Az Ujság, 1925. március (22. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-01 / 49. szám

4 Látogatót nem engednek be hozzá, csupán ügy­védjének engedték meg, hogy rövid időre megte­kintse. Vajda dr. 5 óra tájban kereste fel véden­cét Kiss ekkor néhány percre visszanyerte esz­méletét. Mikor az ügyvédet meglátta, elhaló han­gon suttogta: — Ennek igy kellett lennie... — Feri, hogy tehetett ilyet, — szólt rá az ügyvéd. — így kellett lennie... belekergettek... hagy­janak nyugodtan meghalni... Ezzel ismét elvesztette eszméletét. Az esti órák­ban némi javulás állott be Kiss Ferenc állapotá­ban, úgy hogy remélik, hogy az életnek megment­hetik. A rendőrségről többször érdeklődtek a kór­háznál, hogy Kiss Ferenc kihallgatható-e, az or­vosok azonban a kihallgatást egyelőre nem en­gedték meg. Súlyos vereség érte Prágában a Szegedi AK csapatát. Tizenkétezer főnyi közönség eőtt 5:0 arányban győzött a Slavia. A cseh közönség igen szívélyesen fogadta a magyar csapatot. Nagy érdeklődés várja a SzAK—Spar­ta mérkőzést. Prága, február 28. (Az Újság prágai tudó­sítójának telefonjelentése.) Nyolcesztendei szünet után szombaton délután állt ismét egy­mással szembe magyar és cseh footballcsapat. A­ cseh labdarúgósportot a Slavia világhírű együttese képviselte, a magyar színek képvi­seletében a Szegedi AK jóképességű csapata jelent meg. A találkozásból, mint előrelátható volt, a Slavia biztos győztesként került ki és nem kellett túlságosan megerőltetnie ma­gát az 5:0-ás eredmény kivívásáért. A Slavia pompás formát játszott ki, a védelem szikla­­szilárdan őrizte a kaput, a fedezetsor fárad­hatatlanul dobta újabb és újabb támadásba csatársorát, amely könnyűszerrel juttatta a szegediek hálójába az öt goalt. A pályára lépő magyar csapatot a cseh közönség szívélyes tapssal fogadta s a Slavia vezetősége értékes emlékserleget nyújtott át a szegedieknek, akiknek nevében bástyát Holt­­zer Tivadar elnök köszönte meg az üdvözlést és gyönyörű selyemzászlóval viszonozta a cse­hek figyelmességét. A kölcsönös üdvözlés után a következő­képpen állt fel a két csapat: Slavia, Staplik —­ Provita, Seiffert — Plodr, Pleticha, Illinak — Dobias, Soltys, Vauik, Capek, Kratochwill. Szegedi AK: Bartzer —­ Beck 11., Horváth Simóka, Csáky, Klonkay — Ördögh, Ábra­­hám, Megyeri, Martonossy, Solti. Cejnar bíró sípjelére cseh támadással in­dult meg a mérkőzés s Kratochwill balszélső veszélyes lefutását már az első percekben csak ... nehezen tudja parírozni a szegedi védelem. A Slavia egyre fokozza az iramot, a fedezetsor Valósággal tömi a jobbnál-jobb labdákkal a csatársort s a sorozatos cseh támadásoknak­­"a tizenkettedik percben már eredménye is mutatkozik: száz lábat jelentő alapszámot kikerekíthessék. Igen ám, de ehhez fél­lábú emberre van szük­ség! Erre vonatkozóan pedig úgy döntöttek, hogy egy érdemes hadirokkantat részesítenek a kitüntető szerencsében, hogy meglévő fél lábával Johny Morgenstern hiányzó féllábá­nak pozícióját elfoglalja. — Egy napon óriási felhívás ragadta meg figyelmemet, az utcákon, villanyreklám­­fényben, plakátokon és az újságok hirdetései között. Vanik, a Slavia középcsatára áttöri a szegedi védelmet és éles lövése a háló jobb sarkában akad meg. A közönség kitörő örömmel fogadta a Slavia goalját és lelkes kiáltásokkal buzdította új rohamra a piroscsillagos legénységet. A Slavia valóban új erőre kapott a gyors ered­ménytől s néhány perc múlva már újra goalt jelez a bíró, ezúttal