Az Út, 1950. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1950-06-04 / 23. szám

W50 JÚNIUS 4—10. „Hiszek Jézus Krisztusban, a mi Urunkban...“ Bereczky Albert pünkösdi rádiós igehirdetése „Senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lé­lek által.“ (L Kor. 12:3/b) A GONDOS ÉS TÜRELMES ISTEN jól előkészítette azt a napot és órát, amikor régi és sokszor ismételt ígérete betelje­sedett. Az az ígéret, amit a terem­téstől kezdve többször mondott Isten. Mert neki pontos terve volt és ez az ö idvözítő terve ma is tart. Amikor eljött az idő, elküldte Jézust és amikor Jézus elvégezte a munkáját, elküldte Szentlelkét. A tanítványoknak végig kellett járni egy hosszú iskolát, át kellett éln­ök az ő Uruk megszégyenü­lé­­sének és kereszthalálának kínjait, bele kellett nézniök Isten csuda szeretetének ebbe a tükörébe, hogy benne megláthassák önön életük­nek minden rútságát — azután ré­szesülhettek a Feltámadottal való találkozás örömében,­ és tőle ma­gától hallhatták: „Békesség nék­­tek!‘‘ Uruk mennybemenetele után csendben és imádkozva várniuk kellett. És akkor végre megtörtént a legnagyobb csoda. Számunkra a pünkösd mindig a legnagyobb csoda. Mert azt a csodát, hogy a világ Üdvözítője egy istállónak a jászolában megszületett, mélység­ben és alázatosságban felülmúlja az a csoda, hogy Isten bűnös em­berek szívébe költözött. Jézus ed­dig kívül volt a tanítványokon; most olyan Lelket kaptak, akiben Jézus Krisztus belül van. A lelkük cserélődött ki, amit döntő módon az bizonyított, hogy Péter, éppen az a csúnyán elbukott Péter, ép­pen a nagy hősködés után urát megtagadó, gyáva Péter kapta a Szentlélektől a megbízatást és az erőt, hogy az első pünkösdi pré­dikációt elmondja. M­I MA ENNEK A PRÉDIKÁ­CIÓNAK AZ UTOLSÓ MON­DATÁHOZ kapcsolódunk hozzá. Milyen forró, milyen bol­dog és bizonysággal teljes lehetett akkor Péter hangja, amikor beszé­dének a végén elkiáltotta: „Bi­zonnyal tudja meg azért Izraelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisz­tussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek“. B­i­­z­o­n­n­y­a­l. Ami azt jelenti, hogy biztosan, bizonyossággal és sürgő­sen tudja meg Izráelnek egész háza. Akik Jézust valaha Úrnak hit­ték és vallották, sohase maguktól tették. Csoda volt ez mindig, ak­kor is, ma is, mert „senki se mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által“. Most, először is, kétfelé el kell söpörnünk az akadályokat. Azért, mert mi már régi keresztyének va­gyunk és bennünk bizony sok aka­dály van. Az egyik az, hogy a Szentlélekre hivatkoznak sokszor olyan beteges lelkek, akik a pün­kösdi mámort létre akarják hozni. És az ember létre is tud hozni olyan vallási rajongást, ami vesze­delmesen hasonlít, pedig döntően különbözik attól, amit a Szentlé­lek tüze gyújt. Mert a Szentlélek mindig az igét dicsőíti, a Szent­lélek mindig Jézus Krisztusról beszél és az ige szüntelenül óv és int minket az ilyen embercsinálta rajongásoktól. Hogy is mondja Pál? ..Nem félelemnek lelket adott nekünk az Isten, hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak lelket.