Az Ujság, 1925. február (22. évfolyam, 26-48. szám)

1925-02-18 / 39. szám

SZERDA, 1925 FEBRUÁR 18 *AZ ÚJSÁG ♦ Bod János pénzügyminiszter a tőzsdét vissza akarja adni régi hivatásának. Leszállítják a tőzsdeadót . Lehetővé teszik a külföldi tőke beáramlását. Már az appropriációs javaslat foglalkozik az aranymérleggel. A Magyar Tőzsdeclub fennállásának egyéves évfordulóján ünnepi lakomát rendezett ma fénye­sen berendezett helyiségében. Díszes vendégsereg jelent meg az ünnepélyes alkalomra. Ott láttuk közgazdasági és társadalmi életünk kiválóságait. A megjelentek között volt Végh­ Károly, a tőzsde elnöke, Frey Kálmán, a tőzsde alelnöke, Bányai­ Aladár, a Giro elnöke, Temple Rezső államtitkár, Szabóky Alajos államtitkár, Gratz Gusztáv, Mada­­rassy-Beck Gyula báró, Bárczy István, Ripka Fe­renc, Éber Antal, Tabakovics Dusán, Fenyő Miksa, Matlekovics Sándor, Bódy Tivadar alpolgármester, Mutschenbacher Emil, az OMGE ügyvezető igaz­gatója, Balkányi Kálmán dr., Márkus Jenő mi­niszteri tanácsos, Bán József, a Leszámítoló Bank vezérigazgatója, Szurday Róbert, a Magyar Pamut­ipar vezérigazgatója, Ádám Géza, a tőzsde kor­mánybiztosa, Kádár Gusztáv, a Leszámítoló Bank igazgatója, Kóbor Tamás, Ereky Károly, Strausz István, az állami számvevőszék elnöke, Kresz Ká­roly, a TÉBE igazgatója, Stein Emil, a Kereske­delmi Bank vezérigazgatója és még sokan mások. Kilenc óra után érkezett meg Bod János pénzügy­­miniszter, akit Paupera Ferenc, a Tőzsde Club elnöke, Krausz Pál, Hoffmann Gusztáv, Schwarcz Jakab alelnökök, Zala Lajos, Halász Lajos, Urba­­novics Zoltán dr., Grünwald Emil dr., Forray Ernő igazgatósági tagok és Goda Géza főtitkár fogadták. A PÉNZÜGYMINISZTER ÜDVÖZLÉSE. Paupera Ferenc meleg szavakkal üdvözölte a pénzügyminisztert, majd megköszönte a jelenlévő közgazdasági vezető személyek megjelenését. — Az elmúlt év közgazdasági mérlegében —■ mondotta a többi között — az aktív oldalon az államháztartás egyensúlyának rendbehozása, a passzív oldalon azonban a magángazdaság egyen­súlyának fölbomlása van. A passzív tételek kö­zött a legszomorúbb a tőzsde leromlása. Krausz Simon, az Angol-Magyar Bank elnöke, óriási érdeklődés mellett és tetszésnyilvánítások­kal sűrűn megszakítva, ezeket mondta: " Örömmel szólalok fel, hogy beszámolót tartsak a gazdasági helyzetről már azért is, mert oly szörnyű időket élünk és egész gazdasági életünk oly marazmusban szenved, hogy már ön­magában az a tény, hogy foglalkozunk a kérdé­seinkkel: cselekedet. Teljesen érthetetlen előtte az a fatalizmus, mellyel sokan az eseményeket nézik, mindenféle elhatározó lépés megtétele nélkül. Szól arról az időről, amikor az ország a külföldi kölcsönt várta. Vártuk a kölcsönt, mert akár helyesen, akár helytelenül, egész gaz­dasági életünknek kibontakozása a kölcsön meg­kapására volt berendezve. Természetes volt te­hát a pénzügyi, kormányzatnak az a kívánsága, hogy az átmeneti idő áthidalására a legmesszebb­menő áldozatokat hozzuk meg, teljesen a magunk erejéből. A kölcsön elérése mindinkább távol húzódott és semmi sem történt abban az irány­ban, hogy a teherviselő rétegek terhein bármi­féle intézkedésekkel is enyhítsünk. A legborzasz­tóbb és konzekvenciáiban súlyosan reánk nehe­zedő tény azonban, hogy az óriási szolgáltatáso­kat, melyeket teljesítettünk a pénzügyi kormány­zattal szemben, látszólagos jövedelmekből, lát­szólagos nyereségekből, de tényleges