Capek vehemens erejű lövése került a szegediek kapujába. Továbbra is a Slavia támad, a szegedi fiúk nem tudják átvenni a csehek által diktált erős tempót, a védelem idegesen dolgozik s a hát­védek, valamint a rossz taktikával dolgozó fedezetek bizonytalanságát ügyesen kihasz­nálva a Slavia csatársora még három goallal terheli meg a magyarok kapuját. Az első félidő 5:0 arányban végződött s mindenki a szegediek katasztrofális veresé­gére gondol az első félidő öt goalja után. A második félidőre várt goalzápor azonban ál­talános meglepetésre elmaradt, a SzAK minden erejét a védekezésre for­dította s ily módon sikerült elérnie, hogy a Slavia szaporítsa goaljait. A játék vége felé a SzAK csatársor is ve­zetett néhány támadást, komoly veszélybe azonban egyszer sem tudta hozni Staplik kapuját. A mérkőzés végeztével a közönség nagy ünneplésben részesítette a győztes csapatot és Bensemann, a müncheni Kicker szerkesz­tője átnyújtotta a Slavia kapitányának a háború utáni első cseh-magyar mérkőzés győztesének kitűzött ezüst serleget. A Szegedi AK vasárnap a brünni Zidenicé­­vel játszik, míg Prágában a Szombathelyi AK csapata mérkőzik a másik nagyerejű cseh együttessel, a Spartával. A prágai sportkörök nagy érdeklődéssel várják a Szombathelyi AK szereplését, azt remélik, hogy a nemzet­közi mérkőzésekben megedzett szombathelyi csapat komoly ellenfele lesz a Spartának. FÉLLÁBÚ HADIROKKANTAT KERESÜNK, ki tiszta s feddhetetlen előéletével s a harctéren tanúsított hazafias magatar­tásával megérdemli, hogy A SZÁZLÁBÚAK KLUBJA tagjai közé sorozza! Jelentkezések Írásban, vagy személye­sen a főtitkári hivatalban! — Ez Isten ujja! — gondoltam magamban, mikor a hirdetést elolvastam s fél­ lábam felé­vel már a klubban éreztem magam. Első pil­lana­tól kezdve természetesnek találtam, hogy enge­m csakis engem, James A. Brown ezre­dest e hét a megtiszteltetés, hogy a megürese­dett sz­ázadik láb helyébe beválasszanak. A tizenkétezernyolcszázhatvanan jelent­keztünk tagfelvételre. Csupa fél­lábú rokkant. Volt köz­tünk koldus, nyugalmazott villamos­kalauz, s­ofőr, mozdonyvezető és utcaseprő. S talán hér­omszázan voltunk hősök, a világ­háború sze­­ncsétlen áldozatai. — Beás­tam okmányaimat és ajánlóleve­leimet. Sors­ozással döntöttek s a szerencse nekem kedvezett. Beválasztottak. Hamarosan megkaptam az értesítést, hogy ötven klub­társamnak mutatkozzam be, még a legköze­lebbi klubvacsora előtt. Megtörtént. A klub­vacsorán már mint egyenrangú ismerős jelen­tem meg és az asztalnál Johny Morgenstern mellé ültettek. Egy közös, dupla székben ül­tem a szállodakirállyal, még­pedig úgy, hogy én ültem jobboldalt, mert én reprezentáltam a jobb lábat. Neki ugyanis a bal lába maradt épen, így szépen kiegészítettük egymást a klubszabályok szempontjából és ettől fogva megkezdődött mesebeli gyöngyéletem!... — Előkelő és dúsgazdag klubtársaim jó­Ma este a Józsefvárosban is zászlót bon­tott a szabadelvű párt. A Józsefvárosi Kör helyiségében tartották meg az ünnepélyes vacsorát a szabadelvű párt vezéreinek és a jó­zsefvárosi polgárság számos kiválóságának részvételével. Hajdú Marcel és Körmöczy Zoltán vezetésével mintegy 60 nemzeti demo­krata párti tag jelent meg a vacsorán, amiből baj kerekedett. A szónokok programm sze­rint mondták el beszédeiket, majd Körmöczy Zoltán kért szót és társai nevé­ben tiltakozott a zászlóbontás ellen. Olyan éles volt az összetűzés, hogy a szabadelvű párt vezérei már