a BÁGER- től mint adminisztrateur delegue 600 millió koronát vett fel kamatmentesen és ezt az ösz­­szeget mind a mai napig nem fizette vissza. Nem tagadja, hogy Sváb János január 13-án tényleg felfüggesztette Láng dr.-t al­elnöki tisztétől, de már ezt jóval megelőzőleg, december utolsó napja óta Láng dr. már be sem járt hivatalába, a munkaadótól eltávozott és kötelezettségének eleget mm tett. Tegnap megjelent a lapokban az a hír, mely szerint a részvénytársaság egyik igazgatója megjelent a budapesti törvényszéken és ott a Holdingos ellen csődnyitási kérvényt adott be. Megálla­pítást nyert, hogy a csődnyitási kérvényt, a felperes adta be. Láng dr.-nak ez a ténykedése — folytatta Kemenes dr. — a hitelrontásnak, legcsattanóbb bizonyítéka. Már ezért is a bí­róság előtt is azonnali hatállyal újból fel­­mondok Láng dr.-nak. Láng Aladár dr. szólt ezután. Kijelentette, hogy az elmondottak kivétel nélkül valótlanok. Különben is az alperes Holdingos­bank által elmondottak nem is tartoznak a perre. Valót­lan az is, hogy csődkérvényt adott volna be. Az egyévi felmondásra járó illetményei kétség­kívül megilletik. Az a beállítás is valótlan, mintha hivatalából önként távozott volna. Ez­zel szemben a tényállás az, hogy az utóbbi időben neki mint ügyvezető alelnöknek a saját számlájára való 300.000 koronás átutalást sem engedtek meg. A bíróság ezután az újabb tárgyalás határ­idejét február 14-ében állapította meg, amikor a tanúkihallgatások következnek.

Next