Az Ujság, 1925. február (22. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-18 / 39. szám
SZERDA, 1925 FEBRUÁR 18 *AZ ÚJSÁG ♦ Bod János pénzügyminiszter a tőzsdét vissza akarja adni régi hivatásának. Leszállítják a tőzsdeadót . Lehetővé teszik a külföldi tőke beáramlását. Már az appropriációs javaslat foglalkozik az aranymérleggel. A Magyar Tőzsdeclub fennállásának egyéves évfordulóján ünnepi lakomát rendezett ma fényesen berendezett helyiségében. Díszes vendégsereg jelent meg az ünnepélyes alkalomra. Ott láttuk közgazdasági és társadalmi életünk kiválóságait. A megjelentek között volt Végh Károly, a tőzsde elnöke, Frey Kálmán, a tőzsde alelnöke, Bányai Aladár, a Giro elnöke, Temple Rezső államtitkár, Szabóky Alajos államtitkár, Gratz Gusztáv, Madarassy-Beck Gyula báró, Bárczy István, Ripka Ferenc, Éber Antal, Tabakovics Dusán, Fenyő Miksa, Matlekovics Sándor, Bódy Tivadar alpolgármester, Mutschenbacher Emil, az OMGE ügyvezető igazgatója, Balkányi Kálmán dr., Márkus Jenő miniszteri tanácsos, Bán József, a Leszámítoló Bank vezérigazgatója, Szurday Róbert, a Magyar Pamutipar vezérigazgatója, Ádám Géza, a tőzsde kormánybiztosa, Kádár Gusztáv, a Leszámítoló Bank igazgatója, Kóbor Tamás, Ereky Károly, Strausz István, az állami számvevőszék elnöke, Kresz Károly, a TÉBE igazgatója, Stein Emil, a Kereskedelmi Bank vezérigazgatója és még sokan mások. Kilenc óra után érkezett meg Bod János pénzügyminiszter, akit Paupera Ferenc, a Tőzsde Club elnöke, Krausz Pál, Hoffmann Gusztáv, Schwarcz Jakab alelnökök, Zala Lajos, Halász Lajos, Urbanovics Zoltán dr., Grünwald Emil dr., Forray Ernő igazgatósági tagok és Goda Géza főtitkár fogadták. A PÉNZÜGYMINISZTER ÜDVÖZLÉSE. Paupera Ferenc meleg szavakkal üdvözölte a pénzügyminisztert, majd megköszönte a jelenlévő közgazdasági vezető személyek megjelenését. — Az elmúlt év közgazdasági mérlegében —■ mondotta a többi között — az aktív oldalon az államháztartás egyensúlyának rendbehozása, a passzív oldalon azonban a magángazdaság egyensúlyának fölbomlása van. A passzív tételek között a legszomorúbb a tőzsde leromlása. Krausz Simon, az Angol-Magyar Bank elnöke, óriási érdeklődés mellett és tetszésnyilvánításokkal sűrűn megszakítva, ezeket mondta: " Örömmel szólalok fel, hogy beszámolót tartsak a gazdasági helyzetről már azért is, mert oly szörnyű időket élünk és egész gazdasági életünk oly marazmusban szenved, hogy már önmagában az a tény, hogy foglalkozunk a kérdéseinkkel: cselekedet. Teljesen érthetetlen előtte az a fatalizmus, mellyel sokan az eseményeket nézik, mindenféle elhatározó lépés megtétele nélkül. Szól arról az időről, amikor az ország a külföldi kölcsönt várta. Vártuk a kölcsönt, mert akár helyesen, akár helytelenül, egész gazdasági életünknek kibontakozása a kölcsön megkapására volt berendezve. Természetes volt tehát a pénzügyi, kormányzatnak az a kívánsága, hogy az átmeneti idő áthidalására a legmesszebbmenő áldozatokat hozzuk meg, teljesen a magunk erejéből. A kölcsön elérése mindinkább távol húzódott és semmi sem történt abban az irányban, hogy a teherviselő rétegek terhein bármiféle intézkedésekkel is enyhítsünk. A legborzasztóbb és konzekvenciáiban súlyosan reánk nehezedő tény azonban, hogy az óriási szolgáltatásokat, melyeket teljesítettünk a pénzügyi kormányzattal szemben, látszólagos jövedelmekből, látszólagos nyereségekből, de