veszteségek­ből, valójában pedig vagyonunkból áldoztuk. — Ez az a tény, amelynek elsősorban meg kell szűnnie. Meg kell szűnnie annak a felfogásnak, hogy látszat-növekedési vagyonok tényleges va­­gyonszámba menjenek. És szembe kell szállnia minden osztálynak minden osztályáért! Nem is­merek sem kereskedőt, sem bankárt, sem agrá­riust, sem iparost, sem lateinert, senkit a vilá­gon, akinél helyeselném, hogy vagyonrészeinek elvonásával és nem jövedelmeinek legmesszebb­menő megadóztatásával adózzék; hamis számok alapján átmeneti eredményeket produkálunk, amelyek órákig rendbe hozhatják a könyvelést, a büdzsét, de végső kihatásaikban katasztrofáli­sak. , KRIZISTELI IDŐK. — Azt remélte az ország, hogy a külföldi kölcsön elnyerése a külföldnek gazdasági életünkbe való bekapcsolódását is fogja jelenteni. Időközben azonban krizisteli idők szakadtak reánk. A bécsi túlzott spekulációval kapcsolatosan a bécsi piac irtózatosan súlyos válságba került és mi, akiket hosszú évtizedek óta nyom az a furcsa szituáció, hogy mindenből az odiózust kapjuk, az előnyeit soha, súlyosan megéreztük a krízisnek kihatá­sait. Már annak a megértetése is a külfölddel, hogy Magyarországnak többé semmi köze Ausz­triához, éppen így a mi piacunknak semmi köze a frankspekulációhoz, igen nagy agitációnkba, nagyon nagy munkánkba került. E kérdésben nagy segítségünkre voltak a külföldi előkelő hír­lapok. — A tőzsdék borzasztó mód szenvedtek. Először megéreztük annak a súlyos konzekvenciáját, hogy a pénzügyi kormányzat 100 milliárdon felüli összeget vont el a közforgalomból a kényszer­­kölcsön címén, majd a bécsi krízis következté­ben fel kellett adnunk azt a kísérletet, hogy ér­tékpapírjainkat valami módon kivédhessük, miért a bécsiek rendkívüli számban ontották a piacra legjobb papírjainkat. Közben megkaptuk a kül­földi kölcsönt és ezzel kapcsolatban a népszö­vetség biztosát, aki megértő, humánus, nobilis Az értéktőzsdén jegyzett részvények értékben ötször többet veszítettek, mint az egész sza­nálási kölcsön. 1923 végén a részvények összértéke 1.525,456.000 svájci frank volt, 1924 novemberében pedig csak 891,701.000 svájci frank.­­ A háború előtti száz korona, ha valaki értékpapírba fektette, ma csak 12 aranykoronát ér. De 12 aranykorona vásárlóereje nem több, mint 7 békekorona s igy a békebeli vagyonnak csak 7 százaléka maradt meg. De a tőzsde csak szeizmográfja az általános gazdasági helyzetnek, az állapotok az ipar, a mezőgazdaság, a keres­kedelem terén sem egészségesek. A fogyasztás krízise, a tőkehiány, a záloglevél-kölcsön hiánya, a rossz termés, a földbirtok forgalmának korlá­tozása a kóros tünetek. Ezzel szemben áll a köz­terhek roppant emelkedése. Mezőgazdaság, ipar és kereskedelem egyaránt az adók enyhítését és a közgazdasági hitelt várják, az állam pénzügyei­nek rendbehozása után a magángazdaság talpra­­állítását.­­ Ki kell mondanunk, hogy a kérdések meg­oldására elérkezett az utolsó óra s gyors és ha­laszthatatlan intézkedésekre van szükség, ha köz­gazdaságunkat meg akarjuk menteni, mielőtt né­hány potom dollárért kapitulálni kellene. A segítésre megvan a kellő pszichológiai pil­lanat most, amikor a Smith-féle jelentések kedvező hatása alatt áll a külföld. Paupera azzal végezte szavait, hogy kéri a minisztert, ne mulassza el azt a kínálkozó és kedvező pillanatot és az adók redukálásával és a külföldi hitel megszerzésével, szóval a magángaz­dasá­g