Az Út, 1949. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1949-11-20 / 47. szám
II. fVF. 47. SZÁM REFORMÁTUS HETILAP az ELEWYO csatlakozva.. • 1949 NOV. 20—26. Péter János a tiszántúli egyházkerület püspöke Ankét Kiss Roland nagyjelentőségű beszédéről Református naptár az 1950. évre Befejezetlen történet Nagy reformátorok nyomában: Huszár Gál Egyházak világhíradója Szórványok népéről szólt a dunántúli egyházkerület közgyűlésének egyik jelentős tárgyalási pontja s a püspök jelentésének egyik kiemelkedő része. Hoszú ideig csak úgy beszéltünk a szórványokról, mint fájó sebekről. Kértük, javasoljuk a velük való törődést. Később támogattuk a velük foglalkozókat, segítettük a gondozásban, de soha el nem múlt belőlünk, ha rájuk gondoltunk, a fájó érzés. Most a dunántúli egyházkerület felújította egyik régi rendelkezését. Eszerint évente szórványnapot kell tartson minden gyülekezet, s az aznapi perselypénzt a szórványmunkára kell szánnia. Kétezer, más számítás szerint hatezer lélek van dunántúli szórványokban. Sok biztató van abban, hogy egy egyházkerületi közgyűlés ilyen határozottan magáévá teszi a szórványok ügyét. De még több biztatást látunk abban, amit egy szórványkonferenciáról való beszámolóban olvastunk. Egy szomorú kifejezés adja ezt az örömet: az árvagyülekezet elnevezés. A dunántúli egyházkerület történetében gyakran előfordul ez a kifejezés. Jelenti az ellenreformáció idejében azokat a gyülekezeteket, ahonnan a lelkipásztort elűzték. A gyülekezet lelkigondozás nélkül maradt s legtöbbször elsorvadt. Mostani jelentésünk azt mondja ezekről, hogy a szórványgondozás missziójában ezek élednek újra. Árva gyülekezetből gondozott szórvány lett. Több szórványból missziós gyülekezetek nagy csoportja, néhányból anyaegyház lett. Ez nemcsak biztató, életet jelentő munka, hanem nagyon hálás munka is, amelyből nem csupán a gondozottak, de a gondozók is erőt nyerhetnek. Egyik missziós munkásunk többször elmondja bizonyságtételében, hogy őt legelőször lélek szerint az ragadta meg, amikor ifjú diákkorában lelkipásztorával szórványmisszióba kezdett járni , mint kisegítő kántor. Olyan út ez, amely sok fáradságot jelent, de ebben a fáradságban sok biztatás, öröm rejlik. S ennek a munkának sok látható gyümölcse van. Egyik éppen ez: fájó sebekből gyógyult sebek lesznek, gyógyult sebekből új élet. Szülők iskolája nyílt meg az ország valamennyi iskolája, óvodája mellett. Színes beszámolók adnak erről hírt. Nagy érdeklődéssel kezdődött meg országszerte az államnak ez a nevelői újszerű munkája. Több mint félmillió szülő vett részt a vasárnap körül tartott megnyitókon, szerte az országban. A családi nevelés és az iskola tanítói és nevelői munkája, különállása szűnt meg ezzel. Az iskola gyakran szülő és gyermek számára egy szükséges, eltűrni való, de eltűrni nehéz rossz volt. Valami nem egészen kényelmes és érthető átmenet a családból az életbe, gyermekkorból a felnőtt korba. Gondolták sokan, hogy arra való: pótolja a szülő elhanyagolt, vagy elmulasztott, vagy megadni nem tudott nevelését, legjobb esetben folytassa azt a nevelői munkát, amit a szülő elkezdett. Gyakran ijesztősre használt kép volt a tanító alakja, nevelésre tehetetlen szülőknél, majd megtanulod az iskolában, majd ad neked a tanító! — hangzott igen sokszor. A mai iskolának a családtól való ilyen elkülönülése megszűnt a szülők iskolájának megnyitásával. Ez azt jelenti: mostantól az iskola együtt akar nevelni és tanítani a szülővel, de egyszerre neveli a szülőt és tanítja