tényleges veszteségekből, valójában pedig vagyonunkból áldoztuk. — Ez az a tény, amelynek elsősorban meg kell szűnnie. Meg kell szűnnie annak a felfogásnak, hogy látszat-növekedési vagyonok tényleges vagyonszámba menjenek. És szembe kell szállnia minden osztálynak minden osztályáért! Nem ismerek sem kereskedőt, sem bankárt, sem agráriust, sem iparost, sem lateinert, senkit a világon, akinél helyeselném, hogy vagyonrészeinek elvonásával és nem jövedelmeinek legmesszebbmenő megadóztatásával adózzék; hamis számok alapján átmeneti eredményeket produkálunk, amelyek órákig rendbe hozhatják a könyvelést, a büdzsét, de végső kihatásaikban katasztrofálisak. , KRIZISTELI IDŐK. — Azt remélte az ország, hogy a külföldi kölcsön elnyerése a külföldnek gazdasági életünkbe való bekapcsolódását is fogja jelenteni. Időközben azonban krizisteli idők szakadtak reánk. A bécsi túlzott spekulációval kapcsolatosan a bécsi piac irtózatosan súlyos válságba került és mi, akiket hosszú évtizedek óta nyom az a furcsa szituáció, hogy mindenből az odiózust kapjuk, az előnyeit soha, súlyosan megéreztük a krízisnek kihatásait. Már annak a megértetése is a külfölddel, hogy Magyarországnak többé semmi köze Ausztriához, éppen így a mi piacunknak semmi köze a frankspekulációhoz, igen nagy agitációnkba, nagyon nagy munkánkba került. E kérdésben nagy segítségünkre voltak a külföldi előkelő hírlapok. — A tőzsdék borzasztó mód szenvedtek. Először megéreztük annak a súlyos konzekvenciáját, hogy a pénzügyi kormányzat 100 milliárdon felüli összeget vont el a közforgalomból a kényszerkölcsön címén, majd a bécsi krízis következtében fel kellett adnunk azt a kísérletet, hogy értékpapírjainkat valami módon kivédhessük, miért a bécsiek rendkívüli számban ontották a piacra legjobb papírjainkat. Közben megkaptuk a külföldi kölcsönt és ezzel kapcsolatban a népszövetség biztosát, aki megértő, humánus, nobilis Az értéktőzsdén jegyzett részvények értékben ötször többet veszítettek, mint az egész szanálási kölcsön. 1923 végén a részvények összértéke 1.525,456.000 svájci frank volt, 1924 novemberében pedig csak 891,701.000 svájci frank. A háború előtti száz korona, ha valaki értékpapírba fektette, ma csak 12 aranykoronát ér. De 12 aranykorona vásárlóereje nem több, mint 7 békekorona s igy a békebeli vagyonnak csak 7 százaléka maradt meg. De a tőzsde csak szeizmográfja az általános gazdasági helyzetnek, az állapotok az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem terén sem egészségesek. A fogyasztás krízise, a tőkehiány, a záloglevél-kölcsön hiánya, a rossz termés, a földbirtok forgalmának korlátozása a kóros tünetek. Ezzel szemben áll a közterhek roppant emelkedése. Mezőgazdaság, ipar és kereskedelem egyaránt az adók enyhítését és a közgazdasági hitelt várják, az állam pénzügyeinek rendbehozása után a magángazdaság talpraállítását. Ki kell mondanunk, hogy a kérdések megoldására elérkezett az utolsó óra s gyors és halaszthatatlan intézkedésekre van szükség, ha közgazdaságunkat meg akarjuk menteni, mielőtt néhány potom dollárért kapitulálni kellene. A segítésre megvan a kellő pszichológiai pillanat most, amikor a Smith-féle jelentések kedvező hatása alatt áll a külföld. Paupera azzal végezte szavait, hogy kéri a minisztert, ne mulassza el azt a kínálkozó és kedvező pillanatot és az adók redukálásával és a külföldi hitel megszerzésével, szóval