Az Ujság, 1925. február (22. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-01 / 26. szám
2 |AZ ÚJLÁGI VASÁRNAP, 1925 FEBRUÁR | VISSZAEMLÉKEZÉS A MÚLTBA Wekerle Sándor. Irta Szterényi József báró. XXXV. ^ Wekerle Sándorra való visszaemlékezéssé fejezem be «Visszaemlékezés»-eim sorozatát. "Jellemző derűs apróságokat akarok elmondani róla. Ezek az apróságok jellemzik az ő egyéniségét, kit egyik nagy államférfiunk, aki nem viseltetett iránta valami nagy rokonszenvvel és bizalommal, úgy jellemzett, hogy bármenynyire hibáztatja is politikáját, egyéniségének olyan varázsa van, hogy nem bír reá haragudni, sőt szembenállva vele, charme-jával mindig leveszi a lábáró. Hát az igaz, hogy ritka charme-ja volt. Volt azonban ezzel szemben egy nagy hibája: nem tudott nemet mondani. Nem tudott kérést megtagadni. Nem tudott senkivel szemben kellemetlen lenni. Ez a fogyatékossága ártott neki egyénisége megítélésében legtöbbet Nekem atyai barátom volt örök hála fűz emlékéhez. Viszonyunknál fogva közel jutottam hozzá, valóságában ismerhettem meg nemes egyéniségét és igazi nagyságát. A legnagyobb magyarállamférfiak egyike volt a legnagyobb pénzügyi tekintély. Ebben a részében nagyságának nem mutat fel korának Európája hozzá hasonló koncepciót Sajnos, éppen akkor nem vette igénybe az ország az ő nagy pénzügyi tudását és tapasztalatait amikor arra legnagyobb szükség lett volna, a nagy felfordulás, a bolsevizmus után. Pedig kész terve volt neki a kibontakozásra; a fogházban, ahol a bolsevizmus alatt együtt voltunk, dolgozta volt ki, ott alaposan megvitattuk azt. Kívánságára ugyanazt tettem én iparikereskedelmet illetőleg. Mikor már szabad volt egymással érintkeznünk, a Park Szanatóriumban történt elhelyeztetésünk idején naponként, órákon át tárgyaltuk ezeket a kérdéseket. Kerti sétáink is túlnyomóan ezeknek voltak szánva. Az országnak nem volt azonban szüksége az ő nagy tudására és tapasztalataira, „öregek nélkül” volt akkor a jelszó. Meg is látszott az eredményén. Ha meghallgatják vala őt és követik tanácsát,, nem kerültek volna pénzügyeink oda, ahova azokkal jutottunk volt. Jellemzőbbet az ország akkori kormányzásáról alig is lehetne mondani, mint azt, hogy az ország legválságosabb idejében nem volt szüksége Wekerle pénzügyi véleményére vagy tanácsára. Boldog ország! Sokszor emlegette ő nekem, hogy mégis csak csodálatos, mi mindenre nem mernek emberek vállalkozni. Ilyenkor kitűnő kedélye, hamisítatlan humorja bizony cserben hagyta. Fogságunk idején ritkán jutott nagyszerű kedélye kifejezésre, a gyűjtőfogházban egyátalán nem, akkor nagyon sötéten látta a helyzetet, a szanatóriumban már inkább, különösen mikor esténként az én erkélyemen gyűltünk össze: ő, Hazai Samu, Mikes János püspök és egy ideig Lánczy Leó is, aki akkor már nem volt fogoly, csak ott maradt egy ideig kezelés alatt. Hyenkor néha abban találta örömét, hogy kedvező híreket közölt velünk, melyeket aznap kapott, majd mikor látta azok reánk tett hatását, hozzátette, hogy kapott azonban rossz hírt is, nevezetesen, hogy a kedvező hírek nem igazak. Abban az időben különösen az bántotta őt, hogy sem a szegedi kormány, sem a Bécsben lévő urak nem tartották szükségesnek egyetlen egyszer sem keresni módot arra, hogy velünk érintkezzenek, nekünk valami hírt adjanak. Annál jobban esett neki Borghese herceg, akkori olasz főbiztos, ismételt látogatása, aki azért kereste föl, hogy megbeszélje vele a bolsevizmus várható bukása utáni alakulást, azt akarva keresztülvinni, hogy a Károlyi-lázadás előtti kabinet a jogfolytonosság alapján vegye át újból az ország kormányzatát. Ugyanebben az ügyben járt később ismételten nálam Romanelli ezredes, aki ezt a tervet azzal bővítette