őt nevelni és tanítani. A nevelés tudománya ugyanis nem adódik csak úgy „magától“ mindenkinek. Erre vagy születni, vagy ezt megtanulni kell. Most az új iskola vállalkozik arra, hogy a nevelni nem tudó szülőt megtanítja egy olyan példakép alapján, amely minden ismerője előtt rokonszenves és nagymértékeit: Makarenkónak a tapasztalatai alapján. Reméljük, ha ez a nagy vállalkozás sikerül, kevesebb elrontott lény lesz az újabb nemzedékben és kisebb és kevesebb lesz a szakadék szülő és gyermek között. Püspökválasztás után Sok keresztyén szót gondol most szeretettel egyházunk tiszántúli kerületére, vezetőire, tagjaira és a kerület új szolgájára. Reméljük, nem kelt megütközést sem a kerületben, sem annak új püspökében, hogy azokat a gondolatokat, amelyek bennünket e választás alatt és után foglalkoztattak, itt most nyilvánosság elé tárjuk. Egyetlen cél szolgáltat erre okot. Úgy ment végbe ez a választás, hogy abból mindannyian sokat tanulhattunk és ezeket a tanulságokat szeretném egyházunkban minél nagyobb mértékben közkinccsé tenni. Felismert tanulságaink nem annyira a választás személyi eredményére, mint inkább körülményeire vonatkoznak. Azáltal szeretnék tanulni és tanítani, ami e választás alatt történt és ami nem történt. Elöljáróban egy mondatban összefoglalva így írhatjuk meg: a választás során sok törékenység és törődés között a magyar református egyház újra megbizonyította, hogy valóban egyház. Hogyan és miben? Abban, ami nem történt. Nyílt titkot vallunk meg azzal, hogy a tiszántúli egyházkerületnek, de egész egyházunknak is, sok tagja tekintett félelemmel e választás elé. Tudjuk milyen kísértő alkalom lehetett volna szenvedélyek felkavarására, egyházpolitikai irányzatok és személyi ellentétek kiélezésére s az egyház ügyének emberi érdekekkel szemben való elhanyagolására. Ennél sokkal kisebb jelentőségű egyházi választások esetén is sokszor fordultak már elő az egyház életéhez nem illő jelenségek. Abban hogy ilyenek, most, legalább is észrevehetően, nem történtek, elhárította a tiszántúli egyházkerület magától azt a veszélyt, hogy nemegyház módjára oldja meg az előtte levő feladatot. Annál azonban, ami nem történt mégis csak jelentősebb, ami történt. Először is érezhették a tiszántúli egyházkerület gyülekezetei és őrállói, hogy megoldandó gondjukkal nincsenek magukban. Anélkül hogy a más dolgába avatkozás engedetlenségét elkövették volna, más egyházkerületekből is sokan kísérték figyelemmel ennek a választásnak minden szakaszát. Volt azonban egy láthatatlan, de az előbbi érdeklődésnél nem kevésbbé jelentős, sőt bizalommal mondjuk, sokkal hatékonyabb részlete annak, ahogyan a többi kerületek tagjai is részt vettek a tiszántúli egyházkerület nagy, feladatának megoldásában. Biztos értesülésekből tudjuk, hogy sokfelé könyörögtek egyének és gyülekezetek a legjobb megoldásért. De annál ami másutt történt, mégis csak jelentősebb az, ami magában a tiszántúli kerületben történt. Ha voltak is a megoldási tervek tekintetében véleménykülönbségek, sőt ellentétek — hol ne lettek volna hasonló helyzetben —, szinte azt mondjuk, hogy nem lett volna egyház a tiszántúli egyházkerület, hanem angyalok serege, ha ilyen különbségek és ellentétek nem lettek volna — ha tehát voltak is ilyenek, olyan formában jelentek meg, úgy mutalták hatásukat, hogy a kerület egészét, annak gyülekezeteit, sőt bátran mondjuk, egész egyházi közéletünket inkább építették, erősítették, az egységben szilárdították, mint rombolták. Számosan figyelték meg, hogy a