megerősítésével egészítse ki azt a nagy si­kerrel befejezett művet, amelyet az államháztar­tás egyensúlyának rendbehozása külföld és bel­föld előtt jelent. Paupera Ferenc beszédének végeztével, ame­lyet nagy lelkesedéssel fogadtak, felkérte Krausz Simont előadásának megtartására. ember. Ő magával hozta a világ financierjeinek azt az évtizedes alaptörvényét, hogy első fel­adatunk a büdzsé rendbehozatala. Fontos a köny­velés. De ne felejtsük el, hogy ha a könyvelés céljából újabb vagyontételeket hasítok ki és nem jövedelmeket áldozok, úgy a könyvelést rendbe tudom hozni, az üzlet azonban elpusztul. Már­pedig szerintem az üzlet fontosabb, mint a könyvelés. A TŐZSDE VÁLSÁGA. — A külföld alig tudja megérteni, hogy amikor Bécs, Prága stb. szilárdabb irány­zatot vesznek, a budapesti tőzsde árfolyam­lapja miért mutatja az országnak oly szo­morú és vigasztalan képét. Elfogadom, hogy a tőzsde önmagában nem te­remtő erő. Nem termel. De halljuk sokszor, hogy hőmérő. De ez a hőmérő hamis képet mutat, mert igaz, hogy az átértékelésnél nagy érték marad messze mögötte a volt aranyértéknek, de ha az összehasonlítást megejtjük, akkor meg fog­juk állapítani, hogy azok az értékek, amelyek valamely társaságnak tulajdonát képezik, messze felette állanak annak az értéknek, amelyet a rész­vénytársaságok összrészvényei a tőzsdén repre­zentálnak. És e helyzetben hol vagyunk mi, a nagy intézetek, akik vállalkozásainkhoz a publi­kum körében társakat kerestünk? Tagadom, hogy 30 esztendő óta másképen bírtam volna nézni egy értékpapírt, mint a vállalatnak egy hánya­dát, mert vagy való igaz, amit folyton hirdet­tünk, hogy az értékpapírok sokkal többet érnek, mint azoknak belértéke, vagy való igaz az, hogy azok a szegény társaink, akik részvénytársasá­gokban érdekeltséget vállaltak nem spekuláció okából, hanem vagyonkonzerválási szándékból, ha való igaz, hogy akkor ők a mi becsületes beállításunkban jól vásároltak, mi történt azóta? Igaz-e, hogy annyi pénz pusztult el, hogy ezt a szörnyű értékromlást indokolttá tenné? Nem igaz! Ha pedig nem igaz, úgy módját kell találni annak, hogy a kiúthoz segítsük ezt a kátyúba jutott tőzsdét. — A tőzsdének jelentőségét nem akarom túl­becsülni, de tény az, hogy a külföld felé tőzs­dénken keresztül a bomlás képét mutatjuk. A külföld felvilágosítására három lehetőség van. Az egyik az egyéni munka, amelyből kivettem a részem, a második a sajtó. Viszont tudjuk, hogy a világon nemcsak barátaink vannak, de ellenségeink is, akik bizony nem nézik tétlenül törekvéseinket. Már­pedig a külföldön mindenki a zsebére érzékeny. Ha kétféle információt lát, a kényelmesebb részt választja. A nem részvételt- A harmadik tényező a tőzsde. A tőzsde árait, az azokról való híradást meghamisítani nem lehet. Ha a tőzsdénk eleven élet­képét mutatja, ha papírjaink konszolidált korona mellett emelkednek vagy legalább megállnak, úgy ez a legjobb tükör a külföld informálására. Gazdasági életünk azonban mai konstrukciója mellett sem bírja el, hogy ez a vonnyadt pety­­syidtség megmaradjon. Nemcsak kereskedőink, iparosaink, de még gazdáink is feles pénzeiket vagyonmentés és őrzés céljából papírokba fek­tették. Ezzel szemben a hitel megnehezült, az áruk eladási lehetősége lazult, az értékpapírok eladhatatlanok, lappangó krízis van, súlyos krízis. HITELEKRE VAN SZÜKSÉGÜNK. — Nem azért festek ilyen sötét képet én, a hirhedt optimista, mert