Az Út, 1950. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1950-06-04 / 23. szám
W50 JÚNIUS 4—10. „Hiszek Jézus Krisztusban, a mi Urunkban...“ Bereczky Albert pünkösdi rádiós igehirdetése „Senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által.“ (L Kor. 12:3/b) A GONDOS ÉS TÜRELMES ISTEN jól előkészítette azt a napot és órát, amikor régi és sokszor ismételt ígérete beteljesedett. Az az ígéret, amit a teremtéstől kezdve többször mondott Isten. Mert neki pontos terve volt és ez az ö idvözítő terve ma is tart. Amikor eljött az idő, elküldte Jézust és amikor Jézus elvégezte a munkáját, elküldte Szentlelkét. A tanítványoknak végig kellett járni egy hosszú iskolát, át kellett élnök az ő Uruk megszégyenülésének és kereszthalálának kínjait, bele kellett nézniök Isten csuda szeretetének ebbe a tükörébe, hogy benne megláthassák önön életüknek minden rútságát — azután részesülhettek a Feltámadottal való találkozás örömében, és tőle magától hallhatták: „Békesség néktek!‘‘ Uruk mennybemenetele után csendben és imádkozva várniuk kellett. És akkor végre megtörtént a legnagyobb csoda. Számunkra a pünkösd mindig a legnagyobb csoda. Mert azt a csodát, hogy a világ Üdvözítője egy istállónak a jászolában megszületett, mélységben és alázatosságban felülmúlja az a csoda, hogy Isten bűnös emberek szívébe költözött. Jézus eddig kívül volt a tanítványokon; most olyan Lelket kaptak, akiben Jézus Krisztus belül van. A lelkük cserélődött ki, amit döntő módon az bizonyított, hogy Péter, éppen az a csúnyán elbukott Péter, éppen a nagy hősködés után urát megtagadó, gyáva Péter kapta a Szentlélektől a megbízatást és az erőt, hogy az első pünkösdi prédikációt elmondja. MI MA ENNEK A PRÉDIKÁCIÓNAK AZ UTOLSÓ MONDATÁHOZ kapcsolódunk hozzá. Milyen forró, milyen boldog és bizonysággal teljes lehetett akkor Péter hangja, amikor beszédének a végén elkiáltotta: „Bizonnyal tudja meg azért Izraelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek“. Bizonnyal. Ami azt jelenti, hogy biztosan, bizonyossággal és sürgősen tudja meg Izráelnek egész háza. Akik Jézust valaha Úrnak hitték és vallották, sohase maguktól tették. Csoda volt ez mindig, akkor is, ma is, mert „senki se mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által“. Most, először is, kétfelé el kell söpörnünk az akadályokat. Azért, mert mi már régi keresztyének vagyunk és bennünk bizony sok akadály van. Az egyik az, hogy a Szentlélekre hivatkoznak sokszor olyan beteges lelkek, akik a pünkösdi mámort létre akarják hozni. És az ember létre is tud hozni olyan vallási rajongást, ami veszedelmesen hasonlít, pedig döntően különbözik attól, amit a Szentlélek tüze gyújt. Mert a Szentlélek mindig az igét dicsőíti, a Szentlélek mindig Jézus Krisztusról beszél és az ige szüntelenül óv és int minket az ilyen embercsinálta rajongásoktól. Hogy is mondja Pál? ..Nem félelemnek lelket adott nekünk az Isten, hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak lelket.