Földes Mihály: Élhet-e Európa egyedül? (Budapest, 1941)
amely tartalmasabbá teheti az emberlétet. És a mezőgazdasági nagyüzemekben épúgy, mint a kisgazdaságokban, soha nem álmodott mértékben és mennyiségben termelték az élelmiszereket. Egyszer azután történt valami. Ugyanaz, ami egyszer már megtörtént: a sokat ócsárolt, lenézett, kigúnyolt matéria — vajúdni kezdett, mert a diplomácia nem tudta áthidalni az ellentéteket. Az árutermelő társadalom dédelgetett primadonnája, az ezerarcú, szeszélyeskedvű, olykor titokzatos áru mérhetetlen felfuvalkodottságában több szabadságot, nagyobb érvényesülési lehetőséget követelt magának. Tűrhetetlennek mondotta, hogy lezárják előtte a határokat, hogy a tündökléséhez szükséges nyersanyagokat és az olcsó munkaerőt elválasszák tőle és hogy tündöklésének színpadát — a világpiacot — nevetséges biítosivé züllesszék. Az egyik északamerikai gazdasági szakember és diplomata, Francis J. Sayre, maga is észrevette a bajt és még a vihar kitörése előtt így szólt az érdekeltekhez: — Ha az áruk nem léphetik át a határokat szabadon, akkor a hadseregek lépnek majd át rajtuk! Ez az igazság ugyan a szabadkereskedelem védelmében hangzott el, de igazságtartalma más vonatkozásban is érvényes. • A monopolkapitalizmus az egyre kíméletlenebbé váló versenyben kénytelen lezárni a határokat. A versenytárstól való szörnyű félelem a legkíméletlenebb harcra kényszeríti a szembenálló feleket. És a hiúságában sértett primadonna, az áru, egyre tüzeli őket. Az ellentétek egyre mélyebbek, az üzengetések egyre kihívóbbak lesznek. Megindul a küzdelem, amelynek végén a győző kíméletlenül lesújt legyőzött ellenfelére. Klasszikus példája ennek Lloyd George, Anglia hajdani miniszterelnökének magatartása a versailesi békekötés idején, amikor a következőket mondotta: — Fizessenek a németek 100 milliárd hadisarcot, de úgy, hogy még egy zsebkést se vihessenek Angliába. "