hiszek abban, hogy így kell és így szabad lennie, de mert állítom elő­ször is, hogy a hőmérő hamis, másodszor pedig bizonyítani akarom, hogy az a felfogás, mintha egy tőzsde értékeinek értékelése egy elvont foga­lom volna, nem áll meg. Már­pedig abban az egy­ben egyek vagyunk mindannyian, hogy a terme­lést fokozni legfontosabb kintünk. Az értékpapí­rok lendülete tőkéket forgat. A tőkék forgása támogatja az ipart és kereskedelmet és megadja a termelés eszközeit. De hitelekre van szükségünk, elsősorban mezőgazdasági hitelekre. Sokszor mondtam és állítom ma is, hogy pénzt adni éppen olyan üzlet, mint pénzt igénybe venni. Magyarország igenis erőtartalékokkal rendelke­zik. Hisz Magyarország oly gazdag volt, hogy pénztelenül, invesztíciók nélkül, minden luxust meg tudott magának engedni. A magyar földet igazán csak az utolsó években kezdjük és azt is csak elszigetelten teljes intenzivitással kezelni. Ez Magyarország nagy jövő tartaléka. Tudniillik az a tartalék, hogy mit rejt magában az ország, ha pénzzel, befektetéssel bírjuk a termelést fo­kozni, a termelési ágakat egész a gyártásig ki­fejleszteni. Ausztria értett ahhoz, hogy kezelje a pénzt, mi pedig gazdagok voltunk, de pénzte­lenek és hagytak élni bennünket évtizedekig abban a tévhitben, hogy pénzt adni óriási segít­ség vagy szívesség és a pénztvevő mindig mint kéregető állt. A háború elején fordult meg a kocka, amikor egyszerre Ausztria reánk támadt, a gazdag rokonra, hogy a szegény Ausztriának nem adunk elég kenyeret. Akkor tűnt ki, hogy a pénz is csak fikció, az igazi gazdaság és az igazi vagyon az, amely az életet adja. A külföldi kölcsönt is meg fogjuk kapni földbirtokra és papírokra egyaránt, ha ná­lunk a gazdasági élet fellendül. A gazdasági élet fellendülésével kapcsolatban összefogó kézzel, irigység és gyűlölködés nélkül fogjuk megteremteni egymásnak lehetőségeit. Ha azok, akik a külföldön foglalkozni fognak köl­­csöneinkkel, azok köréből kerülnek ki, akikre az tartozik, úgy meg fogja kapni a jellegét ez a pénzügyi tranzakció is mint tranzakció és nem mint segélynyújtás. — S itt, ha megengedik, visszatérek az előbbi, a tőzsdére vonatkozó pontomnak kiegészítéséhez. — Elfogadom, hogy rendkívül nagy összegek pusztultak el aranyban. Elfogadva tehát a tételt, hogy 100 millió aranykoronából 20 millió arany­korona maradt meg, de fentartva azt a tételt is, hogy akkor meg kell akadályoznunk azt, hogy azok, akik­­ 20 millió aranyból 0 vagy 8 millió arannyal vállaltak érdekeltséget, 2,3 millió aranykoronánál sehogy sem bírják értékesíteni javaikat, é­s én a magam részéről kötelességem­nek tartom megkeresni a módját annak, hogyan bírom azon vállalatoknál, amelyeknél azt köny­­nyen kieszközölhetem, azon vállalatok részvé­nyeseinek legalább a kiutat megteremtenem. A RÉSZVÉNYDEFLÁCIÓ ÚTJÁN. — Tudvalévő dolog, hogy a pénz, különösen a vállalkozó pénz, forgásában sok-sok utat ír le. Ha ma a tőzsdéből ki tudunk vonni százezer da­rab részvényt, bármely kategóriájút, ennek a százezer darab részvénynek egy része életre hasz­nálódik, egy része helyébe más értékpapírok kí­vánkoznak, ennek a másik értékpapírnak a he­lyébe egy harmadik és a körforgás halad így a legmesszebb len a folyamatig. — Én emlékszem rá, mikor egyszer egy igen nagy quantum értékpapírt vontam ki a piacból és az kifizetődött a Credit Lyonnais pénzével, ennek az értékpapírmennyiségnek a távozása a tőzsdéről két évig tartó konjunktúrát jelentett. Én nem konjunktúráról akarok azonban itt beszélni, hanem arról, hogy megélhessünk, arról, hogy en­nek a kietlen marazmusnak véget vessünk, arról, hogy az igazságot jogaihoz juttassuk.