Az Út, 1951. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1951-06-03 / 23. szám

1981. június 3—9-ig Ajtónyitás Bereczky Alben gyülekezeti igehirdetései *Nagy örömünk van ma, igen nagy örömünk. Olyan nagy örömünk, aminek az angyalok is örülnek az égben. Elmondom, — ha tudom és ahogy tudom, — hogy mi ez a nagy öröm.S így nyit ránk ajtót az Ajtónyitás huszonegy igehirdetésén keresztül maga az egyház Ura. Mert Bereczky Albert nem magáról, hanem a biblia Jézusáról tanúskodik ennek a kötetnek minden sorában. ‘Az Urat kell befogadni, — írja —, az Úr Jézus Krisztust, vagyis azt, aki ahogy a szívedbe férkőzött, attól kezdve aztán parancsol neked. Ez az ajtónyitás, tehát azt jelenti, hogy most már többé nem te dirigálod magad, hanem ő dirigál, nem te gondoskodol magadról, hanem ő gondoskodik rólad." Ez a tartózkodás nem jelenti azt, hogy a szerző ne tárná fel legbensőbb személyes meggyőződését, hitét. Sőt éppen ez teszi meggyőzőivé és hitelessé tanúságtételét. Mégis: önvallomásai egytől-egyig a nemes tartózkodás fegyelme alatt, az ige megmagyarázásának, megérttetésének szolgálatába szegődnek. Csak annyit mond el önmagáról, ami éppen a magyarázott bibliai rész személyiségi önmáló hatását tükrözi s ami nem elválasztja, nem különössé teszi a gyülekezet nagy többségétől, hanem ellenkezőleg, eggyé kovácsolja az igehirdetőt az ige engedelmes hallgatóival: . .. sokszor láttam őt az igéből, ahogy a szentírásból kilépett és egyenesen nekem szólt — olvassuk. — Mindig olyan egyszerű dolgokat mondott... Megtörtént néha, hogy hetekig fénylett egy-egy szava és vannak olyan szavai az Úrnak hozzám, amik évtizedek óta élnek bennem. Mert csak ő tud úgy szólni.» Figyelemre méltó tanulság mind, annyiunk számára a személyes bizonyságtételnek ez a módja. Az at nemzedék, amelybe Bereczky Albert is tartozik, az úgynevezett belmissziói mozgalmakban tette személyes kincsévé az ige életerejét. De az ige közkincs s Bereczky Albert igehirdetői pályafutása utat mutat a keresztyén hitélet kezdeti állapotában veszteglő egyháztagok számára a lelki fejlődés egészséges, református iránya felé. Az ige, a benne felkínált és elfogadott bűnbocsánat, békesség, öröm és a többi felsorolhatatlan mennyei ajándék, tehát maga az ige Ura: Jézus Krisztus, — nem azért adatott, hogy önző módon birtokoljuk és uralmunk alá hajtsuk, hanem azért, hogy mi magunk belekerüljünk az evangélium erős sodrába s Jézus Krisztus tevékeny életének birtokaivá, öntudatos szolgáivá nevelődjünk. Ez az érett hit a Jézus arcából ismeri meg Istent, nincs benne tehát egy morzsányi sem az önmarcangoló, szorongó álkegyességből. Az éretthitű ember gyermeki bizodalommá teljesedett engedelmességgel tekint Atyjára, s félelem helyett békesség költözik szívébe. •Mit csinált Isten a mi bűneinkkel, a te bűneiddel? Megbocsátotta! Nehogy azt gondold, hogy majd megbocsátja, majd egyszer, az ítélet napján... Isten az ítélet napját már megtartotta ott, akkor, a Koponyák hegyén és azon a véres kereszten eltörölte a mi bűneinket. Mindenkiét! Nincs kivétel. Mindenkinek szabad útja van Istenhez.» Aki ilyen istenes bátorsággal, evangéliumi merészséggel hirdeti Isten feltétel nélküli, ellenállhatatlan izgalmát, — vájjon miért nevezik a „bűnbánat prédikátorának ?" Márpedig Bereczky Albert valóban a bűnbánat prédikátora. Isten tágölelésű, mindent elfedező szeretete ugyanis önmagával való elégedetlenségre, élete előbbi, Istentől megítélt szakaszainak megtagadására ösztönzi a keresztyén embert. Azt mondja Bereczky Albert: i hoszszú idő óta, talán egész életemben, de az utóbbi években különösen, a bűnbánat prédikátora vagyok. Az a mély meggyőződésem és hiszem, hogy a bibliából kaptam ezt, hogy minden megújulás, erő, öröm és új élet forrása, a múlt alázatos és őszinte szégyenlése." Így marad a keresztyén ember mindig fiatal, mindig lelkes s így válik mind alkalmasabbá arra, ami a keresztyéni élet lényege: minden nap újra kezdeni az életet, naponta megújulni. Nem a tegnapi hitünkből élünk, nem a múltbeli élményeinkből táplálkozunk, hanem Isten mai igéjének mai hittel való megragadásából. «Az én számomra. .. az ige minden nap friss» — vallja Bereczky Albert. Ez a vallomás Jézus igéjéből veszi eredetét: «Isten nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene.» A keresztyén ember tehát Isten keze alá juhászodik s nem annyira azt hangsúlyozza, hogy Jézus az övé, hanem sokkal inkább azt, hogy ő a Jézusé. Jézus tanítványa, szolgája:tNem lesz zsákmány az egyéni üdvösség, hanem átalakul örömteljes szolgálattá ezen a világon.» Erre az örömteljes szolgálatra készítget mindannyiunkat a gyülekezet, amelyet Jézus életrehívó és életre küldő evangéliuma alakít mindinkább az ő tulajdon testévé. És itt időzzünk egy keveset a kötetnek az egyházra vonatkozó tanításainál. Bereczky Albert igehirdetését mélységesen áthatja a református egyházunk jó hagyományainak illata. Ezeket az igehirdetéseket bizonyára örömmel és épüléssel olvassa bármely más egyház fia is, de igazában csak a magyar református egyház gyülekezeteinek szíve tud együtt dobogni az igehirdető szívével, amikor az egyházról van szó. Bereczky Albert számára a mi református egyházunk, az egyház. Hogy látja Bereczky Albert az egyházat? Mint ahogy az égési életet és benne az egyes embert: a maga sokrétűségében, bonyolultságában, fejlődése, növekedése menetében. Az egyház történelmi folyamata úgy vonul át a mindenség történelmén, hogy közben ő maga is, a körülötte levő világ is, részben öntudatosan, részben ítéletes és kegyelmes körülmények hatására alakul, változik. El kell tehát utasítani magunktól a szektás eredetű tévtanításokat, amelyek az egyház életének szerves szövevényét leegyszerűsítve ábrázolják, s a bonyolult kérdéseket olcsó megoldásokkal kísérlik elintézni. (Pl. hívők — hitetlenek; egyház — nemegyház mesterséges és merev szétválasztása.) Az egyházban, épp úgy, mint az egész világban és az egyes emberben, hatalmas küzdelem dúl: a jó és a rossz, a helyes és a helytelen, az igaz és a hamis, az új és az élet-halál harca. Nincs olyan gyülekezet a mi egyházunkban, nincs a gyülekezeteinknek olyan részlege, amely az egymásnak feszülő, egymással birkózó erők eme küzdelmét a maga részéről gyakorlatilag már eldöntöttnek tekinthetné. Amíg az egyház Itt e földön él, élete útja döntésekből tevődik össze, amely döntésekkel — az igéből véve tanítást és segedelmet, — igyekszik mindenben Isten kedvében járni. Az egyház útját nem lehet előre kitanulni, az egyház tagjait nem lehet