a magángazdaság megerősítésével egészítse ki azt a nagy sikerrel befejezett művet, amelyet az államháztartás egyensúlyának rendbehozása külföld és belföld előtt jelent. Paupera Ferenc beszédének végeztével, amelyet nagy lelkesedéssel fogadtak, felkérte Krausz Simont előadásának megtartására. ember. Ő magával hozta a világ financierjeinek azt az évtizedes alaptörvényét, hogy első feladatunk a büdzsé rendbehozatala. Fontos a könyvelés. De ne felejtsük el, hogy ha a könyvelés céljából újabb vagyontételeket hasítok ki és nem jövedelmeket áldozok, úgy a könyvelést rendbe tudom hozni, az üzlet azonban elpusztul. Márpedig szerintem az üzlet fontosabb, mint a könyvelés. A TŐZSDE VÁLSÁGA. — A külföld alig tudja megérteni, hogy amikor Bécs, Prága stb. szilárdabb irányzatot vesznek, a budapesti tőzsde árfolyamlapja miért mutatja az országnak oly szomorú és vigasztalan képét. Elfogadom, hogy a tőzsde önmagában nem teremtő erő. Nem termel. De halljuk sokszor, hogy hőmérő. De ez a hőmérő hamis képet mutat, mert igaz, hogy az átértékelésnél nagy érték marad messze mögötte a volt aranyértéknek, de ha az összehasonlítást megejtjük, akkor meg fogjuk állapítani, hogy azok az értékek, amelyek valamely társaságnak tulajdonát képezik, messze felette állanak annak az értéknek, amelyet a részvénytársaságok összrészvényei a tőzsdén reprezentálnak. És e helyzetben hol vagyunk mi, a nagy intézetek, akik vállalkozásainkhoz a publikum körében társakat kerestünk? Tagadom, hogy 30 esztendő óta másképen bírtam volna nézni egy értékpapírt, mint a vállalatnak egy hányadát, mert vagy való igaz, amit folyton hirdettünk, hogy az értékpapírok sokkal többet érnek, mint azoknak belértéke, vagy való igaz az, hogy azok a szegény társaink, akik részvénytársaságokban érdekeltséget vállaltak nem spekuláció okából, hanem vagyonkonzerválási szándékból, ha való igaz, hogy akkor ők a mi becsületes beállításunkban jól vásároltak, mi történt azóta? Igaz-e, hogy annyi pénz pusztult el, hogy ezt a szörnyű értékromlást indokolttá tenné? Nem igaz! Ha pedig nem igaz, úgy módját kell találni annak, hogy a kiúthoz segítsük ezt a kátyúba jutott tőzsdét. — A tőzsdének jelentőségét nem akarom túlbecsülni, de tény az, hogy a külföld felé tőzsdénken keresztül a bomlás képét mutatjuk. A külföld felvilágosítására három lehetőség van. Az egyik az egyéni munka, amelyből kivettem a részem, a második a sajtó. Viszont tudjuk, hogy a világon nemcsak barátaink vannak, de ellenségeink is, akik bizony nem nézik tétlenül törekvéseinket. Márpedig a külföldön mindenki a zsebére érzékeny. Ha kétféle információt lát, a kényelmesebb részt választja. A nem részvételt- A harmadik tényező a tőzsde. A tőzsde árait, az azokról való híradást meghamisítani nem lehet. Ha a tőzsdénk eleven életképét mutatja, ha papírjaink konszolidált korona mellett emelkednek vagy legalább megállnak, úgy ez a legjobb tükör a külföld informálására. Gazdasági életünk azonban mai konstrukciója mellett sem bírja el, hogy ez a vonnyadt petysyidtség megmaradjon. Nemcsak kereskedőink, iparosaink, de még gazdáink is feles pénzeiket vagyonmentés és őrzés céljából papírokba fektették. Ezzel szemben a hitel megnehezült, az áruk eladási lehetősége lazult, az értékpapírok eladhatatlanok, lappangó krízis van, súlyos krízis. HITELEKRE VAN SZÜKSÉGÜNK. — Nem azért festek ilyen sötét képet én, a