Az Út, 1949. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1949-11-20 / 47. szám

II. f­VF. 47. SZÁM REFORMÁTUS HETILAP az ELEWYO csatlakoz­va.. • 1949 NOV. 20—26. Péter János a tiszántúli egyházkerület püspöke Ankét Kiss Roland nagyjelentőségű beszédéről Református naptár az 1950. évre Befejezetlen történet Nagy reformátorok nyomában: Huszár Gál Egyházak világhíradója Szórványok népéről szólt a dunántúli egyházkerület közgyűlésének egyik jelentős tár­gyalási pontja s a püspök jelenté­sének egyik kiemelkedő része. Hoszú ideig csak úgy beszéltünk a szórványokról, mint fájó sebek­ről. Kértük, javasoljuk a velük való törődést. Később támogattuk a velük foglalkozókat, segítettük a gondozásban, de soha el nem múlt belőlünk, ha rájuk gondol­tunk, a fájó érzés. Most a dunán­túli egyházkerület felújította egyik régi rendelkezését. Eszerint évente szórványnapot kell tartson minden gyülekezet, s az aznapi perselypénzt a szórványmunkára kell szánnia. Kétezer, más számí­tás szerint hatezer lélek van du­nántúli szórványokban. Sok biz­tató van abban, hogy egy egyház­­kerületi közgyűlés ilyen határozot­tan magáévá teszi a szórványok ügyét. De még több biztatást lá­tunk abban, amit egy szórvány­­konferenciáról való beszámolóban olvastunk. Egy szomorú kifeje­zés adja ezt az örömet: az árva­­gyülekezet elnevezés. A dunántúli egyházkerület történetében gyak­ran előfordul ez a kifejezés. Je­lenti­­ az ellenreformáció idejében azokat a gyülekezeteket, ahonnan a lelkipásztort elűzték. A gyüle­kezet lelkigondozás nélkül maradt s legtöbbször elsorvadt. Mostani jelentésünk azt mondja ezekről, hogy a szórványgondozás misszió­jában ezek élednek újra. Árva gyülekezetből gondozott szórvány lett. Több szórványból missziós gyülekezetek nagy csoportja, né­hányból anyaegyház lett. Ez nem­csak biztató, életet jelentő mun­ka, hanem nagyon hálás munka is, amelyből nem csupán a gon­dozottak, de a gondozók is erőt nyerhetnek. Egyik missziós mun­kásunk többször elmondja bi­zonyságtételében, hogy őt legelő­ször lélek szerint az ragadta meg, amikor ifjú diákkorában lelki­pásztorával szórványmisszióba kezdett járni , mint kisegítő kántor. Olyan út ez, amely sok fáradságot jelent, de ebben a fá­radságban sok biztatás, öröm rej­lik. S ennek a munkának sok lát­ható gyümölcse van. Egyik éppen ez: fájó sebekből gyógyult sebek lesznek, gyógyult sebekből új élet. Szülők iskolája nyílt meg az ország valamennyi iskolája, óvodája mellett. Színes beszámolók adnak erről hírt. Nagy érdeklődéssel kezdődött meg or­szágszerte az államnak ez a neve­lői újszerű munkája. Több mint félmillió szülő vett részt a vasár­nap körül tartott megnyitókon, szerte az országban. A családi ne­velés és az iskola tanítói és nevelői munkája, különállása szűnt meg ezzel. Az iskola gyakran szülő és gyermek számára egy szükséges, eltűrni való, de eltűrni nehéz rossz volt. Valami nem egészen kényel­mes és érthető átmenet a család­ból az életbe, gyermekkorból a fel­nőtt korba. Gondolták sokan, hogy arra való: pótolja a szülő elha­nyagolt, vagy elmulasztott, vagy megadni nem tudott nevelését, legjobb esetben folytassa azt a ne­velői munkát, amit a szülő elkez­dett. Gyakran ijesztősre használt kép volt a tanító alakja, nevelésre tehetetlen szülőknél, majd megta­nulod az iskolában, majd ad ne­ked a tanító! — hangzott igen sokszor. A mai iskolának a csa­ládtól való ilyen elkülönülése meg­szűnt a szülők iskolájának meg­nyitásával. Ez azt jelenti: mostan­tól az iskola együtt akar nevelni és tanítani a szülővel, de egyszerre neveli a szülőt és tanítja őt