Kerék Mihály: A földreform útja (Budapest, 1942)
Előszó
ELŐSZÓ Nézetem szerint birtokpolitikai reformterveink eddig azért nem sikerültek, mert keletkezésükben és lebonyolításukban a politikai szempontoknak jutott vezető szerep. Ezek szabták meg, hogy meddig lehet elmenni a nagybirtok lebontásábanés a kisgazdaságok alakításában. Súlyos tévedés ez, amelynek nagy része van birtokrendszerünk eltorzulásában. Hogy a földkérdés politikummá vált, annak az az oka, hogy nem nyúltunk hozzá mindaddig, amíg a politikai feszültség kényszerítő erővel fel nem lépett. Csak természetes, hogy ilyen légkörben a gazdasági és szociális megfontolások, valamint a szakszerűségi szempontok háttérbe szorulnak. Márpedig az állam területét alkotó földbirtok anynyira mindannyiunk közös kincse, hogy ha ezen a téren bizonyos reformra van szükség, annak megvalósításában csak a nemzeti és közösségi érdek lehet az irányadó. Ha a helyzet elfogulatlan megítélése alapján kétségtelenül megállapítottuk, hogy az ország települési, gazdasági és szociális viszonyait figyelembe véve birtokrendszerünkben hibák és aránytalanságok mutatkoznak és a köz érdekében bizonyos változtatásra van szükség, akkor párt-, csoport-, vagy egyéni érdekeknek többé nem szabad szóhoz jutniok. Az egyéni áldozat, vagy lemondás — akár nagybirtokosokról van szó, akiknek földjük egyrészétől meg kell válniuk, akár egyszerű földműves emberekről, akik elesnek a földhöz juttatástól — bizonyára fájdalmas lesz, de nem szabad, hogy befolyásolja a jól átgondolt reformot és annak végrehajtását. Minél nagyobb az aránytalanság, annál keményebb .