“ A józanság itt, ebben az igében bölcseséget jelent. Ugyanazt a szót találjuk itt, amit a gadarénus történetében (Márk 5:15), amikor azt a beteglelkű embert Jézus meggyógyítja s a falubeliek kimennek megnézni és látják, hogy „fel van öltözve és eszénél van“. Olyan erőt, olyan szeretetet ad a Szentlélek nekünk, amely eszénél van és nem eszén kívül. Legyen ebből elég most ennyi. A MÁSIK ELSÖPÖRNI VALÓ ÉPPEN AZ ELLENKEZŐ VESZEDELEM. Vannak olyanfajta józan, vallásos emberek — ti tudjátok, hogy én ezt a „vallásos“ szót sohase úgy emlegetem, mintha dicséretet akarnék mondani vele! —, vannak olyanok, akik vallásos módon elégnek tartják, ha eszükkel, értelmükkel tudomásul veszik, hogy Jézus meghalt, feltámadott, él és uralkodik, hiszen ezt prédikálják nekik gyerekkoruktól kezdve, de őbennük magukban nem történt semmi. Lehet azt hazudni, hogy én hiszek. Lehet olyan hangosan hazudni, hogy végül még magam is elhiszem. Sőt hadd mondjam itt azt a figyelmeztetést, hogy lehet úgy is mondogatni azt, hogy Jézus Krisztus Úr, hogy ő az egyetlen Úr, hogy ezzel alattomos módon azt akarják kifejezni, hogy a földi élet rendjét, feladatait, munkáját és békességét, az Istentől rendelt felsőbbséget megvetik. Az ige az ilyen hamisságtól éppen úgy óv minket, mint a hidegszívű józanságtól. A Szentlélek tűz és meleget áraszt, világosságot áraszt. De a házat nem fölégeti, hanem éppen melegséggel és világossággal betölti. Péter érthető és értelmes beszédet mondott pünkösdkor, de ezt a Szentlélek által átforrósodott szívvel mondotta. TUDOD-E TE IS SZENLÉLEKTŐL ÁTFORRÓSODOTT SZÍVVEL MONDANI, HOGY JÉZUS ÚR? Ne tekinthess most senkire, a Szentlélek azt akarja, hogy te ezt először magadra nézve mondjad: Jézus az Úr, Uram. Itt kezdődik az ő valóságos uralma: bennem. Senki se hirdetheti Jézus uralmát, míg ő maga oda nem adta magát kényre-kegyre, életre-halálra őneki. Mi akadályoz, hogy ezt megtedd? Akár most, ebben a pillanatban „megkeseredhetsz a szívedben“, mint azok, akik ott Pétert hallgatták és egész eddigi életednek minden bűnét és erényét, egész nyomorúságát, az életed gazdátlanságát megbánthatod úgy, hogy a kész kegyelmet és teljes bocsánatot Jézus Krisztustól elfogadod. Akkor aztán öröm, hála, engedelmesség és szolgálat lesz az életed, az ő uralma alatt. ITT KEZDŐDIK: BENNEM. Jézus az én Uram. De itt nincs vége. Mert te nem vagy egyedül a földgömbön. Ott vannak a többi emberek. Jézus Krisztus nemcsak teérted halt meg, hanem az egész világért is. És veled együtt sokan vannak, akik hitted elfogadták és akikben a Szentlélek tesz belül bizonyságot és mondja ott bent: „Ne félj, megbocsáttattak a te bűneid“. Akik akkor, ott pünkösdkor mély bűnbánattal és hittel elfogadták ezt, azokból gyülekezet lett. Nemcsak egyenként, hanem együtt is hiszszük, hogy Ő az Úr. Jézus nemcsak az én Uram, hanem a mi Urunk. Tudjuk-e mi ma, az egyháznak kb. 1050. születésnapján boldogan elmondani az őskeresztyének megrendítően egyszerű hitvallását: Jézus — Úr? Vagy talán csak Szentlélek nélkül üres szavakat mormolunk, mikor elmondjuk pl. a Hiszekegyben: „Hiszek Jézus Krisztusban, mi Urunkban...“ Ez azt jelenti, hogy ő az egyház Ura, hogy ennek a gyülekezetnek, amely itt együtt van, amely máskor is itt egybegyülekezik, van Ura és kegyelmes gazdája és ő nemcsak egészben Ur és gazda, hanem részletekben és kicsinyben is. Most tudom, hogy amikor IDÁIG ELÉRKEZTÜNK, akkor némelyek izgatottan várják, hogy nos, mi jön még? Az a hamisság, amelyről már szóltam és amely szeret gyáván vallásos lepelbe burkolózni, szeretne rajtakapni minket, hogy hát tovább nem megyünk? Csak az egyéni keresztyén élet? Csak az egyház? Vigyázzatok és meg ne szomorítsátok a Szentjelket. Mert ő azt akarja, hogy mindenekelőtt az izgasson téged, hogy neked Urad-e az, akit Úrnak mondasz és hogy az egyháznak valóban nincsen más