Földes Mihály: Élhet-e Európa egyedül? (Budapest, 1941)
A lázadó primadonna Határtalan óceánokon kicsiny hajók hányódtak és hónapok múltak el, amíg eljutottak egyik kikötőből a másikba. Távoli földrészeket hosszan elnyúló teve- és kocsikaravánok kötöttek össze. Várfallal körülzárt szűk, középkori városokban termelt a kisipar és virágzott a céhrendszer. De bármily körülményes volt is a közlekedés és bármily kezdetleges viszonyok között űzték is a termelést — a világ kultúrközpontjai már a középkorban sem élhettek meg egymás nélkül. Azután az elavult termelő viszonyok helyébe új termelőviszonyok léptek. Meghonosították a tőkés termelést, a kézműipart felváltotta a gyáripar: új, friss íze támadt a levegőnek. Az egyenlőség, testvériség és szabadság bűvös igéi tüzesítették át a szíveket — győzött a polgárság. Megvalósították a társadalmi termelést, tökéletesítették a munkamegosztást és a földet egyre kisebbé zsugorították. Gyorsjáratú, karcsú gőzösök kerültek az óceánokra. A vitorlások ideje lejárt. Vasúti kocsik kezdtek dübörögni a sínekkel átszőtt szárazföldeken. Kocsisok és tevehajcsárok siratták a fejlődés gyors ütemét. Majd pompás mintak keletkeztek, hogy a rajtuk száguldó autók veszélyeztessék a vasutasok kenyerét. Végül meghódították a levegőt is — titánt gépmadarak emelkedtek a magasba s órák alatt kötöttek össze távolfekvő városokat. Egyre csodálatosabb erővel zengte az emberi akarat diadalát a technika. Új termelőmódok születtek a gyárakban. Döbbenetes gépóriások ontották a termékeket. Nem tudtál olyat kívánni, amit — ha pénzed volt rá — mesés gyorsasággal ne szállítottak volna. Elképesztő mennyiségben készítettek minden cikket .