“ A józanság itt, ebben az igében bölcseséget jelent. Ugyanazt a szót találjuk itt, amit a gadarénus tör­ténetében (Márk 5:15), amikor azt a beteglelkű embert Jézus meg­gyógyítja s a falubeliek kimennek megnézni és látják, hogy „fel van öltözve és eszénél van“. Olyan erőt, olyan szeretetet ad a Szent­lélek nekünk, amely eszénél van és nem eszén kívül. Legyen ebből elég most ennyi. A MÁSIK ELSÖPÖRNI VALÓ ÉPPEN AZ ELLENKEZŐ VESZEDELEM. Vannak olyanfajta józan, vallásos embe­rek — ti tudjátok, hogy én ezt a „vallásos“ szót sohase úgy emle­getem, mintha dicséretet akarnék mondani vele! —, vannak olya­nok, akik vallásos módon elégnek tartják, ha eszükkel, értelmükkel tudomásul veszik, hogy Jézus meg­halt, feltámadott, él és uralkodik, hiszen ezt prédikálják nekik gye­rekkoruktól kezdve, de őbennük magukban nem történt semmi. Le­het azt hazudni, hogy én hiszek. Lehet olyan hangosan hazudni, hogy végül még magam is elhi­szem. Sőt hadd mondjam itt azt a figyelmeztetést, hogy lehet úgy is mondogatni azt, hogy Jézus Krisztus Úr, hogy ő az egyetlen Úr, hogy ezzel alattomos módon azt akarják kifejezni, hogy a földi élet rendjét, feladatait, munkáját és békességét, az Istentől rendelt felsőbbséget megvetik. Az ige az ilyen hamisságtól éppen úgy óv minket, mint a hidegszívű józan­ságtól. A Szentlélek tűz és meleget áraszt, világosságot áraszt. De a házat nem fölégeti, hanem éppen melegséggel és világossággal be­tölti. Péter érthető és értelmes be­szédet mondott pünkösdkor, de ezt a Szentlélek által átforrósodott szívvel mondotta. T­UDOD-E TE IS SZENLÉ­­LEKTŐL ÁTFORRÓSO­DOTT SZÍVVEL MONDA­NI, HOGY JÉZUS ÚR? Ne tekint­hess most senkire, a Szentlélek azt akarja, hogy te ezt először ma­gadra nézve mondjad: Jézus az Úr, Uram. Itt kezdődik az ő való­ságos uralma: bennem. Senki se hirdetheti Jézus uralmát, míg ő maga oda nem adta magát kény­­re-kegyre, életre-halálra őneki. Mi akadályoz, hogy ezt megtedd? Akár most, ebben a pillanatban „megkeseredhetsz a szívedben“, mint azok, akik ott Pétert hallgat­ták és egész eddigi életednek min­den bűnét és erényét, egész nyo­morúságát, az életed gazdátlansá­gát megbánthatod úgy, hogy a kész kegyelmet és­ teljes bocsánatot Jé­zus Krisztustól elfogadod. Akkor aztán öröm, hála, engedelmesség és szolgálat lesz az életed, az ő uralma alatt. ITT KEZDŐDIK: BENNEM.­­ Jézus az én Uram. De itt nincs vége. Mert te nem vagy egyedül a földgömbön. Ott vannak a többi emberek. Jézus Krisztus nemcsak teérted halt m­eg, hanem az egész világért is. És ve­led együtt sokan vannak, akik hit­­ted elfogadták és akikben a Szent­lélek tesz belül bizonyságot és mondja ott bent: „Ne félj, meg­bocsáttattak a te bűneid“. Akik akkor, ott pünkösdkor mély bűn­­bánattal és hittel elfogadták ezt, azokból gyülekezet lett. Nemcsak egyenként, hanem együtt is hisz­­szük, hogy Ő az Úr. Jézus nem­csak az én Uram, hanem a mi Urunk. Tudjuk-e mi ma, az egy­háznak kb. 1050. születésnapján boldogan elmondani az őskeresz­­tyének megrendítően egyszerű hit­vallását: Jézus — Úr? Vagy talán csak Szentlélek nélkül üres szava­kat mormolunk, mikor elmond­juk pl. a Hiszekegyben: „Hiszek Jézus Krisztusban, mi Urunkban...“ Ez azt jelenti, hogy ő az egyház Ura, hogy ennek a gyülekezetnek, amely itt együtt van, amely más­kor is itt egybegyülekezik, van Ura és kegyelmes gazdája és ő nem­csak egészben Ur és gazda, ha­nem részletekben és kicsinyben is. M­ost tudom, hogy ami­kor IDÁIG ELÉRKEZ­TÜNK, akkor némelyek izgatottan várják, hogy nos, mi jön még? Az a hamisság, amely­ről már szóltam és amely szeret gyáván vallásos lepelbe burkolóz­ni, szeretne rajtakapni minket, hogy hát tovább nem megyünk? Csak az egyéni keresztyén élet? Csak az egyház? Vigyázzatok és meg ne szomorítsátok a Szentjel­ket. Mert ő azt akarja, hogy min­denekelőtt az izgasson téged, hogy neked Urad-e az, akit Úrnak mon­dasz és hogy az egyháznak