hirhedt optimista, mert hiszek abban, hogy így kell és így szabad lennie, de mert állítom először is, hogy a hőmérő hamis, másodszor pedig bizonyítani akarom, hogy az a felfogás, mintha egy tőzsde értékeinek értékelése egy elvont fogalom volna, nem áll meg. Márpedig abban az egyben egyek vagyunk mindannyian, hogy a termelést fokozni legfontosabb kintünk. Az értékpapírok lendülete tőkéket forgat. A tőkék forgása támogatja az ipart és kereskedelmet és megadja a termelés eszközeit. De hitelekre van szükségünk, elsősorban mezőgazdasági hitelekre. Sokszor mondtam és állítom ma is, hogy pénzt adni éppen olyan üzlet, mint pénzt igénybe venni. Magyarország igenis erőtartalékokkal rendelkezik. Hisz Magyarország oly gazdag volt, hogy pénztelenül, invesztíciók nélkül, minden luxust meg tudott magának engedni. A magyar földet igazán csak az utolsó években kezdjük és azt is csak elszigetelten teljes intenzivitással kezelni. Ez Magyarország nagy jövő tartaléka. Tudniillik az a tartalék, hogy mit rejt magában az ország, ha pénzzel, befektetéssel bírjuk a termelést fokozni, a termelési ágakat egész a gyártásig kifejleszteni. Ausztria értett ahhoz, hogy kezelje a pénzt, mi pedig gazdagok voltunk, de pénztelenek és hagytak élni bennünket évtizedekig abban a tévhitben, hogy pénzt adni óriási segítség vagy szívesség és a pénztvevő mindig mint kéregető állt. A háború elején fordult meg a kocka, amikor egyszerre Ausztria reánk támadt, a gazdag rokonra, hogy a szegény Ausztriának nem adunk elég kenyeret. Akkor tűnt ki, hogy a pénz is csak fikció, az igazi gazdaság és az igazi vagyon az, amely az életet adja. A külföldi kölcsönt is meg fogjuk kapni földbirtokra és papírokra egyaránt, ha nálunk a gazdasági élet fellendül. A gazdasági élet fellendülésével kapcsolatban összefogó kézzel, irigység és gyűlölködés nélkül fogjuk megteremteni egymásnak lehetőségeit. Ha azok, akik a külföldön foglalkozni fognak kölcsöneinkkel, azok köréből kerülnek ki, akikre az tartozik, úgy meg fogja kapni a jellegét ez a pénzügyi tranzakció is mint tranzakció és nem mint segélynyújtás. — S itt, ha megengedik, visszatérek az előbbi, a tőzsdére vonatkozó pontomnak kiegészítéséhez. — Elfogadom, hogy rendkívül nagy összegek pusztultak el aranyban. Elfogadva tehát a tételt, hogy 100 millió aranykoronából 20 millió aranykorona maradt meg, de fentartva azt a tételt is, hogy akkor meg kell akadályoznunk azt, hogy azok, akik 20 millió aranyból 0 vagy 8 millió arannyal vállaltak érdekeltséget, 2,3 millió aranykoronánál sehogy sem bírják értékesíteni javaikat, és én a magam részéről kötelességemnek tartom megkeresni a módját annak, hogyan bírom azon vállalatoknál, amelyeknél azt könynyen kieszközölhetem, azon vállalatok részvényeseinek legalább a kiutat megteremtenem. A RÉSZVÉNYDEFLÁCIÓ ÚTJÁN. — Tudvalévő dolog, hogy a pénz, különösen a vállalkozó pénz, forgásában sok-sok utat ír le. Ha ma a tőzsdéből ki tudunk vonni százezer darab részvényt, bármely kategóriájút, ennek a százezer darab részvénynek egy része életre használódik, egy része helyébe más értékpapírok kívánkoznak, ennek a másik értékpapírnak a helyébe egy harmadik és a körforgás halad így a legmesszebb len a folyamatig. — Én emlékszem rá, mikor egyszer egy igen nagy quantum értékpapírt vontam ki a piacból és az kifizetődött a Credit Lyonnais pénzével, ennek az értékpapírmennyiségnek