meg se hall­gatták Hajdú Marcell beszédét, hanem tüntetően távoztak a kör helyiségéből a szabadelvű párt híveivel együtt. Részletes tudósításunk alább következik: Csécsy-Nagy Miklós mondóit elsőnek beszé­akaratúlag és kötelességszerűen felkaroltak. Fényes állást kaptam egy olaj­cég vezetőség­ben, autóm volt, palotám és a sok dollártól csak úgy duzzadtak a zsebeim... Sajnos, a jómód nem tartott sokáig. Pár hónap múlva a szerencsétlen Johny Morgenstern beteges­kedni kezdett és rövidesen meghalt, tüdőgyul­ladásban. Mindjárt sejtettem, hogy halálával engem is magával visz a sírba... ... Újabb kávét és friss töltésű nargilét parancsoltam kitűnő barátom elé, aki kissé szomorúan fejezte be az elbeszélést: — Az volt a baj, hogy egy felfuvalkodott hadigazdag, bizonyos Lowe Smith nevezetű munició-király, már évek óta szeretett volna bejutni a százlábúak klubjába. A helyzet most kedvezőbb volt számára, mint valaha. Először arra gondolt, hogy egyik lábát tőből levágatja, csakhogy Johny Morgenstern helyét elfoglal­hassa. Később azonban megváltoztatta szán­dékát s elhatározta, hogy engem fog kitúrni, igy nem kell magát alávetni a kellemetlen or­vosi eljárásnak. Nyomban megkezdte ellenem az akna­munkát. Megbízta a Pinkerton detektívirodát, hogy nyomozzanak a múltam után, hátha ki­derül olyasvalami, melynek alapján kigolyóz­­tathat... Pinkertonék nem találtak foltot feddhetetlen előéletemben, kivéve egy bal­esetbiztosító társaság értesítését 1909-ből. Eb­ben az állt, hogy a 800 dolláros balesetbizto­sítási összeg pénztáruknál rendelkezésemre áll, miután kétségtelen megállapítást nyert, hogy a lábamat csakugyan a villamos vágta le, mint azt a társasághoz intézett beadvá­nyomban előadtam . . . — A Morgan Club, a londoni Athaeneum Club, a bécsi Jockey Club és a pesti Nemzeti Kaszinó bizonyára nem talált volna ebben semmi diffamálót. De a százlábúaknak ez is elég volt ahhoz, hogy egyhangú szavazással kigolyózzanak. Nemcsak a klubból, de az ál­lásomból, a palotámból, az autómból és a dol­lárjaimból is kilöktek. Magam és a boldog­talan Johny Morgenstern helyébe aztán be­választották a stréber Lowe Smith-t . . . így megint ötvenen voltak és meg volt mind a száz lábuk is . . . ... E szavak után James H. Brown, ez­redes meg sem várta, hogy újabb beleegyező tekintettel biztassam s maga rendelte meg a negyedik kávét és a negyedik nargilét. Olyan szigorú, fölényes és ellenkezést nem tűrő han­gon adta ki utasításait a lusta töröknek, mint egy amerikai ezredeshez illik, sőt mint olyan férfiúhoz, akinek el kell hinni minden szavát, s következéskép ezt a történetet is . . . det, aki arra mutatott reá, hogy a jelszavas po­litika mámora után be kell következnie annak a korszaknak, amikor hozzá lehet fogni az erkölcsi és anyagi javak reneszánszának megteremtésé­hez. Hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a klik­kek, a forradalmasító pártok és a stréberek ér­vényesülésének. Heinrich Ferenc vette át tőle a szót és a többi között ezt mondotta: — Eszméljen öntudatra a polgárság, fogjon össze és vegye a kezébe a vezetést a fővárosi vá­rosházán. Az a tény, hogy itt Budapesten helyre akarjuk állítani a rendet és a munkát, buzdító példa lesz az egész országra nézve. Szemben állunk a most uralmon lévő antiszemita párt­tal, de nem fogunk össze a szociáldemokratákkal sem, mert a szocialisták olyat akarnak, am­it öt polgári gondolkodású ember nem ír, zászlajára. A mi programmunk