való­ban nincsen más szempontja, más érdeke és kívánsága, mint Jézus Krisztusnak, az Úrnak engedelmes­kedni. Utána természetesen bátran és hittel és engedelmesen mondja, hogy ő mindenek Ura. De a sor­rend fontos. Ő az én Uram, a mi lorunk és utána a hívők boldog vallomása, hogy Ő mindenek Ura, ahogy ő maga mondotta, hogy: „Nékem adatott minden hatalom égen és földön". Hogyan gyakorolja Jézus ezt­­az ő teljes uralmát? Nem máskép, mint ahogy földi életében is gya­korolta, tehát szolgál és szeret. Itt dől el, hogy te Szentlélekkel val­­­ad-e öt Uradnak és az egyház is „mi Urunknak“, hogy mennyire tudunk szolgálni, hétköznapi éle­tünk minden területén és ebben a világban. Mert a hatalmaskodni és uralkodni akaró egyház, az nem a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusnak, a bűnösök barátjá­nak útján jár. Az ő uralmát ne­künk nem számonkérni, hanem magunk között és egymás között kiábrázolni kell ebben a világban. Nem úgy, hogy fennen hangozta­tunk ilyen vagy olyan igényeket, hanem azon a nehezebb módon, hogy szeretetben szolgáló életet él­jünk, hogy az emberiség javát és földi békességét szolgáló életet él­jünk. Mert rajtunk kell láthatóvá tenni a világban, hogy milyen ál­dott, hasznos és gyümölcsöző a Jézus uralma alatt élő egyház élete. Mi kell ehhez? Kizárólag egy: Szentlélek. Mit tehetünk érte? Kérjük, hogy egyenként és együtt teljesedjünk be Szentlélekkel. Egyházunk időszerű, kérdései (F. L.) Belső egyház! életünkben még sok a megoldatlan kérdés. Isten rendre felszínre hozza őket s tanácsot, erőt ad megoldásukhoz. Ha engedelmesek akarunk lenni, ne akarjunk egyszerre minden kérdésünkkel megbirkózni. Várjuk meg, mikor s melyik kerül — Is­ten akaratából — napirendre. Mert Isten csak időszerű kérdésekre, he­lyesebben csak általa feladott kér­désekre hajlandó válaszolni. Az alábbiakban felvetünk három ilyent. Az első egyházunk lelki szolgála­tát érinti, a második egyházunk kormányzását, a harmadik pedig bibliai tanításunkat.­­ Egyetemes konventünk és zsi­nati tanácsunk újból szabályozta egyházunk lelki szolgálatát, misz­­sziói életműködését. Szükséges, jó medret készített a mindannyiun­­kat éltető és tápláló élő­víz, az evangélium számára. Ugyanakkor pedig igyekezett kiszorítani azokat a felelőtlenségből, vagy vallási ra­jongásból eredt vadvizeket, ame­lyek kisebb-nagyobb mértékben el­árasztással fenyegették a gyüleke­zeteket Konventünk és zsinati ta­nácsunk jó munkát végzett, mert nem előbb és nem később, hanem időben intézkedett. Kérdés, váj­jon gyülekezeteink, egyházmegyéink és egyházkerületeink felelős vezetői mennyire akarják és tudják majd érvényesíteni a missziós "szabály­­rendelet "időpontjait. Két veszélyre kell most rámutatnunk. Az egyik: ne engedjük meg, hogy egyes pres­bitériumok és egyházmegyék fegy­verül használják fel egyházunk új jogalkotását egészséges evangéliumi kezdeményezések és szolgálatok ellen. A macik: ne engedjük m­eg, hogy lelki szolgálatunk munkásai, a missziós munka végzői megves­sék és áthágják a presbitériumok és egyházmegyék egészséges evan­géliumi fegyelmezését. Jár­junk itt is — mint mindenben — a keskeny úton. A gyülekezetek és egyházmegyék vezetői végezzék el kettős feladatukat. Egyrészt segít­sék, másrészt kormányozzák, fe­gyelmezzék és ellenőrizzék a lelki szolgálatokat. A missziós munká­sok pedig ne csak segítséget igényeljenek az egyházkormányzat szerveitől, de egyházunk Ura iránti engedelmességüket bizonyítsák be azzal, hogy igéje szerint, enge­delmeskedjenek az egyházi felsőbbségnek.