a távozása a tőzsdéről két évig tartó konjunktúrát jelentett. Én nem konjunktúráról akarok azonban itt beszélni, hanem arról, hogy megélhessünk, arról, hogy ennek a kietlen marazmusnak véget vessünk, arról, hogy az igazságot jogaihoz juttassuk. Egymilliárd korona, mely valakinél kimarad, jelenti a másik összeomlását, a másik összeomlása a harmadikét és ez egy beláthatatlan folyamat, a krízis, a felesleges. Tudom azonban azt is magától értetődőleg, hogy sem ez az én műveletem, sem az intervenciós bizottságnak vagy másoknak esetleges vételei önmagukban eredményt produkálni nem képesek. Nekünk meg kell találnunk az előfeltételeit a gazdasági élet egészségesedésének, a forgalom könnyítésének s a terhek elviselhetővé tételének. HOGYAN SEGÍTSÜNK A TŐZSDÉN. — Szükségünk van arra, hogy a tőzsdeadó sürgősen szabályoztassék. Hisz mindenkinek meg kell arról győződve lenni ma, hogy olyan adó, amely semmiből sem folyik be, jelentős nem lehet. A tízszer ezer korona mégis csak kevesebb, mint a százezerszer száz korona. — Rendeznünk kell a devizaforgalmat, vissza kell állítanunk a legmesszebbmenő szabadságot. — Rendeznünk kell a társulati adó kérdését minél élőbb. Legsúlyosabb, legfájdalmasabb legigazságtalanabb pont. Nem hiszem, hogy akik jelszónak használták vagy akik politikát visznek bele, hogy a mi osztályunk gazdagodott és hogy ennek a gazdaságnak milyen részeit kell feles módon leadnunk, még ma is hiszik, hogy vállalatok, amelyek némelyikénél annyi pénz sincs meg, mint amennyit az utolsó 4 év tőkefelemelése szolgáltatott, hogy ezeknek — látszatra — horribilis nyereségei, a korona számoszlopok mint túlzott jövedelmek adóztathatók volnának. AZ ARANYMÉRLEG KÉRDÉSE. Ezzel kapcsolatban rendezni kell az aranymérleg kérdését is. Az aranymérleg tekintetében nem hagy el az a felfogásom, hogy kímélnünk kell lehetőleg minden gazdasági exisztenciát. A „hulljon a férgese" szempont nagyon szép kitétel, de ma már nem. Ma abban a helyzetben vagyunk, hogy nem férges minden, ami gyenge. Fakultatív aranymérleg bizonyos fix terminusra beállítva mindenesetre megadja azt a lehetőséget, hogy a nagyok és erősek élvezzék annak minden előnyét, a kicsinyek és a gyengék pedig minden törekvésükkel igyekezzenek annak előnyeit a maguk részére megszerezhetni, illetve arra berendezkedni. Nem akarok itt beszélni — hosszú is volna — nem is vagyok leghivatottabbja a kérdésnek, a földbirtokkal kapcsolatos, sürgősen szükséges intézkedésekről. Egy olyan anomália, mint például a 8 százaléknál magasabb tételnek betáblázási lehetetlensége, vagy a földváltsággal kapcsolatos törvénykezésnek az a gondtalansága,mellyel nem intézkedik a legsürgősebben, hogy esetleges külföldi kölcsönök, melyek igénybevételnek, a legmesszebbmenő látható biztonságban részesüljenek. Magam nagyon jól tudom és akik az itteni viszonyokat ismerik, tudják, hogy azok a tételek, melyek a földbirtokoknál számbajöhetnek, még a töredékértékénél is jóval alul állanak, tehát legmesszebbmenő biztonságot nyújtanak, de a külföld nem szeret sokat tanulmányozni, nem szereti a kérdőjeleket, nem szereti a bizonytalanságot. Mirajtunk áll a leegyszerűsítés. Ha a gazdasági életbe e kérdéseknek megértő megoldásával frissesség vonul be, ha a magunk részéről mindazt meg fogjuk tenni, amit vállalatainkkal kapcsolatosan tenni kötelességünk, akkor bizton bízom abban, hogy jobb