ki, hogy a kabinetbe vegyünk be két szociáldemokratát. Én ismertettem meg öt Wekerlével; kiszabadulásunk után, Friedrich István miniszterelnöksége idején is forszírozta Romanelli ezt a megoldást, magára vállalva annak az antanthatalmak által való elfogadtatását. Amikor derült hangulata volt ez időben Wekernének, szívesen beszélt el kedélyes részleteket az öreg Ferenc József király idejéből. Elmondok azok közül néhányat, igazán kedves dolgok Az öreg király nem szenvedte Szilágyi Dezsőt. Ellenszenves volt neki tülönérzetesnek talált modora. Nem is akarta semmi szán alatt a második Wekerie-kabinetbe kinevezni ,és csak úgy ment ebbe mégis bele, hogy Wekerie viszont nélküle nem akart kabinetalakításra vállalkozni. Egyszer azt mondta neki a király Szilágyiról: «Gesagt hat er es mir Micht, aber fühlen hat er es mich lassen, dass er mich für einen Esel halt.» («Nem mondta meg nekem, de éreztette velem, hogy szamárnak tart®) Egyszer szóba hozta Wekerle az Öreg király előtt a tarokk-partijáról elterjedt híreket melyek annak idején a koalíció kormányrajutását megelőzően még politikai szerepet is játszottak. Arról volt ugyanis szó, hogy a királynak állandó tarokk-partija van Schraft Katalin művésznő lakásán, melynek egyik tagja az osztrák Landerbank akkori elnöke, Palmer lett volna. Ez jó ismerőse volt Bánffy Dezsőnek, aki hozzáfordult, hogy bizonyos dolgokat juttasson a király tudomására.. A király jószót kacagott ezen, hozzátéve, hogy az egész tarokk-parti csak mese, mert ő soha nem kártyázott, mindössze egyetlen játékot ismer, a «Schwarze Peter»-t, ezt is csak az unokáival szokta játszani. Bánffy Dezsőről az öreg király beszélte el Wekerlének azt a kedves jelenetet, amikor egyszer azt mondta a Felség a rendkívül roszszul németül beszélő Bánffynak, hogy ne erőlködjék annyira a német nyelvvel, beszéljen csak magyarul, megért e mindent így is, mire Bánffy azt mondta: «Nein, Majestat, ist mir gute Übungs («Nem, Felség, nekem jó gyakorlat.») A király pedig hozzátette az elmondásakor: «So war ich einmal auch Sprachenlehrer.» («Így nyelvmester is voltam egyszer.») Nem utolsó dolog, amit Wekerle a királynak egy prágai látogatása kapcsán Plener báró volt osztrák pénzügyminiszterről és legutóbb legfőbb közös számszéki elnökről elmondott. Plener báró nagyon rátartós ember volt, sokan gőgösnek mondták, úgy látszik, a császárjával szemben is megőrizte erős önérzetét. Erre vall a következő kis történet: Ferenc József ő Felsége Prágába ment három napra; kíséretében volt többek között akkori osztrák pénzügyminisztere, Plener báró is, aki egyúttal csehországi, talán éppen prágai képviselője is volt Egyik nap reggelén kihallgatáson jelent meg Plener felesége előtt, melyről az uralkodó főudvarmesterének azt a megjegyzést tette: «Heute war Plener selfr gnadig zu mir.» («Ma Plener nagyon kegyes volt hozzám.») Mennyi humor is volt az öreg királyban! Hadd mondjak el már most néhány jellemző apróságot magáról Wekerléről is. Ferenc József ő Felsége uralkodásának hatvanadik évfordulóját nagy ünnepségekkel készültek megülni Ausztriában. Nem maradhatott el természetesen Magyarország sem. Az időszámításbeli eltérés nem érinthette a lényeget. Mellékes, hogy ugyanakkor mi csak negyven évet ünnepelhettünk, mert hisz nálunk a király törvényes uralkodása csak 1867-tel kezdődött. Ezt az évfordulót méltóan megörökítendő, elhatározta a kormány, hogy külön törvényt hoz emlékére és egyházi, kulturális, gazdasági és szociális emléket állít annak. Az egyházi emlék egy, Árpád sírja fölött emelendő templom lett volna Ó-Budán; a kulturális az Erzsébet népakadémiának egy megfelelő palota; a gazdasági egy Zágrábban emelendő kereskedelmi múzeum; a szociális