­­ Egymilliárd korona, mely valakinél kimarad, jelenti a másik összeomlását, a másik összeom­lása a harmadikét és ez egy beláthatatlan folya­mat, a krízis, a felesleges. Tudom azonban azt is magától értetődőleg, hogy sem ez az én műveletem, sem az intervenciós bizottságnak vagy másoknak esetleges vételei önmagukban eredményt produkálni nem ké­pesek. Nekünk meg kell találnunk az előfelté­teleit a gazdasági élet egészségesedésének, a forgalom könnyítésének s a terhek elviselhe­tővé tételének. HOGYAN SEGÍTSÜNK A TŐZSDÉN. — Szükségünk van arra, hogy a tőzsdeadó sürgősen szabályoztassék. Hisz mindenkinek meg kell arról győződve lenni ma, hogy olyan adó, amely semmiből sem folyik be, jelentős nem lehet. A tízszer ezer korona mégis csak kevesebb, mint a százezerszer száz ko­rona. — Rendeznünk kell a devizaforgalmat, vissza kell állítanunk a legmesszebbmenő szabadságot. — Rendeznünk kell a társulati adó kérdését minél élőbb. Legsúlyosabb, legfájdalmasabb leg­igazságtalanabb pont. Nem hiszem, hogy akik jelszónak használták vagy akik politikát visznek bele, hogy a mi osztályunk gazdagodott és hogy ennek a gazdaságnak milyen részeit kell feles módon leadnunk, még ma is hiszik, hogy vállalatok, amelyek némelyikénél annyi pénz sincs meg, mint amennyit az utolsó 4 év tőkefel­emelése szolgáltatott, hogy ezeknek — látszatra — horribilis nyereségei, a korona számoszlopok mint túlzott jövedelmek adóztathatók volnának. AZ ARANYMÉRLEG KÉRDÉSE. Ezzel kapcsolatban rendezni kell az arany­­mérleg kérdését is. Az aranymérleg tekintetében nem hagy el az a felfogásom, hogy kímélnünk kell lehetőleg minden gazdasági exisztenciát. A „hulljon a férgese" szempont n­agyon szép kité­tel, de ma már nem. Ma abban a helyzetben va­gyunk, hogy nem férges minden, ami gyenge. Fakultatív aranymérleg bizonyos fix termi­nusra beállítva mindenesetre megadja azt a lehetőséget, hogy a nagyok és erősek élvez­zék annak minden előnyét, a kicsinyek és a gyengék pedig minden törekvésükkel igye­kezzenek annak előnyeit a maguk részére megszerezhetni, illetve arra berendezkedni. Nem akarok itt beszélni — hosszú is volna — nem is vagyok leghivatottabbja a kérdésnek, a földbirtokkal kapcsolatos, sürgősen szükséges intézkedésekről. Egy olyan anomália, mint pél­dául a 8 százaléknál magasabb tételnek betáblá­­zási lehetetlensége, vagy a földváltsággal kap­csolatos törvénykezésnek az a gondtalansága,­­mellyel nem intézkedik a legsürgősebben, hogy esetleges külföldi kölcsönök, melyek igénybe­­vételnek, a legmesszebbmenő látható biztonság­ban részesüljenek. Magam nagyon jól tudom és akik az itteni viszonyokat ismerik, tudják, hogy azok a téte­lek, melyek a földbirtokoknál számbajöhetnek, még a töredékértékénél is jó­val alul állanak, tehát legmesszebbmenő biztonságot nyújtanak, de a külföld nem szeret sokat tanulmányozni, nem szereti a kérdőjeleket, nem szereti a bi­zonytalanságot. Mirajtunk áll a leegyszerűsítés. Ha a gazdasági életbe e kérdéseknek megértő megoldásával frissesség vonul be, ha a magunk részéről mindazt meg fogjuk tenni, amit vál­lalatainkkal kapcsolatosan tenni kötelességünk, akkor bizton bízom abban, hogy jobb időkbe