érdemük, vagy elesettségük szerint önkényesen csoportosítani, mert ami tegnap helyesnek, jónak bizonyult az egyház életútján, azt ma kárnak és szemétnek ítélheti az ige időszerű tanácsa, s aki ma érdemeivel kérkedik, holnap megszégyenülten veszi majd észre, hogy a tegnapi elesett ember ma már különb nála. Egyházban élni, egyházi életet élni, az egyház útját járni nem egyszerű adottság, hanem éber engedelmességet igénylő, naponta megújuló feladat. Ebben a feladatban egyesülni, teljesítésében egymásnak hasznára, előremenetelére lenni — mindannyiunk közös dolga. Egyházunk legfelelősebb őrállója, Bereczky Albert így tesz erről bizonyságot gyülekezete körében: «Mi, azaz a gyülekezet és én, együtt vállaltunk egy nagy, felelősségteljes szolgálatot a református egyházban. Együtt lettünk püspökké, együtt lettünk a református egyház egyik vezetőjévé. Mi tehát ezt a szolgálatot közösen végezzük, és én meg vagyok győződve róla, hogy ha a ti imádságotok, a ti hitetek és szeretetetek magamra hagyna, összeroskadnék.t. Az egyház útja a világban vezet, szolgálata a világért van, vagyis: „...ugyanaz a dolga, mint az ő Urának is volt a földön.», s aki szív szerint beleépül Krisztus földi testébe, igent mond erre: «Felragyogott előttem most a képe egy bűnbánatban, hitben és hálaadásban megújult magyar református egyháznak, amelynek boldog kiváltsága, hogy ezen a magyar földön szolgálhat, dolgozhat és építhet vidám szívvel a földi nép, a földi haza javára, lelki és anyagi dolgokban egyaránt és neki magának nincs más igénye, csak annyi, hogy az ő Urát követhesse, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és adja az ő életét váltságul sokakért.» Cselekedetekben gyümölcsöző szolgálatra serkent az Ajtónyitás mind a huszonegy igehirdetése. Nem foglalkozik azzal a hasztalan igyekezettel, amely erőt vett világszerte sok teológuson, hogy tudniillik, miként lehetne a bibliából kiokoskodni a felelőtlen mennybetekintés és a világgyűlölés elvi alapjait. Az Ajtónyitás nem iparkodik megnyugtatni az egyház lelkiismeretét, hogy: nem kell keresztbe szalmát sem tenni a földi élet körülményeinek és intézményeinek jobbá tételéért, az emberiség békésebb, igazságosabb, emberhez méltóbb jövőjéért. Éppen ellenkezőleg, szomjasan keresi és hirdeti az igéből: mi a dolga, feladata, hivatása az egyháznak a mai időkben, a mi világunkban. * Különös és érthetetlen, — olvassuk, — hogy az ő nevében úgy akarják szeretni Istent és a mennyei hazát, hogy nem szeretik ezt a szeretetre szomjas embervilágot. Igen, azt a világot, amelyet Istenígy szeretett, hogy az ő egyszülött Fiát adta érte. Amikor ő hús-vér emberként itt élt, az ő egész világot átölelő nagy szívében volt egy forró hely a saját népe számára. Nem ismerek a szentírás ban Isten emberei közölt senkit, akiből ez a szeretet hiányzott volna. Keresztyének, hívő gyülekezetek! Ne azt szégyeljétek, ha szeretitek és szolgáljátok népetek ügyét, békességét és boldogságát, hanem szégyeljük azt... hogy keresztyén létünkre olyan hiányos, olyan siratnivalóan kevés bennünk ez a szeretet.» Amint ez az izzó hazaszeretet eggyé olvad és táplálkozik a földi hazánkkal eggyé olvadt és azt tápláló magyar református egyházunkkal, úgy sarjad ki ebből az izzó hazaszeretetből az