választás jó megoldása érdekében együtt tudtak tanácskozni, imádkozni, szolgálni a kerületnek olyan tisztségviselői és különböző rendű munkásai, akiket korábban nem is jelentéktelen különbségek, sőt ellentétek választották el egymástól. A választás megtörténte után pedig találkozni, az eredmény felett együtt örülni tudtak egymással olyanok, akik a választás menete idején nagyon is eltérő felfogásokat vallottak. Folytathatnék tovább az örvendetes jelek felsorolását, de a tiszántúli gyülekezetek azokat úgy is ismerik, a többi tájak felé pedig bizonyságtételnek ennyi is eleget mond. Ilyen biztató előjelek között lehet-e másként tekinteni egyházunk új szolgájának munkája elé, mint azzal a bizonyos reménységgel, amelyet Isten bizonyságtételei alapoznak meg. Ha tehát mi jó reményekre okot látunk, akkor nemcsak az új püspök személyére, tulajdonságaira tekintünk, hanem az egyik az Urára, aki ilyen nyilvánvaló jót kezdett s tudjuk, hogy az elkezdett jót be is fejezi. Ehhez a jótéteményéhez tartozik —, hogy mégis személyi kérdésről is szóljunk — az, hogy az új püspök felé minden oldalról megnyilvánuló bizalom nem előlegezett, hanem sok teher, fáradság és szolgálat jutalma, amely Urunk rendelkezése szerint most a többiebizatásban nyilvánul meg. Ez a választás nemcsak nekünk szóló tanulság és bizonyságtétel, hanem tudjuk, hogy a világ más tájain élő egyházak sok jelentős őrállója is nagy figyelemmel tekintett felénk és várta a hírt, a tiszántúli egyházkerület döntéséről. A választás eredménye bizonyára örömet és jóreménységet kelt egyházunk sok külföldi barátjában. Mindezeket elmondva nem magunkat, nem a tiszántúli egyházkerületet, egyszóval nem embereket akartunk dicsérni. Tudjuk, hogy nem rajtunk fordult meg az, hogy e választásban a református egyház — ismételjük sok törékenység és törődés között — megbizonyította, hogy valóban egyház. Tudjuk, hogy az egyházat valójában mindig egyedül az Egyház Ura tudja egyháznak bizonyítani, őt láttuk most ismét munkában. Folytatását látjuk ebben annak, amit ő elkezdett, mert ez a választás bizonyos előzmények nélkül elképzelhetetlen lenne. Arra a megújulásra gondolunk, amely megindult, fejlődik — ki tudja mióta — egyházunk életében s amelyet legtömörebben és legvilágosabban így lehet kifejezni: Isten Igéje újra megnyílt a magyar református egyházban, igényel és éltet bennünket, hordoz, védelmez és vezet. A tiszántúli egyházkerület lezajlott nagy eseményei során az a magyar református egyház élt és határozott, amelyet ez az újra megnyílt isteni ige éltet és vezet. " ára 1 forint A Konventi Sajtóosztály közli: A KÁLVIN-KALENDÁRIUM munkálatai teljes erővel folynak. Minden valószínűséggel november végén, vagy december első napjaiban expediálni tudjuk a szép naptárt. A kalendárium ára 3.— forint. Azok, akik 4.— forintot küldtek, arányosan többet fognak a befizetett összegért kapni. A rendelések tömegesen érkeznek. Mivel csak korlátolt példányszámban tudunk megjelenni, ajánlatos mielőbb az igénylést értesítésünkre adni. A TANKÖNYVEK részben már elkészültek, részben munkában vannak is aránylag elég rövid idől alatt a IV. és VIII. osztályosok kivételével mind elkészül. Reménységeink szerint expediáln tudjuk e hó vége felé valamenynyit. Az előjegyzőket kérjük, hogy 40.528 csekkszámlánkra fizessék be az igényelt mennyiség árát, vagy pedig utánvéttel fogjuk elküldeni. A gyülekezeti Iratterjesztések 25 PÉLDÁNYON FELÜLI RENDELÉS ESETÉN 10 százalék kedvezményt kapnak és a portát is a sajtóosztály fizeti.