Simon József Sándor: A spekulatív természettudomány alapgondolatai mint az Egységes érzetfilozófia rendszere (Budapest, 1904)
Bevezetés
tevékenységnek a produktumaitól, bárka már élesen megkülönböztette, alapjukban még sem választotta el végleg egymástól, így azután sem az érzékiségnek magának, sem a gondolatiságnak oly éles ellentétét szembe nem állíthatta egymással. Egyszóval az érzékiséget a psychikai, tudatos és ismereti működéssel belső lényegében fajilag még mindig azonosnak, azaz egyszerűen csakis bizonyos alsóbb fokú értelmi tevékenységnek tartotta. Ez az oka most már, hogy az érzékiségnek, mint a mi tisztán csak fizikai, nemtudatos és tárgyi tevékenységünknek a viszonyát a térhez is, meg az időhöz is csakis külsőleg és formailag rendezte. Amennyiben ugyanis érzékiségünknek egyedüli és kizárólagos létvalósági formáját és tartalmát, vagyis magát a tért és időt, egyszerűen csakis az érzékiség tudatos és megismerő formáinak hirdette, legkevésbbé sem sejtette még az érzetnek a térrel és idővel való bzonosságát. Nem látta még a térben és időben tisztán érzéki tapasztalatainknak kizárólagosan nemtudatos, fizikai, érzeti objektivitását és realitását. Ezért is mondotta, hogy »ámbár a tér fogalma (s ugyanez mondható az időről is), mint valamely objektív és reális valónak vagy affekciónak a fogalma képzeletbeli, mégis azösszes érzéki dolgokra vonatkozólag nemcsak hogy a legigazabb, hanem egyúttal minden igazságnak (tehát minden objektivitásnak) a fundamentuma is a külső érzékiségben. Mert a dolgok másként semmiféleképpen meg nem jelenhetnek az érzékeknek, mint csakis a lélek amaz erejének közvetítésével, mely az összes érzeteket állandó és saját mivoltában benne rejlő törvény szerint rendezi. Nem vette észre, hogy képzeletbelinek lenni s mégis az összes külső érzéki dolgok igazságának fundamentumaképpen szerepelni csakis zavaros érzékiségszemléleten alapuló ellenmondás. Nem látta be, hogy az a tétele, hogy »a dolgok másként semmiféleképpen meg nem jelenhetnek az érzékeknek, mint csakis a léleknek az összes érzeteket a saját törvénye szerint rendező erejével, csupán csak a megismerés tevékenységének szubjektivitását hangsúlyozza, de semmiesetre se moshatja el és semmisítheti meg a megismerés anyagának és tartalmának magának, vagyis az érzetnek az objektivitását és