ne­velni és tanítani. A nevelés tudo­mánya ugyanis nem adódik csak úgy „magától“ mindenkinek. Erre vagy születni, vagy ezt megtanulni kell. Most az új iskola vállalkozik arra, hogy a nevelni nem tudó szülőt megtanítja egy olyan példa­kép alapján, amely minden isme­rője előtt rokonszenves és nagym­értékeit: Makarenkónak a tapasz­talatai alapján. Reméljük, ha ez a nagy vállalkozás sikerül, kevesebb elrontott lény lesz az újabb nem­zedékben és kisebb és kevesebb lesz a szakadék szülő és gyermek között. Püspökválasztás után Sok keresztyén szót gondol most szeretettel egyházunk ti­szántúli kerületére, vezetőire, tagjaira és a kerület új szolgá­jára. Reméljük, nem kelt meg­ütközést sem a kerületben, sem annak új püspökében, hogy azokat a gondolatokat, amelyek bennünket e választás alatt és után foglalkoztattak, itt most nyilvánosság elé tár­juk. Egyetlen cél szolgáltat er­re okot. Úgy ment végbe ez a választás, hogy abból mind­annyian sokat tanulhattunk és ezeket a tanulságokat szeret­­ném egyházunkban minél na­gyobb mértékben közkinccsé tenni. Felismert tanulságaink nem annyira a választás sze­mélyi eredményére, mint in­kább körülményeire vonatkoz­nak. Azáltal sz­eretnék tanulni és tanítani, ami e választás alatt történt és ami nem tör­tént. Elöljáróban egy mondatban összefoglalva így írhatjuk meg: a választás során sok törékeny­ség és törődés között a magyar református egyház újra meg­bizonyította, hogy valóban egyház. Hogyan és miben? Abban, ami nem történt. Nyílt titkot vallunk meg azzal, hogy a tiszántúli egyházkerü­letnek, de egész egyh­ázunknak is, sok tagja tekintett félelem­mel e választás elé. Tudjuk milyen kísértő alkalom lehe­tett volna szenvedélyek felka­­varására, egyházpolitikai irány­zatok és személyi ellentétek kiélezésére s az egyház ügyé­nek emberi érdekekkel szem­ben való elhanyagolására. En­nél sokkal kisebb­ jelentőségű egyházi választások esetén is sokszor fordultak már elő az egyház életéhez nem illő jelen­ségek. Abban hogy ilyenek, most, legalább is észrevehetően, nem történtek, elhárította a tiszántúli egyházkerület magá­tól azt a veszélyt, hogy nem­­egyház módjára oldja meg az előtte levő feladatot. Annál azonban, ami nem történt mégis csak jelentősebb, ami történt. Először is érez­hették a tiszántúli egyházkerü­let gyülekezetei és őrállói, hogy megoldandó gondjukkal nin­csenek magukban. Anélkül hogy a más dolgába avatkozás engedetlenségét elkövették vol­na, más egyházkerületekből is sokan kísérték figyelemmel en­nek a választásnak minden sza­kaszát. Volt azonban egy lát­hatatlan, de az előbbi érdek­lődésnél nem kevésbbé jelen­tős, sőt bizalommal mondjuk, sokkal hatékonyabb részlete annak, ahogyan a többi kerü­letek tagjai is részt vettek a tiszántúli egyházkerület nagy, feladatának megoldásában. Biz­tos értesülésekből tudjuk, hogy sokfelé könyörögtek egyének és gyülekezetek a legjobb meg­oldásért. De annál ami másutt történt, mégis csak jelentősebb az, ami magában a tiszántúli kerületben történt. Ha voltak is a megoldási tervek tekinteté­ben véleménykülönbségek, sőt ellentétek — hol­ ne lettek vol­na hasonló helyzetben —, szin­te azt mondjuk, hogy nem lett volna egyház a tiszántúli egy­házkerület, hanem angyalok serege, ha ilyen különbségek és ellentétek nem lettek volna — ha tehát voltak is ilyenek, olyan formában jelentek meg, úgy mutalták hatásukat, hogy a kerület egészét, annak gyü­lekezeteit, sőt bátran mond­juk, egész egyházi közéletünket inkább építették, erősítették, az egységben szilárdították, mint rombolták. Számosan figyelték meg, hogy a választás