Földes Mihály: Élhet-e Európa egyedül? (Budapest, 1941)

amely tartalmasabbá teheti az emberlétet. És a mezőgazdasági n­agyüzemekben épúgy, mint a kisgazdaságokban, soha nem álmodott mértékben és mennyiségben termelték az élelmi­szereket. Egyszer azután történt valami. Ugyanaz, ami egyszer már megtörtént: a sokat ócsárolt, lenézett, kigúnyolt matéria — vajúdni kezdett, mert a diplomácia nem tudta áthidalni az ellentéteket. Az árutermelő társadalom dédelgetett primadon­nája, az ezerarcú, szeszélyeskedvű, olykor titokzatos áru mérhe­tetlen felfuvalkodottságában több szabadságot, nagyobb érvé­nyesülési lehetőséget követelt magának. Tűrhetetlennek mon­dotta, hogy lezárják előtte a határokat, hogy a tündökléséhez szükséges nyersanyagokat és az olcsó munkaerőt elválasszák tőle és hogy tündöklésének színpadát — a világpiacot — nevet­séges bi­ítosivé züllesszék. Az egyik északamerikai gazdasági szakember és diplomata, Francis J. Sayre, maga is észrevette a bajt és még a vihar kitörése előtt így szólt az érdekeltekhez: — Ha az áruk nem léphetik át a határokat szabadon, akkor a hadseregek lépnek majd át rajtuk! Ez az igazság ugyan a szabadkereskedelem védelmében hangzott el, de igazságtartalma más vonatkozásban is érvényes. • A monopolkapitalizmus az egyre kíméletlenebbé váló verseny­ben kénytelen lezárni a határokat. A versenytárstól való szörnyű félelem a legkíméletlenebb harcra kényszeríti a szem­benálló feleket. És a hiúságában sértett primadonna, az áru, egyre tüzeli őket. Az ellentétek egyre mélyebbek, az üzen­getések egyre kihívóbbak lesznek. Megindul a küzdelem, amelynek végén a győző kíméletlenül lesújt legyőzött ellenfelére. Klasszikus példája ennek Lloyd George, Anglia hajdani miniszterelnökének magatartása a versailesi békekötés idején, amikor a következőket mondotta: — Fizessenek a németek 100 milliárd hadisarcot, de úgy, hogy még egy zsebkést se vihessenek Angliába. "

Next