időkbe jutunk. Szembeszállok azzal a felfogással, hogy létezhessék valaki is ebben az országban, aki egy összeomlásra spekulál. Az ország sokkal kisebb, élete sokkal áttekinthetőbb, semhogy hiénák élete itt élet maradhasson. Azt a vádat, mintha volnának, akiknek az itteni hanyatlás a maguk nagyságának még nagyobb fejlesztésére szolgálna, visszautasítom. Az egykedvűségnek, a nemtörődömségnek, ennek a keleti passzivitásnak kell azonban megszűnnie. Féltékenykedéseknek, irigységnek, gyűlölködésnek véget kell vetni. Én megbízom pénzügyminiszterünkben, Bod Jánosban. Bízom a jóakaratában. Bízom a cselekvési elhatározottságában. Tudjuk, hogy csupa jószándékkal jött. Cselekedjék radikálisan. Cselekedjék gyorsan. Ne essék azok hibájába, kik mindent presszió alatt, megkésve, későn, már haszon nélkül, az eredményeket elvetve cselekszenek és későn érkeztek esetleges vívmányaik. A tőzsdének az a gárdája és a gazdasági életnek azok a kiválóságai, akiket itt tisztelhetünk,akik annyira szeretnének alkotni és előrehaladva dolgozni, hadd merítsenek impulzust azoktól, akiknek már puszta elhatározása arra nézve, hogy megindulunk a cselekvés terén is, döntő fontosságú. Fanatikusan bízom Bud pénzügyminiszterben. Reá ürítem poharam. Krausz Simon nagy beszéde a tőzsde konszolidálásáról, a hitelkrízisről és az aranymérleg kérdéséről A pénzügyminiszter beszéde. Ezután Bod János pénzügyminiszter emelkedett szólásra. Köszönetet mond a meleg ünneplésért és fogadtatásért, majd így folytatja : — Mikor pénzügyminiszter lettem, egy alapelvem volt, még pedig határozott alapelvem, — hogy csak határozott irányú politikának lehet sikere. A pénzügyi politikának nem lehet célja csak az állami élet helyreállítása, hanem a magángazdaságot is talpra kell állítania. Fogalomzavar uralkodik ma minden téren. Sokan elfelejtik azt, hogy az ébredő kort is fel kell ismerni, hogy az összhang meglegyen a múlt, jelen és jövő között. Nem lehet dogmatikus pénzügyi politikát folytatni. Pénzügyi politikánknak rugalmasnak kell lennie. Fel kell ismerni mindig a helyzetet és az adott helyzet szerint kell cselekedni. Évekkel ezelőtt aggodalommal láttam már, hogy sokan félreismerik a helyzetet és hogy azon az úton, amelyen ők haladnak, haladni nem lehet. Ez áll elsősorban a tőzsdére. A tőzsdének a jövőben is azt a szeepet kell betöltenie, melyet a múltban betöltött. Az infláció mindent megzavart. Sajnos, ha a tőzsdére nem tódultak volna ezrével és ezrével az oda nem való emberek, úgy ez a helyzet jórészt be sem következett volna. Nekem ahhoz a réteghez, amely úgy fogja fel a tőzsdét, hogy az csak a könnyű kereset színhelye lehet, semmi közöm sincsen. Nem az a tőzsde célja, hogy indokolatlan és meg nem okolt nyereséghez és könnyelmű megélhetéshez juttassa az embereket. A tőzsdét vissza kell adni eredeti régi hivatásának, hogy ismételten az a piac legyen, amelyen a tőke komoly elhelyezkedést keres. El kell ismernem azt, hogy az infláció idejében nem volt más vagyonmentési lehetősége az átértékelésnek, mint hogy a tőzsdére menjenek az emberek. Sajnos, amint később kiderült, főleg a középosztály és a kisemberek tőkéi mentek tönkre,, amelyek leginkább vannak arra hivatva, hogy a gazdasági életbe életet vigyenek. Teljesen egyetértek azzal, amit Krausz Simon mondott, hogy végeredményben lehetetlen a budapesti tőzsdén kialakult mai helyzet. Aki a papírok 3