jó meg­oldása érdekében együtt tud­tak tanácskozni, imádkozni, szolgálni a kerületnek olyan tisztségviselői és különböző rendű munkásai, akiket koráb­ban nem is jelentéktelen kü­lönbségek, sőt ellentétek vá­lasztották el egymástól. A vá­lasztás megtörténte után pedig találkozni, az eredmény felett együtt örülni tudtak egymással olyanok, akik a választás me­nete idején nagyon is eltérő felfogásokat vallottak. Folytat­hatnék tovább az örvendetes jelek felsorolását, de a tiszán­túli gyülekezetek azokat úgy is ismerik, a többi tájak felé pe­dig bizonyságtételnek ennyi is eleget mond. Ilyen biztató előjelek között lehet-e másként tekinteni egy­házunk új szolgájának mun­kája elé, mint azzal a bizonyos reménységgel, amelyet Isten bi­zonyságtételei alapoznak meg. Ha tehát mi jó reményekre okot látunk, akkor nemcsak az új püspök személyére, tulajdonsá­gaira tekintünk, hanem az egy­ik az Urára, aki ilyen nyilván­való jót kezdett s tudjuk, hogy az elkezdett jót be is fejezi. Ehhez a jótéteményéhez tarto­zik —, hogy mégis személyi kérdésről is szóljunk — az, hogy az új püspök felé minden oldalról megnyilvánuló biza­lom nem előlegezett, hanem sok teher, fáradság és szolgálat jutalma, amely Urunk rendel­kezése szerint most a többiebi­­zatásban nyilvánul meg. Ez a választás nemcsak ne­künk szóló tanulság és bizony­ságtétel, hanem tudjuk, hogy a világ más tájain élő egyházak sok jelentős őrállója is nagy fi­gyelemmel tekintett felénk és várta a hírt, a tiszántúli egy­házkerület döntéséről. A válasz­tás eredménye bizonyára örö­met és jóreménységet kelt egy­házunk sok külföldi barátjá­ban. Mindezeket elmondva nem magunkat, nem a tiszántúli egyházkerületet, egyszóval nem embereket akartunk dicsérni. Tudjuk, hogy nem rajtunk for­dult meg az, hogy e választás­ban a református egyház — is­mételjük sok törékenység és törődés között — megbizonyí­totta, hogy valóban egyház. Tudjuk, hogy az egyházat való­jában mindig egyedül az Egy­ház Ura tudja egyháznak bizo­nyítani, őt láttuk most ismét munkában. Folytatását látjuk ebben annak, amit ő elkezdett, mert ez a választás bizonyos előzmények nélkül elképzelhe­tetlen lenne. Arra a megújulásra gondolunk, amely megindult, fejlődik — ki tudja mióta — egyházunk életében s amelyet legtömörebben és legvilágosab­ban így lehet kifejezni: Isten Igéje újra megnyílt a magyar református egyházban, igényel és éltet bennünket, hordoz, vé­delmez és vezet. A tiszántúli egyházkerület le­zajlott nagy eseményei során az a magyar református egy­ház élt és határozott, amelyet ez az újra megnyílt isteni ige éltet és vezet. " ára 1 forint A Konventi Sajtóosztály közli: A KÁLVIN-KALENDÁRIUM mun­kálatai teljes erővel folynak. Min­den valószínűséggel november vé­gén, vagy december első napjai­ban expediálni tudjuk a szép nap­tárt. A kalendárium ára 3.— fo­rint. Azok, akik 4.— forintot küldtek, arányosan többet fog­nak a befizetett összegért kapni. A rendelések tömegesen érkeznek. Mivel csak korlátolt példány­számban tudunk megjelenni, aján­latos mielőbb az igénylést értesí­tésünkre adni. A TANKÖNYVEK részben már el­készültek, részben munkában van­nak is aránylag elég rövid idől alatt a IV. és VIII. osztályosok kivételével mind elkészül. Re­­ménységeink szerint expediáln­ tudjuk e hó vége felé valameny­­nyit. Az előjegyzőket kérjük, hogy 40.528 csekkszámlánkra fizessék be az igényelt mennyiség árát, vagy pedig utánvéttel fogjuk el­küldeni. A gyülekezeti Iratterjesztések 25 PÉLDÁNYON FELÜLI RENDELÉS ESETÉN 10 százalék kedvezményt kapnak és a portát is a sajtóosztály fizeti.

Next