egy munkáskórház. Wekerle személyesen terjesztette a király elé ezt a törvényjavaslatot. A király természetesen megadta hozzá előzetes jóváhagyását, de az Árpád-emléktemplomot illetőleg felvetette a kérdést, vájjon megvan-e állapítva Árpád sírhelye? Wekerle — mint ő maga beszélte el nekünk nagy derültség közepette — nem habozott a felelettel: «Árpád wird doit begraben sein, wo es Majestát befehlen.» («Árpád ott lesz eltemetve, ahol Felséged parancsolja.) A király jószót kacagott és a törvényjavaslat aláírásával jóváhagyta, hogy Árpád Ó-Budán lett eltemetve. Eckartsauból hajón jöttünk le Pozsonyba Károly királlyal, Zita királynéval és Ottó trónörökössel 1918. szeptemberében. Fényes ünnepség volt, még képzelni sem lehet fényesebbet, melegebbek Nem hét, hanem húsz vármegyére szóló ünnepség volt ez. Király és királyné igy hű magyarjaik között igazán egybeolvadtak velük. A királyt el is ragadta az igaz, őszinte lelkesedés láttára a temperamentuma. A tisztelgő küldöttségeknek adott válaszokat természetesen a miniszterelnök szövegezte meg. Amikor azonban a törvényhatóságok monstre küldöttségét fogadta a király, nem tudott magán már uralkodni és a válasz felolvasása után kitörő lelkesedéssel kiáltotta: «Éljen az én drága, kedves magyar nemzetem!» A király mögött álló Wekerle könnyeit törölte, örökké emlékezetes kép is marad ez a jelenet Jövet és menet kedves képet nyújtott a magyar határnál Dévény vára Árpád-emlékével. Jövet a Himnusz éneke fogadta onnan a magasból a királyi párt a magyar határ átlépésénél. Menet este a kivilágított hegy valami megható látvány volt, az ének hangjai által még hatásában fokozva. Károly király is meghatva nézte a képet és hallgatta az énekköszöntést Mikor hajónk már elhaladt volt Dévény mellett, magához szólít engem és ugyanazt a kérdést intézi hozzám, mint az öreg király annak idején Wekerléhez. «Kár, hogy a miniszterelnök nem jött velünk, — feleltem a Felségnek. — Wekerle ugyanis visszasietett Budapestre — ő legjobban adhatna erre Felségednek felvilágosítást.» A király természetesen nem értette meg célzásomat és csodálkozva nézett reám, mire elmondtam, hogy ugyanezt a kérdést intézte Ferenc József Ő Felsége Wekerléhez és ennek arra adott válaszát A király hangos hahotába fakadt ki, a hajón lévő többi urak nem tudták, min mulat a király ilyen hangosan, aki a hajó másik oldalán társalgó királynéhoz kiáltott át, hogy jöjjön oda, mert én valami nagyon jó dolgot mondtam el neki. A királyné odajött hozzánk, meg kellett ismételnem az elmondást, a király újból hangosan felkacagott és a királyné is kitűnően mulatott a dolgon. Nem volt ilyen kedélyes alig egy hónappal később a király és Wekerle személyes vonatkozása. Ismét differenciák támadtak közöttük, Wekerle nem engedett álláspontjából és az audiencián bejelentette a királynak lemondását. Ennek híre hamar elterjedt Bécsben és a Sacherban éppen vacsorázó Wekerlét meginterpellálta érte egy budapesti szerkesztő, mire az öreg úr egészen elkeseredve, azt találta mondani, hogy nem tűr mellékkormányt. Mint utóbb kimagyarázta, Windischgraetz Lajos herceget értette alatta. Ez a megjegyzése, melyet nem szánt a nyilvánosságnak, — de amit bosszúságában bizonyára elfelejtett az illető szerkesztőnek megmondani, — másnap reggel megjelent a Neues Wiener Tageblattban. A bolgár áttörés óta a minisztertanács szinte permanenciában volt, naponként délelőtt összejöttünk a miniszterelnökségen. Ott voltam az említett kijelentés megjelenésének délelőttjén is. Déltájt a miniszterelnök titkára kiszólított, őfelsége hívott telefonra. Meglehetősen ingerülten panaszolta el nekem a miniszterelnöknek ezt a reá nézve súlyos kijelentését, mely úgy állítja, őt a