országhatárokat áttörő, faji és nemzeti korlátokon áthatoló szeretete és szolgálata minden népnek és az egész emberiségnek. Szívet-lelket gyönyörködtető, hitmélyítő olvasmány az Ajtónyitás. Aki igehirdetésre, méghozzá református gyülekezeti igehirdetésre vágyik, felüdül és megerősödik olvasásakor. Ezen felül, aki még közelebbről meg akarja ismerni a megújuló magyar református egyház életét, s meg akarja ismerni annak az új magyar teológiának néhány vonását, amelynek alapjait éppen Bereczky Albert igehirdető és tanító szolgálata vetette meg, s nem nélkülözheti ezt a szép magyar nyelven írt gyülekezeti igehirdetésgyűjteményét. Fekete Sándor mtsitt. A ceglédi gyülekezet három nevezetessége: a nagytemplom, az épülő felszegi templom és a gyülekezeti énekkar Cegléd, május. A hatalmas, mintegy kétezer ülőhelyes ceglédi templomban a gyülekezet kitűínő énekkarának szárnyaló énekét hallgatom. Istenben boldogult Árokháthy Bélára, egyházunk ének-ügyének lelkes úttörőjére, fáradhatatlan munkájára emlékezik ma a ceglédi gyülekezeti énekkar s megszólaltatja felejthetetlen Árokháthy Bélának zsoltár- és dicséret-feldolgozásait. Míg élt, nem igen értették meg, mit akar, miért buzdítja gyülekezeteinket ősi zsoltáraink és szép, régi énekeink eredeti ritmusban való éneklésére. De alig néhány évvel halála után, amikor megjelent az új énekeskönyv, volt munkatársai és barátai, egyházi énekügyünk mai fejlesztői, egyre több sikerrel teszik közkinccsé Árokháthy Béla örökségét. Ha már itt vagyunk az egyházi éneklésünket oly szépen ápoló ceglédi gyülekezetben, ismerkedjünk meg három nevezetességével: a nagytemplommal, a most épülő felszegi templommal és a gyülekezet jól vezetett, csengő hangú énekkarával. — A DUNA-TISZA KÖZÉNEK ez a jelentős építészeti alkotása harmincöt esztendeig épült. 1835- ben kezdtek építeni, Iluid József műépítész tervei szerint. Kupolája, a villámhárító hegyéig 60 méter, a templom két tornya 40—40 méter magas. Belül a templom 44 méter hosszú és 31 méter széles — így tájékoztat bennünket Bükki Zsigmond esperes. Aztán még elmondja, hogy ez a most már három részre tagozódott hatalmas gyülekezet Szegedi Kis István reformátorunk gyülekezetei közé tartozik. Az ő tanítása, ceglédi szolgálata erősítette meg a gyülekezet alapjait. A ceglédi gyülekezet tudós lelkipásztorai sorában több ragyogó név között emlékezetes marad számunkra Czeglédy Sándor neve. Emlékét mindennél maradandóbban őrzi hűséges munkája, az újszövetség új fordítása és a teljes biblia kéziratban maradt fordítása. Bibliafordítóink mostani bibliarevíziója nagy részt az ő hátramaradt kézirata nyomán halad. A FELSZEGI GYÜLEKEZET a felszabadulás után alakult. 1947- ben fogott hozzá a templom építéséhez. Amint végig megyünk a szép modern templom homlokzata előtt, tizenkilenc jól kimért lépést számolunk. A templom hossza ennek több mint kétszerese. Az új templom még kívül-belül vakolatlan, padlózatlan, egyelőre csak székekkel bútorozták be. Így befejezetlen állapotába is látszik, hogy sikerült alkotás. Egy helybeli presbiter tervei szerint épül. A templomépítésről Kőváry László lelkipásztor ezeket mondja: —800 forintunk volt csupán, amikor kezdtük. Egy nagyobb telket megvásároltunk s közben a gyülekezet dicséretes módon adakozásra indult. Először 17 ezer forint gyűlt össze. Megkezdtük az építkezést. Egy év alatt másfél méterre emelkedtek a templom falai. 