szempontja, más érdeke és kívánsága, mint Jézus Krisztusnak, az Úrnak engedelmeskedni. Utána természetesen bátran és hittel és engedelmesen mondja, hogy ő mindenek Ura. De a sorrend fontos. Ő az én Uram, a mi lorunk és utána a hívők boldog vallomása, hogy Ő mindenek Ura, ahogy ő maga mondotta, hogy: „Nékem adatott minden hatalom égen és földön". Hogyan gyakorolja Jézus eztaz ő teljes uralmát? Nem máskép, mint ahogy földi életében is gyakorolta, tehát szolgál és szeret. Itt dől el, hogy te Szentlélekkel valad-e öt Uradnak és az egyház is „mi Urunknak“, hogy mennyire tudunk szolgálni, hétköznapi életünk minden területén és ebben a világban. Mert a hatalmaskodni és uralkodni akaró egyház, az nem a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusnak, a bűnösök barátjának útján jár. Az ő uralmát nekünk nem számonkérni, hanem magunk között és egymás között kiábrázolni kell ebben a világban. Nem úgy, hogy fennen hangoztatunk ilyen vagy olyan igényeket, hanem azon a nehezebb módon, hogy szeretetben szolgáló életet éljünk, hogy az emberiség javát és földi békességét szolgáló életet éljünk. Mert rajtunk kell láthatóvá tenni a világban, hogy milyen áldott, hasznos és gyümölcsöző a Jézus uralma alatt élő egyház élete. Mi kell ehhez? Kizárólag egy: Szentlélek. Mit tehetünk érte? Kérjük, hogy egyenként és együtt teljesedjünk be Szentlélekkel. Egyházunk időszerű, kérdései (F. L.) Belső egyház! életünkben még sok a megoldatlan kérdés. Isten rendre felszínre hozza őket s tanácsot, erőt ad megoldásukhoz. Ha engedelmesek akarunk lenni, ne akarjunk egyszerre minden kérdésünkkel megbirkózni. Várjuk meg, mikor s melyik kerül — Isten akaratából — napirendre. Mert Isten csak időszerű kérdésekre, helyesebben csak általa feladott kérdésekre hajlandó válaszolni. Az alábbiakban felvetünk három ilyent. Az első egyházunk lelki szolgálatát érinti, a második egyházunk kormányzását, a harmadik pedig bibliai tanításunkat. Egyetemes konventünk és zsinati tanácsunk újból szabályozta egyházunk lelki szolgálatát, miszsziói életműködését. Szükséges, jó medret készített a mindannyiunkat éltető és tápláló élővíz, az evangélium számára. Ugyanakkor pedig igyekezett kiszorítani azokat a felelőtlenségből, vagy vallási rajongásból eredt vadvizeket, amelyek kisebb-nagyobb mértékben elárasztással fenyegették a gyülekezeteket Konventünk és zsinati tanácsunk jó munkát végzett, mert nem előbb és nem később, hanem időben intézkedett. Kérdés, vájjon gyülekezeteink, egyházmegyéink és egyházkerületeink felelős vezetői mennyire akarják és tudják majd érvényesíteni a missziós "szabályrendelet "időpontjait. Két veszélyre kell most rámutatnunk. Az egyik: ne engedjük meg, hogy egyes presbitériumok és egyházmegyék fegyverül használják fel egyházunk új jogalkotását egészséges evangéliumi kezdeményezések és szolgálatok ellen. A macik: ne engedjük meg, hogy lelki szolgálatunk munkásai, a missziós munka végzői megvessék és áthágják a presbitériumok és egyházmegyék egészséges evangéliumi fegyelmezését. Járjunk itt is — mint mindenben — a keskeny úton. A gyülekezetek és egyházmegyék vezetői végezzék el kettős feladatukat. Egyrészt segítsék, másrészt kormányozzák, fegyelmezzék és ellenőrizzék a lelki szolgálatokat. A missziós munkások pedig ne csak segítséget igényeljenek az egyházkormányzat szerveitől, de egyházunk Ura iránti engedelmességüket bizonyítsák be azzal, hogy igéje