nyilvánosság elé, mint aki kormánya háta mögött, mellékkormányokkal dolgoznék. Arra kért, hogy én cáfoljam meg ezt, hisz tudom, hogy ő csak alkotmányosan uralkodik. Addig nem tudtam semmit erről az állítólagos kijelentésről. Arra kértem ő Felségét, legyen kis türelemmel, szólok a miniszterelnöknek, semmi szükség, hogy én adjak ki ilyen cáfolatot Wekerle annyira lojális vele szemben, annyira hű és odaadó, hogy ha történt volna is ilyen elszólás, ő maga fogja azt megcáfolni, így is történt. Kiszólítottam Wekerlét és elmondtam neki a királlyal történt beszélgetésemet. Hát persze, hogy elszólta magát. Nyomban kész volt azonban a cáfolatra,, mert nem hagyhatja a királyt ilyen látszatban, inkább vállalja magára az ódiumot. Megbízásából felhívtam a Pester Lloydot és leadtam az ő nevében a cáfolatot, hogy az még az estilapban megjelenhessék, utóbb leadtuk a bécsi lapok részére is. Felhívtam a királyt és beszámoltam neki az elintézésről; nagy örömmel vette azt tudomásul, igen jót esett neki a Wekerle lojalitása, megbízott, hogy mondjam is ezt meg neki. Mire én viszont azt feleltem, hogy abban nem is lehetett kételkedni, aminthogy tényleg nem lehetett. Az igazi Wekerle megismeréséhez azonban nem elegendők ezek a kedves apróságok, elmondok hozzá még egy esetet, mely szépen egészíti ki a képet Ez mutatja őt igazában, az ő hamisítatlan kedélyében, mely még a legerősebb politikai küzdelmekben sem hagyta őt cserben. A legvadabb parlamenti hangok közepette állottunk 1918 nyarán. A szélső ellenzék szinte nap-nap után újabb kemény rohamokat intézett a képviselőházban Wekerle ellen és az ellenzék mérsékeltebb része öntudatlanul támogatta azt ebben, nem is sejtve, hogy Károlyiék felforgatási törekvéseit mozdítja azzal elő. Egyik képviselőházi ülésen ismét a legélesebb személyi támadásokat intézték Wekerle ellen. Tomboló vihar keletkezett, így ment ez félórákon át. A legviharosabb parlamenti ülések egyike volt, mely a mi képviselőházunkban valaha előfordult. Ilyen koncentrikus támadást ritkán láttam. Wekerle azonban állotta az ostromot. Aminthogy soha sem hagyott támadást kellő visszavágás nélkül, olyan debatter volt, mint ami kövel magyar parlament kevéssel rendelkezett Amilyen éles volt a támadás, olyan volt avédekezés. Csak úgy vagdosott jobbra-balra, súlyos sebeket ejtve. Az ellenzék nem jött ki a tombolásból. Mennél nagyobb volt a lárma ott, annál magasabbra emelkedett a Wekerle hangja, aki igyekezett túlkiabálni a zajongást. Ezenközben úgy nekipirult, hogy a mellettem ült Popovics Sándor pénzügyminiszterrel már aggódni kezdtünk, hogy felhevülésében még valami baja lehet Amint ismét valami erőset odamondott a támadó ellenzéknek és ez újabb tombolásba tört ki, felhasználtam az alkalmas pillanatot, hogy figyelmeztessem, mérsékelné magát, nehogy nagy izgatottságában valami baja történjék, ő azonbanegy elutasító kézlegyintéssel leintett azzal: «Ne izguljatok, az egész csak műdüh.» Ez volt az igazi Wekerle! (Vége.) Berlin változatlan, Prágában új emelkedés. Bécs, január 31. (Az Újság bécsi szerkesztőségének telefonjelentése.) Berlinből jelentik: A tőzsde ma nagyon nyugodtan folyt le, mert hiányzott minden ösztönzés. A közönség nagyon kevéssé vásárolt s ezért nem is volt számbavehető árfolyamváltozás. A bányapiacon a fő értékek tegnapi színvonalot maradtak. Némi forgalom csak felsősziléziai bányaértékekben és káli papírokban fejlődött ki, amelyek kevéssé megszilárdultak a villamossági művek értékpapírjaival együtt. Deutsche XWaffen három százalékkal javult. Magyar járadék érdeklődést keltett. A kölcsönpiacot meglehetősen elhanyagolták. A járadékok estek. Hadikölcsön 800. — Prágából jelenti ki A kis spekulánsok nyereségrealizációkat