­­ Felelős egyházi vezetőink, püs­pökeink, egyházkerületi főgond­­nokain­k, espereseink és egyház­­megyei gondnokaink már több íz­ben felhívták a gyülekezetek fi­gyelmét arra, milyen nagy jelen­tősége van egyházunk m­ai éle­tében — Péter János tiszán­túli püspök szavaival élve — a „felelősséggel kom­á­­l­­y­o­z­n­i -t­u­d­á­m,“ kegyelmi a­ján­dékának. Sürgősen fel kellene dolgoznunk az egyházkormány­zásról szóló bibliai tanításokat. Most itt csak két dolgot erről. Először: könyörögjenek a gyüleke­zetek, hogy Isten erősítse és táp­lálja ezt a kegyelmi ajándékot egy­házunk hivatott vezetőiben. Másod­szor: tisztelettel és szeretettel kér­jük egyházunk kormányzó szerveis­ég szolgáit, a jövőben még erőtel­jesebben gyakorolják e tisztükből következő jogukat és kötelességü­ket: az önbírálatot és bírá­latot. Hála Istennek, már ritkák az olyan lelkész­, esperes­ és püs­pöki jelentések, amelyek egyházi életünkről mindenáron „csupa jót“ mondanak. A jövőben azonban még nagyobb szükségünk lesz az igazságos bíráló szóra, amely nem általánosságban mozog, hanem bát­ran és nyilvánosan az ige mérlegére teszi gyülekezeteink és egész egy­há­zunk konkrét lelki, személyi és anyagi állapotát. Lapunk e tekin­tetben már igyekezett példát adni. Egyházunk felelős vezetőinek al­kalmat adott „az Ü".“ arra, hogy szolgálatunkat hónapról-hónapra szigorú és igazságos bírálat tár­gyává tegye. Reméljük, Isten meg­­engedi nekünk, hogy ebben is utat mutassunk a gyülekezeteknek.­­ Egyházunk tudományos eszmél­­kedésének általában, gyülekeze­teink bibliai tanításának pedig kü­lönösen volt egy nagy hiányossága. Nem folalkoztunk — súlyához és jelentőségéhez mérten — eleget az új, most kialakuló magyar reformá­tus teológia fgyelemreméltó ered­ményeivel. Tanfolyamok, presbiteri és egyéb konferenciák előadói rém ismertették, magyarázták és mélyí­tették el kelőképpen egyházunk újabb hittani és közéleti megnyilat­kozásait. Zsinati tanácsunk és zsi­natunk közéleti eligazításaira, ki­­várképpen azonban Bereczky Albert alapvető műveire gondolunk („Két ítélet között“, „Keresztyén­­ség az új magyar államban“; püs­pöki jelentései, előadásai, cikkei). Sajnálattal látjuk, hogy ezeket a korszakos egyházi kezdeményezé­seket külföldi atyánkfiai sokkal alaposabban tanulmányozzák, mint honi egyháztagjai­­k. Ezen sürgő­sen segítenünk kell. 1950 nyarán is szép számmal lesznek konferenciák a különböző otthonokban. Ne múl­jék el egyetlen nyári egybesereglés sem, amelyen lelkiismeretesen át ne vennék ki. zsinati tanácsai­k és zsinatunk állásfoglalását s ne adná­nak komoly ismertetést Bereczky Albert teológiai munkálkodásának istenad­a gyümölcséből. Rossz munkát végeznek a nyári összejö­vetelek, ha egyházunk egyházpoli­tikai és közéleti kérdéseit kikerü­lik, vagy azok megoldásához önálló ötletek alapján fognak hozzá. Biz­tos reménységünk, hogy nem így lesz, sőt ez a nyár e téren bepótolja majd az elmulasztottakat. M­átyás Ernő a sárospataki teológiai akadémia professzora 25 évi sárospataki szol­gálat után, 62 éves korában váratla­nul meghalt. Erdélyi lelkészcsaládból származott. Előbb Székelyföldváron volt lelkipásztor, majd a kolozsvári teológián helyettes professzor. Innen hívták meg 1925-ben Radácsi György örökébe, a pataki főiskola katedrál­jára. Tudományos munkálkodását bél­és külföldön megbecsülték. Egyik műve rövidesen Svájcban, német nyelven is megjelenik. Életének és szolgálatának fundamentuma