jutunk. Szembeszállok azzal a felfogással, hogy létezhessék valaki is ebben az országban, aki egy összeomlásra spekulál. Az ország sokkal kisebb, élete sokkal áttekint­hetőbb, semhogy hiénák élete itt élet marad­hasson. Azt a vádat, mintha volnának, akiknek az itteni hanyatlás a maguk nagyságának még na­gyobb fejlesztésére szolgálna, visszautasítom. Az egykedvűségnek, a nemtörődömségnek, ennek a keleti passzivitásnak kell azonban megszűnnie. Féltékenykedéseknek, irigységnek, gyűlölködés­nek véget kell vetni. Én megbízom pénzügyminiszterünkben, Bod Jánosban. Bízom a jóakaratában. Bízom a cse­lekvési elhatározottságában. Tudjuk, hogy csupa jószándékkal jött. Cselekedjék radikálisan. Cse­lekedjék gyorsan. Ne essék azok hibájába, kik mindent presszió alatt, megkésve, későn, már haszon nélkül, az eredményeket elvetve cselek­szenek és későn érkeztek esetleges vívmányaik. A tőzsdének az a gárdája és a gazdasági élet­nek azok a kiválóságai, akiket itt tisztelhetünk,­­akik annyira szeretnének alkotni és előrehaladva dolgozni, hadd merítsenek impulzust azoktól, akiknek már puszta elhatározása arra nézve, hogy megindulunk a cselekvés terén is, döntő fontosságú. Fanatikusan bízom Bud pénzügyminiszterben. Reá ürítem poharam. Krausz Simon nagy beszéde a tőzsde konszolidálásáról, a hitelkrízisről és az aranymérleg kérdéséről A pénzügyminiszter beszéde. Ezután Bod János pénzügyminiszter emel­kedett szólásra. Köszönetet mond a meleg ünneplésért és fogadtatásért, majd így foly­tatja : — Mikor pénzügyminiszter lettem, egy alapelvem volt, még pedig határozott alap­elvem, — hogy csak határozott irányú poli­tikának lehet sikere. A pénzügyi politikának nem lehet célja csak az állami élet helyreállítása, hanem a magángazdaságot is talpra kell állítania. Fogalomzavar uralkodik ma minden téren. Sokan elfelejtik azt, hogy az ébredő kort is fel kell ismerni, hogy az összhang meglegyen a múlt, jelen és jövő között. Nem lehet dog­matikus pénzügyi politikát folytatni. Pénz­ügyi politikánknak rugalmasnak kell lennie. Fel kell ismerni mindig a helyzetet és az adott helyzet szerint kell cselekedni. Évek­kel ezelőtt aggodalommal láttam már, hogy sokan félreismerik a helyzetet és hogy azon az úton, amelyen ők haladnak, haladni nem lehet. Ez áll elsősorban a tőzsdére. A tőzsdének a jövőben is azt a sze­­epet kell betöltenie, melyet a múltban be­töltött. Az infláció mindent megzavart. Sajnos, ha a tőzsdére nem tódultak volna ezrével és ezrével az oda nem való emberek, úgy ez a helyzet jórészt be sem következett volna. Ne­kem ahhoz a réteghez, amely úgy fogja fel a tőzsdét, hogy az csak a könnyű kereset szín­helye lehet, semmi közöm sincsen. Nem az a tőzsde célja, hogy indokolatlan és meg nem okolt nyereséghez és könnyelmű megélhetés­hez juttassa az embereket. A tőzsdét vissza kell adni eredeti régi hivatásának, hogy ismé­telten az a piac legyen, amelyen a tőke ko­moly elhelyezkedést keres. El kell ismernem­ azt, hogy az infláció idejében nem volt más vagyonmentési lehetősége az átértékelésnek, mint hogy a tőzsdére menjenek az emberek. Sajnos, amint később kiderült, főleg a közép­­osztály és a kisemberek tőkéi mentek tönkre,, amelyek leginkább vannak arra hivatva, hogy a gazdasági életbe életet vigyenek. Teljesen egyetértek azzal, amit Krausz Simon mondott, hogy végeredményben lehetetlen a budapesti tőzsdén kialakult mai helyzet. Aki a papírok 3

Next