Berecz Sándor: A tökéletes választójog (Budapest, 1932)
Az általános, egyenlő és titkos: a tökéletes választójog
Az általános, egyenlő és titkos: a tökéletes választójog minden őszinte hívének ajánlom munkámat a választójog reformjáról. Megszervezett demokráciában rejlik a legnagyobb konzerváló erő és nemzeti érdekeinket akkor szolgáljuk legjobban, ha azok védelmét a nép összességére bízzuk. „100 kommunista a Reichstagban olyan rekord, amire az önkényes rendszer büszke lehet!“ — így jellemezte a novemberi választás eredményét a legtekintélyesebb német világlap. Ez a 20 ezer híján hatmillió kommunista szavazat intő jel azok részére, akiknek lelkiismeretén fordul meg a magyar választójog reformja, ami másfél esztendő óta kormányprogramm. Közel húsz esztendőn át folytatott tanulmányaimat értékesítettem könyvem megírásánál. Igyekeztem megismerni a külföld választójogi irodalmában mindazt, amit idegen rendszerek szolgai másolata helyett sikeresen használhatunk választójogi reformunk előkészítésében. Magyarország 1848-ban bekapcsolódott az európai alkotmányos demokráciába és választójogi törvényünk felülmúlta a korszak hasonló törvényalkotásait. Most ismét itt az alkalom, hogy követésre méltó példával járjunk elől. A különböző színűcizmusok tőlünk idegen atmoszférában fogant képviseleti rendszerének átültetésével nem szabad megfertőzni törvénytárunkat. Munkám címe csak azt jelzi, hogy a lehetőség szerint tökéletes választójog alkotására kell törekednünk. MacDonald szavai visszhangzanak fülemben: A demokrácia nem az orrok megszámolásából áll, vagy amint boldogult Seipel kancellár írta: „választási matematikusok spekulációival nem lehet a demokrácia javára valami nagyot alkotni.“ Szigorú cenzúrát gyakoroltam magammal szemben, hogy a mai helyzet diagnózisát hűségesen adjam, a terápiában pedig az összes elképzelhető módokat és lehetőségeket ismertessem. De bevallom, nem tudtam három fiatalkori impresszióm hatásától szabadulni. Még kilenc éves voltam, amidőn szülővárosom főterén egy téli napon idegen vezényszavak, pattogtak, gúlába rakott fegyverek foglalták el a békés piaci árusok helyét és egy szűk kordonon át ködmönös atyafiak vonultak fel lassan szavazni... Egyetemi hallgató koromban tapasztaltam, hogy katonai kordon nélkül is milyen példás rendben választott a német birodalom 1912-ben: konzervatív és szociáldemokrata jelöltek közös gyűléseken, felváltva igyekeztek választópolgártársaikat meggyőzni, hogy a szavazófülkében miképen gyakorolják választójogukat. Hasonló kép az 1914-es francia kamarai választásról: a végrehajtó hatalom közegei kedélyesen mosolyogva olvasták az ellenvélemény jelszavát: Vive la monarchie! A köztársaság annál erősebb lett. És 1920 januárjában, egy gyönyörű téli vasárnap a legbékésebb rendben álltunk egymás mellett a budapesti szavazókörök előtt.