az az ige volt, amelyet nemrég kiadott könyve, a „János evangéliuma“ vezér­­igéjéül választott: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta“__Ez az ige olvasható a család és a pataki főiskola közösen kibocsá­tott gyászjelentésén is. Erről az igé­ről tett bizonyságot koporsója mellett május 31-én lelkipásztora, Darányi Lajos. Mátyás Ernő azok közé tarto­zott, akik Isten uraságát egyéni, egy­házi és közéleti vonatkozásban komo­lyan veszik. Lelkipásztoraink nevelé­sével, nagyobb műveivel, kisebb cik­keivel az Urat szolgálta. Minden ta­nítványával külön-külön foglalkozott s mindegyiknek figyelemmel kísérte életét és pályafutását. .Most ezekben a napokban bizonyára sok-sok falusi parókián előveszik a lelkipásztorok Mátyás Ernő atyai leveleit, amelyek­­ben tanácsot és útbaigazítást adott szeretett tanítványainak. A boldog fel­támadás reménysége alatt búcsúzik „az Út“ is Mátyás Ernőtől, bölcs ta­nítónktól, szeretett munkatársunktól, atyai barátunktól. Családja, tanártár­sai, tanítványai és gyülekezete felé pedig testvéri részvéttel fordulunk s Istentől kérjük megvigasztaltatásukat. Gyöngyszemek A Lélek valóságos volta világosan felismerhető: az újjászületett ember magán­ ismeri fel annak hatalmát s mások is kénytelenek meglátni benne való munkáját. A Lélek működése ti­tokzatos. A megtért ember sem min­dig tudja megmondani, hogy mikor kezdte meg benne munkáját. (Mátyás Ernő.) • Krisztus az a forrás, amelyből a keresztyén élet fakad, de egyúttal ő a tenger is, amely felé a forrás tart, ő egyaránt kezdet és vég; kezdet, mert eredete a mennyben van, és vég, mert az örök életben is 5 lesz az osztályrészünk. (Mátyás Ernő.) • Annál inkább kivillan valakinek a magasabbrendűsége, minél mélyebb útját tudja megjárni az alázatosság­nak, mert enélkül nincsen igazi em­beri nagyság. (Mátyás Ernő.) * A hit nagy ajándéka, hogy Isten iránti szeretetünk jutalmaképpen a hívő ember az Atyát, a F­át és a Szentlelket egyaránt birtokolja. Is­tennek önmaga adása a legmagasabb ajándék a hívő ember számára. (Má­tyás Ernő.) • Tartózkodva mentem asztalodhoz, ó, édes Jézusom! Mert éreztem, hogy nem szerettelek úgy, mint te szerettél engem; mert nem volt menyegzős ru­hám — tiszta szív és alázatos lélek; s­em, te mégis szeretettel fogadtál és asztalodhoz bocsátottál engem, szerel­med nagy voltával kipótolván szere­tetem hiányát és véreddel megtisztít­ván ruháimat. — Azért nem tartóz­kodva, mint mentem, hanem megbá­torodva s békességgel tértem meg asztalodtól, hallván arra te szavaidat: bízzál fiam, bízzál leányom, mert megbocsáttattak a te bűneid. Áldott lény Istenem, Atyám, hogy egyszer még kegyelmedbe vettél. Áldott légy Jézusom, Megváltam, hogy bűneim bocsánata felöl megbiztattál. (Révész Bálint, 1859.) • A te szent törvényed, Uram, lelki tükör, mely a bűnöknek minden mocskait kimutatja bennünk. Adjad azért, kegyelmes Atyánk, hogy mi­dőn a te akaratodat, szent­séges igéd­ből tanuljuk, ne legyünk olyanok, mint akik a tükörbe betekintvén, a szennyet orcájukon meglátják s azon­ban elfelejtik onnan lemosni, hanem inkább, hogy amiket tanulunk, meg­érthessük; amiket megértünk, szí­vünkbe rejthessük és életünknek meg­­jobbitásában is mentül hamarább k­i­­ábrázolni igyekezhessünk, a te Fiad, a mi édes idvezítő Urunk által, Ámen. (Medgyesi Pál, 1655.) 3 legszebb a. CV- S ars c*­t­ Kis kivitelben készít POLTIKOVITS BÉLA PALÁSTSPECIALISTA Budapest, IV., Magyar­ u. 28. II. 6. Vidékre árajánlatot készséggel küld

Next