az, hogy szűnjék meg a gyű­­lölség és vegye át uralmát a munka. Fogjunk össze, mert hatalmas vihar száguld végig a gaz­dasági életen. Végiggázolt rajtunk a háború, a forradalom s most a szanálási akció terheit nyögjük. Emiatt napról-napra szegényedünk s maholnap koldustarisznyát akaszthatunk nya­kunkba, ha idején nem fogunk hozzá a bajok or­voslásához. Lengyel Endre dr. lelkes szavakkal emlékezett meg Bárczy Istvánról és arról a korszakról, ami­kor Bárczy István főleg szociális és kulturális téren oly sokat alkotott a főváros javára. „NEM TUDTAK PRODUKÁLNI, CSAK DESTRUÁLNI." Bárczy István rendkívül éles kritikát mondott felszólalásában Wolffék ellen. — A keresztén­y községi párt — fejtegette —a négy évi uralma élénk bizonyságot tett arról, hogy ez a párt sem elnevezésének, sem hivatásának nem tudott meg­felelni. Kereszténységet hirdettek és pogány poli­tikát csináltak. Még attól sem riadtak vissza hogy az iskolákba a kis­gyermekek közé bevi­gyék a felekezeti gyűlölködést. Nem tudtak pro­dukálni, csak destruálni. Mi szeretetet hirdetünk és békés eszközökkel küzdünk s ki fogjuk irtani az antiszemita reakciót a közigazgatásból és az iskolából egyaránt. Egy bizonyos: a városházán a gyűlölet és a reak­ció megbukott s most csak arra van szükség, hogy a józan polgárság fogjon össze s vigye dia­dalra eszméit. Sándor Pál azt fejtegette pohárköszöntőjében, hogy hosszú évtizedekre sötét idők következnek Budapestre, ha a polgárság most nem érvénye­­siti akaratát az urnáknál. — Félre kell tenni s közönyt — folytatta —, öntudatos fellépésre van szükség, mert csak így tudjuk visszavarázsoln a liberalizmus boldog korszakát. A mostani urai kereszténységet prédikálnak, de az Antikrisztus eszméit valósították meg. Le kell szok­tllni őket a porondról, hogy Budapest újra nagy legyen. Ugron Gábor hosszabb felszólalásában a sza­badelvűség nagy hivatásáról beszélt tapssal fo­gadott érvekkel, majd azt fejtegette, hogy Buda­pesten „sem a vörös ingbe, sem a fehér ingbe bujtatott hintás­ legények“ politikájának nem szabad érvényesülnie, hanem annak az uralom­nak kell következnie, amelynek a józan polgári gondolat ad tartalmat. KÖRMÖCZY ZOLTÁN, MINT AZ ELLENZÉK SZÓNOKA, Ugron Gábor beszéde után a gyűlésen meg­jelent hatvan nemzeti demokrata megbízásából Körmöczy Zoltán emelkedett szólásra és a kö­vetkezőket mondotta: — Azért szólalok fel, hogy barátaim nevében tiltakozást jelentsek be az ellen, hogy a Józsefvárosi Körben alapszabály­­ellenesen politikai zászlóbontás történhessék. Ez egy társadalmi kör, amely nem erre a célra ala­kult. Nagyon jól tudjuk, hogy önök nem mennek a szocialista párttal együtt a választásokon, bár Ugron Gábor is helyet foglalt annak idején a polgárok és munkások szövetségében. Tilta­kozunk az ellen, hogy úgy állítsanak a közvéle­mény elé bennünket mint akik olyan párttal megyünk együtt, amely nem áll nemzeti alapon. Nekünk az a felfogásunk, hogy a szociáldemo­ Megzavarták a szabadelvű párt józsefvárosi zászlóbontását. ♦AZ ÚJSÁG* VASÁRNAP, 1925 MÁRCIUS 1 krata párt igenis nemzeti alapon áll. Kötelessé­günk velük menni, mert elő akarják segíteni a polgári pártok győzelmét. Ez annál inkább igazság, mert a szocialisták, ha egyedül menné­nek, sokkal nagyobb számarányban tudnának érvényesülni a választásokon, mint a közös lista révén, melyben a polgári pártoknak engedték át a vezetést. Ugron Gábor néhány szóban válaszolt Kör­möczy felszólalására. — Arra a kijelentésre —, mondotta —, hogy én az önök vezérének a hí­vására beléptem annak idején a munkások és polgárok szövetségébe, az a válaszom, hogy ez meggyőződésem ellenére történt. Akkor is meg­csaltak bennünket, mint ahogy most a paktum­mal megcsalták Bethlen miniszterelnököt. Ezek tények. Egy politikus tévedhet egyszer, de az, aki kétszer be hagyja magát csapni, az szamár. (Zaj.) Azért nem megyek tehát másodszor is a szocialistákkal, mert nem akarom magam má­sodszor is becsapatni. Ugrón felszólalása után meglehetősen izzó hangulatban Hajdú Marcell akart válaszolni az elhangzott kijelentésekre, ekkor azonban a sza­badelvű párt jelenlevő hívei a vezérekkel együtt felállottak és tüntetően kivonultak a helyiségből. Hajdú Marcell erre nem is mondotta el beszédét. Mikor a fodrász mesélni kezd... Páris, 1926 febr. 26..Fodrász,­nál, párisi fodrásznál vagyok. Ezen nem volna semmi külö­nös, miután Parisban élek és fodrászhoz el kell néha men­nem, különösebb indítóok nél­kül is. De most az a furcsa, amit M. Henry közben beszél. Meg kell mondanom, hogy M. Henry művész és az Avenue de l’Opera egyik legcsábítóbb mű­termében alkot hamar múló re­mekeket. Mint minden művész­nek, neki is vannak ihletett pillanatai, mikor a múzsa, aki­nek homloka köré ő fon koro­­nát, megihleti. Busán mondja, hogy most ritkák az ilyen ese­tek. A legtöbb nő nem engedi, hogy alkosson és a divat sem kedvez fantáziájának. Az egész sima fejek nem vonzzák és óh­­aj, csak kevés nőben van lendü­let, aki számára érdemes volna, — mert megérti, — valami szép frizurát kigondolni. Azt hiszik, ők tudják mi áll jól nekik. Sokszor ■ megesik, . h?ex a le^zehb ^y^-egy .kézm­ozdulattal elront­ják. És a rövid haj, az a mindig több rövid haj, sem kedvező a fodrászművész szempontjából. Igaz, itt is nagy változatok vannak és ügyes­ kéz­zel sokfélét lehet a legrövidebb hajból is csinálni, dehát mégis, más volt ez azelőtt . . . Most a mai napon nyolc nő haját nyírta rövidre és mindig többen jönnek. Nem érjük meg ennek a divatnak a végét! De miután este az előkelő nő kontyot vi­sel, a levágott hajból mindjárt könnyen alakít­ható és feltűzhető frizurát készítenek. Mégis csak van valami új. Igaz, hogy ezt se minden nő vi­seli, sok eltünteti a rövid haját turbán alakra te­kert fátyol vagy arany, ezüst szalag alá. És miután már nagyon sokat beszélt, megkér­dezte, milyen nemzetiségű vagyok. Régen láttam szemet úgy felragyogni arra a szóra, hogy ma­gyar vagyok, mint most. Lázba jött az örömtől, mert nagy sportember és szerinte az olimpiászon a magyar footballisták remekeltek. Az, hogy nem nyertek, mit tesz az. Mi, már tudniillik ő meg én, úgy látszik, tudjuk, mi volt emögött, de azért mégis az első csapat a magyar. És a vivők! Ők a vivők ! És közben tekergette, csavargatta a hajam, egyik fürtöt a másik mellé, hogy biztosan tudom, nem ismert volna rám a végén az édesanyám sem, de M. Henry el volt ragadtatva. Én is. És még hallottam, amint utánam egy szőke német nő m­agyarázgatta franciául, a vele levő úrral: szeretné, ha a haját valami szép, divatos formára, de rövidre nyírnak. Ugy­e M. Henry, az jól fog állni?.— Bizonyos. — Bizonyos. És az is bizonyos, hogy tíz évvel fog legalább fiatalabbnak látszani. Ez is nyitja a rövid haj tar­tós divatjának. Aztán milyen kedves, fiús újdonság, hogy most már a nőknek is borotválkozniok kell, erős a hajnövésük és lehet nekik parányi, dobozban giletteet adni ajándékba . . . ! F. T.

Next