szerint, engedelmeskedjenek az egyházi felsőbbségnek. Felelős egyházi vezetőink, püspökeink, egyházkerületi főgondnokaink, espereseink és egyházmegyei gondnokaink már több ízben felhívták a gyülekezetek figyelmét arra, milyen nagy jelentősége van egyházunk mai életében — Péter János tiszántúli püspök szavaival élve — a „felelősséggel komályozni -tudám,“ kegyelmi ajándékának. Sürgősen fel kellene dolgoznunk az egyházkormányzásról szóló bibliai tanításokat. Most itt csak két dolgot erről. Először: könyörögjenek a gyülekezetek, hogy Isten erősítse és táplálja ezt a kegyelmi ajándékot egyházunk hivatott vezetőiben. Másodszor: tisztelettel és szeretettel kérjük egyházunk kormányzó szerveiség szolgáit, a jövőben még erőteljesebben gyakorolják e tisztükből következő jogukat és kötelességüket: az önbírálatot és bírálatot. Hála Istennek, már ritkák az olyan lelkész, esperes és püspöki jelentések, amelyek egyházi életünkről mindenáron „csupa jót“ mondanak. A jövőben azonban még nagyobb szükségünk lesz az igazságos bíráló szóra, amely nem általánosságban mozog, hanem bátran és nyilvánosan az ige mérlegére teszi gyülekezeteink és egész egyházunk konkrét lelki, személyi és anyagi állapotát. Lapunk e tekintetben már igyekezett példát adni. Egyházunk felelős vezetőinek alkalmat adott „az Ü".“ arra, hogy szolgálatunkat hónapról-hónapra szigorú és igazságos bírálat tárgyává tegye. Reméljük, Isten megengedi nekünk, hogy ebben is utat mutassunk a gyülekezeteknek. Egyházunk tudományos eszmélkedésének általában, gyülekezeteink bibliai tanításának pedig különösen volt egy nagy hiányossága. Nem folalkoztunk — súlyához és jelentőségéhez mérten — eleget az új, most kialakuló magyar református teológia fgyelemreméltó eredményeivel. Tanfolyamok, presbiteri és egyéb konferenciák előadói rém ismertették, magyarázták és mélyítették el kelőképpen egyházunk újabb hittani és közéleti megnyilatkozásait. Zsinati tanácsunk és zsinatunk közéleti eligazításaira, kivárképpen azonban Bereczky Albert alapvető műveire gondolunk („Két ítélet között“, „Keresztyénség az új magyar államban“; püspöki jelentései, előadásai, cikkei). Sajnálattal látjuk, hogy ezeket a korszakos egyházi kezdeményezéseket külföldi atyánkfiai sokkal alaposabban tanulmányozzák, mint honi egyháztagjaik. Ezen sürgősen segítenünk kell. 1950 nyarán is szép számmal lesznek konferenciák a különböző otthonokban. Ne múljék el egyetlen nyári egybesereglés sem, amelyen lelkiismeretesen át ne vennék ki. zsinati tanácsaik és zsinatunk állásfoglalását s ne adnának komoly ismertetést Bereczky Albert teológiai munkálkodásának istenada gyümölcséből. Rossz munkát végeznek a nyári összejövetelek, ha egyházunk egyházpolitikai és közéleti kérdéseit kikerülik, vagy azok megoldásához önálló ötletek alapján fognak hozzá. Biztos reménységünk, hogy nem így lesz, sőt ez a nyár e téren bepótolja majd az elmulasztottakat. Mátyás Ernő a sárospataki teológiai akadémia professzora 25 évi sárospataki szolgálat után, 62 éves korában váratlanul meghalt. Erdélyi lelkészcsaládból származott. Előbb Székelyföldváron volt lelkipásztor, majd a kolozsvári teológián helyettes professzor. Innen hívták meg 1925-ben Radácsi György örökébe, a pataki főiskola katedráljára. Tudományos munkálkodását bélés külföldön megbecsülték. Egyik műve rövidesen Svájcban, német nyelven is megjelenik. Életének és szolgálatának fundamentuma az az ige