Liebknecht Vilmos: Mit akar a szociáldemokrácia? (Budapest, 1918)
ELŐSZÓ. Húsz éve elmúlt, hogy ezt a füzetet magyarra fordítottam. Azóta immár negyedszer kell újra nyomtatni. Ez a ritka siker annak a bizonysága, hogy Liebknecht, a német szociáldemokrácia első nagy vezérkarának ez a hatalmas alakja, a magyar munkásság tízezreinek elméjéhez és szívéhez is megtalálta az utat. És bizonyos, hogy Liebknechtnek ez az agitációs írása még ma is kedvelt olvasmánya lesz a magyar elvtársaknak, habár egyes részletei már elavultaknak tetszenek is. Most, hogy pártunk könyvkereskedése negyedszer adja ki ezt a munkát, az első fordítás hibáinak kiigazítása közben arra gondoltam, hogy a legifjabb magyar munkáshadsereg kedvéért el kell mondanom néhány szót Liebknechtről, az „öreg“-ről. Liebknecht Vilmos 1826 március 29-én született Giessenben. Tudósoknak és államhivatalnokoknak volt az ivadéka. Korán árván maradt, rokonok felügyelete alatt nevelkedett. Mint deák, vasszorgalommal és kitűnő sikerrel tanult. A reakció gonoszságát korán megismerte egyik nagybátyjának az esetén, akit véleményéért bebörtönöztek, halálba hajszoltak. Egyetemi tanulmányai közben már erősen foglalkozott politikai, szociális és közgazdasági kérdésekkel. Svájcba került és ott kezdett részt venni a munkásmozgalomban. Résztvett a negyvenes évek vége felé több forradalmi mozgalomban, fegyveres kézzel is; meggyőződéséért börtönt is ült. Utóbb Angolországba menekült, ahol tizenhárom évet töltött és Marx Károllyal, mint egyik leghívebb tanítványa, szoros barátságban élt. Mikor visszatérhetett Németországba, teljes erejével belevetette magát a munkásmozgalomba. Szembehelyezkedett a Lassalle-féle mozgalommal és a szoros együttműködésben Bebel Ágostonnal — fölülkerekedett. Az egységessé vált német mozgalomnak ő lett egyik legkiválóbb vezére. Tömérdek üldöztetésben volt része. Többször kiutasították, ide-odahajszolták, bebörtönözték. Mikor 1866-ban, az általános választójog alapján, tagja lett az északnémet parlamentnek, a militarizmus kemény elítélésével és a néphadsereg követelésével vonta magára a polgári pártok tajtékos gyűlöletét. És ő odavágta nekik: „Erről a helyről, az egyetlenről, amely Poroszország területén szólásszabadságot biztosít, nem önökhöz beszélek; megmondom nyíltan: nem önökhöz, hanem a kívül levő néphez.“ Ellenezte a militarizmust, ellenezte a hódításokat. Megmondta előre, hogy az 1866-iki schleswig-holsteini háború új háborút fog