1948-ra teljes magasságra felraktuk s felszereltük a vasbeton gerendákat. A következő évben elkészült a tető, beüvegeztettük az ablakokat s beépítettük a két ideiglenes ajtót. Építkezésünkben segítségünkre volt demokratikus kormányzatunk. Három részletben, összesen 65 ezer forintot juttatott gyülekezetünknek. Mindhárom részlet a legjobbkor jött. Vagy akkor, amikor az adakozás elslankadt, vagy akkor, amikor áldozatkészségünk már kimerült. Városunk vezetősége is pártolta ügyünket: 100.000 darab téglát adott az építkezéshez. A gyülekezeti adományok végösszege: 110 ezer forint. VÉGÜL MEGKÉRJÜK Arany László lelkészt, a ceglédi gyülekezeti énekkar karnagyát, beszéljen az énekkar megalakulásáról, eddigi munkájáról, örömeiről és sikereiről. — Amikor mint segédlelkész Ceglédre kerültem —— mondja —, s hozzáfogtam az énekkar megszervezéséhez, nem sok biztatást kaptam. Legtöbben legyintettek: „Nem lesz belőle semmi“. Az első néhány énekkari tag azonban mégis összeszokott, egyre másra megtanulta szép zsoltáraink genfi ritmus szerint való éneklését a több régi, egyházi éneket. A gyülekezetnek eleinte szokatlan volt, de mind többen és többen kezdték megbecsülni és szeretni szolgálni akaró énekkarunk munkáját. Énekkarunkat más gyülekezetek is megismerték. Az énekkar mostani emlékünnepségén fültanúi lehettünk annak, hogy Arany László karnagy és a vezetése alatt álló énekkar derék, jó munkát, gyülekezetépítő szolgálatot végez. Méltán idézte az emlékünnepély előadója Cs. Tóth Kálmán Árokháthy Bélát: „Az énekkar a legalkalmasabb arra, hogy a gyülekezetét megtanítsa énekelni és hogy istentiszteleteinket a gyülekezeti éneklést vezesse.“ Bottyán János Másodjára tesszük le lapunk „Gyülekezeti Níradót“-s számát a református családok tízezreinek asztalára. Sok olyan olvasónk táplálkozik majd ebben a hónapban ismét a magyar reformátusok nagy családjának heti kenyerével, aki eddig még nem ízlelte meg, nem élt vele. Méltó, hogy szíves szeretettel köszöntsük őket! Lapunk szerkesztője és munkatársai gondosan, lelkipásztorokhoz illő komolysággal, a szolgálat és az engedelmesség lelkével igyekeznek hétről-hétre elkészíteni „az Út“-at, egyházunk heti útravalóját. Az a törekvésünk, hogy az olvasók megérezzék minden egyes leírt szóban Isten naponta megújuló s naponkénti engedelmességre buzdító jókedvének ízét és illatát. Az a hűséges és áldozatkész olvasógyülekezet, amely kezdettől fogva megbecsülte és felhasználta szolgálatukat, e néhány sorban kérleli, hívogatja „az Üt“ új, eddig még csak havonkénti olvasóit: lépjenek közelebb s csatlakozásukkal női véljék, izmosítsák az olvasó-gyülekezet sokezres táborát. Ne elégedjenek meg azzal, hogy havonta egyszer veszik igénybe „az Út“-at, amelyet az egyház Ura kegyelmesen hetenként ad az ő tanítványainak. Olvasó-gyülekezetünk aprajanagyja kinyújtja kezét s várja az új heti olvasókat. Felhívja azokat, akik eddig havonta egyszer részesültek a heti kenyérben: üljenek le az ige terített asztalához vele együtt, erősödjenek meg vele együtt, hogy egyházunk mind szélesebb tömegei egy úton, egy akarattal haladjanak a megújulás felé.