volt, amelyet nemrég kiadott könyve, a „János evangéliuma“ vezérigéjéül választott: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta“__Ez az ige olvasható a család és a pataki főiskola közösen kibocsátott gyászjelentésén is. Erről az igéről tett bizonyságot koporsója mellett május 31-én lelkipásztora, Darányi Lajos. Mátyás Ernő azok közé tartozott, akik Isten uraságát egyéni, egyházi és közéleti vonatkozásban komolyan veszik. Lelkipásztoraink nevelésével, nagyobb műveivel, kisebb cikkeivel az Urat szolgálta. Minden tanítványával külön-külön foglalkozott s mindegyiknek figyelemmel kísérte életét és pályafutását. .Most ezekben a napokban bizonyára sok-sok falusi parókián előveszik a lelkipásztorok Mátyás Ernő atyai leveleit, amelyekben tanácsot és útbaigazítást adott szeretett tanítványainak. A boldog feltámadás reménysége alatt búcsúzik „az Út“ is Mátyás Ernőtől, bölcs tanítónktól, szeretett munkatársunktól, atyai barátunktól. Családja, tanártársai, tanítványai és gyülekezete felé pedig testvéri részvéttel fordulunk s Istentől kérjük megvigasztaltatásukat. Gyöngyszemek A Lélek valóságos volta világosan felismerhető: az újjászületett ember magán ismeri fel annak hatalmát s mások is kénytelenek meglátni benne való munkáját. A Lélek működése titokzatos. A megtért ember sem mindig tudja megmondani, hogy mikor kezdte meg benne munkáját. (Mátyás Ernő.) • Krisztus az a forrás, amelyből a keresztyén élet fakad, de egyúttal ő a tenger is, amely felé a forrás tart, ő egyaránt kezdet és vég; kezdet, mert eredete a mennyben van, és vég, mert az örök életben is 5 lesz az osztályrészünk. (Mátyás Ernő.) • Annál inkább kivillan valakinek a magasabbrendűsége, minél mélyebb útját tudja megjárni az alázatosságnak, mert enélkül nincsen igazi emberi nagyság. (Mátyás Ernő.) * A hit nagy ajándéka, hogy Isten iránti szeretetünk jutalmaképpen a hívő ember az Atyát, a Fát és a Szentlelket egyaránt birtokolja. Istennek önmaga adása a legmagasabb ajándék a hívő ember számára. (Mátyás Ernő.) • Tartózkodva mentem asztalodhoz, ó, édes Jézusom! Mert éreztem, hogy nem szerettelek úgy, mint te szerettél engem; mert nem volt menyegzős ruhám — tiszta szív és alázatos lélek; sem, te mégis szeretettel fogadtál és asztalodhoz bocsátottál engem, szerelmed nagy voltával kipótolván szeretetem hiányát és véreddel megtisztítván ruháimat. — Azért nem tartózkodva, mint mentem, hanem megbátorodva s békességgel tértem meg asztalodtól, hallván arra te szavaidat: bízzál fiam, bízzál leányom, mert megbocsáttattak a te bűneid. Áldott lény Istenem, Atyám, hogy egyszer még kegyelmedbe vettél. Áldott légy Jézusom, Megváltam, hogy bűneim bocsánata felöl megbiztattál. (Révész Bálint, 1859.) • A te szent törvényed, Uram, lelki tükör, mely a bűnöknek minden mocskait kimutatja bennünk. Adjad azért, kegyelmes Atyánk, hogy midőn a te akaratodat, szentséges igédből tanuljuk, ne legyünk olyanok, mint akik a tükörbe betekintvén, a szennyet orcájukon meglátják s azonban elfelejtik onnan lemosni, hanem inkább, hogy amiket tanulunk, megérthessük; amiket megértünk, szívünkbe rejthessük és életünknek megjobbitásában is mentül hamarább kiábrázolni igyekezhessünk, a te Fiad, a mi édes idvezítő Urunk által, Ámen. (Medgyesi Pál, 1655.) 3 legszebb a. CV- S ars c*t Kis kivitelben készít POLTIKOVITS BÉLA PALÁSTSPECIALISTA Budapest, IV., Magyar u. 28. II. 6. Vidékre árajánlatot készséggel küld