hajtottak végre a mai tőzsdén, de elég sok vásárlási ajánlat érkezett, úgy hogy az árfolyamok tovább emelkedtek. A spekuláció azonban a kulisszból átment a korlátba, ahol főképpen a különleges értékek piacán volt nagy forgalom cukor, vas és üveggyári értékekben. A kulisszt elhanyagolták. Befektetési piac tartott. Helyi bankok változatlanok. Bécsi bankokban elég jó üzlet volt, ipari értékek szilárdak. fl Holdingusbank a munkaügyi és a BIGE!! ügye bíróság előtt. A volt ügyvezető alelnök 380 milliós pere a bank ellen. A Holdingusbank képviselője, Láng tíz. felelősségét akarta bizonyítani. A Holdingus- és a BÁGER-ügy ma újra felvonult öszes szereplőivel. Ezúttal a munkaügyi bíróság elé. Láng Aladár dr., a bank volt ügyvezető alelnöke indította meg a pert a Holdingus ellen, amelyben 379 millió koronát, egy évi fizetését követeli. Keresetében többek között előadta, hogy a Holdingus-bank r.-t januári fizetését nem adta ki, holott az intézet többi tisztviselőinek az illetményeket hiány nélkül folyósították. Ezzel szemben ez évi január 13-án Sváb János kijelentette, hogy Láng dr.-t az alelnkségtől felfüggeszti és a bank jogi képviseletét is megvonja tőle. Láng szerint ezzel a Holdingos szerződésszegést követett el és ezért kéri a bíróságot, hogy marasztalja el a bankot. Ma délelőtt tárgyalta le ezt az ügyet a munkaügyi bíróságon Tombor járásbíró. Felvonult az egész Holdingos-bank a jogi képviselőkkel, a BÁGER részéről pedig Molnár Sámuel is részben mint tanú, másrészt mint érdeklődő. Mindjárt a tárgyalás elején erősebb incidens történt Láng dr. és a Holdingos bank jogi képviselője, Kemenes Oszkár dr. között Kemenes Oszkár ugyanis azt tette szóvá, hogy Láng dr. szegényjogon perelt. — Hazugság! — replikázott vissza Láng dr. — Tessék meggyőződni arról, hogy nem szegényjogon pereltem. Tombor bíró megállapítja, hogy tévedésről van szó. Az iroda véletlenül rossz blankettát kézbesített a Holdingos-banknak, melyen az állott, hogy Láng dr. szegényjogon perel. Az incidens után Kemenes Oszkár dr. előadta, hogy Láng dr. felperes volt az, aki az igazgatóságot nem informálta a BÁGER valódi helyzetéről, fizetési nehézségeiről, amit pedig kötelessége lett volna megtenni. Előadja azt is, hogy Láng dr. a BÁGER- től mint adminisztrateur delegue 600 millió koronát vett fel kamatmentesen és ezt az öszszeget mind a mai napig nem fizette vissza. Nem tagadja, hogy Sváb János január 13-án tényleg felfüggesztette Láng dr.-t alelnöki tisztétől, de már ezt jóval megelőzőleg, december utolsó napja óta Láng dr. már be sem járt hivatalába, a munkaadótól eltávozott és kötelezettségének eleget mm tett. Tegnap megjelent a lapokban az a hír, mely szerint a részvénytársaság egyik igazgatója megjelent a budapesti törvényszéken és ott a Holdingos ellen csődnyitási kérvényt adott be. Megállapítást nyert, hogy a csődnyitási kérvényt, a felperes adta be. Láng dr.-nak ez a ténykedése — folytatta Kemenes dr. — a hitelrontásnak, legcsattanóbb bizonyítéka. Már ezért is a bíróság előtt is azonnali hatállyal újból felmondok Láng dr.-nak. Láng Aladár dr. szólt ezután. Kijelentette, hogy az elmondottak kivétel nélkül valótlanok. Különben is az alperes Holdingosbank által elmondottak nem is tartoznak a perre. Valótlan az is, hogy csődkérvényt adott volna be. Az egyévi felmondásra járó illetményei kétségkívül megilletik. Az a beállítás is valótlan, mintha hivatalából önként távozott volna. Ezzel szemben a tényállás az, hogy az utóbbi időben neki mint ügyvezető alelnöknek a saját számlájára való 300.000 koronás átutalást sem engedtek meg. A bíróság ezután az újabb tárgyalás határidejét február 14-ében állapította meg, amikor a tanúkihallgatások következnek.