Alexander Bernát: Nagy emberek (Budapest, 1938)

Petőfi Sándor

PETŐFI SÁNDOR December 31-én századik fordulóját éli Petőfi születésnapja, tekintélyes próbaidő, különösen ha hozzávesszük, hogy a száz évből hetvenhárom éve már a földben nyugszik, örökre ismeretlen helyen A nagyvilág valamennyink közül csak egyet ismer, de ezt az egyet igazán ismeri. Mint ahogy a magas hegycsúcsról gyakran csak egy kiszökellő tornyát látjuk a távoli városnak, de magából a városból semmit. A legfiatalabb mind a nagyok közül, akiket az emberiség dicsőségünkre világra hozott. Ezért ő szól a legközvetlenebbül hozzánk és az emberiség­­hez. Azután visszafelé haladva az időben az örök­ifjú Goethe következik, akinek megadta a sors, hogy egy világnyelven fejezhesse ki magát s ki­teljesedhessék. A többi nagy ember megközelítésé­hez fortélyos kulcs kell s még az sem nyitja min­dig a zárat. Akinek megadatott, hogy a nagyok em­lékezetének világába beléphessen, azt csodálatos érzés fogja el. Hát ennyire emelkedhetik az ember? Magunk is emelkedünk velük. Büszkeség és alázat párosul bennünk. De a büszkeség nem mindennapi. Nem a magunk személyére vagyunk büszkék, hanem embervoltunkra. A méltóság érzete ez, minden ér­zelmek között a legfinomabb és legemberibb. Ha így megválunk személyiségünktől, alázatosak le­szünk, mert személytelenné válni­ az alázatosság egyetlen útja. A nagy emberek vezetnek el bennün­ket az emberi szív e legfinomabb rezdüléseihez. Kö­zöttük van Petőfi is. Várjon megérdemeltük-e őt? Hogy osztoznak meg a nemzetek a nagy embereken? Ki fejti meg a felosztás titkos törvényét? A szellemvilág üstökö­seinek milyen a keringési pályája és ideje? Ember

Next